A gimnáziumot Sopronban, a természetrajz-vegytan-földrajz szakot a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán végezte és 1930-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. Az ásványvilág iránt érzett vonzalmának engedve a mineralógia felé orientálódott, így diplomája megszerzését követően Mauritz Béla tanársegédje lett az Ásványkőzettani Intézetben. A budai márga ásványtani vizsgálata volt doktori értekezésének tárgya 1932-ben. Berlinben az akkor már világhírű Ramdohr professzor mellett ösztöndíjjal ércoptikát tanult, hazatérve ezt a vizsgálati irányt meghonosította.

Az ELTE Ásványtani Tanszékének professzora (1953-1977), a föld- és ásványtani tudományok doktora (1958), a Természettudományi Kar dékánja (1967-68), az egyetem rektorhelyettese (1965-67). A Magyarhoni Földtani Társulat titkára, alelnöke, társelnöke, szakosztályi elnöke, végül tiszteleti tagja, az UNESCO Központi Meteorit Munkabizottsága (Párizs), az Amerikai Ásványtani Társulat, továbbá a Nemzetközi Krisztallográfiai Unió nemzeti bizottságának tagja, a Nemzetközi Ásványtani Társulás (IMA) referense. Számos kitüntetés birtokosa: Munka Érdemrend arany fokozata (1967, 1977), MTESz díj és emlékérem (1970), Vendl-emlékérem, MFT Emlékgyűrűje, ELTE Arany díszérem (1980), Elte Pro Universitate emlékérem (1987).

Oktatói tevékenységéhez kapcsolódik az Ásványhatározó című könyv átdolgozása (1949), egyetemi jegyzetei. Négy kiadást ért meg a Koch Sándorral együtt írt Ásványtan. A Rendszeres ásványtan és az Ásványtani praktikum napjaink nélkülözhetetlen tankönyvei.

Meghonosította a pordiffrakciós vizsgálati módszert, Balyi Károllyal közösen kidolgozta az ércásványok reflexióképességének mérési technikáját. Korszerű ércmikroszkópiai és ércteleptani vizsgálatokat végzett Magyarország csaknem minden érctelepén (Gyöngyösoroszi, Nagybörzsöny, Recsk, Magyaregregy stb.) és a paragenezisekből számos eddig ismeretlen ásványt írt le. Kidolgozta a korszerű ásványrendszerezés elveit: az általa felépített ásványrendszertan sikeresen ötvözi a kristálykémiai, kristályszerkezeti, geokémiai és földtani megfigyelések bonyolult kapcsolatát.

Munkásságának jelentős területe a meteoritok vizsgálata. Leírta a mikei, kabai, nyírábrányi meteoritokat. A szénhidrogéntartalmú kabai meteoritról megjelent cikke évtizedek után is hivatkozási alap a nemzetközi irodalomban.

Jelentősek a gyakorlathoz közvetlenül kapcsolódó ipari vizsgálatai is. Így a hazai ércdúsítás, üveg- és kerámiaipar, gyógyszer- és akkumulátorgyártás területén számos elméleti és gyakorlati feladatot oldott meg. Az alunit műkorund gyártására való felhasználása szabadalmának társszerzője.

A tudományos ismeretterjesztésnek egész életen át kiváló, hivatásszerű művelője volt. Magas színvonalú ismeretterjesztő cikkeiben az anyag kristályosításától a Duna aranyán és a holdkőzetek ismertetésén keresztül a Földön kívüli élet keletkezési lehetőségeivel egyaránt foglalkozik.

Főbb művei

KOCH S.-Sz. K. I: Ásványtan. Bp., 1955.; KOCH S.-GRASSELLY Gy.-Sz. K. I: Ásványtan I-II. 4. kiadás, Bp., 1989.; GRASSELLY Gy.-NEMECZ E.-KISS J.-Sz. K. I: Ásványtani praktikum I-II. Bp., 1971.; Über einige Meteoritenmineralien des kohlenwasserstoffhaltigen Chondrites von Kaba, Ungarn. Neues Jahrbuch für Miner. 1960.; A szilikátmeteoritok ásványos és vegyi alkatának fejlődéses változásai. Földtani Közlöny 1967.

Irodalom

Természettudományi és Műszaki Ki Kicsoda? II. Bp., 1988.; BUDA Gy.: Dr. Sz. K. I. emlékezete. Földtani Közlöny, 125. 1995.