MISKOLCZY DEZSŐ (Baja, 1894. aug. 14. - Budapest, 1978. dec. 31.)

Középiskoláit Baján, egyetemi tanulmányait a budapesti Tudományegyetem orvosi karán végezte. Az I. világháború idején teljesített hosszú katonai szolgálata következtében csak 1919-ben avathatták orvosdoktorrá. Két éven át segédorvosként dolgozott a fővárosi Szegényház kórházában, amelynek igazgatója Schaffer Károly professzor - egyben az egyetemi Agyszövettani és Interakadémiai Agykutató Intézetnek is igazgatója -, tanársegédnek vette maga mellé az intézetbe. Az 1924/25. tanévben ösztöndíjasként Madridban, a világhírű Ramon y Cajal mellett folytathatta tanulmányait.

Hazatérése után rövidesen ideggyógyászatból egyetemi magántanárrá habilitálták (1929); a következő évben egyetemi ny. r. tanárrá és a szegedi tudományegyetem Ideg- és Elmekórtani Klinikájának igazgatójává nevezték ki. 1940-ben a kolozsvári tudományegyetemen az ideg- és elmegyógyászat professzora lett. Tudományos és közéleti síkon egyaránt sikerekben gazdag évek után, 1964-ben tért vissza Magyarországra, s attól kezdve nyugállományba vonulásáig (1973) az Orvostovábbképző Intézet Ideggyógyászati Tanszékének volt a vezetője.

Még szegedi professzor korában, az oktató- és gyógyítómunka ellátása mellett agykutató intézetet alapított, amelyben a hagyományosnak számító neuropatológiai vizsgálatokon túlmenően magas szintű neurokémiai kutatások is megindultak. Kolozsvárott létrehozta az ország első idegsebészeti osztályát. A szegedi, a kolozsvári és a marosvásárhelyi neuropszichiátriai iskolák megteremtőjeként és vezetőjeként, önálló tudományos kutatásainak eredményeivel nemzetközi elismerést aratott. Egyik úttörője volt a neuronkutatásnak és a heredodegeneratív idegrendszeri betegségek neurohisztológiai vizsgálatának. A kisagy rost- és pályakapcsolatainak megismerésére elsőként alkalmazta a mesterségesen létrehozott szinapsziselfajulás módszerét. Az idegrendszer örökletes betegségeiről tanítómesterével, Schaffer professzorral közösen írt két monográfiában számolt be. Eredményesen foglalkozott szkizofréniakutatással. Jelentősek a dizentéria és az experimentális allergiás encephalomyelitis kórfejlődéstanára vonatkozó neuropatológiai vizsgálatai.

Tagja volt a magyar országgyűlés felsőházának (1940); lev. (1939) majd r. tagja lett az MTA-nak (1946); a Román Tudományos Akadémiának (1956); a hallei "Leopoldina" tudományos akadémiának; elnöke lett az Egészségügyi Tudományos Tanácsnak, tagja az Ideggyógyászati Szemle szerkesztőbizottságának. Példamutató emberi magatartása, hatalmas ismeretanyaga és másokat kutatásra serkentő, vezető és irányító, iskolateremtő hatása tanítványai munkásságában őrzik emlékét.