A Cambridge-i Egyetemen tanult, 1920-tól 1924-ig a napfizikai obszervatórium igazgatóhelyettese volt Cambridge-ben. Ezután az alkalmazott matematika professzora lett a Manchesteri Egyetemen, 1929-től haláláig pedig az Oxfordi Egyetem matematikaprofesszora volt.

 Az 1920-as években vált ismertté, miután Sir Ralph H. Fowlerrel együtt megbízható, bármely csillag-színképosztályra alkalmazható felszínihőmérséklet-skálát dolgozott ki. Vizsgálta a gravitációs erők és a sugárnyomás egyensúlyát a csillagok atmoszférájában; ezek az elméleti tanulmányok vezették el a csillagokról elszökő molekulák szökési sebességének elemzéséhez. Kimutatta, hogy a Nap 1600 km/s sebességgel is képes kilövellni atomokat. 1929-ben a csillagok szerkezetével, belső állapotaival foglalkozott. Munkássága végül a nagyon sűrű fehér törpéket leíró elmélethez vezetett el.

 Érdeklődése 1932 táján fordult a kozmológia felé, és kidolgozta a kinematikai relativitáselméletet. Az Einstein-féle általános relativitáselméletre épülő kozmológiákhoz hasonlóan a kinematikai relativitáselmélet is táguló világegyetemmel számol, de az elmélet nem-relativisztikus, az euklideszi teret alkalmazza. Milne elméletét kortársai tudományos és filozófiai alapról egyaránt ellenezték, de munkássága segített a téridőre vonatkozó elfogadott elképzelések pontosításában, és inspirálta a stacionárius világegyetem elméletén dolgozó kutatókat. Fontosabb kötetei: Thermodynamics of the Stars (A csillagok termodinamikája; 1930), The White Dwarf Stars (Fehér törpék; 1932), Relativity, Gravitation and World-Structure (Relativitás, gravitáció és a világ szerkezete; 1935) és Kinematic Relativity (Kinematikai relativitáselmélet; 1948). 

KFKI Home >  História - Tudósnaptár