Matematika- és fizikatanár, gimnáziumi igazgató
Budapesten hatgyermekes tisztviselő családban született. Iskoláit Budapesten végezte, 1903-ban az Eötvös verseny győztese volt Haar Alfréd mellett. A budapesti tudományegyetemen, matematika-fizika szakon 1908-ban szerezte meg diplomáját. Gyakorló évét a budapesti mintagimnáziumban töltötte. Tanári pályafutását a debreceni Fazekas reáliskolában kezdte, utána Kispesten, majd a Trefort utcai gyakorló gimnáziumban tanított, utóbbinak 1938-tól igazgatója volt. 1943-ban tanügyi főtanácsosnak nevezték ki. Kitűnő tanáregyéniség volt, tanítványai közül is többen lettek kiváló matematikatanárok, köztük egyetemi professzorok is. Leánya, Horvay Katalin is matematikatanár lett, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa, számos középiskolai tankönyv szerzője.

Orvos, farmakológus, egyetemi tanár
Az orvostudományi egyetemet Kolozsvárott végezte. Itt kezdett el dolgozni 1907-ben a Gyógyszertani Intézetben. 1919-ben a Károlyi-kormány egyetemi tanárrá nevezte ki. Fél évig működött Kolozsvárott, majd Szegeden folytatta munkáját. Az ott alakult orvosi egyetemen megszervezte a gyógyszertan tanszéket. 1928-ban az egyetem rektora lett. 1937-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanított, előbb a gyógyszerismereti tanszéken, 1939-től mint a gyógyszertani tanszék vezetője. Nyugállományba vonulásáig ellátta a Budapesti (később Semmelweis) Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézete tanszékvezető egyetemi tanári, igazgatói tisztét. A modern gyógyszerkutatás magyarországi elindítója volt. Kutatásainak alapja a hatás és a vegyi szerkezet összefüggésének elemzése. Több gyógyszer előállítója. Felderítette az inzulin és a tiroxin hatásmechanizmusát. 1939-től az MTA tagja.

Meteorológus, klimatológus
Piarista novíciusként földrajz-történelem szakon végzett. Egészségi állapota miatt 1936-ban megvált a rendtől. 1937-től nyugdíjazásáig az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézetben dolgozott, később osztályvezetői, majd főosztályvezetői beosztásban. Nyugdíjbavonulása után is részt vett az intézet munkájában. Az éghajlattannak kiemelkedő szakértője volt. 1953-tól 1968-ig az Időjárás c. szakfolyóiratot szerkesztette. Kidolgozta Magyarország éghajlati körzeteinek rendszerét. Az Éghajlati Atlasz és Adattár, és az Európai Éghajlati Atlasz munkájának szervezője és szerkesztője volt. Tevékenyen részt vett a Magyar Földrajzi Társaság munkájában. Az Országos Meteorológiai Intézet Balaton-kutatásának egyik fő szervezője. A Magyar Meteorológiai Társaság "Steiner Lajos" emlékérmének kitüntetettje, 1978-ban a Meteorológiai Társaság tiszteleti tagjává választották. (Bartha Lajos)

Svájci matematikus, filozófus
1724-ben lett a genfi egyetem matematika és filozófia tanára. Sokat utazott, megismerkedett és levelezett korának számos jelentős matematikusával. Kiadta Bernoulli Jacob és Johann műveit és Bernoulli Johann és Leibniz levelezését. Legnevezetesebb műve: Introduction á l'analyse des lignes courbes algébriques (Genf 1750), ebben szerepel a lineáris egyenletrendszerek determinánsok segítségével való megoldhatóságára vonatkozó, ma Cramer-szabály néven ismert tétel. Nevéhez fűződik még a Cramer-paradoxon. Ő vetette fel azt a problémát, melyet később Castillon oldott meg, ez ma Castillon-Cramer-probléma néven ismert.

Zoológus
Teológiai tanulmányait Pozsonyban, majd Bécsben végezte. Bécsben azonban a természetrajzi múzeum vonzotta. A bécsi zoológusokon kívül megismerkedett Brehmmel is, akivel később is rendszeresen levelezett. Teológiai tanulmányainak befejezése után 1826-ban cinkotai lelkész, de minden szabad idejét a madarak tanulmányozására fordította, 1833-ban állásáról lemondott és gyűjteményével Pestre költözött, 1834-ben az Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályán állatkonzervátor lett. Rendezte a madártani gyűjteményt, minden fajról feljegyzéseket és kisebb monográfiákat készített. Saját gyűjteményét (173 fajhoz tartozó 1360 példány) a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, úgyszintén kéziratait, melyeknek nagy része elkallódott. Halkutatással is foglalkozott. A paleontológiában is úttörő munkát végzett. Elkészítette a magyarországi ásatag, fosszilis állatok maradványainak jegyzékét. Több külföldi tudományos társaság tagja volt. 1846-tól az MTA tagja.

Magyar-amerikai matematikus
1947-ben matematikából doktorált Fejér Lipót és Riesz Frigyes tanítványaként Budapesten. Egyike a Fejér által elnevezett "Öt Nagy" ("Big Five") ifjú matematikusnak. További négyen: Aczél János, Császár Ákos, Gál István, Fuchs László. (A tréfás elnevezés egyik oka lehet, hogy az akkoriban nagyon népszerű vadásztörténetek "Big Five"-nak nevezték a legnehezebben elejthető nemes vadakat: párduc, oroszlán, kafferbivaly, orrszarvú, elefánt.) A doktori cím megszerzése után Horváth Párizsba ment kutatni, majd Kolumbiába, végül 1957-től Maryland állam egyetemén professzor. Leginkább a funkcionálanalízis, disztribúcióelmélet területeken ért el nagy sikereket. A magyaron kívül német, angol, francia, spanyol nyelven is publikált. (Hujter Mihály)

Vegyész, lézerfizikus
Tanulmányait a Petrik Lajos vegyipari technikumban, majd a BME vegyészmérnöki karon végezte. 1963-tól nyugdíjba vonulásáig a MTA Központi Fizikai Kutatóintézetben dolgozott. A spektroszkópiai, vákuumtechnikai és gázkisülési ismeretek terén szerzett kutatási tapasztalatok vezették el a gázlézerek kutatásának beindításához. Kifejlesztette a világ első katód-porlasztásos rézion lézerét, és elsőként hozott létre lézer jelenséget szabályozható feszültségű üreges katódi kisülésekben. Egyetemi doktori értekezésében és kandidátusi értekezésében is lézerspektroszkópiával ill. gázkisüléssel foglakozott, majd akadémiai doktori értekezését "Lézercélokra kifejlesztetett gázkisülésekben létrehozott távoli ultraibolya lézerek kutatása" témában írta. Számos ország (Szovjetunió, Ausztria, Japán, Ausztrália, Kanada, USA) egyetemein és kutatóintézeteiben vendégkutatóként és vendégprofesszorként több évet töltött külföldön. Fiatal kollégáit szakmailag és emberileg is messzemenően támogatta, bevonta őket itthoni kísérleti munkájába és nemzetközi együttműködéseibe. Nyugdíjas éveit elsősorban a polarizált-fényű lámpás gyógyító kezelés kutatásának és fejlesztésének szentelte. Szabadidejét hegymászással, vitorlázással és asztaliteniszezéssel töltötte. A Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Orosz születésű amerikai feltaláló
Szentpéterváron szerezte mérnöki diplomáját. Az első világháború alatt az orosz hadsereg számára tesztelte a Marconi cég rádióit. A polgárháború során politikai szerepet vállalt, így került először az Egyesült Államokba, de csak a bolsevik hatalomátvételt követően hagyta el végleg az országot. Pittsburgh-ben a Westinghouse laboratóriumban kapott állást, itt kísérletezett a katódsugárcső felhasználásával a televíziózás számára. Saját vevőkészülékét "kineszkóp" néven szabadalmaztatta. A fejlesztést a 30-as évektől kezdve az RCA laboratóriumában folytatta. Itt szabad kezet kapott külföldi szabadalmak megvásárlására is. Így fejlesztette ki többek között az ikonoszkópot, az első sikeres elektronikus képfelvevő csövet, miután az RCA megvette Tihanyi Kálmán töltéstároló szabadalmát. Budapesten az Egyesült Izzóban tett látogatása során ismerkedett meg Bay Zoltán fotóelektron sokszorozójával és Selényi Pál elektrosztatikus fénymásoló készülékével. Utóbbiról meglehetősen lekicsinylően nyilatkozott, ezért Aschner Lipót nem támogatta Selényi találmányának gyártásba állítását. (Selényi ötletét végül a Xerox cég valósította meg.) (Dr. Radnai Gyula)

Orosz születésű francia fizikus
Tagbaszakadt termete mindenkinek a nagy orosz medvét juttatta eszébe, aki csak először meglátta. Akik jobban ismerték, anyjától örökölt zenei tehetségét és apjától örökölt nyelvtehetségét dicsérték. Zaklatott életet élt: 12 éves korában menekültként érkezett Vilniusba, innen Belgiumba, majd Franciaországba vetette az élet. Egyszerre tette le a nehéz francia érettségit Párizsban és szerzett vegyészmérnöki diplomát Lyonban. Francis Perrin ajánlására került College de France Joliot-Curie vezette kutatócsoportjába, itt egyike lett a nukleáris láncreakció felfedezőinek. Rá és Hans von Halbanra bízta Joliot-Curie a Norvégiából megszerzett nehézvíz átmenekítését Angliába, ahol azután Cambridge-ben folytatták kutatásaikat. A Manhattan program keretében Kanadába került, itt a plutóniumot is előállító atomreaktor tervezését és megépítését irányította. A háború után Franciaországba visszatérve felügyelte az első két francia reaktor megépítését. Élete vége felé szívesen foglalkozott a reáltudomány és a humánkultúra kölcsönhatásával. (Dr. Radnai Gyula)

Botanikus, egyetemi tanár
1868-tól a pesti egyetemen hallgató, 1871-ben Jurányi Lajos mellett a növénytan tanársegédje. 1872-1902-ig budapesti főreáliskola tanára. 1874-ben bölcsészdoktor. Az 1874-75. tanévben Berlinben A. Braunnál, Innsbruckban A. Kernernél dolgozott, mindkettő nagy hatással volt rendszertani, ill. növényföldrajzi munkásságára. Számos kutatóutat tett az országban és annak határain kívül is, nagy értékű herbáriuma a budapesti egyetem növényrendszertani intézetébe került, de a 2. világháborúban nagyrészt megsemmisült. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertan tanára, majd a botanikus kert igazgatója. Új gondolatokat hozott a fajok keletkezése, a növénytársulások fejlődésmenete és más korszerű problémákban. Ő volt 40 éven át a magyar flóra legjobb ismerője, sokoldalú, széles látókörű, eredeti, intuitív tudós volt.

Francia matematikus, mérnök
Az École polytechnique-on a mechanikát tanította, majd az École des Ponts et Chausséesnek igazgatója volt. A francia forradalom alatt, 1789-ben a Konvent elrendelte olyan táblázatok készítését, amelyekben a számok logaritmusa 19, a trigonometrikus függvények logaritmusa 14 jegy pontossággal szerepel. Elkészítését de Prony-ra bízta, aki elvállalta az igen rövid határidejű feladatot, az életével felelt a munka eredményéért. Megbízott 5 hozzáértő matematikust, hogy bontsák fel a szükséges számításokat minél egyszerűbb lépésekre, majd az így kapott műveleteket szétosztotta 8 tapasztalt számoló és 80 számoló szolga között, utóbbiakra csak összeadást és kivonást hagyva. Ez volt az első - emberekből álló - "számítógépes rendszer" megalkotta a "homoputert". A hidraulikával és zeneelmélettel is foglalkozott. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Szovjet-ukrán elméleti fizikus
Egyetemi tanulmányait Petrográdban kezdte 1923-ban; de már egyetemistaként publikált L. Landau és G. Gamov fizikusokkal. Diplomája megszerzése után 1930-ig egy fizikai matematikával foglalkozó intézetben kutató. Később Harkovba került, majd vissza Petrográdba, amit akkor már Leningrádnak hívtak. A nukleáris fizikára koncentrált, és 1932-ben publikálta a híres proton-neutron modelljét. Újra Harkovba jutott az ottani Gépészmérnöki Intézet vezetőjének, majd 1943-tól a Moszkvai Állami Egyetem professzora lett. A gravitáció elméletének is szakértőjévé vált; egyik kiötlője a kvarkcsillagok hipotézisének (1965). A. A. Szokolov társaként jelentős eredményt ért el a szinkrotronsugárzás témában. Közös könyvüket Klasszikus térelmélet címmel magyarul is kiadták. (Hujter Mihály)

Angol vegyész, Nobel-díjas
Az oxfordi Somerville College-ban töltött évei alatt 1928-31-ig kezdte meg krisztallográfiai vizsgálatait. Majd Cambridge-ben 1932-34-ig munkatársával elkészítette az első röntgendiffrakciós felvételt a pepszin nevű fehérjéről, valamivel később pedig a szterinek vizsgálatával foglalkozott. 1934-ben oktatóként tért vissza Oxfordba, végül emeritus professzor lett, a Royal Society (Királyi Társaság) professzora 1960-77-ig, 1970-től a Bristoli Egyetem kancellárja, 1977-től az Oxfordi Wolfson College tagja. 1942-1949-ig a penicillin szerkezeti elemzésén dolgozott. 1948-ban munkatársaival elkészítette az első röntgenfelvételt a B₁₂-vitaminról, amely a legbonyolultabb nem fehérje jellegű vegyületek egyike, végül teljesen meghatározták a molekula atomi szerkezetét, ezért 1964-ben kémiai Nobel-díjat kapott. 1969-re elvégezte az inzulin háromdimenziós elemzését is.

Cseh anatómus, fiziológus
1807-ben Prágában az egyetemen filozófiát hallgatott. 1810-től kezdett orvostudományi előadásokat látogatni és 1818-ban orvosi diplomát szerzett, majd doktori disszertációját a látás mechanizmusából írta. 1822-ben a wrocławi egyetemen 27 évig oktatott. 1839-ben a világon elsőként szervezte meg a Fiziológiai Tanszéket, majd 1842-ben az első hivatalos fiziológiai labort. Itt fizikai kutatásokat végzett, ahol felfigyelt egy színlátással kapcsolatos érzékletre, melyet később Purkinje-jelenségnek neveztek el. Purkinje az elsők között volt, aki kutatásaihoz mikroszkópot használt. Nevéhez köthető a vérplazma, a protoplazma és a kisagyban egy addig ismeretlen, sűrű dendritekkel rendelkező neuron megfigyelése is. Utóbbit később Purkinje-sejteknek neveztek el. 1829-ben a kámfor, az ópium, a nadragulya és a terpentin hatásait vizsgálta az emberre nézve. 1833-ban megfigyelte és leírta az izzadságmirigyek működését.

Brit fizikus, asztronómus
Ösztöndíjjal tanult a Cambridge-i Trinity College-ban. Az első világháborúban a tengerészetnél szolgált, itt súlyosan megsebesült. Sebesülése következtében Archibald Hill ballisztikával foglalkozó csoportjához került. Érdeklődése itt fordult a fizika felé, fontos eredményeket ért el a lövedékek aerodinamikai számításaiban. A háború után visszatért a Trinity College-ba, ahol matematikát oktatott. Munkássága főként a statisztikus mechanika és termodinamika területére esett. A csillagok spektrumáról és hőmérsékletéről szóló munkája - melynek megírásában társszerzője volt Arthur Milne - alapvető fontosságú. 1926-ban Paul Dirac-kal együtt a fehér törpe csillagok statisztikai mechanikai tárgyalását adta meg. 1932-ben a Cambridge-i Cavendish Laboratory elméleti fizikai tanszékére választották meg. A második világháborúban rossz egészségi állapota ellenére ismét hadi szolgálatra jelentkezett. A Kanadával és az Egyesült Államokkal való tudományos kapcsolatok tartása volt a feladata. 2. világháborús szolgálatainak elismeréseképpen lovagi címet kapott. A fizika számos kiválósága volt Fowler tanítványa Cambridge-ben, köztük három későbbi Nobel-díjas is. A Royal Society tagja volt.

Szovjet fizikus, Nobel-díjas
1928-ban végzett fizika-matematika szakon a voronyezsi egyetemen. 1930-tól a leningrádi Fizikai Intézetben volt aspirantúrán. 1932-től Szergej Vavilov akadémikus mellett dolgozott, majd 1935-ben a Szovjet Tudományos Akadémia Lebegyevről elnevezett Fizikai Intézetében dolgozott Moszkvában. Kutatási területe a fizikai optika, atomfizika és a nagyenergiájú részecskék fizikája volt. 1953-tól a kísérleti fizika professzora. 1959-től a Fizikai Intézet Atomfizikai Laboratóriumát vezette. 1964-ben a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, 1970-ben pedig az akadémia rendes tagja lett. 1934-ben észlelte először a róla elnevezett jelenséget, amelyet ma Cserenkov-effektusként ismerünk. 1958-ban Igor Tammal és Ilja Frankkal megosztott Nobel-díjat kapott a Cserenkov-sugárzás jelenségének vizsgálatáért és értelmezéséért. Három ízben tüntették ki állami díjjal.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Bécsben és Berlinben végezte. A budapesti tudományegyetemen a matematikai tanszék vezetője 1884-től. A matematikusok asztaltársaságának alapító tagja volt, előtte pedig a pesti evangélikus gimnázium igazgatója. 47 éves volt, amikor megalakult a Társulat, s 67 éves, amikor tudományegyetemi tanszékét átadta utódjának, Fejér Lipótnak. Sok, eötvösi értelemben tudós középiskolai tanár doktorált nála matematikából. Hunyady Jenő a műegyetemen, Scholtz a tudományegyetemen kutatta a determinánsok elméletét, legismertebb eredményük a Hunyady-Scholtz tétel.

Francia geodéta, csillagász, matematikus
Rövid katonai pályafutás után tudományos pályára lépett. Angliai útja során Newton elméleteinek támogatója, majd Franciaországban meghonosítója lett. 1729-től Baselban Johann Bernoulli mellett tanult matematikát. 1736-ban a Föld alakjának meghatározására indított lappföldi expedíció méréseiből megállapította, hogy a Földgolyó lapult, és kiszámította a lapultság mértékét. Emiatt Cassinival hosszas, személyeskedésektől sem mentes vitába bonyolódott. Nagy Frigyes porosz király meghívására a berlini Akadémia elnöke lett. Legfontosabb eredménye a "legkisebb hatás" elvének megfogalmazása, melyet ma Euler-Maupertuis elvnek is nevezünk. A párizsi Tudományos Akadémia és számos más európai tudományos társaság tagja volt. (Bartha Lajos)

Angol fizikus, kémikus
1793 és 1800 között a Manchester-i "New College"-ben tanított, majd magántanítványok oktatásából tartotta fenn magát. 1800-tól a Manchester Literary and Philosophical Society titkára, majd 1817-től haláláig elnöke volt. Számos eredményéről a társaságban tartott előadásaiban számolt be. Tudományos érdeklődése igen sokrétű volt. Hatalmas mennyiségű meteorológiai megfigyelést végzett. Jelentős kutatásokat végzett - saját színvaksága miatt is - a színvakság és színtévesztés területén. A vörös és zöld színek összetévesztését ma is nevezik daltonizmusnak az orvosi szaknyelvben. A kémiai atomelmélet jelentős képviselője volt, ő fogalmazta meg a többszörös súlyviszonyok törvényét. Róla nevezték el az atomi tömegegységet daltonnak. Fontos eredménye a tökéletes gázok elegyeiben a parciális nyomásra vonatkozó Dalton-törvény. A Royal Society tagjává választotta, 1826-ban megkapta a társaság aranyérmét. A Francia Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Svájci fizikus
A genfi egyetem professzoraként Cailletet-től függetlenül - más módszerrel - 1877-ben cseppfolyósította az oxigént és a nitrogént. Kaszkád-módszert alkalmazott nagy nyomáson három egymás utáni különböző hűtőközeggel. 1886-ban Berlinben ipari kutatólaboratóriumot hozott létre, ahol hűtőberendezésekre vonatkozó találmányait kívánta megvalósítani és piacra juttatni. (Piriti János)

Angol villamosmérnök, feltaláló
Főiskolai tanulmányait Cambridge-ben a Trinity College-ben kezdte meg, majd a londoni egyetemen tette le a doktori vizsgákat. 1872-ben gyakorlati pályára lépett Birminghamben, ahol Chame Brothers and Company műhelyeiben 6 évig működött mint mérnök. Ez idő alatt számos találmánya volt. 1878-ban Londonba költözött. Nevét elsősorban a dinamógépeken és mágneses körökön -részben testvérével, Hopkinson E. dr.-ral- végezett kísérletei s a dinamógépek számítására vonatkozó alapvető dolgozatai tették ismertté. Ő találta fel a háromfázisú rendszert. A vas, nikkel és kobalt mágneses tulajdonságaira, továbbá a váltakozó áramokra, váltakozó áramú rendszerekre és az elektromos kondenzátorokra vonatkozó alapvető dolgozataival ugyancsak nagymértékben előmozdította az elektrotechnika fejlődését. 1883-tól az Institution of Civil Engineers tanára, 1890-től a Royal Society érmének birtokosa. Az Institution of Electrical Engineers 1890-ben elnökének választotta.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
Már gyerekkorában játékrakétát és rádiót épített. Az MIT-n két évig elektromérnöknek tanult, azután átment fizikusnak. Diplomamunkáját John C. Slaternél készítette, majd Bloomingtonban John Bardeen vezetésével kezdte meg doktori tanulmányait. Közös szobába került Leon N. Cooperrel, ez is elősegítette a témaválasztását: a szupravezetés elméletének kutatásába kapcsolódhatott be. 1957-ben sikerült felállítania azt az egyenletet, amely az összekapcsolódott elektronpárok, az azóta Cooper pároknak nevezett "részecskék" kollektív viselkedését írja le. Ez lett Ph.D. dolgozatának is a fő eredménye, így került be harmadiknak az azóta az alkotók neveinek kezdőbetűiből BCS elméletnek elnevezett, és 1972-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazott elmélet megalkotói közé. Dániában, Niels Bohrnál tett tanulmányútján talált rá későbbi feleségére is. Egyetemi katedrát, intézetvezetést bíztak rá, kiváló kapcsolatokat épített ki tanítványaival. Idős korában sajnos mániás depresszió hatalmasodott el rajta, melynek során még autóbalesetet is okozott, amelyért két évre börtönbe került. Utána már nem foglalkozott fizikával. (Dr. Radnai Gyula)

Kémikus, gyógyszerész
1856-ban a bécsi egyetemen doktori oklevelet nyert. 1859-ben a kassai főreáliskola, 1867-ben a keszthelyi Gazdasági Felsőtanintézet kémiatanára. Innen hívták meg 1870-ben a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanárának, hol 1872-ig a vegytan és természettani tanszék, majd nyugalomba vonulásáig (1892) az általános és elemi vegytani tanszék vezetője volt. Farbaky István tanártársával tökéletesített ólomakkumulátort talált fel (Farbaky-Schenek-féle akkumulátor). A másodrendű galvánelemekről írt tanulmányát 1885-ben az MTA Marczibányi-díjjal tüntette ki. 1889-től az MTA tagja.

Gyógyszerész, orvos, egyetemi tanár
Nagyváradon gyógyszerészgyakornok volt. 1921-ben gyógyszerészi oklevelet, 1927-ben orvosi diplomát szerzett. Matolcsy Miklós professzor mellett 12 évig tanársegédként, majd adjunktusként dolgozott. Az approbációs vizsgára készülő gyógyszerészek képzésének volt a vezetője. 1935-ben egyetemi magántanári képesítést nyert, 1942-től c. rk. egyetemi tanár. 1930-ban az egyetem "fővegyészi" címmel tüntette ki. 1932-től helyettesként, majd kinevezett vezetőként. 1945-től haláláig a budapesti Egyetemi Gyógyszerészeti Intézet vezetője volt. Számos tudományos dolgozata jelent meg a Gyógyszerész c. lapban.

Fizikus, nyelvész, tudományszervező, műegyetemi tanár
Pesten és a bécsi műegyetemen tanult. 1869-től a kísérleti fizika, 1870-től 1889-ig az elméleti fizikai és analitikai mechanika ny. r. tanára. A termodinamika elveinek mechanikai elvekre való alapozásával foglalkozott. 1879-1883 az egyetem rektora. Rektorsága idején az ő kezdeményezésére és irányításával épült fel a műegyetem főépülete a Múzeum körúton és egy másik műegyetemi épület az Esterházy utcában. Mindkettőt Steindl Imre tervezte, a kerámia díszítéseket Zsolnay Vilmos szállította. A fűtésrendszerért Wartha Vince, a nemsokára bevezetett elektromos világításért Zipernovszky Károly volt felelős. Nagyszerű szervező volt, s közben jutott ideje az egyetem szervezetének, működésének reformjára is. Eötvös Loránd elnöksége idején (1889-1905) végig Szily Kálmán volt a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. 1890-ben megindította és 1905-ig szerkesztette az MTA havi folyóiratát, az Akadémiai Értesítőt, 1905-től az MTA főkönyvtárosa. Megszervezte az MTA-n a Széchenyi Múzeumot. 1869-ben mint a Királyi Magyar Természettudományi Társulat főtitkára megindította és 1898-ig szerkesztette a Természettudományi Közlönyt, ő létesítette a természettudományi könyvkiadót, 1880-tól a társulat elnöke. A 90-es évek végén áttért a magyar nyelvtudomány rendszeres művelésére. 1904-ben megalapította a Magyar Nyelvtudományi Társaságot, ennek elnöke és folyóiratának, a Magyar Nyelvnek, továbbá A magyar nyelvújítás szótárának szerkesztője. 1865-től az MTA tagja.

Gépészmérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte. A Ganz és Társa kötelékébe lépett, ahol rövidesen a villamossági gyár üzemfőnöke lett; itt ez időben készültek Kandó Kálmán É-olaszországi vasútvillamosításának mozdonyai és motorkocsijai. Kandó a kiváló műhelymunkát méltányolva meghívta a Vado Ligueri mozdonygyár műhelyfőnöki posztjára, ahol 1907-1915-ig működött. 1916-ban sikerült visszatérnie Budapestre és a Weiss Manfréd gyárban műszaki igazgató lett. Az 1. világháború után a gyár termelését átállította jármű-, mezőgazdaságigép, zománcedény-, ill. varrógépgyártásra stb. A 30-as évekből való jelentős csőgyártási eljárása: a tolópadon nem gyűrűkkel, hanem görgős rendszerrel történt a cső nyújtása. Az előnyös eljárás szabadalmát több országba exportáltak.

Német csillagász, matematikus
Mérnöki tanulmányokat végzett a charlottenburgi Műszaki Főiskolán, majd Göttingenben - többek közt Felix Klein professzornál - és Lipcsében matematikát, csillagászatot tanult. 1910-től a potsdami Asztrofizikai Obszervatóriumban kapott állást. Itt kapcsolatba került Albert Einsteinnel, s az általános relativitáselmélet kísérleti igazolásának problémájával kezdett foglalkozni. Elsőként javasolta, hogy a fénysugaraknak a gravitációs mezőben várható elhajlását teljes napfogyatkozások idején próbálják igazolni. 1921-22-ben Potsdamban a Nap-színkép vizsgálata céljából megtervezte a ma "Einstein-torony"-nak nevezett torony-teleszkópot. 1933-ban a nemzetiszocialista hatalom származása miatt eltávolította az intézettől. Először Törökországba ment, ahol megszervezte a modern isztambuli csillagvizsgálót, majd 1937-ben rövid ideig Prágában volt professzor. Csehország német megszállása elől 1939-ben Angliába emigrált, ahol a skóciai St Andrews Egyetemen matematikát, 1951-től csillagászatot tanított. Skóciai munkája idején a Finlay nevet használta. 1959-ben, nyugdíjazása után visszatért Németországba, a mainzi egyetem tiszteletbeli professzora lett. A skót Királyi Társaság tagja volt. (Bartha Lajos)

Angol fizikus, Nobel-díjas
A Manchesteri és a Cambridge-i Egyetemen tanult, majd a berlini Technische Hochschulén Hans Geiger tanítványa volt. Az 1. világháborúban, mint ellenséges állam polgárát, internálták. 1919-ben visszatért Angliába és Ernest Rutherforddal dolgozott együtt Cambridge-ben, a Cavendish Laboratóriumban, 1923-tól, mint igazgatóhelyettes. Irene Joliot Curie és Frédéric Joliot 1932-ben megfigyelték, hogy az alfa-részecskékkel bombázott berillium ismeretlen sugárzást bocsát ki, eredményeiket azonban tévesen értelmezték. Chadwick kimutatta, hogy a sugárzás a protonnal nagyjából egyenlő tömegű, de elektromos töltés nélküli részecskékből, neutronokból áll. 1935-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat a neutron felfedezéséért. 1935-ben a liverpooli egyetem professzora lett, itt ciklotront épített. A 2. világháború idején az atombomba létrehozását szolgáló angol kutatások, 1943-tól 45-ig az USA-ban, a Manhattan-terv résztvevőjeként dolgozott. A háború után Cambridge-be tért vissza, ott is halt meg.

Kémikus
1844-ben Pesten, 1845-ben a bécsi műegyetemen folytatott vegyészeti tanulmányokat. 1853-ban Bécsben Schrötter kémikus professzor tanársegédje. 1855-ben a pesti reáliskola kémiatanára. 1861-ben kimutatta, hogy a bor utóerjedése levegőtől elzárva végzett hevítéssel meggátolható. Eredményeit azonban csak 1865-ben, Pasteur eredményeinek közzététele után publikálta, így az eljárás ma pasztőrözés néven vált ismertté. Tevékeny része volt a gázvilágítás elterjesztésében. 1861-ben elkezdett vízvizsgálatai és vízellátási kutatásai hozzájárultak, hogy a pesti vízvezeték 1868-ban megépült. 1863-tól az MTA tagja.

Orvos, szemész
Az első erdélyi orvosnők egyike. Már orvostanhallgatóként két pályaművét díjazták a kolozsvári orvosi fakultáson, s azokat Imre József professzor az egyetem évkönyvében (1909-11) ismertette. Tanársegéd a szemészeti klinikán Kolozsvárt, 1920-tól 1938-ig iskolaorvos és középiskolai tanár, 1940 és 1944 között egyetemi adjunktus, majd 1944-45-ben a magyar nyelvű szemészeti előadások megbízott egyetemi tanára. Írásait magyar nyelvű szaklapok közölték. 1945 után körzeti orvos.

Indiai születésű amerikai matematikus, statisztikus
Calcutta-ban végezte egyetemi tanulmányait, kiemelkedő eredménnyel. Kezdetben az egyetemen kozmológiai számításokat végzett. Megfelelő számítógép abban az időben csak az Indiai Statisztikai Hivatalban működött, ezért ott végezte számításait. 1934-ben már a Statisztikai Hivatalban működött. 1938-ban az egyetemen is oktatott matematikai statisztikát, 1941-ben az egyetemen akkor megszervezett statisztikai tanszék munkatársa, majd 1947-48-ban vezetője is lett. 1949/50-ben az Egyesült Államokban volt vendégprofesszor, majd 1950-ben végleg az Egyesült Államokban telepedett le, mint a University of North Carolina professzora. Jelentős eredményeket ért el a többváltozós statisztikai analízis területén.

Polihisztor, mérnök, ügyvéd, tanár, politikus
Tanulmányait Debrecenben, Selmecbányán és a pesti Mérnöki Intézetben végezte, de mérnöki oklevelet nem nyert. 1836-1846 között az Építési Igazgatóság mérnökeként a Tisza felmérésénél dolgozott. 1842-44-ben átmenetileg Máramarosszigeten tanár. 1846-ban a szabályozási tervek felülbírálatára meghívott P. Paleocapa mellé rendelt szakértő, tolmács és Paleocapa jelentésének fordítója. 1848-ban Széchenyi István munkatársa a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban. 1860-tól az MTA korrektora. Matematikai, kultúrpolitikai és pedagógiai munkákat írt. Az utópista szocialisták, elsősorban Fourier eszméinek egyik első hazai terjesztője volt. Az 1854-ben kiadott illemtana tette nevét országszerte ismertté. Vízügyi vonatkozású kéziratait a budapesti Országos Levéltár őrzi.

Német csillagász, matematikus, geodéta
Kereskedőinasként önképzés útján tanult asztronómiát és matematikát. Kiszámította a Halley-üstökös pályáját, ezzel felkeltette Wilhelm Olbers (1758-1840) figyelmét, akinek támogatásával 1803-ben Johann Hieronymus Schröter csillagász Lilienthal csillagvizsgálójának munkatársa lett, 1809-ben a porosz király kinevezte a königsbergi csillagvizsgáló igazgatójává, valamint a csillagászat professzorává. 1818-ban kiadta a "Fundamenta Astronomiae" c. fundamentális katalógust. Nagyszabású mérési program alapján 1833-ig 83000 csillag pozíciójának mérésével és összeállításával megalapozta a modern asztrometriát. Elsők között sikerült egy csillag, a 61 Cygni távolságát (parallaxisát) pontosan megmérnie 1837-38 között. A Sziriusz mozgásának ingadozásaiból kimutatta, hogy a csillag körül egy, addig ismeretlen kísérő kering; a Sirius B-t 1862-ben valóban fellelték. Elsőként vetette fel, hogy az Uránusz mozgásának háborgását egy addig ismeretlen bolygó (az 1846-ben valóban felfedezett Neptunusz) okozza. Korábbi nagy földmérések alapján újra számolta a Föld lapultságának értékét. A matematikai analízisben bevezette a róla elnevezett Bessel-függvényeket, melyek a fizika számos területén fontos szerepet játszanak. A londoni Királyi Csillagászati Társaság tiszteletbeli tagjává választotta, a párizsi Természettudományok Akadémiája a Lalande-díjjal tüntette ki. Nevét a Bessel-függvény, egy holdkráter, az 1552.sz. kisbolygó és a "Bessel-ellipszoid" örökíti meg. (Bartha Lajos)

Orvos, egyetemi tanár
Orvosi diplomáját 1925-ben szerezte Szegeden. 1921-1925-ben a szegedi Kór- és Gyógytani Intézetben gyakornok, 1925-1940-ben a budapest-Phylaxia Szérumtermelő Intézet humán laboratóriumának orvosa, majd vezető főorvosa. 1930-ban magántanári képesítést szerzett az immunitástan tárgykörből. 1940-től a szegedi egyetem közegészségtani intézetében ny. rk., 1941-től ny. r. tanár. Főleg a növényvédő szerek és más porártalmak mezőgazdasági munkahigiéniájára vonatkozó kutatásai, valamint a mezőgazdasági szövetkezetek település- és telepítéshigiéniájának vizsgálatai jelentősek.

Tudománytörténész, közíró, polihisztor
1942-ben a soproni erdészeti akadémián kezdte felsőfokú tanulmányait. Húsz évesen részt vett a németek elleni ellenállási mozgalomban, ezért Sopronból menekülnie kellett az őt elfogni szándékozó nyilasok elől. A budapesti egyetemen kezdte orvosi tanulmányait, orvosi diplomát 1951-ben Debrecenben szerzett. 1955-ben belgyógyász szakorvosi vizsgát tett, de röviddel ezután elhagyta az orvosi pályát. Rényi Alfréd mellett a Matematikai Kutatóintézet könyvtárosa lett, innen 1970-ben elbocsátották, ezután a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában alkalmazták. A Kádár-korszakban munkásságának elismerésére nem számíthatott, a "tűrt" kategóriába volt sorolható. Kiterjedt irodalomtörténeti és tudománytörténeti munkásságából itt a Bolyai Farkassal és Jánossal, valamint Galileivel és Newtonnal foglalkozó munkáit emeljük ki, valamint értékes, a rádióban végzett tudományos ismeretterjesztő munkásságát. Munkásságának méltó értékelésére csak 1990 után kerülhetett sor, számos kitüntetést kapott. Apja Vekerdi Béla matematikatanár volt.

Svéd vegyész
1727-ben Stockholmban a Bányatanács vegyi laboratóriumának igazgatójává nevezték ki, három évvel később a Királyi Pénzverde vezetője és az uppsalai egyetem professzora lett. 1730-ban fedezte fel és nevezte el a kobaltot és ezzel elsőként fedezett fel olyan fémet, amely az ókorban ismeretlen volt. 1733-ban hozta nyilvánosságra arzénvegyületek összetételével és oldhatóságával kapcsolatos eredményeit, később az antimon, a bizmut, a higany és a cink tulajdonságait kutatta. 1741-ben és 1743-ban tette közzé a sósav, a salétromsav és a kénsav előállítási módját tárgyaló munkáit. Az első kémikusok egyike volt, akik teljesen megtagadták az alkímiát, s utolsó éveit annak szentelte, hogy leleplezze az "aranycsinálás" alkímiai módszereit.

Német csillagász, matematikus, orvos, könyvnyomtató
Apjának, Johann Ernst Adelbulnernek nyomdájában elsajátította a könyvnyomtató mesterséget, majd Halle-ban, Magdeburgban, Hamburgban, Altdorfban humán tárgyakat, matematikát és orvostudományt tanult. 1742-ben az altdorfi egyetem matematikaprofesszora és az egyetem csillagászati obszervatóriumának vezetője lett. 1733-ban Nürnbergben találkozott a svéd Anders Celsiussal (1701-1744), akinek javaslatára megindította az első rendszeres kiadvány-sorozatot a csillagászati észlelések és adatok széleskörű megismertetése céljából. Ez 1735-36 között "Commercium litterarium ad astronomiae incrementum" címmel latinul, majd 1736-40 közt "Merkwürdiger Himmelsbegebenheiten" címmel német nyelven jelent meg. Emellett csillagászati évkönyvet adott ki és számos orvosi, illetve meteorológiai és csillagászati tárgyú könyvet is írt. 1736-ban a porosz Királyi Tudományos Akadémia tagjává választotta. (Bartha Lajos)

Amerikai fizikus, matematikus
A University of Michigan-en végzett 1872-ben, mérnökként beosztották az Egyesült Államok vizeinek tavainak és tengerparti szakaszainak felmérését végző testülethez (United States Lake Survey). 1882-ben csillagászként a Vénusz Nap előtti átvonulását megfigyelő csoport tagja volt. 1893-tól a Columbia egyetem professzora, 1895-től 1905-ig dékánja is volt. 1905-től 1921-ig a Washington-i Carnegie Institution elnöke, 1898-1900 között az American Mathematical Society elnöke volt. A matematika, asztronómia, geodézia és mechanika számos területen publikált. Legfontosabb eredményeit a geodéziai mérések tökéletesítése terén érte el.

Amerikai genetikus, Nobel-díjas
A minnesotai egyetemen biostatisztikát, a kaliforniai műszaki főiskolán (CalTech) genetikát és meteorológiát tanult. 1942-ben Ph.D. fokozatot szerzett. 1942-1945 között az USA légierőnél meteorológusként és oceanográfusként szolgált a Csendes-óceánon. 1946-ban a CalTechre került genetikai kutatónak, ahol 1956-1966 között professzor volt. Közben Rockefeller-ösztöndíjjal két évet Angliában töltött. 1966-68 között a koppenhágai egyetem vendégprofesszora volt. Lewis T. H. Morgan laboratóriumában tanulta a genetikát. Muslicák ezreit keresztezte, híres négyszárnyú muslicája nagy feltűnést keltett a genetikusok körében. A négyszárnyúságot okozó mutáció az atavisztikus mutációk egyike. Számos kitüntetéssel és tudományos címmel ismerték el tevékenységét. 1995-ben Erik Wieschaus és Christiane Nüsslein-Volhard genetikai kutatókkal megosztva kapták az orvosi-élettani Nobel-díjat fejlődésgenetikai kutatási eredményeikért.

Matematikus, mérnök, tudomány-szervező, egyetemi tanár
Szegény családból származott. 15 évesen a piarista rendbe lépett, de a szerzetesi fogadalom letétele előtt kilépett a rendből. Kassán, a pesti egyetemen, majd a bécsi tudományegyetemen tanult. Az 1830-as években tevékeny matematikai munkásságot fejtett ki, több tankönyvet írt, csillagászattal is foglalkozott. 1837-ben a Magyar Tudós Társaság (MTA) levelező tagjává választotta. 1840. augusztus 29-én Magyarországon elsőként mutatta be a Tudós Társaság előtt fényképfelvétel készítését. Ezért 2003-ban ezt a napot választották a Magyar Fotográfia Napjává. 1841-ben röpiratban sürgette központi műegyetem felállítását. Az Iparegyesület kezdeményezője, Párizsban, Belgiumban az iparfejlesztést tanulmányozta. Az első magyar felelős minisztérium 1848-ban a pesti egyetem matematika tanárává nevezte ki. Állásától 1850-ben az önkényuralom megfosztotta. Ekkor kivándorolt először Nicaraguába, majd az Egyesült Államokba. New Orleansban 1854-ben hajózási magániskolát nyitott. Megkezdte a tengerészeti évkönyvek (Nautical Almanach) kiadását. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. Az Észak és Dél közötti amerikai polgárháború (1861-65) következtében tanári állását és vagyonát elvesztette, elszegényedve halt meg. (Bartha Lajos)

Kémikus, műegyetemi tanár
1861-től a József Polytechnikumban (műegyetemen) majd Zürichben tanult. Heidelbergben Bunsen mellett doktorált. Ezután a zürichi műegyetemen vállalt tanársegédi állást, ahol magántanári címet is szerzett. 1867-ben a budapesti műegyetem ásványtani tanszékének helyettes tanára, majd 1870-ben az újonnan alakított Kémiai Technológiai Tanszék professzora lett. A Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező tag 1873-tól, rendes tag 1891-től), a műegyetemnek több ízben rektora volt. Közel három évtizedig (1870-1897) vezette az intézmény könyvtárát. A Természettudományi Társulat vezetésében több mint 40 évig vett részt. Tudományos munkássága rendkívül gazdag. A víz lúgosságának, továbbá - tanítványával, Pfeifer Ignáccal - a víz keménységének meghatározására kidolgozott módszerét a közelmúltig világszerte alkalmazták. Tevékeny szerepe volt a budapesti vízmű létrehozásában. Ő végezte el a hazai gázgyártás céljára szolgáló szenek elemzését. Legfontosabb eredményeit a kerámiaipar területén érte. Legjelentősebb felfedezése a fémlüszter-máz évszázadokon át keresett gyártási titkának megfejtése. Az általa kifejlesztett és eozin-nak nevezett mázak készítési eljárásait a pécsi Zsolnay-majolikagyár termékeiben alkalmazták. 1904-ben állami megbízásból újjászervezte a herendi porcelángyárat. Második felesége Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő volt.

Fiziko-kémikus, egyetemi tanár
A budapesti József Nádor Műszaki Egyetem elvégzése után (1922) mint tanársegéd elektrokémiai kutatásokat folytatott. Berlinben 1926-1928 között a Kaiser Wilhelm Institut für Faserforschung kutatójaként természetes polimerek röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálatával foglalkozott, majd az angliai Manchesterben a staurolit és a kianit nevű alumíniumszilikátok szerkezetét vizsgálta, s meghatározta az apatit szerkezetét. 1930-ban hazahívták a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatójának. A szegedi Tudományegyetemen létrehozta az első egykristályok vizsgálatával foglalkozó magyarországi röntgendiffrakciós laboratóriumot. 1938-ban a budapesti Műegyetem kémiai-fizikai tanszékének vezetőjévé nevezték ki. 1947-ben jelent meg egyik alapvető munkája. Ugyanezen évben koholt vádak alapján négy év börtönre ítélték, majd két évig internálták. 1953-tól az Építéstudományi Intézetnek, 1956-tól haláláig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének munkatársa volt. Előbb üvegszerkezet-kutatásokkal foglalkozott, majd 1963-tól munkatársaival a korszerű diffraktometriás méréseken alapuló kvantitatív fáziselemzés kidolgozásában és gyakorlati alkalmazásában ért el kiváló eredményeket.

Orvos, sebész, egyetemi tanár
Orvoscsaládban (apja, nagyapja, dédapja is orvos volt) született. Orvosi oklevelét 1927-ben szerezte Budapesten. 1924-1928 között az I. sz. Kórbonctani Intézetben gyakornok. 1928-tól az I. sz. Sebészeti Klinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1949-től a B. V. Petrovszkij által vezetett III. sz. Sebészeti Klinikán adjunktus. 1951-től nyilvános rendes egyetemi tanár. Az Országos Sebészeti Intézet igazgatói tisztségét haláláig betöltötte. 1969-1974 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektorhelyetteseként tevékenykedett. Első szerkesztője az Archivum Chirurgicumnak, majd ennek jogutódja a Magyar Sebészet főszerkesztője. Számos nemzetközi tudományos társaság tagja volt. 1944-ben mint zsidó munkaszolgálatos, a bori rézbányába került. Szerencsés véletlen folytán maradt életben. A hazai mellkassebészet úttörői között foglalkozott a mediastinum, a nyelőcső, a gyomorrák sebészetével, valamint a hipertónia sebészi kezelésével. Számos közleménye jelent meg a fekélybetegség és az endokrin daganatok sebészi problémáiról.

Magyar születésű angol-dán matematikus
Wigner Jenő unokaöccseként született, Paul Dirac nevelt fia lett. Kisdiákként ő küldte haza a Középiskolai Matematikai Lapoknak a híres "SEND+MORE=MONEY" rejtvényt. A szintén magyar származású Richard Rado tanítványaként Londonban doktorált 1952-ben. Értekezésének témája gráfok színezése volt; speciális esetben bizonyította (idősebb) Hajós György híres sejtését a négy színnel való térképszínezésekkel kapcsolatban. A merev körű gráfokra vonatkozó alapvető eredménye széles körű kutatásokat indított. Rövid élete végén Dániában professzorkodott; ottani tanítványai világhírűek lettek a gráfelmélet szakemberei között. (Hujter Mihály)

Skót matematikus, geológus
1785-től az Edinburgh-i Egyetem professzora volt. Megírta Hutton munkásságának világos és pontos, rövid összefoglalását, saját megfigyeléseivel kiegészítve, s a művet 1802-ben közreadta Illustrations of the Huttonian Theory of the Earth (A Föld huttoni elméletének illusztrációi) címmel. Ez a mű sokat tett az uniformitarianizmusnak, a tudományos geológia egyik alaptételének elfogadtatásáért. Nevét viseli a párhuzamosságra vonatkozó Playfair-féle axióma.

Brit anatómus, paleontológus, zoológus
Sebésznek tanult, 1824-től Edinburgh-ban folytatta orvosi tanulmányait, de 1825-ben a londoni St. Bartholomew Kórházba helyezték át. 1830-ban találkozott a kor leghíresebb őslénytudósával, a francia Georges Cuvier-vel, majd a következő évben el is látogatott hozzá Párizsba, ahol a Nemzeti Természetrajzi Múzeumban őrzött leleteket tanulmányozta. Összehasonlító anatómiai munkásságának eredményeként korának legtekintélyesebb brit anatómusa lett. Darwin tanításait elutasította, de az azt megalapozó elvek helyességét elismerte, sőt, azt állította, hogy ő mutatott rá elsőként ezen alapelvek igazságára.

Amerikai csillagász
A Berkeley egyetemen, majd Párizsban és Berlinben tanult. 1901-09 között a Missouri egyetemen tanított, itt többek között Harlow Shapley is a tanítványa volt. 1909-1948 között a Mount Wilson Obszervatórium munkatársa volt, 1923-45 között az intézmény igazgatóhelyetteseként. Fotometriai módszerekkel továbbfejlesztette és a 18 magnitúdón túlra is kiterjesztette a csillagok fényesség skáláját. Foglalkozott a csillagok fényének intersztelláris abszorpciójával, a Tejút és a galaxisok fényességével is. Megmérte a Földnek a Tejútrendszer középpontjától való távolságát. 1940-ben a Bruce éremmel jutalmazták. Tiszteletére nevezték el a 4473.sz. kisbolygót.

Német-amerikai elméleti fizikus, matematikus
Középiskolai és egyetemi tanulmányait szülővárosában végezte, de 1933-ban zsidó származása miatt kénytelen volt elhagyni Németországot. Zürichben doktorált, majd az utolsó pillanatban sikerült még érvényes német útlevelével emigrálnia az Egyesült Államokba, Princetonba. Itt Einstein asszisztense lett és maradt 1946-ig, majd az egyetem professzoraként működött élete végéig. Wigner Jenővel közösen publikálta 1948-ban a Bargmann-Wigner egyenleteket tetszőleges spinű részecskékre, 1954-ben felállította a Bargmann tételt bizonyos Lie csoportokra az elemi részek fizikájában, míg 1959-ben közreműködött a relativisztikus precesszióra vonatkozó Bargmann-Michel-Telegdi egyenlet megalkotásában. Amerikai akadémikusként nyerte el - Wigner Jenővel megosztva - az első alkalommal kiosztásra került és ma már Wigner medálnak nevezett díjat, de még halála előtt egy évvel megkapta a német Max Planck medált is. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi tanár
1781-től a nagyszombati, 1786-tól a győri, pécsi és pozsonyi akadémián, 1810-1831 között a budai (majd pesti) tudományegyetemen a felsőbb matematika tanára. 1809-től tiszta és alkalmazott matematikát, ezenkívül 1826-28 közt az építészetet adta elő a pesti tudományegyetemen, a Mérnöki Intézetben (Institutum Geometricum) az építészet tanára. 1801-ben a göttingeni tudós társaság tagjai sorába választotta. Több tankönyvet írt, melyeket külföldön is használtak.

Piarista matematikus, egyetemi tanár
Teológiai tanulmányait Nyitrán végezte. 1890-ben a kolozsvári egyetemen mennyiség- és természettanból tanári oklevelet szerzett. Tanári oklevele megszerzése után 1891-ben a piarista rend szegedi, majd a következő évtől annak budapesti gimnáziumában tanított. 1892-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1896-ban a budapesti tudományegyetemen a matematika magántanára, 1912-ben ny. r. tanára lett. Az Eötvös Collegiumban vezető szaktanár volt. 1936-ban vonult nyugdíjba. Kutatásának tárgya a szintetikus és projektív geometria, a determinánselmélet, foglalkozott függvénytannal és differenciálegyenletekkel is. 1897-ben magyar nyelvre lefordította és kiadta Bolyai János Appendixét. A fény elektromágneses elmélete c. tanulmányával 1895-ben elnyerte az MTA pályadíját. Fejér Lipót mellett Suták József lett Neumann János doktori disszertációjának bírálója. Erre az adhatta az okot, hogy Suták még 1914-ben "A geometria logikai épületének felépítése" címmel írt dolgozatot, Neumann értekezése pedig ez volt: "Az általános halmazelmélet axiomatikus felépítéséhez."

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti tudományegyetem orvosi karán szerezte 1908-ban. 1907-től az egyetem kórbonctani intézetében Petrik Ottó mellett volt gyakornok. 1909-ben a berlini Robert Koch Intézetben dolgozott, 1909-től 1923-ig a budapesti II. sz. belklinikán adjunktus, majd megbízott intézetvezető. Az 1. világháború alatt (1914-18) a 7. Hadsereg bakteriológiai és kórtani osztályát, majd a budapesti helyőrség szívbetegállomását vezette. 1923-tól a pécsi tudományegyetem orvosi karán a belgyógyászat ny. r. tanára, majd a belklinika igazgatója volt 1959-ig. 1935-36-ban dékán, 1943-44-ben rektor volt. Munkássága a belgyógyászat teljes területét felölelte. Foglalkozott a gümőkór elleni küzdelemmel, szilikózis-vizsgálatokkal, szorgalmazta Harkányfürdő fejlesztését. Fő törekvése a klinika megszervezése volt.

Orosz matematikus
A moszkvai egyetemen matematikusként szerezte diplomáját. Egyetemi tanári kinevezéséhez szükséges disszertációja megvédése után Moszkva több főiskolájában, és Ivanovóban is tanított. Hincsint kezdetben a számelmélet és a valószínűségszámítás foglalkoztatta, kutatásaival megerősítette Hardy és Littlewood eredményeit. Eredményeit a Mathematische Zeitschrift-ben publikálta. 1927-ben professzori kinevezést kapott a moszkvai egyetemen. Ekkor jelentette meg a "A valószínűségszámítás alaptörvényei" című munkáját. 1937-ben két éves szaratovi egyetemen töltött időszak után, Moszkvában Kolmogorovval és Gnedenkoval, aki ekkor még tanítványa volt, folytatta a valószínűségszámítás-iskola építését. 1940-től érdeklődése a statisztikai mechanika felé fordult, később pedig Shannon információelméletének fejlesztése kezdte foglalkoztatni. Több könyvét a matematika iskolateremtő munkájaként tartják számon.

Orvos, botanikus
Egyetemi tanulmányait Németországban és Svájcban végezte. Orvosi oklevelét Zürichben szerezte meg 1759-ben. Magyarországra visszatérve Debrecenben lett a város főorvosa. Működése alatt több magyar nyelvű könyvet írt a gyógyításról Az első magyar nyelvű gyermekgyógyászati könyvében: "Kis gyermekek ispitálja" a falusi, szegény embereknek szóló, az általuk is igénybe vehető gyógyítási tanácsait adja közre. Botanikai tevékenységet is folytatott. Az általa ismertetett gyógynövényekről, amelyek az akkori gyógyítás nélkülözhetetlen kellékei voltak, a magyar növények gazdag választékát foglalta össze könyvében, melynek második, bővített kiadásában 1000-féle gyógynövényt írt le.

Orvos, ideg- és elmegyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait Budapesten végezte. 1946-ban mint nyilvános rendes tanárt az egyetemi Ideg-és Elmeklinika igazgatójává nevezték ki. 1950-ben nyugdíjazták, és az Országos Ideg-és Elmegyógyintézetben kapott osztályvezető főorvosi beosztást. 1956. okt. 1-jén rehabilitálták, újra egyetemi tanárrá nevezték ki az egyetem újraszervezett Idegkórtani Klinikájára. Az MTA 1950-ben "kiemelt tudóssá" nyilvánította, 1952-ben pedig a "honoris causa" orvostudományok doktora címet nyerte el. Két évig különböző német egyetemek idegklinikáin, további két évig Angliában folytatott agyszövettani tanulmányokat. Az izombetegségek nemzetközileg elismert szakértője, lényeges eredményeket ért el a poliomyelitis, a skizofrénia és a kisagyi megbetegedések kórélettani és patológiai vizsgálata vonatkozásában.

Orvos, egyetemi tanár
1925-ben nyerte el az orvosi diplomát a debreceni egyetemen. 1924-től 1932-ig a debreceni egyetem élettani intézetének tanársegédje, ugyanott 1932-ben magántanárrá képesítették. Tanulmányutat tett Londonban Rockefeller-ösztöndíjjal 1927-1929-ig, Cambridge-ben Hopkinsnál dolgozott. 1932-ben a budapesti egyetem kórélettani intézet rk. tanára, majd az élettani tanszéken ny. r. tanár lett 1935-ben, 1946-tól a Biológiai Kutató Intézet igazgatója Tihanyban. 1948-ban Stockholmba, majd Angliába ment. 1954-től az ottawai (Kanada) élettani intézet igazgatója. Főként az anyagcsere élettanával foglalkozott. A Magyar Tudományos Akadémia levelező taggá választotta 1945-ben, rendes tag 1946-tól, 1949-ben kizárták az akadémikusok soraiból és 1993-ban rehabilitálták.

Walesi-angol amatőr csillagász, nagyiparos
A csillagászati fényképezés egyik úttörője. Fiatalon inasként dolgozott egy liverpooli gyárban, ahol ügyessége révén hamarosan magasabb beosztást kapott, 1847-ben társtulajdonos, 1855-ben a vállalat vezetője lett és vagyonra tett szert. Birkenhead mellett magánobszervatóriumot rendezett be, ahol 1875-től rendszeres csillagászati észleléseket végzett. 1883-tól az akkor újdonságnak számító csillagászati fényképezéssel foglalkozott. Kitűnő felvételeket készített kiterjedt égi objektumokról: csillaghalmazokról, ködökről, távoli csillagrendszerekről. Felvételei (a magyar Gothard Jenővel egyidejűleg) bebizonyították a tükrös távcsövek előnyét a csillag-fényképezésben. Idős korában földtannal is foglalkozott. 1901-ben feleségül vette az amerikai Dorothea Klumpke-t, aki maga is jelentős csillagász volt. 200 felvételét bemutató albuma a korai asztrofotográfia értékes dokumentuma. A Liverpooli Csillagászati Társaság elnöke, a Royal Society tagja volt, a Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel tüntette ki. (Bartha Lajos)

Belga csillagász, kozmológus
Lemaitre építőmérnöknek tanult. Az 1. világháború után papnövendék lett, 1923-ban szentelték pappá. 1923-24-ben a Cambridge-i Egyetem napfizikai laboratóriumában, majd 1925 és 1927 között a Massachusetts Institute of Technologyn (Massachusettsi Műegyetem) tanult, itt ismerkedett meg Edwin P. Hubble és Harlow Shapley amerikai csillagászoknak a táguló világegyetemről alkotott elképzelésével. 1927-ben az asztrofizika professzora lett a Leuveni Egyetemen. Ebben az évben dolgozta ki az ősrobbanás elméletét, amely Albert Einstein általános relativitáselméletének keretében magyarázatot adott a galaxisok távolodására. Korábban is megalkották már a táguló világegyetem egyes modelljeit - ilyen volt Willem de Sitter holland csillagász munkája-, de George Gamow módosításaival Lemaitre elmélete vált a kozmológia vezető elméletévé. Lemaitre a kozmikus sugárzással és a háromtest-problémával, három egymást vonzó test térbeli mozgásának a leírásával is foglalkozott.

Angol matematikus
Matematikai ösztöndíjat nyert el Oxfordban, a Balliol College-ben folytatta tanulmányait. Edinburgh-ben Eddington vezetése mellett védte meg Ph.D. fokozatát. A doktorátus megszerzése után matematikai előadói kinevezést kap Londonban az Imperial College-ba. Később matematikai oktató a liverpooli egyetemen, majd a sheffieldi egyetem matematikai tanszék élére kap kinevezést. 1952-től Liverpoolban a matematika professzora. Mind az Edinburgh-i, mind a Londoni Királyi Társaság is tagjává választotta. Kutatásai a differenciálgeometria, relativitáselmélet, kozmológia területein kiemelkedőek. Robertsonnal együttműködve kidolgozták a Robertson-Walker-metrikát, (FRW), amelyet Friedman-Lemaître-Robertson-Walker (FLRW) metrikának is neveznek. Fermivel együttműködve jelentős eredményeket ért el (Fermi-Walker-differenciálás, Fermi-Walker-transzport).

Orvos, patológus, sebész, hisztokémikus
A budapesti tudományegyetemen orvosi oklevelet szerzett 1928-ban. 1928-tól patológus az I. sz. Kórbonctani Intézetben, 1932-től a III. sz. sebészeti klinikán díjtalan műtőorvos, majd tanársegéd. 1938-ban az USA-ba ment. Először egy magánkórházban dolgozott. Patológusként még ugyanabban az évben a chicagoi egyetemen Assistant in Medicine lett. 1943-ban az egyetemtől Doctor of Philosophy fokozatot kapott. 1949-ben a mellkasi betegségek tárgykörének belgyógyász professzora lett. 1950-ben alapvető szerepe volt a Hisztokémiai Társaság megalapításában. 1956-ban a chicagoi egyetemről Kaliforniába, a Palo Alto Medical Center and Medical Research Foundation-be ment át, s itt dolgozott haláláig. Több tudományos társaság tagja volt. Kezdetben a csont speciális szövettani szerkezetét vizsgálta, de kutatásainak fő tárgya a hisztokémia lett. E téren vált világhírűvé. A rácsrostrendszer kutatásának róla elnevezett eljárása a Gömöri-féle ezüstimpregnációs módszer.

Orvos, biológus, genetikus, egyetemi tanár
1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét. 1948-ban megbízták a budapesti orvosi kar biológiai tanszékének megszervezésével. 1948-1952-ig első vezetője. 1953-tól tanszékvezető egyetemi tanár lett. 1973-1979-ig az általános biológiai intézetben kialakított származás- és örökléstan, majd a genetikai tanszék vezetője. Kutatási területe a növényi szövetek és gerinctelen állatok biokémiai-örökléstani viszonyai, a molekuláris evolúció elméleti, ideológiai kérdései. Egyik fő hazai képviselője volt az 1950-es években uralkodó, a Szovjetunióból átvett téves biológiai és genetikai irányzatnak.

Vegyész
1942-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát a műegyetemen, 1947-ig a Műegyetem Fizikai Kémia Tanszékén ösztöndíjas gyakornoka, majd tanársegéde volt. 1947-1980-ig a Tungsram Rt. Kutatómérnöke, a volfram laboratórium vezetője volt. Kutatási területe a szilárdtestkémia, elsősorban a volfram, molibdén, rénium és vegyületeik előállítása. 1980-ban nyugdíjba vonult majd ezt követően 18 évig az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetében dolgozott a Tungsram kutatási témáin. Felfedezett négy új volframvegyületet, elsők között sikerült volframot előállítania tiszta állapotban laboratóriumi körülmények között. Kutatásokat végzett a Philips cég holland és a Toshiba cég japán gyáraiban is. Munkásságát a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi tanári címmel ismerte el. 1997-ben Széchenyi-díjat kapott.

Francia kémikus, fizikus
A francia hadsereg kapitánya volt. A hadseregből kilépve kémiával foglalkozott, 1723-tól a párizsi tudományos akadémia tagja, 1732-től a párizsi botanikus kert igazgatója volt. Stephen Gray kísérleteit megismételte, majd további kísérleteket is végzett. Ő ismerte fel, hogy kétféle villamosság létezik, ezeket üvegelektromosságnak (électricité vitreuse), illetve gyantaelektromosságról (électricité résineuse) nevezte. Így az elektromosság ún. "kétfolyadék-elmélet"-ét állította fel.

Amerikai elméleti fizikus, Nobel-díjas
1939-ben, 21 éves korában doktorált a Columbia egyetemen fizikából. 1941-től 1943-ig az MIT sugárzásokat kutató laboratóriumának, 1943 és 1946 között pedig a chicagoi egyetem nevezetes metallurgiai laboratóriumának volt a munkatársa. 1947-ben a Harvard egyetem professzoraként alkotta meg a kvantumelektrodinamika új matematikai formalizmusát. Kramers elképzeléséből kiindulva az elektronnak mechanikai, tehetetlen tömeget és elektromágneses tömeget is tulajdonított, s a kétféle tömeg összegének figyelembe vételével tudta értelmezni a hidrogénatom spektrumának finomszerkezetét, a vonalak ún. Lamb-eltolódását. Feynmannal, valamint a japán Tomonagával együtt kaptak kvantumelektrodinamikai kutatásaikért megosztott Nobel-díjat 1965-ben. Munkásságuk révén sikerült a fizikusoknak jobban megérteniük az elemi részecskék és az elektromágneses tér kölcsönhatását. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyészmérnök
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte meg. 1906-tól az Országos Kémiai Intézetben vegyész, 1909-től a borkémiai osztályon dolgozott. Mint kísérletügyi főigazgató halt meg. Behatóan foglalkozott a hazai borok összetételének vizsgálatával. Az országos borellenőrzés korszerűsítésében jelentős szerepe volt. Korszerűsítette a Malligand-rendszerű alkoholmeghatározó készüléket. Borászati kérdések mellett az ecetgyártás problémáival is foglalkozott

Orvos, reumatológus, egyetemi tanár
Tanulmányait Bécsben végezte, orvosi diplomát 1926-ban szerzett. Diplomáját Németországban 1931-ben, Budapesten 1945-ben honosították. Mint orvostanhallgató a bécsi Kémiai Intézetben dolgozott. 1926-1933 között az Aacheni Reumakutató Intézetben laboratóriumvezető, majd főorvos. 1934-1945 között a Chinoin Gyógyszergyár biológiai laboratóriumának vezetője. 1946-1952 között a budapesti II. sz. Belgyógyászati Klinikán dolgozott. 1952-59 között a III. sz. Belgyógyászati Klinikán egyetemi docens. 1959-től a II. sz. Belgyógyászati Klinikán egyetemi tanár. Tudományos munkaterülete a klinikai fehérje-kémia, reumatológia, a munkaártalmak kórtana, a vese élet- és kórtana, elméleti és klinikai hepatológia és az orvosfilozófia.

Német kémikus, Nobel-díjas
1881-ben kezdett a purinokkal foglalkozni. Meghatározta a húgysav, a xantin, a koffein, a teobromin és más rokon vegyületek összetételét és szerkezetét. Bebizonyította hogy mind a purin nevű nitrogéntartalmú bázis származékai. 1883-ban kezdte meg a cukorcsoport kutatását eredményei páratlanul fontosak voltak szerves kémiában. Meghatározta a fruktóz a glükóz és sok más cukor molekulaszerkezetét bár igaz hogy a sztereokémiai viszonyok megnehezítették a leírást. Eredményeit a vegyületek szintetizálásával igazolta. A fehérjék köztük az enzimek kémiájához is jelentősen hozzájárult.

Skót matematikus, statisztikus
Egyetemi tanulmányait fizika és matematika szakon a glasgow-i egyetemen kezdte el, majd ösztöndíjat elnyerve Cambridge-ben folytatta. Cambridge-ben John Wishart kurzusán matematikai statisztikát tanult. 1934-ben Frank Yates, aki akkor lett a Rothamsted Kísérleti Állomás vezetője, Cochran-t - aki ekkor még a doktori disszertációját készítette Cambridge-ben - meghívta munkatársnak. Cochran elfogadta a meghívást és 5 évig dolgozott itt. Ezalatt kidolgozott egy statisztikai módszert a kísérleti és mintavételi eljárásokra. 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol több egyetemen dolgozott. Kidolgozta többek között az Iowa, majd North Carolina állami egyetemének statisztikai intézetében a statisztikai képzés programját. A Johns Hopkins Egyetemen a biostatisztikai tanszéket vezette, ahol megújította az általa előzőleg készített orvosi és mezőgazdasági statisztikai alkalmazásokat. A Harvard Egyetemen létrehozta a statisztikai tanszéket.

Csillagász, földbirtokos, mezőgazdász
Bécsben jogi tanulmányokat végzett. Testvérével, Gothard Jenő csillagásszal együtt herényi birtokukon 1881-ben csillagvizsgálót és finommechanikai műhelyt rendeztek be. Fivérével együtt bolygóészleléseket végzett, melyeket a brit Royal Astronomical Society is közölt. Betegsége következtében 1883-ban felhagyott a csillagászati észlelésekkel. A továbbiakban elsősorban a mezőgazdaság korszerűsítésével, annak elméleti kérdéseivel is foglalkozott. A mintagazdasággá fejlesztett családi birtok jövedelméből támogatta fivére csillagászati vizsgálatait. Testvérének halála után (1909) lőfegyverek gyártásával is foglalkozott. Közéleti szerepet is vállalt, országgyűlési képviselő volt. Sok publikációja jelent meg. (Bartha Lajos)

Mérnök, egyetemi tanár
Diplomáját a Budapesti Műegyetemen szerezte, 1938-ban. 1949-1950-ben részt vett a Növénytermesztési Kutató Intézet és a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet megszervezésében, majd 1950-1958 között ez utóbbinak osztályvezetője volt. 1959-1974-ig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Munkássága az öntözés nagyüzemi formáinak kidolgozására, a barázdás, sávos és esőztető öntözésmódok hatásfokának javítására, távlati öntözésfejlesztési koncepciókra összpontosult. Nyitott, derűs életvitelével, segítőkészségével sok barátot szerzett. Szakmai felkészültsége, szervezőkészsége, embersége gyümölcseként tisztelet övezte. Munkásságát, kutatási eredményeit tankönyvekben, szakmai kiadványokban tette elérhetővé. (Szabóné Kele Gabriella)

Orvos, rákkutató, radiológus
Édesapja a Munkásbiztosító Pénztár alapítója volt. Budapesten végezte középiskolai, majd orvosi tanulmányait. 1936-tól dolgozott a Bakáts téri Eötvös Loránd Rádium- és Röntgenintézetben, amely akkor a magyar rákellenes küzdelem vezető intézménye volt. 1952-ben lett a jogutód, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa. 1946-ban az egyetem magántanára, 1957-ben az orvostudományok doktora. 1970-ben létrehozta az első magyar onkoradiológiai (később: sugárterápiás) tanszéket az Orvostovábbképző Intézetben. A Co60 szolgáltatta gammasugárzás, valamint a nagyfeszültségű elektrongyorsítók által kiváltott röntgensugárzás orvosi alkalmazásának hazai kezdeményezője volt. A Magyar Orvostudományi Nukleáris Társaság elnökeként működött együtt Bozóky Lászlóval az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban. Nevéhez számos angol és német nyelven megírt monográfia, tankönyv és tudományos publikáció fűződik, könyvei közül sok ma is forrásértékű Klasszikus műveltsége, nyelvtudása segítették, hogy tudományát ne csak művelje, de népszerűsítse is: Őszinte szavak a rákról c. könyve 1957 és 77 között öt kiadást ért meg. 2014-ben róla nevezték el az Onkológiai Intézet legmodernebb egységét, egy Siemens gyártmányú lineáris gyorsítót és CT készüléket tartalmazó Besugárzót. (Dr. Radnai Gyula)

Orosz asztrofizikus
A spektroszkópikus mérések jelentős művelője. A moszkvai Egyetemet elvégezve az egyetemi obszervatóriumban az asztrofizika oroszországi úttörőjének, F. A. Bregyihinnek munkatársa, 1888-tól a Szentpétervár melletti Pulkovói Császári Obszervatóriumnak (majd a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Központi Obszervatóriumának) vezető csillagásza, 1916-18 közt igazgatója. 1894-től színképelemző műszereinek tökéletesítésével, rendkívül pontos mérések segítségével számos, egymás körül igen közel keringő ún. spektroszkópikus csillag-párt fedezett fel. Elsőként állapította meg a spektrumok Doppler-eltolódása alapján, hogy a Jupiter vastag légkörének tengelyforgása az egyenlítőn gyorsabb, mint a pólusok közelében (1896). Kimutatta (a német H. Seeligertől és az amerikai J. E. Keelertől függetlenül), hogy a Szaturnusz gyűrűje porszemekből áll (1895). 1916-tól a rendszeres napfényképezés irányítója. A londoni Királyi Csillagászati Társaság és az Itáliai Spektroszkópiai Társaság tiszteletbeli tagja, a párizsi Akadémia Janssen-érmével jutalmazták. Nevét egy holdkráter és az 1004.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Angol fizikus, Nobel-díjas
1921-ben végzett a Cambridge-i Egyetemen, majd tíz évet töltött kutatóként a Cavendish Laboratóriumban. Itt kezdte el azt a munkát, amellyel az ionizáló részecskék pályáját észlelő Wilson-féle ködkamrát a kozmikus sugárzás vizsgálatára szolgáló automatikus berendezéssé fejlesztette. Az e műszerrel szerzett adatok értelmezéséért kapta meg a Nobel-díjat. Iskolát teremtett a kozmikus sugárzás vizsgálatában, de más irányú kutatásokat is serkentett, ez vezetett el a Manchesteri Egyetemen az első rádiócsillagászati tanszék megteremtéséhez és a Jodrell Bank Rádiócsillagászati Kísérleti Állomás megépítéséhez.

Amerikai asztrofizikus, észlelő csillagász
A kaliforniai Mount Wilson Obszervatórium kutatója, a csillag-színképvizsgálat szakértője. A hindu Vainu Bappuval együtt kimutatta, hogy szoros összefüggés van a kétszer ionizált kalcium csillagok szinképében mutatkozó vonalainak szélessége, és a csillag fényerőssége között. Ezzel fontos módszert nyújtottak a csillagok megbízható fényerősség-beosztására és távolságmérésére. Elsőként állapította meg, hogy egyes csillagokon a napfoltokhoz hasonló csillag-foltok mutathatók ki, melyek a csillag aktivitásának változását okozzák. 1984-ben a Bruce emlékéremmel jutalmazták. (Bartha Lajos)

Amerikai asztrofizikus, csillagászat-történetkutató
1952-ben doktorált a chicagoi egyetemen, az elméleti asztrofizika úttörője, Subrahmanyan Chandrasekhar mellett. A Chichagoi Egyetem Yerkes Csillagvizsgálójában W. W. Morgannal és S. Sharpless-szel a Tejútrendszer csillagok alkotta "karjai"-nak szerkezetét, az ott kialakuló fiatal csillagok fizikáját kutatta. 1958-tól a kaliforniai Műszaki Egytetem, majd a Madison Egyetem tanára, 1973-81 között a Santa Cruz Egyetem professzora, a Lick Obszervatórium igazgatója. Alapvető tanulmányt közölt a csillagközi gázfelhők és az erős, változó intenzitású aktív csillagrendszer-magok fizikájáról. Behatóan tanulmányozta a 19.sz. és a 20.sz. első felében tevékenykedő csillagászok életét és munkásságát, ezekről mintegy 70 tanulmányt közölt. 1988-90 közt az Amerikai Csillagászati Társaság elnöke, a Bruce emlékéremmel, a londoni Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével, a Régi Távcsövek Társaságának Lipperhey-emlékérmével tüntették ki. Nevét a 6107.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Orvos, anatómus, egyetemi tanár
1869-ben szerzett orvosi oklevelet a pesti egyetemen, 1869-től tanársegéd az anatómiai intézetben. 1872-1874 között a strassburgi egyetem fejlődéstan magántanára. 1875-ben a budapesti egyetem fejlődéstan tanára. 1881-1889 között a tájanatómiai és szövettani tanszéken, 1890-1899-ben az I. sz. anatómiai intézetben tanár. 1898-1999-ben az egyetem rektora, több alkalommal orvoskari dékán. Szövettannal, agykutatással, összehasonlító anatómiával foglalkozott. 1879-től az MTA tagja.

Angol geológus, geofizikus
1881-ben publikálta The Physics of the Earth's crust c. alapvető művét. Ebben leírta a Föld inhomogén összetételét, azt, hogy a Föld köpenye folyékony rétegen helyezkedik el. A kontinensek mozgásának elmélete Wegener munkái után vált lassan elfogadottá a huszadik században. George Darwin elméletéhez csatlakozva (melynek lényege, hogy a Hold valamikor a Föld része volt, abból szakadt ki), Fisher ennek bizonyítékát a Csendes-óceán létében vélte felfedezni. A Geological Society of London 1893-ban a Murchison éremmel, 1913-ban a Wollaston éremmel tüntette ki. (Piriti János)

Amerikai feltaláló
Szegény farmercsaládba született. 1862-ben apja halála után az ő feladata lett, hogy segítse anyját és fogyatékos nővérét. Az Ontario-tó partján fekvő Rochester városába költöztek. Fiatalon kezdett dolgozni és tizennégy évesen már egy biztosítónál volt kifutófiú. Esténként munka után tanult, hogy nagyobb bérért könyvelőként dolgozhasson. A fényképezéssel 22 éves korában találkozott. Utána évekig azon kísérletezett, hogy hogyan tudná egyszerűsíteni a fényképezési technológiát és a képek akkor még nagyon körülményes előhívását megkönnyíteni. Kikísérletezte az úgynevezett szárazlapot, melyet szabadalmaztatott és piacra dobott. Vállalkozása az Eastman Kodak Company néven vált világhírűvé. A 20. század elejére az Amerikai Egyesült Államok egyik legtehetősebb üzletembere lett. Bőkezű filantróp és híres műgyűjtő volt. Zeneiskolát alapított a Rochester Egyetemen és dollármilliókkal támogatta a Massachusettsi Műszaki Egyetemet. (Pintér Endre)

Geológus, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen tanult. 1906-ban doktorált, majd 1907-14-ben az egyetem ásványföldtani intézetében tanársegéd volt. 1919-ben a gyergyószentmiklósi gimnázium, majd 1920-1940 között a kolozsvári leánygimnázium természetrajz és földrajz tanára. Egyidejűleg az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának titkára, majd elnöke és az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. A kolozsvári tudományegyetem Bolyai Tudományegyetemmé való átszervezése után az ásvány-kőzettani tanszék tanára nyugdíjazásáig. A Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett tagja, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagja. Munkássága során az ásvány- és kőzettani kérdések foglalkoztatták, barlangtani vizsgálatokba kezdett. A barlangkutatás közben nyert földtani, ásvány-kőzettani, őslénytani, állattani és régészeti megfigyeléseit tanulmányokban publikálta.

Kanadai-amerikai csillagász, matematikus
Fiatalon az Egyesült Államokba került. 1857-ben a Cambridge-i Nautical Almanac Office munkatársa lett. Munkája mellett 1858-ban B.Sc. fokozatot szerzett a Harvard egyetemen. 1861-ben a matematika tanára lett a United States Naval Observatory-ban. 1877-tól az American Ephemeris and Nautical Almanac Office vezetője volt, 1884-ben egyúttal a matematika és asztronómia tanára a Johns Hopkins Egyetemen, Baltimore-ban. Legfontosabb munkái a Hold és a nagyobb bolygók pályájára vonatkozó számításai, valamint a fontosabb csillagászati állandók új, pontosabb meghatározása. Az utóbbi cél érdekében a fénysebesség pontosabb mérésén dolgozott, ennek során együttműködött Michelson-nal. Számos könyvet írt, többek között közgazdasági problémákkal foglalkozó műveket, valamint több népszerű csillagászati munkát. Jelentős szerepe volt abban, hogy a magyar Hell Miksát tisztázta az 1769. évi méréseinek hamisításának rágalma alól, egyúttal a szakirodalomban keményen elítélte a rágalmazókat.

Német matematikus
1922-27 között Stuttgartban és Berlinben fizikát tanult, 1927-ben Berlinben szerzett diplomát. Ezután a Berlini Egyetemen matematikát tanult, és 1932-ben L. Bieberbachnál doktorált. 1930-39 között a Jahrbuch über die Fortschritte der Mathematik című folyóirat szerkesztőségében dolgozott, doktori fokozatának elérése után mint a folyóirat szerkesztője. 1939-45 között a külügyminisztériumnál kódfejtőként dolgozott, 1945-49 között középiskolában tanított. 1949-ben a Tübingen-i egyetemen magántanár lett, 1954-1958 között a Mainz-i egyetemen rendkívüli professzorként tanított. 1958-ban Würzburgban professzori kinevezést kapott. 1972 után mint emeritus professzor, több USA-beli egyetemen vendégprofesszorként tanított. A komplex analízis, a függvényelmélet voltak matematikusi tevékenységének fő területei.

Brazil kísérleti fizikus
Olasz emigráns szülők gyermeke. Sao Pauloban szerzett egyetemi oklevelet 1943-ban matematika-fizika szakon, Giuseppe Occhialini tanítványaként. Együtt mentek azután Angliába, Bristolba, ahol a kozmikus sugárzást tanulmányozva Cecil Powell kutatócsoportjában, 1947-ben fedezték fel fotográfiai nyomjelzéses módszerrel a Yukava által 1935-ben megjósolt pionokat. 1949-ben kutató professzorként tért vissza Braziliába, Rio de Janeiro egyetemére és 1967-től lett a Gleb Wataghin Fizikai Intézet professzora. Tovább kutatva a kozmikus sugárzást, tanulmányozta a nagyenergiájú ütközéseket az általa kifejlesztett és egyre finomított nukleáris emulziós lemezekkel, még a boliviai Andok hegycsúcsain is. Braziliában az ország egyik legnagyobb tudósaként tartják számon. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök
Gépészmérnöki oklevelét 1892-ben a budapesti műegyetemen szerezte. Párizsban, egy villamossági cégnél kezdett dolgozni, ahol az indukciós motorok méretezésére teljesen új számítási módszert dolgozott ki. Erre felfigyelve, Mechwart András a Ganz-gyár akkori igazgatója, meghívta az elektrotechnikai osztály élére, majd igazgatóhelyettesi beosztásba. Rövid idő alatt megtervezte az indukciós motorcsaládot. A Ganz-gyár az ő vezetésével kezdett el foglalkozni a háromfázisú villamos vontatással. 1898-ban a Ganz-gyár az ő véleményére hallgatva vállalta el az általa kidolgozott nagyfeszültségű rendszer alapján az olaszországi Valtellina-vőlgy villamosított vasútvonalának megtervezését és kiépítését. 1905-től elvállalta az olasz kormány és amerikai tőke által Vado-Liguréban alapított mozdonygyár vezetését, amit Kandó-mozdonyok gyártására hoztak létre. Ezidő alatt villamosította a Giovi-vonalat. 1917-ben a Ganz műszaki igazgatója, majd vezérigazgatója. Itt megkezdte a fázisváltós rendszer kidolgozását, amit a Budapest Nyugati Pu.- Dunakeszi - Alag közti fővonalszakaszon próbáltak ki. A fázisváltós próbamozdony üzemi eredményei alapján határozta el a MÁV a Budapest-Hegyeshalom fővonal villamosítását. Ennek számára tervezte a róla elnevezett villamosmozdonyt. Sem a villamosítás befejezését, sem mozdonyainak üzembe állítását nem érte meg. Több bel- és külföldi kitüntetésben részesült. 1927-től az MTA tagja.

Orvos, sebész, szívsebész, egyetemi tanár
1931-ben a bolognai egyetemen szerezte meg - majd Debrecenben honosította - orvosi oklevelét. 1933-1937-ben a pécsi kórbonctani intézet tanársegédje, 1937-1950-ben Egerben, majd a Rókus Kórházban alorvos, később főorvos. 1950-1955-ben a pécsi II. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1955-1957-ben a budapesti III. sz. sebészeti klinika, 1957-1975-ben a IV. sz. szívsebészeti klinika igazgatója. Előbb gyermeksebész volt, de már ekkor foglalkozott szívsebészettel. Elsőként végzett Magyarországon Blalock-műtétet, Swann-módszerrel aorta-feltárást. 1960-ban az ő csoportja hajtott végre elsőnek Magyarországon extracorporális perfúzióval végzett nyitott szívműtétet. Az érsebészet területén számos új módszert alkalmazott, de traumatológiával is eredményesen foglalkozott. Ő végezte Magyarországon az első combnyakszögelést. Jelentős oktatói tevékenységet fejtett ki.

Német fizikus
Strassburgban doktorált 1884-ben Kundtnál. 1893-ban a drezdai műszaki egyetem professzora lett. 1887-ben a Hertz által felfedezett, később fényelektromos jelenség néven ismertté vált jelenség részletes vizsgálata során felfedezte, hogy az ultraibolya sugárzás hatására egy negatív töltésű, és elektromosan szigetelt fémlemez elveszíti töltését, a töltéssel nem rendelkező fémlemez pedig pozitív töltésű lesz. A pozitív töltésű fémlemez azonban nem veszíti el töltését. A hatás csak a hullámhossz bizonyos, az adott fémtől függő értéke alatt lép fel. A jelenséget róla nevezték el Hallwachs-effektusnak. Később Lénárd Fülöp mutatta ki, hogy a jelenség során a fémből elektronok lépnek ki. Az effektusnak fontos szerepe volt Einstein fénykvantum-hipotézisének megfogalmazásában. Számos, a gyakorlati életből is ismert eszköz, így a fotocella és a napelem ezen a jelenségen alapul.

Amerikai matematikus
A Hunter College-on szerezte meg a B.A. fokozatát matematikából summa cum laude minősítéssel 1922-ben. Középiskolai tanítás mellett a Columbia Egyetemen megszerezte az M.A. fokozatát 1925-ben majd a Ph.D.-t 1930-ban. 1948-ig középiskolai tanárként működött. E mellett 1943-45 között a Columbia Egyetemen katonai célú statisztikai kutatásokon is dolgozott. 1948-1953 között a New York Polytechnic Institute-ban oktatott. Jelentős tevékenységet fejtett ki a középiskolai matematikaoktatás színvonalának emelése érdekében. Számos matematikatörténeti, és a matematikát népszerűsítő könyvet írt tanárok és diákok számára.

Csillagász
A selmeci bányászati akadémián, majd a pesti Tudomány Egyetemen tanult, bécsi önkéntesi ideje alatt K. L. Littrow előadásait is látogatta. 1872-ben Konkoly Thege Miklós akkor alapított ógyallai magán-csillagvizsgálójának obszervátora lett, itt főként nap és meteor észleléseket végzett, ill. a megfigyelési adatokat számolta. Számos csillagászati cikket és észlelési tájékoztatót írt a Természet c. folyóiratba. 1875 őszétől Hódmezővásárhelyen tanító, itt is végzett meteor megfigyeléseket. Jelentős tudomány-terjesztő munkát végzett, hírlapokat adott ki, harcolt a magasabb színvonalú oktatásért.

Svéd kémikus, mineralógus
Az uppsalai egyetemen tanult, itt szerzett Ph.D. fokozatot 1758-ban, majd ugyanitt tanított, eleinte fizikát és matematikát, majd a kémia professzora lett. Jelentősen hozzájárult a kvantitatív analízis fejlődéséhez. Kidolgozta az ásványok osztályozásának egy rendszerét. A fémek, elsősorban a bizmut és nikkel kémiájával foglalkozott. 1775-ben írott munkájában a kémiai affinitás táblázatát állította össze. Tanítványa volt Carl Wilhelm Scheele.

Szovjet mérnök-fizikus, Nobel-díjas
1918-ban szerzett mérnöki diplomát a szentpétervári műszaki egyetemen és Abram Ioffe új, műszaki fizikai kutatóintézetében kezdte fizikusi pályáját. A polgárháború során fellépett spanyolnátha járványban elvesztette apját, feleségét, két gyermekét. Ioffe ekkor Cambridgebe, Rutherfordhoz szerzett számára kutatói ösztöndíjat. Itt szupererős mágneses terek előállításával és az ott lejátszódó jelenségek eredményes kutatásával hívta fel magára a figyelmet. Jól beilleszkedett az itt dolgozó tudósok közösségébe, Rutherford saját utódját látta benne. 1927-ben másodszor is megnősült, ebből a házasságból két fia született.1934-ben egy szokásos hazai látogatás után nem engedték vissza a Szovjetunióból. Sztalin a szovjet fizikai kutatások szinvolalának emelésére megvásároltatta Kapica Cambridge-i laboratóriumát a Kapica tervezte héliumcseppfolyósítóval együtt és Moszkvában új fizikai intézetet létesített a számára. Itt sikerült felfedeznie a cseppfolyós hélium szuperfolyékonyságát. A második világháborúban a szovjet acélgyártást segítette Kapica találmánya, egy ipari méretekben működő turbinás levegőcseppfolyósító. A háború után meghívták a titkos szovjet atomkutatásban való részvételre, itt azonban nem fogadta el Berija irányítását és lemondó levelét elküldte Sztalinnak. Életben hagyták, de száműzték saját intézetéből. Csak Sztalin és Berija halála után térhetett vissza. Nagy kedvezménynek számított, hogy 1970-ben részt vehetett egy Magyarországon tartott nemzetközi konferencián, mely a fizikatanárok képzésével foglalkozott. 1978-ban kapott megosztott Nobel-díjat a szuperfolyékonyság felfedezéséért, miközben már a szabályozott termonukleáris fúzió lehetőségeit kutatta. Élete utolsó percéig dolgozott - ahogyan és amikor csak engedték. (Dr. Radnai Gyula)

Japán fizikus, Nobel-díjas
A kiotói egyetemen tanult, majd a Riken kutatóintézetben dolgozott Yoshio Nishina csoportjában. 1937-39 között Lipcsében dolgozott, Heisenberg mellett. Innen visszatért Japánba a világháború kitörése miatt. Doktori disszertációját Lipcsében végzett munkája alapján védte meg a kiotói egyetemen. 1941-ben a tokiói egyetem professzora lett. A háború alatt mikrohullámú rendszerek elméletével foglalkozott. 1949-ben Robert Oppenheimer meghívására a Princeton-i Institute for Advanced Study-ban töltött egy évet, majd visszatért Japánba. 1955-ben létrehozta a tokiói egyetem magfizikai intézetét. 1956-1962 között a tokiói egyetem elnöke volt. 1963-1969-ig Japán országos tudományos tanácsának elnöke és az egyetem optikai kutatóintézetének igazgatója volt. 1969-ben a tokiói egyetemtől a Professor Emeritus címet kapta. Az elméleti fizika számos területén ért el nagyon jelentős eredményeket. Ezek közül legfontosabb a relativisztikus kvantumelektrodinamika konzisztens elmélete, melynek kidolgozásáért 1965-ben Richard Feynmannal és Julian Schwingerrel megosztott fizikai Nobel-díjat kapott. Jelentősek a kollektív mozgások elméletében, a mezonelméletben és a magnetronok elméletében elért eredményei. Róla kapta nevét a "Tomonaga-Luttinger folyadék".

Amerikai kémikus, Nobel-díjas
A Massachusetts Institute of Technology-n tanult. 1950-től 1979-ig a kémia professzora volt a Harvard egyetemen. 1963-ban a Baselban (Svájc) alapított Woodward Research Institute igazgatója lett. A szerves kémia területén ért el jelentős eredményeket, különösen bonyolult molekulák szintetikus előállításában. Az ultraibolya spektroszkópiában általa felállított szabályokat Woodward-féle, vagy Woodward-Flieser-féle szabályoknak is nevezik. 1944-ben William von Eggers Doering-gel együtt szintetizálták a kinint. 1951-ben a cholesterin és cortisont szintetizálta. Az 1947-1954 között általa vezetett kutatás eredménye volt a sztrichnin szintetikus előállítása. Roald Hoffmann-nal megfogalmazta a - bizonyos típusú szerves reakciók mechanizmusára vonatkozó - Woodward-Hoffmann szabályokat. Fontos eredményeket ért el az antibiotikumokra vonatkozó kutatásban. A kémiai szintézis területén elért eredményeiért nyerte el az 1965 évi kémiai Nobel díjat.

Statisztikus, történész
A 19. század erdélyi művelődéstörténetének jelentős egyénisége volt. 1847-ben megjelent könyvében feldolgozta Erdély statisztikáját. 1848. június 8-án Szemere Bertalan az országos statisztikai hivatalhoz nevezte ki titkárnak. A szabadságharcban játszott szerepéért bujkálnia kellett, többször letartóztatták. Az 1850-es években érdeklődése a közgazdaság kérdései felé fordul. A biztosítás bevezetésének úttörője, takarékpénztár alapítója és vezetője. Cikkei jelentek meg a biztosítási matematika területén. Számos fontos történeti művet írt. 1883-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Jelentősen hozzájárult Kolozsvár városképének alakításához.

Mérnök
Tizenhat éves korában szakkönyvet írt az automobilról. Műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Ez időben fordult érdeklődése a hangosfilm és a távolbalátás kérdései felé. Több távolbalátó rendszert dolgozott ki. Az 1919-ből származó Telehorja még szeléncellával és húros oszcillográffal működött, s több kilométer távolságra állóképek közvetítésére alkalmas, azaz alapjában véve képtávíró volt. Mivel találmánya továbbfejlesztésére hazai lehetőség nem mutatkozott, 1924-ben elfogadta a berlini AEG meghívását, s ez időtől Németországban dolgozott. Az 1928-as berlini rádiókiállításon bemutatott televíziós vevőjén már általa módosított Nipkow-tárcsát és fényreléként ködfénylámpát alkalmazott. 1933-ban kihozott készüléke tükörkoszorús, ködfénylámpás elrendezésű volt. Ennek E. H. Traub fizikussal továbbfejlesztett változata volt a forgótükrös, kis kapacitású Kerr-cellával mint fényrelével dolgozó Mihály-Traub-féle vevőkészülék (1935).

Vegyészmérnök, jogász, múzeumigazgató
Oklevelét 1925-ben a József Nádor Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. A Hungária Műtrágya- és Kénsavgyárban üzemmérnökként kezdett, itt 1928-tól üzemvezető. 1935-ben Szegeden jogi doktorrá avatták. 1938-ban cégvezető főmérnökként az újonnan induló pápai gyárrészleg vezetésével bízták meg. Kidolgozták a trisógyártás technológiáját. 1944-ben a Budapesti Kén utcai Üzem vezetésére kapott megbízatást. Ezt követően a Műtrágya- és Erdőtakarmány-gyár műszaki vezetője, majd Peremartonban az Ipari Robbantóanyag-gyárba került. 1963-1972 időszakban a Várpalotai Magyar Vegyészeti Múzeum első igazgatója. 1970-ben megkapta a Pfeifer Ignác emlékérmet.

Orvos, orvostörténész, bibliográfus
Előbb ciszterci szerzetes, majd kilépett a rendből, 1925-ben a budapesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt fordult az orvostörténelem felé, 1927-ben kiadta Az orvostudomány története c. monográfiáját. 1925-1927-ben a budapesti kórbonctani intézetben, majd az Uzsoki utcai Kórházban kórboncnok. 1930-ban európai körutat tett, jeles orvostörténeti intézetekben ösztöndíjas. 1931-ben az USA-ban telepedett le. A koreai háború idején orvosezredes, nevéhez fűződik az epidemiás haemorrhagiás láz kórképének leírása és kórbonctanának azonosítása. Pályafutásának utolsó húsz esztendejében a Pentagon Fort Mayer Kórházában főorvos. 1983-ban a magyar orvostörténelem támogatására életre hívta a Mayer Ferenc Kolos Alapítványt.

Német fizikus
Ohm 1817-ben a matematika professzora lett a kölni Jezsuita Kollégiumban. Az Ohm-törvény lényegét Die galvanische Kette, matematisch bearbeitet (A galvanikus áramkör matematikai vizsgálata; 1827) c., rövid értekezésében foglalta össze. Műve nagy hatással volt az elekromosságtanra és az elektromosság alkalmazásaira, de olyan hűvösen fogadták, hogy 1833-ban Nürnbergben, a Műszaki Iskolában vállalt állást. Munkáját később kezdték elismerni: 1841-ben a londoni Royal Society Copley-érmével tüntették ki, a következő évben a társaság külföldi tagja lett. Róla nevezték el az elektromos ellenállás mértékegységét.

Osztrák fizikus
Rudolf Kohlrausch unokája, apja Otto Kohlrausch agrárkémikus. 1907-ben doktorált Bécsben a radioaktív bomlás statisztikus leírásával. Franz Exner asszisztense volt, majd 1811-ben habilitált. 1820-tól a grazi Műszaki Főiskola tanára, később rektora is volt. 1912-ben Egon Schweidlerrel alfa-részecskék számlálására alkalmas detektort épített, később közeli barátjával, Erwin Schrödingerrel a gamma-sugárzás által kiváltott szekunder sugárzást tanulmányozták. Ezeken kívül a Raman-effektus kísérleti kutatásában ért el jelentős eredményeket. (Piriti János)

Fizikus, geofizikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, 1912-ben szerzett tanári oklevelet. 1911-ben bekapcsolódott Eötvös Loránd torziós ingával végzett méréseibe, s e problémakör specialistájává vált. Eötvös irányítása alatt több évig dolgozott az egyetem Fizikai Intézetében, ahol a laboratóriumi kísérletek mellett a torziós ingával és más műszerekkel terepi méréseket is végzett. 1914-től a budapesti evangélikus gimnáziumban tanított, majd az intézmény igazgatója volt 1945-48-ig. Tanári működésével párhuzamosan foglalkozott a geofizika elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Magyarországon, valamint 1923-24-ben és 1925-26-ban Indiában, 1927-28-ban Franciaországban végzett geofizikai méréseket, 1932-1935 között a súlyos és tehetetlen tömeg arányosságával kapcsolatos kísérleteket végzett. Nagyrészt neki köszönhető a rendszeres terepi használatra is alkalmas Eötvös-ingák kifejlesztése. 1947-ben megbízták a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet vezetésével. 1950-1954 között a Geofizikai Intézet igazgatója volt. Jelentős szerepet játszott az ország gravitációs alaphálózati feltérképezésének megszervezésében. Jelentősek a függővonal-elhajlások interpolációjának terén végzett felsőgeodéziai kutatásai is.

Magyar származású kanadai orvos, leprakutató
A Pázmány Péter Tudományegyetemen avatták orvosdoktorrá (1938), itt lett tanársegéd (1942), majd katonaorvosként harcolt a keleti fronton. Az amerikaiak fogságában Németországban ellátta a helyőrség és a környék falvainak egészségügyi szolgálatát (1945-1948). Kanadába vándorolt ki (1951); Hampstead városban a quebeci egyetemi leprakutató laboratórium vezetője lett. Az ENSz egyik szakcsoportjának fejeként járványkórházat alapított Brazíliában az Amazonas-vidék leprás gyermekeinek gyógyítására. Gözsy Béla társszerzővel könyvet írt "Studies on Phagocytic Stimulation" címmel (1957), és több mint 400 szakcikkel járult hozzá a lepra világméretű legyőzéséhez. Számos déli ország kitüntetései mellett az "Order of Canada" (posztumusz) érdemrendben részesült a Hansen-betegség (azaz lepra, bélpoklosság) gyógyításában elért sikereiért (1994). (Hujter Mihály)

Német születésű amerikai biológus
A Berlini Egyetemen doktorált 1926-ban, majd két év múlva az egyetem munkatársaként Új-Guineába és a Salamon-szigetekre vezetett expedíciót. A fajok utódfajokká való szétválásáról, ill. a kis számú egyed által létrehozott populációkról szóló korai tanulmánya a korszerű, szintetikus evolúcióelmélet egyik vezető alakjává tették. Ez az elmélet már magába foglalja a génmutáció és -rekombináció, a kromoszómák szerkezeti és működési változásai, a szaporodási elszigetelődés és a természetes kiválasztódás biológiai folyamatait is. A New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum madártani részlegének kurátoraként folytatta kutatásait 1932-53-ig. Ebben az időszakban száznál több cikket és könyvet írt a madárrendszertanról. 1940-ben új faj fogalmának újfajta meghatározására tett javaslatot, ezt tudományos körökben igen kedvezően fogadták, és alkalmazásával több, korábban ismeretlen fajt sikerült felfedezni. 1953-ban a Harvard Egyetem Alexander Agassiz-állattanprofesszora lett, 1961-ben pedig kinevezték az Összehasonlító Állattani Múzeum igazgatójává, ahonnan 1970-ben ment nyugdíjba.

Geológus
A Szegedi Tudományegyetemen 1932-ben nyert tanári oklevelet, majd ugyanitt 1933-ban szerzett doktorátust. Tanulmányai befejeztével Szentpétery Zsigmond mellett az egyetem ásvány-kőzettani intézetében dolgozott, 1935-ben a makói gimnázium tanára. Tudományos és oktatófilmek készítésével is foglalkozott. 1948-ban az Országos Természettudományi Múzeum, 1951-től a Magyar Állami Földtani Intézet munkatársaként dolgozott. 1956-tól az Intézet Mátrahegységi Kutató Osztályának vezetője. Nevéhez fűződik a Mátra hegység területén a részletes térképezési módszerek kidolgozása. A Gyöngyösoroszi Ércbánya alapdokumentációjának összeállítása után a Ny-i Mátrában és a középső Mátrában új érces teléreket tárt fel.

Lengyel fizikus, kémikus, kétszeres Nobel-díjas
1891-ben Párizsba költözött, s a Sorbonne-on Paul Appel, Gabriel Lippmann és Edmond Bouty előadásait kezdte látogatni. Az egyetemen olyan - akkor már közismert - fizikusokkal találkozott, mint Jean Perrin, Charles Maurain és Aimé Cotton. 1893-ban szerzett licenciátust a fizikai tudományokból. Lippmann kutatólaboratóriumában kezdett dolgozni. 1894-ben a matematikai tudományokból is licenciátust kapott. Az év tavaszán ismerkedett meg Pierre Curie-vel. Házasságkötésük egy világra szóló eredményeket hozó kapcsolat kezdetét jelezte. 1898 nyarán felfedezték a polóniumot, majd néhány hónappal később a rádiumot is. A radioaktivitás kutatásában elért eredményei tették világhírűvé. 1903-ban Henri Becquerellel és férjével, Pierre Curie-vel megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Az 1911-es kémiai Nobel-díj egyedüli díjazottja volt.

Építészmérnök, egyetemi tanár
Középiskolai tanulmányait a budapesti Fasori Evangelikus Gimnáziumban végezte. A Műszaki Egyetem tanárainak jóvoltából, a háború utáni újjáépítés érdekében 1944 őszén közel hatvan építészhallgató utazhatott el Magyarországról, több professzoruk kíséretében, hogy frontszolgálat helyett behívott katonaként is továbbtanulhassanak. A Halléban, majd Dániában tanuló hallgatók között volt Farkasdy Zoltán is. 1945-ben, építész diplomájának megszerzése után két éven át Dániában bővítette ismereteit olyan neves mestereknél, mint például Jorn Utzon, a világhírű sidney-i opera későbbi tervezője. Hazatérte után tapasztalatainak jó ideig nem sok hasznát vehette: a szocreál lett az egyetlen megengedett stílusirányzat az építészetben is. Farkasdy Janáky Istvánnal közösen tervezte az újonnan létesített miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem épületeit, majd a budapesti Műegyetem Stoczek utcai tanulmányi épületét. Pályájának fontos teljesítménye volt a budai Várban megvalósult foghíjbeépítés. Az épületek egy része elismerést, egyes elemei vitát váltottak ki. 1970-től kezdve közel két évtizedet a tanításnak szentelt a Műegyetem Középület-tervezési tanszékén.

Walesi matematikus
Akadémiai karriert nem futott be. Hajókon, valamint londoni kávéházakban tanított matematikát, majd nemesi családoknál is magántanítóként működött. Főúri támogatói segítségével állami tisztviselői állásokhoz is jutott. Korának számos neves matematikusával került ismeretségbe. Kiterjedt levelezést folytatott többekkel, így Sir Isaac Newtonnal, akinek egyes műveit ő adta ki nyomtatásban. Gazdag matematikai könyvtárat és sok kéziratot hagyott maga után. Ő javasolta a kör kerülete és átmérője közötti arány jelölésére a görög π betű bevezetését.

Gépészmérnök
Oklevelét Stuttgartban szerezte 1903-ban, hol G. Daimler tanítványa és pártfogoltja volt. 1906-1909 között Párizsban az autóiparban működött, s az akkor kibontakozó francia aviatika hatására kezdett repüléssel foglalkozni. Hazatérve - Magyarországon elsőnek - megtervezte és hazai cégekkel elkészíttette repülőgépét és gépének motorját. Gépével 1909. dec.-ben Rákoson több sikeres felszállást végzett. 1910 őszén a Helios garázs által alapított Blériot-pilótaiskola vezetését vette át, majd 1912-től az autószakmához tért vissza. Több évtizeden át a budapesti Mercedes-képviselet üzemvezetője volt. A 2. világháború után az Ikarus Autóbuszgyár mérnökeként számos újítással járult hozzá az üzem korszerűsítéséhez és gyártmányai fejlesztéséhez.

Amerikai matematikus
Miután 1944-től 1946-ig a seregben szolgált, a híres Princeton Egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1950-ben. Egyik legfontosabb tanára és szerzőtársa Neumann János volt, John Nash pedig a barátja diák koruktól. Kuhn 37 évig tanított Princetonban, miközben kormányhivataloknak végzett kutatásokat és operációkutatási szervezeteket is vezetett. Magyar szempontból a legfontosabb érdeme, hogy Kőnig Dénes és Egerváry Jenő eredményeinek jelentőségét felismerve világhírűvé tette a "magyar módszer" optimalizációs eljárást. (Hujter Mihály)

Fizikatanár, entomológus, evangélikus lelkész
Teológiát és természettudományokat Berlinben tanult. 1837-ben jött haza, tovább foglalkozott természettudományokkal, 1846-tól a Bruckenthal Könyvtárban dolgozott, egyidejűleg a nagyszebeni gimnázium fizikatanára volt. Néhány barátjával 1849-ben megalapította a Siebenbürger Verein für Naturwissenschaften nagyszebeni tudományos társulatot, amelynek több éven át titkára, majd elnöke volt. Különösen Erdély rovarfajainak összegyűjtésével foglalkozott, számos utazást tett Erdély különböző részében. 1866 elején Holcmányba választották meg papnak, még abban az évben városi lelkész lett Nagyszebenben. A bécsi zoológiai és botanikai, a stettini entomológiai, a regensburgi zoológiai, valamint a hallei természettudományi társulatok tagjaik sorába választották. 1850-től az erdélyi honismertető társulatnak választmányi tagja volt.

Vegyész
Tanulmányait a kolozsvári, majd a budapesti egyetem kémiaszakán végezte. 1907-1909-ig tanársegéd a kolozsvári gazdasági akadémián, 1909-től a kolozsvári gyógynövénykísérleti állomás vegyésze. 1915-től a földművelésügyi minisztérium kísérleti osztályán működött. Munkáiban főleg a hazai termelésű illóolajokkal foglalkozott, melyeknek kivált a hazai mentaolajoknak külföldön is megalapította jó hírét. Számos cikke jelent meg főleg a hazai gyógynövényiparról és annak közgazdasági jelentőségéről.

Gépészmérnök, repülőgéptervező
1901-ben beiratkozott a műegyetem gépészmérnöki szakára. Már egyetemi évei alatt foglalkoztatta a repülés, főként annak műszaki kérdései. Blériot 1909-es budapesti bemutatója akkora hatással volt rá, hogy hamarosan saját repülőgép tervezésébe kezdett. Gépénél több, korát megelőző konstrukciós megoldást alkalmazott. Ő alkalmazott először olyan kormányszerkezetet, amellyel a repülőgép valamennyi irányban irányítható volt. Nevéhez fűződik a rugózó futómű, valamint a kerekek közé szerelt biztonsági csúszótalpat is. Magyarországon elsőként kezdett el foglalkozni a gázturbinákkal. Jelentős tudományos és publikációs tevékenységet fejtet ki, ő volt a magyar repülési szakirodalom megalapítója. Repülőgépeinek építését mérnöki számítások alapján végezte. 1914-ben kipróbált gépével 170 km/óra csúcssebességet ért el a korabeli gépek 90-100 km/óra teljesítményével szemben. Emlékét a Budapest XVI. kerületében, a mátyásföldi repülőtér közelében lévő, róla elnevezett Zsélyi Aladár utca, valamint a XVII. kerületben, a Ferihegyi repülőtér közelében található Koch Aladár utca is őrzi.

Angol orvos, biológus, zoológus
A londoni University College-en tanult orvostudományt. 1854-55-ben a krimi háborúban sebészorvosként teljesített szolgálatot. Ezután a Middlesex-i kórházban működött sebészként, majd 1861-től 1884-ig a londoni Hunterian Museum kurátora volt. 1884-től a londoni Natural History igazgatója volt. A múzeum anyagának gazdagításával és pontos mérések elvégzésével jelentősen hozzájárult a strukturális antropológia fejlődéséhez. Tanulmányozta az ember és a főemlősök agyának szerkezetét, az emlősök etológiáját. A múzeumi gyűjtemények összeállítására, gyarapítására vonatkozó nézetei nagy hatással voltak korának múzeumügyére.

Német csillagász, egyetemi tanár, tudománynépszerűsítő
A giesseni egyetemen doktorált. 1880-tól a kölni Időjárási és Csillagászati Obszervatórium vezetője. Főleg a Hold felületének morfológiájának vizsgálatával, és a csillagok színváltozásával foglalkozott. A Tejút körvonaláról és fényesség eloszlásáról szerkesztett térképe a fényképezés alkalmazásáig a legalaposabb volt. Széleskörű tudománynépszerűsítő munkájával a műkedvelő csillagászok által végezhető tudományos értékű észlelésekhez kívánt útmutatást adni. Kitűnően szerkesztett csillagtérképe máig mintául szolgál. Az általa szerkesztett Sirius c. folyóirat az észlelési adatok értékes forrása. Sok éven át volt a "Jahrbuch der Astronomie und Geophysik" egyik szerkesztője. Fontosak meteorológiai megfigyelései is. Nevét egy holdkráter és a 12041.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Amerikai immunológus, neurobiológus, Nobel-díjas
A pennsyilvaniai egyetem orvosi karán szerzett orvosi diplomát 1954-ben. 1957-ben a New York-i Rockefeller Kutató Központban kezdte el immunológiai kutatásait, 1960-ban az intézet professzora lett. Kutatási területe a vérben keringő antitestek szerkezetének vizsgálatára vonatkozott. Az antitestek a szervezetbe bekerült idegen anyagok, például mikroorganizmusok, vagy az általuk termelt anyagok hatására keletkezett védőanyagok. Ezek közül Edelman az immunglobulin G-nek (IgG) nevezett fehérjefrakciót tanulmányozta. 1959-ben Edelman és Rodney R. Porter brit biokémikus egymástól függetlenül nyilvánosságra hozta első eredményeit, s néhány éven belül az antitestek számos alapvető tulajdonsága tisztázódott. Eldman és Porter munkája elősegítette az immunológia fejlődését, ami pedig a betegségek diagnosztizálásában és gyógyításában hozott eredményeket. 1972-ben Porterrel megosztva orvosi-élettani Nobel-díjat kapott az antitestek pontos kémiai szerkezetének meghatározásáért.