ROTTER LAJOS (Budapest, 1901. júl. 18. - Budapest, 1983. okt. 19.)

Műszaki értelmiségi családja nagy pedagógiai érzékkel nevelte, már gyermekkorában több nyelven beszélt. A Horánszky utcai reálgimnáziumban (ma Vörösmarty Gimnázium) érettségizett, és már itt az aviatika szakértőjének számított. Egyik tanára Horváth Ernő, a magyar repülés egyik eredményes úttörője volt. Tanulmányait a bp.-i Műegyetemen folytatta és 1923-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett. Egyetemi tanulmányai alatt megnyerte a zürichi Orell Füssli cég helikopter-rendszerű repülőgépek műszaki megoldására kiírt nemzetközi pályázatát. Ennél, elsőként a világon, a forgószárnyakra épített hajtóművekkel kívánta kiküszöbölni a gépre ható forgatónyomatékot. 1921-ben a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület egyik alapítója. Több vitorlázó repülőgépet tervezett, ezek építését is megkezdték, de anyagi erők hiányában a befejezésig nem jutottak el.

1923-ban évfolyamtársával, Feigl Gyulával megszerezték Feigl Lászlónak, a Hungária Automobil Rt. igazgatójának a támogatását, és megalakították a Feigl-Rotter Repülőgépépítő Vállalatot, FEIRO néven. Első elkészült repülőgépük, a felsőszárnyas, zártkabinos FEIRO I. típusú négyüléses utasszállító, elrendezésében napjainkig iránymutató lett kategóriájában, az addig általánosan alkalmazott kétszárnyú, merevített megoldásokkal szemben. A gép egy akkor korszerű, 160 LE-s (117 kW-os) motorral átépítve FEIRO "DARU" néven kelt ajánlatra, de sem itthon, sem külföldön nem talált megvásárlóra.

Újabb előremutató kezdeményezésük egy kétszárnyú, igen karcsú felületekkel épített, egymás melletti üléses iskola-repülőgép volt, a FEIRO "DONGÓ", amelyet azonban az akkori maradi szemlélet és a nehéz anyagi helyzet miatt szintén nem tudtak értékesíteni, ezért a vállalat tönkrement. Rotter ekkor Franciaországban vette át a csepeli WM Repülőgép- és Motorgyár részére a Gnome-Rhone "Jupiter" repülőmotorok licencgyártásának dokumentációját és hazatérve részt vett a sorozatgyártás megindításában.

Közben 1929-től bekapcsolódott a magyar vitorlázórepülő kezdeményezésekbe, a cserkészrepülők keretében. 1933-ra, a gödöllői "Jamboree" időpontjára, elkészült a 20 méter fesztávolságú "Karakán" vitorlázó repülőgépe, amellyel R. L. megdöntötte az összes magyar vitorlázórepülő-rekordot. 1934-ben pedig kitűnő gépével egyhuzamban több mint 24 óra hosszat repült Budapest felett, a Hármashatár-hegy északkeleti lejtőit kihasználva. Ezzel a vitorlázórepülésben is nagy nemzetközi tekintélyt szerzett, előadásokra és repülőversenyekre hívták meg; elsőként ismertette a vitorlázórepülők termikus- és hullámmozgások kihasználásával kapcsolatos tapasztalatait. 1936-ban meghívták a berlini olimpiára és lehetővé tették számára egy verseny-vitorlázógép megépítését. Új gépe, az ugyancsak 20 méter fesztávolságú "Nemere", ismét új irányt mutatott és nagy érdeklődést keltett, különösen azután, hogy Rotter egy versenynapon (előre megjelölve a célt) Berlinből Kielbe, a vízi olimpiai számok színhelyére repült. Ez a 336 km volt a céltávrepülés akkori világrekordja! A következő évben kitüntették a nemzetközi ISTUS aranygyűrűvel, amelyet mint a saját tervezésű géppel a legjobb vitorlázó teljesítményt elért repülőnek, először adtak ki. Vezette a Magyar Aero Szövetség vitorlázórepülő osztályát és élete végéig tevékeny részese volt sportrepülésünk fejlesztésének.

Mérnöki munkáját a Danuvia Fegyver-és Lőszergyárban (1937-46), majd az Orion Rádió- és Villamossági Rt-nél folytatta - az utóbbiban műszaki igazgatóként dolgozott 1951-ig. Utána a KGM Tervező Irodában, majd más intézményeknél volt vezető beosztásban. Idősebb korában igazságügyi szakértőként is működött.