SAJNOVICS JÁNOS (Tordas, 1733. máj. 12. - Buda, 1785. máj. 4.)

A tordasi földbirtokos család fia korán árvaságra jutott. Alig volt kilencéves, amikor meghalt édesapja, s röviddel utána édesanyja is. Időközben bátyjával együtt a győri, később a budai jezsuita középiskolába került, majd 1748. okt. 14-én, miután bátyja javára lemondott minden vagyonáról, belépett a jezsuita rendbe. Trencsénbe, innen Nagyszombatba, majd Pozsonyba helyezték. Elöljárói felfigyeltek tehetségére és arra az érdeklődésre, melyet különösen a matematika és a csillagászat iránt tanúsított. Ezért aztán Bécsbe, a másik magyar matematikus és csillagász, Hell Miksa mellé került. Hell nagyban hozzájárult a fiatal csillagász ismereteinek gyarapításához. A két idegenben élő magyar bensőséges barátságot is kötött.

Abban az időben a csillagászokat különösen foglalkoztatta a Vénusz 1769-re várható átvonulása a Nap korongja előtt. Ez azért volt fontos, mert az észlelés alapjául szolgálhatott további következtetéseknek, így a Nap és a Föld közötti távolság kiszámításának is.

A világ minden táján felkészültek a megfigyelésre. A tudományos érdeklődésű fiatal VII. Keresztély, Dánia és Norvégia királya Mária Teréziától kért csillagászt. A királynő Hell Miksát ajánlotta, aki akkor már császári és királyi udvari csillagász volt. Hell Sajnovicsot vette maga mellé asszisztensnek. Hell választásának más oka is volt. A nyelvészek már idestova háromszáz esztendeje vitatták a finnugor nyelvrokonság kérdését. A gondolatot elsőnek II. Pius pápa vetette fel 1458-ban megírt, de csak halála után, 1503-ban megjelentetett Cosmographiájában. Ugyanezt megismételte önéletrajzi írásában a Commentarii-ben is. Hell reménye az volt, hogy a kitűnő nyelvérzékkel rendelkező S. J. a Vardő szigetén lakó lappok nyelvének megvizsgálásával a vitát eldöntheti.

Lóháton, szekéren, hajón tették meg az alig járható utat. Többször voltak életveszélyben. Sajnovics naplóját és leveleit olvasva, manapság szinte elképzelhetetlen az a bátorság és merészség, amely a két tudós lelkesedését hevítette. Egyes vélemények szerint Sajnovics és Hell volt a magyarok közül az első, aki Észak ilyen magas pontjára eljutott. Vardő gyéren lakott kopár sziget volt. A sziget csücskén felépített katonai erőd volt egyetlen jelentősége. Az odavezényelteken kívül néhány telepes és lapp család lakta. Miután a szárazföldről szállított gerendákból felépítették és berendezték csillagvizsgálójukat, Sajnovics nagy szorgalommal hozzálátott a lapp nyelv tanulásához. Hamarosan olyan eredményesen elsajátította, hogy Hell megjegyzése szerint képes lenne lapp nyelvű eclogákat (dicshimnuszokat) is írni. Életük nem volt nyugodt. Ki voltak téve a természet szeszélyeinek, a gyakori viharoknak, télen a hosszabb ideg tartó sötétségnek. Az időt azonban ekkor is jól felhasználták. Foglalkoztak a tengerpart emelkedésének, az apálynak és dagálynak, a levegő elektromosságának, a tenger villogásának, a fénytörésnek, a tenger apadásának, a Föld horpadt alakjának, a delejtű sarki elhajlásának, az égitestek magassága meghatározásának, az északi fénynek, a mágnesesség és az északi fény összefüggésének, a pólus emelkedésének stb., akkor különösen az érdeklődés előterében álló és vitatott problémáival. Mindezek mellett még arra is volt idejük, hogy kagyló- és csigafajtákat vizsgáljanak meg, és köztük olyanokat fedeztek fel, amelyek a természetrajzban addig ismeretlenek voltak.

A Vénusz átvonulásának megfigyelésére 1769. jún. 3-án került sor. A megfigyelés alapján számításaik eredménye: a Nap parallaxisa - vagyis az a szög, amely alatt merőleges rálátásnál a Napból a Föld egyenlítői félátmérője látszana - 8,7 ívmásodperc, ebből a Nap-Föld közepes távolságra 151,2 millió kilométer adódik. Ez az érték csak kis százalékkal tér el a valóságostól (149,6 millió km), és a maga korában a legjobbnak számított. Sajnovics legnagyobb érdeme - északi útjának tapasztalatai alapján - a finnugor nyelvrokonság bizonyítása. Hazafelé jövet Koppenhágában beszámolt megállapításairól, és kinyomtatta Demonstratio című könyvét, amelyben szókészletbeli és nyelvtani egyezések alapján bizonyította legtávolabbi nyelvrokonaink, a lappok nyelvén keresztül a rokonságot. Sajnovics volt az első, aki állítása igazolására az összehasonlító nyelvtudományi módszert eredményesen használta.

1770-ben a dán kir. akadémia Hell Miksát és S. J.-t tagjává választotta. Hazatértük után Sajnovics a Budára áthelyezett nagyszombati egyetem matematikatanára lett. Budán adta ki Idea AStronomiae című könyvét (1778), mellyel a csillagászatot kívánta népszerűsíteni. Tervezett egy nagyobb méretű tudományos csillagászati munkát is, ebben azonban megakadályozta korai halála.

Sajnovics csillagászati és nyelvészeti érdemei mellé sorolhatjuk tudományos jelentőségű naplóját és levelezését is. Vardő-szigeti expedíciós útjukon semmi sem kerülte el figyelmét. Kitűnő emberismeretről tett tanúságot, és leírta még az egyes népek népszokásait is. Hell Miksával végigtérképezték útjukat, naplójában rendszeresen rögzítette meteorológiai megfigyeléseit.

Irodalom