Ritter,
Johann Wilhelm (szül. 1776. dec. 16. Samitz bei Haynau, Szilézia -
megh. 1810. jan. 23. München), német fizikus; ő fedezte
fel a spektrum ultraibolya tartományát, és így
elősegítette, hogy a látható fény szűk
tartományán kívül az ember - a legövidebb
gamma-sugaraktól a leghosszabb rádióhullámokig -
az egész elektromágneses spektrumot megismerje.
Ritter, aki 1791-től 1795-ig a sziléziai Liegnitzben volt gyógyszerész, a Jénai Egyetemen tanult orvostudományt, és itt tanított, amíg el nem nyerte a szász-gothai herceg pártfogását. 1800-ban, néhány hónappal azután, hogy William Nicholson angol kémikusnak sikerült a vizet elektrolízissel hidrogénre és oxigénre bontania, Ritter megismételte a kísérletet, de az elektródokat úgy rendezte el, hogy a két gázt külön-külön fel tudja fogni. Nem sokkal ezután felfedezte a galvanizálást.
1801-ben Ritter meglepő jelenséget tapasztalt: az ezüst-klorid, amely fény hatására elbomlik, sokkal gyorsabban bomlott el, amikor a spektrum ibolyán túli, láthatatlan és így ismeretlen sugárzásának tették ki.
Ritter elsősorban az elektromosságot és az elektrokémiát
tanulmányozta. 1801-ben - még mielőtt Thomas Johann
Seebeck
felfedezte volna a termoelektromosság jelenségét - termoelektromos áramokat észlelt. Ő találta
fel a száraz elemet 1802-ben, a következő évben
pedig akkumulátort készített.