NOPCSA FERENC (Déva, 1877. máj. 5.-Bécs, 1933. ápr. 25.)

Dél-erdélyi főnemesi család tagjaként a bécsi Collegium Theresianumban tanult. Ez az iskola ugyan csak érettségi bizonyítványt adott tanulóinak, de lehetőséget arra is, hogy a tudományegyetem előadásaira járhassanak. Amikor a Hunyad megyében fekvő szentpéterfalvai birtokon ásatag (fosszilis) csontokat találtak, a fiatal diákot érdeklődése E. Suess geológus professzor előadásainak hallgatására késztette. Suess biztatására megtanulta a kihalt és élő állatok csonttanát. Az első felismert ősgyíkfajnak még a Limnosaurus transsylvanicus (tavi hüllő) nevet adta; ma Orthomerus tr.-ként ismert. 22 évesen, 1899 júniusában a bécsi tudományos akadémia osztályülésén előadást tartott első fajleírásáról. A továbbiakban rendszeres egyetemi tanulmányokat nem folytatott, de vagyoni helyzete lehetővé tette alapos önképzéssel egybekötött önálló tudományos vizsgálatok végzését. Csak a tartalékostiszti iskolát végezte el, huszár főhadnagyi rangot kapva.

Hosszú évekig nem kényszerült semmiféle hivatalos állás elfoglalására. Beutazta egész Európát, mindenütt felkeresve a múzeumok őslénytani gyűjteményeit. Paleontológiai érdeklődése az őshüllők (gyíkok, kígyók és krokodilok) rendszertanára korlátozódott. Rendszerező munkássága mellett értékesek általános biológiai meglátásai és következtetései. A dinosaurusok óriásra növésének magyarázatát keresve ezeknek az óriás méretű ősgyíkoknak viszonylag kis koponyájában feltűnően tágult "török nyerget" (sella turcica) talált, amelyben az agyfüggelék (hipofízis) nevű fontos hormontermelő mirigy foglal helyet. Mivel ennek egyik terméke a növekedést szabályozó hormon, úgy vélte, hogy a hipofízis daganatszerű megnagyobbodása a nemzedékek során öröklődött, és az ezzel járó hormontöbblet az óriás növést is állandósította. Ma másképpen látjuk egy új tulajdonság öröklődési mechanizmusának kialakulását, de Nopcsa elévülhetetlen érdeme az új, biológiai látásmód bevezetése az ősmaradványok pusztán anatómiai leírásán túlmenő értékelésébe. Ezzel új tudományágakat is megalapozott: az ősélettant (paleofiziológiát) és őskórtant (paleopatológiát); hiszen a hormon-túlprodukciót követő óriásra növés kóros jelenségnek tekintendő, még akkor is, ha "öröklődve" új faji tulajdonságként értelmezik. Másik általános biológiai szemléletű feltevése a madárrepülés magyarázata. Szerinte ugyanis a madarak repülő képessége, és az ezt biztosító szárny kialakulása bizonyos, két hátsó lábon járó ősgyíkfélék életmódváltozásából vezethető le. Feltevése szerint ezek az ősgyíkok futó életmódot folytattak, és ezt segítendő mellső végtagjukkal csapkodó mozgásokat végeztek; ennek következtében alakult volna ki a madárszárny, a mellső végtag fokozatos módosulásával. Ezt a tipikusan lamarckista és igen naiv elképzelést annak idején a madarak aktív repülésének plauzibilis magyarázatának tekinthették.

Paleontológiai munkásságát kilencvenkilenc tanulmányban és könyvben találhatjuk. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű az Ideas on the origin of flight című írása (London, 1907.), amelyben a hipotetikus ősmadárral, a preavis-sal és a repülés kialakulásával foglalkozik; a dinosaurusokról írt cikksorozata (németül a Zentralblatt f. Palaeontologie, 1917-1918.), amelyben megalapozta az ősélettani szemléletet és Die Familien der Reptilien című könyve (Berlin, 1923.). Nemcsak paleontológusként alkotott maradandót; balkáni utazásai során megismerte a török uralom alól éppen felszabadult észak-albán törzseket és megírta vidékük geológiáját, az albánok néprajzát, népszokásait: Geographie und Geologie Nordalbaniens (Bp., 1929.). Írásaival az "albanologia" tudományos irányzatának tört utat. Politikai ambíciói is voltak: az I. világháború előtt megüresedett albán trónra tört, jó törzsi kapcsolatai alapján nem is indokolatlanul, de az ehhez szükséges osztrák-magyar vezérkari támogatást nem kapta meg. Kalandos hajlamából következett, hogy a világháború alatt hosszú hajat növesztve és csobánnak öltözve kémkedett a Déli-Kárpátok két oldalán- a román pásztorok között.

Egy alkalommal kivételesen mégis vállalt állami szolgálatot: 1925-1929-ben az Állami Földtani Intézet igazgatójaként működött. Ugyanis a trianoni békeszerződés után kialakult helyzetben égetően fontos volt új nyersanyagforrások feltárása, és ennek megszervezésére kérte fel a kormány a geológusként is elismert, nemzetközi tekintélyű N. F.-et. Ezt hazafias kötelességből fogadta el, óriási iramú munkát indítva el (a geotermikus gradiens mérésének bevezetését is ő szorgalmazta), de szertelen egyénisége nem sokáig tűrte a kötelező bürokratikus munkát. Lemondva tisztségéről Bécsben telepedett le. Amikor pedig a jelentkező anyagi nehézségek akadályozták eddigi, korlátokat nem tűrő életvitelét, agyonlőtte magát.

Irodalom