Horváth István: "Kozmológiai kutatások és máig tartó hatásaik" (Kivonat)
Paál György, a csillagász és fizikus, 75 éve, Szilveszter napján született. Szakmai pályáját az 50-es évek végén kezdte, galaxishalmazok majd kvazárok vizsgálatával - részben a Palomar Sky Atlas-on végzett saját galaxisszámlálásai alapján. Ekkor a nemzetközi tudományos kapcsolatok idehaza még nehézkesek voltak. A 70-es években a kvazárok bizonyos vöröseltolódásoknál való sűrűsödéséből arra gondolt, hogy az Univerzum talán nem triviális topológiájú. Ez akkoriban eléggé kalandos (bár az Általános Relativitáselméletben nem meglepő) feltevés volt. A 70-es évek második felében ezt a megfigyelési tényt a fejlődés lehetséges következményeként interpretálta.
A 80-as években, először a Nagy Egyesítés eljövetelével, majd a Relativisztikus Kvantumgravitáció megsejtésével a gondolat már nem volt annyira kalandos: talán a Planck-idő táji események késői nyomait látjuk a kvazáreloszlásban. Paál György 1983-ban bekapcsolódott a Nagy Egyesítés kozmológiai alkalmazásainak vizsgálatába, amely számos publikációhoz vezetett. Sajnos eközben, 1987-ben, egy kezelhető de ma még gyógyíthatatlan súlyos betegségbe esett, amiből ugyan, orvosai és felesége gondos munkájának tulajdoníthatóan, elkezdett felépülni, és újra munkaképessé vált, de e munka közben 1992. márciusában hirtelen elhunyt.
[an error occurred while processing this directive]