A Göttingeni Egyetemen doktorált (1865), majd a Marburgi
és a Bonni Egyetemen folytatta tanulmányait. Oktatóként
dolgozott Bonnban (1873), Bázelban (1877), Tübingenben (1878)
és végül Lipcsében (1877) - élete végéig
e város polgára maradt. A sejtek anyagcseréjének
tanulmányozása közben 1877-ben féligáteresztő
hártyát készített, hogy annak segítségével
vizsgálhassa az ozmózis folyamatát. Kidolgozott egy
módszert az ozmózisnyomás mérésére,
és kimutatta, hogy a nyomás nagysága a féligáteresztő
hártyán áthaladni nem képes (túl nagy)
molekulák méretétől függ. Ezután
már a nyomás alapján meg tudta mérni az óriásmolekulák
nagyságát. Eredményeit az Osmotische Untersuchungen
Studien zur Zellmechanik (Ozmóziskutatási vizsgálatok
a sejtmechanikában; 1877) c. művében hozta nyilvánosságra.
Legkiválóbb munkájának a Pflanzenphysiologie.
Ein Handbuch des Stoffwechsels und Kraftwechsels in der Pflanze (Növényélettan:
A növényi anyagcsere és energiaforrások kézikönyve;
1900-06) c. összefoglalást tartják.