Vegyészmérnök, agrogeológus, műegyetemi tanár
1895-ben a budapesti műegyetemen vegyészmérnöki, 1898-ban a kolozsvári tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1899-1905-ig mint vegyész dolgozott a Magyaróvári Növénytermesztési Országos Kísérleti Állomáson. 1905-1907-ig a műegyetem megbízásából Európában és az USA-ban tanulmányozta a mezőgazdasági vegyipart. 1908-ban megszervezte a műegyetem. mezőgazdasági kémiai-technológiai tanszékét. Mint az Országos Chemiai Intézet vezetője (1926-34-ben), megszervezte a talajlaboratóriumokat. A talajvizsgáló hálózatot és a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását. Kutatásai elsősorban a talajok jellegzetes tulajdonságainak és a szikes talajok vizsgálatára és termékennyé tételére irányultak. Önálló talajtani felfogását a klasszikus orosz talajtani iskola alapjaira támaszkodva alakította ki. A talajok mezőgazdasági használhatósága szerint talajosztályozási rendszert dolgozott ki, a talajtípusokat eredetük alapján csoportosítva.

Csillagász
Korai cikkeit családnevén jegyezte. A budapesti Tudomány Egyetemen folytatott tanulmányok után, 1924-ben a Kozmográfiai Intézet asszisztense lett, 1931-33 között Lipcsében, Hamburgban és Heidelbergben folytatott tanulmányokat, 1935-től a Budapesti Svábhegyi Csillagvizsgáló adjunktusa, 1937-től megbízott igazgató. Korszerűsítette az intézet kutatási munkatervét, mintaszerű feldolgozást közölt az R Scuti fényváltozásáról a felfedezése óta, tanulmányozta az M67 galaktikus halmaz csillagainak sajátmozgását. Ismeretterjesztő munkát is végzett. Cikkei a Matematikai és Természettudományi Értesítőben, a Természettudományi Közlönyben és az Astronomische Nachrichtenben jelentek meg. (Bartha Lajos)

Orvos, hematológus, egyetemi tanár
1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. Tanulmányai befejezését követően a pécsi belklinikán működött, 1931-ben magántanár, 1929-1931-ben a berlini Collegium Hungaricum ösztöndíjasa. 1947-től kórházigazgató, 1960-1968-ig a pécsi I. sz. belklinika igazgatója. Elsősorban hematológiával foglalkozott, a klasszikus hematológiai morphológia megalapozásában nemzetközileg elismert szakember. Az elsők között foglalkozott élő emberben a csontvelő elváltozásaival, megalkotta a csontvelő-dysplasia fogalmát. Elsőként írta le a reticulum-sejtek különböző típusait, vizsgálta a csontvelő mikrocirkulációját, foglalkozott a retikulózissal, számos hematológiai kórképpel.

Amerikai zoológus
A Yale Egyetemen az összehasonlító anatómia és a biológia professzora volt 1907-38 között, s ő vezette a zoológiai tanszéket. Ő dolgozta ki az első sikeres állati szövettenyészeteket, és a szervátültetési módszereknek is az egyik úttörője volt. Sejttenyésztési módszere döntő fontosságú biológiai alkalmazások kiindulópontja lett, felhasználták például a rákkutatásban és a gyermekbénulás elleni oltóanyag kifejlesztésében. A szövetdarabkák kimetszésére is feltalált különböző eszközöket, s ez lehetővé tette számára az embriókon végzett szövetátültetések hatásainak vizsgálatát. Harrison kísérletei fényt derítettek a gerincesek aszimmetriájának szabályaira, továbbá bebizonyították, hogy a végtagok az embrió középső sejtrétegéből, a mezodermából fejlődnek ki. A kísérletek, ill. azok módszerei teremtették meg számos későbbi, igen hasznos embriológiai kísérlet feltételeit is. Miután tanári állásából nyugdíjba vonult, a Nemzeti Kutatási Tanács elnökeként dolgozott tovább.

Francia mikrobiológus, Nobel-díjas
Orosz emigráns szülők gyermekeként született Franciaországban. A Sorbonne-on tanult orvostudományt. 1938-tól a párizsi Pasteur Intézet osztályvezetője. A 2. világháború alatt részt vett a francia ellenállási mozgalomban. 1959-68 között a Sorbonne professzora, majd 1968-72 között a Villejuif-i rákkutató intézet igazgatója. Az 1920-as években bebizonyította, hogy a vitaminok koenzim jelleggel rendelkeznek. A háború után felfedezte a lizogenitás jelenségét baktériumok és vírusok egymásrahatásában. Kutatásainak nagy gyakorlati jelentősége is volt a rák és a poliomyelitis vizsgálatában. 1965-ben François Jacobbal és Jacques Monod-val megosztott Nobel-díjat kapott. Kutatásai új utat nyitottak a sejtek fiziológiájának megismerésében.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A General Electric vegyészmérnökeként katódsugárcsövek tervezésén dolgozott, közben atomfizikát tanult. 1955-ben doktorált a Columbia Egyetemen Isidor Rabinál, majd a Michigan Egyetemen szóráskísérleteket végzett a későbbi Nobel-díjas Samuel Ting munkatársaként. 1963-tól Kaliforniában a Stanford Egyetem SLAC gyorsítójánál végzett kísérleteket. A 70-es évek elején épített új elektron-pozitron-ütköztetővel kapott legfontosabb eredménye a tau-részecske felfedezése volt 1975-ben, amely a harmadik részecskecsalád első tagjaként a részecskefizika Standard Modelljébe illeszkedett. A felfedezésért 1995-ben fizikai Nobel-díjat kapott Frederick Reinesszel megosztva, akit a neutrínó felfedezéséért díjaztak. (Piriti János)

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét a budapesti egyetemen szerezte 1919-ben. Ezután a budapesti III. sz. belklinikán működött Korányi Sándor mellett. 1938-1944-ben a budapesti Stefánia úti, 1946-1947-ben a Mártonhegyi Belgyógyászati Intézet vezetője. 1947-től a belgyógyászat tanára Szegeden. Nagy jelentőségűek a máj- és cukorbetegek anyagcseréjére, a kalcium-anyagcserére, a lypodystrophiára vonatkozó kutatásai. Elsők között mutatta ki a vegetatív idegrendszer funkcionális zavarainak jelentőségét a fekélybetegség, a hipertónia patogenezisénél. 1949-től az MTA tagja.

Feltaláló, újságíró
Fő találmányához, a golyóstollhoz újságírói pályája vezette el. Szerkesztői tevékenysége során annyit bosszankodott a töltőtollak nehézkességén, hogy új írószer kitalálásán kezdett gondolkodni. Az ötlettől az olcsó írószer világsikeréig azonban több mint fél évtized telt el kísérletezéssel. Kísérleteit már nem mind végezte Magyarországon. 1939-ben saját személye és családja biztonsága érdekében Párizsba menekült, majd onnan Argentínába. 1940-től Argentínában kísérletezett, ott nyert szabadalmat 1943. június 10-én. Az első rendszeres eladásra gyártott golyóstollakat Argentínában "Eterpen"-nek hívták és 1945-től árusították. Még számos más találmánya is volt, de a golyóstollal szinte azonosult a neve (angol Biro-pen). Argentínában olyan nagy tiszteletet vívott ki magának, hogy az argentin feltalálók napját az ő születésnapján, szeptember 29-én ünneplik.

Magyar-olasz-amerikai pszichológus
Apja Olaszországba küldött magyar diplomata volt; a háború után a család Rómában telepedett le. Csíkszentmihályi Mihály Róbert a tanulmányait megszakítva a családi étteremben dolgozott, majd sokat utazgatott, és 22 évesen Amerikába emigrált. A Chicagoi Egyetemen szerzett PhD fokozatot 1965-ben, és ott lett professzor 1969-ben. Később a Claremont Graduate University Pszichológia és Menedzsment tanszékének professzoraként működött. Szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás volt. A "flow-élmény", vagyis egy nagyon összpontosított elmeállapot pszichológia koncepciójának megalkotója. Munkásságáért 2009-ben Clifton Strengths Prize-ban részesült; hazánkban a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, Széchenyi-díjas és az MTA külső tagja lett. Hitvallása a következő volt: "Mindent megteszek annak érdekében, hogy a pszichológiát a betegségek tudományából az értelmes kiteljesedés tudományává alakítsam át. Ne pusztán az legyen a feladata, hogy az "elromlott" embereket megszerelve "normális" emberekként bocsássa őket útjukra, hanem hogy az egyébként normális embereket olyan élményekhez juttassa, amelyeknek köszönhetően még többek lesznek, mint korábban voltak." (Hujter Mihály)

Francia fizikus, csillagász
1934-től a strasbourgi obszervatórium munkatársa, majd 1943-tól a párizsi asztrofizikai intézet munkatársa, 1951-től igazgatója. Felismerte, hogy fotóelektronokkal sok nagyságrenddel nagyobb fényérzékenység érhető el, mint a hagyományos fényképezéssel. Az általa kifejlesztett ún. Lallemand-kamerával elsőként sikerült nagyon rövid expozíciós idő alkalmazásával kiküszöbölni a légköri nyugtalanság hatásait, és olyan halvány égi objektumokat, ill. színkép-részleteket megörökíteni, amelyek addig észlelhetetlenek maradtak. Érdemeit a londoni Királyi Csillagászati Társaság az Eddington-díjjal ismerte el (1962). Nevét egy holdkráter és az 6447.sz. kisbolygó őrzi. A Francia Tudományos Akadémia a csillagászok jutalmazására 2004-ben Lallemand-díjat alapított. (Bartha Lajos)

Geofizikus
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, matematika-fizika középiskolai tanári (1931), majd egyetemi doktori oklevelet (1942) szerzett. 1933-ban az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetbe került, ahol megismerkedett az Eötvös-ingával végzett földmágneses mérésekkel. 1940-1949 az Egyetemi Csillagászati Intézetben tanársegéd, a csillagászati gyakorlatok vezetője. 1949-ben visszakerült a Geofizikai Intézetbe, ahol gravitációs és földmágneses módszerekkel foglalkozott. 1951-től a földmágneses osztály tudományos osztályvezetője. Munkásságával maradandó irányt mutatott az erőtér- geofizika művelői számára, és iskolát alapított a potenciálelmélet geofizikai vonatkozású összefüggéseinek feltárására és azok gyakorlati alkalmazására.

Francia matematikus, teológus, természetkutató, lyoni apát
Katolikus pap volt, apát, a teológia doktora, de matematikával és csillagászattal is foglalkozott. Maradandó érdeme egy jól reprodukálható hosszmérték bevezetésére vonatkozó javaslata. Ricciolinak a Föld méreteire vonatkozó mérései alapján Mouton 1670-ben kiadott munkájában azt javasolta, hogy a Föld valamely délkörén mért 1 fokpercnyi szakasz hossza legyen a hosszmérték, amelyet "milliare"-nek nevezett. A mértékegységekben a tízes váltószám használatát javasolta. Mivel a mértékek hitelesítése ennek alapján nehézkes lett volna, a mérőrudak ellenőrzésére egy inga hosszát javasolta, amely Lyonban félóra alatt 3959.2 lengést végez. Ez a hosszúság, amely kb. 20.5cm, a milliare 10,000-ed része. Javaslatát korának több jeles tudósa is támogatta, Magyarországon is voltak követői, de az egységes mértékrendszer kidolgozására csak egy évszázaddal később, a francia forradalom idején került sor. (Bartha Lajos)

Sebész, egészségügyi szervező
Orvosi oklevelét 1841-ben szerezte a pesti egyetemen. 1842-től tanársegéd a pesti sebészeti klinikán. 1843-ban sebészdoktor. 1848-ban orvosi egyetemi titkár. 1849-től a Rókus Kórház sebészeti főorvosa. 1861-től az orvosegyesület, 1868-tól az Országos Közegészségügyi Tanács elnöke. Arany János, Jókai Mór és Deák Ferenc kezelőorvosa volt. Halála után családja az egyetemen alapítványt tett, amelynek kamataiból évenként ösztöndíjat adtak. 1858-tól az MTA tagja.

Mennyiségtan- és természettantanár, főreáliskolai igazgató
Középiskolai tanári diplomáját a budapesti tudományegyetemen és a műegyetemen szerezte. 1881-ben doktorált matematikából. Pályáját Rozsnyón kezdte, majd Szolnokon folytatta. Innen Sopronba került, ahol a főreáliskolában - a mai Széchenyi István Gimnázium elődjében - szervezte meg a fizikai laboratóriumot és itt dolgozta át Fehér Ipoly két kötetes Kísérleti fizika tankönyvét, melyet azután Fehér-Szekeres tankönyvként emlegettek és használtak az egész országban. A kilencvenes évek közepétől Budapesten, a Markó utcai főreálban tanított, többek között Mendlik Ferenc, Müller József, Reif Jakab és Závodszky Adolf kollegájaként. 1906-ban lett a budapesti II. kerületi főreál - a mai Toldy Ferenc Gimnázium elődje -igazgatója. Az általa vezetett tantestületben tanított többek között Hankó Vilmos, Kresznerics Károly és Németh József, Németh László író édesapja. (Maga Németh László is itt végezte el a középiskola utolsó két osztályát.) 1910-ben részt vett Brüsszelben az első nemzetközi radiológiai kongresszuson. Nyugdíjazása után huga, Szekeres Margit magán-leányiskolájában tanította kedvenc tantárgyait. Nemcsak jó tanárnak, de jó tollú írónak is számított az ismeretterjesztő szakirodalomban. (Dr. Radnai Gyula)

Botanikus, mezőgazda
Egyetemi tanulmányait 1926-ban fejezte be a budapesti műegyetemen, ahol gyakornok, majd tanársegéd lett, s 1931-ben doktorált. 1930-tól a Földművelésügyi Minisztérium szolgálatában állt, s adjunktus, főadjunktus, majd kísérletügyi igazgató volt. 1948-1950 között a Minisztérium Növényvédelmi Szolgálatát vezette. 1969-ig a Növényvédelmi Kutató Intézet igazgató helyettese volt. A Magyar Agrártudományi Egyetem alapító tagja. Maradandót alkotott a növényvédelmi mikológia területén mint az aszkospórás gombák hazai szakértője. Kidolgozta az almafa lisztharmat elleni védekezés módszereit, és foglalkozott a kajszi betegségeivel, az almástermésűek varasodásával és a moníliás megbetegedés elleni küzdelemmel.

Matematikus
1940-ben Bizám Györggyel és Hoffmann Tiborral holtversenyben megnyerte az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat által rendezett Károly Irén fizikaversenyt, a mai Eötvös-verseny elődjét. Származása miatt azonban csak 1945-ben kezdhette meg egyetemi tanulmányait, a második világháború során munkaszolgálatos volt. 1950-ben a BME-n B-tagozatos gépészmérnöki oklevelet szerzett. Ezt követően az ELTE TTK Fizikai Intézet tanársegédje lett, majd aspiráns. 1954-ben lett kandidátus, s hamarosan a fenti intézet differenciálegyenletek osztályának vezetője, mint tudományos főmunkatárs. Ekkor tüntette ki a Bolyai Társulat Grünwald-díjjal. 1959-ben Kossuth-díjat kapott a matematikai analízis elmélete és gyakorlati alkalmazása terén elért jelentős eredményeiért. 1976-tól az Ohio State University vendégprofesszora volt. Elsősorban a matematikai analízis klasszikus területéhez tartozó interpolációelmélettel és az ortogonális polinomok elméletével foglalkozott, de eredményeket ért el a parciális differenciálegyenletek kutatása terén is.

Német matematikus, költő
Lipcsében jogot, filozófiát, matematikát és fizikát hallgatott. E tárgyakból tartott a lipcsei egyetemen mint magántanár előadásokat. 1746-tól a göttingeni egyetemen a geometria és fizika tanára, valamint 1763-tól a göttingeni csillagvizsgáló igazgatója volt. Mint matematikus, nem volt különösen eredeti tudós, főleg matematikatörténeti és összefoglaló műveket írt. Sokat foglalkozott Euklidész párhuzamossági axiómájával. Bolyai Farkas tanára volt, így minden bizonnyal hatást gyakorolt Bolyai Farkas, valamint közvetetten Bolyai János ilyen irányú munkásságára. Mint költő különösen éles epigrammái által lett nevezetes.

Amerikai csillagász, matematikus
Farmercsaládban született, tanítóként kezdte pályáját, majd matematikát tanult. 1851-ben a Delaware College-ben, majd az Indiana University-n Bloomingtonban lett a matematika professzora. 1891-ben meghívták a Stanford Egyetem előadójává. Legfőbb elméleti munkaterülete a bolygómozgások vizsgálata volt. Kimutatta, hogy a Mars és a Jupiter pályája közt keringő kisbolygók pályái nem véletlenszerűen, ill. egyenletesen helyezkednek el, hanem egyes meghatározott övezetekben aszteroidák csak kis számban, vagy egyáltalában nem fordulnak elő: ezeket az övezeteket, amelyeket a Jupiter bolygó perturbációi okoznak, utóbb Kirkwood-réseknek nevezték el. Később hasonló elv alapján magyarázta meg a Szaturnusz gyűrűjében fellépő anyag-mentes rések létét. Az elsők között adott magyarázatot a meteorrajok kialakulására. Nevét egy holdkráter és az 1578.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai csillagász
1844-ben a Harvard Egyetem elvégzése után Németországban, Göttingenben szerzett doktori fokozatot. Már egyetemi évei alatt kb. 20 tanulmánya jelent meg üstökösökről és kisbolygókról. Európában több csillagvizsgálót keresett fel, hogy tapasztalatot szerezzen amerikai csillagvizsgálók létesítéséhez. 1848-ban tért vissza Amerikába. 1852-1867-ig a US Coast Survey-nél állt alkalmazásban. 1849-ben elindította az Astronomical Journal folyóiratot, ennek kiadását azonban 1861-ben a polgárháború megszakította. 1855-1859 között a Dudley Csillagvizsgáló (Albany, New York) igazgatója volt. 1864-ben egy magáncsillagvizsgálót létesített. 1868-ban Argentinában, Cordobában létrehozta az Argentínai Nemzeti Csillagvizsgálót, aminek első igazgatója is lett. Elkészítette a déli égbolt csillagainak első katalógusát. Dél-Amerikában ő szervezte meg az első időjárás-előrejelző szolgálatot. 1885-ben visszatért az Egyesült Államokba, ott újraindította az Astronomical Journal kiadását, a folyóirat napjainkban is megjelenik. Csillagászati munkáját több kitüntetéssel ismerték el. A Hold egyik krátere az ő nevét viseli.

Angol születésű új-zélandi matematikus
Cambridge-ben végezte tanulmányait, majd középiskolai tanárként működött. 1933-ban elnyerte az Auckland-i egyetem matematikai tanszékére kiírt pályázatot. Itt bevezette az egyetemi oktatásba a matematika modern fejezeteit. Több, világos nyelvezetű, gazdag példaanyaggal rendelkező tankönyvet írt. 1955-ben nyugdíjba vonult, azonban az oktatást ez után is folytatta.

Amerikai matematikus
Leánykori nevén Alice Turner. A richmondi egyetemen tanult. Először középiskolákban tanított, majd a Chicago-i egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Itt ismerkedett meg Richard Schaferrel, aki szintén matematikus volt, 1942-ben összeházasodtak. Több különböző felsőoktatási intézményben tanított, a leghosszabb ideig, 1962-től 1980-ig a Massachusetts államban működő Wellesley College professzora volt. Nyugdíjbavonulása után is folytatta az oktatást egészen 81 éves koráig. Szakterülete a differenciálgeometria és a csoportelmélet volt. Sokat tett a nők matematikai oktatásáért.

Angol matematikus, informatikus
A számítástudomány egyik úttörője. Cambridge-ben, a Trinity College-ben tanult, kitűnő eredménnyel. Kezdetben klasszikus analízissel foglalkozott. 1940-től háborús szolgálat keretében ballisztikai számításokat végzett és így érdeklődése a numerikus matematika felé fordult. 1946-tól a National Physical Laboratory-ban Alan Turing mellett dolgozott, majd a Turing elgondolásai alapján készült Pilot ACE számítógépet megépítő csoportot vezette. A numerikus analízisben, elsősorban a lineáris algebrában számos alapvető algoritmust dolgozott ki. Nagyfontosságú a numerikus számítások kerekítési hibáinak analízisében végzett munkája. Nagy szerepet játszott a LINPACK és EISPACK software csomagok fejlesztésében. 1970-ben Turing-díjjal tüntették ki. Az Argonne National Laboratory, a National Physical Laboratory és a Numerical Algorithms Group a numerikus software fejlesztésében elért eredmények elismerésére Wilkinson-díjat alapított.

Gépészmérnök
Főiskolai tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. 1883-ban a Ganz-gyár újonnan létesített villamossági osztályába lépett. Új munkakörében felismerte a mágneses Ohm-törvény gyakorlati alkalmazását, s ennek segítségével, a külföldet megelőzve gépeit számítások alapján méretezte. Az 1884-i torinói kiállításon ismerte meg a Gaulard-Gibbs váltakozó áramú elosztórendszert. 1885-ben Zipernowskyval és Dérivel együtt alapszabadalmat jelentett be párhuzamos kapcsolású, tetszőleges áttételű, váltakozó áramú induktorok alkalmazásán alapuló áramelosztó rendszerre. Még ugyanez évben induktorait zárt vasmaggal látta el. Ezzel megszületett a mai transzformátor. 1889 végén kerültek forgalomba az első indukciós wattóra-számlálók (áramfogyasztás-mérők). Jelentős érdemei vannak az egyfázisú, soros kapcsolású kommutátoros motorok kifejlesztése körül. 1891-ben a villamosművek üzemi feltételeinek megfelelő önműködő fordulatszám-szabályozót szerkesztett vízturbinák számára. A gőzturbina megjelenésével 1903-ban négypólusú, majd egyre növekvő teljesítményű, 2 pólusú turbógenerátorokat szerkesztett. 1912-ben szabadalmaztatta az áramszámlálók hitelesítésére szolgáló sztroboszkopikus eljárást. Maradandó érdemei közé tartozik a nagyvasúti villamosmozdonyok fázisváltójának tökéletesítése. Nagy nyelvtehetsége kiváló fejszámoló-képességgel párosult; mint bonyolult sakkfeladványok szerzője. 1927-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, asztronautikai szakíró
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meghívott előadója, a magyar-angol és angol-magyar műszaki szótár szerkesztője volt. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Központi Asztronautikai Szakosztályának alapító tagja és 1959-1964 között titkára volt.

Meteorológus, egyetemi magántanár
1969 és 1975 között az ELTE matematika-fizika szakos hallgatója; 1975-től 1977-ig a Meteorológiai Tanszékén gyakornok. 1977-től az OMSz (Országos Meteorológiai Szolgálat) tudományos munkatársa, 1984 és 1993 között illetve 2001 és 2005 között osztályvezetője, 2001-ig tudományos titkára, 2005 és 2007 között elnöke, 2007-től főtanácsadója volt. 1998 és 2006 között a meteorológusok világszervezete európai agrometeorológiai bizottságának elnöke; 2011-től 2013-ig ismét az OMSZ elnöke. Doktori disszertációját "A szennyezőanyagok terjedésének vizsgálata szélcsatornában" címmel védte meg (1978). 1997-ben Budapesten földtudományi, 2002-ben Debrecenben növénytermesztési és kertészeti PhD fokozatot is szerzett. Egyetemi magántanár, habilitált. 1998-tól az "Időjárás" folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. Öt évben a "Physics and Chemistry of Earth" folyóiratnál vendégszerkesztő volt. 2010-től 2021-ig a "Légkör" folyóirat szerkesztő bizottságának elnöke. Másfélszáz cikket, könyvrészletet írt. (Hujter Mihály)

Francia kémikus
A párizsi Salpêtrière Kórház főgyógyszerészeként elnyerte a madridi Királyi Laboratórium vezetői tisztségét 1799-1806 között. Ebben a laboratóriumban határozta meg méréssel számos vegyület elemi összetételét. A vegyületek állandó összetételére vonatkozó elv bizonyításával az ő javára dőlt el az a hosszú vita, amelyet egy másik francia kémikussal, Claude-Louis Berthollet-val folytatott. Proust 1808-ban bebizonyította, hogy bármely tiszta kémiai vegyület alkotóelemeinek relatív mennyisége a vegyület eredetétől függetlenül állandó. Ezzel a döntő bizonyítékkal sikerült alátámasztani a John Daltontól származó "állandó súlyviszonyok törvényét", amely szerint az elemek minden vegyületben adott súlyarányban jelennek meg.

Német fizikus, matematikus
Heidelbergben, Bécsben és Berlinben tanult. Mivel egyik egyetemen sem volt lehetősége kísérletek szerzésére, tanulmányait üvegfúvóknál és műszerkészítőknél végzett gyakorlattal egészítette ki. Tanulmányai befejezése után 1839-ben kinevezték Heildelbergbe a matematika rendkívüli tanárának, majd 1846-ban fizikaprofesszornak. 1854-ben Münchenben George Simeon Ohm utóda lett. Még ebben az évben nemesi címet kapott. Elsősorban kísérleti fizikus volt, számos precíziós műszert alkotott. Nagy pontossággal megmérte a gravitációs gyorsulást. Nagyon pontos mérlegeket készített, nevezetes a Jolly-féle rugós mérleg. Foglalkozott az ozmózis vizsgálatával is. Később híressé vált diákja volt a müncheni egyetemen Max Planck, akit a legenda szerint 1878-ban megpróbált lebeszélni a fizikával kapcsolatos további tanulmányairól, mivel szerinte a fizika tudománya már majdnem elérte végleges stabil formáját, és már csak néhány apró részletprobléma vár megoldásra. Planck szerencsére nem hallgatott tanárának tanácsára.

Német születésű amerikai csillagász
A neves matematikus és tudománytörténész Otto Neugebauer fia. A Cornell Egyetemen tanult fizikát, majd 1960-ban a Caltech-en doktorált, ahol később a fizika professzora lett. 1980 és 1994 között a Palomar Obszervatórium igazgatója volt. Az infravörös csillagászat egyik megalapítójaként vezető szerepet játszott a bolygók, a csillagok, a Tejútrendszer és más galaxisok földi és műholdas vizsgálataiban. Robert Leightonnal elkészítették az égbolt első teljes infravörös térképét. Jelentős szerepe volt a Hawaii szigetén felállított Keck Obszervatórium létrehozásában is. Számos kitüntetésben részesült, 2010-ben megkapta a Bruce érmet is. (Piriti János)

Bányamérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a selmecbányai bányászati és erdészeti főiskolán szerezte. 1919-től Tatabányán a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nál, 1922-től a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. dorogi bányászatánál működött. Ő irányította azokat a földtani kutatásokat, amelyek révén a nagyegyházi és dudari szénmedencék ismertté váltak. 1929-től Várpalotán üzemvezető, 1940-től Bánfalván igazgató, ahol az É-magyarországi bányászatban elsőként alkalmazta a frontfejtést. 1948-49-ben Várpalotán a szénipari központ vezérigazgatója, 1950-től a nehézipari műszaki egyetem docense Sopronban. 1957-ben élete fő művének eredményeképpen nyílt meg Sopronban a Központi Bányászati Múzeum. A bányamérnöki kar Miskolcra költözése után az általa nemzetközi jelentőségűvé fejlesztett múzeum igazgatója.

Dán csillagász, matematikus
Apja vette fel a szülőhelyére, egy dán sziget nevére utaló "Rømer" nevet. A modern irodalomban többnyire a latinos Roemer vagy Römer alak használatos. Koppenhágai egyetemi évei alatt rendezte sajtó alá Tycho Brahe kéziratos munkáit. 1672-ben a párizsi Királyi Obszervatórium munkatársa lett. XIV. Lajos felkérésére a trónörökös oktatója volt. A Jupiter holdjainak megfigyeléséből arra következtetett, hogy a fény véges sebességgel terjed. A fénysebességre számszerű adatot nem közölt, az első számítást levélbeli közlése alapján Christiaan Huygens végezte. 1781-ben visszatért Koppenhágába, ahol kinevezték az egyetem matematika professzorává, és a Királyi Csillagvizsgáló (a Rundetarn, Kerek-torony) igazgatójává. Csillagászati észlelései mellett elkészítette Dánia első geodéziai felmérését. Legtöbb kézirata az 1728. évi tűzvészben pusztult el. Nevéhez fűződik több, korszerű formában ma is használatos csillagászati műszer megszerkesztése, ezeknek egy részét otthonában berendezett házi obszervatóriumában szerelte fel. 1688 után több, jelentős közéleti állást is vállalt. V. Keresztély dán király az útmutatása alapján rendelte el a naptárreformot Dániában (1700). A Francia Tudományos Akadémia tagja, a berlini Királyi Akadémia tiszteletbeli tagja, a párizsi Obszervatóriumon emléktábla, egykori lakóháza helyén a Roemer Muzeum, valamint egy holdkráter és az 1657.sz. kisbolygó őrzi emlékét. (Bartha Lajos)

Svájci fizikus
Élete nagy részét Zürichben töltötte, 1916-tól 1960-ig a fizika professzora volt, 1920-tól 1960-ig a Zürichi Egyetem fizikai intézetét vezette. Aktívan részt vett a CERN megalapításában. Szilárdtest, kvantum- és magfizikai eredményeinek elismeréséül 1946-ban a Svájci Atomenergia-bizottság elnökévé nevezték ki. Peter Debye társa volt a röntgendiffrakciós analízis módszerének kidolgozásában. A Debye-Scherrer-féle módszert széles körben alkalmazzák olyan anyagok azonosítására, melyekből nem lehet könnyen nagy, tökéletes kristályokat elkülöníteni vagy létrehozni. Róla nevezték el a Villigenben (Svájc) 1988-ban létrehozott nagy multidiszciplináris kutatóintézetet.

Mérnök, műszaki író
1800-1803-ig Ó-Szőnyben tanító. Itt írta meg 1802-ben Zongoraiskoláját, amely az első ilyen jellegű kiadvány magyar nyelven. Az Institutum Geometricum elvégzése után 1803-ban, mint a pápai Esterházy-uradalom mérnöke az uradalom területén levő mocsarak lecsapolásával foglalkozott. Elkészítette a Rába, Rábca és Marcal szabályozási tervét. 1830-ban a tatai uradalom főerdőmestere, 1835-ben a tatai és gesztesi uradalmak főmérnöke. Legfontosabb találmánya, a szögtükör a mérőasztalt helyettesíti. A Gazdasági Egyesület erdészeti szakosztályának elnöke volt. 1836-tól az MTA tagja.

Gyermekgyógyász
Paduában befejezett orvosi tanulmányai után Bécsben volt gyakorló orvos. 1835-től a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1836-ban az első ortopédiai intézetet létesítette Pesten, amely az 1838. évi árvízkor elpusztult. 1839-ben alapította a pesti szegénygyermek kórházat. Úttörő munkát fejtett ki a hallgatózás és kopogtatás vizsgálati módszerének alkalmazásával, a kórházi kórtörténetek rendszeres vezetésével, a bőr alatti ín- és izommetszés, a kancsalságot javító műtétek meghonosításával. A szabadságharc alatt az olasz légióban katonaorvos. A szabadságharc után Törökországba, onnan Párizsba, majd Angliába került. Manchesterben gyermekkórházat alapított.

Mennyiségtan- és természettantanár
Tanári diplomájának megszerzése után néhány évig nevelőként működött. 1870-72-ben államsegéllyel a lipcsei és karlsruhei főiskolákon a mennyiségtani, természettani és pedagógiai szemináriumok tagja volt. Lipcsében a Ziller-féle gyakorló-iskolában számtant és mértant tanított. E két év alatt Németország tanügyét tanulmányozta. 1872-ben a budapesti II. kerületi állami főreáliskolához helyettes tanárnak alkalmazták és 1874-ben ugyanoda a mennyiségtan rendes tanárának nevezték ki. 1893-ban saját kívánságára a budapesti akkori V. kerületi állami főreáliskolához helyezték át. Itt, a Markó utcában többek között Karinthy Frigyest tanította, aki említi is őt diákkori naplójában. A budapesti kereskedelmi akadémián 1878-tól mennyiségtant és kereskedelmi számtant tanított. Az országos középiskolai tanáregyesület választmányi tagja volt. Halálának időpontját nem ismerjük.

Matematikus, tanár
Tanári oklevelét Kolozsvárt kapta 1891-ben. 1892-1893-ban a berlini egyetemen, 1894-95-ben Párizsban tanult, 1894-ben Kolozsvárt doktorátust szerzett és a városi polgári fiúiskolában tanított. 1896-ban Budapesten tanár a felsőbb leányiskolában, 1900-tól a tanárképző intézeti főgimnáziumban, a "Mintában" (a mai Trefort gimnázium elődjében). Adatfeltáró munkássága a Bolyai-kutatás szempontjából jelentős. Fontos Bolyai-dokumentumokat ajándékozott közgyűjteményeknek.

Orvos, sebész, egyetem tanár
Oklevelet a budapesti tudományegyetemen szerzett 1914-ben, majd ugyanott az I. sz. Kórbonctani Intézetben kezdett dolgozni. 1914-ben behívták katonának, hadifogságba került, 1919-ben tért vissza. Verebély Tibor mellett a III. sz. sebészeti klinikán gyakornok, 1923-tól tanársegéd, 1933-ban egyetemi magántanár lett. 1933-38-ban a Szent László Kórháznak, 1938-tól 1968-ig, nyugdíjazásáig a Szent Rókus Kórház I. sebészeti osztályának főorvosa volt, c. rk. egyetemi tanár 1944-ben. 1954-58-ban a Sebész Szakcsoport elnöke. Kiváló operatőr volt. Több szakközleménye szerzője. Több mint 14.000 pajzsmirigyműtétet végzett.

Német tudós, zeneszerző, történész, matematikus, csillagász, költő
Hét éves korától a reichenaui bencés kolostorban élt, ahol alapos tudományos képzettséget szerzett. Szerzetesi fogadalmat tett, majd 1043-ban pappá szentelték. Kora gyermekkorától kezdve minden tagjában béna volt. Munkáit latin nyelven alkotta. Világkrónikájában, főképp saját koráról írva a politikai eseményeket állította előtérbe, köztük a Magyarországgal kapcsolatosakat is. Foglalkozott zeneszerzéssel, de írt számos zeneelméleti, matematikai és csillagászati műveket is. Többek között feltalálta a holdfogyatkozás kiszámításának módját, illetve az asztrolábium egyik legkorábbi leírását adta meg Európában.

Német matematikus
1865-ben Heidelbergben kezdte matematikatanulmányait, 1870-ban habilitált. 1875-ben rendkívüli professzori állást kapott Erlangenben, és élete végéig ott is maradt. 1887-ben a Bajor Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1899-ben a német matematikusok egyesületének (Deutsche Mathematiker-Vereinigung) elnök volt. Az algebrai geometria és az algebrai függvények területén tevékenykedett. 1873-ban bebizonyította az algebrai függvények alaptételét, amelyet róla neveztek el. Brillel közösen megalapozta az algebrai görbék elméletének tisztán algebrai megközelítését. 1894-ben Brillel közösen kiadott egy terjedelmes áttekintő cikket az algebrai függvények elméletének történetéről. Emmy Noether apja. 1903-tól az MTA tiszteleti tagja.

Dán orvos, kutató, Nobel-díjas
Iskoláit Tórshavnban, majd a dániai Herlufsholmban végezte. 1876-tól Reykjavikban tanult, 1882-tól Koppenhágában folytatott orvosi tanulmányokat. 1890-ben végzett, és boncoló-orvos lett a Koppenhágai Egyetemen 1893-ig. Ekkor elhagyta állását, hogy kutatásaival foglalkozhassék, eközben magántanításból tartotta fenn magát. Kísérletekkel bizonyította, hogy a napsugárzás különböző komponenseivel gyógyító hatás érhető el. Különösen jelentős eredményeket ért el a tuberkulotikus eredetű Lupus vulgaris ultraibolya sugárzással való kezelésében. 1896-ban Koppenhágában megalapították a fényterápiás Intézetet, melynek első igazgatója Finsen lett. Az intézetet később róla nevezték el Finsen Intézetnek, majd a Koppenhágai Egyetemi Kórházba olvasztották be. Finsent 1898-ban professzornak nevezték ki, 1899-ben a Dannebrog-rend lovagjává avatták. 1903-ban megkapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat, a betegségek, különösen a bőrtuberkulózis koncentrált fénysugárzással való kezeléséhez való hozzájárulásáért, amely új utat nyitott meg az orvostudomány előtt. Finsen egészsége már 1883-tól kezdve fokozatosan romlott, és 1904-ben, egy évvel a Nobel-díj elnyerése után elhunyt.

Magyar származású osztrák-német vegyész, Nobel-díjas
A bécsi politechnikumon, majd Münchenben tanult, elektrokémiát és szerves kémiát. 1889-ben az erlangeni egyetemen doktorált szerves kémiából. 1891-92-ben a fizikus A. Kundt asszisztense lett. 1893-97-ig Grazban tanított, itt habilitálták magántanárrá is 1893-ban. 1897-1907 között a jénai egyetemen adott elő, egyidejűleg a jénai Schott-üveggyár számára is végzett kutatásokat. 1907-től haláláig a göttingeni egyetemen a szervetlen kémia professzora. Munkásságának középpontjában a kolloidkémia, főleg az anorganikus kolloidkémia volt. 1903-ban H. Siedentopffal közösen elkészítette az ultramikroszkópot, a kolloidoldatok egyik legfontosabb vizsgálóeszközét. Ennek segítségével döntő fontosságú megállapításokat tett a kolloidok természetéről, részecskeeloszlásáról, a szolok és gélek szerkezetéről és állapotváltozásairól. 1924-ben választották a bécsi akadémia levelező tagjává, később pedig más tudományos testületek is számos kitüntető címet adományoztak neki. 1925-ben elnyerte a kémiai Nobel-díjat. Mindkét szülője révén magyar származású volt, beszélt is magyarul, azonban, mivel élete és teljes munkássága a német nyelvterülethez kapcsolódik, nem sorolhatjuk a magyar tudósok közé.

Botanikus, mikológus, herbológus, egyetemi tanár
A debreceni tudományegyetem bölcsészkarán biológia-földrajz-kémia szakos diplomát szerzett 1941-ben és itt kezdett dolgozni Gulyás Antal irányításával. 1949-ben a Növényegészségügyi Intézet munkatársa, s részt vett annak Növényvédelmi Kutató Intézetté való szervezésében, melynek 1969-ig igazgatója volt. Számos bel- és külföldi társaság tagja volt. Fő kutatási területe a növénykórtan; a mikológia, főleg a nagygombák ökológiája és cönológiája, a mikrogombák rendszere; a gyomnövények ökológiája és cönológiája, az integrális növényvédelem. Nemzetközi tekintélyét bizonyítja a róla elnevezett több gombafaj és nemzetség. Utolsó éveiben herbológiai és környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozott. 1965-től az MTA tagja.

Orvos, mellkassebész, tüdőgyógyász, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti egyetem orvosi karán végezte, orvosi oklevelet 1950-ben szerzett. 1950-1959 kőzött az Országos Korányi TBC Szanatóriumban működött, közben két alkalommal (1951-53-ban és 1955-56-ban) Koreában a Magyar Kórházban dolgozott. 1959-1978 között Szegeden az I. sz. Sebészeti Klinika professzora, 1978-tól a budapesti Orvostovábbképző Egyetem sebészprofesszora. Pályafutása alatt számos tanulmányutat tett Európában és az USA-ban. Sebészi gyakorlata elsősorban a daganatos mellkas sebészeti kérdéseire terjedt ki. Elnöki tisztséget viselt a Magyar Sebész Társaságban és az Európai Sebésztársaságban. Mintegy 170 közleményt jelentetett meg a daganatos, a mellkas- és a sebészeti diagnosztika területéről.

Francia fizikus
Jean-Bernard-Léon Foucault-val együtt vizsgálta a Nap színképének infravörös részét, hő- és fénytani megfigyeléseket végzett. Nem ismerve Christian Doppler 1842-es közleményét, Fizeau 1848-ban magyarázatot adott a csillagok fényének hullámhossz-eltolódására. 1849-ben ő mérte meg először nem csillagászati módszerrel, viszonylag nagy pontossággal, a fény sebességét. Fizeau 1851-ben kísérletsorozattal igyekezett bizonyítani a fényhordozó éter létezését, eredményei hozzájárultak ahhoz, hogy az éterelméletet a 20. század elején elvetették. Fizeau 1860-ban lett a Francia Akadémia tagja, 1863-ban a párizsi École Polytechnique fizikaoktatási főfelügyelőjévé nevezték ki.

Olasz csillagász
1868-1877 között a modenai obszervatórium munkatársa, e mellett az egyetemen fizikát és matematikát oktatott. Tanított Nápolyban, majd Palermóban, 1874-től részt vett az Etna mellett települt obszervatórium megszervezésében. 1890-től az obszervatórium igazgatója, és a cataniai egyetemen az asztrofizikai tanszék vezetője. Jelentős munkát végzett a napfoltok szerkezetének és gyakoriságának kutatása terén. Négy expedícióban vett részt teljes napfogyatkozások megfigyelésére, két expedíciónak ő volt a vezetője. 1905-14 között az Itáliai Spektroszkópiai Társaság elnöke, részt vett a Nemzetközi Csillagászati Unió szervezésében, amelynek alelnöke is volt. Egy holdkrátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Német csillagász, matematikus
A berlini majd lipcsei egyetem tanára, az egyetemi csillagvizsgáló újjászervezője. Fiatalon korának két híres intézetében a pulkovói orosz Császári Obszervatóriumban, majd a dorpati (ma: Tartu) csillagvizsgálóban dolgozott, 1875-83 közt a berlini egyetem csillagász-tanára, innen hívták meg a lipcsei egyetemhez. Az elméleti csillagászat alapos ismerője, az égimechanikai kézikönyve ma is használatos. Főleg a háromtest-problémája, és több egymásra ható vonzó test pálya adatainek időbeli változásával foglalkozott. A háromtest kérdések algebrai megoldásait kereste. Kitűnő tanár, az őt követő nemzedék számos jeles képviselőjét - köztük több magyar kutatót - oktatta. Nevét viseli az 5127.sz. kisbolygó. (Bartha Lajos)

Német csillagász
Heidelbergben és Lipcsében tanult. 1881-től a gothai csillagvizsgáló, majd 1883-tól a München melletti bogenhauseni obszervatórium igazgatója, a müncheni egyetem professzora. Kutató munkásságának fő területei az égi mechanika, a fotometria és a stellárstatisztika, melynek egyik megalapozója. Kidolgozta a bolygók fénymérésének elvét. Behatóan foglalkozott a csillagok térbeli elhelyezkedésének statisztikus kutatásával. Elsőként vázolt fel reális képet a Tejútrendszer szerkezetéről és méreteiről. Kitűnő tanár, számos utóbb neves csillagász kiképzője. Korának egyik legismertebb és legjelentősebb csillagásza volt. Számos akadémia tiszteletbeli és levelező tagja, 1896-1921 között a német Astronomische Gesellschaft elnöke. Nevét egy holdkráter, és a 986.sz. kisbolygó (Seeligeria) őrzi. (Bartha Lajos)

Cseh csillagász
A brnoi egyetemen tanult, Prágában szerzett doktori címet, 1930-tól a prágai Ondřejov Obszervatórium munkatársa, 1948-52 között igazgatója, 1936-tól a prágai Károly Egyetem előadója. 1970-től Párizsban az Asztrofizikai Intézet kutatója, ahol élete végéig dolgozott. Legfőbb tevékenységi területe a földi magas légkör csillagászati módszerekkel való kutatása volt, mind Prágában, mind Párizsban. Nemzetközileg elismert munkát végzett a Föld árnyékának fényesség- és kiterjedés-mérésével holdfogyatkozások idején. A holdfogyatkozások fizikájáról írt munkái cseh, angol és német nyelven jelentek meg. Észleléseivel a Föld magas légkörének sajátságait sikerült már a rakéta-mérések előtt vizsgálni. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök, feltaláló
Pályafutását repülőgép-tervezőként kezdte. 1913-tól katonai szolgálatot teljesített Friedrichshafenben, a Luftschiffbau Zeppelinnél, ahol a léghajók áramlástani vizsgálatával foglalkozott. Már 1920-ban szabadalmaztatta a legkisebb örvényleválást keltő léghajóalakot. Az első világháború után felépítette a világ akkori legnagyobb szélcsatornáját, majd a léghajók felől a gépkocsik tervezése felé fordult. 1920-ban szabadalmaztatta a kis légellenállású ideális járműalakot, az általa Stromlinienwagennek nevezett, áramvonalas karosszériájú autót. Mercedes-, illetve Audi-alvázra, de számos más autógyár alvázaira is építettek Járay karosszériát. Sorozatban csak a cseh Tatra-művek gyártott autót a Járay-elvek alapján a harmincas években. 1923-ban Svájcban telepedett le. Foglalkozott repülőgépek korszerűsítésével, vízi járművek és kerékpárok áramlástani tervezésével is. Az általa kifejlesztett autókarosszéria megelőzte korát, s elvei ma is fontosak a jármű-áramlástani vizsgálatokban.

Kémikus, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán szerezte, majd pályafutását az egyetem radiológiai intézetében kezdte. 1928-30-ban Berlinben ösztöndíjas volt. 1940-ben a kolozsvári egyetem. ny. r. tanára lett, és az Általános és Fizikai Kémiai Tanszék vezetője. A 2. világháború után a Bolyai Tudományegyetem tanára, majd 1950-től a debreceni egyetem fizikai-kémiai tanszékének tanszékvezetője. 1968-1970-ig az izotóp-laboratóriumot vezette. Tudományos munkásságában a mikrokoncentrációjú radioaktív anyagok elegykristályképződéses elválasztásával és kristályokon történő adszorpciójával foglalkozott, továbbá hordozó nélküli radioaktív standardizálás módszereivel, elsősorban a rádium bomlássebességének meghatározásában.

Amerikai csillagász
A bolygók hősugárzás-mérésének szakértője. A topekai Washburn Kollégiumban csillagászatot tanított, és az ottani obszervatóriumban nagy pontosságú kettőscsillag méréseket végzett. 1920-tól a Yerkes, majd a Mt. Wilson és Palomar Obszervatóriumok asszisztense. A Nap protuberanciáinak mozgását tanulmányozta spektroheliográffal, osztályozta a protuberanciákat, és levezette a mozgásukra vonatkozó Pettit-féle törvényeket. Az észlelési adatok jelentős részét Fényi Gyulának a kalocsai Haynald-obszervatóriumban végzett méréseiből merítette. Öt napfogyatkozás-megfigyelő expedíció szervezésében vett részt. Kifejlesztette a vörösön-inneni sugárzás mérésére szolgáló termoelemet, ennek felhasználásával Seth B. Nicholsonnal együtt részletes méréseket végzett a napfoltok, a Hold és főleg a bolygók hőmérsékletének részleteiről. Nevét egy Hold- és egy Mars-kráter őrzi. (Bartha Lajos)

Osztrák-brit atomfizikus
1926-ban Bécsben doktorált; 1933-ban Otto Stern és Immanuel Estermann társaságában megmérte a proton mágneses momentumát. A 2. világháború alatt az új-mexikói Los Alamosban atomfizikai kutatásokat végzett. Fizikus, nagynénjével, Lise Meitnerrel 1939-ben leírta, hogyan osztódik a neutronokkal bombázott urán könnyebb elemekre, a folyamatot hasadásnak nevezték el. Akkoriban Meitner Stockholmban dolgozott, Frisch pedig Niels Bohrnál Koppenhágában. Bohr ismertette meg eredményeiket Albert Einsteinnel és más fizikusokkal az Egyesült Államokban. Frisch 1947-től Cambridge-ben tanított, a Cavendish Laboratórium magfizikai részlegét vezette.

Szovjet-orosz mérnök, feltaláló
Szegény ortodox papcsalád gyermeke, ifjú éveit a polgárháború atrocitásai árnyékolták be. Petrográdi - majd leningrádi - egyetemi évei alatt villanyszerelőként dolgozott, műegyetemi tanulmányai során az egyetem Röntgen Intézetében vállalt munkát. Technikai ügyessége, kreativitása révén hamar kiemelkedett társai közül. 24 éves korában, még egyetemistaként találta fel és készítette el azt a fényérzékeny eszközt, ami később nyugaton a fotomultiplier nevet kapta, és amit a Szovjetunióban akkoriban csak "Kubetsky-csőként" emlegettek. Mind a hangosfilm, mind a televízió, mind az elektronmikroszkóp fejlődésében döntő szerepet játszott ez az 1930-ban keletkezett találmány. 1934-ben mutatták be Kubetsky fotoelektron-sokszorozóját a leningrádba látogató Zworykinnak, akinek sikerült ezt átvinnie az Egyesült Államokba is. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, balneológus
1857-ben a pesti egyetemen orvosi, majd ezt követően Bécsben természetrajzból tanári oklevelet szerzett. 1860-ban a Magyar Nemzeti Múzeum állattani osztályának munkatársa és a főreáliskola tanára lett. 1861-ben bártfai városi fő- és fürdőorvos, 1869-től Zemplén vármegye tiszti főorvosa. 1892-ben a belügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetőjévé nevezték ki. Jelentős érdemeket szerzett az egészségügy főhatóságának megszervezésével, a járvány elleni küzdelem korszerűsítésével, az Országos Betegápolási Alap létrehozásával, a kórházügy, a magyarországi gyógyvizek felhasználásával és a fürdőügy fejlesztésével. A hazai balneológiai irodalom megalapítója, nemzetközi hírnévre szert tett zoológiai munkák szerzője. Észak-Magyarország flórájára vonatkozó kutatásai máig alapvető jelentőségűek Tiszteletére 1910-ben megalapították a Chyzer Kornél-emlékérmet. 1861-től az MTA tagja.

Zoológus, főiskolai tanár
A pesti egyetemen 1872-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett. Közben már 1870-ben az Magyar Nemzeti Múzeum Ásványtárához került. 1873-ban tanársegéd lett a budapesti egyetem állattani tanszékén Margó Tivadar mellett. 1874-től főreáliskolai tanár. 1896-tól főreáliskolai igazgató és a Közoktatásügyi Tanács tagja volt. Tanterveket, tanügyi utasításokat készített, állattani, földrajzi tankönyveket is írt. Jelentős szerepe volt a Természettudományi Tanács működésében, melynek 1877-1896-ban másod-, 1897-1906-ban első titkára. 1877-től a Természettudományi Közlöny egyik szerkesztője, és a Fauna Regni Hungariae (Bp., 1899-1900), szerkesztője. 1888-tól az MTA tagja.

Gyógyszerész, gyógyszerésztörténész, botanikatörténész
A Magyar Természettudományi Múzeum első főigazgatója, a történelem segédtudományai művelője. Gyógyszerészi vizsgát Kolozsvárott tett, ezt követően gyógyszerész, majd 1903-tól a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, egész életében itt dolgozott. Kezdetben a Néprajzi Tárban, 1923-tól a Nemzeti Könyvtárban, 1929-től az Éremtár vezetője, 1934-től kezdve a Természettudományi Múzeum első főigazgatója volt. Ezekben az években egyik szerkesztője volt a kiadásukban megjelent botanikai, ásványtani és zoológiai periodikának. 1937-től részt vett a Magyar Biológiai Kutató Intézet Tanácsa munkájában. 1908-ban a Belügyminisztérium felkérésére latinra fordította a III. kiadású Magyar Gyógyszerkönyvet, 1934-ben pedig annak IV. kiadását. A Majthényiak és a Felvidék című családtörténeti munka társszerzője (1912). Szakkönyve jelent meg a visegrádi várról (1923). Társszerzővel együtt kétkötetes könyvet írt a felsőmagyarországi bányavárosok német népi színjátékairól (1932-1938). Sokoldalú tudománytörténész volt: a szaklapokban nagyszámú gyógyszerészettörténeti, botanikatörténeti és orvostörténeti tanulmánya jelent meg. Nevét viseli a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumhoz tartozó önálló Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár. Életművét elsőként a Magyar Tudománytörténeti Intézet gondozásában, V. Molnár László összeállításában 2008-ban megjelent munka mutatja be. (Dr. Gazda István)

Vízépítő mérnök, gazdaságpolitikus
A budapesti műegyetemen 1897-ben szerezte mérnöki oklevelét. 1900-tól megépítette a Bega-torkolati kamarazsilipet és a duzzasztóművet. 1909-től a soroksári Duna-ág rendezési munkáiban vett részt, a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kikötőt (ma: Csepeli Kikötő) építő Kikötőépítő Igazgatóság helyettes vezetője volt; ő építette az É-i bejárati hajózsilipet (ma: Kvassay-zsilip). A Tanácsköztársaság idején tovább vezette a kikötő építésének munkáit és befejezte a soroksári Duna-ág szabályozását. 1928-tól a földművelésügyi minisztériumban a balatoni munkálatok felügyeletét látta el, és a Nemzetközi Dunabizottság, valamint a dunai állandó műszaki bizottság előadója, 1930-tól az országos vízügyi mérnöki szolgálat vezetője volt. A magyar vízügyi politika programját több évtizedre ő dolgozta ki. Kezdeményezésére készült el a békésszentandrási duzzasztómű. Az öntözésügy úttörő fejlesztésének hirdetője volt.

Matematikus, egyetemi tanár
Kőnig Gyula matematikus fia. 1902-től a budapesti és göttingeni egyetemen végezte matematikai tanulmányait. 1907-ben geometriai tárgyú értekezésével bölcsészdoktorátust szerzett. Ezután a műegyetemen gyakornok, 1908-tól tanársegéd, 1910-től adjunktus. 1911-ben magántanár, 1913-tól meghívott előadó, 1932-ben pedig rk. tanári címet kapott. 1935-ben intézeti tanárrá nevezték ki. A nyilasterror ideje alatt öngyilkosságot követett el. Legjelentősebb eredményeit a gráfelmélet területén érte el, de fontos eredményei voltak a halmazelmélet, geometriai és kombinatorikus topológia területén is. Nevéhez fűződik az ún. Kőnig-Egerváry tétel, egy általa kimondott tételnek Egerváry Jenőtől származó általánosítása. Erre alapozva dolgozta ki Harald Kuhn amerikai matematikus az operációkutatásban nagy fontosságú ún. "magyar módszer"-t.

Orvostörténész, jogász
Tanulmányait Pozsonyban végezte. 1929-ben jogi doktorátust, 1934-ben Kassán ügyvédi oklevelet szerzett. Egyetemista korától részt vett a felvidéki magyar nemzeti mozgalomban. 1945 után bebörtönözték, jogi pályáját nem folytathatta. Zenetanárként és fizikai munkásként Nagymegyeren, majd Pozsonyban dolgozott. 1962-től orvostörténelemmel kezdett foglalkozni. Nagy nyelvtudásának köszönhetően hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. Rendszeresen publikált az Orvosi Hetilapban, az Orvostörténeti Közleményekben is. Az 1960-as években a Szlovák Tudományos Akadémia Technikatörténeti Intézetének munkatársa lett. Fő kutatási területei a nagyszombati orvosi kar (1770-77) története, a külországokban tanult magyar orvosok tevékenysége, a Felvidék egészségügyének, orvosi közigazgatásának kérdései voltak. A Nemzetközi Orvostörténeti, ill. a Gyógyszerészettörténeti Társaság, a londoni Nemzetközi Orvostörténeti Akadémia tagja.

Brit-amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Skóciában született, Cambridge-ben diplomázott. PhD fokozatát a New York állam-beli Ithaca-ban szerezte, a Cornell University-n, Hans Bethe témavezetésével. Egyetemi, kutatói pályafutását Berkeley-ben kezdte, majd hazatért az Egyesült Királyságba, ahol először Cambridge-ben tanított, majd 1965-78 Birminhgamban lett a matematikai fizika professzora. Utána újra visszatért az Egyesült Államokba és 1980-tól Seattle-ben oktatott és kutatott az egyetemen. Különös érdeklődéssel fordult a nem konvencionális (szupravezető, szuperfolyékony) állapotok és különleges rendeződésű, például mágnesesen rendezett, kétdimenziós filmek elméleti tanulmányozása felé. Kiváló matematikai felkészültségével vezette be a "topológiai rendezettség" fogalmát a statisztikus mechanikában, mellyel új irányt nyitott a fizikai rendszerek kvantummechanikai tárgyalásához is. 1990-ben elnyerte a fizikai Wolff-díjat, s már elmúlt 80 éves, amikor az 1916-os Nobel-díjjal tüntették ki egyik volt tanítványával együtt "az anyag korábban ismeretlen állapotainak (fázisainak) úttörő tárgyalásáért". (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi tanár
Első önálló kutatási eredményét tizennyolc éves korában publikálta. 1895-96-ban külföldi ösztöndíjat kapott. 1900-ban műegyetemi adjunktus, 1909-ben műegyetemi magántanár az analitikai számelmélet és függvénytan tárgykörben. 1918-ban ny. rk. tanár lett. 1922-ben König Gyula-díjat kapott. 1936-ban munkabírása teljében nyugdíjazták. Közvetlenül a felszabadulás után baleset áldozata lett. Kutatásai az elemi és algebrai számelmélet, valamint az algebra területére esnek, de van néhány függvénytani és geometriai tárgyú eredménye is. Működése lényeges eredményekkel járult hozzá a modern algebra és számelmélet felépítéséhez.

Francia csillagász, matematikus
Eredetileg építésznek készült, matematikát és fizikát tanult, anyagi helyzete miatt azonban tanulmányait nem tudta befejezni. Jérôme de Lalande álláshoz segítette a tengerészetnél, ahol megismerkedett Charles Messier-vel, akivel szorosan együttműködött a mélyég-objektumok és üstökösök tanulmányozásában. A Messier-katalógus objektumai közül számosat Méchain fedezett fel. Nevéhez fűződik több üstökös felfedezése is. Számos térképészeti feladatot végzett. Részt vett a méter mértékegység meghatározása céljából végzett második nagy fokmérésnek, melynek során a Párizson áthaladó meridián egy szakaszát nagy pontossággal mérték meg. A megmérendő meridián szakasz északi részének mérését Delambre vezette. 1782-ben megkapta a tudományos akadémia nagydíját, majd ugyanezen évben tagja is lett a testületnek.

Orvos, idegsebész, egyetemi tanár
1928-ban a budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Medikusként Krompecher Ödön mellett dolgozott a kórbonctani intézetben. 1928-ban a Korányi Sándor vezette III. sz. belklinikán kezdte meg működését. 1929-ben a Szent István Kórházban belgyógyász, 1930-1947-ben a budapesti II. sz. sebészeti klinikán az agy- és idegsebészeti részlegen sebész, Bakay Lajos munkatársa. 1948-1950-ben WHO-ösztöndíjas Angliában. 1952-ben megbízták az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet megszervezésével, amelynek 1953-tól haláláig igazgatója. Foglalkozott a gerincvelő fejlődési rendellenességeivel, a porckorongsérv kezelésével, főleg az agydaganatok sebészeti és kemoterápiás kezelésével, a baleseti agysérülésekkel, az arcidegzsábával, az epilepszia műtéti kezelésével, a csigolya-tuberkulózissal.

Bányamérnök
A soproni Műegyetem Bányamérnöki karán 1942-ben szerezte oklevelét. Tatabányán kezdte munkáját. 1942-től tartalékos mérnöktiszti iskolát végzett, majd Budapesten a Haditechnikai Intézetben szolgált. 1944-ben az intézettel együtt Németországba telepítették ki. Hazatérése után, 1945 októberében Tatabányán helyezkedett el. 1952 januárjától a Várpalotai Szénbányák igazgató főmérnöke volt. 1952 júniusában szabotázs gyanújával letartóztatták, 1954-ben szabadlábra helyezték. Ezután Tatabányán volt üzemvezető főmérnök. 1956 okt. 28-án a Munkástanács titkárának választották. 1956 dec. 30-án őrizetbe vették, államellenes szervezkedés támogatásának vádjával 10 év börtönbüntetésre ítélték. 1964 június 30-án feltételesen szabadlábra helyezték. Kiszabadulása után a Bányászati Tervező Intézetben, majd a jogutód Központi Bányászati Fejlesztési Intézetében irányító tervezőként dolgozott.

Francia matematikus, csillagász
1780-tól Lalande tanítványa, majd 1783-tól asszisztense volt. Jelentős munkát végzett a Nap, valamint a Jupiter, Szaturnusz és Uránusz bolygók pályaszámításában. 1792-től a Francia Tudományos Akadémia tagja, 1801-től titkára volt. Egyik vezetője volt a méter mértékegység meghatározása céljából végzett második nagy fokmérésnek, melynek során a Párizson áthaladó meridián egy szakaszát nagy pontossággal mérték meg. 1804-től a párizsi obszervatórium igazgatója, és a Collège de France professzora volt. Jelentős eredményeket ért el a gömbi trigonometriában. Többkötetes munkában foglalta össze a csillagászat történetét. Számos tudós társaság tagja volt, két ízben nyerte el a Francia Tudományos Akadémia nagydíját. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon. Egy Hold-kráter és a 13962.sz. kisbolygó is viseli a nevét. (Bartha Lajos)

Német botanikus, genetikus
1896-1902-ig a tübingeni, 1902-1909-ig a lipcsei, 1909-1914-ig a münsteri egyetemen tanított és kutatott. 1914-ben kinevezték a berlini Vilmos császár Biológiai Intézet főigazgatójává, haláláig itt dolgozott. 1900-ban két másik biológussal, Erich Tschermak von Seysenegg-gel és Hugo de Vriesszel egyidejűleg, de tőlük függetlenül újra felfedezte Gregor Mendel történelmi jelentőségű dolgozatát az öröklődés alapjairól. A Mendel-törvények kísérleti bizonyítékainak döntő részét Correns szolgáltatta, 1909-ben közzétett eredményei nyomán az extrakromoszómás vagy citoplazmatikus öröklődés első meggyőző példájának tekinthető. Ezzel megelőzte Thomas Hunt Morgan amerikai genetikust, aki később átfogó elmélet keretében vezette be a genetikai kapcsolódás fogalmát.

Kísérleti fizikus
1948-ban érettségizett Budapesten, a "Fasor"-ban. Egyetemi tanulmányait is Budapesten kezdte matematika-fizika szakon, majd Szverdlovszkban (1991 óta újra Jekatyerinburg) folytatta fizika szakon. Az utolsó tanévet újra itthon végezte, fizikusi diplomamunkáját pedig a KFKI Ferromágneses osztályán készítette 1955-ben. Későbbi tudományos pályájának centrumában mindvégig a mágnesség maradt. A Fe-Al és Fe-Rh ötvözetek mágneses tulajdonságainak vizsgálata című értekezésével szerezte meg a fizikai tudomány kandidátusa fokozatot 1967-ben. Nemzetközileg elismert eredményekre vezettek a ferromágneses fémüvegek előállítási és mágneses paraméterei közötti kapcsolatokra vonatkozó vizsgálatai. Az 1980-as évek közepétől kezdve a fémüvegek szerkezeti relaxációját Curie-pont mérésekkel kutatta. (Dr. Radnai Gyula)

Francia fizikus
Orvosnak tanult, de érdeklődése a fizika felé fordult. Igen sokoldalú volt, a fizika számos területén ért el eredményeket. 1850-ben megállapította, hogy a fény a vízben lassabban halad, mint a levegőben. Ugyanebben az évben megmérte a fény sebességét, eredménye 1%-on belül megegyezik a ma ismert helyes értékkel. Kidolgozta a giroszkóp elvét, ennek ma is jelentős gyakorlati alkalmazása van. A Foucault-ingával kísérletileg demonstrálta a Föld forgását. Nagy jelentőségű a tömör vezetőkben változó mágneses fluxus hatására fellépő örvényáramok - az ún. Foucault-áramok - kimutatása. Jelentős munkát végzett a tükrös távcsövek fejlesztése terén. Foucault számára szervezték a párizsi Obszervatórium fizikai intézetét. A londoni Royal Society a Copley-éremmel, majd levelező tagsággal, a Francia Tudományos Akadémia tagsággal, a francia kormány a Becsületrend tiszti keresztjével tisztelte meg, nevét az 5668.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

A telefonközpont és a telefonhírmondó feltalálója
Iskoláit Bécsben végezte, a bécsi politechnikumot azonban apja halála miatt nem fejezte be. 1877-ben Amerikába utazott, hogy a telefonközpont eszméjéről Edisonnal tárgyaljon. Edison kijelentése szerint: "Ő volt az első ember a világon, aki a telefonközpont ötletét felvetette". Néhány éven át Edison munkatársa, majd ügyeinek európai képviselője volt. 1878-ban Bostonban, 1879-ben Párizsban létesítette az első telefonközpontot és 1887-ben bevezette a multiplex kapcsolószekrényeket, ami a telefonközpontok fejlődésében korszakalkotó volt. Másik jelentős találmánya az 1893-ban Budapesten üzembe helyezett vezetékes hír- és műsorközlő berendezése, a Telefonhírmondó sok tekintetben a rádió előfutárjának tekinthető. A Telefonhírmondó, technikai tökéletesítésekkel, a két világháború között is működött. 1890-ben szabadalmazott irányított robbantási módszere a mai millszekundos robbantási eljárás előfutára.

Itáliai asztrológus, költő, író, filozófus
A napközpontú rendszer korai hirdetője. Katonai szolgálat után papi hivatást választott, kanonoki stallumot nyert, a ferrarai Este-család szolgálatába lépett. Sokat utazott (Spanyol-, Német és Lengyelországban), Estei Hippolit (egri püspök) kísérőjeként 1517-19 közt Magyarországon élt, ahol megismerkedett a landaui Jakob Ziegler (1470-1549) kozmográfussal. Budán csillagászati műszereket készítettek megrendelésére. Elsők közt állította, hogy a Föld mozog, erről értekezést írt 1525 körül, de nyomtatásban csak 1544-ben jelent meg, "Arról hogy az ég áll és a Föld mozog" (Quod coelum stet et terra moveatur) címmel. Valószínűleg krakkói utazása idején ismerhette meg Kopernikusznak egy rövid kéziratos munkáját. Matematikai és térképészeti problémákkal is foglalkozott, e tárgyakról igen kiterjedt levelezésében értekezett. (Bartha Lajos)

Holland születésű angol amatőr csillagász
A tudományos igényű változócsillag-észlelés úttörője. Az angol család süketnéma gyermeke megtanult írni, olvasni, számolni és a szájmozgást megérteni. Az amatőrcsillagász Nathaniel Pigott (1725-1804) és fia Edward (1750-1810) magán-obszervatóriumában figyelt meg változócsillagokat. 1782-83-ban elsőként határozta meg a Perseus bétájának, az Algolnak fényváltozási periódusát. Arra következtetett, hogy a fényingadozást két csillag egymás körüli keringése okozza, amelyek szabályos időközökben fedik egymást. A Királyi Társaság a Copley-éremmel jutalmazta. 1783-ban a béta Lyrae-ről és a delta Cephei-ről is kimutatta, hogy fényük szabályos periódussal ingadozik. Azt is felvetetette, hogy egyes csillagok esetében a napfoltokhoz hasonló sötétebb "csillag-foltok" okozzák a fényesség hullámzását. Későbbi kutatások mindkét feltevést igazolták. A Királyi Társaság taggá választotta, de az oklevelet váratlan halála folytán már nem vehette át. Nevét a 3116.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Németországi születésú amerikai csillagász
A Michigan Egyetem hallgatójaként távcsövek homorú tükreinek készítésével foglalkozott. 1876-tól a Michigan Egyetemen a gyakorlati csillagászat előadója, 1888-tól az újonnan alapított Lick Obszervatórium munkatársa. Egy magán-obszervatóriumot is berendezett. Több napfogyatkozás észlelő expedíció tagja, ill. vezetője volt. Főleg a Nap külső légkörének (a napkoronának) vizsgálatával ért el eredményeket. A teljes napfogyatkozások megbízható fényképezésére dolgozta ki a "Schaeberle-kamerát". Jelentős érdemeket szerzett fotografikus mérések terén. Először készített jó fényképeket a Szaturnusz bolygóról. Három üstököst fedezett fel, valamint felfedezte a Proküon (Procyon, a Kis Kutya csillagkép alfájának) csak elméletileg feltételezett kísérőjét. 1897-ben egy évig a Lick Obszervatórium ügyvezető igazgatója volt, majd lemondott ott viselt állásáról. Nevét a 3333.sz. kisbolygó, valamint egy Hold- és egy Mars-kráter örökíti meg. (Bartha Lajos)

Orosz születésű amerikai csillagász
Az extragalaktikus kutatások egyik úttörője, változócsillag-kutató. 1932-ben Berlinben doktorált. 1933-tól Amerikában, a Harvard egyetem obszervatóriumában dolgozott. 1934-ben házasságot kötött Cecilia Payne-nel, ettől kezdve tanulmányaik kettőjük neve alatt jelentek meg. Jelentős munkát végzett a szoros (fedési) csillagpárok kutatása terén. Feleségével együtt fontos vizsgálatokat végzett a Kis Magellán-felhő csillagairól (Bartha Lajos)

Piarista fizikatanár, igazgató
Tanított Óváron, Nyitrán, Szegeden, Debrecenben, Pesten, Vácon, Szentgyörgyön, Kőszegen. 1764-től a gimnázium alsóbb osztályaiban Debrecenben, 1772-ben Pesten humaniórák tanára lett, tanította a természettant és a mezei gazdaság elemeit. Pesten 1781-ben megjelent könyve. "Tipikus példája ez a mű annak - írja Gerencsér István A magyar felvilágosodás és a kegyes iskolák c. könyvben (Regnum. Egyháztörténeti Évkönyv, 5,1942-43) -, hogy a természettudományi irányú mozgalom a piaristák körében alig egy emberöltő lefolyása alatt mennyire elmélyül, egyúttal önállósul. A fizika kezd kiválni a filozófiából. És a sajátos törvényű természettudományos gondolkodás megalkotja önálló, részleteket felkutató monográfiáit". 1774-től Vácon tanított és 1783-ban ugyanott igazgató. 1792-től Kőszegre ment, 1811-től a gimnázium igazgatója.

Cisztercita mennyiségtan- és természettantanár
1878-ban tanári vizsgát tett, 1875-1877-ben Egerben hittanár. Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte meg. 1878-80-ban Egerben, 1880-1922 között Baján gimnáziumi tanár, közben 1897-1898-ban a székesfehérvári gimnázium igazgatója. Szakirodalmi munkássága mellett szépirodalmi műveket is alkotott, foglalkozott nyelvműveléssel is.

Kémikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet és doktorátust szerzett 1913-ban, majd az egy. III. sz. Kémiai Intézetében Buchböck Gusztáv mellett kezdett dolgozni. 1921-1924-ig Hollandiában a leydeni egyetemen adjunktus. 1924-1961-ig a szegedi egyetemen először a II. vegytani, 1954-től az általános és fizikai kémiai tanszéken tanszékvezető egyetemi tanár. Munkássága főleg a fizikai kémia területét ölelte fel. Elsők között foglalkozott a homogén harmadrendű kémiai reakciókkal; az oldatok Brönsted-Lowry-féle elméletével és kísérleti igazolásával. Vizsgálta a semleges sóhatást a vizes oldatokban végbemenő ionreakciókra, a nem elektrolitek befolyását a reakciósebességre, a komplex vegyületek fényelnyelését és elnyelési színképük alapján meghatározta szerkezetüket. 1954-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1927-ben. Közel másfél évtizedig a Magyar Siemens Művek műszerosztályának mérnöke, ill. főmérnöke volt. Itt alakult ki érdeklődése a mérés- és műszertechnika kutatása és gyártása iránt, és e témakör szerkesztési kérdéseivel foglalkozott. 1949-ben megbízták az Elektromos Készülékek és Mérőműszerek Gyárának megszervezésével, melynek a főmérnöke lett. Megszervezte a Műszeripari Központot, 1951-től a Kohó- és Gépipari Minisztérium műszeripari főosztályát vezette, 1954-től miniszterhelyettes. Az Állami Műszaki Főiskola műszertagozatának vezetője és előadója 1950-53-ig. A budapesti - általa megszervezett műszerszakán - a Műszer- és Méréstechnika tanszék tanszékvezető egyetemi docense, 1961-től tanszékvezető egyetemi tanár, 1964-től a Híradás- és Műszeripari Technológia tanszékvezetője. Nevéhez fűződik a szocialista nagyipari műszergyártás megszervezése, a műszermérnöki képzés létrehozása.

Biológus, növényökológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a szegedi tudományegyetemen végezte, ahol 1950-ben természetrajz- földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Tudományos kutatómunkáját a szegedi egyetem Növénytani Intézetében kezdte. 1954-től az erdei fenyőcsemeték nevelésének elméleti kérdéseivel foglalkozott és e témából védte meg 1958-ban kandidátusi disszertációját. 1956-tól a szegedi egyetemi Éghajlattani Intézetben kutatói státusban, 1958-tól a gödöllői Agrártudományi Egyetem Növénytani Intézetében docens. A szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) Növénytani tanszékére 1965-ben tanszékvezető docensi, majd 1968-ban egyetemi tanári kinevezést kapott és egyúttal a Botanikuskert igazgatója lett. Kutatási területe a növényökológián belül a környezeti tényezők, elsősorban a fény hatásának vizsgálata a szervesanyag produkcióra és fotoszintetikus energiahasznosulásra, valamint a Tisza-kutatás biológiai vonatkozásai.

Agrármérnök, talajbiológus
Diplomáját a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte, ahol a Mikrobiológiai Tanszéken kezdte meg kutatómunkáját. Később az MTA Soproni Talajbiológiai Kutató Laboratóriumában dolgozott Fehér Dániel mellett, majd az MTA TAKI Mikrobiológiai, később Talajbiológiai és Talajbiokémiai Osztályát vezette egészen nyugdíjazásáig. Munkássága során három területen alkotott maradandót, így a talajbiológia eszköztárát funkcionális szemlélettel és módszerekkel (szervesanyag-lebomlás, talajlégzés, enzimaktivitások mérésének bevezetése) bővítette. Másik meghatározó kutatási területe a roncsolt talajfelszínek rekultivációja volt, jelentős eredményeket ért el a külszíni fejtésű szénbányák meddőhányóinak helyreállításában. Ez utóbbiért 1980-ban Állami Díj kitüntetésben részesült. Vezetésével kerültek kidolgozásra a biológiai N-kötő mikroorganizmusok mezőgazdasági oltóanyag céljából történő alkalmazásának módszerei. Tudományos munkássága eredményét több száz eredeti közlemény, konferencia kiadvány, és ismeretterjesztő közlemény, valamint szakkönyv jelzi. (Szabóné Kele Gabriella)

Fizikus, villamosmérnök, egyetemi tanár
1955-ben fejezte be villamosmérnöki tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, ugyanebben az évben fizikus oklevelet is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Először a BME-n majd az ELTE-n dolgozott, 1976-tól haláláig az MTA KFKI Szilárdtest Fizikai Kutatóintézetének alkalmazásában állt. 1986-tól az ELTE egyetemi tanáraként a Szilárdtest Fizika Tanszéket vezette, 1998-tól az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszéken az MTA Statisztikus Fizikai Kutatócsoportjának vezetőjeként folytatta munkáit. 2001-ben az egyetemen professzor emeritus címet kapott. 1975-ben védte meg akadémiai doktori értekezését, 1982-től az MTA levelező, 1987-től pedig az MTA rendes tagja lett. Tagja volt az MTA Statisztikus Fizikai és a Szilárdtest Fizikai, valamint a Tudományetikai Bizottságának, részt vett az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa munkájában. Több nemzetközi fizikai szakfolyóirat szerkesztőbizottságának is tagja volt. Fő kutatási területe a kvantummechanika, a statisztikus fizika, a kaotikus viselkedés vizsgálata volt. A magyarországi statisztikus fizikusi kutatások szélesebb körű alkalmazásának elindítója, jelentős eredményeket ért el a kaotikus jelenségek elméletének terén is. Munkásságáért 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjban, 1995-ben Széchenyi-díjban, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjében részesült.

Olasz matematikus, csillagász, pap
Egy hivatalnok hét gyermekének egyike, görög apai nagyapja még a törökök elől menekült Konstantinápoly ostromakor. 1521-ben pappá szentelték, később megörökölte édesapja hivatalát, a város pénzverdéjének vezetését is. Együttműködött Caravaggioval, a híres festővel, hogy a V. Károly tiszteletére diadalívet tervezzenek. Montorsoli szobrásszal is összedolgozott a híres messinai Orion kút megalkotásában. Megelőzte Brahe csillagászt a szupernóva észlelésével 1572-ben. A platóni testekre észrevette az (általánosítva Euler-tétel néven ismert) összefüggést: a lapok száma plusz a csúcsok száma kettővel több az élek számánál. Ő volt a legelső, aki teljes indukciós matematikai bizonyítást adott (Arithmeticorum libri duo, 1575). A trigonometriában a "szekáns" megszületésekor is bábáskodott. (Hujter Mihály)

Vegyész
Egyetemi tanulmányait a kolozsvári és a budapesti egyetemen végezte, 1882-ben szerzett oklevelet. 1882-1883-ban Lengyel Béla mellett volt tanársegéd, 1884-től 3 évig Than Károly kémiai intézetében laboratóriumi asszisztens, majd 1894-ig előadó tanársegéd. Közben kémia-természetrajztanári és doktori oklevelet is szerzett. 1894-től a földművelésügyi minisztériumban kultúrvegyész. Külföldön is tanulmányozta a mezőgazdasági vegyészeti intézményeket. 1903-tól a Magyaróvári Gazdasági Akadémia tanára és az ottani Vegykísérleti Állomás munkatársa. A jodidok meghatározásának módszerével és vízkémiai kutatásaival ért el jelentős eredményeket. Társszerkesztője volt a Természettudományi Közlönynek.

Mezőgazdász, egyetemi tanár
Magyaróváron, a Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. A diploma megszerzése után, 1901-től különböző uradalmakban gyakornok, intéző, főintéző, majd 1918-tól a németbólyi és fürgedi Montenuovo birtokok jószágkormányzója volt. 1947-1954 között egyetemi tanárként növénytermesztést oktatott Debrecenben. Mezőgazdasági tevékenységének fontos eredményei a bólyi gazdálkodásához kötődik. Kidolgozta az okszerű talajművelési (sekély művelési) rendszert a talaj nedvességének és a talajélet élő közösségének megvédése érdekében. A sekély művelési rendszerének lényege a mélyszántás esetenkénti alkalmazása, száraz időjárás esetén a talaj sekély tárcsázása és az így megművelt területek hengerrel történő azonnali lezárása. Szorgalmazta a magyar korai, minőségi Bánkuti 1201-es búzafajta nagy területeken történő termesztését. Ez a búzafajta a koraiságával a rozsdagomba fertőzést is elkerülte, ami 1930-as években előforduló rozsdagomba járványok idején, nagy jelentőséggel bírt a búzatermés sikeres betakaríthatósága szempontjából. Nemesített borsót, lent és az első magyar silókukorica fajta is nevéhez fűződik. Talajművelési és növénytermesztési elveinek és módszereinek széles körben való terjesztésével hazánkban és külföldön is elismertté vált. (Manninger Sándor)

Brit mérnök
Párizsi tanulmányai után 1823-ban apja, Sir Marc Isambard Brunel irodájában részt vett korának úttörő vállalkozásában, a Temze-alagút tervezésében. Brunelt 1831-ben kinevezték a bristoli kikötő főmérnökének. 1833-ban a frissen alakult Great Western Railway vasúttársaság főmérnöke lett. Ő tervezte meg a Bristol és London közötti széles nyomtávú vasútvonalat, amely nagyobb sebességű vonatok közlekedtetését tette lehetővé, építését 1841-ben fejezték be. Ő tervezte meg a Clifton melletti függőhidat, amelynek építése azonban csak halála után, 1864-ben fejeződött be. A transzatlanti gőzhajózás úttörője volt, az általa tervezett hajók közül az elsőt, a Great Westernt 1838-ban bocsátották vízre. Nevéhez fűződik az első óceánjáró csavargőzös, a Great Britain, valamint a világ akkor legnagyobb hajója, a Great Eastern megépítése, amely 1866-ban - számos nehézség után - lefektette az első működőképes telefonkábelt Európa és Amerika között. Gróf Széchenyi István találkozott Isambard Kingdom Brunellel, amikor Angliában tanulmányozta a vasútépítés akkori legmodernebb technológiáját. Viszonylag rövid pályafutása alatt számos jelentős műszaki alkotást hozott létre, többi között 25 vasútvonalat, száznál több hidat, köztük öt függőhidat, nyolc kikötőrendszert, három tengerjáró gőzhajót és egy előre gyártott tábori kórházat épített. Nagy-Britannia egyik legjelentősebb műszaki alkotójának tekintik.

Német zoológus
Jénában, Berlinben és Strassburgban (ma Strasbourg, Franciaország) járt egyetemre. Jénában Ernst Haeckel német biológus tanítványa volt. 1879-1886-ig tanársegédként dolgozott a lipcsei Közegészségügyi Intézetben, majd egyetemi professzor volt Breslauban (ma Wroclaw, Lengyelország; 1886-1889-ig), 1889-től az ausztriai Innsbruckban és 1895-1921-ig Halléban. Kísérleteiben azt vizsgálta, mi határozza meg megtermékenyítéskor a szervek és szövetek formáját és működését. Ezzel a kísérleti embriológia egyik megalapítójává vált. 1894-ben megalapította az Archiv für Entwicklungsmechanik der Organismen c. folyóiratot, az első kísérleti embriológiai szaklapot.

Svéd elméleti fizikus
Édesapja Homonnán született, Trefort Ágoston szülővárosában; Heidelbergben doktorált, majd Svédországba települt át, s lett később Stockholm első rabbija. Már elmúlt negyven éves, amikor legkisebb fia, Oskar Svédországban megszületett. Oskar Klein érdeklődése a biológiától fordult a kémia, majd az elméleti fizika felé, többek között Svante Arrhenius hatására. A holland Hendrik A. Kramers közvetítésével jutott el Koppenhágába, Niels Bohr elméleti fizikai intézetébe (Svédország, Dánia és Hollandia semleges maradhatott az első világháborúban.) Kiváló matematikai érzéke és felkészültsége révén ő vált a huszadik század egyik legszélesebb érdeklődésű elméleti fizikusává. Nevét őrzi a Klein-Gordon egyenlet, a Klein-Nishina formula, valamint a kozmológiai Klein-Alfvén modell. A Klein-Kaluza elmélet a négydimenziós einsteini világot egy ötödik dimenzióval egészíti ki, ez a felfogás a húr- és szuperhúr elméletben nyert új alkalmazást a huszadik század végén, jóval Oskar Klein halála után. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
Kelet-Európából bevándorolt szülők szegény sorsú gyermekeként nőtt fel New York Manhattan kerületében. (Nyelvtanár édesapja még Gellmann volt, a kötőjelet csak később tette a nevébe.) Kiváló memóriájával és fejszámoló képességével már az iskolában kitűnt osztálytársai közül, akik szerint ő volt a "sétáló lexikon". 15 évesen kezdett a Yale-re járni, 22 évesen pedig már Ph.D. fokozatot szerzett az MIT-n Victor Weisskopf témavezetésével. Robert Oppenheimer meghívására Princetonban, majd Enrico Fermi irányításával Chicagóban dolgozott. 1955-töl volt a CalTech professzora. 1969-ben kapott fizikai Nobel-díjat "az elemi részecskék és kölcsönhatásaik osztályozásával kapcsolatos felfedezéseiért". Ő nevezte el kvarkoknak azokat az elemi részecskéket, melyek három fajtájából tudta felépíteni az akkor már általa nyolcas csoportokba rendezett rengeteg hadront. (Az elnevezés James Joyce utolsó nagy művéből származik...) Érdeklődése a fizikán kívül számos más területre is kiterjedt: gyerekkorától fogva régész szeretett volna lenni, első feleségét is régészhallgatók közül választotta. Számos nyelven tudott, Nobel-díjáért Stockholmban svédül mondott köszönetet. 1984-ben egy olyan intézetet alapított Új-Mexikó államban (Santa Fe Institute), amely komplex rendszerek nonprofit kutatásával foglalkozik. (Dr. Radnai Gyula)

Mennyiségtan- és természettantanár, lapszerkesztő
1888-ban mennyiségtanból és természettanból szerzett tanári diplomát. Budapesten, majd Gyöngyösön tanított. Hazánkban az iskolai kirándulások egyik kezdeményezője. Sokat munkálkodott a Mátra turisztikai feltárása érdekében. Az 1909-ben megjelent Gyöngyös város és a Mátra kalauza c. útikalauz egyik szerzőtársa. Tevékenyen működött a Magyar Turista Egyesületben. 1917-ben szerkesztette a Turisták Lapját.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen 1907-ben avatták orvosdoktorrá. 1901-től 1919-ig a kolozsvári egyetemi belgyógyászati klinikán gyakornok, majd tanársegéd. 1921 közepéig Kolozsváron magánorvos, ahol közben Erdélyi Orvosi Lap címmel kéthetenként megjelenő szaklapot indított és szerkesztett. 1930-ban a belgyógyászati klinika megbízott igazgatója, 1931-től mint ny. r. tanár a belgyógyászati diagnosztikai klinika vezetője. Az 1945-1946. tanévben az egyetem rektora. A szív- és vérerek betegségeivel, a jódanyagcserével, a permeabilitás kérdéseivel foglalkozott. A rosszindulatú daganatok megállapítására irányuló kísérletes vizsgálatai jelentősek. A szegedi Élettani Intézettel karöltve 1928-tól kezdve hazánkban elsőként indította meg a tervszerű és rendszeres sportélettani vizsgálatokat.

Német természettudós, utazó
Rendkívül sokoldalú természettudós volt, a fizika, kémia, földtudományok és csillagászat területén kívül jelentős eredményeket ért el a botanikában, zoológiában, néprajzban és gazdasági földrajzban is. A frankfurti, majd a göttingeni egyetemen tanult. Georg Fosterrel 1789-ben utazást tett a Rajnán, ennek nyomán jelent meg első tudományos publikációja az ottani bazalt-előfordulások leírásával. Hamburgban nyelveket tanult. Freibergben a bányászati akadémián geológiát hallgatott. 1792-ben bányafelügyelőnek nevezték ki, biztonságos bányászlámpát és légzőkészüléket fejlesztett ki. Jénában anatómiát és csillagászatot tanult. Híres tanárai között volt Zach Ferenc Xavér, akitől a csillagászati módszereket és a műszerek használatát sajátította el. Számos utazást tett, melyeknek igen jelentős tudományos eredményei voltak. Ezek közül a legfontosabb 1799 és 1804 között Latin-Amerikában tett utazása, majd pedig 1829-30-as oroszországi útja. Az itt szerzett földrajzi, geológiai, vulkanológiai, botanikai ismereteket számos nagy jelentőségű munkában dolgozta fel, ezek közül a legfontosabb Kosmos című munkája, mely 1845-58 között jelent meg. Ő vetette fel először, hogy az Atlanti-óceán partjai mentén található földrészek valamikor összetartoztak. A hagyatékából létrehozott Alexander von Humboldt Alapítvány ösztöndíjaival sok ezren tanulhatnak vagy kutathatnak Németországban. Róla nevezték el a Humboldt-áramlatot. A berlini Humboldt Egyetemet 1949-ben róla és fivéréről, Wilhelm Humboldtról, a jelentős nyelvészről, az egyetem megalapítójáról nevezték el.

Német csillagász, egyetemi tanár, tudománynépszerűsítő
A giesseni egyetemen doktorált. 1880-tól a kölni Időjárási és Csillagászati Obszervatórium vezetője. Főleg a Hold felületének morfológiájának vizsgálatával, és a csillagok színváltozásával foglalkozott. A Tejút körvonaláról és fényesség eloszlásáról szerkesztett térképe a fényképezés alkalmazásáig a legalaposabb volt. Széleskörű tudománynépszerűsítő munkájával a műkedvelő csillagászok által végezhető tudományos értékű észlelésekhez kívánt útmutatást adni. Kitűnően szerkesztett csillagtérképe máig mintául szolgál. Az általa szerkesztett Sirius c. folyóirat az észlelési adatok értékes forrása. Sok éven át volt a "Jahrbuch der Astronomie und Geophysik" egyik szerkesztője. Fontosak meteorológiai megfigyelései is. Nevét egy holdkráter és a 12041.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Orosz fiziológus, pszichológus, belgyógyász, Nobel-díjas
1870-től a szentpétervári egyetemen kémiát, élettant, majd orvostudományt tanult. Doktori disszertációját 1883-ban készítette el, majd 1886-ig Németországban tett tanulmányutat. 1890-ig Szentpétervárott a szívműködés és a vérnyomás-szabályozás idegrendszeri vezérlését vizsgálta. 1890-ben a szentpétervári Orvosi Akadémia élettan professzorává, valamint az újonnan alapított Kísérleti Orvostani Intézet igazgatójává nevezték ki, ahol egészen 1924-es lemondásáig dolgozott. Itt az emésztés kiválasztási folyamatait és azok idegrendszeri vezérlését tanulmányozta. Nevezetes kutyakísérleteinek eredményeként bevezette a feltételes reflex fogalmát, feltárta annak működését és idegrendszeri alapjait. 1904-ben orvosi Nobel-díjat kapott az emésztőrendszerrel kapcsolatos kutatásaiért.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, ahol katonai szolgálat után oklevelet 1921-ben és műszaki doktorátust 1923-ban szerzett. 1925-ben mint Rockefeller-ösztöndíjas az Egyesült Államokban, majd Berlinben és a grazi egyetemen volt. 1927-től a fűzfői Nitrokémia Ipartelepek laboratóriumát vezette, később a vállalat műszaki igazgatója volt. 1939-ben meg kellett válnia a vállalattól, ahová 1949-ben szakértőként került vissza. 1953-tól a Gépipari Technológiai Intézet osztályvezetője, 1954-től a budapesti műszaki egyetem hadmérnöki kar tanszékvezetője. Főleg a cukrok kémiájával foglalkozott. Részt vett a Zemplén-féle cukorelszappanosítás kidolgozásában, az Egyesült Államokban a Hudson-szabály megállapításának munkálataiban. Vizsgálta a robbanóanyaggyártás sorát, valamint a biztonságos lőpor szárításos módszerét.

Gépészmérnök
A Szabadalmi Bíróság már 18 éves korában elfogadta egy találmányi bejelentését, majd megnyerte az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat fizikai tanulóversenyét. Mint mérnök a Ganz Villamossági Gyár alkalmazásába lépett. 1928-1932 között a gyár próbatermében, majd a készülékszerkesztési részlegében működött, utóbb haláláig mint ennek vezetője. Neve összeforrott a magyar erősáramú készülékgyártás megteremtésével és kifejlesztésével.

Dán fiziológus, Nobel-díjas
A Koppenhágai Egyetemen előbb orvostudományt tanult, de áttért a zoológiára. 1897-től Christian Bohr (Niels Bohr apjának) Orvosélettani Laboratóriumában dolgozott. 1908-tól állatélettani kisegítő tanári állást kapott a Koppenhágai Egyetemen, 1916-ban lett tényleges tanár, egész pályafutását az egyetemen töltötte 1945-ben történt nyugdíjazásáig. Kezdetben a légzés problémáival foglalkozott: első jelentős tudományos eredménye annak kimutatása volt, hogy az oxigén a levegőből a vérbe diffúzió útján kerül át. Legjelentősebb tudományos sikereit a hajszálerek vizsgálatának területén érte el: az izmok oxigénfelvételének tanulmányozásával felismerte, hogy az izmok összehúzódásakor megnövekedett oxigénszükségletet a szervezet a kapillárisok felületének megnövelésével, az addig összezáruló hajszálerek megnyitásával biztosítja. A hajszálerekkel kapcsolatos eredményeiért 1920-ban fiziológiai Nobel-díjban részesült.

Amerikai fizikus
Elektronikát tanult, majd Los Alamosban a Manhattan-terv munkatársaként kamatoztatta tudását, a nukleáris elektronika számos eszközének kifejlesztésében vett részt. A háború után az MIT majd a Caltech részecskefizikai kísérleteiben vett részt, 1963-ban a Stanford lineáris gyorsítójának igazgatóhelyettese volt az építés és az üzemeltetés korai szakaszában. Az egyik társszerzője volt a Richard Feynman előadásai alapján készült nagysikerű tankönyvsorozatnak, amely magyar nyelven Mai fizika címmel jelent meg. (Piriti János)

Gépészmérnök
1917-ben megnyerte a Mathematikai és Physikai Társulat Tanulóversenyét fizikából. (Ezt a versenyt nevezik ma Eötvös-versenynek.) Mérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1922-ben. 1922-1924 között a Siemens Művek berlini, majd bécsi üzemének mérnöke. 1926-ban a Ganz Villamossági Gyár szolgálatába lépett s élete végéig ott működött, 1938-tól a gyár készülékszerkesztési, 1941-től az erőátviteli és vasútosztályának vezetője. A 2. világháború után megszervezte a gyár önálló, kizárólag villamos vontatási kérdésekkel foglalkozó vasútosztályát, melynek 1963-ig vezetője volt. 1964-től műszaki tanácsadóként szolgált. Kandó Kálmán munkatársaként részt vett a fázisváltós mozdonyok kapcsolóberendezéseinek megszerkesztésében. Kifejlesztette a dieselvillamos járművek korszerű szabályozását s ezzel lerakta hazai gyártásuk alapját. Élete utolsó éveiben a korszerű szilíciumegyenirányítós villamos mozdonyok hazai gyártásának előkészítésével foglalkozott.

Matematikus, gimnáziumi tanár
A Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Itt szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát 1937-ben. Ezután a budapesti Szent László Gimnázium tanára lett. A 2. világháborúban katona volt, hadifogságba esett. Hazatérése után, 1946-ban ismét tanárként helyezkedett el. Előbb a Lónyai utcai, később a Kölcsey Gimnáziumban tanított. 1952-ben a Matematikai Kutató Intézetbe került, ahol előbb tudományos munkatárs, később a Matematikai Statisztikai Osztály vezetője. Matematikai statisztikával, valószínűségszámítással és kombinatorikával foglalkozott.

Matematikus, egyetemi tanár
Családja felvidéki eredetű, de régóta Nyíregyházán élő iparos, kereskedő és értelmiségi család. Az elemi osztályok után Prékopa András hadapródiskolában tanult Marosvásárhelyen, majd 1947-ben Nyíregyházán érettségizett, és Debrecenben a tudományegyetemen szerzett matematika, fizika és ábrázoló geometria tanári diplomát 1952-ben. Aspiránsnak Budapestre került, és 1956-ban már kandidátus. Tanárai közül kiemelkednek Szele Tibor és Rényi Alfréd. Prékopa András 1950 óta sokat és folyamatosan publikált egészen haláláig. A kutatásban először a valószínűségelmélet és a matematikai statisztika területén ért el eredményeket, majd az operációkutatási és tudománytörténeti tevékenységével szerzett nemzetközi hírnevet. Legfőbb eredményei a sztochasztikus optimalizálás területén születtek. Kimagasló szerepe volt az ELTE és a Műegyetem, továbbá az MTA SzTAKI alkalmazott matematikai kutatóműhelyeinek beindításában, sőt 1985-től New Jersey Államban a RUTCOR kutatóközpont felfejlesztésében is. Prékopa András rendkívül nagy számú kiváló tanítványt adott a tudománynak mind hazánkban, mind szerte a világban. (Hujter Mihály)

Skót-brit kémikus
Skóciában tanult, ragaszkodott a vegyészi pályához, bár ezt apja ellenezte. Tanított egy edinburgh-i iskolában 1830 és 1837 között, 1837 és 1855 között pedig a londoni University College professzora volt, ezután a pénzverdét vezette 1855-től 1869-ig. Első fontos írása 1829-ben a gázok diffúziójával foglalkozott. A gázok diffúziós sebességére dolgozta ki a "Graham-törvény"-t. Kidolgozta a dialízis módszerét, amelynek segítségével elválaszthatók egymástól a kolloidok és a krisztalloidok. Sok kolloidkémiai szakkifejezést ő vezetett be. 1833-ban a foszforsav három formáját tanulmányozta, 1835-ös írásában a kristályvíz tulajdonságait elemezte hidratált sókban, felfedezte egyes sók és az alkohol jól meghatározott vegyületeit, az "alkoholátokat", a hidrátok analógjait. Utolsó művében a palládium-hidridről írt, ez volt a fémből és gázból létrejövő szilárd vegyület első ismert példája.

Építész
Tiroli eredetű, művészeti tevékenységéről ismert pesti polgári család tagja volt. A pesti Műegyetemen, és a berlini Kunstakademien végezte tanulmányait, majd Berlinben dolgozott. Hazatérve Hauszmann Alajos tanársegédje és tervezőirodájának munkatársa lett, itt több fontos tervezésben (New York palota, budavári királyi palota) jelentős szerepe volt. 1893-ban Korb Flórissal együtt önálló tervezőirodát nyitott. Fontosabb munkáik a millenniumi kiállítás több épülete, a Zeneakadémia, a Klotild-paloták, számos klinika Budapesten, Debrecenben és Kolozsvárott, a kolozsvári egyetemi könyvtár. Több munkájukban (Zeneakadémia, városligeti híd, szegedi víztorony) Zielinski Szilárddal működtek együtt. A 10-es évek elején kivált közös irodájukból, de több épület tervezésén a későbbiekben is együtt dolgozott Korb Flórissal. Sokat utazott, jelentős műgyűjtő is volt.

Vízépítő mérnök
A budapesti műegyetemen szerezte mérnöki oklevelét 1887-ben. Első munkahelye a Berettyó-Ivánfenék-Mezőtúr-Mesterszállási Ármentesítő Társulat volt, ahol szakaszvezető mérnöki, helyettes osztálymérnöki feladatokat látott el. Nagyváradon, majd Debrecenben a Berettyó Vízszabályozó Társulat igazgató főmérnöke lett. Nevéhez fűződik a Társulat árvíz- és belvízvédelmi rendszerének a kiépítése. Az Árvizekről című művének megállapításai a műegyetemi előadások anyagaként is szerepeltek. 1901-től az Országos Vízügyi Nagytanács tagja volt.

Amerikai matematikus, filozófus
Benjamin Peirce matematikaprofesszor fia volt. A Harvard egyetemen kémia szakon végzett, azonban már gyermekkorától kezdve erős érdeklődést mutatott a logika iránt. Atyja támogatásával a U.S. Coast Survey-től kapott különböző megbízásokat 1859 és 1891 között. 1879-től 1883-ig a Johns Hopkins Egyetemen kapott előadói megbízatást. Ezen kívül minden más, akadémiai állásra való pályázata sikertelen volt. 1891-től állandó pénzkereset nélkül, főleg testvérének és barátainak támogatásával tartotta fent magát. Életében csak kevés cikke és könyve jelent meg, írásainak nagy részét csak halála után közölték. Matematikai eredményei a matematikai logikában és a valószínűségszámításban jelentősek. Az utókor elsősorban mint fontos és rendkívül eredeti filozófust és a logika művelőjét, a pragmatizmus és a szemiotika megalapozóját tartja számon. Az első amerikai filozófus volt, aki nemzetközi elismerést szerzett. Igen nagy hatást gyakorolt a 20. század filozófiájára és logikájára.

Amerikai kísérleti mag- és asztrofizikus, egyetemi tanár
Los Angeles híres műegyetemén, a Caltech-en (California Institute of Technology) szerzett villamosmérnöki oklevelet, majd fizikából doktorált 1947-ben. Már egyetemistaként részt vett a Kellogg laboratóriumban nagyfeszültségű röntgencsövek építésében, itt barátkozott össze Thomas Lauritsennel, Charles Lauritsen szintén fizikus fiával. A Caltech Fizika-Matematika-Csillagászat részlegén kezdte kutató tanári pályáját, s itt működött egészen nyugdíjazásáig. Híresen jó tanár volt: 1959-ben jelent meg A modern fizika alapelvei c. tankönyve, majd végighallgatva másik barátja, Richard Feynman négy féléves kurzusát, vezette a hozzá tartozó számolási gyakorlatokat, és a magnófelvételek alapján ő foglalta írásba az előadásokat. Közös barátjuk, Matthew Sands közreműködésével így készült el az 1960-as évek közepére a máig népszerű, Magyarországon "Mai fizika" néven megjelent "Feynman-sorozat", és Robert Leighton lett a társszerzője az ezt kiegészítő, feladatmegoldó kötetnek is. Kutató munkájában a legkülönbözőbb kutatási műszerek tervezésével és építésével vívta ki kollégái elismerését. A kozmikus sugárzás magas légköri vizsgálatához készült ködkamrától kezdve a Nap mágneses terét leképező kamerákon át egészen az infravörös sugárzásra érzékeny teleszkópig minden alkotása "világszínvonalú" volt. A Marsra küldött Mariner szondák képeinek megbízható közvetítése céljából érzékeny, digitális TV rendszert fejlesztett ki. Családi élete is nevezetesen alakult: első házasságából született Ralph fia volt az, aki írásba foglalta Richard Feynman visszaemlékezéseit, második házasságát pedig elhunyt barátja, Thomas Lauritsen özvegyével kötötte. (Dr. Radnai Gyula)

Optikus, műgyűjtő, földrajzi utazó
Magyarországi iparszervező, földrajzi utazó, műgyűjtő és mecénás. Morvaországi németajkú család gyermeke, 12 évesen került Magyarországra, pártfogója, Calderoni Ferenc optikus-kereskedő Bécsbe küldte tanulni, innen az Egyesült Államokba ment, majd hazatérve 1864-ben átvette a Calderoni Optikai és Tanszer cég vezetését. Nagy súlyt fektetett a legjobb és legszemléletesebb tanszerek forgalmazására, hazai iparosokkal társulva kifejlesztette a magyar tanszergyártást, olyan eredményesen, hogy az osztrák és cseh gyártmányokat kiszorította a környező országok piacáról. Nagy érdeme, hogy hathatósan támogatta a hazai iparosokat, tehetséges alkalmazottait pedig önálló tanszer- és finommechanikai kereskedésre buzdította. 1882-től ötször körülutazta a Földet, útjairól értékes beszámolókat tartott a Magyar Földrajzi Társaság előtt. Rendkívül sok fényképet készített távoli országok akkori életéről, kultúrájáról, tájairól. Emléktárgyakat, majd iparművészeti emlékeket gyűjtött. Gyűjteményét különböző intézményekre és múzeumokra hagyta, főleg a Földrajzi Társaságot támogatta. Villáját és Kelet-ázsiai gyűjtését a magyar államkincstárra hagyta, ebből alakult meg a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum. (Bartha Lajos)

Villamosmérnök, műszaki szakíró
Oklevelét 1901-ben szerezte a budapesti műegyetemen. Gyakorlati pályafutását a Ganz Villamossági Rt. erőműtervezési osztályán kezdte. 1909-től 1913-ig a Magyar Elektrotechnikai Egyesület hivatalos lapja, az Elektrotechnika szerkesztője, utóbb az egyesület főtitkára (1911-1918), majd alelnöke (1918-1922) volt. 1917-1919-ben harmadmagával kidolgozta a villamossági törvény tervezetét. Nagy szerepe volt az úrkúti mangánbányászat megszervezésében.

Amerikai csillagász
A modern észlelő csillagászat egyik úttörője. Apjának műhelyében órásmesterséget tanult, 15 esztendősen bonyolult óraszerkezetet készített, majd műhelyt alapított. Ekkor kezdett csillagászattal foglalkozni, dorchesteri házában kis obszervatóriumot rendezett be. Másoktól függetlenül felfedezte az 1811. évi üstököst. Munkássága alapján meghívták az USA Harvard Egyetemének (Cambridge, Massachusetts, USA) obszervatóriumába. Az 1843-ban általa felfedezett üstökös olyan feltűnést keltett, hogy társadalmi úton 26 ezer dollárt gyűjtöttek össze a Harvard egyetem csillagvizsgálójának berendezésére. A csillagvizsgálónak Bond lett az első igazgatója 1847-ben. Fiával, George Phillips Bonddal (1825-1865) főleg a halvány égitestek, az elmosódott körvonalú ködök és csillagrendszerek vizsgálatában tűnt ki. Együtt fedezték fel a Szaturnusz gyűrűjének belső halvány részét (fátyolgyűrű), és a Hyperionnak nevezett Szaturnusz-holdat. Elsők közt alkalmazta a fényképezést csillagászati vizsgálatokra, 1850-ben elsőnek sikerült egy csillagot (a Lant csillagképben a Vegát) fotografikusan megörökítenie. Munkája összeköti a szemmel (vizuálisan) végzett észleléseket a csillag-fényképezés korszakával. Nevét (fiának nevével együtt egy holdkráter, a Hyperion-hold egyik alakzata, és a 767.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Mérnök, tanár, pedagógiai és politikai író, lapszerkesztő
A reformkorban nőtt fel, végezte iskoláit, innen eredt későbbi tettvágya is. Ő teremtette meg, 1863-ban, a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium természettani (fizika) szertárát. Az akkor beszerzett eszközök közül több még ma is megvan. Tanári munkája mellett, élénk közéleti tevékenységet folytatott Vásárhelyen. Volt az iskola választott igazgatója is. Majd nyugdíjazása után, mint iskolaszéki elnök jól rálátott a vásárhelyi oktatásra. Ennek alapján megfogalmazta kritikáit a korszerűtlen középiskolai óraelosztással, az érettségivel, a népoktatással kapcsolatban, és megoldásokat is igyekezett vázolni. Idős korát visszaemlékezéseinek írásával töltötte.

Orvos, agykutató
Evangélikus orvoscsalád tagja. A budapesti egyetemen végezte tanulmányait, 1935-1944 között ugyanitt Lenhossék Mihály mellett az Anatómiai Intézetben gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus. 1944-ben behívták katonának, hadifogságba esett. 1946-1963 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem professzora, itt kezdte meg a magyar neuroanatómiai, neuroendokrinológiai és neuroembriológiai iskola megteremtését. 1963-1977 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanára, az Anatómiai Tanszék vezetője. 1948-tól az MTA tagja, 1973-1976 között alelnöke, majd 1977-1985 között elnöke, több akadémiai bizottság elnöke. Kutatási eredményei elsősorban a szinapszisok, a kisagy és a nagyagykéreg vizsgálatához kapcsolódnak. Nemzetközileg elismert tudós, számos tudományos társaság tagja, sok tudományos díj kitüntetettje volt, többek között Kossuth-díjat (1950) és Állami díjat (1970) kapott. Politikai szerepet is vállalt, országgyűlési képviselő volt 1985-1994 között, 1990-ig a Hazafias Népfront, 1990-től a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Kitűnő tudománynépszerűsítő volt, 1990-től haláláig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Magyar Természettudományi Társulat elnöke. Kiss Ferenccel közösen írt "Anatómiai atlasz", valamint Sir John Eccles és M. Ito társszerzőkkel írt "The Cerebellum as a Neuronal Machine" művei alapműnek számítanak.

Német fizikus, orvos, fiziológus
A berlini orvosi intézetben tanult. 1842-ben orvosként kezdett dolgozni a katonaságnál, ám emellett folytatta matematikai és fizikai tanulmányait is. Az energiamegmaradásról szóló elméletei ráébresztették környezetét arra, hogy Helmholtz helye nem a hadseregnél, hanem sokkal inkább az akadémián lenne. 1849-től hét éven át a königsbergi egyetem fiziológia professzora volt. Ezután hasonló posztot látott el Bonnban, majd Heidelbergben, ahol egészen 1871-ig élt. Utolsó munkahelye a berlini egyetemen volt fizika-professzorként. Több tudományterületen is maradandót alkotott. A fizikában az energiamegmaradás törvénye, elektrodinamikai, termodinamikai kutatások, és a termodinamika mechanikai megalapozása fűződik nevéhez. A fiziológia, neurofiziológia területén meghatározta az idegimpulzusok sebességét, a szem és a látás matematikai modelljével, a térlátással és a színlátással foglalkozott, továbbá a hallás kutatásában a hangok magasságának és erősségének észlelésével. Feltalálta a szemfenéktükröt. Filozófusként tudományfilozófiával, az észlelés törvényeinek és a természet törvényeinek kapcsolatával, az esztétika tudományával és a tudomány társadalomra gyakorolt hatásával is foglalkozott. Munkássága során végig meghatározó volt az empirista szemlélet.

Német matematikus, mérnök
Darmstadtban, a Technische Hochschule-n szerezte mérnöki diplomáját. 1931-32-ben tanársegéd volt a főiskolán, majd különböző villamossági cégeknél dolgozott. 1940-ben védte meg doktori disszertációját lineáris sajátproblémák megoldásáról. Egy ezt követő tanulmányban vezette be a később róla elnevezett Hessenberg-mátrix fogalmát, amely nagy jelentőségre tett szert a numerikus analízis algoritmusaiban.

Dán fizikus, Nobel-díjas
Niels Bohr Nobel-díjas fizikus fia. Koppenhágában kezdte meg egyetemi tanulmányait. Dánia német megszállása után 1943-ban apjával Svédországba menekült. Ezután Angliában majd az Egyesült Államokban, Los Alamosban apja mellett az atombombaprogramon dolgozott 1944-45-ig. A háború után Koppenhágába visszatérve szerezte meg diplomáját. 1946-tól a koppenhágai Elméleti Fizikai Intézet (ma Niels Bohr Intézet) munkatársa, 1963-1970-ig igazgatója volt. 1956-tól a Koppenhágai Egyetem fizikaprofesszora, 1975 és 1981 között az északi országok elméleti fizikai intézetének (NORDITA) igazgatója. Az atommagok kollektív mozgásállapotait leíró folyadékcseppmodell és a nukleonok mozgását megadó úgynevezett héjmodell egyesítését végezte el Ben Roy Mottelson amerikai fizikussal közösen, megalkotva az atommagok ún. kollektív modelljét. A magszerkezet elméletének megalkotásáért 1975-ben Leo James Rainwaterrel és Ben Roy Mottelsonnal közösen megosztott fizikai Nobel-díjat kapott.

Földrajztanár, evangélikus lelkész
Tanulmányait Jénában végezte, majd Győrben evangélikus lelkész és tanár. 1732-ben Pozsonyba került az evangélikus gimnáziumba, s itt Bél Mátyás mellett dolgozott. Az iskolában többek között Magyarország történelmét tanította. Magyar önképzőkört is szervezett. 1747-1960 között a gimnázium rektora. Mint tudós Bél tanítványai közé tartozott. Elsőnek írta meg Magyarország középkori történeti földrajzát Anonymus alapján. Műve csak halála után, 1781-ben jelent meg.

Orvos, ideg-elmegyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait Budapesten végezte. 1889-től a budapesti elmekórtani klinikán működött. 1891-ben Frankfurtban dolgozott Weigert mellett. 1895-ben a budapesti Erzsébet-kórház és a poliklinika rendelőorvosa. 1912-ben az agyszövettani intézet vezetője. 1919-ben az interakadémiai agykutató intézet igazgatója. A magyar idegkórszövettani iskola megteremtője, a neurontan egyik megalapítója, morfológiai és szövettani kutatásokat végzett. Kutatta a tehetség és a lángész anyagi alapjait. Az átöröklődő ideg- és elmebetegségek morfológiai alapjainak magyarázatára felállította a róla elnevezett triást. Számos külföldi ideg- és elmeorvosi társaság tagja. 1914-től az MTA tagja.

Orvos, anatómus, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét 1913-ban szerezte a kolozsvári egyetemen. Ugyanott tanársegéd, majd 1919-től adjunktus a budapesti anatómiai intézetben. 1924-ben Budapesten magántanári képesítést nyert. 1929-től a szegedi egyetemen az anatómia és szövettan, 1931-től a budapesti egyetemen a bonctan ny. r. tanára, az anatómiai intézet igazgatója. Főként a vegetatív idegrendszer és az agy vér- és liquorkeringési kérdéseinek kutatásával foglalkozott. Jelentős munkássága az anatómiai tankönyvirodalom terén, Szentágothai Jánossal együtt írt anatómiai atlasza 8 nyelven jelent meg.

Vegyész, műegyetemi tanár
1912-ben a budapesti tudományegyetemen vegytanból, fizikából és ásványtanból doktori oklevelet nyert, 1913-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. Rövid ideig Budapesten, majd 1913-1920 között a fiumei Kiviteli Akadémián tanított. 1920-tól a soproni felső kereskedelmi iskola tanáraként működött 1928-ig, mikor a bányászati és erdészeti főiskola elemző vegytani tanszékére nevezték ki. Ez időponttól a főiskola, ill. a főiskolának a budapesti műegyetembe olvadása után ennek soproni erdőmérnöki szakán működött. Sokoldalú munkásságából különösen jelentősek az ásványi szenek kémiájával és technológiájával, főleg a szénnemesítéssel, szénlepárlással és a szenesülés folyamatával foglalkozó kutatásai. 1941-1949-ig az MTA tagja.

Francia természettudós
Pierre Lemonnier (1675-1757) francia csillagász, filozófus fia, Pierre Charles Lemonnier testvére. 1739-ben részt vett César-François Cassini és Lacaille expedíciójában, melynek feladata a francia fokmérés kiterjesztésével az ország pontos topográfiai térképének elkészítése volt. Ettől az évtől orvosként dolgozott, valamint kísérleteket végzett a leydeni palack elektromosságával. Egyike volt XV. Lajos Kis-Trianonbeli botanikai gyűjteménye kezdeményezőinek, majd a Füvészkert botanika professzorává nevezték ki. Később a király orvosaként tevékenykedett. A Diderot-féle Enciklopédiában számos cikket írt az elektromosságról és a mágnességről. A francia és a porosz akadémia, valamint az angol Royal Society is tagjai közé választotta. (Piriti János)

Holland születésű brit orvos, tudós
Londoni orvosi tevékenysége idején, 1765-68 között az elsők között javasolta, hogy a fekete himlő ellen védekezzenek a fertőzést enyhe tünetekkel átvészelő betegek szervezetéből nyert élő, kezeletlen kórokozóval. 1768-ban Bécsbe utazott, hogy védőoltásban részesítse Mária Terézia osztrák császárnő családját, s ezután udvari orvosként szolgált ott. Csak 1779-ben tért vissza Londonba, s közzétette felfedezését, a fotoszintézis folyamatát, amelynek során a napsugárzás hatására a zöld növények széndioxidot nyelnek el és oxigént bocsátanak ki. Joseph Priestley angol vegyész ekkor már kimutatta, hogy a növények képesek helyreállítani a levegő egy olyan sajátosságát, amely az állati élethez. Ingenhousz több más tudományág iránt is érdeklődött, így például nagy teljesítményű sztatikus áramfejlesztőt dolgozott ki, és ő végezte el az első mennyiségi méréseket a fémrudak hővezetőképessége kapcsán.

Német szerves kémikus
1847-ben a Giesseni Egyetemen építészetet kezdett tanulni, de Liebig előadásai annyira vonzották, hogy felcserélte az építészetet a kémiával. 1851-ben szerezte meg a diplomát kémiából. Svájcban és Londonban magánkutatói állásokat töltött be. 1858-tól a genti egyetem tanára, majd 1865-től Bonnban kémiaprofesszor lett, ahol haláláig dolgozott. Számos tudományos munkájával ő alapozta meg modern felfogásunkat a szerves vegyületek szerkezetéről. Ő ismerte fel, hogy a szénatomok egymáshoz is képesek kapcsolódni, és a szerves vegyületek molekulaszerkezete a szénláncokon alapul. Sokáig megoldatlan probléma volt a benzolmolekula szerkezete, végül Kekulé 1865-ben - saját emlékei szerint egy álom hatására - felállította a benzol szerkezeti képletét, melyet ma is Kekulé-képletnek nevezünk. Ennek nyomán lehetővé vált a zártszénláncú szerves vegyületek szerkezetének kutatása, a modern anilinfesték és szintetikus gyógyszeripar megteremtése. Eredményeit az "Aromás vegyületek vizsgálata" című tanulmányában foglalta össze.

Amerikai fizikus, geofizikus
1939-ben a washingtoni Carnegie Intézet munkatársa, 1942-től a Johns Hopkins Egyetem alkalmazott fizikai laboratóriumának (APL) munkatársaként az USA haditengerészeténél szolgált. A háború után először az APL-ben, majd 1950-től az iowai egyetemen a légkör felsőbb rétegeit, ill. a kozmikus térből érkező sugárzást vizsgálta. 1950-ben részt vett a Nemzetközi Geofizikai Év tervének kidolgozásában, amely 1957-58-ban valósult meg. Az 1958 elején az USA által fellőtt Explorer-1 és Explorer-3 rakéta-szondák fedélzetére van Allen javaslatára helyeztek el sugárzásmérőket, amelyek kimutatták, hogy a Földet protonokból és elektronokból álló kettős övezet veszi körül. Ezzel igazolták a norvég K. Birkeland és F. C. Størmer korábbi elméletét. Ezeket az övezeteket van Allenről nevezték el, felfedezésük az űrkorszak első jelentős tudományos eredménye volt. Van Allen a NASA tanácsadójaként még számos űrkísérlet, a Hold, és bolygók mágneses- és plazma-méréseinek tervezésében és kiértékelésében vett részt. Számos hazai és külföldi akadémia és egyesület tiszteletbeli tagja, sok kitüntetésben részesült. Nevét a Van Allen-öv mellett a 19727.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Földrajztudós, magyar honvédtábornok, argentin hadtudós
Örmény-magyar-székely felmenők fia, hétévesen bekerült a kézdivásárhelyi katonai neveldébe, ahol latint, németet, földrajzot és földmérést tanult. A bécsújhelyi katonai akadémiát évfolyamelsőként végezte. Hadnagyként kezdte szolgálni a királyt, majd térképészeti tanulmányokra vezényelték, de 1848-ban visszahívta a haza. A hadügyminisztériumban és a délvidéki harcok közben hasznosította szaktudását. Később Bem apó vezérkari főnöke, hadműveleti terveinek kidolgozója, sikereiben méltó társa lett; tavaszra már a Honvédsereg legfiatalabb tábornoka. Lovasbaleset okán nem vett részt a további harcokban; 1850 elejéig még itthon bujkált Haynau kötele elől, majd német, francia, török, svájci és spanyol területekre menekült. 1860-ban Argentínában telepedett le. Feltérképezte új hazája Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét, számos vasútvonal építkezését irányította. Megalapította az argentin katonai földrajzi intézetet, és az egész országot térképre rajzolták. (Hujter Mihály)

Gyógyszervegyész, műegyetemi magántanár
Tanulmányait a bécsi egyetemen végezte. 1882-ben gyógyszerészoklevelet szerzett. 1883-ban Than Károly, 1884-től 1894-ig a Műegyetemen Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1885-ben doktori oklevelet, 1892-ben a műegyetemen analitikai kémiából magántanári képesítést nyert. 1894-ben talajkémikussá nevezték ki a Földművelésügyi Minisztériumba, majd agrokémiai tanulmányútra küldték Németországba. 1895-től a Kereskedelmi Akadémia kémiatanára haláláig.

Orvos, patológus, mikrobiológus, egyetemi tanár
1912-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1927-ben elnyerte az egyetemi rk. tanári címet. 1919-ben egyetemi állása mellett az István-kórház kórboncnok-főorvosává nevezték ki. 1922-ben meghívást kapott az USA-ba, ő volt az első Rockefeller-ösztöndíjas. Az USA-ban, majd Európában tanulmányozta az oltóanyagok termelését, Itthon megszervezte a Phylaxia Intézetben a humán oltóanyagok termelését. 1925-ben a Közegészségügyi Intézet igazgatója. Vezetése mellett megszervezték a falusi egészségügyi szolgálatot. Kidolgozták az egészségvédelem egységes állami rendszerét. 1935-től 1944. október 16-ig belügyminisztériumi államtitkár volt. 1944-ben a Sztójay-kormány ideje alatt többezer zsidónak minősülő orvost és gyógyszerészt bocsátott el az állami szolgálatból. A II. világháború után korábbi államtitkári tevékenysége és külföldi tudományos kapcsolatai miatt internálták. 1949-ben akadémiai tagságát megszüntették. 1945-1955-ig különböző gyógyszergyárakban megszervezte a penicillin és más antibiotikumok hazai előállítását. 1962-től a B12 vitamin termelésével foglalkozott. 1989-ben akadémiai tagságát visszaállították. 1990 után róla nevezték el a Közegészségügyi Intézet jogutódját, az Epidemiológiai Központot, majd 2003-ban a kormány Nemzeti Egészségügyi Programját. Az ezt követő sajtóvita és a Történettudományi Intézet állásfoglalása után először a Nemzeti Egészségügyi Program, majd a Epidemiológiai Központ elnevezését is megváltoztatták, Johan Béla neve lekerült a program és az intézet nevéből.

Vegyészmérnök
Vegyészdiplomáját a szegedi tudományegyetemen szerezte 1936-ban. Két éven át a szegedi és a budapesti tudományegyetem szerves kémiai intézetében volt gyakornok, majd tanársegéd. Ez idő alatt készítette el doktori disszertációját a szerves thallium vegyületekről. 1938-tól a Nitrokémia Ipartelepek mérnöke. 1945 után a gyógyszeripar területén dolgozott az Alkaloida Vegyészeti Gyárban, 1952-ben az Észak-magyarországi Vegyiművek főmérnökévé nevezték ki. Nagy eredményeket ért el a poliuretán műanyag gyártásában.

Matematikus, egyetemi tanár
1954 óta tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Algebra és Számelmélet Tanszékén. 1970-ben lett a matematikai tudományok doktora. 2000-ben történt nyugdíjbavonulásáig vezette az egyetem Algebra és Számelmélet Tanszékét. Nemzetközi szinten jelentős eredményeket ért el az algebra területén, az általa felvetett problémák új kutatási irányokat nyitottak az univerzális algebrában, a hálóelméletben és a kategóriaelméletben. Szemináriumai jelentős szerepet töltöttek be a tudományos utánpótlás nevelésében. "Absztrakt algebra elemi úton" c. könyvét lengyel, német és orosz nyelvre is lefordították. Kiemelkedő munkát végzett a matematikai ismeretterjesztésben is. Fontos szakmai közéleti tevékenységet fejtett ki a Bolyai János Matematikai Társulatban, valamint az Európai Matematikai Társulat megalakításának előkészítésében. A Magyar Tudományos Akadémia 2002-ben Eötvös József koszorúval tüntette ki, 2010-ben Szent-Györgyi Albert-díjat kapott.

Fizikus, műfordító, gimnáziumi igazgató
Eperjesen jogot hallgatott. Részt vett a szabadságharcban, 1850-56-ban Bécsben a politechnikumban és az egyetemen fizikát tanult. Hazatérése után először özvegy Leiningen Károlyné házánál nevelő, majd 1857-től a pesti evangélikus gimnázium tanára, ill. 1863-tól haláláig igazgatója. 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja. A szakfolyóiratokban és önállóan több fizikai és filozófiai dolgozata, valamint fizikai tankönyve jelent meg. A szépirodalom terén is működött. Greguss Ágost öccse. 1864-től az MTA tagja.

Építész, műegyetemi tanár
Akadémiai tanulmányait Bécsben Van der Hüllnél, majd Schmidt Frigyes mesteriskolájában végezte. Számos tanulmányutat tett középkori épületek tanulmányozására. 1870-ben Pesten Steindl Imre irodájában dolgozott. 1871-ben a Mintarajziskola tanára, 1872-ben a Műemlékek Országos Bizottságának építésze, 1903-1911-ig a műegyetemen a középkori építészet tanára volt. A magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége. Számos magyar középkori építészeti emlék helyreállítása fűződik nevéhez: a Budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templom átépítése (1873-1896), a jáki templom, a csütörtökhelyi kápolna, a kisszebeni templom, a lőcsei városháza stb. Tervei szerint épült a szegedi református templom (1880-1883), az 1903-ban felavatott Halászbástya, a budapesti jánoshegyi Erzsébet-kilátótorony (1910). 1895-től az MTA tagja.

Fizikus, az Eötvös Collegium igazgatója (1895-1927)
Nagyszombatban kezdte és Pozsonyban fejezte be középiskolai tanulmányait. Utána a pesti egyetemre ment földrajzot és csillagászatot tanulni, de a fiatal Eötvös előadása és személyisége annyira lenyűgözte, hogy érdeklődése teljesen a fizika felé fordult. Szerencsére tehetsége is volt hozzá. Természettani diplomájának megszerzése után bent maradt az egyetemen: Eötvös maga mellé vette tanársegédnek, majd néhány év múlva segítette elhelyezkedni a polgári iskolai tanítónőképzőben. Itt tanított fizikát 1895-ig, amikor újra Eötvös kérésére módosított pályát: elvállalta az akkor induló Eötvös József Collegium igazgatását. Az ő tevékenysége nyomán vált ez a kollégium országos hírű, sőt, az ország határain túl is ismert, nívós tanárképző intézménnyé. "Töretlenül hitt a magyar ifjúság erkölcsi integritásában és intellektuális rátermettségében, belső érdeklődésből fakadó tudományszeretete a természettudományokon túl a humán tudományok egész területére kiterjedt" - írta róla egyik méltatója. Fizikusi tehetségét fia örökölte, aki sajnos elesett az első világháborúban, humán érdeklődését pedig Emma lánya kapta örökül, akiből történész lett és sikeres pályát futott be - egészen 1945-ig. (Dr. Radnai Gyula)

Antropológus
A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1939-ben doktorált. 1937-1945 között előbb a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Múzeumának munkatársa, majd az Országos Történeti Múzeum Régészeti Tárában az antropológiai gyűjtemény gondozója volt. 1945-től 1965-ig a Természettudományi Múzeum Embertani Tárának vezetője volt. 1965-től 1983-ig, nyugdíjbavonulásáig a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézetében működött. 1947-től antropológiát adott elő a budapesti tudományegyetemen, majd 1971-től 1983-ig a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). Munkássága során etnikai és történeti antropológiai kutatásokkal foglalkozott. A paleodemográfiai kutatások új irányát indította meg. Szakértői munkát végzett a székesfehérvári királysírok feltárásában. Ugyancsak szakértőként hívták meg 1989-ben Nagy Imre és társainak exhumálásához.

Fizikus, vegyész, egyetemi tanár
Középiskolai tanulmányait az orosházi gimnáziumban fejezte be 1948-ban, és lett vegyészhallgató a szegedi tudományegyetemen, majd tanulmányait a debreceni tudományegyetemen folytatta és 1953-ban itt szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát. Tudományos kutatásainak eredményei nagy nemzetközi visszhangot és elismerést váltottak ki. Ezek közül az első és egyik legjelentősebb a disszipációs folyamatok általánosított variációs elvének felismerése és megfogalmazása. Másik fontos eredménye a termodinamikai hullámok 1977-ben publikált általános elmélete, amely direkt formában alkalmazható termikus, diffúziós és termodiffúziós hullámok leírására.

Matematikus, középiskolai tanár, címzetes egyetemi docens
A zalaegerszegi Deák Ferenc (ma: Zrínyi Miklós) gimnázium VI. osztályába járt, amikor 1945. januárban leventeként Németországba vitték, és ott angol fogságba esett. 1946. májusban tért haza. 1949-ben érettségizett, tanulmányait a budapesti tudományegyetemen folytatta matematika-fizika tanári szakon. 1950-ben vették fel az Eötvös József Collegiumba, amely azonban hamarosan megszűnt. Az egyetem elvégzése után 1953-tól 1957-ig a miskolci Kilián gimnáziumban tanított, majd Szegedre került kutató matematikusnak. 1959-ben doktorált, nyugdíjazásáig Szegeden, a geometriai tanszéken dolgozott. Kiváló problémamegoldó volt, középiskolás és egyetemista korában számos matematika versenyt nyert. Kutató munkáját Rényi Alfréd és Szőkefalvi-Nagy Béla támogatta. (Dr. Radnai Gyula)

Lengyel matematikus
A varsói egyetemen tanult, itt doktorált 1923-ban. Kapcsolatban volt a lengyel topológiai iskola jeles tagjaival. A 2. világháború alatt az illegális "földalatti egyetem"-en oktatott, ezért a németek koncentrációs táborba vitték. A háború után ismét oktatott Varsóban, 1948-ban kapta meg az egyetemi professzori címet. Legjelentősebb eredményeit a topológiában és gráfelméletben érte el, de publikált számelméleti és komplex függvénytani munkákat is. 1959-ben egy londoni konferencián hunyt el. Az általa felvetett Zarankiewicz-problémára Kővári Tamás-Sós Vera-Turán Pál adott meg egy felső becslést. A Zarankiewicz-sejtés a Turán Pál által felvetett ún. "téglagyári probléma" megoldására vonatkozik.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait 1904-06-ban és 1907-08-ban a budapesti tudományegyetemen végezte. Az 1906-07. tanévet Göttingenben, az 1909-10. tanévet Párizsban töltötte. Göttingenben korának vezető matematikusaival került kapcsolatba, különösen Hilbert, Minkowski és Klein voltak döntő hatással rá, 1909-ben a budapesti egyetemen matematikából doktorált. 1911-ben ösztöndíjjal Svédországba került, itt megismerkedett Mittag-Leflerrel, aki a lundi Acta Mathematicánál állást szerzett számára. 1926-ban meghívták a Lundi Egyetem egyik matematikai tanszékére professzornak, ahol 1952-ig, nyugdíjazásáig működött. Előadott többek között a chicagoi és a marylandi egyetemen is. Tagja volt a Svéd Tudományos Akadémiának. A magyar matematikusokkal állandó kapcsolatot tartott, bátyjával, Riesz Frigyessel társszerzőként dolgozatot írt. Kutatásainak kiindulópontja Fejér Lipót szummációs tétele volt. A trigonometrikus sorok vizsgálatával nemzetközi hírnevet szerzett. Fontos eredményeket ért el a momentum problémakör terén is. Lundba való áttelepülésével érdeklődése a potenciálelmélet és a hullámterjedés, a kvantummechanika matematikai problémái felé fordult. Ezen a téren érte el legjelentősebb eredményeit; felfedezte a Riemann-Liouville-integrál több dimenziós új analogonját. Tanítványai közé tartozik H. Cramér, Einar Hille, Lars Garding, Lars Hörmander és még sok jeles matematikus.

Piarista fizikatanár, ismeretterjesztő TV személyiség
A győri bencéseknél kezdte és a kecskeméti piaristáknál fejezte be a gimnáziumot. Tanári diplomáját Budapesten szerezte nehéz időkben, 1919-ben. Utána Szegeden, Tatán, Vácott és Budapesten tanított piarista gimnáziumokban. Pályája 1945 után ívelt meredeken felfelé. 1948 tavaszán rendfőnökével együtt kapott Kossuth-díjat, néhány hónappal az egyházi iskolák államosítása előtt. Ezután a rövid ideig (1948-55) fennálló budapesti tanárképző főiskola fizika tanszékét vezette. Rádió- és televízióműsorai tették nevét országosan ismertté. A fizikát népszerűsítette, nagy sikerrel. Előadásai az ifjúsághoz szóltak, de szívesen hallgatták azok a felnőttek is, akik már elfelejtették, vagy sohasem tanulták az iskolában a fizikát. Érdekes kísérleteket mutatott be - mindig a legegyszerűbb eszközökkel. Ízes beszéde, jól elhelyezett poénjai egy egész országot ültettek le itthon a TV készülékek elé olyan időkben, amikor a világban sokkal inkább félték, mint szerették az emberek a fizikát. Ezen kívül számos ismeretterjesztő könyvet írt, az egyszerű fizikai kísérletektől a fegyverek fizikájáig mindenről volt megfontolandó mondanivalója. Igazi, jó fizikatanár volt, de nem tiltakozott az ellen sem, ha professzornak szólították. Életéről, munkásságáról rendtársa, Kovács Mihály írt tanulságos könyvet. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1928-ban. 1929-1932 között a Zeiss-Ikon gyár magyarországi képviseletén dolgozott; itt szerzett hangosfilm-technikai gyakorlatot. 1932-33-ban a telefongyár (Terta) rádiótechnikai és elektroakusztikai laboratóriumában tevékenykedett, majd a Hunnia Filmgyár telepén működő Kovács és Faludi-féle filmlaboratóriumhoz szerződött, ahol laboratóriumi, üzem- és hangmérnöki tevékenységet folytatott 1937-ig. Legjelentősebb teljesítménye az első magyar nyelvre szinkronizált, egész estét betöltő film elkészítése volt. 1937-ben meghívták a Magyar Állami Mechanikai és Elektromosipari Szakiskolába (a későbbi Kandó Kálmán Híradásipari és Műszeripari Technikumba) tanárnak. Mint mérnök-tanár harminc esztendőn át tanított az intézet közép- és felsőfokú nappali és esti tagozatain, fő tantárgyai: rádiótechnika, elektroakusztika, optikai műszerek. 1967-ben meghívták a BME Pedagógiai és Tanárképző Intézetéhez. Itt 1972-ig tevékenykedett.

Francia csillagász
A Cassini csillagász-dinasztia harmadik tagja, Jacques Cassini fia. Apja geodéziai felméréseit folytatta, szakított a descartes-i örvényelméleten alapuló elképzelésükkel, mely szerint a Föld a sarkok felé megnyúlt. A földmérés során gyűjtött bizonyítékok meggyőzték a newtoni modell helyességéről. 1744-ben apjával megkezdték Franciaország geodéziai felmérését. Ezt a munkát fia, Jean Dominique fejezte be. 1771-ben apjától átvette a Párizsi Csillagvizsgáló vezetését is. A francia Akadémia és a Royal Society tagja volt. (Piriti János)

Olasz matematikus, mérnök
A torinói egyetemen tanult mérnökként, matematikából doktorált. 1831 után a torinói egyetemen és katonai akadémián a mechanika professzora lett. 1842-ben Károly Albert király meghívására Charles Babbage előadást tartott Torinóban az általa tervezett, "Analytical Engine"-nek nevezett gépről. Menabrea egy összefoglalást írt a gépről, mely Genfben jelent meg 1842-ben. Ezt fordította később angolra, és látta el bőséges jegyzetekkel, kiegészítésekkel Ada King, Lady Lovelace. Menabrea a továbbiak során már nem foglalkozott matematikával, katonai és diplomáciai karriert futott be, majd Olaszország több kormányában miniszter, 1867-69 között pedig miniszterelnök is volt.

Svájci elméleti fizikus
A baseli egyetemen tanult fizikát, majd Münchenben Arnold Sommerfeld mellett doktorált 1927-ben. Az egyesült államokbeli Princeton Egyetem adjunktusa volt, majd 1932-ben visszatért Svájcba, ahol a baseli, zürichi, majd a genfi egyetemeken dolgozott. 1935-ben az erős kölcsönhatás vektorbozonokon alapuló elméletét dolgozta ki. Ezt tőle függetlenül később Yukawa is megtette, aki Nobel-díjat kapott ezért az elméletért. 1938-ban megállapította a barionszám megmaradásának törvényét, 1941-ben a pozitront az időben visszafelé haladó pozitív energiájú elektronként írta le, 1953-ban André Petermannal bevezették a renormalizációs csoportot. 1976-ban a Planck-éremmel tüntették ki, értékes elméleti munkássága azonban csak halála után vált széles körben elismertté. (Piriti János)

Gépészmérnök, vízellátási szakember
A budapesti műegyetem elvégzése után (1924) a Fővárosi Vízműveknél a víztermelés üzemeltetésével, fejlesztésével és a műszaki kivitelezések vezetésével foglalkozott, mint műszaki igazgató. Többek között az ő áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a Vízművek a főváros ostroma alatt is üzemelt. Több gépészeti találmányát alkalmazták a szivattyúk járókerekének kialakításánál, ill. a szivattyútelepek csőzárainál.

Osztrák vegyész, Nobel-díjas
A grazi egyetemen szerzett diplomát 1893-ban, ahol tudományos munkásságának nagy részét is végezte. Itt nevezték ki 1913-ban az orvos-kémiai intézet igazgatójává, és 1904 táján itt kezdte kutatni az epesavakat. 1912-ben már megbízhatóan mérte a mindössze 7-13 milligrammnyi kiindulási anyag szén-, hidrogén-, nitrogén- és kéntartalmát. Találmánya nyomán a tudósok már néhány tíz milligrammos mintákkal megkezdhették a munkát. Érzékeny mikromérleget szerkesztett, mikromódszereket fejlesztett ki az atomcsoportok mérésére, és egyszerű módszert dolgozott ki a vese funkcionális teljesítményének vizsgálatára. 1923-ban Nobel-díjjal tüntették ki a szerves vegyületek mikroanalitikai módszereinek kidolgozásáért.

Norvég matematikus, elméleti fizikus
Az oslói egyetemet elvégezve Párizsban és Göttingenben is tanult. Fontos eredményeket ért el a számelméletben, és a trigonometriai sorok elméletében. 1903-ban az oslói egyetem matematika professzora, jelentős matematika-történeti munkát is végzett. Legfőbb eredménye azonban a sarki fényre vonatkozó elmélete. Kristian Birkeland (1867-1917) eredményei alapján Størmer 1910-től kapcsolódott be az erre vonatkozó kutatásokba. Nagyszámú felvételt készített a sarki fény magasságának meghatározására. Meghatározta a villamos töltésű részecskék mozgását mágneses térben. Ennek alapján kimondta, hogy a Föld körül egy protonokból és elektronokból álló, tórusz-alakú felhő alakul ki. A Birkeland-Størmer elméletet 1958-ban a mesterséges égitestek megfigyelései alapján J. A. Van Allen (USA, 1914-2006) igazolta. A párizsi Természettudományi Akadémia 1922-ben Janssen-éremmel jutalmazta, a Svéd Királyi Akadémia és a londoni Royal Society tagja, az oxfordi, koppenhágai és párizsi egyetemek díszdoktora. (Bartha Lajos)

Osztrák matematikus, statisztikus
Sokgyermekes, német anyanyelvű prágai családban született, csak munka mellett tudta folytatni tanulmányait. A prágai német nyelvű egyetemen először jogot végzett. A csehországi állami statisztikai hivatalban kapott állást, emellett matematikát és statisztikát tanult a prágai műszaki egyetemen. Az 1. világháborúban frontszolgálatot teljesített. 1918-ban az osztrák hadügyminisztériumban dolgozott, részt vett a Versailles-i béketárgyalásokon is. 1921-től az osztrák központi statisztikai hivatalban dolgozott, ahol elsősorban demográfiai problémákkal foglalkozott, ezeknek a kérdéseknek nemzetközileg elismert szakértője volt. Emellett oktatott is a bécsi egyetemen. 1938-ban az Anschluss után közismert náciellenes beállítottsága, valamint feleségének származása miatt elmozdították mind kormányzati, mind pedig egyetemi megbízatásaitól. 1945-ben kapott ismét katedrát a bécsi egyetemen. Több fontos statisztikai, demográfiai könyvet publikált, így az Osztrák-Magyar Monarchia, valamint az 1920. évi békeszerződések után létrejött utódállamok demográfiai helyzetéről, többek között a kisebbségi kérdésről. Megérte azt, hogy 100. születésnapja alkalmából ünneplést rendeztek számára és kötetet adtak ki munkásságának elismerésére.

Ausztrál orvos, immunológus, virológus, Nobel-díjas
A victoriabeli Geelong College-ban tanult, orvosi diplomáját a melbourne-i egyetemen szerezte 1923-ban. Angliában doktorált, majd visszatért Ausztráliába, s Melbourne-ben dolgozott, 1944-től a kísérleti orvostan professzora volt. Érdeklődése és kutatótevékenysége korán a vírusok okozta betegségek felé irányult, s az immunitás mechanizmusát kutatta. Megállapította, hogy a védettség úgy jön létre, hogy valamely fajidegen anyag - elsősorban fehérje - hatására ellenanyagok képződnek. Ez a fajidegen anyag lehet valamely mikroorganizmus része, de lehet táplálék része vagy átültetett szövet is. Felfedezte, hogy az embrió vagy újszülött állat szervezete nem veti ki az átültetett szövetet és az adott antigén csak az újszülöttkor után alakul ki, ekkor kezd a szervezet ellenanyagokat termelni, de csak olyan anyagokkal szemben, melyekkel addig még nem találkozott. Peter Brian Medawar brit biológussal megosztva 1960-ban orvosi-élettani Nobel-díjat kaptak a szerzett immuntolerancia felfedezéséért.

Botanikus, orvos
A bécsi egyetemen tanult. Késmárkon gyakorló orvos, majd Lőcsén városi főorvos volt. Fiatalkori éveitől érdekelte a botanika. Botanikai célú kirándulásokra járt a Szepességben és a Tátrában, nagy növénygyűjteménye volt. 1798-ban, latin nyelven egy alapvető botanikai munkát adott ki: "A cipszer flóra jegyzéke avagy a cipszer vármegyében és a szomszédos Kárpátokban szabadon előforduló növények felsorolása" címmel. Itt mintegy 900 növényt sorol fel különösen a gyógynövényekre koncentrálva és mindegyiknek felsorolja előnyös hatásait. Később erre a műre hivatkozott Kitaibel Pál valamint a Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szerzőpáros.

Piarista zoológus, tanár
1832-ben belépett a piarista rendbe. Korán kezdte gyűjtőtevékenységét. Mint breznóbányai tanár megismerte Linné rendszerét. 1835-36-ban Vácott bölcsészetet tanult, 1837-től Nyitrán - ahol teológus volt - rendszeresen gyűjtötte a növényeket, állatokat. 1840-től Máramarosszigeten tanár, 1844-ben Vácra, 1845-ben Pestre helyezték. 1848-ban az Egyetemi Könyvtár segédőrévé nevezték ki, emellett a rend budai gimnáziumában tanított. 1848 őszén mint közhonvéd harcolt Jelačić serege ellen. A bevonuló osztrákok 1849 elején megfosztották állásától és kitiltották a városból. Álnéven bujkált Pest határában. Pest, majd Buda visszafoglalása után újból elfoglalta állásait, de júl. 4-én a honvédsereg élelmező tisztjeként elhagyta Pestet, sok bujdosás után Hanga János néven nevelői állást vállalt Kricsován, ahol kolerában halt meg. Tudományos munkásságában Cuvier rendszertanát követte; szorgalmazta a magyar természettudományos szaknyelv kidolgozását, s erről a Természetbarátban cikkezett. A forradalom idején az egyházi reform mellett foglalt állást. 1846-tól az MTA tagja.

Gyermekorvos, c. egyetemi tanár
1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1928-1931-ben a pécsi, 1931-1937-ben a szegedi gyerekklinika tanársegédje, 1937-1946-ban a gyulai, 1946-1952-ben a budapesti Gyermekvédő Intézet igazgatója. 1946-1948-ban a Népjóléti Minisztérium anya- és csecsemővédelmi főosztályán főosztályvezető, 1954-1956-ban a XX. ker. Gyermekkórház igazgatója, 1956-1976-ban a Heim Pál Kórház rendelő intézet vezetője. A gyermektáplálkozás kutatója, a szakorvosképzés és az ápolónőképzés szervezője. A gyermekgyógyászat számos területével foglalkozott, fő szakterülete az újszülöttkori endokrinológia volt.

Francia matematikus
Az École Polytechnique-et végezte 1832-ben, majd hadmérnökként belépett a hadseregbe. Algériában teljesített szolgálatot több évig. 1840-ben visszatért Franciaországba, ahol a Le Havre-i kikötő bővítését bízták rá. Ekkor írta első matematikai tárgyú cikkeit. Egy cikkével pályázott a Francia Akadémia nagydíjára, de mivel a cikk határidő után érkezett, Cauchy ajánlása ellenére sem vették figyelembe. Még két további cikkével is megtörtént, hogy Cauchy ajánlása ellenére nem közölték őket. Laurent fiatalon halt meg, 41 évesen. Özvegye próbálkozott cikkeinek ismételt beküldésével. Végül egyik cikke csak 1863-ban jelent meg nyomtatásban.

Orvos, diétetikus, egyetemi tanár
1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1937-től a Poliklinika belgyógyásza, 1945-től az OKI Népélelmezési Osztályának a vezetője (jogutódja az 1970-ben létesített OÉTI), 1947-ben tisztiorvosi, 1948-ban üzemorvosi, 1959-ben járványorvosi képesítést szerzett. 1949-től az OÉTI vezetője. 1962-től az OTKI élelmezés-egészségtani tanszékvezető tanára. Részt vett a diétásnővér-képzés megindításában, valamint a Vendéglátóipari Főiskola élelmezéstudományi tanszékének megszervezésében is. Tagja volt az MTA több bizottságának.

Geológus, paleontológus
A budapesti tudományegyetemen 1938-ban doktori diplomát szerzett. Első munkahelye a Földtani Intézet, majd a Magyar-Amerikai Olajipari Rt-nél dolgozott. 1942-ben a Nemzeti Múzeumban őslénytani feldolgozást végzett. 1947-1951 között főként az eocén szénmedencék földtani felépítésével és a képződmények faunájával ismerkedett meg. A Földtani Intézet Múzeumában 1956-ig leginkább paleontológiai munkát végzett. Ezután a franciaországi Régie Autonome des Pétroles vállalat saint-gaudens-i, majd boussens-i laboratóriumában és az ESSOREP vállalatnál geológusmérnök, illetve szakértő 1966 végéig. 1972-től szakfordításokkal foglalkozott. A Société Geologique de France tagja volt.