Schiaparelli 1854-ben Berlinbe ment, hogy Johann F. Enckétől tanuljon csillagászatot. Két évvel később Oroszországba, a Pulkovói Csillagvizsgálóba került. 1860-ban a milánói Brera Csillagvizsgáló munkatársa lett, és itt dolgozott (1862-től igazgatóként) 1900-ig, nyugalomba vonulásáig.

A Hesperia nevű kisbolygót 1861-ben fedezte fel. Öt évvel később kimutatta, hogy a meteoritrajok pályája bizonyos üstökösökéhez hasonlít. Ebből arra következtetett, hogy a meteoritrajok üstökösök maradványai. Kiszámította, hogy a Perseida nevű raj az 1862 III jelű üstökös maradványa, a Leonida meteorokat pedig az 1866 I jelű üstökössel hozta összefüggésbe. Mindezek mellett kettőscsillagokat is megfigyelt, és kitartóan vizsgálta a Merkúrt, a Vénuszt és a Marsot.

Schiaparelli canalinak nevezte el azokat a különös alakzatokat, amelyeket 1877-ben fedezett fel a Marson. Ezt az eredetileg "természetes csatorna, mederút" jelentésű szót pontatlanul fordították le más nyelvekre, s így olyan spekulációk születtek, hogy talán értelmes lények építették a (nyilván mesterséges) csatornákat. A Merkúrról és a Vénuszról tett megfigyelései alapján arra a következtetésre jutott, hogy e bolygók tengelyforgási ideje megegyezik a Nap körüli keringési idejükkel, vagyis mindig ugyanazt az oldalukat fordítják a Nap felé. Ez a nézet egészen az 1960-as évekig uralkodott, ekkor azonban a fejlett radartechnológiákkal és űrszondákkal végzett mérések más eredményre vezettek. Nyugalomba vonulása után Schiaparelli az ősi héber és babilóni csillagászatot tanulmányozta, és erről írta L'astronomia nell'antico testamento (Az ótestamentum csillagászata; 1903) c. művét.

KFKI Home >  História - Tudósnaptár