Vegyész, főreáliskolai tanár
Tanulmányait a bécsi és zürichi műegyetemen végezte, 1868 őszétől Nendtvich Károly mellett tanársegéd és ugyanettől 1901-ig a budapesti belvárosi főreáliskola tanára. 1873-tól a fővárosi vegyészeti hivatal, 1901-től 1910-ig a székesfővárosi vegyészeti és tápszervizsgáló intézet igazgatója. A levegő széndioxid tartalmának meghatározásával, ásványvízelemzéssel, ivóvízkezeléssel, a naftalin és származékaival, a kámforsav és amidjainak dehidratálásával stb. foglalkozott. 1880-tól az MTA tagja.

Angol matematikus
Oxfordban tanult matematikát és ókori nyelveket. 1570-től Ptolemaiosz műveivel együtt Kopernikusz tanait oktatta Oxfordban. Hosszabb európai utazása után 1582-ben I. Erzsébet királynő görög tanára volt. 1585-től először egy, majd két oxfordi kollégium igazgatója is volt. 1619-ben ő alapította meg az oxfordi egyetemen a geometriai és a csillagászati tanszéket. Jelentősen hozzájárult az angol bibliafordítás létrejöttéhez.

Itáliai orvos, természettudós
Bolognában, Európa legrégebbi egyetemén végezte orvosi tanulmányait, s lett 28 évesen ennek az egyetemnek tanára. Később néhány évig Pisában is működött, életének utolsó három évét pedig Rómában töltötte, XII. Ince pápa orvosaként. A mikroszkóp felhasználásával jutott a biológiai szövettan, a hisztológia tudományában és az anatómiában fontos felfedezésekre. Békákat boncolva fedezte fel a kapilláris vérkeringést, ő írta le legelőször a vörös vértesteket. Mikroszkópos megfigyeléseit kiterjesztette a tüdő, lép, vese, máj és bőr vizsgálatára. Ma is joggal viseli több szöveti struktúra Malpighi nevét (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai geológus
A meteorkráterek első kutatója. Először jogot végzett, majd geológiát és ásványtant tanult. 1892-ben egy társával arany- és ezüstbányát tárt fel. 1902-ben kezdte meg az arizonai Flagstaff közelében fekvő, 1.2km átmérőjű, 170m mély kráterképződmény kutatását, amelyről addig azt feltételezték, hogy gáz- vagy forróvízfeltörés eredményeként keletkezett. Barringer feltételezte, hogy a krátert meteorbecsapódás hozta létre. 1903-tól 1929-ig fúrásokat végzett a kráterben, azt remélve, hogy a feltételezett meteoritban található vasmennyiséget ki tudja termelni. Jelentős mennyiségű vasat nem sikerült találnia, a geológiai észlelések azonban alátámasztották a meteorbecsapódás elméletét. 1929-ben Forest Ray Moulton számításokat közölt, melyek szerint a becsapódó anyagtömeg szinte teljes egészében elgőzölög. Barringer röviddel ezután meghalt. Utóbb az arizonai krátert róla nevezték el. A meteorbecsapódások által keletkezett kráterek elméletét az 1960-as években Eugene M. Shoemaker tisztázta megnyugtatóan. (Bartha Lajos)

Svéd mérnök, feltaláló, Nobel-díjas
1892-ben a göteborgi Chalmers Műszaki Főiskolán, a diploma megszerzését követően még egy évet a zürichi Szövetségi Főiskolán tanult. Göteborgban kezdte mérnöki munkáját, első találmánya a forró levegővel működő turbina volt. Szerkesztett pasztörizáló berendezést és fejőgépet, valamint egy gőzturbinához csatolható, egypólusú generátort. Kísérleteinek nagy részét a stockholmi Laval Társaság gőzturbina-műhelyében folytatta. 1900 és 1905 között a Dalén és Celsing cég keretein belül működött. 1901-ben lépett a Carbure et l' Acétylen Rt-be, 1906-ban főmérnökké, három évvel később ügyvezető igazgatóvá, nevezték ki. 1912-ben egy rosszul sikerült robbantási bemutatón elvesztette a szeme világát, s negyedszázadon át vakon dolgozott. Legsikeresebb találmánya az acetilénlámpák automatikus működését szabályozó szeleprendszer, a Solventil. Megoldotta az acetilén robbanásveszély nélkül való feloldását, s ezzel megteremtette a disszugázipar alapjait. A világítótornyok és világítóbóják gáztartályainál használható automatikus szabályozók feltalálásáért 1912-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

Osztrák elméleti fizikus
A bécsi egyetemen Stefan és Boltzmann hallgatója volt. Diplomamunkáját Franz S. Exnernél írta kísérleti témából, majd egy évig Leidenben volt tanulmányúton Kamerlingh Onnes és Lorentz mellett. Valószínűleg Lorentz hívta fel figyelmét az elektromágneses sugárzáshoz rendelhető tömeggel kapcsolatos problémákra. A huszadik század első éveiben Poincaré, Wien, Abraham és Lorentz mellett Hasenöhrl vizsgálatai kecsegtettek a legtöbb sikerrel az üregsugárzás problémájának megoldására, míg végre 1905-ben Einstein tisztázta a helyzetet. Boltzmann halálát követően 1907-ben Hasenöhrl vette át a bécsi egyetem fizika tanszékét, és számos kiváló fizikust nevelt. Erwin Schrödinger lett a leghíresebb tanítványa. A tanár úr 1914-ben feleségét és gyerekeit hátrahagyva, hazafias lelkesedésből vonult be katonának. Megsebesült, majd újra visszament a frontra. Egy gránát végzett a szépen ívelő karrierrel. Életpályája kísértetiesen emlékeztet a magyar Zemplén Győzőére. (Dr. Radnai Gyula)

Angol neurofiziológus, Nobel-díjas
1915-ben szerzett orvosi diplomát a cambridge-i Trinity College-ban. Élete nagy részét kutatással és oktatással töltötte Cambridge-ben. 1961 és 1965 között a Trinity College igazgatója, majd az egyetem rektora 1968-1975-ig. Sir Charles Sherringtonnal közösen az idegsejtekkel kapcsolatos felfedezéseiért 1932-ben elnyerte az orvosi Nobel-díjat. 1934 után az agy elektromos működését kezdte vizsgálni: az ún. Berger-ritmus (vagyis az EEG-hullámok) rendellenességeivel kapcsolatos munkája új kutatási területet nyitott az epilepszia kutatásában és az agyi károsodások helyének meghatározásában.1950 és 1955 között a Royal Society és 1954-ben a British Association for the Advancement of Science elnöke volt. 1942-ben lovaggá ütötték, majd 1955-ben bárói rangra emelték.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait részben Budapesten, részben Párizsban végezte. 1907-ben középiskolai tanár, ugyanebben az évben avatták doktorrá. 10 évig tanított a IV. ker. főreáliskolában, eközben 1912-től a műegyetem II. sz. matematikai tanszékén asszisztens. 1913-ban műegyetemi magántanár. A Tanácsköztársaság idején előadásokat tartott, ezért később állást kellett változtatnia. Véglegesen a 20-as évek végén került a műegyetemre Rados Gusztáv tanszékére adjunktusnak, 1935-től rk. tanár. Kiváló pedagógus volt, sokat foglalkozott a középiskolai matematikatanítás kérdéseivel. Kutatási területe a variációszámítás és a differenciálegyenletek. 1945. febr. 3-án nyilasok hurcolták el lakásáról, febr. 4-én látták utoljára.

Orvos, szemész
Györffy István (1884-1939) néprajzkutató legidősebb gyermeke 1936-ban szerzett orvosi diplomát Budapesten. Szemészi szakorvosi vizsgájának letétele után hamarosan a kontaktlencsék problémájával kezdett foglalkozni. A szemklinikán Blaskovics László tanítványaként kutatott, 1939-ben a világon először készített "kontaktkagylót" plexiből. Kontaktlencse laboratóriumot szervezett a klinikán, ahol speciális kontaktlencse préselési eljárást dolgozott ki. Már a 40-es években foglalkoztatta a szaruhártya átültetés lehetősége. Brit és amerikai optalmológiai folyóiratokban publikált, 1959-ben meghívták Chicagoba, előadást tartani a kontaktlencse kongresszuson. Itthon húsz évig volt tanársegéd, mire 1956-ban kinevezték adjunktussá. 1972-ben docensként vonult nyugdíjba, s élt sokféle hobbijának: a kontaktlencsék mellett foglalkozott numizmatikával, kertépítéssel, művészi fényképezéssel. Összeállította a XX. században működött legjobb hazai szemorvosok életrajzi adattárát. "Génjeiben hordozta a tudományos munka iránti elhivatottságot" - búcsúztatta elhunyta alkalmából egyik tudós tanítványa. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, informatikus
A magyarországi kutatói hálózat fejlesztésének egyik kimagasló alakja. 1992-2004 között a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (RMKI) Számítógép Hálózati Központjának a vezetője. 1995-ben alapítója, majd tevékeny résztvevője volt a Magyar Elektronikus Könyvtárnak. A NIIF Műszaki Tanácsában a KFKI képviseletében több éven át folytatott magas szintű, igényes szakmai munkát. Az NIIF Program Etikai Bizottság tagjaként majd elnökeként tevékenyen részt vett a Felhasználói Szabályzat létrehozásában, hosszú időre megalapozva az etikai kérdések kezelésének módszerét, gyakorlatát. Tagja volt az Internet Társaságnak, a Nagyenergiájú Fizikai Számítástechnikai Koordinációs Bizottság Technikai Tanácsadó Albizottságnak, elnökségi tagja a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak, elnökségi tagja a Magyar Elektronikus Könyvtár Egyesületnek.
A História - Tudósnaptár nem jöhetett volna létre támogatása, közreműködése nélkül. (Kadlecsik József)

Svájci matematikus, jogász, filozófus
Jacob és Johann Bernoulli unokaöccse. Apja, akit ugyancsak Nicolaus-nak hívtak, festő volt. 1704-ben diplomázott a baseli egyetemen Jacob Bernoulli tanítványaként. 1716-tól 1719-ig a matematika professzora volt Padovában. 1722-ben visszatért szülővárosába, a baseli egyetemen jogot és logikát tanított. Részt vett nagybátyja, Jacob művének, az Ars conjectandi-nak kiadásában. Matematikai eredményei főképen más tudósokkal folytatott levelezésében maradtak fenn. Legfontosabb eredményeit a differenciálegyenletek, az integrálszámítás, a geometria, és a valószinűségszámítás területén érte el. Ő fogalmazta meg az ún. szentpétervári paradoxont, amellyel a család más tagjai, így Daniel és Nicolaus II Bernoulli is foglalkoztak.

Portugál ideggyógyász, idegsebész, Nobel-díjas
Orvosi tanulmányait Coimbra egyetemén végezte, és a Bordeaux-i és a párizsi egyetemeken is folytatott tanulmányokat. 1902-ben lett professzor Coimbrában, majd 1911-től haláláig a lisszaboni egyetem neurológia professzora volt. Legjelentősebb tudományos eredményeit az agy homloki lebenyének tanulmányozásával érte el. A homloklebeny egyes részeinek átvágásával kezelte és gyógyította az egyéb pszichiátriai és fizikai gyógymódokkal már nem kezelhető betegeket. Ezzel megteremtette a nagyagyféltekék sebészetét. "Az egyes pszichózisok esetén végzett prefrontális leukotómia terápiás értékének felfedezéséért" 1949-ben Walter Rudolf Hess-szel megosztva orvostudományi Nobel-díjjal tüntették ki. A modern gyógyszeres beavatkozások szükségtelenné tették az ilyen drasztikus eljárásokat. Moniz kifejlesztette az agyi arteriográfia módszerét is, melynek során az agyi erek vizsgálata céljából egy katéteren keresztül kontrasztanyagot juttatnak a nyaki artériába, így röntgenfelvételeken vizsgálhatók az agyi erek. Tudományos munkássága mellett a politikai életben is szerepet vállalt, országának spanyol nagykövete és kormánytag is volt.

Orosz matematikus
1902-ben fejezte be egyetemi tanulmányait Szentpéterváron. Itt tanított 1917-ig, majd 1922-ig a Krím félszigeten volt egyetemi professzor. 1922-től Kievben lett a matematikai fizika professzora. Fő területe az interpolációelmélet, a differenciálegyenletek megoldásának numerikus módszerei, ezen a területen a hibák becslésének igen hatékony módszereit dolgozta ki. Fő műve a tanítványával, Nikolaj Bogoljubovval írott könyve a nemlineáris mechanika alapvetéséről. Közös munkájuk eredménye a Krilov-Bogoljubov-tétel, és az oszcilláló folyamatok vizsgálatában alkalmazott Krilov-Bogoljubov-módszer.

Osztrák botanikus
Első botanikai cikke 1874-ben jelent meg, egy évvel azután, hogy felvették a Bécsi Egyetemre, ahol aztán 1876-ban doktori fokozatot szerzett. Ezután a Tübingeni Egyetemre ment, ahol Simon Schwendener irányítása alatt tanult. 1880-ban visszatért Ausztriába, és a grazi Műegyetemen botanikát kezdett tanítani. 1910-ben Haberlandt követte Schwendenert a Berlini Egyetem növényélettani tanszékének élén, s megalapította a Növénytani Kutatóintézetet. Az élettani növényanatómia egyik úttörője, ő vizsgált először növényi sejtkultúrákat.

Német fizikus
A münsteri egyetem kémia- és fizikaprofesszoraként működött 1879-ig, amikor egy önálló kémia tanszék létrehozása lehetővé tette, hogy a továbbiakban, 1890-ben történt nyugdíjbavonulásáig csak a fizika oktatásával foglalkozzék. Korai munkáiban a foszfor és a szelén allotróp módosulatainak tulajdonságait vizsgálta. Az elektrokémiai reakciók vizsgálata során megállapította, hogy az elektrolit oldatokban egyes ionok gyorsabban mozognak. Méréseivel nagy pontossággal határozta meg az egyes ionok általa bevezetett ún. átviteli számát. Gőzök és gázok spektrumait, valamint a gázokban lejátszódó elektromos jelenségeket vizsgálva megkonstruálta az erősen ritkított gázokat tartalmazó Hittorf-csövet. Ezzel tanulmányozta azt a Plücker által 1859-ben felfedezett sugárzást, melyet később katódsugárzásnak neveztek el. 1869-ben rájött, hogy a katódsugárzás során a katódról kilépő részecskék a különböző anyagi minőségű és nyomású gázokban eltérő fényjelenségeket hoznak létre. Észrevette, hogy ha a katódsugarak útjába egy tárgyat helyezünk, akkor a tárgy mögött az ernyőn megjelenik a tárgy árnyéka, tehát a katódsugarak egyenes vonalban terjednek. Ezek a kutatásai nagyban hozzájárultak a röntgensugarak későbbi felfedezéséhez, valamint előkészítették a vákuumdióda későbbi feltalálását is.

Olasz fizikus, Nobel-díjas
A 20. század egyik legjelentősebb fizikusa, az elméleti és kísérleti fizika területén egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el. A Pisa-i egyetemen doktorált, majd ösztöndíjjal tanulmányutat tett Göttingenben és Leidenben. 1927-től 1938-ig a római La Sapienza Egyetemen az elméleti fizika professzora volt. Kidolgozta az elemi részek egy csoportjára érvényes, ma Fermi-statisztikának nevezett statisztikai törvényeket. A neutronokkal való bombázás hatására keletkező mesterséges radioaktív elemek létezésének kimutatásáért, valamint a lassú neutronok által keltett magreakciók felfedezéséért 1938-ban Nobel-díjjal tüntették ki. A díj átvétele után nem tért vissza Stockholmból Olaszországba, hanem az Egyesült Államokba távozott, itt a Columbia Egyetem professzora lett. Az ő és Szilárd Leó kutatásai jelezték a láncreakció megvalósításának lehetőségét. 1940-42 között a chicagoi egyetemen az első atomreaktor építését vezette. 1944-ben elnyerte az amerikai állampolgárságot, ezután a Manhattan-terven dolgozott. 1946-tól 1954-ig, haláláig a chicagoi egyetem professzora volt. Itt a kozmikus sugárzás eredetének és az erős kölcsönhatásoknak a vizsgálatával foglalkozott. Rendkívül sok fogalom kapcsolódik nevéhez, többek között a Fermi-Dirac statisztika, Fermi-folyadék, Fermi-gáz, Fermi-szint. Róla nevezték el az elemi részecskék egyik családját fermion-nak, a mesterségesen előállított, 100 rendszámú kémiai elemet fermium-nak.

Osztrák születésű francia fizikus
Tipikusan közép-keleteurópai zsidó család gyermeke: apja lengyel, anyja cseh származású, a nemességet az osztrák császártól kapták. Lipcsében járt egyetemre, Zürichben doktorált, majd Koppenhágában dolgozott Bohr intézetében. Itt ismerkedett meg Otto Frisch-sel, közösen kutatták a nehézvíz neutronlassító és neutronelnyelési tulajdonságait. 1937-ben Joliot-Curie hívta meg Párizsba, saját kutatócsoportjába. Itt Lew Kowarskival együtt folytatta a nehézvíz-kutatásokat 1940 májusáig. Ekkor, Párizs német megszállása elől sikerült kettőjüknek az egész 185 kg nehézvizet és a kutatási dokumentációt Angliába menekíteni, ahol a Cambridge-ben folyó, hasonló célú kutatásokhoz csatlakoztak. Ezt a csoportot 1942-ben a brit kormány Montrealba küldte egy önálló kutatóhely megszervezésére, mely később az amerikai Manhattan projekthez csatlakozott. 1944 augusztusában, Párizs felszabadulásakor rövid időre hazatért és találkozott újra Joliot-Curie-vel. Ezt az amerikaiak rossz néven vették, mert féltek, hogy a szabadalmazásban amúgyis gyakorlott Halban feltár, kifecseg bizonyos atomtitkokat, amelyhez hozzáférhetett. (Ekkor még javában zajlott a háború.) A háború után Oxfordban, a Clarendon laboratóriumban kapott állást és bekapcsolódott az angliai titkos atomprogramba. 1954-ben tért vissza Párizsba, ahol a francia titkos atomprogramba vonták be. Eléggé öntörvényű személyiség volt, melyet barátai és feleségei is nehezen viseltek, bár tehetségét soha nem kérdőjelezték meg. (Dr. Radnai Gyula)

Geológus, bányamérnök, műegyetemi tanár
A freibergi akadémián és a heidelbergi egyetemen tanult Bunsen és Kirchhoff vezetésével. 1864-től a budapesti műegyetem ásvány- és földtani tanszékének tanára. 1869-ben az akkor szervezett Földtani Intézet főgeológusává nevezték ki. A Természettudományi Közlöny ásvány- és földtani közleményeinek rovatát vezette. Nagy érdemei vannak Magyarország részletes geológiai felvételezésében és a földtani térképezés területén. Tudományos szempontból elsősorban a Nyugatmagyarországi kövületes devon-rögök földtani viszonyaira, a Budai- és a Mecsek hegység földtanára, valamint a Déli Bakony bazaltjaira vonatkozó vizsgálatai és megállapításai jelentősek. 1871-től az MTA tagja.

Bányamérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a selmecbányai főiskolán végezte 1914-ben. 1926-tól a soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola érc- és szénelőkészítéstani tanszékének és intézetének ny. r. tanára volt. Alapvető munkát végzett az érc- és szénelőkészítés elméletének kidolgozása terén. Gyakorlati eredményei közül kiemelkedő jelentőségű a recski ércelőkészítő terve, a hazai barnaszenek megjavítását szolgáló Finkey-féle légszér, valamint a szénbrikettek hazai kötőanyagok felhasználásával történő előállítására vonatkozó szabadalma. 1934-től az MTA tagja.

Geodéta, műegyetemi tanár
1963-ban szerzett mérnökdiplomát az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karán. 1967-ben a BME adjunktusa, 1972-ben egyetemi docense, 1977-től a Fotogrammetria Tanszék vezetője, 1980-tól egyetemi tanár. 1986-ban megválasztották a BME Építőmérnöki Karának dékánjává, tisztségét 1990-ig töltötte be. 1997-től hét éven át volt a BME rektora, 2003-2004-ben a Magyar Rektori Konferencia elnöke, 2009-ben professor emeritusi címet kapott. 1993-ban a Bajor Tudományos Akadémia Geodéziai Tudományos Bizottsága, 2004-ben az Európai Tudományos Akadémia felvette tagjai sorába. Fő kutatási területe a geodéziai és a fotogrammetriai mérések, illetve a térinformatika volt. Jelentős eredményeket ért el a távérzékelés területén. Nevéhez fűződik a deformációs mérések matematikai modelljének kidolgozása. Számos térinformatikai rendszert hozott létre és vizsgálta ezen rendszerek adatainak minőségét. Széles látókörű mérnök, kutató, vezető és tanár egész életpályáját a műszaki tudományos kutatásnak, oktatásnak szentelte. Oktatóként, pedagógusként mérnökgenerációkat nevelt. 1990-től az MTA levelező, 1995-től rendes tagja volt.

Francia származású angol matematikus
1678-1682 között a sedani protestáns akadémián kezdte tanulmányait, logikát tanult Saumurban 1682-1684-ig, a párizsi Collège de Harcourt-ban fizikát, és Jacques Ozanamtől magánórákat vett matematikából 1684-1685 között. Kálvinista volt, hite miatt börtönbe került majd Angliába emigrált. Élete hátralevő részét Angliában töltötte, ahol magántanításból élt. Leginkább a de Moivre-képletről nevezetes, amely összekapcsolja a komplex számokat a trigonometriával, illetve a normál eloszlással kapcsolatos munkáiról. 1697-ben a Royal Society tagja lett; barátai között voltak Isaac Newton, Edmund Halley és James Stirling.

Francia matematikus, matematikatörténész
Az École Polytechnique-et 1863-ban végezte el. Egész életében a dohányiparban dolgozott, 1888-tól mint dohánygyárigazgató. E mellett azonban mindvégig szoros kapcsolatot tartott fenn egyetemi körökkel és termékeny munkát végzett a matematikatörténetben. Egyike volt az elsőknek, akik a görög matematika fejlődésének történetét feldolgozták.

Angol matematikus
Lamb 1872-ben a cambridge-i Trinity College tagja és tanársegéde, három évvel később Ausztráliában az Adelaide-i Egyetem matematikaprofesszora lett. Angliába 1885-ben tért vissza mint a Lancashire-i Victoria Egyetem matematikaprofesszora. Két fontos műve a Mathematical Theory of the Motion of Fluids (A folyadékok mozgásának matematikai elmélete; 1878) és a Hydrodynamics (Hidrodinamika; 1895). Az utóbbi sok éven át a hidrodinamika alapkönyvének számított. Sok kisebb tanulmányt írt, főként alkalmazott matematikai témákról; cikkeiben a hullámterjedéssel, az elektromos indukcióval, a földrengésekkel, az árapály és a hullámok elméletével foglalkozott. Lamb 1921 és 1927 között a Repülési Kutatási Bizottság számára végzett munkát, a repülőgép-felületek körüli légáramlást tanulmányozta. 1884-ben a londoni Royal Society tagja lett, 1931-ben lovaggá ütötték.

Német csillagász, műszertörténet kutató
A lipcsei, bécsi és strassburgi egyetemen tanult csillagászatot. 1880-tól 1889-ig a hamburgi csillagvizsgáló munkatársa volt, 1889-től 1920-ig pedig a göttingeni egyetemi csillagvizsgálóban dolgozott. 1892-től a göttingeni egyetemen oktatott, 1902-től mint professzor. 1882/83-ban a Baffin-földre irányuló német sarkkutató expedíció helyettes vezetője volt. Jelentős oktatási és műszerfejlesztési tevékenységet fejtett ki. 1899-ben jelentős, kétkötetes könyvet tett közzé a csillagászati műszerek történetéről, elméletéről és használatáról. (Bartha Lajos)

Szovjet fizikus
1897-ben az ogyesszai egyetemen kezdte meg tanulmányait, innen azonban politikai tevékenysége miatt eltávolították. A Strassburg-i egyetemen folytatta tanulmányait, itt ismerkedett meg N. D. Papalekszivel, akivel haláláig szoros együttműködésben dolgozott. 1914-ben visszatért Oroszországba, ahol több tudományos pozíciót töltött be. 1925-ben a moszkvai egyetem professzora, 1929-ben a Szovjet Tudományos Akadémia tagja lett. Legfontosabb eredményeit az optika, az elektromágneses hullámok területén érte el. 1928-ban G.S. Landsberggel együtt felfedezte a fotonok inelasztikus szóródását kristályokban. A jelenséget velük egy időben C. V. Raman is észlelte folyadékokban, de eredményét előbb publikálta, a jelenség ma Raman-szórás néven ismert. Mandelstamnak és Papalekszinek a nemlineáris rendszerekre vonatkozóan közösen végzett munkája alapozta meg az ún. rádiógeodéziát.

Fizika- és matematikatanár
1868-ban; három évig Pesten bölcselethallgató s két évig a tanárképzőnek ösztöndíjasa volt. 1876-tól Székelyudvarhelyen, az állami főreáliskolában tanított természettant és mennyiségtant. Intézménye értesítőjében közölt tanulmányokat, többek között a város meteorológiai viszonyairól. A helyi közművelődési élet szervezésében vállalt részt.

Sebészorvos, egyetemi tanár
Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. 1903-04-ben tanársegéd az anatómiai intézetben, majd a sebészeti klinikán működött 1908-ig. Előbb a Fehér Kereszt Gyermekkórházban sebészfőorvos, 1918-tól a pozsonyi, majd a pécsi egyetem sebészeti tanszékének tanára. 1926-tól 1945-ig a budapesti egyetem tanára és a II. sz. Sebészeti Klinika igazgatója. 1925-26-ban a pécsi, 1942-43-ban pedig a budapesti egyetem rektora. 1939-től a Felsőház tagja. Feloszlatásáig az Országos Orvosi Kamara elnöke. Orsós Ferenc professzorral együtt részt vett a katyni tömeggyilkosság áldozatainak vizsgálatában. 1945-ben a népbíróság elítélte és elmozdította az egyetemről. Évekig fizikai munkát végzett, majd orvosként kisebb konziliárusi állást kaphatott. Tudományos munkássága a nyelőcsőszűkületek plasztikai megoldásával, a csonttuberkulózis gyógyításával, csontsérülésekkel és a vegetatív idegrendszer sebészetével kapcsolatos.

Francia csillagász
Kisbolygó-felfedező. A Nizzai Obszervatórium asszisztense, elsősorban kisbolygók és üstökösök pontos helyzet meghatározásával foglalkozott. 1887-től előbb vizuálisan, majd a heidelbergi Max Wolf sikeres asztrofotográfiai kísérletei nyomán 1891-től fényképezéssel számos új aszteroidát fedezett fel, ezek közül 99 kapott végleges sorszámot. 1899-ben a berlini Gustav Witt észlelésétől függetlenül felfedezte az első erősen földközelí kisbolygót, a 433 Eros-t. Gyilkosság áldozatává vált. Nevét az 1510. sz. kisbolygó örökíti meg. (Bartha Lajos)

Amerikai matematikus
18 éves korában már doktori címet szerzett. 1935-ben két évet töltött Kínában, majd Cambridge-ben tanított. A 2. világháború alatt légvédelmi rendszerekkel foglalkozott. 1948-ban jelent meg a "Cybernetics or control and communication in the animal and the machine" című könyve, mellyel egyik megalapozója lett a kommunikáció- és információelméletnek, valamint a kibernetikának. 1950-ben adta ki úttörő művét "The Human Use of Human Beings" címmel, amelyben először villantotta fel a nagyközönség előtt a kibernetika lehetőségeit. Az ő elveire alapozták később a mesterséges intelligencia elméletét. Tudományos tevékenységét a Massachusetts Institute of Technology (MIT) matematikai intézetében folytatta és innen is ment nyugdíjba. 1933-ban a a National Academy of Sciences (USA) tagjává választották és Johnson elnöktől 1964-ben átvehette a "National Medal of Science" kitüntetést.

Piarista matematikatanár
A kolozsvári és a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakot végzett. 1900-1903-tól Budapesten, Kecskeméten, 1906-ban Vácott, 1907-ben Nagykárolyban, 1908-ban Vácott, 1912-ben Budapesten, 1939-ben Kecskeméten gimnáziumokban matematikát tanított.

Kémikus, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán elkezdett tanulmányait az 1. világháború miatt megszakította. Leszerelése után 1921-ben szerezte meg oklevelét. Tanársegéd a műegyetem kísérleti fizika tanszékén, 1925-ben ösztöndíjjal Berlinben a Kaiser Wilhelm Institutban dolgozott. Hazatérve a budapesti műegyetem elektrokémiai tanszékén tanár. Tanársága mellett az új Fémipari Kutatóintézetnek is igazgató helyettese volt. 1957-ben nyugdíjazták. Tudományos működésének középpontjában a timföld- és alumíniumgyártás problémái álltak. A Bayer-féle feltárás időfüggésével, gazdaságossági problémáival, új csőreaktor konstruálásával, a vörösiszapgyártás melléktermékeinek hasznosításával foglalkozott.

Francia csillagász, matematikus, teológus
Apja Loudon jegyzője, műkedvelő csillagász, aki értékes megfigyeléseket végzett az 1607. évi (utóbb E. Halleyről elnevezett) üstökösről, és felkeltette fia érdeklődését is e tudomány iránt. 21 éves korában katolizált, teológiai tanulmányokat folytatott, 1632-ben pappá szentelték. 1632-től a párizsi Királyi Könyvtárban könyvtárosként dolgozott. Könyvek beszerzésére sokat utazott Itáliába, Németországba és Hollandiába, 1657-től egy ideig Hollandiában a francia követ titkára volt. Kiterjedt levelezést folytatott kora számos nagynevű tudósával. Különösen jelentős Kepler munkájának ismertetése (1645), valamint a bolygók pályájára vonatkozó számításai, melyeket Newton is elismeréssel említett. A Nagy Andromeda-köd (M31) - a legközelebbi csillagrendszer - távcsöves újra-felfedezője volt. Matematikai munkája mellett kiadta apjának csillagászati észleléseit is. A londoni Royal Society egyik első tagja, nevét egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Német orvos, az energiamegmaradás törvényének egyik fölfedezője
Orvosnak tanult a Tübingeni Egyetemen. 1840-ben hajóorvosként Jáva felé utazott egy holland hajón, amikor megfigyelte, hogy a matrózok vénás vére a trópusokon vörösebb, mint a mérsékelt égöv alatt. Arra következtetett, hogy a szervezetben ilyenkor kisebb fokú oxidációs folyamatok zajlanak le, minthogy az életműködéshez szükséges hő egy részét a természet szolgáltatja, és ez csökkenti a vénás és artériás vér közötti színbeli különbséget. Innen eljutott ahhoz a gondolathoz, hogy az élelmiszer oxidációjából származó kémiai energia, a test hője és az emberi test által végzett munka egymásba átalakíthatók, s eközben az energia nem vész el, és nem is keletkezik, csak átalakul. Ezzel elsőként fogalmazta meg az energiamegmaradás törvényét, mely később a termodinamika első főtételének alapjául szolgált. Mayer a gázok állandó térfogaton és állandó nyomáson vett fajhőjének viszonyából következtetett a hő munkaegyenértékére, és nagyságrendileg helyes közelítő értéket adott meg. Mayer gondolatai kezdetben nem váltottak ki visszhangot. Ebben bizonyára szerepet játszott az is, hogy az energia fogalmát nem definiálta szabatosan. Később prioritási vitába került James Joule-lal. Ez évekre súlyos idegállapotba hozta. Élete vége felé több elismerésben volt része: kitüntette a Royal Society és tagjává választotta a Francia Tudományos Akadémia.

Orvos, egyetemi tanár
Az orvosi diplomát 1913-ban szerezte a budapesti egyetemen, majd az I. sz. kórbonctani intézet tanársegédje, később adjunktusa lett. A fertőző betegségek tárgyköréből magántanárrá képesítették. 1925-ben a kórbonctan rk. tanára a szegedi egyetemen, 1927-től ny. r. tanár a budapesti egyetemen. 1934-ben a II. sz. kórbonctani intézethez tartozó kísérleti rákkutató intézet igazgatója. 1950-től rövid megszakítással a Heim Pál gyermekkórház főorvosa. Jelentős eredményeket ért el a patológiában. Nemzetközileg elismert rákkutató volt. 1942-1949-ig az MTA tagja, MTA-tagságát 1993-ban helyreállították.

Csillagász
Egyetemi tanulmányait 1953-ban a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen kezdte, majd egy év múlva a Budapesti ELTE-n folytatta, s szerzett kutató vegyész-fizikus diplomát. Első munkahelye a KFKI Csillebérci Atomreaktoránál volt, ahol magkémiai kutatásokkal foglalkozott. Az Egyesült Izzóban vákuumtechnikával, illetve a szilícium félvezető vegyületek kutatásával foglalkozott. 1959-ben külföldi ösztöndíjat nyert a prágai Károly Egyetemre. 1959 októberében került Szombathelyre, - Detre László professzor ajánlásával - hogy itt végezze az 1958-ban megkezdett mesterséges hold megfigyelések tudományos irányítását. Ő volt a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium vezetője 1959-1993-ig. Az intézmény az ő vezetésével 1978-tól az ELTE TTK Csillagászati Tanszéke szervezetébe került, így több mint egy évtizedig végzett egyetemi oktatói tevékenységet is. Szakcsillagászati tevékenysége mellett egész életében nagy figyelmet fordított a csillagászati ismeretterjesztésre, a csillagászat oktatására. Amatőrcsillagász generációk nőttek fel a keze alatt. 1996-tól a Szombathelyi Tudományos Társaság tagja volt.

Lengyel matematikus, csillagász, egyetemi tanár
A Szentpétervári egyetemet elvégezve az orosz Pulkovói Császári Obszervatórium asszisztense (1903), itt kezdett foglalkozni az üstökösök (Encke-, Halley-, Wolf I.) üstökösök mozgásának a bolygók háborgató hatására bekövetkező változásaival. A Wolf I. üstökös mozgását saját módszerével igen nagy pontossággal határozta meg, ezzel a vizsgálatával "iskolát" teremtett. 1909-től az Orosz Haditengerészet vlagyivosztoki obszervatóriumának vezetőjeként meteorológiai és földmágneses vizsgálatokat végzett, 1914-től Japánban dolgozott. 1922-ben meghívták a varsói Egyetem csillagászati tanszékére és az Obszervatórium igazgatói posztjára, ahol a II. Világháborúig tanítványaival sokféle "szakkörökben elismert" csillagászati munkát végzett. Megalapította a Beszkidekben működő fiók-obszervatóriumot. 1939-től a német megszállás korlátozta munkáját, 1944-ben a megszállók a varsói csillagvizsgálót, nagy értékű könyvtárával és összes feljegyzésével együtt elpusztították. A lengyel ellenállás résztvevője volt. A háború utána krakkói Jagello Egyetem csillagásza, 1963-ban újból a varsói egyetemen professzor emeritus. Utolsóéveiben a pályaszámítások mellett kronológiai (csillagászati kormeghatározási) kérdésekkel foglalkozott. Az angol Királyi Csillagászati Társaság tiszteleteli tagja, a Nemzetközi Csillagászati Unió delegált tagja volt. (Bartha Lajos)

Német matematikus, logikus
1928-ban kezdte el matematikai tanulmányait, több egyetemen is tanult (Greifswald, Göttingen, München és Berlin). Göttingenben Weyl irányítása nellett szerzett doktorátust 1933-ban. 1935-39 között Hilbert asszisztense volt Göttingenben. 1943-tól a prágai német egyetem professzora volt. 1945-ben minden prágai németet letartóztattak, Gentzen a börtönben éhenhalt. Munkássága során legfontosabb eredményeit a matematika alapjainak, a bizonyításelméletnek a területén érte el. Legismertebb tétele a számelmélet axiómarendszerének ellentmondásmentességét bizonyító, a nevét viselő Gentzen tétel.

Német-orosz csillagász, földmérő
15 évesen kezdte tanulmányait a Tartui (akkor Dorpat) Egyetemen. 1813-ban végzett. 1818-ban nevezték ki Tartui Egyetem asztronómia professzorává. 1920-ban a Tartui Csillagászati Obszervatórium igazgatójává. A 1839-ben megnyitott Pulkovói Obszervatórium igazgatója lett. 1816-ban a Tartui egyetem beosztott oktatójaként kezdte el a mérési munkálatokat, a később róla elnevezett Struve földmérő vonal mentén. 1855-ben a Szentpétervári Akadémia tagjaként, mint a Pulkovói Obszervatórium igazgatója fejezte azokat be. Csillagászként a kettős csillagok megfigyelésével foglalkozott. Ezeket a megfigyeléseket egy 3134 kettőscsillagot tartalmazó katalógusban adta ki 1827-ben. 1847-ben a Tejutat vizsgálva jelentetett meg cikket a fény csillagközi térben történő abszorpciójáról, ezt a sejtését 1930-ban bizonyították. (Alakját J. Verne is megörökítette a "Három orosz és három angol" c. az afrikai fokmérésről írt regényében.)

Skót csillagász
Jogot tanult, fiatalon nemesemberek titkáraként dolgozott, e munkája mellett foglalkozott csillagászattal. Ezzel felhívta magára Thomas Young figyelmét, az ő ajánlása következtében kapott Henderson megbízatást a Jóreménység-foki obszervatóriumban végzett munkára 1832-ben. Itt elsőként sikerült egy csillag (a Centaurus alfájának) távolságát (parallaxisát) megmérni. Adatait azonban később tette közzé (1839) mint F. W. Bessel a saját méréseit (61 Cygni, 1838). Munkája elismeréseként 1834-ben Skócia első Királyi Csillagászának nevezték ki, valamint az Edinburgh-i egyetemen a gyakorlati csillagászat tanára, és az Edinburgh-i Városi Obszervatórium igazgatója lett, itt működött haláláig. A 3077.sz. kisbolygót nevezték el róla. (Bartha Lajos)

Dán mérnök, feltaláló
1879-ben Pedersennel együtt feltalálta az automata telefonhívás-regisztráló készüléket. Összekapcsolták a fonográfot a telefonnal, s az így létrejött berendezést telegrafonnak vagy telefonográfnak nevezték. E konstrukció kapcsán jutott el Poulsen a mágneses hangrögzítéshez, és ez lett a magnetofon őse. Hanghordozó anyagként acélhuzalt használt, amely egy elektromágnes előtt futott végig. A mágnes a gerjesztő áramot egy mikrofontól kapta. A huzal a mikrofon áramának mértékében mágneseződött, s ha ezután elhúzták egy árammentes tekercs előtt, abban olyan áram indukálódott, amely fejhallgatóban az eredeti hangot keltette. Poulsen 1903-ban elektromágneses hullámok gerjesztésére olyan adót fejlesztett ki, amelybe egy saját találmányú, nagyfrekvenciás generátort helyezett. 1906-ban a kanadai Fessenden egy Poulsen-adóban gerjesztett hullámokra egy mikrofon beszédáramát szuperponálta. Ez tette lehetővé az első drót nélküli beszéd- és zenetovábbítást. A mágnesszalagra, Poulsen ötlete alapján, Fritz Pfleumer német technikus jelentett be szabadalmat 1928-ban.

Villamosmérnök, műegyetemi tanár
1906-ban a budapesti műegyetemen kitüntetéssel szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1906-1910 között az USA-ban járt tanulmányúton s itt szerzett villamosmérnöki diplomát; ő volt az első okleveles villamosmérnök Európában. 1913-tól mint a Societa Italiana Westinghouse Vado Ligure-i gyárának főmérnöke, Kandó Kálmán munkatársaként részt vett az olasz államvasutak villamosításában. 1917-1918-ban a bécsi Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft (AEG) vasútosztályára vezényelték. 1918-tól a MÁV villamos osztályának vezetője; mint Kandó munkatársa vett részt az 50 periódusú fázisváltós mozdonyok kifejlesztésében és próbaüzemeinek lebonyolításában. Nevéhez fűződik az ország villamosenergia-ellátásának megtervezése, a Bánhidai Erőmű építése és a budapest hegyeshalmi vonal villamosítása. 1929-1957-ig a műegyetem I. sz. elektrotechnikai tanszékének tanára, 1945 után rektora volt az egyetemnek. Széles körű tudományos munkásságot fejtett ki.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a bécsi műegyetemen kezdte, majd Prágában tanult. Matematika-ábrázoló geometria szakos tanári oklevelet szerzett. Ösztöndíjas volt Hamburgban, majd Prágában egyetemi magántanár. 1939-től Magyarországon dolgozott, a kolozsvári egyetemen intézeti tanár, Debrecenben ugyancsak. 1958-ig Debrecenben tanított, 1967-ig Budapesten az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen tanszékvezető, 1967-től haláláig az MTA Matematikai Kutató Intézetének főmunkatársa. Fő kutatási területe a differenciálgeometria volt, e témakörben 57 publikációja jelent meg. 1950-től az MTA tagja.

Angol csillagász, matematikus
A luminozitás egy természetes határát az ő tiszteletére nevezték el Eddington-határnak. A cambridgei csillagvizsgáló igazgatója. Főleg a csillagok szerkezetével és belső felépítésével foglalkozott s idevágó megállapításai korszakalkotók az asztrofizikában. Jelentős úttörő munkásságot fejtett ki a relativitáselmélet terén is. Írt egy cikket 1919-ben, a "Jelentés a gravitáció relativitás elméletéről" címmel, amely megismertette az angol nyelvű világgal Einstein elméletét az általános relativitáselméletről. 1932-től az MTA külső tagja volt.

Francia fizikus, Nobel-díjas
1937-ben Strasbourgi és 1946-1976-ban Grenoble-i Egyetem professzora volt. Az 1930-as évek elején a ferromágnességtől különböző molekuláris mágnesességet vizsgálta. Fölfedezte, hogy bizonyos anyagokban az egyes atomcsoportok elektronjai váltakozva, egymással ellentétes irányba állnak be és ezáltal összességében kiegyenlítődik az anyag mágnesessége. Ez az anti-ferromágnesség jelensége. Néel a finomszemcsés ferromágnességet tanulmányozva magyarázatot adott egyes ásványok szokatlan mágneses "emlékezetére" is. 1971-től 1976-ig a Grenoble-i Műszaki Intézet, ill. 1956 és 1971 közt a Grenoble-i Nukleáris Kutatóközpont igazgatója volt. Az anti-ferromágnességre és ferrimágnességre vonatkozó alapvető fölfedezéseiért 1970-ben Hannes Alfvén svéd asztrofizikussal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott. A szilárdtestfizikában elért eredményeit főleg a számítógépes memóriaegységek fejlesztésében alkalmazzák.

Főiskolai matematikatanár
1880-1881-ben a pesti egyetem hallgatója. Bencés szerzetes. 1881-1885-ben a pápai gimnázium tanára, 1885-1889-ben a pannonhalmi főiskola matematikus tanára. 1889-1915-ben esztergomi tanár, 1915-1925-ben soproni igazgató. 1925-től Tihanyban élt nyugalomban. Esztergomi évei alatt írta hamarosan nagyon népszerűvé lett, kitűnő tankönyveit, algebratankönyvet 1901-ben és geometriatankönyvet 1904-ben. Ezek sok kiadásban és az új iskolai rendszerekhez alkalmazott átdolgozásban sokáig népszerűek voltak. A Borossay-Holenda-Korányi tankönyvből generációk tanultak matematikát.

Holland-amerikai csillagász
Az USA-ban élő holland csillagász. Tizenegy évesen a Halley-üstökös keltette fel figyelmét a csillagászat iránt. Tizenöt éves korában a nemzetközi jellegű Amerikai Változócsillag Észlelők Társaságának tagja. Egyetemi tanulmányai után a leideni Csillagvizsgálóban E. Hertzsprung, majd Potsdamban K. Schwarzschild munkatársa. 1921-től az amerikai Lick, majd Harvard Obszervatóriumban, 1923-30 közt Dél-Afrikában a Bloemfontein Csillagvizsgálóban észlelt, visszatérve 1930-tól a Minnesota-i Egyetem csillagászati intézetének vezetője. Fő munkaterülete a csillagok sajátmozgásának mérése, több fontos, általa összeállított katalógus ma is alapvető. (Luyten-katalógusok). Számos, a Naphoz közeli csillag felfedezője, és a változófényű csillagok egyik típusának (UV Ceti fellángoló változók) első kimutatója. Közel 500 tanulmányt közölt. Az USA Nemzeti Akadémia tagja, a Watson-érem, és az amerikai Bruce emléklérem kitüntetettje. Nevét az 1964.sz. kisbolygó és egy, a Naphoz közel eső csillag (Luyten's Star) őrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus, főreáliskolai tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti bölcsészkaron és a műegyetemen végezte. 1884-88-ban és 1895-től a kereskedelmi akadémián, 1888-tól a székelyudvarhelyi főreáliskolában, 1894-től 1920-ig budapesti főreáliskolákban tanított. Matematikai tárgyú dolgozatai a Műegyetemi Lapokban, a Mathematikai és Természettudományi Értesítőben, a Mathematikai és Fizikai Lapokban, iskolaügyi dolgozatai az Országos Tanáregyesületi Közlönyben jelentek meg. Magyarra fordította Bolyai János Appendixét és Stäckel Pál Wolfgang und Johann Bolyai c. művét. Rados Gusztáv matematikus bátyja.

Angol matematikatanár, filozófus, szentként tisztelt egyházférfi
Tanulmányait Oxfordban és Párizsban végezte. Hittudományból doktorált, pappá szentelték. Visszatérve 1219-től 26-ig geometriát tanított Oxfordban és lenyűgöző prédikációkat tartott. Anglia egyházi feje (Canterbury érseke) lett 1234-ben. Megnyerő személyiségét, szellemi képességeit, nyelvtudását, nemzetközi tekintélyét felhasználva sokat tett a francia--angol ellenségeskedés és a polgárháború elhárításáért, de hamarosan meggyűlt a baja III. Henrik angol királlyal, és ezért IX. (Szent) Lajos francia királyhoz menekült. Csendes magányba vonultan halt meg. Az egymást kölcsönösen metsző három egybevágó kör elnevezése mindmáig az, hogy "Ödön-körök" ("St Edmund's Rings", helytelenül: "Three Circle Venn Diagram"). Az Ödön (Edmund, Edmond) névnap születési és halálozási dátumához kötött mindmáig, az Ödön-körös attribútuma a Szentháromságot szimbolizálja. (Hujter Mihály)

Porosz matematikus
Nevét viseli az ún. "gyenge" és az "erős" Goldbach-sejtés. Goldbach a sejtés egy formáját 1742-ben fogalmazta meg először Leonhard Eulerhez írt levelében. Ebben azt állította, hogy minden 6-nál nem kisebb természetes szám előállítható három prímszám összegeként. A sejtést Euler átfogalmazta a következőképpen: minden 2-nél nagyobb páros szám előállítható két prímszám összegeként. Ezt nevezzük erős Goldbach-sejtésnek. Sem az erős, sem a gyenge Goldbach-féle sejtést a mai napig nem sikerült sem megcáfolni, sem teljesen bizonyítani. A sejtések bizonyításában fontos részeredményeket ért el többek között Vinogradov orosz matematikus, Linnik, Rényi Alfréd, valamint J. R. Chen.

Holland asztrofizikus, matematikus, csillagász, kozmológus
A State University of Groningen-en matematikát tanult és dolgozott az egyetem csillagászati laboratóriumban J.C Kapteyn irányítása alatt. 1897-1899-ig Dél-Afrikában Cape Observatory csillagásza. 1908-ban a University of Leiden csillagászat professzora majd 1919-től a Leiden Observatory igazgatója volt. Az einsteini gravitációs téregyenletek megoldásait keresve 1917-ben dolgozta ki az Univerzum tágulására vonatkozó elméletét. 1921-ben a leideni csillagvizsgálóban kiszámította a Nap parallaxisát, 1927-ben a Jupiter holdjainak mozgásáról szóló elméletét közölte. Einstein Sitterrel együttműködve dolgozta ki 1932-ben az univerzumképet (Einstein.de Sitter-univerzum), amelyet a 20. század nyolcvanas évtizedéig általánosan elfogadtak. Sittert kozmológiai munkássága tette széles körben ismertté.

Amerikai csillagász
Vizsgálatai jelentősen befolyásolták a 20. sz. asztronómiáját. A chicagoi egyetemet elvégezve 1919-ben a Yerkes Obszervatóriumban kezdett észlelni (a világ legnagyobb lencsés távcsövével), 1924-től a Mt. Wilson Csillagvizsgálóban az akkori legnagyobb tükrös távcsövei (1,5 m és 2,5 m átmérővel), majd a Mt. Palomar Obszervatóriumban az 5 m-es óriás- reflektor, és az akkor legnagyobb Schmidt-teleszkóp állt rendelkezésére. 1924-ben sikerült a két legközelebbi, addig csak összemosódott fényű objektumot egyes csillagaira bontani, bizonyítva, hogy a Tejútrendszeren kívüli csillagrendszerek (extragalaxisok) léteznek. A távoli csillagrendszerekben észlelt változófényű csillagok segítségével ezek távolságát is meghatározta. 1929-ben a színképi Doppler-effektus mérésével megállapította, hogy az extragalaxisok annál nagyobb sebességgel távolodnak, mennél távolabb vannak. (Milton L. Humason-nal közösen.) A csillagrendszerek sebesség növekedésének szabályos ütemét nevezték el "Hubble-állandó"-nak. Ez a vizsgálata tapasztalati úton vetette fel a táguló Univerzum gondolatát. (Magát Einsteint korai nézetének megváltozására késztette!) Utóbb mintegy ezer extragalaxis adatait tartalmazó katalógust állított össze, ebben ismertette a csillagrendszerek típus szerinti osztályozását. Hubble érdemeit az USA Bruce Érmével (1938), az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével (1940), a Becsületrenddel (1946) méltányolták, halála idején jelölték Nobel-díjra. Nevét egy holdkráter, a 2069.sz. kisbolygó, és a keringő Ürtávcső (HST) örökíti meg, az USA Nemzeti Akadémia tagja. (Bartha Lajos)

Lengyel születésű francia-amerikai matematikus, informatikus, a fraktálelmélet megalapozója
Lintvániai eredetű családba született Varsóban; tizenegy évesen családjával Franciaországba menekült. Felsőbb tanulmányait Lyonban és Párizsban végezte, majd 1947-ben Kaliforniába, aztán Princetonba jutott, Neumann János posztdoktori munkatársa lett. Később az IBM-hez került. 1975-ben alkotta meg és használta először a fraktál kifejezést, majd 1982-ben publikálta alapvető jelentőségű munkáját "The Fractal Geometry of Nature" címmel. A fraktál egy matematikai alakzat, amelynek végtelenül összetett "önhasonló" formáiban egyfajta ismétlődés fedezhető fel. A kisebb rész lényegileg ugyanolyan szerkezetű, mint az azt tartalmazó nagyobb. A fraktált végtelen bonyolultsága ellenére gyakran egy egyszerű matematikai képlettel is meg lehet határozni. Megérthető a fák ágainak struktúrája, a levelek erezete, a felhők formái, a hókristályok szerkezete. A fraktálok a modern természettudományokban nagyon fontosak és hasznosak, de még az animációs filmek készítésében is jelentősek. Az informatikai és műszaki alkalmazások is egyre csak sokasodnak. (Hujter Mihály)

Jezsuita csillagász
1782-ben a gyulafehérvári papnevelde tanára volt. Amikor Batthyány Ignác püspök csillagvizsgáló létesítését határozta el, Bécsbe küldte Hell Miksa mellé csillagászati tanulmányokat folytatni. Az ott töltött néhány év alatt (1788 -1792) a Gyulafehérváron tervezett intézet műszereinek beszerzéséről is gondoskodott. A csillagvizsgáló 1794-ben kezdte meg működését, felszerelése a maga korában kiváló volt. Művében nemcsak az obszervatóriumot ismertette, hanem az akkoriban használatos műszerek részletes leírását és a műszerhibák elméletét is tárgyalta. E téren munkája a 18. században jóformán egyedülálló.

Paleontológus, mineralógus, muzeológus
A budapesti műegyetem elvégzése után, 1877-ben a műegyetem ásvány-földtani tanszékén tanársegéd, 1883-ban az Magyar Nemzeti Múzeum ásvány-földtani osztályának segédőre, 1894-ben múzeumi őr, 1902-ben az ásvány- és őslénytani osztály igazgató őre, 1918-ban pedig igazgatója lett. Elsősorban a magyarországi fosszilis foraminiferák vizsgálatával szerzett tudományos érdemeket, de jelentősek kristálytani kutatásai is. 1896-tól az MTA tagja.

Vegyész, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelet a bécsi műszaki egyetemen 1908-ban, műszaki doktorátust Budapesten 1948-ban szerzett. 1908-ban Marasestiben (Románia) az enyv-, szuperfoszfát- és szappangyárban dolgozott. 1908-1919-ben a Klotild Vegyipar Rt. szabadkai, brassói, majd ismét szabadkai gyárában működött, 1919-től Szereden (Pozsony vm.) a vegyészeti gyárban műszaki igazgató, 1922-1948 között Budapesten a Hungária Vegyi- és Kohóművek, illetőleg jogutódja, a Hungária Vegyiművek műszaki igazgatója volt. 1948-ban több észak-amerikai gyárat tanulmányozott. 1949-ben a Vegyiműveket Építő Nemzeti Vállalat vezérigazgatójává nevezték ki. 1951-ben az ELTE-én a kémiai technológia tanszékvezető tanára, a Kémiai Technológiai Intézet igazgatója, a budapesti műszaki egyetem magántanára.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1929-ben a budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1946-ig a Ganz Villamossági Gyárban dolgozott. 1940-ben műszaki doktori vizsgát tett. 1946-ban lett magántanár a műegyetemen az aszinkron motorok különleges alkalmazásai témakörből. 1951-1956-ig a BME tanszékvezető egyetemi tanára volt, a villamosgépek üzemtana előadója. 1957-ben törvénysértő módon elbocsátották állásából, akadémiai tagságát felfüggesztették, tanszékét megszüntették. Mikor 1964-ben rehabilitálták, az energiagépiparban dolgozott tovább. 1964-1970-ig a Villamosenergiaipari Kutatóintézet igazgatója volt. 1970-1978-ig az USA-ban a Colorado Egyetemen vendégtanár, ezt követően Torontóban, Washingtonban, Braunschweigban, Aachenben, Erlangenben, Zürichben tanított egyetemeken. 1949-től levelező, 1976-tól rendes tagja volt az MTA-nak.

Mérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a budapesti egyetemen szerezte 1942-ben. Az egyetem közlekedési és vasútépítési 1951-től tanszékvezető docens. 1952-ben kandidátus, 1972-75-ben a Budapesti Műszaki Egyetem rektor helyettese. Kutatási területe a geotechnika. Legjelentősebbek a talajfizikával, a mélyalapozással kapcsolatos eredményei, a földnyomáselméletek összefoglalása és továbbfejlesztése, a talajra mint építőanyagra vonatkozó megállapításai. Az MTA Talaj-és Kőzetmechanikai Bizottságának elnöke, számos magyar és külföldi tudományos társaságban viselt vezető tisztséget. A bécsi és a drezdai műegyetem doktora, a perui műegyetem tanára. 1971-től az MTA tagja.

Matematikus, matematikatörténész
1964-ben diplomázott a Debreceni Egyetem matematika és fizika szakán, doktori disszertációját Szénássy Barnánál matematikatörténetből és algebrából védte meg. Előbb középiskolában tanított, 1973-tól a Nyíregyházi Főiskola professzora. Kutatási területe a fuzzy algebra és a matematikatörténet volt. Számos cikket publikált mind magyar, mind pedig külföldi szaklapokban. Több külföldi egyetemen volt vendégelőadó. Nagy figyelmet fordított a magyar matematikusok életére. 2004 november 19-én tragikus hirtelenséggel a katedrán, előadás közben érte a halál.

Német kísérleti fizikus
Fizikát, kémiát és matematikát hallgatott Königsbergben, Heidelbergben és Berlinben. Itt doktorált, a higany kapilláris állandójának más fizikai mennyiségektől való függését vizsgálta. Sikeres berlini, majd würzburgi professzorkodás után 1875-ben Heidelbergben lett a Berlinbe távozott Kirchhoff utóda. Több, mint harminc éven át, nyugdíjazásáig működött itt. Tanítványa volt Antolik Károly, Réthy Mór és Philipp Lenard is. A fizika több területén végzett fontos kísérleti munkát, az általa feltalált eszközök közül a hang interferenciáján alapuló Quincke-csövet ma is használják az egyetemi kísérleti fizikaoktatásban. Apja és öccse híres orvosprofesszorok voltak, így a Quincke név hármuk munkássága révén került be a természettudományos köztudatba. (Dr. Radnai Gyula)

Német matematikus
1913-ban egyetemi tanulmányait a sziléziai Friedrich Wilhelm Egyetemen kezdte meg, ahol több jeles matematikus, többek között Ernst Steinitz is tanította. 1920-ban Berlinbe költözött és folytatta matematikai tanulmányait. Itt L. Bieberbach irányítása mellett dolgozta ki doktori disszertációját. Ezután egy évet Göttingenben töltött. Ebben az időben ott dolgoztak David Hilbert, Emmy Noether, s itt kötött egy életre szóló barátságot P. Alexandrovval. 1926-ban visszaköltözött Berlinbe, ahol topológia kurzusokat tartott. 1927/28 évet a Princeton Egyetemen töltötte. Berlinbe visszatérve Alexandrovval egy topologia-könyv megírásába kezdtek. Háromkötetesre tervezték, de csak egy kötet készült el, amit 1935-ben kiadtak. 1931-ben kinevezést kapott a Zürichi ETH-ra. Az 1946/47 és 1955/56 éveket az USA-ban töltötte és előadásokat tartott a New York és Stanford Egyetemeken. Elnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek. Zürichben emlékére Heinz Hopf-Díjat alapítottak. Több matematikai tétel, elmélet viseli a nevét.

Angol biokémikus, vegyész, farmakológus, gyógyszerész, Nobel-díjas
Az oxfordi egyetemen szerzett kémiai és farmakológiai diplomát. Egy rövid ideig a Sheffield-i Egyetem munkatársa volt. Doktorátusa után a Yale egyetemen oktatott. 1955-ben visszatért Angliába, a University of London oktatója lett, 1966-tól professzorként. 1955-ben a Royal College of Surgeons tagja. 1973-tól a kenti Wellcome Alapítvány igazgatója volt. 1983-ban tért vissza a University of London William Harvey Kutatóintézet vezetőjeként. Legfontosabb kutatási eredménye a hosszú idő óta jól ismert fájdalomcsillapító, az aszpirin, azaz acetil-szalicilsav hatásmechanizmusának feltárása. A prosztaglandinoknak a gyulladások kórtanában betöltött szerepét vizsgálva ő ismerte fel, hogy az aszpirin és más gyulladásgátló gyógyszerek a prosztaglandin-szintézis gátlása útján fejtik ki hatásukat. Később ő fedezte fel a prosztaciklint is, a prosztaglandinok családjának tagját, mely számos fontos gyógyszer előállításának kiinduló anyaga. 1982-ben Sune Bergström, Bengt Ingemar Samuelsson svéd biokémikusokkal megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat a prosztaglandinok és a velük kapcsolatban lévő biológiailag aktív vegyületek területén végzett úttörő kutatásaikért.

Vízépítő mérnök
Diplomáját 1822-ben szerezte a pesti Institutum Geometricumban. 1823-tól a Duna feltérképezésének mérnöke, 1829-ben hajózási mérnök. 1830 körül a Rábán és a Pinkán felméréseket végzett, szabályozási terveket készített. 1837-ben Pozsonyba helyezték a Duna szabályozásához. 1844-ben az országos építési főigazgatóság főmérnöke. Ettől fogva kezdett a Tisza-szabályozás ügyeivel foglalkozni. Vásárhelyi Pál halála után 1847 elejétől a Tiszavölgyi Társulat főmérnöke. 1848-ban Széchenyi István megbízta a Duna-szabályozási tervek felülvizsgálatával. 1853-ban középítési felügyelőként a bécsi kereskedelmi minisztériumba helyezték és rábízták a magyarországi vízügyek vezetését. 1855-ben az Alsó-Tisza áradásainak okait vizsgálta. Ez évben próbálták ki saját találmányú kotrógépét a bogyiszlói átvágásban. A Tiszára vonatkozó tanulmányát Képessy József adta ki.

Orvos, fiziológus, egyetemi tanár
Jendrassik Ernő apja. A bölcsészdoktori oklevél elnyerése után 1847-től Bécsben végezte orvosi tanulmányait, ahol 1853-ban orvosi oklevelet nyert. Két évig dolgozott a bécsi közkórházban műtőnövendékként, majd Erdélyben. A továbbiakban Brücke és Ludwig élettani intézeteiben képezte tovább magát. 1857-ben Kolozsvárott az orvos-sebészi tanintézetben az elméleti orvostan tanára. 1860-tól haláláig az élettan ny. r. tanára a pesti egyetemen, 1884-85-ben rektor. Tervei szerint épült fel a budapesti élettani intézet. Az orvosi fizika első hazai művelője. Jelentősek a bordaközi izmok működésére, a szemmozgások mérésére vonatkozó tanulmányai. Több élettani regisztráló készüléket szerkesztett. Az izomműködést elektromos és mágneses folyamatokra vezette vissza. Az izomelektromosság számos jelenségét írta le, a kérdésnek elismert kutatója volt. Nagy szerepe volt az Országos Közegészségügyi Tanács megszervezésében. 1863-tól az MTA tagja.

Német fizikus
A lipcsei, majd a berlini egyetemen tanult. 1867-ben Berlinben volt tanársegéd, a következő évben pedig a zürichi műegyetem fizikaprofesszora lett. 1872-ben Strassburgba hívták, a város Fizikai Intézetének egyik alapítója volt. 1888-ban kinevezték a Berlini Fizikai Intézet igazgatójává, és az övé lett a kísérleti fizikai katedra. Hangtani kísérleteket folytatott; egy finom eloszlású porral beszórt csőben, a róla Kundt-csőnek elnevezett akusztikai eszközben. Fénytani kutatásai során Kundt a fény folyadékokban, gőzökben és fémeken való rendellenes szóródását tanulmányozta. Magnetooptikai kutatásai nyomán kimutatta, hogy némely gázokban és gőzökben a polarizáció síkja mágneses tér hatására elfordul. Módszert dolgozott ki a hang gázokban és szilárd anyagokban való terjedési sebességének meghatározására.

Német matematikus
Családjának anyagi helyzete nem tette volna lehetővé továbbtanulását, azonban egy jóbarát segítségével 1877-ben beiratkozhatott a müncheni egyetemre, ahol Felix Klein tanítványa lett. 1880-ban Klein a lipcsei egyetemre távozott, Hurwitz követte, és itt doktorált 1881-ben. 1884-ben rendkívüli professzor lett a königsbergi egyetemen. 1892-ben elfogadta a zürichi politechnikum - a mai Eidgenössische Technische Hochschule elődje - meghívását és itt működött élete hátralévő részében. Meghívást kapott ugyan a göttingeni egyetemre, de ezt Zürich iránti lojalitásból visszautasította. Legfontosabb eredményeit a Riemann-felületek vizsgálatának területén, a komplex függvénytanban és az algebrai számelméletben érte el. Számos fontos tétel és matematikai fogalom fűződik a nevéhez, így többek között nevét viselik a Hurwitz-polinomok, a Hurwitz-féle automorfizmus tétel, és a Hurwitz-kvaterniók.

Orosz matematikus
A moszkvai egyetemen matematikusként szerezte diplomáját. Egyetemi tanári kinevezéséhez szükséges disszertációja megvédése után Moszkva több főiskolájában, és Ivanovóban is tanított. Hincsint kezdetben a számelmélet és a valószínűségszámítás foglalkoztatta, kutatásaival megerősítette Hardy és Littlewood eredményeit. Eredményeit a Mathematische Zeitschrift-ben publikálta. 1927-ben professzori kinevezést kapott a moszkvai egyetemen. Ekkor jelentette meg a "A valószínűségszámítás alaptörvényei" című munkáját. 1937-ben két éves szaratovi egyetemen töltött időszak után, Moszkvában Kolmogorovval és Gnedenkoval, aki ekkor még tanítványa volt, folytatta a valószínűségszámítás-iskola építését. 1940-től érdeklődése a statisztikai mechanika felé fordult, később pedig Shannon információelméletének fejlesztése kezdte foglalkoztatni. Több könyvét a matematika iskolateremtő munkájaként tartják számon.

Amerikai fizikus, tudományszervező
Mint fiatal kutató, a Cornell Egyetemen Hans Bethe munkatársaként, az MIT-n pedig Isidor Rabi munkatársaként dolgozott. Innen hívta meg Robert Oppenheimer Los Alamosba, az atombomba előállításában való közreműködésre, ahol őt bízta meg a kísérleti fizikai, majd konkréten a bombát összeállító részleg vezetésével. A háború után visszament a Cornell Egyetemre, itt ő lett a magfizikai laboratórium vezetője. A Manhattan program helyébe lépő Atomenergia Bizottság egyik alapító tagjaként került át 1949-ben a Caltech-re, ahol a Fizikai-Matematikai-Csillagászati részleg vezetését bízták rá, így ő lett Robert A. Millikan utóda. Ebben a részlegben működött a Kozmikus sugárzási Laboratórium Carl Anderson, és a Kellogg Sugárzási laboratórium, Charles Lauritsen vezetésével. Becher vette rá Richard Feynmant, majd később Murray Gell-Mant is, hogy átjöjjenek ide. 1953-tól 1955-ig, majd 1957-től 1959-ig tagja volt az Egyesült Államok Elnöki Tanácsadó Bizottságának. 1954-ben Oppenheimer mellett tanúskodott, később az atomcsend egyezmény felügyeletében játszott fontos szerepet. Idősebb korában, professzor emeritusként rendszeresen visszajárt a Caltechre, tudományszervező munkájának méltán elismert helyszínére. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai matematikus
Egyetemi tanulmányait a Temple Egyetemen kezdte 1936-ban, majd a Pennsylvania Egyetemen folytatta, ahol Antony Zygmund irányításával Ph.D. disszertációját megvédte. Doktori disszertációja megvédése után kinevezett matematikai professzori asszisztensként dolgozott a Penn-en. Ezt megelőzőleg már dolgozott oktatóként különböző egyetemeken, kutató matematikusként a Haditengerészetnél, valamint Washingtonban a Rendszerelemző Csoportban. 1956-ban professzori kinevezést kapott a Penn-en, ahonnan Professzor Emeritus címmel vonult nyugdíjba. Számos nemzeti és nemzetközi matematikai, és matematika oktatásával foglalkozó társaságnak, alapítványnak volt tagja. Nagyszámú publikációja jelent meg a matematika legkülönbözőbb területeivel foglalkozó írásaiban: számelmélet, logika, kombinatorika, csoportelmélet, lineáris algebra, klasszikus analízis.

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1884-ben, majd a komáromi kultúrmérnöki hivatalhoz került. 1892-től mint az Országos Vízépítési Igazgatóság munkatársa a közegészségügyi mérnöki szolgálat egyik megszervezője, majd vezetője lett. Több ízben járt külföldi tanulmányúton. 1900-ban a párizsi világkiállítás szervezésével kapcsolatban részt vett a nemzetközi közegészségügyi és demográfiai kongresszuson. A sík területen fekvő és vízfolyásoktól távoleső hazai városok csatornázása c. tanulmányát a Mérnök Egylet 1896-ban aranyéremmel tüntette ki.

Fizikus, mérnök, egyetemi tanár
Matematika - fizika szakos tanári oklevelét 1907-ben a budapesti tudományegyetemen szerezte, hol Eötvös Loránd tanítványa, majd tanársegédje volt. 1910-ben doktorált, 1912-13-ban állami ösztöndíjjal Berlinben és Göttingenben tanult. A Tanácsköztársaság alatt a tudományos egyesületek és múzeumok direktóriumának tagja lett, az 1918-19. tanév második félévében az egyetemen kísérleti fizikát adott elő. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről fegyelmi úton eltávolították. 1921 őszétől két évtizeden át volt az Egyesült Izzó kutatója. Mind a klasszikus, mind a műszaki fizika területén jelentős eredményeket ért el Optikai kísérletei a kvantumelmélet egyik alappillérét képezik, eredményeit a szakirodalom számos helyen idézi. A műszaki fizikában munkatársaival együtt az izzólámpák, a fotocellák, a fotometria, a színmérések, a katódsugárcsövek és alkalmazásaik terén végzett nagy jelentőségű munkát. Feltalálta a szelenografálást, mely eljárással fény hatására szelénen képeket (fényképeket) lehet létrehozni. Utolsó éveiben különösen a szelén egyenirányítókban lejátszódó jelenségek vizsgálatával foglalkozott. Nagyszámú tudományos dolgozata hazai és külföldi szakfolyóiratokban jelent meg. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1964-ben évenként kiosztásra kerülő Selényi Pál-díjat alapított fiatal fizikusok részére. 1948-tól az MTA tagja.

Amerikai statisztikus, feltaláló
1875-ben lépett be a City College-ba, és 1879-ben bányamérnöki diplomát szerzett. Ezután tanárának, William P. Towbridge-nek az asszisztense lett az USA Népszámlálási hivatalában (US Census Bureau). Itt nagy gondot jelentett, hogy a népszámlálási adatok feldolgozása egyre hosszabb időt vett igénybe, és az a veszély fenyegetett, hogy az 1880. évi népszámlálás adatainak feldolgozása nem fejezhető be a soron következő népszámlálás, 1890 kezdetéig. 1882-84 között Hollerith rövid ideig oktatott a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT), majd egy vasúti fékrendszer kifejlesztésén dolgozott. 1884-90 között az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalának munkatársa volt. Ez idő alatt megkonstruálta azt a gépet, amellyel az elektromosan leolvasható lyukkártyákon rögzített statisztikai adatok feldolgozhatók, rendezhetők és csoportosíthatók. Találmányát az 1890-es népszámlálás feldolgozásában már sikerrel alkalmazták, számos más területen is nagy sikert aratott az USA-ban és Európában. 1896-ban adatfeldolgozó gépeinek gyártására Hollerith megalapította a Tabulating Machine Company vállalatot, amely a további években több más céggel fuzionált. 1921-ban Hollerith nyugdíjba vonult. A vállalat 1924-ben Thomas Watson Sr. vezetése alatt az International Business Machines (IBM) nevet vette fel.

Lengyel matematikus, csillagász
A Varsói Egyetemen csillagászatot tanult. 1905-ben, a varsói Egyetem bezárásakor Göttingenbe költözött, és ott, majd Moszkvában fejezte be tanulmányait. 1910-1915 között a Kazan Egyetem Engelhardt Csillagvizsgálójában dolgozott. 1919-ben, miután Lengyelország visszanyerte függetlenségét, visszatért Lengyelországba, és a Krakkói Jagelló Egyetem professzora, a Krakkói Csillagvizsgáló igazgatója lett. 1922-ben választották a Lengyel Tudományos Akadémia tagjává. 1932-1938 között a Nemzetközi Csillagászati Szövetségnek elnökhelyettese volt. A Lengyel Csillagászati Társaságnak, a Balti Államok Geodéziai Bizottságának ő volt az első elnöke. Elnyerte a varsói, a poznani és a szófiai egyetemek Doctor Honoris Causa címét. Közel 230 tanulmányt írt kutatásairól, ezek között a nevéhez fűződő módszerről, amivel megváltoztatta a parabolikus keringési pályák addigi meghatározását. A "cracovians" elmélet (cracovian calculus) felfedezése nemzetközi elismerést hozott neki. Ez az elmélet különböző csillagászati, geodéziai, mechanikai és matematikai problémák területén egyaránt alkalmazható.

Zoológus, ornitológus, muzeológus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1910-től az állattani tanszéken tanársegéd. 1911-ben a helgolandi, 1912-ben és 1914-ben a nápolyi zoológiai állomáson főként gerinctelenek regenerációs képességének kutatásával foglalkozott. 1925-ben a közgazdasági egyetemen a halgazdaságtan magántanára és a Magyar Nemzeti Múzeum révfülöpi balatoni biológiai állomásának vezetője, 1927-ben a Tihanyi Biológiai Intézet első igazgatója lett. 1929-től a debreceni egyetemen az állattan nyilvános rendkívüli, 1933-tól nyilvános rendes tanára, 1940-1944-ben a kolozsvári egyetem állatrendszertani intézetének és múzeumának vezetője, majd 1945-1950-ig ismét a debreceni tudományegyetem tanára volt, ekkor nyugdíjazták. 1957-ben Kanadába távozott. Tudományos munkásságának legfőbb eredményeit elsősorban a hidrobiológia, az ichthyológia és az állatrendszertan területén érte el. A magyar háziállatok eredetének és történetének feldolgozásával úttörő munkát végzett.

Fémkohómérnök, főiskolai tanár
Főiskolai tanulmányait Selmecbányán végezte 1912-ben. Itt az ábrázoló geometriai tanszéken tanársegéd lett. 1917-1918-ban másfél évig a Fischamendi Katonai Repülőgép és Motorgyár öntödéjében volt műszaki vezető, itt együtt dolgozott együtt Kármán Tódorral és Asbóth Oszkárral. A háború után visszakerült a selmeci főiskolára. 1924-ben az ábrázoló geometria tanszék ideiglenes vezetésével bízták meg. 1925-ben adjunktus, 1926-ban főiskolai rendkívüli, majd 1932-ben főiskolai rendes tanári kinevezést kapott. Az ábrázoló geometrián kívül oktatta még a műszaki rajzot és a géprajzot is. Kutatómunkát is végzett, elsősorban bányászattal és geofizikával kapcsolatos problémák foglalkoztatták, melyek grafikus úton, illetve ábrázoló geometriai módszerekkel is megoldhatók. 1962-ben az Erdészeti és Faipari Egyetem díszdoktorrá avatta.

Matematika- és fizikatanár
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd Budapesten folytatta. 1924-ben szerezte meg matematika-fizika szakos tanári oklevelét Szegeden. 1924-ben Miskolcon, 1925-től a kolozsvári leánygimnáziumban, 1927-től a debreceni leánygimnáziumban tanított 1942-ig. Ez idő alatt internátusi felügyelő tanár, majd az internátus igazgatónője. 1942-től ismét Kolozsváron tanít, a leánygimnázium igazgatónője 1944-ig. 1947-ben visszatért Debrecenbe. 1949-ben elvégezte az ábrázoló geometria kiegészítő szakot. 1947-1952 között a Református Leánygimnázium, 1952-1960 között a Református Kollégium Gimnáziumának tanára. Külön figyelmet szentelt mind a tanítási órákon, mind azon kívül a matematikából tehetséges tanulókra. Az 50-es években Jakucs Istvánnal közösen végezték el a fizika múzeum berendezését a Református Kollégiumban.

Humánbiológus, antropológus, egyetemi docens
1954-ben szerzett diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kara biológiai-kémia szakán. Már első éves hallgatóként bekapcsolódott a Malán Mihály professzor által vezetett Embertani Tanszék kutató munkájába. 1963-ban hívták meg az ELTE Természettudományi Kara Embertani Tanszékére, ahol 1989-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. 1975 és 1996 között a tanszék vezetője volt. Kiemelkedő érdemei közé tartozik az antropológus/humánbiológus szakirányú továbbképzés megindítása, valamint a Kar Biológiai Doktori Iskolájában a humánbiológia programrész megalapítása. Több generációt indított el a pályán. Az 1960-as évektől kezdve vett részt a Magyar Biológiai Társaság, a European Anthropological Association, az International Association for Human Auxology vezetésében. Szakmai tevékenységéért több hazai és külföldi elismerést kapott.

Német mérnök, feltaláló
A zürichi műegyetemen kezdte meg tanulmányait, majd gyakornokként dolgozott a berlini lokomotívüzemben. 1866-tól a müncheni egyetemen töltött be professzori állást. Nevéhez fűződik a mai modern hűtéstechnika alapjainak lefektetése. Az augsburgi gépgyárban kezdte el gyártatni az első hűtőgépét. Technikailag átkonstruált "második generációs" hűtőgépére 1876-ban nyújtott be szabadalmi jogot. 1879-ben többedmagával megalapította a Linde-Eismaschinen részvénytársaságot. Ezzel elindult a hűtéstechnika diadalmenete, de igazi áttörés csak 1883/1884 telén következett be.

Amerikai botanikus, genetikus
1896-ban cum laude minősítéssel fejezte be a Wesleyan Egyetemen folytatott tanulmányait. Ezután három éven át matematikát és más tárgyakat tanított egy középiskolában, majd 1899-ben a Harvard Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. 1900-ban M.A., 1904-ben Ph.D. fokozatot szerzett. 1914-ig Blakeslee botanikaprofesszor volt a Connecticuti Mezőgazdasági Főiskolán. Itt folytatta kísérleti munkáját, magasabb rendű növényeken. 1915-ben a Carnegie Intézet (Cold Spring Harbor) kísérleti laboratóriumának növénygenetikai kutatója lett, 1936-tól pedig ugyanitt igazgató volt. 1941-es nyugdíjazását követően a northamptoni (Massachusetts) Smith College címzetes botanikaprofesszoraként megalapította a Genetikai Kísérleti Állomást. Az elsők között használta a kolchicint a kromoszómaszám növelésére, megnyitva az utat a mesterséges poliploidok létrehozása előtt.

Amerikai mikrobiológus, orvos, Nobel-díjas
Oroszországi zsidó bevándorlók gyermeke volt. A Delaware-i egyetemen kémiát, filozófiát, irodalmat tanult, majd a St. Louis-i Washington egyetemen orvosi diplomát szerzett. Néhány évig gyakorló orvosként dolgozott, 1959-től kutatóorvos lett a Rockefeller Intézetben. 1962-től a Johns Hopkins egyetemen dolgozott, 1967-ben professzorrá, 1972-ben a mikrobiológiai intézet igazgatójává nevezték ki. A különböző restrikciós enzimekkel való sorozatos hasítások eredményeképpen 1978-ban meghatározta az SV40 vírus DNS-molekulájának teljes bázissorrendjét. A restrikciós enzimek technikája a génsebészet eszköztárának fontos része lett, és később jelentős szerepet játszott a Human Genom Program-ban. 1978-ban megosztva a svájci Werner Arber-rel és az amerikai Hamilton O. Smith-tel orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a restrikciós enzimek felfedezéséért és ezek alkalmazásáért a molekuláris genetikai kutatásban.

Gyógyszerész
Az első nő, aki Magyarországon gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. 1903-ban gyógyszerész gyakornoki vizsgát tett, "Magister pharmaciae" oklevelét 1905-ben szerezte meg a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktori képesítést 1906-ban kapott. Részt vett a hágai XI. Nemzetközi Gyógyszerész Kongresszuson (1913), és novellát írt arról a Gyógyszerészi Hetilapban. Harcolt a nők egyenjogúságának elismeréséért a tudományos pályákon. Az egyetemet és főiskolát végzett nők egyesületének alapító tagja. A budapesti VI. ker., Király u. 86. sz. alatti patika tulajdonosa volt. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság alapító tagja.

Orvos, ideg- és elmegyógyász
Oklevelét a debreceni tudományegyetemen szerezte 1944-ben. 1941-től a debreceni egyetem ideg-elmeklinikáján működött, 1951-től a klinika elektrofiziológiai laboratóriumát vezette, 1955-től adjunktus és 1962-től 1972-ig, nyugdíjazásáig docens. Főleg neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kezdetben a fejfájás kóroktanával, majd epilepszia-kutatással, valamint a központi idegrendszer élettani és kóros bioelektromos jelenségeinek elemzésével. Kidolgozta az Evipannal történő "aktiválás" módszerét. A Magyar Elektroenkefalográfiai Társaság alapító vezetőségi tagja, 1957-től titkára volt. Több külföldi tanulmányúton vett részt.

Német matematikus
Kölnben élt. Hosszabb ideig törekedett Euklidesz ötödik posztulátumának bebizonyítására, végül azonban belátta, hogy lehetséges olyan geometria, melyben a háromszög szögeinek összege kisebb, mint 180 fok, ezt 1826-ban írott könyvében tette közzé. Matematikai elgondolásaitól Carl Friedrich Gauss-szal is levelezett. Bolyai és Lobacsevszkij előfutárának tekinthető.

Francia születésű svájci kémikus, Nobel-díjas
Zürichben a Swiss Federal Institute-ban doktorált 1890-ben, majd Párizsban végzett poszt-doktori tanulmányokat. 1893-ban visszatért Zürichbe, ahol 1895-ben a zürichi egyetem kémiaprofesszora lett. Vizsgálta az atomok molekulán belüli kapcsolódási módját. Felismerte, hogy egyes fémvegyületekben nem érvényesülnek a vegyértékekre vonatkozó, addig elfogadott szabályok. Vizsgálta a kémiai kötések térbeli irányítottságát. Bevezette a fémekre vonatkozóan a fő- és mellékvegyérték, a koordinációs szám és a ligandum fogalmát. Ezzel megalapozta az ún. komplex (koordinációs) vegyületek kémiáját. 1913-ban Nobel-díjat kapott azokért az eredményeiért, amelyeket az atomoknak a molekulákban egymáshoz való kapcsolódásának vizsgálatában ért el, és ezzel új kutatási területeket nyitott meg, különösen a szervetlen kémiában.

Skót fizikus, Nobel-díjas
Először egy magániskolában, majd a Manchesteri Egyetem elődjében tanult, eleinte orvosnak, emiatt sok biológiát tanult. 1888-ban Cambridge-be ment, ahol érdeklődése a fizika és a kémia felé fordult. Később a Cambridge-i Egyetemen tanított és ott alkotta meg a róla elnevezett ködkamrát a radioaktív sugárzások és töltött részecskék kimutatására. 1927-ben Arthur Compton-nal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott ezért a munkájáért. Egy ideig az Ben Nevis-i obszervatóriumban dolgozott, a ködjelenségekkel kapcsolatos 1894-es megfigyelései vezették a felfedezéséshez.

Dán fiziológus, Nobel-díjas
A Koppenhágai Egyetemen előbb orvostudományt tanult, de áttért a zoológiára. 1897-től Christian Bohr (Niels Bohr apjának) Orvosélettani Laboratóriumában dolgozott. 1908-tól állatélettani kisegítő tanári állást kapott a Koppenhágai Egyetemen, 1916-ban lett tényleges tanár, egész pályafutását az egyetemen töltötte 1945-ben történt nyugdíjazásáig. Kezdetben a légzés problémáival foglalkozott: első jelentős tudományos eredménye annak kimutatása volt, hogy az oxigén a levegőből a vérbe diffúzió útján kerül át. Legjelentősebb tudományos sikereit a hajszálerek vizsgálatának területén érte el: az izmok oxigénfelvételének tanulmányozásával felismerte, hogy az izmok összehúzódásakor megnövekedett oxigénszükségletet a szervezet a kapillárisok felületének megnövelésével, az addig összezáruló hajszálerek megnyitásával biztosítja. A hajszálerekkel kapcsolatos eredményeiért 1920-ban fiziológiai Nobel-díjban részesült.

Bányamérnök, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán 1936-ban szerzett doktori címet, a soproni Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1940-ben bányamérnöki oklevelet. Pályafutását 1940-ben a Magyar-angol Olaj Rt.-nél (MAORT) Bázakerettyén kezdte. 1944-ben Nagykanizsán az igazgató tanácsadója volt. 1945-ben a fúrási üzemek újraindításán tevékenykedett, 1948-ig a dunántúli terület fúrási felügyelője volt. 1957-től 1964-ig a Kőolajipari Tröszt, majd az OKGT Fúrási Főosztályának vezetőjeként dolgozott. 1950-től részt vett az olajmérnök képzésben, kezdetben meghívott előadóként tanított Sopronban, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnök karán a mélyfúrás egyetemi tanára volt. Díszdoktorává választotta a Freiburgi Bányászati Akadémia. 1989. nov. elején a Nehézipari Műszaki Egyetemen vette át a Signum Aureum Universitatis kitüntetést. Tudományos tevékenységét többszáz publikáció, könyv és szakcikk fémjelzi.

Bánya- és kohómérnök, egyetemi tanár
1937-ben egy évig a bukaresti műszaki egyetemen építészmérnöknek tanult. 1938-ban átiratkozott a temesvári műszaki egyetem bánya- és kohászati karára. 1943-ban szerzett mérnöki diplomát. Részt vett egy fejtési páncélpajzs szerkesztésének elméleti kidolgozásában és gyakorlati működtetésében. Részt vett Bóday Gábor mellett az első üzemgazdasági osztály megszervezésében. A Bányászati Kutató Intézetben volt tudományos kutató, 1964-től a bányászati főosztályvezető-helyettese, 1966-tól az intézet vezetője, 1979-től a Központi Bányászati Fejlesztési Intézet vezérigazgató helyettese. A Miskolci Egyetemen a bányaművelés és a műszaki földtan tanára volt. 1973-tól az MTA tagja.

Állatorvos, állatorvostudomány-történész, orvostörténész, egyetemi tanár
Az Állatorvostudományi Főiskolán (a későbbi egyetemen) az állatorvostudomány történetének előadótanára, 1984-ben itt létrehozta az Állatorvostörténeti Gyűjteményt. 1966-ban egyik alapítója a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, amelynek 1974-1990 között alelnöke, 1990-1995-ben főtitkára, 1995-2000-ben elnöke volt. 2002-ben a Társaság tiszteletbeli elnökévé választották. Tagja volt a Nemzetközi Orvostörténeti, a Nemzetközi Állatorvostörténeti, és a Nemzetközi Egyetemtörténeti Társaság magyar bizottságának, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének, valamint a Nemzetközi Neuropatológiai Társaságnak. Monográfiát írt Hutÿra Ferencről (1975), a 200 éves magyar állatorvosképzésről (1987) (angolul 1988), az immunológia magyar mestereiről (1992), Marek Józsefről (2003), Janny Gyuláról (2004), a magyar állatorvoslás kultúrtörténetéről (2005), a történelem sodrába került állatorvosokról (2010), Jármay Károlyról (2011), végezetül az állatorvoslás történetének ikonográfiájáról (2013). Közreműködésével jelent meg az MTA Orvosi Tudományok Osztályának történetét bemutató munka. Fő műve az Akadémiai Kiadónál, 1988-ban megjelent, az állatorvoslás művelődéstörténetét átfogó szemlélettel feldolgozó "A concise history of veterinary medicine" volt. (Dr. Gazda István)

Osztrák matematikus
A bécsi egyetemen tanult, itt doktorált 1899-ben. Ezután még Berlinben, Zürichben és Göttingenben folytatott tanulmányokat. 1902-től tanársegéd, majd magántanár volt a brünni műszaki egyetemen (ma Brno, Cseh Köztársaság), 1910-től ugyanitt rendkívüli professzor. 1911-től 1920-ig az erlangeni egyetemen volt tanszékvezető professzor, itt nagy hatással volt Emmy Noetherre. 1920-tól 1938-ban történt nyugdíjbavonulásáig a kölni egyetem professzora volt. Egyik fő területe az algebra volt, jelentős eredményeket ért el a determinánsokkal és az Abel-féle csoportokkal kapcsolatban. Legjelentősebb eredménye azonban az 1907-ben kimondott, a Lebesgue-féle integrálokkal kapcsolatos tétel, amelyet vele egy időben Riesz Frigyes is publikált, ezért kettejükről a Riesz-Fischer-tétel nevet kapta. Ez igen jelentős a Hilbert-terek elméletében.

Agrogeológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen folytatott tanulmányai (1900-1905) után az Ampelológiai Intézetben, majd Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanársegédként (1908-1909) dolgozott. 1910-ben a Magyar Állami Földtani Intézet Agrogeológiai Osztályára nevezték ki. Egyik létrehozója volt a Talajtani Intézetnek. 1946-tól 1949-ig az Agrártudományi Egyetem talajtani tanszékének ny. r. tanára, majd az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetének munkatársa, 1949-1963 között a budapesti tudományegyetem meghívott előadója volt. Az agrogeológiai szemléletet a részletes vegyi anyagvizsgálattal ötvözte eggyé s ez a későbbiekben a magyar talajtan jellemzőjévé vált. A talajismereti térképezésnek irányítója maradt, de érdeklődése szorosan mezőgazdasági témák felé irányult.

Geológus
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd Bakonybél és környéke óharmadkori képződményeinek vizsgálatából doktorált 1938-ban. A Székesfővárosi Ipariskolában oktatott, 1949-ben megvált tanári állásától, és ettől kezdve kizárólag földtani kutatást végzett. 1950-től a Földtani Intézetben dolgozott. Foglalkozott vízföldtani, bauxit- és barlangkutatással, adattári szervezéssel. Nevéhez fűződik a fenyőfői és a kislődi bauxitelőfordulás feltárása. Megszervezte és vezette a Földtani Térképtárat. A veszprémi Tekeres völgyi sziklaüreg feltárásakor fedezte fel az örvös lemming legdélibb előfordulását. Jelentős tevékenységet fejtett ki a barlangkataszterezés területén. Összeállította a hazai barlangkutatás bibliográfiáját. A Magyar Turista Egyesületben megszervezte a barlangkutatást. Fontos szerepe volt a Magyar Karszt-és Barlangkutató Társulat életre hívásában.

Kémikus, műegyetemi tanár
A budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1912-ben. A magyaróvári Növénykísérleti Állomáson kezdte meg működését, de néhány hónap múlva visszatért a budapesti műegyetemre, ahol az általános kémiai tanszéken Ilosvay Lajos mellett tanársegéd, 1915-től adjunktus. 1916-ban műszaki doktorátust szerzett. 1919-1921-ben a kémiai technológiai tanszéken, 1921-1930-ig az elektrokémiai tanszéken működött. 1945 után kétszer volt az egyetem gépész- és vegyészmérnöki karának dékánja, része volt abban, hogy az ostrom során súlyosan megsérült műegyetemen a tanítás újra megindult, s az épületet és a berendezést ért károkat helyreállították. 1949-ben nyugdíjazták. Tudományos munkát elsősorban az analitikai kémia területén folytatott. A gázanalitikában újszerű gázpipettákat szerkesztett, vizsgálta a gázok belső súrlódását és néhány új meghatározási módszert dolgozott ki. A mikroanalitikában új cseppreakciós kimutatásokat alkotott. 1945-től az MTA tagja.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen tanult, majd 1907-ben a chicagoi egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. 1907-1909 között a Wisconsin-i egyetemen, majd a Princeton-i egyetemen tanított. 1912-ben a Harvard egyetem professzora lett, itt működött élete végéig. A matematika és a fizika számos területén ért el jelentős eredményeket. 1913-ban bebizonyította Poincaré egy fontos sejtését a háromtest-problémával kapcsolatban. Tevékenységének kiemelkedő területe az ergodelmélet és a relativitáselmélet. A Holdon egy krátert neveztek el róla. Fia, Garrett Birkhoff is neves matematikus lett.

Francia matematikus, felfedező
Huszonöt évesen kiadott egy értekezést az integrálszámításról mely L'Hôpital értekezéshez készült kiegészítésként. 1756-ban London Királyi Társaság tagja lett. 1954-ben csatlakozott a hadsereghez. A franciák közül elsőként ő kerülte meg a Földet. 1759-ben a tengerészet szolgálatába állt. Hajójával számos jelentős utat tett meg, s több felfedezés fűződik nevéhez, elérte Ausztrália addig ismeretlen keleti partjait, felfedezte a Louisiade-szigeteket, később pedig a Salamon-szigeteket, melyek közül az egyik nagyobbat később az ő tiszteletére róla neveztek el (Bougainville-sziget). Érdemei elismeréséül a Maréchal de Camp ranggal tüntették ki, utazását egy kétkötetes munkában örökítette meg. Róla nevezték el a bougainvillea Brazíliában őshonos kúszónövényt, amelyet Magyarországon üvegházi dísznövényként ismernek murvafürt néven.

Brit matematikus
Tanulmányait Etonben kezdte, itt nyilvánult meg a matematika iránti érdeklődése. Tanulmányai befejeztével pénzügyi területen kezdett dolgozni. 1928-ban Princetonba ment, ahol 3 évig geometriai tanulmányokat folytatott. Oswald Veblen irányítása mellett Ph.D. vizsgát tett, majd utána közösen megírták geometria-monográfiájukat, ami a topológia területén klasszikussá vált. 1933-ban Oxfordban a Balliol College tagja lett. 1934-ben megnősült. A 2. világháború alatt az Admiralitásnak dolgozott, kezdetben tengeralattjárókkal kapcsolatos műveleti kutatásokat végzett, majd kódfejtőként. 1947-1960-ig Oxfordban a Magdalen College professzoraként dolgozott. 1953-1955 között a Londoni Matematikai Társaság elnöki tisztét töltötte be. Emlékére két díjat is létrehoztak, a Whitehead-díjat és a Whitehead Senior díjat. Az 1950-es években R. Maxwell támogatásával megalapította a Topology szakfolyóiratot, aminek első számát már nem érhette meg. Ő írta le a CW-komplexus definícióját, több topológiai fogalom bevezetése fűződik a nevéhez, amiket standardekként használnak.

Matematika- és fizikatanár
Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, zongoraművész édesapja. A bécsi egyetemen 1868-ban mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelet szerzett. A körmöcbányai, besztercebányai, 1873-1905-ben a pozsonyi r. k. gimnázium tanára. 1897-98-ban berendezte a gimnázium fizikaszertárában Pozsony első röntgen laboratóriumát, ahol a város katonai kórházából küldött csonttöréses sérülteket vizsgálta. Sajnos még nem használt ólomköpenyt, amivel védhette volna magát a sugárzástól. Egy 1887-ben kelt vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelettel saját rendszerű gyorsírásának tanítására (pansztenográfia) is jogosíttatott. 1887-1890-ben a Panstenographia c. folyóiratot szerkesztette Pozsonyban. Világnyelv megalkotásának kérdése is foglalkoztatta. Jó gordonkajátékos volt, 1874-ben Liszt Ferenccel együtt hangversenyezett Pozsonyban.

Bencés fizikatanár
Már felszentelt papként, 1953-ban vették fel az ELTE kémia-fizika tanári szakára. Diplomájának megszerzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban kezdett tanítani, emellett rövidesen diákotthoni nevelőtanár lett. Harminchárom évig tanított Pannonhalmán, közben négy évig a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára volt. Nyugdíjas éveiben Jedlik Ányos életét kutatta. Könyvet írt Palatin Gergelyről, tanulmányt a bencés iskolák természettudományi tanításáról, pontosította ismereteinket Jedlik Ányos életéről, emberi tulajdonságairól, tanári működéséről. Nagyszerű tanár volt ő maga is, megérdemelten vehette át életének 80. évében a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. (Dr. Radnai Gyula)

Francia születésű skót kémikus, fizikus
Belfastban tanult, és a Glasgow-i Egyetemen hallgatott orvostudományt és természettudományokat. Itt William Cullen (1712-90) volt az instruktora kémiából, és tanár diák kapcsolatuk hamarosan átalakult a professzor és asszisztense kapcsolatává. 1751-ben Edinburgh-ba költözött, hogy orvosi tanulmányait befejezze. 1756-ban Cullen utódjaként a Glasgow-i Egyetemen kémiát oktatott. Bár az anatómia professzorává is kinevezték, ezt az állását felcserélte a belgyógyászati tanszék vezetésével. Gyakorló orvos is volt. A magnesia alba (magnézium-karbonát) hevítésével kapcsolatos vizsgálatai során Lavoisier-t és a modern kémiát megelőzve mutatta ki a közönséges levegőtől különböző szén-dioxid gáz létezését. Ő vezette be nemcsak a latens hő, de a hőkapacitás és a fajhő fogalmát is, valamint ő volt Watt mentora.

Német matematikus, fizikus
A berlini egyetemen tanult olyan neves tudósok tanítványaként, mint Steiner, Eisenstein vagy Dirichlet. 1862-ben Dirichlet megüresedett posztját vette át Zürichben. Itt megalapította a Matematikai és Természettudományi Intézetet. Majd a Strasbourgi Egyetemen kínáltak neki pozíciót, amit el is foglalt. Theodor Reye segítségével megalapította a Matematikai Intézetet. Legalább négy későbbi professzornak volt a témavezetője. Az egyik leghíresebb közülük Paul Epstein volt. Szakterülete a konform leképezések elmélete, tenzoranalízis, ortogonális polinomok, invariáns elmélet, lánctörtek, differenciálegyenletek, potenciálelmélet, fény- és lökéshullámok. A tenzorszámításban alkotta talán a legmaradandóbbat. Az ő nevéhez fűződnek a Christoffel-szimbólumok és ő dolgozta ki a differenciálszámítás koordinátarendszer-mentessé tételét. Mindkét munka alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy Einstein 1915-ben közzétehette az általános relativitás elméletét.

Svéd csillagász
A csillagspektroszkópia egyik úttörője. 1861-ben és 1863-ban részt vett E. A. Nordenskjöld (1932-1901) Spitzbergák felkutatására indított expedícióiban, és jelentősen hozzájárult az Északi Jeges-tenger feltérképezéséhez. 1862-ben doktorált a lundi egyetemen. 1864-től a lundi csillagvizsgálóban végzett megfigyeléseket, igen pontosan meghatározta 445 kettőscsillag-pár tagjainak helyzetét és mozgását. Az alacsony hőmérsékletű vörös csillagok vizsgálata terén végzett úttörő munkát. 1888-ban kinevezték az uppsalai egyetemi csillagvizsgáló igazgatójává. Meghatározta a Nap spektroszkópikusan észlelhető tengelyforgását, megállapította, hogy a Nap-egyenlítő rövidebb idő alatt végez egy fordulatot, mint a magasabb szélességű övezetek. Értékes munkát végzett a fényképezés terén is. Az Astronomische Gesellschaft-nak 1863-ban egyik alapító tagja, majd alelnöke. A Svéd Akadémia tagja, 1892-ben az angol Rumford-éremmel tüntették ki, nevét egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Német fiziológus, vegyész
Tanulmányait Freiburgban, Strassburgban (ma: Strasbourg, Franciaország), Münchenben, Berlinben és Zürichben végezte a korszak olyan neves élettantudósainak vezetésével, mint Johannes von Vries, Franz Hofmeister, Gaule, Paul Ehrlich és Julius Richard Ewald. 1904-től a frankfurt-sachsenhauseni városi közkórház klinikája vegyészeti laboratóriumának igazgatója volt. Elsősorban a szénhidrát-anyagcsere és az izom-összehúzódás kutatásával foglalkozott. Ő fedezte fel és kapcsolta össze elméletében a glikogén tejsavvá bomlásának részfolyamatait.

Vaskohómérnök
Oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián nyerte, majd ugyanott volt tanársegéd. 1894-től a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. mérnöke, 1904-ben főmérnöke, 1905-től a vállalat ózdi üzemének igazgatója, 1910-től a budapesti vezérigazgatóság központi műszaki igazgatója, 1927-től műszaki vezérigazgatója. A borsodnádasdi hideghengermű az ő alkotása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek tiszteletbeli és háromszor választott elnöke volt. Az Egyesület 1936-ban tiszteletére Zorkóczy Samu-emlékérmet alapított, amellyel érdemes tagjait tünteti ki.

Orosz csillagász
Leonhard Euler tanítványa volt Berlinben. 1760-tól oktatott a szentpétervári egyetemen, 1767-től mint rendes professzor. 1763-1803 közt a pétervári Akadémia Földrajzi osztályának vezetője volt, az orosz birodalom feltérképezését irányította. Jelentős szerepet játszott 1803-ban a kazányi egyetem megalapításában, itt oktatott élete végéig. Részt vett a Vénusz Nap előtti átvonulásának megfigyelésében 1761-ben és 1769-ben is. Mérései alapján számítást végzett a Nap-Föld távolságra vonatkozóan. Az első oroszországi csillagászati folyóiratok szerkesztője volt, Tacitus, Leonhard Euler és George Buffon munkáit orosz nyelvre fordította. 1783-tól az orosz akadémia tagja. (Bartha Lajos)

Osztrák születésű amerikai feltaláló, színművész
Születési neve: Hedwig Eva Maria Kiesler, apja osztrák, anyja magyar. Tíz évesen már jól zongorázott, táncolt, négy nyelven beszélt; tizenhat éves korától fontos szerepeket játszott filmekben. Ausztria német megszállása után Londonon át az Egyesült Államokba költözött. Művésznévként vette fel a Lamarr nevet Barbara La Marr iránti tiszteletből. Hamarosan világhírű filmsztár lett; hajviseletével divatot teremtett. Walt Disney róla mintázta Hófehérke alakját, de a szeme színét zöldről barnára, hajszínét barnáról feketére változtatta. Lamarr híres mondása: "Minden okos lány elbűvölheti a férfiakat. Csak annyi kell, hogy nyugodtan álljon, és nézzen bután." Lamarr kiváló műszaki érzékéhez az első férjétől eltanult szaktudás is társult. A japánokkal vívott háború során az amerikaiak sok torpedója célt tévesztett, mert az irányító sugárzást megzavarták. Lamarr találmánya: ahogyan lyukszalag vezérli a gépzongora 88 billentyűjét, hasonlóképpen lehet lyukszalaggal változtatni a torpedókat vezérlő frekvenciákat, gyorsan, precízen, de az ellenség által kiszámíthatatlan módon. Hasonló elven működik napjainkban a "frequency-hopping" a vezeték nélküli hálózatokban. Több országban a feltalálók napja Lamarr születésnapján van. (Hujter Mihály)

Amerikai csillagász, planetológus, ismeretterjesztő
Alig 20 éves korában elvégezte a chicagoi egyetemet, majd asztrofizikával kezdett foglalkozni a Yerkes és a MacDonald Obszervatóriumokban. 1963-tól 1968-ig a Smithsonian Asztrofizikai Obszervatóriumban és a Harvard Egyetemen dolgozott. 1968-ban kinevezték a Cornell Egyetem Bolygókutató Laboratóriumának igazgatójává. Tudományos munkái a bolygók fizikájához, a földönkívüli élet kutatásához kapcsolódtak. Főleg a Mars vizsgálatával ért el komoly eredményeket. Számos bolygóközi űrszonda programjának kidolgozásában vett részt. Foglalkozott az élet keletkezésével. Csillagászati ismeretterjesztő munkái hozták meg a számára a világhírt. 1977 végén fogott hozzá egy 30 órás tévé-sorozat, a Kozmosz elkészítéséhez. A sorozat sikerére jellemző, hogy három Emmy-díjat kapott. A Kozmoszt még több tévésorozat és számos ismeretterjesztő könyv követte.

Vaskohómérnök, egyetemi tanár
Vaskohómérnöki oklevelét a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián szerezte 1902-ben. Első munkahelye a kaláni (nándorhegyi) vas- és acélgyár volt, majd a selmeci akadémia Bányavegytani Tanszékén kezdett tanársegédként dolgozni. Egy év után a kaláni Bánya- és Kohótársaság nándorhegyi hengerdéjében helyezkedett el, ahol mérnöki, majd főmérnöki munkaköröket látott el. 1912-től 1918-ig a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű korompai durvahengerműjének, majd a gyárnak főmérnöke, 1921-1922 között igazgatója volt. 1923-tól Sopronban a Vaskohászattani tanszék vezetőjének, majd a fémkohászati osztály dékánjának nevezték ki. Az 1930/31. és 1931/32. tanévben a főiskola rektora lett. 1926-ban a budapesti műegyetemen magántanári képesítést szerzett a vasipari hengerlés és a kovácsolható vas gyártása témákban. 1945-től a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, kohó- és erdőmérnöki Karának dékánja volt. Találmánya volt egy elliptikus szelvényű forgóaknás gázfejlesztő, s az ő nevéhez fűződik a Siemens-Martin-kemencék automatikus ellenőrzésének Magyarországon elsőként történő bevezetése. 1945-ben lett az MTA levelező, később tanácskozó tagja. 1949-ben tagságát politikai okok miatt megszüntették, és csak 1989-ben állították vissza.

Francia matematikus
1675-ben Párizsba költözött, ahol 1685-től csillagászattal, 1699-től geometriával foglalkozott. Miután 1682-ben megoldotta a Jacques Ozanam által felvetett problémák egyikét, Jean-Baptiste Colbert évjáradékban részesítette. Rolle kritikusan állt hozzá a differenciál- és integrálszámításhoz. 1702-ben volt egy vitája ebben a témában Joseph Saurinnal, amelynek során azt állította, hogy pontatlan és hogy hibás elgondoláson alapul; később megváltoztatta véleményét. Leginkább arról ismert, hogy 1691-ben leírta a később róla elnevezett tételnek (Rolle tétele) első változatát, az egyváltozós valós együtthatójú polinomok esetére.

Német asztrofizikus
A csillagászati fotometria korszerűsítője. A berlini egyetemen az izzó platina fényességének egzakt mérése tárgyából doktorált. 1861-ben megjelent tanulmányában a fotometria általános elméletét dolgozta fel. 1862-től a lipcsei egyetem tanára. Nagypontosságú vizuális fénymérő műszert szerkesztett, amellyel csillagok, üstökösök és bolygók fényességére és színképére vonatkozó megfigyeléseket végzett. Tökéletesítette a napészlelésre használt ún. protuberancia-spektroszkópot. Látáselméleti kérdésekkel is foglalkozott, az általa felfedezett látásélettani jelenséget róla nevezték el "Zöllner-féle párhuzamosok"-nak. Nevét ezen kívül az általa tervezett fényesség-mérő műszer, egy spektroszkóp típus, és egy földrengésjelző műszer, valamint egy holdkráter őrzi. (Bartha Lajos)

Svéd fizikus, matematikus, vegyész
1873-ban kezdte el az egyetemet Lund-ban, 1875 tanári oklevelet szerzett. Folytatta matematikai tanulmányait és 1879-ben doktorált. Érdeklődése a fizika felé fordult és elektromossággal foglalkozott. 1882-ben fizika tanár lett. Tíz évvel később a Fizikai intézet asszisztense lett. 1901-től professzor Lund egyetemén. Legfontosabb munkásságát spektroszkópia terén végezte. Viszonylag egyszerű kifejezést talált az elemek spektrum vonalaira 1890-ben.

Amerikai csillagász
Earl Charles Slipher testvére. Az Indiana Egyetemen tanult (B. A. 1901, M. A. 1903, Ph.D. 1909). 1901-ben Flagstaffban a Lowell Obszervatórium munkatársa lett, és 1916-ban átvette az intézet vezetését, amelynek 1926-ban igazgatója lett. Itt szervezte és vezette a Naprendszer kilencedik ismert nagybolygójaként számon tartott Plútó bolygó felfedezéséhez vezető kutatásokat. Kiterjedt vizsgálatai alapján sikerült meghatározni több bolygó tengelyforgási periódusát, a Jupiter, a Szaturnusz és a Neptunusz színképében található sötét vonalak felfedezése révén pedig sikerült azonosítani légkörük bizonyos alkotóelemeit. Azt is kimutatta, hogy számos diffúz köd (por- és gázfelhő) a környező csillagok fényét veri vissza. Fölfedezte az éjszakai égbolt emisszióját és annak intenzitásváltozásait. Bebizonyította, hogy a nátrium és a kalcium a csillagközi térben mindenütt megtalálható. A spirálgalaxisok szokatlanul nagy radiális sebességeinek 1912 és 1925 között végzett szisztematikus megfigyelése alapján az első bizonyítékot szolgáltatta a táguló világegyetem elmélete mellett.

Amerikai matematikus
A Berkeley egyetemen doktorált 1946-ban. A 2. világháború alatt, tanulmányait megszakítva, a légierő számára statisztikai módszerek katonai alkalmazásával foglalkozott. A háború után Washingtonban a hadügyminisztérium számára dolgozott tervezési feladatok matematikai megalapozásán. 1952-ben a RAND Corporation operációkutatási központját vezette, 1960-ban a Berkeley egyetem, majd 1966-ban a Stanford egyetem professzora lett. 1947-ben fogalmazta meg a lineáris programozás alapfeladatát és fedezte fel a szimplex módszert ennek megoldására. Ezzel az operációkutatás egyik legelterjedtebben alkalmazott és legnagyobb hatású algoritmusát hozta létre, amelynek szélesebb körű alkalmazását az elektronikus számítógépek fejlődése tette lehetővé.

Szovjet elméleti fizikus, asztrofizikus, Nobel-díjas
1938-ban diplomázott fizikából a moszkvai egyetemen. 1940-ben védte meg a kandidátusi, 1942-ben a doktori disszertációját. 1940-től a Szovjetunió Tudományos Akadémia Lebegyev Fizikai Intézetében dolgozott Moszkvában. 1945-1968-ig tanított a Gorkiji Egyetemen és 1968-tól a Moszkvai Műszaki-Fizikai Intézetben. A szupravezető-képesség fenomenológiai elméletét Landauval közösen fejlesztették ki 1950-ben; a plazmabeli elektromágneses hullámterjedést (pl.: az ionoszférában), és a kozmikus (háttér)sugárzás eredetének elméletét. Az 1950-es években kulcsszerepet játszott a szovjet hidrogénbomba kifejlesztésében. 1955-ben Ginzburg és I. S. Sklovszkij fedezte fel annak a kvantitatív bizonyítékát, hogy a Föld közelében megfigyelt kozmikus sugárzás a szupernovákból ered. 1969-ben fedezték fel a pulzárokat; szupernova robbanásokban keletkezett neutron csillagoknak tartják őket. Ezután Ginzburg kiterjesztette az elméletét, a pulzárokat is belefoglalta, mint a kozmikus sugárzás forrásait. A szupravezetés elméletének kidolgozásáért 2003-ban Alexei A. Abrikosov-val és Anthony J. Leggett-tel kapott megosztott Nobel-díjat

Gépészmérnök, szakíró, műfordító, szótárszerkesztő
Gépészmérnöki diplomát a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett 1942-ben. Előbb a Magyar Siemens-Schuckert Művek mérnöke, 1945-től a kolozsvári magyar tannyelvű Gép- és Villamosipari Középiskola, 1947-től a kétnyelvű Kolozsvári Almérnöki Intézet tanára, 1948-tól a kolozsvári Mechanikai Intézet tanára két iskolaéven át, a Tehnofrig Gépgyár főmérnöke nyugalomba vonulásáig 1949-1973-ig. Főmérnöksége alatt vált a Tehnofrig Délkelet-Európa egyik legnagyobb élelmiszer-ipari gépgyárává. Fontosabb kutatási témái: háromfázisú aszinkron villamos motorok fordulatszámának változtatása, hűtő- és élelmiszer-ipari berendezések és technológiai sorok fejlesztése. Tanulmányúton volt a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Bulgária, NSZK, Dánia, Belgium, Franciaország, az USA számos városában.

Német matematikus
1824-ben Göttingenben Gauss és Thibaut előadásait hallgatta. 1828-ban az ETH-n (Eidgenössische Technische Hochschule) volt előadó Zürichben, 1833-ban az Obere Industrieschule professzora. 1860-tól a zürich-i egyetem rendkívüli professzora. Eljárást dolgozott ki az algebrai egyenletek gyökeinek meghatározására, ezt a módszert Dandelin-Gräffe eljárásnak nevezzük.

Brit csillagász
A Liverpool Institute-ban kezdte tanulmányait, majd Cambridge-ben a St. John's College-ban folytatta, ahol elnyert egy matematikai ösztöndíjat. Tanított a Londoni King's College-ban, majd a Cambridge-i egyetemen. 1893-ban Newcastle-upon-Tyne-ban a Durham College-ban lett professzor, majd 1895-ben Durham-ben nevezték ki matematikaprofesszornak, és egyúttal a Durham-i Csillagvizsgáló igazgatójának is. 1903-ban beválasztották a Royal Society tagjai közé. 1910-ben az Edinburgh-i Egyetem Csillagászat és Matematika professzora lett. 1915-ben kitüntették a Cambridge-i Filozófiai Társaság Hopkins-díjával, és a Royal Astronomical Society elnökévé választották. 1928-ban a Royal Astronomical Society aranyérmével tüntették ki. A Holdon egy kráter viseli nevét. Csillagászati spektroszkópiával, a csillagok és a Nap belsejében zajló folyamatok vizsgálatával foglalkozott. Vizsgálódásának fő területe a Jupiter négy Galilei-holdja mozgásának megfigyelése és elemzése volt.

Orvos
Előbb evangélikus teológiát végzett, a szabadságharc alatt honvéd főhadnagy. 1855-ben a pesti orvosi karon orvosi oklevelet szerzett. 1864-ben magántanár, 1869-ben megnyitotta Budán a negyvenágyas "sebészeti és testegyenészeti magángyógyintézet"-et, melyet később az első budapesti vízgyógyintézettel bővített Az ortopédia első magyar művelője, szakirodalmi tevékenységet is kifejtett. 1868-tól az MTA tagja.

Vegyész, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen 1906-ban oklevelet és vegyészdoktorátust szerzett. Utána az egyetem ásványtani tanszékén tanársegéd, az ásványtelepek keletkezési feltételeit vizsgálta, majd kutatásait a Magyarhoni Földtani Társulat támogatásával a bécsi egyetemen folytatta. 1917-ben a Magyar Chemiai Folyóirat szerkesztője volt és a Természettudományi Szövetség elnöke lett. Az utóbbiból alakult meg 1919-ben a Természettudományi Direktórium. A Tanácsköztársaság idején a Marx-Engels Munkásegyetem tanárává nevezték ki. 1920 után bűnvádi eljárás indult ellene, állásából elmozdították. 1922-ben vegyi üzemet alapított (Isola Művek Rt.), ahol először gyártottak és dolgoztak fel Magyarországon műanyagokat. Több szabadalma volt a fékpofa és fékbetét, a csapágyak és csapágyperselyek műanyagból történő előállítására. 1952-től a budapesti műszaki egyetemen az új műanyag- és gumiipari tanszék vezetője. Kidolgozta a tanszék új oktatási programját.

Német fizikus
Friedrich és Wilhelm Kohlrausch fizikusok apja. 1832-ben Göttingenben doktorált, majd matematikát és fizikát tanított Lüneburgban, Rintelnben, Kasselban, Marburgban. Később a marburgi, majd az erlangeni egyetem fizikaprofesszora volt. Legjelentősebb munkái a galvánelektromosság elméletének kísérleti megalapozása, a Volta-féle feszültségi törvény és az Ohm-törvény igazolása saját fejlesztésű eszközei segítségével. 1856-ban Wilhelm Weberrel közös munkájuk az elektromos áramerősség mérése mechanikai mennyiségekre visszavezetve egy egységes mértékegység-rendszert alapozott meg, az elektrosztatikus és elektromágneses egységek arányára vonatkozó eredményük pedig előkészítette Maxwell elektromágneses elméletét is. (Piriti János)

Német születésű svéd kémikus, Nobel-díjas
Münchenben festészetet, természettudományokat Berlinben, Strassburgban, Göttingenben és a párizsi Pasteur Intézetben tanult. 1898-tól a stockholmi egyetemen tanított kémiát, 1906-tól, mint az általános és szervetlen kémia professzora. 1929-től a biokémiai intézet igazgatója volt, 1941-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Fő kutatási területe az enzimkémia volt, több fontos enzim koenzimjét sikerült izolálnia. Eredményei a vitaminkutatás területén is jelentősek, felismerte, hogy a karotin az A-vitamin provitaminja. Foglalkozott a tumorok biokémiájával is. 1929-ben Arthur Harden-nel megosztott kémiai Nobel-díjat kapott a cukor erjedésének és a folyamatban ható enzimeknek a kutatásáért. Fia, Ulf von Euler-Chelpin élettani-orvostudományi Nobel-díjas volt.

Német villamosmérnök
Berlinben, a műszaki egyetemen végzett és a nagyfeszültségű hálózatok intézetében doktorált. Az elektronfizikai kutatócsoportot vezetésével bízták meg, itt találkozott Ernst Ruskával. Néhány évi közös munka eredményeképp 1931-re kifejlesztették a világ első transzmissziós elektronmikroszkópját. Ezután a Telefunkenhez ment át, ahol a német televízió-rendszer kiépítésén dolgozott, amelyet működőképessé kellett tenni az 1936-os olimpiára. 1945 után Münchenben végzett az elektro-enkefalogrammal (EEG-vel) kapcsolatos orvosfizikai kutatásokat, közben 1948 és 1956 között az Egyesült Államokban élt, Princetonban kapcsolódott be az ott folyó elektronfizikai kutatásokba. Igazi kutatómérnök volt. (Dr. Radnai Gyula)

Villamosmérnök
Műszaki képzettségét franciaországi üzemekben - Gramme és Jablocskov műhelyeiben - gyakorlati munka során szerezte, majd a Compagnie Continentale Edison munkatársa lett. Az 1881. évi párizsi első elektrotechnikai kiállításon az Edison-féle izzólámpavilágítás bemutatójának szervezője, majd az első európai izzólámpavilágítási telepek felépítője Strassbourgban, Antwerpenben és Hamburgban. Később Belgiumban, Hollandiában, Oroszországban, Finnországban, Angliában és Algériában működött, majd 1888-ban megkezdte az Athéni Központi Villamos Telep építését s ennek igazgatója lett. 1894-ben hazahívták az Általános Villamossági Rt. telepeinek és hálózatának tervezésére és építésére. Ennek vezérigazgatójaként működött haláláig. A villamos világítás elterjesztése és általában az elektrotechnikai ipar fejlesztése terén szerzett érdemeiért több hazai és külföldi kitüntetésben részesült.

Skót fizikus
Skót nemesi családban született. Az edinburghi, majd a Cambridge-i egyetemen tanult. 1855-től a Cambridge-i egyetemen oktatott. 1856-tól 1860-ig az Aberdeen-i egyetem, 1865-ig az edinburghi egyetem, majd 1865-ig a londoni egyetem professzora volt. Néhány évi visszavonulás után 1871-től a Cambridge-i egyetem professzora volt, ő alapította meg a Cavendish laboratóriumot, döntő szerepe volt Cavendish tudományos munkássága meg- és elismertetésében. A fizika számos területén korszakalkotót alkotott. Az optika területén a színlátást vizsgálta, ő készítette 1861-ben az első színes fényképet. Alapvető jelentőségű eredménye az elektromágneses tér egységes elméletének, a Maxwell-egyenleteknek kidolgozása. Boltzmanntól függetlenül megalkotta a ma Maxwell-Boltzmann-féle kinetikus gázelméletnek nevezett elméletet. A termodinamikában ő fogalmazta meg a "Maxwell-démon"-nak nevezett gondolatkísérletet. Nevét számos fontos eredményen kívül egy fizikai egység, a mágneses fluxus egysége, valamint több róla elnevezett intézmény, a Vénusz bolygó egy hegysége is őrzi.

Francia szerves kémikus, Nobel-díjas
Az École Normale Supérieure hallgatója volt, és P. E. Marcellin Berthelot-nál tanult a Collège de France-ban. 1880-ban szerzett doktori fokozatot. Egy évet töltött a Bordeaux-i Egyetemen, majd 1882-ben a Toulouse-i Egyetem munkatársa lett; 1884-ben nevezték ki professzorrá, 1905-ben dékánná, és itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 1930-ig. Különböző felfedezései nyomán fejlődött ki a margaringyártás, az olajhidrogénezés és a mesterséges, ipari metanol-előállítás, valamint számos laboratóriumi szintézis. Sabatier szinte az összes szerves kémiai katalitikus előállítási folyamatot megvizsgálta, személyesen végzett el több száz hidrogénezési és dehidrogénezési reakciót. Ő és Victor Grignard megosztva kapta az 1912. évi kémiai Nobel-díjat a katalitikus szerves szintézisek kutatásáért, és különösen azért a felfedezésért, hogy a nikkel katalizátorként használható a szerves molekulák hidrogénezési reakcióiban.

Német matematikus
Münchenben doktorált 1879-ben, Felix Klein vezetése mellett, majd Lipcsében Klein asszisztense volt. 1884-ben professzornak nevezték ki a müncheni Polytechnikumba, itt oktatott pályafutása végéig. 1900-ban az intézetet az ő igazgatása alatt emelték egyetemi rangra. A Technische Hochschule-nak két ízben is rektora volt. Jelentős szerepet játszott a müncheni Deutsches Museumnak, a világ legnagyobb technikai múzeumának alapításában (1903). Legfontosabb matematikai eredményeit a kombinatorikus csoportelmélet, a topológia és a potenciálelmélet terén érte el. Elsőként fogalmazta meg az absztrakt csoport definícióját a ma is használt értelemben. Az ő szerkesztésében kezdődött meg Kepler összes munkáinak kiadása.

Svéd csillagász
Az uppsalai egyetemen tanult. 1897-től 1927-ig a lundi egyetem tanára, és a lundi obszervatórium igazgatója volt. Fiatalon égimechanikai vizsgálatokkal foglalkozott. Számos kisbolygó pályáját számította ki, többet maga fedezett fel. Alapvető munkát végzett a csillagok fotografikus fényesség-skálájának meghatározása terén. Statisztikai módszerekkel vizsgálta a Nap közelében levő csillagok eloszlását és mozgását. Kimutatta, hogy a forró csillagközi gázfelhők a Tejútrendszerben egy lapos síkban helyezkednek el. Kidolgozta a csillagrendszerek hierarchikus rendszerének elméletét. A svéd Királyi Akadémia tagja, a Bruce-érem és a Watson emlékérem kitüntetettje, nevét a 8677.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Francia orvos, sebész, fiziológus, Nobel-díjas
1900-ban szerezte meg orvosi diplomáját Lyonban, sebészeti működését is a lyoni kórházban kezdte meg. 1902-ben tette közzé korszakalkotó cikkét az érvarrás új technikájáról. 1904-ben az USA-ba költözött, először Chicagóban, majd 1906-tól 1939-ig a New York-i Rockefeller Intézetben dolgozott. Az érvarratok, a szövetek és szervek átültetése terén jelentős elméleti és gyakorlati eredményeket ért el. Az állatkísérletek során az elroncsolódott érfalterületek pótlására más egyedek érdarabjait ültette be. Állatkísérleteiben pajzsmirigy-, petefészek-, vese- és hólyagátültetéseket is végzett. Tevékenysége nagymértékben hozzájárult a szerv- és szövetátültetés későbbi fejlődéséhez. Charles Lindbergh támogatásával és segítségével kifejlesztett egy készüléket szöveteknek és szerveknek az élő szervezeten kívül való életben tartására. Több kötetben fejtette ki filozófiai gondolatait. 1912-ben orvosi Nobel-díjat kapott "az érvarrat és az ér-, valamint a szövetátültetések területén végzett munkásságának elismeréseképpen".

Geológus, földrajztudós, egyetemi tanár
1874-ben a zürichi műegyetemen mérnöki oklevelet szerzett. Hazatérése után kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárához segédőrnek. 1877-1880-ig részt vett gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában és beutazta Kína nagy részét. A közép- ázsiai sivatagok eredetéről kimutatta, hogy azok kő- és homokanyaga nem tengerfenék maradványa, hanem évmilliók sivatagi felhalmozódásának következménye. 1883-tól mint a Földtani Intézet osztálygeológusa a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1886-ban a földtan rk. tanárának hívták meg a műegyetemre. 1889-1908-ig a budapesti tudományegyetemen az egyetemes földrajz tanszékének tanára, 1902-1908-ig a Földrajzi Intézet igazgatója. 1900-1914-ig a Földrajzi Társaság elnöke. Teleki Pállal és Papp Károllyal szerkesztette Magyarország földtani térképét. 1891-ben az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság. Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.

Tüdőgyógyász
Oklevelét a budapesti egyetemen szerezte (1931). A budapesti Szent János Kórházban dolgozott s tüdőgyógyászati szakképesítést szerzett. 1940-45-ben Nagyváradon a kórház fertőző osztályán főorvos, 1945-47-ben Cinkotán körzeti orvos, 1947-től haláláig a Gyulai Állami Kórház tüdőosztályának főorvosa, 1951-től a Békés megyei Tüdőbeteg Intézet igazgató főorvosa. Fő kutatási területe a vitamin- és ásványianyag-háztartás volt a fertőző betegségekben és a tuberkulózisban. Vizsgálta a tüdőgümőkóros betegek otthonukban történő kezelhetésének lehetőségeit.

Matematikus
1953-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet az ELTE-n. Végzés után Turán Pál hívta az Algebra és számelmélet tanszékre, ahol 1993-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott. A kvadratikus bővítések számelméletében elért eredményeiből írta doktori disszertációját. Sok évtizedes pályája során leendő matematikatanárok százait vezette be a matematikai gondolkodás szépségeibe, és készítette fel őket arra, hogyan tudják majd tanítványaikkal is megszerettetni a matematikát. Három alkalommal (1964, 66 és 69) vezette a Magyar Televízióban a laikusok körében is nagy sikert aratott "Ki miben tudós matematikából?" vetélkedőt. Férjével, Freud Róberttel közösen írt Számelmélet tankönyve alapvető és népszerű munka a magyarországi matematikus és matematika tanárszakos hallgatók körében. A matematika tanításában és népszerűsítésében végzett tevékenységét több kitüntetéssel, köztük a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó Nagydíjával is elismerték.

Svájci csillagász, matematikus
Johann Bernoulli unokája, Johann II. Bernoulli fia. Baselban és Neuchatelben tanult. 13 éves korában a filozófia doktora lett. 1767-től Berlinben királyi csillagász és a berlini csillagvizsgáló igazgatója volt. Hosszabb európai utazásokat tett, korának számos tudósával folytatott levelezést. Több csillagászati és matematikai folyóirat kiadója volt. Csillagászati, földrajzi és matematikai munkákat írt, többek között a valószínűségszámítás területén is ért el eredményeket.

Lengyel származású francia fizikus
Marie Curie asszisztense volt. Alapvető munkát végzett a béta-sugarak mágneses térben való elhajlásának vizsgálatával, béta-spektrométert készített, ennek segítségével a béta-sugárzás energiaspektrumának addigi legpontosabb meghatározását végezte. Munkásságát Rutherford is nagyra értékelte. 1913-ban doktorált, nagy reményekre jogosító tudományos pályája 1914-ben félbeszakadt, amikor a francia hadsereg tagjaként Cormicy közelében elesett. Fia, Marian Danysz fizikus a lambda-hyperon részecske egyik felfedezője. (Piriti János)

Matematika- és fizikatanár
1911-ben szerzett Budapesten matematika-fizika szakos tanári diplomát. 1907-től először a nagybiccsei Freund-féle magán polgári iskolában, majd tanári oklevelének megszerzése után a törökszentmiklósi polgári iskolában tanított. Az 1913/14-es tanévet töltötte Kisvárdán. Az iskolából hívták be katonának. 1914. november 3-án hősi halált halt. Nemes Mór tanáregyéniségére cikkéből következtethetünk. A középiskolai matematikatanítás reformjáról szóló értekezése időszerűen tárgyal reformkérdéseket. Igen haladó szellemben tanított és javaslatára a kisvárdai gimnázium engedélyt is kért a reformtanterv kipróbálásához.

Gépészmérnök, matematikus
Testvérei: Imre és Iván Péter. Oklevelét 1926-ban a budapesti műegyetemen nyerte. Matematikai munkásságát már műegyetemi hallgatóként kezdte a végtelen halmazok leképezésére vonatkozó Kőnig-Valkó-tétel bizonyításával. 1925-ben Kürschák József mellett volt tanársegéd. Oklevelének megszerzése után a Ganz-féle Villamossági Gyárba lépett, hol rövidesen főmérnök és a próbaterem helyettes vezetője lett. A villamosgépekkel kapcsolatos tudományos tevékenysége elsősorban az áram- és feszültségváltók, a relétechnika és a transzformátorok körébe tartozik.

Matematikus, módszertani kutató
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti egyetemen szerezte. Pedagógiai képességeit, minden új iránt fogékony természetét az Eötvös Collegium segített kibontakoztatni. Csereösztöndíjjal másfél évet Pisában a Scuola Normale Superiorén töltött. 1945-től a kunszentmiklósi gimnáziumban, majd a szegedi Móricz Zsigmond Kollégiumban tanított. 1951-től 1963-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a matematika tanításának módszertanát oktatta és kutatta. 1963-tól az Országos Pedagógiai Intézet matematika tanszékéről irányította komplex matematikatanítási kísérletét, amely az önálló gondolkodáson, az összefüggések, törvényszerűségek felfedezésén át sikeresen vezeti a tanulókat a matematika megértéséhez, megkedveltetéséhez. 1975-ben lett a matematikai tudomány kandidátusa és 1980-ban tüntették ki Állami Díjjal az általános iskolai matematikaoktatás tartalmi és módszertani korszerűsítésében elért eredményeiért. (Dr. Radnai Gyula)

Svájci matematikus, csillagász, fizikus, geográfus utazó
Papnak készült, de később Göttingenben csillagászati tanulmányokat folytatott, ahol Zách János Ferenc volt a tanára; életre szóló barátságot kötöttek. Orosz szolgálatban három évig a föld körül utazott, két évig gyűjteményét rendezgette Szentpétervárott (akkori nevén Szankt-Petyerburgban); mindeközben rendszeresen hazaküldte, publikálta megfigyeléseit; 1809-ben magas kitüntetésekkel visszatért szülőföldjére. Foglalkozott algebrai egyenletek gyökeinek numerikus közelítésével, megírta az utazásainak történetét, és számos csillagászati munkát publikált. 1822-ben írta fontos munkáját, melynek angol címe: "Remarks on the specific gravity of sea-water in different latitudes, and on the temperature of the ocean at different depths". Japán tudományos és technikai fejlődésében jeles pont volt, amikor ott 1805-ben Horner hőléggömböt épített helyi papíranyagból, és az sikeresen felszállt. (Hujter Mihály)

Holland fizikus, csillagász
A kvantummechanika alkalmazója az asztrofizikában. A delfti egyetemen mérnöki tanulmányokat folytatott, majd matematikával és elméleti fizikával foglalkozott. "A relatív mozgás összefüggése a klasszikus fizikával" c. dolgozatával hívta fel magára a figyelmet. Több hollandiai, amerikai és német egyetemen is dolgozott, a chicagoi, majd a koppenhágai egyetem előadója, a 2. Világháború idején Dél-Afrikában egyetemi tanár. Nagy jelentőségű a csillagok közti gázködök (ún. diffúz ködök) ionizációs hőmérséklet meghatározásának alkalmazása, valamint a fénylésüket gerjesztő forró csillagok hőmérsékletének meghatározása - az ún. "Zanstra-hőmérséklet" - (az ionizált hidrogén és hélium sugárzása alapján), továbbá az üstökös-csóvák fénylésének magyarázata. A londoni Királyi Csillagászati Társaság nagy aranyéremmel jutalmazta, nevét egy holdkráter és a 2945.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus, egyetemi tanár
1940-ben lett a budapesti tudományegyetem hallgatója és az Eötvös József Collegium tagja. Magyarországi tanulmányait a szegedi tudományegyetemen fejezte be, ahol 1947-ben doktorált, majd Franciaországban a Sorbonne-on képezte tovább magát és újra doktorált 1955-ben. Montrealban kapott egyetemi állást, ahonnan néhány év múlva Berkeley-be ment át. Itt lett egyetemi tanár 1962-ben. Kutatási területe a geometria és az algebrai topológia volt. A gráfelméletben a csomók elméletében ért el új eredményeket. Franciául és angolul publikált; a Fáry tétel és a Fáry-Milnor tétel viseli a nevét. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai kémikus, mérnök
A Cornell Egyetemen végzett 1911-ben. Többfelé dolgozott, mielőtt 1916-ban az ohiói Dayton Engineering Laboratories Company (Delco) kutatója lett. 1923-tól az Ethyl Gasoline Corporation, majd 1930-tól a Kinetic Chemicals Inc. alelnöke, 1933-tól az Ethyl-Dow Chemical Company igazgatója. 1940-1944-ig az Ohiói Állami Egyetem kutatási alapítványának az igazgatója és alelnöke. Midgley a belső égésű motorok kopogásának problémáját vizsgálva 1921-ben fedezte föl az ólom-tetraetilt. Az ólom adalékanyagok okozta problémák elemzése vezette el annak fölismeréséhez, hogy a tengervízből brómot lehet kivonni. Az 1. világháború alatt kidolgozta a légitorpedó, a 2. világháború rakétabombájára némileg hasonlító propeller hajtású eszköz irányítórendszerét. Miközben ennek hűtéséhez nem mérgező, nem éghető anyagot keresett, három nap alatt eljutott a diklór-difluor-metán fölfedezéséhez. Kiterjedten vizsgálta a természetes és mesterséges gumik összetételét, ő fedezte föl az egyik első katalizátort a szénhidrogének "krakkolására", szétbontására.

Angol-ausztrál csillagász
Londonban és a Sussex-i egyetemen tanult. 1947-1960 között a Majesty's Almanac Office (Királyi Évkönyv Hivatal) munkatársa, a hajózási és légiforgalom évkönyveinek csillagászati táblázatait számította. 1960 karácsony éjjelén felfedezett egy (később róla elnevezett) üstököst, ennek pályáját nagy pontossággal számolta ki. 1959-69 között a Brit Csillagászati Társaság üstökösökkel foglalkozó szekciójának vezetője. 1961-69 között a Greenwich-i Királyi Csillagvizsgáló munkatársa. 1969-től a Perth-i Obszervatóriumban dolgozott, 1984-93 között az obszervatórium igazgatója volt. Egyik legjelentősebb eredménye a Halley-üstökös pályájának pontos kiszámítása 1986-ban. A Brit Csillagászati Társaság Merlin-éremmel jutalmazta, nevét az általa felfedezett üstökös és a 3015.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Kanadai-amerikai fizikus, Nobel-díjas fizikus
Az edmontoni Alberta Egyetemre járt, a Stanford Egyetemen doktorált. 1958 és 1961 között Párizsban dolgozott, majd Berkeley-ben, végül Stanfordban a SLAC gyorsítónál. 1967-ben Kendallal és Friedmannal kísérleteket végeztek a SLAC gyorsítónál a protonszerkezet feltárására. Hidrogént nagyenergiájú elektronokkal bombázva kimutatták a proton belsejében a három kvarkot. A kísérletek elméleti értelmezésében Feynman és Bjorken is részt vettek. 1990-ben Kendallal és Friedmannal megosztva fizikai Nobel-díjat kaptak "a protonokon történő rugalmatlan elektronszórásra vonatkozó úttörő felfedezéseikért, mely alapvető jelentőségű volt a részecskefizika kvark-modelljének kifejlesztéséhez". (Piriti János)

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Heidelbergben és Berlinben végezte, ahol 1887-ben doktorátust szerzett, 1889-ben magántanárrá képesítették. 1897-ben Bonnban rk. tanár, 1897-től 1911-ig a kolozsvári egyetemen a matematika ny. r. tanára. 1911-ben Budapestre nevezték ki, de még ugyanezen évben Giessenbe hívták meg egyetemi tanárnak. Főleg a függvényelmélet, a lineáris differenciálegyenletek témájával foglalkozott. Értékesek matematikatörténeti kutatásai. Sokat tett Bolyai János tudományos értékelése érdekében. 1902-től az MTA levelező tagja.

Földrajztudós, miniszterelnök, egyetemi tanár
Budapesti egyetemi tanulmányai után 1902-től Lóczy Lajos földrajzi tanszékén volt gyakornok. 1906 március-áprilisban nagy nyugati utat tett, 1907-ben Szudánban, majd Európában járt tanulmányúton. 1909-1913 között a Földrajzi Intézet igazgatója, 1910-1923 között pedig a Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1911-ben Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című munkája magas francia elismerésben (Jomard-díj) részesült. 1912 augusztus-októberében Cholnoky Jenővel nagy körutat tett az Egyesült Államokban. Ebből az útból született 1922-ben az Amerika gazdasági földrajza című egyetemi jegyzete. 1913-ban kinevezték a Kereskedelmi iskolai Tanárképző tanárának. A Turáni Társaság tagja, majd elnöke lett. 1918 őszétől a párizsi békekonferenciára többekkel elkészítette a Magyar Királyság etnikai térképét, majd a híres vörös térképet, amelyen a magyar nemzetiséget vörössel jelölte (carte rouge). A Tanácsköztársaság idején Svájcban tartózkodott. 1920. ápr. 19- től a Simonyi-Semadam-kormány külügyminisztere, júl. 19-től 1921. ápr. 13-ig miniszterelnök (1920. szept. 22-ig külügyminiszter is). 1939. febr. 16-tól 1941. ápr. 3-ig másodízben miniszterelnök. 1913-tól az MTA tagja.

Kísérleti fizikus
1938-ban az Eötvös Kollégium tagja és a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakos hallgatója. 1942-től a Gyakorlati Fizikai Intézetben Békésy György munkatársa volt. 1944 októberében katonai behívót kapott, Németország, majd angol hadifogság következett. 1946 őszén került haza, vissza az intézetbe. Fizikaszakos tanárjelöltek részére megszervezte a demonstrációs kísérletek gyakorlatát és korszerű tanműhelyt vezetett, megszervezte a vegyészképzés igényeihez illeszkedő laboratóriumi gyakorlatokat. Az 1950-es évek elején megindult tömegspektrometriai kutatásokba kapcsolódott be. Az 1956-os forradalom alatt az ELTE TTK Forradalmi Bizottságának elnökévé választották. 1957-ben több hónapra börtönbe zárták. Szabadulása után kirekesztették a felsőoktatásból. 1954 és 1964 kőzött Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinátban műszerész-szakmunkásként tudott elhelyezkedni. Tömegspektrometriás vizsgálatokkal járul hozzá az üzem megindításához. 1964-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen docensként a Fizika Tanszék vezetője. 1966-1985-ig a Bányászati Kutatóintézet tudományos munkatársa és a Tömegspektrometriai Laboratórium vezetője volt. 1968-tól a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán, majd az ebből alakult Konstantin Egyetemen vendégprofesszorként tanított. Tömegspektrometriai Kutatócsoportot hozott létre. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1990-ben rehabilitálta s címzetes egyetemi tanári titulust adományozott részére.

Osztrák születésű brit matematikus, csillagász
Bécsben végezte középiskoláit. 1937-ben a német fenyegetés miatt a Cambridge-i Trinity College-ben pályázott meg egy ösztöndíjat, és ezt el is nyerte. A háború kitörésekor ellenséges ország állampolgáraként internálták, itt ismerkedett meg Thomas Golddal. 1941-től a brit admiralitás megbízásából mindketten radar-kutatásokon dolgoztak Fred Hoyle-lal együtt. 1945-től 1954-ig matematika előadó volt a Cambridge-i egyetemen, 1954-től 1985-ig az egyetem professzora volt 1967-től az ESRO (European Space Research Organization) vezérigazgatója volt, irányítása alatt történt a szervezet átalakítása, az új szervezet neve ESA (European Space Agency) lett. A brit hadügyi, majd energiaügyi minisztérium vezető tudományos tanácsadója volt. Az 1940-es évek végén Bondi, Thomas Gold és Fred Hoyle fogalmazták meg az állandósult állapotú (steady state) világegyetem elméletét. Bondinak jelentős szerepe volt a relativitáselmélet kozmológiai, kozmogóniai és asztrofizikai alkalmazásában. A csillagok belső szerkezetével és fejlődésével foglalkozott. Elsők közt hívta fel a figyelmet a gravitációs hullámok lehetőségére. 1973-ban angol lovaggá avatták, már 1959-ben a Királyi Társaság tagja, a Királyi Csillagászati Társaság, és az USA Bruce Aranyérem kitüntetettje. Nevét a 767.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)