SOÓ REZSŐ (Székelyudvarhely, 1903. aug. 1.-Buclapest, 1980. febr.10.)

A kolozsvári Piarista Gimnáziumban tanult, majd a budapesti Tudományegyetem hallgatója, Eötvös-kollégista volt. 1925-ben kitűnő eredménnyel tette le tanári szakvizsgáját és doktorált növénytan, ásványkőzettan és kémia tárgyakból. Értekezése a szezonpolimorfizmus problémájának teljesen új megoldását adja azzal, hogy rámutat a növénytársulások szelekciós szerepére a fajkeletkezésben. Első könyve az erdélyi magyar nyelvű iskolák részére írt növénytan tankönyve. 1925-től 1927-ig Berlin-Dahlemben dolgozott a világ akkori első számú növényrendszertani műhelyében. Itt az orchideakutatás legnagyobb szaktekintélyeitől tanult, majd Kellerrel közösen megírták Európa orchideáinak rendszertani monográfiáját, amely azóta is pótolhatatlan alapmű. 1927-ben jelent meg Kolozsvár geobotanikai monográfiája, amely egyike a világ első növénycönológiai területmonográfiáinak, a Kárpát-medence területéről pedig a legelső ilyen nagyszabású munka. 1927 és 1929 között a Tihanyi Biológiai Kutatóintézet adjunktusa. Úttörőként itt indítja meg Magyarország növénytársulásainak rendszeres kutatását, s elsőnek végez mikroklíma-méréseket Magyarországon. 1929 végén ny. rk. tanárként elnyeri a debreceni egyetem növénytani tanszékét. Megszervezi az egyetemi növénytani intézetet és a botanikus kertet. A tehetséges geobotanikusok több generációja került ki keze alól. Tőle kap egész életre szóló indítást Udvardy Miklós, az állatföldrajz amerikai professzora, s tevékenysége termékenyítőleg hat az éghajlattani, talajtani és erdészettudományi kutatásokra is. Széles körű általános műveltsége és a művészetekhez való értő vonzódása révén nem csak a természettudományok területén hatott, hanem társadalmi tevékenysége, közéleti aktivitása a bölcsésztudományok területén is nyomot hagyott. A debreceni Ady Társaság elnöke, a falukutató mozgalom lelkes támogatója, a kisgrafikának nemcsak nemzetközi hírű gyűjtője, hanem avatott műkritikusa is volt. Megindította az első magyar ökológiai folyóiratot, az Acta Geobotanica Hungarica-t. 1940 őszétől kolozsvári egyetemi tanár, valamint a botanikus kert és az Erdélyi Múzeum növénytárának igazgatója. 1945-ben tér vissza Debrecenbe, és újra átveszi régi intézetét. 1947-től a Magyar Tudományos Akadémia lev., 1951-től r. tagja. Alkotó tevékenységének három kiemelkedő munkája, a Növényföldrajz (1945), a Jávorka Sándorral közösen írt Magyar Növényvilág Kézikönyve (1951) és a Fejlődéstörténeti Növényrendszertan. 1955-ben a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének, valamint az egyetemi botanikus kertnek az igazgatója lesz. Innen szervezi és irányítja Zólyomi Bálinttal együttműködve a magyar növénytakaró növénycönológiai kutatását és térképezését. 1969ben nyugalomba vonul, s idejét élete fő művének, a "Magyar flóra- és vegetáció rendszertani, növényföldrajzi kézikönyve" című hatkötetes hatalmas munkának szenteli. Műveinek jegyzékét Priszter Szaniszló állította össze.

Irodalom