Középiskolai tanulmányait a temesvári reáliskolában, egyetemi tanulmányait, mint az Eötvös-kollégium tagja, a budapesti Tudományegyetemen végezte matematika-fizika szakon. A kísérleti fizikát Eötvös Lorándtól hallgatta, matematikát pedig Kürschák Józseftől, Kőnig Gyulától és Beke Manótól tanult. Nem sokkal egyetemi tanulmányainak befejezése után kitört az első világháború, amelyet a fronton tüzértisztként harcolt végig.

A világháború után gimnáziumi tanárként működött előbb vidéken, majd Budapesten. 1945-ben a Tudományegyetem a megüresedett elméleti fizikai tanszékre meghívta tanszékvezető professzornak. Élete végéig ennek a tanszéknek volt köztiszteletben álló vezetője.

Élete legfontosabb feladatának az ifjúság tanítását, nevelését tekintette. Több mint fél évszázados tanári munkássága alatt a fiatalok ezreit tanította. Sok tanítványa ma vezető beosztásban dolgozik, nem egy közülük magas tudományos fokozattal rendelkező oktató, professzor. A Tudományegyetemen az ő nevéhez fűződik a korszerű, világszínvonalon álló, elméleti fizika oktatásának megteremtése. Több, ma kötelezőként szereplő tantárgy tanítását ő vezette be a Tudományegyetemen. Tankönyvei több kiadást értek meg, Elektrodinamika könyvét németül is kiadták. Könyvei közül különösen kiemelkedik a negyedik kiadást megért Relativitáselmélet c. tankönyv, amely több olyan tételt is tartalmaz, melyet hiába keresünk a leghíresebb monográfiákban is.

N. K. professzor, mint tudós is kiváló volt. Tudományos eredményeit a legjobb külföldi szaklapok közölték, és azokra tekintélyes monográfiák is elismerően hivatkoznak. Tudományos munkássága mindig a legnagyobbakat foglalkoztató, az érdeklődés homlokterében álló fizikai problémákhoz kapcsolódott. Kutatási területe a fizika egyik legmodernebb, ma is a legmélyebb problémákat felvető területe, az erőterek fizikája volt.

Tudományos munkásságának jelentős része a relativitáselmélet területére esik. Több dolgozatában egységes térelmélet megalkotásával foglalkozott. Idevágó dolgozataiban megtalálható az az állandó törekvése, hogy elkerülje a fizikailag nem értelmezhető mennyiségek bevezetését. Több szerző a tér dimenziószámának növelésével próbálta a probléma megoldását elérni. N. K. fizikai érzéke, az objektív világot helyesen tükröző szemlélete határozottan tiltakozott ez ellen. A kérdéskör elemzése során azt is meglátta, hogy az ilyen jellegű vizsgálatok nem szorítkozhatnak csupán az elektromágneses térre, hanem az elemi részecskékkel kapcsolatos mezonterekre is ki kell azokat terjeszteni. E vizsgálataival a mostoha körülmények között dolgozó gimnáziumi tanár olyan nagyok sorába lépett, mint Albert Einstein és Ervin Schrödinger.

A harmincas évek elejétől a kutatás az elektromágneses sugárzás kvantumelmélete felé fordult. A térmennyiségek nem független volta a kvantumelméleti tárgyalást meglehetősen bonyolulttá teszi. A fizikusok előtt ismeretes, hogy a fölösleges térkomponensek kiküszöbölésére az elmélet mellékfeltételeket használ. N. K. elvetette a fizikailag értelmezhetetlen mellékfeltételeket és megmutatta, hogy a fölösleges térkomponensek kiküszöbölését maguk a Maxwell-féle téregyenletek elvégzik.

Kedvelt kutatási területe volt az elektromágneses tér, ahol nemcsak a sugárzás kvantumelméletével, hanem a klasszikus problémákkal is alkotó módon foglalkozott.

Az elektromágneses értelmezés alapján megalapozta és továbbfejlesztette a fényelhajlás Kirchhoff-féle elméletét. A fizika klasszikus mesterére valló egyszerűséggel oldotta meg a szigetelő anyagok elektrodinamikájának több évtizede húzódó kérdését: variációs elv alkalmazásával meghatározta a mozgó szigetelők elektromágneses energia-impulzustenzorát. Az elektromágneses tér energia-impulzus viszonyait vizsgálva felismerte, hogy a vákuumban fellépő elektromágneses feszültségek is tömeget gyorsítanak, a sugárzás tehetetlen tömegét. Ennek alapján sikerült a sugárzó energia mozgásegyenletét felírnia.

Az ötvenes években sok tudományos közlemény jelent meg a legkiválóbb fizikusok tollából, amelyek a kvantumelmélet értelmezésével foglalkoztak. N. K. a legelsők között kapcsolódott be ebbe a diszkusszióba. A variációs elv alkalmazásával megmutatta, hogy a kvantummechanika alapegyenletéhez, a Schrödinger-egyenlethez minden hullámelméleti analógia nélkül, tisztán mechanikai úton is el lehet jutni. A mechanikára alapozott statisztikus tárgyalást sikerült a spínnélküli részecskék relativisztikus kvantummechanikájában is véghezvinnie, aminek lehetőségéről előtte több kitűnő fizikus lemondott. Utolsó tudományos munkájában is a kvantumelmélet alapjaihoz tért vissza. Planck sugárzási törvényének új, feltevésektől mentes levezetését adta meg.

Tudományos munkásságát a szakemberek és a kormány nagyra értékelte. Az MTA-nak 1947-ben lev. 1949-ben r. tagjává választották és 1958-67-ig az alelnöki tisztet is betöltötte. Örökös tiszteletbeli elnöke az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak; tagja volt több tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának. Két alkalommal tüntették ki a Kossuth-díj aranyfokozatával.

Irodalom

GOMBÁS Pál: N. K. Fizikai Szemle, 1968.