A budapesti Műegyetemen végezte vegyészmérnöki tanulmányait, majd Wartha Vince mellett a kémiai technológiai tanszéken volt tanársegéd, majd magántanár. 1894-ben a MÁV Anyagvizsgáló Intézetének szolgálatába lépett. 1904-ben magán műszaki irodát nyitott. A Műegyetemen továbbra is előadott. 1912-ben Wartha utódaként a kémiai technológiai tanszék vezetője lett. Részt vett a Galilei-kör alapításában, továbbá a szabadkőműves mozgalomban. A Tanácsköztársaság a szociális termelési népbiztosság vegyészeti osztályának vezetőjévé nevezte ki. Ezért az ellenforradalmi korszakban megrovásban részesült. Tanszékéről eltanácsolva, nyugdíjazását kérte. Az Egyesült Izzó Rt.-hez ment, s annak lett kutatási vezetője. Vezetése mellett alakult ki az első korszerű ipari kutatólaboratórium hazánkban, melynek a volfrámszálas izzólámpák tökéletesítése terén voltak nagy jelentőségű eredményei. A harmincas években elnöke volt a Magyar Kémikusok Egyesületének.

Legjelentősebb munkája vízlágyítási eljárása (1894), melyhez meszet és szódát alkalmazott számított mennyiségben. A víz keménységének meghatározására ugyanezen elven alapuló analitikai módszert dolgozott ki (Wartha-Pfeifer-módszer), melyet a közelmúltig világszerte alkalmaztak ipari vízvizsgálatokhoz. Munkássága úttörő még a tüzelés technikája, a földgáz- és szénkutatás és azok termékének hasznosítása, továbbá a világítástechnika területén. A Magyar Kémikusok Egyesülete 1968-ban örökös ügyvezető elnöke tiszteletére P. I-emlékérmet alapított.

Főbb művei

A technikai víztisztításról. M. Chem. F. 1895.; Kazántüzelő szerkezetek megvizsgálása. Bp., 1898.; Kritische Studien über Untersuchung und Reinigung des Kesselspeisewassers. Z. angew. Chem., 1902.

Irodalom

Emlékfüzet P. I. 60. születésnapján. Chem. Rundschau, 1927.; MÓRA László: P. I. Bp., 1977.