Londonban tanult orvostudományt, majd Franciaországba
ment, ahol 1683-ban orvosi diplomát szerzett. 1687-88-ban Jamaicába
utazott, és mintegy 800, addig ismeretlen növényfajt
gyűjtött; ezekről 1696-ban díszes, latin nyelvű
katalógust adott ki. 1716-ban nyerte el a baroneti címet,
és ezzel ő lett az első gyakorló orvos, akit
öröklődő nemesi rangra emeltek. 1727-ben II. György
király vezető udvari orvosa, és a Royal Society (Királyi
Társaság) elnöke lett. Gyűjtőként
az volt a legszerencsésebb tette, hogy megvásárolta
William Courten (1642-1702) ritkasággyűjteményét.
Amikor Sloane 1741-ben visszavonult a munkától, könyvtára
és ritkasággyűjteménye már rendkívüli
értékű volt. Halálakor az egészet a nemzetre
hagyományozta, azzal a feltétellel, hogy a Parlament fizessen
20 000 fontot végrendelete végrahajtóinak. A hagyatékot
elfogadták, és belőle jött létre az a
gyűjtemény, amely 1759-ben British Museum néven nyitotta
meg kapuit.