A pozsonyi líceumban és az eperjesi jogakadémián tanult, majd a selmeci bányászati akadémián bányamérnöki oklevelet szerzett 1839-ben. A körmöcbányai kohónál töltött gyakornoki ideje alatt, 1843-ban elvégezte Bécsben a K. u. K. Montanistisches Museumban W. Haidinger által létrehozott és vezetett földtani továbbképző tanfolyamot. Még ugyanabban az évben kinevezték a selmeci akadémia 1840-ben létrehozott mineralógia-geológia-paleontológia tanszékére helyettes tanárnak, ahol 1847-ben rendes, tanszékvezető tanár és bányatanácsos lett; ő volt az első magyarországi geológus professzor. Megszervezte a tanszéket, felszerelte a tanításhoz és kutatáshoz szükséges eszközökkel. Fejlesztette a G. A. Scopoli által létrehozott, de távozása (1779) óta elhanyagolt ásványföldtani gyűjteményt, mely később híressé vált. Vezetése alatt az új tanszék erőteljes fejlődésnek indult.

Munkássága elsősorban Selmecbánya, Körmöcbánya és környéke földtani viszonyainak vizsgálatára és földtani feltérképezésére terjedt ki. Jelentős a Magyarhoni Földtani Társulat megbízásából 1852-ben végzett úttörő földtani tanulmánya a Morva folyóval határos részről, mely Jelentés Magyarországnak March folyóval határos részéről, melyet a Magyarhoni Földtani Társulat megbízásából 1852 ősszel földtani vizsgálat alá vett címmel a Társulat Munkálatai I. kötetében 1856-ban megjelent. Ez a tanulmány később a Böckh Hugó által 1913-ban megkezdett sikeres egbelli kőolajkutatás földtani megalapozását is szolgálta. Elnöke volt a Selmeci Akadémiai Magyar Olvasótársaságnak, és vezetésével állították össze az akadémia hallgatói 1845-ben az első magyar-német bányászati szótárt, Bányászati szófűzér címmel.

P. J. részt vett az országos tudományos szakmai mozgalmakban is. Ott volt Sopronban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1847. évi 8. vándorgyűlésén, ahol Zipser K. András megtette úttörő javaslatát, és jelen volt 1848. január 3-án Videfalván is, a Kubinyi Ágoston elnök otthonában ülésező és a Magyarhoni Földtani Társulatot megalapító ötös bizottság tagjaként, majd részt vett az alapszabály kidolgozásában is mint alapító tag. Tudományos munkássága elismeréseként az MTA 1861-ben levelező tagjává választotta.

Tanítványai közül kerültek ki a magyar geológia múltszázadi aranykorának nagyjai, a hazai földtudományok megalapozói: Szabó József, Hantken Miksa, Zsigmondy Vilmos, Böckh János, Pávai-Vajna Elek, Winkler Benő, Gesell Sándor és Dioniz Stur. Legismertebb tanítványa Szabó József, a magyar földtan "atyja" nagy elismeréssel emlékezik Pettkóról, akit széles körű szakmai műveltségű, nagyhatású pedagógusnak tartott.

Irodalom

MEDNYÁNSZKY Dénes: P. J. emlékezete. Akadémiai Értesítő, 3. 1892.; POJJÁK Tibor: Az ásvány-földtani tudományok oktatásának története Magyarországon. Bányászati Lapok, 1964.; VADÁSZ Elemér: Tudománytörténeti jegyzetek P. J.-ról. Bányászati Lapok, 1967.; ZSÁMBOKI László: A selmecbányai akadémia oktatóinak lexikona. Miskolc, 1983.