MIHALIK JÁNOS (Arad, 1818. dec. 28.-Budapest, 1892. márc. 28.)

Mérnök apja a szakmájához közelálló hadmérnöki pályára szánta, s hamburgi tanulmányai után (1842-ben) hadnaggyá léptették elő. Széchenyi tanácsára azonban polgári pályára lépett, amelyet ő az ország gazdasági fejlődésében fontosabbnak minősített. 1847-ben szerzett oklevelet. Gyakorlati tevékenységét a Ferenc-csatorna társaságnál kezdte. Még 1847-ben nyolc hónapos külföldi tanulmányúton ismerkedett Észak-Olaszország vízépítésével, s egy év múlva főmérnökké nevezték ki. Működésének hazai állomáshelyei ismételten a Ferenc-csatorna és a Tisza voltak, ahol ismét szembekerült a császári hivatalnokokkal. A világosi tragédiát súlyos tífuszban élte át, s ezért nem is tudták lefolytatni az ellene megkezdett eljárást. Végül azzal a feltétellel kapott kegyelmet, hogy katonai feladatként befejezi az általa elkezdett bezdáni zsilip építését. A munkát a déli határőrvidék polgári kerületéből alakított "Woiwodina" víz- és útépítő osztályába helyezve 1854-ben fejezte be nagy megelégedésre, s ezért 1856-ban a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta.

Hollandiai tapasztalatai alapján még ugyanebben az évben (magánvállalkozásként) megkezdte a klinkertégla gyártását. A megkívánt anyagvizsgálatot a Műegyetem Mechanikai Technológiai Intézetében dr. Horváth Ignác prof. végezte el. Klinkertéglája gyorsan elterjedt a délvidék városaiban (Zombor, Szabadka stb.), ahol kedvelt útburkolat lett. (Ezzel még 1945 után is gyakran találkozhatunk e területen.) A kiegyezés-körüli vállalkozók színezett állapotban hozták forgalomba, s az évszázados bevált szabadalom alapján ma is gyártják és alkalmazzák a belváros sétálóutcáiban. Érdemeiért a vajdasági helytartótanács kitüntetésben részesítette. 1853-ban Laibach (ma: Ljubljana) környékének vízrendezésében és az útépítésben tüntette ki magát, majd 1854-ben Stein város hadiüzemeinek vízellátását oldotta meg.

A bezdáni torkolati zsilip volt az első vízi betonépítmény - nemcsak hazánkban, hanem egész Európában is. Eljárását a "Praktische Anleitung zum Betonbau" című saját kiadású művében tette közzé (Bécs, 1857.). 1862-ben megbízták (önálló mérnökvállalkozóként) a Lajta folyó szabályozásával, melyet a korábbi hivatalos előirányzatnak (348 000 Ft) alig egyharmadáért (100 000 Ft-ért) vállalt el, de végül is határidő előtt és áron alul: három hónap alatt és 68000 Ft költséggel oldott meg, megmutatva, hogyan kell és hogyan tud egy magyar mérnök dolgozni. Mindezért az alsóausztriai tanács 5000 Ft jutalmat szavazott meg neki.

1867-ben a kormány miniszteri tanácsossá nevezte ki, és megbízta a Duna-szabályozás irányításával. 1871-ben azonban Tisza Lajos minden indoklás nélkül nyugdíjaztatta. Baross Gábor 1882-ben, hivatalba lépésekor azonnal rehabilitálni kívánta és visszahívta szolgálatába; azonban e megkésett elégtételt - tekintettel idős korára (64 éves volt) - már nem tudta elfogadni.