MARKUSOVSZKY LAJOS (Csorba, 1815. ápr. 25.-Abbázia, 1893. ápr. 21.)

Evangélikus lelkészi családból származott, a német és a szlovák nyelvet egyaránt gyermekkorában sajátította el. Pozsonyban jogi tanulmányokat végzett, majd orvosi tanulmányait a Festetics család nevelőjeként végezte el, akikhez Stáhly Ignác országos főorvos, az orvosi kar igazgatója ajánlotta be. Balassa János korán felismerte tehetségét és orvosi diplomájának (1844) megszerzése után Bécsbe küldette ösztöndíjjal szakismereteit bővíteni, ahol a híres Wattmann professzor műtőnövendéke lett. Tanúja volt Bécsben Semmelweis kutatómunkájának és a gyermekágyi láz kóroktana felderítésének. Visszatérve Pestre (1847) Balassa János sebészprofesszor asszisztense lett, műtéteinél az elsők között alkalmazta Európában az éterbódosítást, amit Markusovszky először önmagán próbált ki. Ott volt a márciusi ifjak között, s amikor Eötvös József Balassa Jánost megbízta a minisztériumban az egyetemi ügyek intézésével, őt ideiglenesen a sebészeti klinika irányításával bízták meg. 1848 őszén előbb sebesülteket ápolt a klinikán, majd a honvédorvosi tanfolyamon a "sebészi kötszer- és műszertan" előadója volt. 1848 novemberében honvédorvosi szolgálatot vállalt, Görgey seregében törzsorvos volt. Amikor Görgey az ácsi csatában súlyos fejsérülést szenvedett, M. L.-t rendelték mellé kezelőorvosnak. Elkísérte Görgeyt Aradra, vele volt Világosnál, majd Nagyváradon az orosz fogságban és elkísérte száműzetése helyére, Klagenfurtba is. Innen hamarosan visszatért Pestre, ahol politikai megbízhatatlanságára hivatkozva megfosztották állásától. Amikor a börtönből szabadult Balassa János visszavehette katedráját, M. L.-t magánasszisztensként alkalmazta. Egyik szervezője volt annak a haladó orvosi körnek, amely Balassa János körül csoportosult és a hazai orvosképzés, a közegészségügy és az orvostudomány felemelésére dolgozott ki terveket. 1857-ben alapította az Orvosi Hetilapot, amelynek 32 évig állt az élén, 1863-ban pedig a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatot.

Magántanári kérelmét protestáns vallása miatt elutasították, 1862-ben Lengyel Endrével szerkesztette és kiadta az Orvosgyógyszerész műszógyűjteményt. A kiegyezés után megalakult Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere Eötvös József minisztériumában előbb az orvosi ügyek, majd az összes egyetemi ügyek vezetésével bízta meg. Ezen tisztséget 1892-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. Jelentős szerepe volt az orvosképzés korszerűsítése, a közegészségtani tanszék megszervezése, a kolozsvári orvosi kar megszervezése (1877), a klinikai rendszer fejlesztése, az orvostovábbképzés elindítása területén. E kérdésekről széles szakmai publicisztikát fejtett ki, elsősorban az Orvosi Hetilap hasábjain. Fő szorgalmazója volt az egészségügyi-közegészségügyi reformoknak, 1868-tól tagja, majd elnöke volt az Országos Közegészségügyi Tanácsnak, amely fontos szerepet játszott az 1876. évi közegészségügyi törvény szakmai előkészítésében, megfogalmazásában és végrehajtásában. 1886-ban megalapította az Országos Közegészségügyi Egyesületet, ennek lapját az "Egészség" című folyóiratot, de szervezője lett az iskola-egészségügynek, az egészségügyi felvilágosításnak, a közegészségügyi kongresszusoknak. A Magyar Tudományos Akadémia 1863-ban levelező, 1890-ben tiszteletbeli tagjai sorába választotta. Halála után több tudományos társaság alapított Markusovszky-díjat, amelyek közül kiemelkedik az Orvosi Hetilap M.-díja és emlékérme.