POGÁNY BÉLA (Budapest, 1887. ápr. 1. - Budapest, 1943. dec. 23.)

Szülővárosában kezdte meg egyetemi tanulmányait, a Tudományegyetemen. 1908-tól kezdve két éven át Eötvös Loránd közvetlen munkatársa volt. Ezután a göttingeni Georgia Augusta egyetemre került, ahol 1911-ben szerezte meg bö1csészdoktori oklevelét.

Visszatérése után itthon folytatta Göttingenben megkezdett optikai kísérleteit. Kezdetben a fémrácsok által elhajlított fény polárosságát, majd az igen vékony fémrétegek elektromos és optikai sajátosságait vizsgálta. Az erről szóló cikkeit a nagy német folyóiratok is közölték (Annalen der Physik., Phys. Zeitschrift).

1917-ben az Akadémia pályamunka kidolgozásával bízta meg, amelynek tárgya A ferromágneses fémek Faraday-effektusa kísérleti tanulmányozása. P. B.-t 1918-ban, 31 évesen választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává.

1918-tól a kolozsvári egyetemen tanított, nyilvános rendkívüli tanárként. Az egyetem Szegedre költözése után, 1920-ban nyilvános rendes tanárrá nevezték ki.

Tudományos munkája mellett ismeretterjesztéssel, és tudománytörténettel is foglalkozott. 1921-ben jelent meg A fény, és még ugyanebben az évben a Bevezetés a fizikai optikába című munkája. Ezeket követte 1927-ben Az elektromágneses tér. 1933-ban összefoglalót írt a Bulletin du Comité International des Sciences Historiques számára, a fizika magyarországi fejlődéséről.

1923-ban került a budapesti Műegyetemre, ahol egészen 1943-ban bekövetkezett haláláig dolgozott.

1926-ban az Akadémia felkérésére megismételte a Harres-Sagnac-féle kísérletet, amelynek a relativitáselmélet bizonyítása miatt volt jelentősége, és korábban pontossága nem volt kielégítő. Schmid Rezsővel spektroszkópiai laboratóriumot rendezett be a Műegyetemen, ahol molekulaszínképek analízisével foglalkoztak. Akadémiai székfoglalóját is e témakörből tartotta a krypton-I színképének, főleg ultravörös vonalainak Zeemann felhasadásáról. (Az e témakörben írt publikáció a Matematikai és Természettudományi Értesítő évfolyamaiban, valamint német periodikákban jelent meg.) 1931-ben választották meg az Akadémia rendes tagjává.

1937-ben megkapta az Akadémia Marczibányi-mellékjutalmát a nemesgázok színképének Zeemann-felhasadásáról szóló közleményeiért. Utolsó éveiben érdeklődése az akusztika és a geofizika felé fordult. Olyan új kondenzátor mikrofont készített, melynek segítségével földtani geológiai alakulatokat lehetett földeríteni.

Kezdetben általános fizikát tanított az I. éveseknek, később elektromosságtant, utolsó éveiben a felsőbbéveseket oktatta elméleti elektrotechnikára. Több nagy sikerű tankönyvet is írt, gépészkari dékán is volt. Tanítványai közül számos jeles fizikus került ki.