MAZALÁN PÁL (Igló, 1891. máj. 29. - Budapest, 1959. dec. 3.)

Selmecbányai főiskolai tanulmányai befejeztével - ahol elsősorban a geológia, a geofizika, a föld kincseinek kutatása érdekelte - néhány hónapig a nagybányai Kincstári Bányászatnál teljesített gyakornoki szolgálatot, majd 1913 őszén a kolozsvári Kutató Bányahivatalhoz került bányagyakornoknak, ahol az akkor felfedezett erdélyi földgázmezők kutatásain dolgozott torziósinga-méréseket végezve. A háború után, kitüntetéssel letett államvizsgáját követően, a Debrecenben létesített Nagyalföldi Bányászati Kutató Kirendeltség vezetésével bízták meg.

1920-ban a Nagykanizsa környéki olajkutatásoknál a budafapusztai kutatófúrást vezette. Rátermettsége és kimagasló szaktudása alapján a Dél-tengeri Szigetvilág olajfúrásánál is dolgozott, „field manager”-i minőségben. Ezt követően Ausztráliában, Új-Guineában dolgozott, majd az Egyesült Államok jelentősebb olajterületein tanulmányozta a mélyfúrási eszközök és berendezések gyártását.

1927-ben visszatért Budapestre, s elhatározta, hogy a látottakat és tapasztaltakat a hazai gyakorlatban fogja kamatoztatni. A következő években számos ivó- és ipari-vízkutat létesített, 1932-ben pedig megteremtette a hazai mélyfúróipar munkaeszközei gyártásárak alapjait, a „Mazalán Pál Mélyfúrási Vállalata és Gépgyára” elnevezésű vállalattal. Négy év alatt gazdaságilag megerősödve intenzíven kapcsolódott be . a hazai nyersanyagok és az ivóvíz feltárási munkálataiba.

Részt vett 1938-ban a Magyar Mérnök és - Építész Egylet által szervezett országos ivóvízellátási nagygyűlésen, ahol A mélyfúrású ivóvízkutak helyes létesítési módja és az ezzel kapcsolatos teendők címmel tartott előadást és „a kútfúróiparnak kifogástalan szakemberekkel való ellátására” hívta fel a figyelmet. 1938-tól mint meghívott, később mint rendes előadó a Mérnöki és Építészmérnöki Karon, a geológia tanszék keretében „A mélyfúrású kutak építése” tanszék oktatója lett, haláláig.

A második világháború alatt olyannyira kibővíti gyára profilját, hogy a már kifejlődött, hazai olajkutató és -termelő ipar eszközeinek javarészét az ő gyára állítja elő.

Az államosítás után tulajdon üzemében, új néven a Mélyfúró Berendezések Gyárában, mint szakértő dolgozik 1949 közepéig, ahonnan a Bányászati Kutató Intézetbe kerül.

Rendkívül tevékeny tagja volt a különböző szakmai-tudományos egyesületeknek, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek, a Magyar Hidrológiai Társaságnak, a Magyar Földtani Társulatnak. Tagja volt továbbá az MTA Hidrológiai Főbizottságának is. Tudományos munkásságának elismeréséül az MTA a műszaki tudományok kandidátusa címet adományozta M. P.-nak. Élete végén a Magyar Hidrológiai Társaságban kifejtett munkásságáért a Bogdánffy-aranyéremmel tüntették ki.

Főbb művei

A mélyfúrású ivóvízkutak helyes létesítésének módjai és az ezzel kapcsolatos teendők. Magyarország ivóvízellátása. Magyar Mérnök és Építész Egylet, Bp., 1940.; A mélységi hidraulika módszereivel elért újabb eredmények. MTA Műszaki Tudományok Osztály Közleménye, 1953.; Mélyfúrású kutak (tankönyv), Bp., 1960.

lrodalom

KASSAI Ferenc: M. P. (1891-1959), BKL, 1960.; CSATH Béla: Magyarország vízkutatói. M. P.-ra emlékezve. Vízkutatás, 1984-5.

Csath Béla