Tisztelt Gyászoló Közönség!

A Fémipari Kutató Intézet részéről engem ért az a fájdalmas megtiszteltetés, hogy szeretett tanáromtól és tanítómesteremtől az Intézet vezetése és valamennyi dolgozóa nevében ezekben a megrendítő percekben megemlékezzem.

Közelmúltban készített feljegyzéseiben, amelyekben életének egy-egy villanását elevenítette fel, a tanár úr - ahogy Intézetünkben neveztük őt, fájdalmasan jegyezte meg: "Halottat sem siratunk már - csak búcsúztatunk".

Nem is búcsúztatni kívánom őt, hanem elsiratni, szívünk legmélyéből fakadóan, felidézve néhány pillanatra emlékét.

"Veszítve szeretünk csak igazán" írja Szabó Lőrinc édesanyja halálától megdöbbenten egyik versében.

Szeretett Elemér bácsink, így neveztük akik közelálltunk hozzá, - halálától megdöbbenten csak most kezdjük felmérni, hogy kit veszítettünk el, kit kell elsiratnunk.

Gyászoljuk a kiváló tudóst, a nagyszerű kutatót, feltalálót és ipari szakembert, nemzedékek oktatóját és mélységesen humánus, melegszívű barátunkat, a csupa nagybetűvel írt E M B E R -t.

1906-ban született Budapesten, 1928-ban okleveles vegyészmérnök, 1933-ban műszaki doktor, 1942-ben a Budapesti Műszaki Egyetem magántanára, 1952-ben a kémiai tudományok kandidátusa, 1957-ben a kémiai tudományok doktora, 1965-ben a Veszprémi Vegyipari Egyetem címzetes egyetemi tanára.

Közel 50 tudományos dolgozat, csaknem 50 szabadalom fűződik nevéhez, A hazai klóralkáli elektrolízis megteremtője, ő helyezte üzembe a Hydroxiqén és a péti Nitrogén Művek Klórgyárát, 1934-ben, ill. 1936-ban. Számos szabadalma ma is él, ezek közül különösen jelentős az időálló aktív klórpor, a hypo mosószer, hydroxigén fertőtlenítő lúg, a sellak fehérítése, a forrásvizekből történő jód kinyerése, ill, előállítására vonatkozó eljárás. Ő a :magyar galliumgyártás megteremtője :és az első hazai gallium-arzenid egykristály előállítója.

Munkahelyet ritkán változtatott, A Budapesti `Műszaki Egyetem oktatója 1928-1933-ig, a Hidroxigéngyár üzemvezető mérnöke, majd műszaki igazgatója 1933-tól 1946-ig, ismét a Műegyetemen oktat 1946-1949-ig, majd a Fémipari Kutató Intézet tudományos osztályvezetője 1949-től haláláig.

Egész életét az ifjúság nevelésének szentelte, előbb a Budapesti Műegyetemen, majd Veszprémben. Szenvedélyesen szerette a fiatalokat, belső kényszer hajtotta arra, hogy tudását tovább adja, de sohasem feledkezett meg arról, hogy igaz embereket is neveljen, bölcs tanácsaival és személyes példamutatásával egyaránt.

Számos bizottság, tudományos egyesület tagja volt, belföldön és külföldön egyaránt megbecsült tudós; meleg barátság fűzte többek között Beljajev, Lange és Ivekovics professzorokhoz. A hivatalos állami elismerés sem maradt el: 1958-ban a Nehézipar Kiváló Dolgozója, 1961-ben kiváló feltaláló arany fokozat, 1963-ban Szocialista Munkáért Érdemérem, 1967-ben a munkaérdemrend arany fokozat kitüntetést nyerte el.

Nagyszerű szakmai képességei, kiváló emberi tulajdonságokkal párosultak: egyetemi évei alatt óraadással teremti elő tanulmányaihoz a pénzt, 1940-ben, mint a Hydroxigén igazgatóját a zsidótörvény 32-szeri kijátszása miatt börtönbüntetésre ítélik, és később is ott van mindig mindenütt, ahol intézkedéssel, jó szóval, emberi melegséggel segíthet.

Ez a nagyszerű tudós eltávozott közülünk. Nem járja többé végig reggelente kis birodalmát a Tanár úr, nem érdeklődik többé a munka és az emberi problémák iránt. Nem mutat többé egy-egy új, általa szerkesztett ábrát boldog lelkesedéssel, mert így még könnyebben magyarázhatja az egyetemen a bonyolult elektrokémiai folyamatokat. Nem hevíti többé az új felfedezések mámora, mint mikor az első csepp magyar galliumot, vagy az első gallium-arzenid egykristályt mutatta kimondhatatlan boldogsággal. Elment közülünk olyan észrevétlenül, mint amilyen csendesen és észrevétlenül élt közöttünk. Csak most értjük meg, hogy milyen nagy a veszteségünk, amikor megrendülten siratjuk és gyászoljuk.

A közelmúltban írt "Naplemente előtt" című jegyzeteiben ezt írta: "A tanítók és tanárok; áldott legyen emlékük, mindegyik beleadta saját lelkét a tanításba, - nem volt ritka, ha rászolgált az ember - a körmös, a fülhúzás. Az első tantárgy volt a magaviselet és erkölcstan. Sok emberrel beszéltem régi tanárokról, de egyik sem panaszkodott durvaságukra, sőt mindenki hálás volt nekik egy-egy, jó időben kiosztott nyaklevesért. - Ő csak jó szóval, megértéssel, bölcs tanáccsal nevelt bennünket, de ő is bele adta a lelkét a tanításba. A megtestesült humánum volt egész lénye.

Legyen áldott az emléke.

És most, amikor végleg megválunk tőle, a kedves tanár úrtól, tanítómesterünktől, a mi Elemér bácsinktól, vigasztaljon minket az a tudat, hogy tovább él Ő alkotásaiban, az általa nevelt generációk munkájában, mindannyiunk szívében, akik kegyelettel őrizzük drága emlékét.

Solymár Károly