Saskatoonban, a Saskatchewani Egyetemen és Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetemen végezte tanulmányait. Az ithacai (New York állam) Cornell Egyetemen, a Chicagói Egyetemen és 1961-től Kaliforniában, a Stanford Egyetemen tanított. 1942-től amerikai állampolgár.
Az 1940-es évek végén izotópos kísérletekkel mutatta ki, hogy vizes oldatban a fémionok több vízmolekulával kötéseket alkotnak, és a keletkező hidrátok – vagy koordinációs vegyületek – stabilitása és geometriája az ion fajtájától és oxidációs állapotától függően széles határok között változik. Fontos része volt abban, hogy ezeknek az anyagoknak a tanulmányozására más módszereket is kidolgoztak. A vegyületek tulajdonságaira az elektronkonfigurációik alapján adott magyarázatot. (Hasonló jellegű koordinációs vegyületek képződnek ammónia, kloridion vagy sok más, ligandumnak nevezett kémiai komponens jelenlétében is.)
Ha egy fémion egy másikat oxidál vagy redukál,
a folyamatot egy vagy több elektron cseréje kíséri.
Számos ilyen reakció annak ellenére játszódik
le gyorsan vizes oldatban, hogy a vízmolekulák vagy más
ligandumok stabil "héjai" nem engedhetik a két iont egymáshoz
olyan közel, hogy az elektroncsere közvetlenül lejátszódjék.
Taube vizsgálatai szerint a reakciók egy átmeneti
állapotában kémiai kötésnek kell kialakulnia
a két ion valamelyike és egy ligandum között, miközben
a ligandum még a másik ionhoz is kötődik. Amikor
az eredeti ionnal alkotott kötés később felhasad,
ennek hatására lejátszódhat a reakcióhoz
szükséges elektronátvitel.