SZILY KÁLMÁN Id. (Izsák, 1838. jún. 29. - Budapest, 1924. júl. 24.)

Tudományos életpályáját természettudósként kezdte és nyelvészként fejezte be. A pesti piarista gimnázium elvégzése után, 1856-ban a József Ipartanodában kezdte, majd 1857-től 1860-ig a bécsi politechnikumon folytatta tanulmányait. Hazatérve, Sztoczek Józsefnek, az 1856-ban politechnikummá minősített ipartanoda 1861-ben kinevezett igazgatójának tanársegédje lett. 1862-ben igazgatósegéddé és ideiglenes tanárrá, 1869-ben pedig a kísérleti természettan ny. r. tanárává nevezték ki. 1870-ben átvette a matematikai fizika és analitikai mechanika tanszék vezetését, melyet 1889-ig látott el. A törvényhozás az 1871/72. tanévben a polytechnikumot, önkormányzati joggal felruházva, Műegyetem névvel, egyetemi rangra emelte, melynek első rektora Szily lett.

Közéleti tevékenységét jelzi, hogy az 1867-ben megalakuló Magyar Mérnök- és Építész-Egylet első titkárává választották. Jelentős szerepe volt a Természettudományi Társulat megújításában is. 1869-ben, mint a társulat főtitkára, megindította és 1898-ig szerkesztette a Természettudományi Közlönyt. Mint mérnök, hamar felismerte, hogy a műszaki tudományos műnyelv és a műszaki irodalom fejlesztése elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a technikai ismeretek az általános műveltség részévé váljanak. A hetvenes évek második felétől ezért érdeklődése fokozatosan a nyelvtudomány kérdésére irányult.

Szily 1889-től 1905-ig az Akadémia főtitkára volt (lev. tag 1865., r. tag 1873., igazgatósági tag 1883., tiszteleti tag 1920.), 1889-ben megindította és 1905-ig szerkesztette az Akadémiai Értesítőt. 1905-ben az Akadémia főkönyvtárnokává nevezték ki, és még ebben az évben megalapította a Magyar Nyelvtudományi Társaságot, melynek elnöke és folyóiratának a Magyar Nyelvnek, továbbá A magyar nyelvújítás szótárának (1-2. Bp., 1902., 1908.) szerkesztője volt. Nyelvészeti munkásságáért 1914-ben az Akadémia nagyjutalmát kapta. 1915-től a főrendiház tagja. 1894-ben a Tudományegyetem bölcsészeti kara a tiszteletbeli bölcsészdoktori, 1917-ben a Műegyetem tiszteletbeli műszaki doktori oklevéllel tüntette ki. A 19. sz. második felében a fizikusok egyik központi feladata volt a termo dinamika megalapozása, melyen lényegében a termodinamika alaptételeinek mechanikai elvekre való visszavezetését értették. Szily legkiemelkedőbb fizikai eredményei is ebbe a kérdéskörbe tartoznak. 1867-ben akadémiai lev. tagsági székfoglaló értekezésében a hőelmélet első és második alaptételének általános matematikai alakban való megfogalmazására vállalkozott. Úgy vélte, hogy ez majd lehetővé teszi a termodinamika, speciálisan a második főtétel, redukálását mechanikai elvekre. Eltérően Clausius és Boltzmann koncepciójától, akik a legkisebb hatás elvére akarták a második főtételt visszavezetni, Szily a Hamilton elvnek mint a legáltalánosabb dinamikai elvnek a második főtétellel való kapcsolatát vizsgálta. Szily tanulságként azt vonta le, hogy "amit a termodynamikában második főtételnek nevezünk, nem egyéb mint a dynamikában a Hamilton-elv". Szilynek ezt a külföldön is publikált eredményét igen gyakran mint a második főtétel Clausius-Szily-féle megfogalmazását említik a kortárs nemzetközi szakirodalomban.