SZÁVA-KOVÁTS JÓZSEF (Füzesabony 1898. nov.30. - Budapest, 1980. márc. 14.)

Polgáriskolai tanári képesítést Apponyi-kollégistaként nyert, ezután a budapesti Tudományegyetemen középiskolai tanári oklevelet, végül az egyetem bölcsészettudományi karán (geográfus) doktori címet szerzett. 1922-től 1943-ig polgári iskolában tanított. 1930-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi kara magántanárrá habilitálta klimatológiai tárgykörben. 1943-ban nyilvános rendkívüli tanári címmel a meteorológia és a klimatológia egyetemi tanárává nevezték ki. 1944-ben a bölcsészettudományi kar által megválasztott, 1945-ben kinevezett professzora lett a Magyarországon és az egyetemen létrehozott első légkör- és éghajlattani tanszéknek, amelyet intézetté fejlesztett. A bölcsészet- és a természettudományi kar szétválasztása után az utóbbin megszervezte az egyetemi szintű meteorológusképzést és megírta az első ilyen tárgykörű egyetemi tankönyvet.

Kutató munkája az "európai monzun" kérdéskörétől kezdve többek között az időjárási periódusokon, a légnedvességen és annak klimatológiáján keresztül egészen a mikroklímáig és annak a növénytermesztés érdekében történő gyakorlati befolyásolásáig terjedt. Elsőként mutatta be a légnedvesség földrajzi eloszlását az egész földfelszínre kiterjedően. Mindezek a kutatások nemzetközileg elismert témák voltak. 1953-ban koholt vádak alapján elítélték. 1954-ben szabadult, de sem állását, sem publikációs lehetőségét nem kapta vissza.

Termékeny irodalmi tevékenysége mellett jutott ideje szakmája tudományos-társadalmi képviseletére is. Az "időjárás" szerkesztő bizottságának több éven át tagja volt. A Magyar Meteorológiai Társaságnak, az Akadémiai Meteorológiai Bizottságnak is aktív tagjaként tartották nyilván.