SZÁVA-KOVÁTS JÓZSEF, 1898-1980

A magyar klimatológiai irodalomnak a két világháború között. messze határainkon túl is ismert és számontartott, avatott tollú mű­velője költözött el az élők sorából 1980. már­cius 14-én az Eötvös Loránd Tudományegye­tem meteorológiai és éghajlattani tanszéke első professzorának, dr. Száva-Kováts József nyugalmazott egyetemi tanárának személyé­ben.

Nyolc évtizedet átívelő életpályája nem szű­kölködött fordulatokban. Útja az iskolapadból szinte rögtön, rövid újonckiképzés után máris az első világháború legkeményebb megpróbál­tatásait jelentő olasz harctérre, a dél-tiroli Do­lomitok közé, a Brenta völgyébe vezetett, ahonnét az ifjú hadapród-őrmester tífusszal fertőzötten a Graz-i kórházba került. A Mo­narchia felbomlása után leszerelve kezdhette csak meg főiskolai tanulmányait az akkori Apponyi-kollégium tagjaként. Az itt szerzett polgári iskolai tanári oklevél birtokában iratkozott be a budapesti, akkor Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsész-karára, ahol Cholnoky Jenő tanítványaként "summa. cum laude” minősítéssel nyerte el a földrajztudományok doktora címet. Így kezdte meg több mint más­fél évtizedes tanári működését Budapesten, a Nagymező utcai ún. fővárosi polgári fiúskolában. Első szakirodalmi jelentkezésével, a Földrajzi Közleményekben (1925) a júniusi hőcsökkenés okairól közzétett tanulmányával, - amelyben doktori disszertációjának eredményét foglalta össze , máris felhívta magára a szakkörök figyelmét. A külföldi, de a hazai szakirodalomban is akkoriban kimerítően tárgyalt, ám csak leírt jelenség létrejöttének módját és okát vette vizsgálat alá. Szorgos adatfeldolgozással a bőséges bizonyító anyaggal ugyanis - Hegyfokyval és Rónával ellentétben - alátámasztani igyekezett azt a feldolgozást, amely a júniusi hőcsökkenést Közép-Európában is, bár gyengébb, éretlenebb, de az indiai monszunnal párhuzamos, vele összefüggő jelenségnek, tehát az eurázsiai kontinensnek és a környező tengereknek a légkör alsó rétegeiben lebonyolódó levegőforgalma (páraszállítása) következményének tartotta, ami ennek megfelelően "Közép-Európa melegháztartásának szükségképpeni s így normális jellemvonása. Elmaradását kivételnek kell vennünk."

Az "európai monszun" körüli vita ezzel még nem dőlt el, sőt inkább kiszélesedett, s a hazai és külföldi kutatók részvételével még egy évtized múlva is folyt. A szárazföld és a tenger közötti levegőforgalmat tárgyaló klimatológiai kutatá­sok eredményeként kialakult monszun-teória, és a Myrbach nevéhez fűződő "atmoszférikus légzés" hipotézisében megállapodó meteoroló­giai vizsgálatok között mind pregnánsabban kirajzolódó ellentétek további elmélyült kuta­tásra ösztönözték a vita résztvevőit. Száva-­Kováts igyekezett kimutatni, hogy a két, jórészt teoretikus elmélet között ellentmondás "tulajdonképpen csak ­ módszerbeli hiányok következménye, amely valójában azt fejezi ki, hogy a megfigyelt jelenségnek mind­egyik elmélet csak egy-egy jellemvonását tük­rözi vissza. A monszun-teóriának igaza van ab­ban - írja -, hogy a cirkuláció iránya fél­évenként megcserélődik, de az időbeli feltárás pontatlansága miatt a jelenség további tagozó­dására nem jöhetett rá. A légzési hipotézis viszont éppen a jelenség aprólékos szerve­zetét állapította meg, de a részletek pontos összefüggéséhez a területi feltárás elnagyolása miatt már nem jutott el." Ámde a légköri jelenségek­nek, - írja másutt -, "a bemutatkozásukhoz időre és térre egyenlő mértékben van szükségük, így megismeré­sük is csakis olyan úton haladhat, amely mindkét irányú kifejlésüket egyenlő mértékben teszi megfigyelhetővé". E sorokban benne van Száva-Kovátsnak - ­hogy úgy mondjam - egész "ars poetica"-ja: Az, hogy mind az időjárás, mind az éghajlat jelenségeit időben és térben, s mindig a földfel­szín és a légkör kölcsönha­tásaiban kell vizsgálni. S munkamódszerének végig ez a jellemzője.

Sorra jelentek meg a húszas évek második felében a fiatal és rendkívül szorgalmas szerző­nek tanulmányai a hazaí és külföldi szaklapok­ban (A téli évszak időjárási periódusai, Időjá­rás, 1926, A klíma nedvessége, Földrajzi Közlemények, 1927, Luftdruckperioden in Raum und Zeit, Geographiska Annaler, 1929, A szá­razföld és a levegő közötti levegőforgalorn, Idő­járás, 1930). A lendületes stílusban megfogal­mazott, tudományos gondolatokban bővelkedő, metodikai igényességgel, élesen különbségeket tevő logikával leszűrt megállapításai nemcsak érdeklődést és elismerést, de itt-ott kortársai körében ellentmondó kritikát is váltottak ki. Főleg az utóbbi két publikációja. A tekintélyes stockholmi folyóiratban közzétett dolgozatá­ban az általa a hőmérsékletre nézve Közép­-Európában beigazoltnak talált 60-, ill. 30-na­pos periódust még nagyobb, földrésznyi terü­leten vette vizsgálat alá; a légnyomásnak tér­beli és időbeli eloszlását véve alapul föltételez­te, hogy az itt mutatkozó szakaszosság a többi elemben is megnyilvánul. Hatalmas megfigye­lési anyag feldolgozásával szűri le az ered­ményt:" Az évszakos nyomási anomáliák tisz­tán tanúsítják, hogy a szárazföld és a tenger között szabályos időközökben a levegőnek a ki­cserélődése bekövetkezik. A tömegáthelyező­dések egyes fázisai és különböző típusai időbeli egymásutánjai és térbeli egymásmellettisége azoknak a légnyomásviszonyoknak tökéletes magyarázatát adja, melyek a havi légnyomási periódusokat jellemzik". A félévi légkicserélő­désen belül előforduló havi nyomásperióduso­kat (lüktetéseket, ritmusokat) viszont az alsóbb áramlásoknak nagyobb belső és külső súr­lódásából vezeti le.

Ez a két terjedelmes tanulmánya egy-úttal azoknak az eredményeknek az összegezése, amelyek alapján a budapesti tudományegye­tem bölcsészeti kara 1930 tavaszán a ."klima­tológia" tárgyköréből egyetemi magántanárrá habilitálta. A Cholnoky vezette Egyetemi Földrajzi Intézet keretében tartott előadásai mind több hallgatót vonzottak, s közülük mind többen választottak szakdolgozatuk, doktori értekezésük témájául éghajlattani kérdéseket.

Polgári iskolai tanári munkája mellett még a harmincas évek elején fogott bele a hatalmas munkába, amelynek célja az irodalomban ad­dig meglehetősen elhanyagolt éghajlati elem, a légnedvesség (páranyomás és relatív ned­v esség) időbeli és térbeli eloszlásának az egész Földre kiterjedő bemutatása volt. Erre a Föld több mint 6000 állomásának 10 évi légnedves­ségi adatát számbavevő kutatásra a klimatikus nedvesség fogalmi problémáinak tisztázásán túl (Időjárás, 1931) valójában az európai mon­szun-teóriájában még nyitottnak érzett kér­dések megválaszolása indította. Hosszadalmas lenne felsorolnom az alig fél évtized alatt e témában itthon (Időjárás, Földrajzi Közlemények stb.), majd külföldön közzétett dolgozatait. Közülük azonban ki kell emelnem a Földrajzi Közlemények ún. Cholnoky-füzetében (1935) "A levegő nyári ned­vessége Európában" címmel magyar és angol nyelven megjelentet, amely a nedvesség-ellá­tottság tekintetében Európa térségében 3 tí­pust különböztet meg: A) Ahol a legszárazabb évszak a nyár eleje, május - június; itt a ned­vesség a hőmérséklet emelkedésével csökken, mígnem a monszun beállása az óceán felől olyan mértékű páraszállítást eredményez, hogy a nedvesség a hőmérséklet növekedése ellenére fokozódik. B) A legszárazabb időszak a nyár második fele, július-augusztus; a páraigénnyel a páraszállítás nem tud lépést tartani: a legnagyobb szárazság egybeesik a legmagasabb hőmérséklettel. C) A nedvességnek kettős mi­nimuma van, tavasszal és a nyár derekán; ez az előző hét típus átmeneti alakja azokon a terü­leteken, amelyek a cirkulációs páraszállítás és a sugárzási befolyás együttes hatása alatt áll­nak. A két minimum közül az első abban a tér­ségben fejlődik ki, amely az A) típus dinamikus körzetéhez csatlakozik (általában északon); míg a másik azokon a tájakon, amelyek a B) típus hatásmezejéhez vannak közelebb (Euró­pa déli tájai).

Még jelentősebb volt e sorozatban Száva-Kovátsnak az a tanulmánya, amelyben a lég­nedvesség földrajzi eloszlását az egész földke­rekségen elsőként mutatja be (Verteilung der Luftfeuchtigkeit auf der Erde, Annalen der Hydrographie und Maritimen Meteorologie 66, Hamburg, 1938). Ez a dolgozata egyúttal a nemzetközi szakirodalomban is elfogadott s be­vezetett két új terminussal gazdagította az ég­hajlattant. Szerzője az egyenlő páranyomású, ill. nedvességű helyeket összekötő görbéket izovaporoknak, ill. izohumidáknak nevezte el. Mind a páranyomásnak, mind a nedvességnek a két extrém hónapi, azaz januári és júliusi eloszlását a Földön két-két színes nyomatú térkép mutatja be. A térképek szerint mindkét elem övezetes szerkezettel az izotermákhoz simul ugyan, de kitűnnek a térképeken a szá­raz és vizes felszín, a monszun, a lég- és a ten­geráramlások rendszerének, a domborzatnak stb. módosító hatásai.4

páranyomás és a nedvesség évi járása globális méretű vizsgálatával nyert eredmé­nyeinek (MTA Mat. és Term. tud. Ért. 57, 1938) birtokában - a vitákat nem kerülve ­válaszolt kritikusainak, köztük V. Conradnak, bizonyító anyagul bemutatva Eurázsia 40-50° N földr. szélességi övében fekvő reprezentatív állomások nedvességjárásában a vízháztartás monszunális jellegének NW- és Közép-Európa éghajlatában érvényesülő voltát (Die Frage des europäischen Monsuns, Meteor. Zeitschr., 1939, Klimasystem der Feuchtigkeit, Petermanns Geogr.Mitteilungen, 1940).

Egyetemi, s ezzel tudományos pályafutásá­ban jelentős fordulatot jelent 1943 májusa. A közoktatásügyi miniszter mentesítette pol­gári iskolai lekötöttségétől és egyet. ny. rk. ta­nári címmel a meteorológia és klimatológia ok­tatása érdekében a bölcsészettudományi karra,

A Földrajzi Intézethez intézeti tanárrá kinevezte. Ez a kinevezés végre kornoly lépés volt egy meteorológiai tanszék régóta sürgetett léte­sítése érdekében. hiszen ekkor már Európában Magyarország volt az egyetlen állam, ahol a meteorológiát az egyetemeken csak mellesleg. szinte csak magánszorgalomból adták elő a vele foglalkozó szakemberek. Végül is a földműve­lésügyi miniszter sürgetésére elhatározták budapesti Tudományegyetemen az általános meteorológia, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pedig a Meteorológia gyakorlati al­kalmazásának oktatására tanszék létesítését; betöltése azonban csak a felszabadulás után, 1945-ben történt meg, Száva-Kováts József egyet. nyilv. rendes tanári kinevezésével. Ve­zetésével alakult meg az egyetem Légkörtani és Éghajlattani Intézete.

Az új tanszék élén is folytatja a légnedvesség témakörének boncolgatását. (A légnedvesség övenkénti eloszlása a Földön. Időjárás, 1947), kimutatva egyfelől a levegőfajták megkülön­böztetésének a troposzféra szerkezeti fölépítéséből folyó realitását, másfelől a légkör víz­készletének kiszámításával levezeti a Föld 7 nagy klímaövének önálló vízgazdasági formáit, valamint az egyes övek között helyet változta­tó páramennyiségeket.

Ez idő tájt azonban már egyre nagyobb fi­gyelemmel fordul a földművelés intenzív fej­lesztésének meteorológiai kérdései felé. Mar­tonvásáron, az Akadémia kísérleti gazdaságá­nak erdőhátpusztai telepén 1948-ban mikro- ­és agroklimatológiai laboratóriumot létesít a tanszéken indult ilyen irányú kutatások alátá­masztására. Majd amikor a Földművelésügyi Minisztérium megbízta az Orsz. Meteorológiai Intézetet, hogy egyetemet végzett gazdák, kertészek, és a mezőgazdasági kutatás-ügy tu­dományos tisztviselői számára felsőfokú agro­meteorológiai tanfolyamot rendezzen. a tan­folyam során pedig kitűnt, hogy az agrome­teorológia néhány, alapvetően fontos részét az ott előadottaknál bővebb tárgyalásban is kívá­natos kibocsátani, az Intézet a mikroklíma tárgykörének részletes. külön műben feldol­gozására Száva-Kováts professzort kérte föl. A mikroklíma kérdéseit kimerítően és korsze­rűen összefoglaló műve "A talajmenti légréteg éghajlata'' c. kötetben az Orsz. Meteorológiai Intézet kiadványaként jelent meg (1948).

Száva-Kováts professzor szakirodalmi tevé­kenységének mérvét jelzi, hogy az ilyen kisebb terjedelmű művek (lásd: A talajközeli légálla­potok irányítása a növénytermelés érdekében. Egyet. Légkört. és Éghajl. Int. kiadv. 2. sz. 1-38 old., 1948) mellett Bulla, Kádár és Kéz professzorral közösen egyetemi tankönyvet írt a földrajz szakos hallgatók számára (Általános természeti földrajz I. kötet. 1952, 554. old.). A kötet közel 220 oldalnyi III. része "A levegő­burok általános természeti földrajza". Szerzője a meteorológia és klimatológia iskolai oktatá­sának, ennélfogva a hazai meteorológiai közműveltség alakításának letéteményeseit a földrajz tanárainkban látta, hallgatói számára te­hát könyvét olyan szinten és didaktikai ele­ganciával írta meg. hogy az az egyetemi tan­könyv célján túl e speciális szakmában elmélyülni kívánók számára még ma is korszerű és élvezetes olvasmány.

Még inkább elmondhatjuk ezt a hivatásos me­teorológusnak készülő hallgatói számára írt, ugyancsak 1952-ben megjelent "Általános lég­körtan" c. művéről (324 old.), amely mint egyetemi tankönyv első, korszerű. magyar nyelvű kompendiuma a meteorológiának, túlzás nélkül állíthatjuk: eddig a legjobb, és ma is sokat forgatott kézikönyve a szakma hivatásos művelőinek is.

E meglepően termékeny irodalmi ténykedése mellett jutott ideje szakmája tudományos-társadalmi képviseletére is. Éveken át tagja volt az Időjárás szerkesztő bizottságának, több éven át alelnöke a Magyar Meteorológiai Társaság­nak, tagja az MTA elnökségi meteorológiai bi­zottságának, szívesen s nagy érdeklődéssel hallgatott előadója különböző tudományos ülésszakoknak. Ám a sors mostohasága. folytán 1953 tavaszán - alkotó ereje teljében - megválni kényszerült katedrájától. Életének utol­só, közel három évtizedét, - pótolhatatlan kárára a magyar meteorológia tudományának - teljes visszavonultságban töltötte budai otthonában. A szervezetén lassan elhatalmasodó, gyógyíthatatlan betegség közel 82 éves korában vetett véget életének.

Nem lehet célja ennek a Száva-Kováts pro­fesszor emléke előtt tisztelgő, szűkre szabott írásnak a teljes életmű bemutatása és értékelése. Rövidebb-hosszabb tanulmányaival, műveivel élete végéig jelen volt s elhunytával is jelen marad tanítványai, kortársai s utódai között. Invenciózus, eredeti-egyéni gondolatokban bővelkedő, s gondolkodásra késztető, a klimatológiában a jelenségek földrajzi-fizikai, dinamikus szemléletét érvényre juttató írásai és tankönyvei a mai és a későbbi magyar meteoro­lógus nemzedéknek is irányt mutató művek. Ezért emlékezünk csonkán is gazdag életművé­re tisztelettel s kegyelettel.

Április 10-én temették a Farkasréti temető­ben.

Kakas J.