MÁGOCSY-DIETZ SÁNDOR (Ungvár, 1855. dec. 7.- Budapest, 1945. febr. 27.)

Eperjesen nagybátyja, Hazslinszky Frigyes házában nevelkedett, akinek példamutatása irányította a botanika felé. Az eperjesi evangélikus gimnázium befejezése után Budapesten a Tudományegyetem bölcsészeti karán végzett tanulmányokat és 1880-ban szerzett természetrajz-kémia szakos tanári oklevelet. Ezt megelőzően 1879-80-ban már tanársegéd volt a selmecbányai erdészeti akadémián.

1880-ban Jurányi professzor tanársegédeként rendkívüli szorgalommal kezdte el egyetemi pályafutását. 1883-ban bölcsészdoktorátust szerzett, majd hamarosan, 1886-87-ben állami ösztöndíjjal tanulmányutat tett Németországban és Svájcban. Tübingenben Pfeffer növényfiziológusnak, az ozmózis-jelenségek úttörő kutatójának laboratóriumában hosszabb időt töltve sejtélettani ismeretekkel gazdagodott. Szakmai érdeklődésének középpontjában a növényélettan állt. Erről tanúskodik első jelentősebb tudományos munkája a Sparganium és Typha virág- és termésfejlődéséről, mely a Természettudományi Társulat Bugát-díját nyerte el. Tudományos munkáit fejlődésélettani és teratológiai irányú érdeklődés jellemezte.

Külön értékelendő, hogy 1891-ben pályadíjat nyert az "Erdészeti Növénytan" című szakkönyv megjelentetéséhez. Az első kötetben írta meg a sejttani, szövettani és élettani ismereteket. A később, 1896-ban megjelent második kötet rendszertani és növényföldrajzi összegezés, ezen kívül ebben ismertette az erdészetileg fontos fákat Fekete Lajos közreműködésével.

1888-tól 1892-ig átmenetileg Budapesten gimnáziumi tanár. Eközben 1889-ben a növénybiológia és mikológia magántanára lett, bizonyítva, hogy a megélhetésért és egyben hivatástudatból betöltött tanári pálya nem volt akadálya a tudományos munkának.

1897-ben az MTA levelező tagjának választották és az egyetemen nyilvános rendkívüli tanárnak nevezték ki. Négy év múlva a növényalaktan és -élettan nyilvános rendes tanára és a növényrendszertan megbízott tanára. 1908-ban az MTA rendes tagja lett.

1909-ben jelent meg "A növények táplálkozása" című munkája 716 oldalon, 415 ábrával, a Természettudományi Társulat kiadásában. Ez a könyv az első részletes magyar nyelvű népszerűsítő növényélettani mű. Igen élénk tevékenységet fejtett ki a növénytani ismeretek terjesztése terén. 300-nál több ilyen cikke jelent meg, ezek főleg az Erdészeti és a Kertészeti Lapokban, a Természettudományi Közlönyben jelentek meg. Jelentős munkát végzett a magyar természettudományi műnyelv helyessége, szépsége és magyarsága érdekében is.

A Természettudományi Társulatnak 70 éven át volt tagja, végül alelnöke és tiszteletbeli tagja. Alapítója volt 1891-ben a növénytani szakosztálynak, melyben 1905-től haláláig alelnökként, majd tiszteletbeli elnökként töltött be szerepet. Számos hazai és külföldi egyesület és társaság tagjaként is tevékenykedett.

M.-D. S. egyetemi oktatói működése 55 évre terjedt ki. Kitűnő előadó, tevékeny újító tanáregyéniség volt. Számos tanár- és gyógyszerész-generációt nevelt. Külön érdeme, hogy a növényrendszertannak és növényföldrajznak önálló tanszéket teremtett. Hosszú élete során szerteágazó aktivitást fejtett ki számos híres tanítványt nevelve. Jávorka Sándor szavaival élve: "nevét a honi botanika a századforduló nagyjai között fogja emlegetni."

Irodalom