SZÉCHENYI ISTVÁN (Bécs, 1791. szept. 21. - Döbling, 1860. ápr. 8.)
Hosszú és kemény munkával készült történelmi feladataira. Ennek látható főbb
szakaszai: művelt környezetben való neveltetése, a tanulóéveket kiegészítő
zsúfolt katonapályájának tapasztalatai és sikerei, s 1815-től kezdve
ismétlődő nyugati tanulmányútjai. Bár érdeklődése kezdetben a hazai
infrastrukturális feladatok megoldásához szükséges francia vízimunkálatok
felé fordult (XIV. Lajos és a Canal du Midi építése), első reformjavaslatát
(1822) a hazai viszonyoknak megfelelően - taktikusan - a lóverseny
meghonosítására tette.
1825. nov. 2-án hangzott el a lelkeket leginkább megmozdító híres
felszólalása az Akadémia ügyében, amelyhez többen is csatlakoztak, csaknem
hasonló mértékű felajánlásokkal. Hogy szabad tevékenységét a katonaság
kötöttségei se akadályozhassák, 1826. febr. 15-én lemondott rangjáról.
Szorgalmazta a Nemzeti Kaszinó megalakítását (1830), melynek tagjául
Metternichet is megnyerte. Egyre nagyobb mértékben veszi igénybe a sajtó
segítségét: Lovakról (1828), Hitel (1830), mely utóbbiban kifejti, hogy
reformeszméi az élet egészét kívánják átalakítani. A "gyengébbek kedvéért"
írt felvilágosító töredékben, a Világban (1831) Dessewffy Józseffel szemben
veszi védelmébe általános politikai programját, a Hitelt.
Nézeteinek fejlődésében és tisztázásában szerepet játszott a reformkor
úttörő vízszabályozási munkája, a Sárvíz-szabályozás befejezése is, amelyről
a tervező mérnök (Beszédes József) és a vezető kir. biztos (Zichy Ferenc)
országgyűlési jelentésben számolt be az 1825-ös reformországgyűlésnek, s így
az egész ország figyelmét felhívták az infrastruktúra-teremtő
vízszabályozások gazdasági feladataira és lehetőségeire. Ennek hatására
vitte magával a dunai hajózás megteremtését szolgáló víziút-fejlesztés
ügyében tett al-dunai tanulmányútjára (szakértőként) Beszédest is. A
megkezdett munkának József nádor felkérésére állt az élére, és 1833-tól vagy
tíz éven át fáradozott kir. biztosként az Al-Duna-szabályozás terén.
1830-ban szervezte meg az Állattenyésztő Társaságot, amelyet később (1835)
szélesebb alapokra és nagyobb távlatokba állítva Országos Magyar Gazdasági
Egyletté (OMGE) szervezett.
E munkáival párhuzamosan folytatta, a már 1828-ban felvetett korszakalkotó
eszméje: a Buda-Pestet egyesítő, és az ország középpontjává alakító állandó
híd, a Lánchíd megvalósításának munkáját. Ennek érdekében Andrássy Györggyel
újabb angliai tanulmányútra ment, s az útról készült bizottsági jelentést a
társszerzővel közösen adta ki (1833). Közben sikerült az előtervet a
megnyert tőkés érdekeltségekkel és Pest városával is elfogadtatnia (1832),
majd 1842-ben sor kerülhetett a híd alapkövének letételére is.
Törvényszerű, hogy Sz. I, aki messze megelőzte korát és kortársait, csak egy
későbbi nemzedék körében talált igazi megértésre. Politikai programjában
alapvető és meghatározó (több mint politikai: történelmi) szerepet játszott
a gazdasági-műszaki fejlesztési tevékenység. A nemzet javát, haladásának
biztosítását - még politikai-erkölcsi téren is - egyedül a gazdasági-műszaki
alap, az anyagi körülmények megváltoztatásán keresztül látta elérhetőnek.
Nem a "történelmi távlat", hanem inkább a történelmi fejlődés tette lehetővé
Széchenyi első és nagy hatású kezdeményezésének, a Duna-szabályozásnak és
Duna-gőzhajózásnak a megértését és megítélését is. Bár ezt már a kérdésben
tapasztaltabb angol szakemberek vetették fel (Andrews és P. Pritchard
1829.), Széchenyi elérkezettnek látva ennek idejét, rövid megfontolás után
élére állt a sokoldalú szervező munkának. Igyekezett felhasználni a
történelmi helyzet és a két kérdés kapcsolatából adódó lehetőségeket. A
Dunában közlekedésünk természetes ütőerét látta és bízott abban, hogy rajta
keresztül sikerül majd hazánkon átterelni a világforgalom egy jelentős
részét: a Bécstől Konstantinápolyig haladó rendszeres összeköttetés
országunkon keresztül fogja összekapcsolni a Keletet a Nyugattal. A nemzet
érdekében sürgette a hazai részvétel fokozását, s hogy a vállalat
ügyintézését a természetes központul kínálkozó Pest-Budára helyezzék: a
hajógyárral és a téli kikötővel együtt (1835-1838).
További kiemelkedő fejezetet jelent műszaki tevékenységében a
Tisza-szabályozás megszervezésére irányuló munkája, majd vasútépítési és
vasútpolitikai tervei és tevékenysége is. Már "A magyar közlekedésügy
rendezésérül" az 1847/48-i országgyűlés elé terjesztett javaslatában is az
államvasúti rendszer mellett foglalt állást, de ennek ideje csak a század
végén Baross Gábor tevékenysége nyomán érkezett el. Nagy érdeme a magyar
törvényhozásnak, hogy már az 1848-as t.c. (a vasúti törvény) biztosította a
közállomány befolyását a vasúti díjképzés jogára.
Széchenyi fontosnak tartotta a főváros műszaki jövőjén munkálkodó Szépítő
Bizottmány munkáját is, amelyet már 1833-tól figyelemmel kísért, s különösen
az 1838-as árvíz után szorgalmazta a partfeltöltéssel együtt a terek és
sétányok építését, 1845-től az utcai gázvilágítás bevezetését, 1847-ben az
építészeti rendszabályok korszerűsítését és különböző középületek
(Országház, színház, sportlétesítmények) építését. Elfogadtatta az Alagút
gondolatát is a városi tanáccsal, noha megvalósítását már Clark Ádámra
hagyja, és még 1848 előtt felveti egy második híd létesítésének gondolatát
is.
1827-ben kezdett foglalkozni a Hengermalom felállításával, mely csak 1838-ra
valósult meg - és az itt létesített Ganz-öntöde 1847-re válik önálló
vasgyárrá, amelyet éppen ő alakít fegyvergyárrá. Irodalom
K. LIPTHAY Sándor: Gróf Sz. I. műszaki alkotásai. Bp., 1896.; Évfordulóink
1986. P. Károlyi Zsigmond