A Groningeni Egyetemen végzett tanulmányai után, 1924-től csillagász volt a Leideni Obszervatóriumban. 1945-ben az intézet igazgatója lett, ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be. 1925-ben a svéd Bertil Lindblad vetette fel azt a gondolatot, hogy a Tejútrendszer forog a középpontja körül, és a forgás síkja egyben a Tejútrendszer fősíkja. Ezt az elméletet 1927-ben Oort a Galaxis csillagainak sebességmérésére vonatkozó saját megfigyelései révén lényegét tekintve igazolta, de alapvetően meg is változtatta. Későbbi munkássága és az általa létrehozott holland asztrofizikai iskola tevékenysége arra irányult, hogy tovább erősítse és ellenőrizze a Lindblad-Oort-elméletet. Nem sokkal azután, hogy 1935-ben a Leideni Egyetem professzora lett, rádiócsillagászati eszközökkel megmérte, hogy a Nap 30 000 fényév távolságban kering a Tejútrendszer középpontjától, és hogy a keringési idő 225 millió év. Miután 1951-ben felfedezték a semleges csillagközi hidrogéngáz 21 cm-es rádiósugárzását, lehetővé vált számára a Tejútrendszer spirális szerkezetének feltérképezése.

 Oort 1950-ben felvetette, hogy az üstökösök egy apró égitestekből álló és a Naptól nagyjából egy fényév távolságban keringő hatalmas anyagfelhőből származnak, és az elhaladó csillagok tömegvonzásának hatására bekövetkező pályaváltozások miatt innen kerülnek a Nap közelébe. A később Oort-felhőnek elnevezett térrész létezését a legtöbb csillagász elfogadja.

 Oort 1958 és 1961 között a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke volt, ebben a szervezetben 1935 és 1948 között ő töltötte be a főtitkári posztot.

KFKI Home >  História - Tudósnaptár