Építőmérnök, matematikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Műegyetemen végezte 1959-ben. 1965-ben matematikus oklevelet is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1959-65 között a Budapesti Műszaki Egyetemen (akkori nevén Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem) volt tanársegéd, 1965-76 között az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének, majd az Országos Tervhivatal Számítóközpontjának munkatársa volt. 1979-1989-ig tanszékvezető volt a Miskolci Egyetemen, 1989-től a Budapesti Műszaki Egyetem Építéskivitelezési tanszékének professzora volt. Kandidátusi értekezését 1974-ben védte meg geometriai programozás témában. Kutatási területe: alkalmazott matematika, hálózati modellek, építéstudományi optimalizálás, operációkutatás.

Német fizikus, Nobel-díjas
1954-ben végezte be tanulmányait a müncheni Műszaki Egyetemen, majd 1957-ben védte meg doktori disszertációját a heidelbergi Max Planck Intézetben. Többlépcsős kísérletsorozat eredményeként fedezte fel az atommagok gamma-sugárzásának visszalökődés-mentes rezonanciáját, a róla elnevezett Mössbauer-effektust. A Mössbauer-spektroszkópiát széles körben használják, mint anyagszerkezet vizsgálati módszert, a természettudományok szinte minden területén. Segítségével igen nagypontosságú energiamérés valósítható meg. 1961-ben, felfedezése után igen rövid idővel Mössbauer megkapta a fizikai Nobel-díjat a róla elnevezett effektus felfedezéséért, Robert Hofstadter-rel megosztva, így 32 évesen az egyik legfiatalabb Nobel-díjas lett. Ebben az évben meghívták a California Institute of Technology-ba. Négy évvel később visszatért Bajorországba, és 1997-ig a Müncheni Műszaki Egyetem professzoraként tevékenykedett. Mössbauer az Eötvös Loránd Tudományegyetem Díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteleti tagja volt.

Orvos, anatómus, egyetemi tanár
1869-ben szerzett orvosi oklevelet a pesti egyetemen, 1869-től tanársegéd az anatómiai intézetben. 1872-1874 között a strassburgi egyetem fejlődéstan magántanára. 1875-ben a budapesti egyetem fejlődéstan tanára. 1881-1889 között a tájanatómiai és szövettani tanszéken, 1890-1899-ben az I. sz. anatómiai intézetben tanár. 1898-1999-ben az egyetem rektora, több alkalommal orvoskari dékán. Szövettannal, agykutatással, összehasonlító anatómiával foglalkozott. 1879-től az MTA tagja.

Itáliai matematikus
Benedetto Castelli tanítványa volt Rómában. Bár nem szentelték pappá, XI. Ince pápa 1681-ben bíborossá nevezte ki. Függvények maximumának és minimumának meghatározásával kapcsolatos eredményei elsősorban kortárs matematikusokkal (Torricelli, Clavius, Viviani, de Sluze) folytatott levelezésében maradtak fenn.

Dél-afrikai születésű amerikai víruskutató, Nobel-díjas
Pretoriában nevelkedett, a fokvárosi orvosi egyetemen folytatta tanulmányait, s 1922-ben szerzett orvosi diplomát. Tanult a londoni Trópusi Intézetben, majd 1922-től az USA-ban dolgozott, a Harward egyetem bostoni intézetében. 1930-tól a Rockefeller Intézet nemzetközi egészségügyi osztályára került, ahol végül a víruskutató laboratórium igazgatója lett. 1964-től a Yale egyetem mikrobiológia- és járványtanprofesszora. Sárgalázzal kapcsolatos kutatásait 1920-ban kezdte el. Az 1951. évi orvosi Nobel-díjat a sárgaláz kutatásáért és szérummal történő gyógyításáért kapta. Ez a vírus okozta kór azóta gyakorlatilag eltűnt.

Japán elektromérnök, Nobel-díjas
1952-ben a Kiotói egyetemen szerzett elektromérnök diplomát, 1964-ben doktorált a Nagoyai Egyetemen, 1981-től volt az egyetem professzora. A hatvanas évek óta kutatta a LED-technológiát. A világításra használható kevert fehér fény előállításához szükséges vörös, zöld és kék fényt kibocsátó félvezető diódák közül az utóbbit a legnehezebb előállítani. Akaszaki és társai sikerrel alkalmazták a gallium-nitrid félvezetőket erre a célra. 2014-ben fizikai Nobel-díjat kapott Hirosi Amanoval és Sudzsi Nakamurával megosztva "a hatékony kék fényt kibocsátó fényemisszós diódák (LED-ek) feltalálásáért, melyek lehetővé teszik energiatakarékos fehér fényforrások megalkotását". (Piriti János)

Villamosmérnök, műegyetemi tanár
Az elektrokémia magyar úttörője. Tanulmányait a bécsi tudományegyetemen végezte, 1889-ben nyert doktori oklevelet az elméleti és kísérleti fizika tárgyköréből. Gyakorlati elektrotechnikai tevékenységét a Ganz és Tsa Rt. villamossági részlegénél a kísérleti osztályon kezdte, majd a villamos erőműtervező osztályon folytatta. 1902-től az osztály vezetője. Számos hazai és külföldi erőművet tervezett. Tudományos kutatásainak eredményeit, valamint az erőművek tervezésével és építésével kapcsolatos tapasztalatait ismertető tanulmányai különböző hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. Az 1910-es évektől kezdve főleg energiagazdálkodási, vízierőhasznosítási és ipartelepítési kérdésekkel foglalkozott. 1894-től a műegyetem tanára. 1902-től az MTA tagja.

Orvos, belgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét a budapesti egyetemen szerezte 1919-ben. Ezután a budapesti III. sz. belklinikán működött Korányi Sándor mellett. 1938-1944-ben a budapesti Stefánia úti, 1946-1947-ben a Mártonhegyi Belgyógyászati Intézet vezetője. 1947-től a belgyógyászat tanára Szegeden. Nagy jelentőségűek a máj- és cukorbetegek anyagcseréjére, a kalcium-anyagcserére, a lypodystrophiára vonatkozó kutatásai. Elsők között mutatta ki a vegetatív idegrendszer funkcionális zavarainak jelentőségét a fekélybetegség, a hipertónia patogenezisénél. 1949-től az MTA tagja.

Matematikus
A budapesti zsidó fiúgimnáziumban (pontosabban az Izraelita Hitközség Alapítványi Reálgimnáziumában) a tragikus sorsú Szeles Henrik tanítványaként, 14 éves korától kezdve a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok szenvedélyes problémamegoldója volt. Négy tanévben is közölte újabb és újabb fényképét a Lapokban Faragó Andor. Az érettségi évében ő írta a legjobb dolgozatot az országos matematikai Eötvös-versenyen. Egyetemi tanulmányait viszont meg kellett szakítania a kommunista diákmozgalomban való részvétele miatt, és csak 1957-ben szerezte meg kutató matematikusi oklevelét. A harmincas években a Sorbonne hallgatója volt, a világháborúban a francia ellenállás tagjaként vett részt. A háború után a hazai szakszervezeti mozgalomba kapcsolódott be, de a Rajk-per során őt is letartóztatták, internálták és csak 1956-ban rehabilitálták. Ettől kezdve alkalmazta őt Rényi Alfréd az MTA Matematikai Kutatóintézetében. Komplex függvénytani kutatásai nemzetközi elismerést arattak, pihenésül a matematika népszerűsítésével és történetével foglalkozó cikkeket publikált. (Dr. Radnai Gyula)

Kísérleti fizikus, fizika- és matematikatanár
A debreceni egyetem elvégzése után a Kísérleti Fizikai Intézetben lett demonstrátor, majd tanársegéd. Az épülő Van de Graaff generátornál a vákuumrendszer összeállításában vett részt. 1956-tól az Alkalmazott Fizika, illetve a Szilárdtest-fizika tanszék munkatársaként a röntgenfizika, majd a termolumineszcens dozimetria területén dolgozott, de a KFKI és az Atomki is szívesen foglalkoztatta. Budapestről lejáró egyetemi oktatóként jó kapcsolatot épített ki mind munkatársaival, mind a hallgatókkal, gyakran kérték fel szakdolgozatok, diplomamunkák témavezetésére. Az ELFT Sugárvédelmi szakcsoportjának tagjaként és a Társulat debreceni csoportjának titkáraként sikeresen szervezte a debreceni vándorgyűléseket és tanári ankétokat. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai csillagász
A modern észlelő csillagászat egyik úttörője. Apjának műhelyében órásmesterséget tanult, 15 esztendősen bonyolult óraszerkezetet készített, majd műhelyt alapított. Ekkor kezdett csillagászattal foglalkozni, dorchesteri házában kis obszervatóriumot rendezett be. Másoktól függetlenül felfedezte az 1811. évi üstököst. Munkássága alapján meghívták az USA Harvard Egyetemének (Cambridge, Massachusetts, USA) obszervatóriumába. Az 1843-ban általa felfedezett üstökös olyan feltűnést keltett, hogy társadalmi úton 26 ezer dollárt gyűjtöttek össze a Harvard egyetem csillagvizsgálójának berendezésére. A csillagvizsgálónak Bond lett az első igazgatója 1847-ben. Fiával, George Phillips Bonddal (1825-1865) főleg a halvány égitestek, az elmosódott körvonalú ködök és csillagrendszerek vizsgálatában tűnt ki. Együtt fedezték fel a Szaturnusz gyűrűjének belső halvány részét (fátyolgyűrű), és a Hyperionnak nevezett Szaturnusz-holdat. Elsők közt alkalmazta a fényképezést csillagászati vizsgálatokra, 1850-ben elsőnek sikerült egy csillagot (a Lant csillagképben a Vegát) fotografikusan megörökítenie. Munkája összeköti a szemmel (vizuálisan) végzett észleléseket a csillag-fényképezés korszakával. Nevét (fiának nevével együtt egy holdkráter, a Hyperion-hold egyik alakzata, és a 767.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Német fizikai kémikus, Nobel-díjas
Berlinben, Heidelbergben és Zürichben végezte egyetemi tanulmányait. A Jénai Egyetemen kezdett szerves kémiai kutatásba. Huszonöt évesen a Karlsruhei Műegyetemen fizikai kémiát tanított, 1898-ban professzori kinevezést kapott. Kidolgozta azt a módszert, amellyel nitrogénből és hidrogénből ammóniát lehetett előállítani, s 1909-re megteremtette az ammónia nagyipari termelésének feltételeit. Az eljárást Carl Bosch kapta meg ipari fejlesztés céljára, s ez végül elvezetett a Haber-Bosch-féle ammóniatermelő eljáráshoz. Habert 1918-ban kémiai Nobel-díjjal jutalmazták. Az 1. világháborúban vezető szerepet játszott a katonai célra használt mérges gázok kifejlesztésében. A háború után Haber intézete vált a világ fizikai kémiai kutatásainak egyik központjává, nagy létszámú és válogatott nemzetközi kutatógárdával. 1933-ban a Hitler-rezsim és a zsidóellenes politika színre lépése miatt Haber lemondott, és egy meghívást elfogadva Cambridge-be ment dolgozni. Egy utazás során Baselban halt meg.

Csillagász
Édesapja Barcza Gedeon sakkolimpiai bajnok. 1967-ben szerzett geofizikus diplomát az ELTE-n, majd az MTA Csillagászati Intézetében dolgozott. Több alkalommal is hosszabb időt töltött tanulmányúton a kieli és a heidelbergi egyetemeken. A CSI egyik fő kutatási területén belül a változócsillagokkal, majd a csillaglégkörök fizikájával foglalkozott. Az asztrofizikai jelenségek kvantummechanikai tárgyalásának világszerte jelentős szakértőjének számított. Évtizedeken át oktatta az ELTE csillagász szakos hallgatóit a csillaglégkörök fizikájára, e témáról kiváló jegyzetet is írt, mérési gyakorlatokat is vezetett. Szívesen tartott ismeretterjesztő előadásokat és írt népszerűsítő cikkeket is. (Piriti János)

Francia mérnök, fizikus
1818-ban végzett az École Polytechnique-en. 1820-tól 10 évet Oroszországban töltött. Szentpéterváron alkalmazott matematikát tanítottak és az orosz utak és hidak fejlesztési konstrukciós munkát vezette. Ezt követően került vissza Franciaországba, a vasútépítés mérnöki problémáival foglalkozott. 1836-ban gőzmozdony tervezési specialistaként ment Angliába. Stephenson közelébe került. Később fém hidak tervezésével foglalkozott. 1844-ben professzorrá nevezték ki az École des Ponts et Chaussées-en. 1848-ban a Párizsi Tudományos Akadémia tagja lett. Clapeyron fogalmazta meg Carnot analitikus hő elméletét 1834-ben. Carnot munkája gyakorlatilag ismeretlen volt Clapeyron dolgozata előtt, amelyben a Carnot-ciklus matematikai kifejtést nyert. Róla nevezték el a Clapeyron összefüggést. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Német csillagász
1947 és 1851 között Marburgban Gerlingtől tanult csillagászatot és matematikát, majd az ő ajánlására Gauss a göttingeni csillagvizsgálóban alkalmazta. 1855-ben doktorált a kettőscsillagok pályaszámításának új módszerét kidolgozva. 1861-ben habilitált és az obszervatórium gyakorlati munkáját irányította. 1867-től a gyakorlati csillagászat tanszékét töltötte be. Sok közleményt jelentetett meg a vezető csillagászati folyóiratban, az Astronomische Nachrichtenben az elméleti és gyakorlati csillagászat számos területéről, pl. az aberrációról, a spektrálanalízisről, de ő vezette be a meteorrajok radiánsának fogalmát is. Összesen nyolc üstökös felfedezésében volt szerepe, sokféle csillagászati és meteorológiai mérőműszert is konstruált, de feltalált pl. egy olyan rendszert is, amelynek segítségével egy város összes gázlámpáját lehetett központilag fel- illetve lekapcsolni. 1874-ben a Leopoldina Akadémia, 1882-ben a londoni Royal Astronomical Society választotta tagjául. (Piriti János)

Szovjet-orosz csillagász
Szentpéterváron tanult, majd Párizsban, Lundban és Göttingenben ösztöndíjjal tett tanulmányutat. 1911-ben az USA Yerkes Obszervatóriumában fotografikus üstökös vizsgálatokat végzett. A pulkovói, tartui, ogyesszai obszervatóriumokban dolgozott, 1944-től a kijevi obszervatórium igazgatója. Üstökös-kutatásokkal és gravitációs vizsgálatokkal foglalkozott. Igen értékesek arra vonatkozó eredményei, hogy a Nap és a Hold milyen hatást fejt ki a Föld alakjának változására (1915). Legjelentősebb munkáját az üstökösök fényességmérésére vonatkozóan végezte. Kidolgozta az üstökösök fénymérésből levezethető fizikai sajátságainak számítási módszereit. Az Ukrajnai Tudományos Akadémia elnöke volt. Nevét a 2724.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Svájci fizikus, feltaláló, felfedező
Zürich-ben végezte az egyetemet, a fizika professzora lett a brüsszeli egyetemen. Egy repülési kísérlet során - elsőként érte el a 15781 méter magasságot. A kísérletre Augsburg közelében került sor egy légmentesen zárt ballonban, ahol az oxigénellátást palackból biztosította. A sztratoszférába repülés után az Alpokban hajtott végre kényszerleszállást. 1953-ban 3150 méter mélyre merült a Tirrén-tengerben az általa kifejlesztett mélytengeri eszközzel, a batiszkaffal. Kísérleteiben ikertestvére, Jean és fia, Jacques is részt vettek. 1960-ban a batiszkaf, belsejében leereszkedett a fiával együtt a Mariana-árokba, 11 ezer méterig. Bár túl sokat a legmélyebb pontokon nemigen láttak, bebizonyosodott, hogy ilyen mélységben is létezik élet. Azóta egyetlen búvárhajó sem tért vissza ilyen nagy mélységekbe emberekkel.

Francia asztrofizikus
A korszerű napfizika egyik megteremtője. Már 15 évesen Deslandres mellett a Meudon-i Asztrofizikai Obszervatórium asszisztense lett (1899). Az 1. világháború alatt Deslandres és d'Azambuja katonai szolgálata miatt az obszervatóriumban a megfigyelések szüneteltek. D'Azambuja egyetemi tanulmányait csak a háború után tudta befejezni. 1930-ban védte meg doktori disszertációját a Nap kromoszférájának szerkezetéről. 1925-től kezdve megfigyeléseit gyakran Marguerite Roumens-szel közösen végezte, aki 1935-ben a felesége lett. 1948-ban nagy közös munkában foglalták össze eredményeiket. Elsősorban a napfelszíni jelenségekkel, és főleg a Nap kromoszférájával, a látható felszín feletti vékony gázréteggel foglalkozott. 1939-58 közt a Nemzetközi Csillagászati Unió "Kromoszféra jelenségek" osztályának elnöke, megalapítója és szerkesztője az IAU "Naptevékenység negyedévi értesítője" c. kiadványnak, 1949-51 közt a Francia Csillagászati Társaság elnöke. Hazájában több megtiszteltetésben részesült, a Janssen nevét viselő és a C. Flammarionról elnevezett emlékéremmel méltányolták munkáját. (Bartha Lajos)

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
Oklevelét 1909-ben, műszaki doktorátust 1928-ban a budapesti műegyetemen szerzett. 1909-től 1918-ig a gödöllői szeszkísérleti állomáson dolgozott, 1918-ban a budapesti Erjedéstani Állomás helyettes vezetője, 1938-tól a műegyetem közgazdasági karán a mezőgazdasági ipar ny. r. tanára. A szeszgyárvezetői, likőripari, ecetmesteri, konzervipari tanfolyamok igazgatója, az ipari és mezőgazdasági szeszgyárak műszaki tanácsadója volt. A kutatás és a szakoktatás mellett jelentős érdemeket szerzett az ecetgyártás és a paradicsomkonzerválás nagyipari üzemmé fejlesztésében.

Precíziós műszerész, feltaláló
Precíziós műszerésznek tanult. Két évet Bécsben töltött, majd 1907-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. St. Louisban a Wissler Műszergyárban vállalt munkát, ahol kidolgozta egy újfajta forgatógomb terveit. Nemsokára Rochesterbe költözött, ahol egy optikai és precíziós műszergyárban szintezők és más optikai műszerek fejlesztésén dolgozott. 1914-től részt vett hadi célokra készített távmérők kialakításában is. 1917-ben dolgozta ki egy távcső gyújtótávolság-növelő toldalékát, ezt később a fényképészeti objektíveken is alkalmazták. 1920-ban a haditengerészet megbízásából dolgozta ki fontos találmányát, a fényképfelvételek élesre állítását segítő, nagyítóval ellátott toldalékot. 1923-ban került a Kodak céghez. A távolságmérés, az automatikus expozíció, a zárszerkezetek, és a filmkezelés-filmtovábbítás területén számos szabadalma volt. Több, általa alkotott fényképezőgép közül fototechnikai mérföldkőnek számít a Kodak Super Six-20, és az Ektra. A 2. világháború alatt és után a katonai távolságmérők konstrukcióján dolgozott, számos új szabadalmat jegyezve. Az 1940-es évek végére, az 50-es évek elején az Egyesült Államokban gyártott és forgalmazott fényképezőgépek szerkezetében és külső megjelenésében érvényesült a róla elnevezett jellegzetes Mihályi-stílus. Számos szabadalmában alkalmazott megoldásai sok évvel később újra felmerültek, és megvalósították őket.

Walesi-angol amatőr csillagász, nagyiparos
A csillagászati fényképezés egyik úttörője. Fiatalon inasként dolgozott egy liverpooli gyárban, ahol ügyessége révén hamarosan magasabb beosztást kapott, 1847-ben társtulajdonos, 1855-ben a vállalat vezetője lett és vagyonra tett szert. Birkenhead mellett magánobszervatóriumot rendezett be, ahol 1875-től rendszeres csillagászati észleléseket végzett. 1883-tól az akkor újdonságnak számító csillagászati fényképezéssel foglalkozott. Kitűnő felvételeket készített kiterjedt égi objektumokról: csillaghalmazokról, ködökről, távoli csillagrendszerekről. Felvételei (a magyar Gothard Jenővel egyidejűleg) bebizonyították a tükrös távcsövek előnyét a csillag-fényképezésben. Idős korában földtannal is foglalkozott. 1901-ben feleségül vette az amerikai Dorothea Klumpke-t, aki maga is jelentős csillagász volt. 200 felvételét bemutató albuma a korai asztrofotográfia értékes dokumentuma. A Liverpooli Csillagászati Társaság elnöke, a Royal Society tagja volt, a Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel tüntette ki. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz csillagász
A 20. sz. oroszországi csillagászatának kiemelkedő személyisége. A moszkvai egyetemen tanult, az egyetemi obszervatórium munkatársa (1924-től), 1941-43 közt a Kazah Asztrofizikai Intézet vezetője, majd a moszkvai egyetem csillagászat-professzora. A csillagászati ismeretek oktatásának nemzetközileg elismert szakértője, nem csak egyetemi és középiskolai tankönyveket is írt. Jelentősek a csillagászat egyes részterületeit összegező kézikönyvei, pl. a Tejútrendszer gáz-ködeiről (1934), a novákról és gázködökről (1948). Alapvető munkát végzett az egymással kölcsönható csillagrendszerek vizsgálata és katalogizálása terén (1958, 1200 extragalaxist tartalmaz), és a csillagrendszerek alaktanára vonatkozó osztályozása terén (50 000 galaxis alapján). Műveit több nyelvre lefordították, magyar nyelvre is. A kölcsönható galaxisok egy csoportját nevezték el róla. 1947-ben a Pedagógiai Tudományok Akadémiájának tagja. A "Bregyihin emlékérem" kitüntetettje. (Bartha Lajos)

Kohómérnök
Vaskohómérnöki oklevelét 1926-ban, doktori oklevelét 1933-ban szerezte meg Sopronban a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán, majd ugyanott tanársegéd. Közben 1927-28-ban állami ösztöndíjjal a berlini Műszaki Főiskolán volt tanulmányúton. 1934-ben adjunktussá, 1940-ben intézeti tanárrá nevezték ki, egyúttal megbízták a metallográfiai tanszék vezetésével. Sopronban 1949-1951 között a Bánya- és Kohómérnöki Kar dékánja. 1952-1974 között a Vasipari Kutató Intézet igazgatója. A fémtan egyik megteremtője volt. 1947-től az MTA tagja.

Gépészmérnök
A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1911-ben. 1911-12-ben az Ipari Kísérleti és Anyagvizsgálati Intézet osztályvezetője, 1921-1948-ig a csepeli Magyar Posztógyárban töltött be vezető állásokat. 1948-49-ben a Posztóipari Központ főmérnöke volt. 1950-1964-ig a Textilipari Kutatóintézetben osztályvezetőként dolgozott. A textilipari kutatás és anyagvizsgálat elismert szakembere volt bel- és külföldön egyaránt.

Amerikai matematikus
Az elméleti számítástudomány egyik megalapozója. Az Amherst College-ben tanult, majd Princetonban szerzett doktori fokozatot Alonzo Church irányítása alatt. Fontos eredményeket ért el a Church-féle lambda-kalkulussal kapcsolatban. 1935-től kezdve a Wisconsin-Madison egyetemen oktatott, rövid megszakításoktól eltekintve teljes pályafutása alatt, 1945-től professzorként. A 2. világháború alatt a tengerészetnél szolgált kapitányi rangban, a Naval Research Laboratory-ban (Washington, D.C.). Jelentősen hozzájárult a rekurzív függvények, a kiszámíthatóság elméletéhez. Újabb fontos bizonyításokat adott Gödel nemteljességi tételeire. Számos matematikai fogalmat vezetett be, melyek nevét viselik: Kleene-hierarchia, Kleene-algebra, Kleene-csillag, Kleene rekurziós tétele, stb. Több tudományos társaság elnöke volt.

Mérnök
1893-ban szerezte mérnöki oklevelét. Úttörő munkát végzett a legmagasabb színvonalú mezőgazdasági vízrendezés, az alagcsövezés terén. 1913-ban kapott megbízást a Vág-szabályozási Kirendeltség megszervezésére, s a Vág alsó szakaszának szabályozására. Munkája során azóta általánosan elterjedt újításokat vezetett be, a dróthálós kőhengerek alkalmazását, valamint a kavicsból készített műkő gyártását és széles körű felhasználását. 1919-től a Gyulai Folyammérnöki Hivatal vezetője volt, s mint ilyen a vízrajzi adottságok miatt szükséges magyar-román vízügyi együttműködés kialakítását szorgalmazta.

Német üvegtechtechnikus, mérnök, feltaláló
Munkáját üvegfúvóként kezdte, szülei üzletében. 1850-ben Bonnban saját üzletet alapított. Kémikusokkal, orvosokkal, mineralógusokkal, fizikusokkal és fiziológusokkal dolgozott együtt. Továbbfejlesztett mérőműszereket gyártott. Műszerei közül a legismertebb a normálhőmérő, hypsometer (magasságmérő), vaporimeter (alkoholmennyiségmérő a folyadékokban). Vákuum előállítására higanyos szivattyút talált fel, az ennek segítségével gyártott gázkisülési csövek segítségével fedezte fel Plücker a katódsugárzást. Geissler találmányai a modern foszforlámpák, izzólámpák és röntgencsövek előfutárai voltak. Geisslert 50 éves jubileuma alkalmából a bonni egyetem 1868-ban díszdoktorává avatta.

Skót csillagász
Egyetemi tanulmányai után több évig apja órásüzemében dolgozott, eközben Lord Lindsday Dun Echtbeli magán-obszervatóriumában dolgozott. A szakmai körökben a Vénusz bolygó napkorong előtti átvonulásának észlelésével tette ismertté nevét 1874-ben, majd a Mars távolságának meghatározásával az Ascension-szigeteken. 1877-ben meghívták a Dél-afrikai Fokvárosi Obszervatórium vezetőjévé, amely működésének 27 éve alatt vált elsőrangú csillagvizsgálóvá. Kiemelkedők rendkívül pontos asztrometriai mérései, főleg az ekkor még csekély számú csillag távolság-meghatározása. 1882-ben megkezdte a déli égbolt csillagainak fotografikus helymeghatározását - úttörő volt az asztrofotográfia ilyen irányú alkalmazásának terén -, majd J. C. Kapteyn holland kutatóval együttműködve mintegy félmillió halvány déli csillag helyzetét és fényességét állapította meg (Cape Photographic Durchmusterung). Jelentős része volt a Fokföldtől Norvégiáig húzódó meridián Dél-afrikai szakaszának felmérésében is. 1883-ban a Royal Society tagjává, 1909-ben a Királyi Csillagászati Társaság elnökévé választották - utóbbi nagy aranyérmét kétszer nyerte el -, 1900-ban az USA Bruce-aranyérmével jutalmazták, és megkapta a lovagi rangot, valamint "Őfelsége csillagásza" címet. A Holdon és a Marson egy egy kráter őrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Erdélyi szász humanista, geográfus
Apja Georg Austen tímár-mester. A "Honterus" humanista latin név mellett gyakran használta a szülővárosa német nevére (Brassó német neve = Kronstadt) utaló "Johannes Holler Coronensis" nevet is. A bécsi majd a krakkói egyetemen, 1530-ban szerezte meg a "magister" fokozatot. Ekkor adta ki első oktató munkáit, egy latin nyelvtant, és a Cosmographia c. földrajz-égleírást. Ezután három évig Baselban élt, elsajátította a nyomdász és fametsző mesterséget, alaposan megismerte a reformáció eszméit. 1532-ben elkészítette Dél-Erdély első részletes térképét, majd Albrecht Dürer rajzai nyomán fába metszette az első, modern szemléletű áttekintő égbolt-térképet. 1533-ban hazatért, Brassóban a reformáció lutheri irányzatának megerősítését, a fiatalság nevelését, a széleskörű műveltség terjesztését tűzte céljául. Nyomdát alapított, papírmalmot építtetett, megújította az iskolát, könyvtárat létesített, egyházi, jogi könyveket fordított és írt. Kibővítve kiadta geográfiai munkáját (Rudimenta Cosmographica), amelyhez 13 saját szerkesztésű térképet csatolt, (másfél évszázad alatt 39 kiadást ért meg, a legkülönbözőbb európai nyomdákban). Csillagtérképét újra nyomtatva több munkához mellékelték, és másolták. Iskolai rendtartása és diák-önkormányzati rendszere példamutató volt. Szobra Brassóban áll, nevét több emléktábla és elnevezés örökíti meg. (Bartha Lajos)

Tudós, feltaláló, polihisztor
Tanulmányait szülővárosában Pozsonyban, majd Győrben, Bécsben és Rómában végezte. Filozófiát, jogot tanult, a rézmetszést gyakorolta, de a matematika és a fizika is érdekelte. Mária Terézia törvénykönyvének sikeres németre fordítása után a királyi kamarához került. Rendkívül sokoldalú tehetség volt, különösen találmányai és mechanikai alkotásai révén vált híressé. Vízemelő gépe látta el a schönbrunni szökőkutakat. Tökéletesítette a gőzgépet és megszerkesztette a gőzturbina ősét, beszédutánzó gépet épített 1778-ban és írógépet vakok részére. Ő vezette a budai Várszínház építési munkálatait. Legismertebbé sakkozó gépe tette 1769-ben, holott az csak Mária Terézia parancsára készített szellemes játékszer volt. Nagy nyelvtehetség volt, nyolc nyelven írt, beszélt és olvasott. Az emberi beszéd szerkezetéről írt tanulmánya az újabb fonetika alapja. Színdarabokat, zeneműveket és verseket is írt, melyeket korában sikerrel adtak elő.

Matematikus, egyetemi tanár
1870-72-ben a műegyetem, 1872-74-ben a tanárképző hallgatója. 1874-ben ábrázoló geometriai és matematikai tanári oklevelet kapott. 1893-ig Pozsonyban tanított, ekkor a Budapest II. kerületi főreáliskolához került. 1882-ben bölcsészdoktor. 1897-től az ábrázoló geometria tanára a kolozsvári egyetemen. Nyugdíjazása után Budapesten telepedett le. 1944-ben a zsidóüldözés időszakában a deportálást sikerült elkerülnie, azonban egy ideig bujkálnia kellett az SS és a nyilasok elől. Értekezései három témakör köré csoportosíthatók: a konfigurációk, a másodrendű görbék és felületek poláris elmélete, az ábrázolás különböző módjai. Írásait a választott probléma sajátos, csak erre vonatkozó fejtegetése jellemzi, ahol - kerülve az analitikus eszközt - minden probléma külön feladat. A nagy német matematikusok: Steiner, Staudt és mások legszebb hagyományait folytatta, kiemelkedő tanári munkája. Az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat tiszteletbeli tagja és az Erdélyi Múzeumegyesület Orvos-Természettudományi Szakosztályának tagja volt.

Vízépítő mérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1905-ben. A besztercebányai, majd a miskolci kultúrmérnöki hivatalnál működött, ez utóbbinak vezetője lett. 1933-tól a Földművelésügy Minisztérium Vízügyi Főosztályának munkatársa s a Hármas Öntözési Bizottság tagjaként a Tiszántúl öntözési tervének előkészítését irányította és kidolgozta a hódmezővásárhelyi öntözőrendszer tervét. 1937-1943-ig az Országos Vízügyi Igazgatóság vezetője. 1945-ben ismét szolgálatba lépett mint az Országos Vízügyi Intézet (OVI) és a Vízügyi Tervező Iroda tanácsadója. Tiszántúl öntözésének tervét Trummer Árpád tanulmányai alapján Sajó Elemér dolgozta ki.

Vegyészmérnök
A budapesti műegyetemen 1912-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1913-20-ban az Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézet ösztöndíjasaként Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban tett tanulmányutat; 1935-49-ben a Magyar Szabványügyi Intézet szakbizottságának vezetője. 1949-52 között a Bőripari Központ laboratóriumának vezetője. 1952-59-ben a martfűi Tisza Cipőgyár gumiipari laboratóriumának irányítója és a kísérleti vegyiüzem létesítője volt. Megalapítója volt a magyar Bőripari Vegyészeti Egyesületnek, amelynek előbb főtitkára, majd elnöke. A budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézet tanfolyamának meghívott előadója volt a Bőrgyártás és bőrgazdaság témakörben.

Kémikus, gyógyszerész, egyetemi tanár
1923-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Budapesten. 1925-től a gyógyszerészeti intézetben Winkler Lajos mellett tanársegéd, majd adjunktus, 1939-től a szervetlen és analitikai kémia tanára. Kidolgozta a coulombmetriás analitikai eljárás fizikai-kémiai alapelveit, alkáli és földfémek gravimetriás elválasztásának kioldásos módszerét, az ultramikro-analitika nemzetközi hírű művelője volt.

Brit matematikus
Tíz esztendeig Paul Dirac és Stephen Hawking között a Cambridge-i Egyetem "Lucas" matematikaprofesszora volt. Legfőbb érdeklődési területe a folyadékok mozgásának tanulmányozása volt. Munkássága fontos szerepet játszott olyan szerteágazó programokban is, mint a Temze gátjának vagy a Concorde repülőgépnek a tervezése, továbbá repülőgépek zajszintjének csökkentése és a biofolyadékdinamika. Egyik fontos eredménye az általánosított függvények bevezetése, amely többek között az ő nevéhez fűződik.

Csillagász, ferences szerzetes, skolasztikus író
Temesváron született, felső tanulmányait Krakkóban végezte. Csillagászatot és asztrológiát is tanult; a tananyag alapját Sacrobosco "Sphaera" című műve és egy ismeretlen szerző " Theorica Planetarum" című munkája szolgáltatta; ezekre később is hivatkozott. A filozófiai tanulmányait 1464-ben fejezte be, és pár évvel később teológiai doktori címmel hagyta el Krakkót. Belépett az obszerváns ferences rendbe; 1480-ban az ozorai kolostorban élt; nagyhírű hitszónokká vált. Latin nyelven publikált, magyarul szónokolt; a magyar nyelvemlékek jelentős része is személy szerint tőle származik. Feltételezik, alexandriai Szent Katalin verses legendájának is Pelbárt a szerzője. Írásaiban csillagászati kérdésekre is gyakran kitér; egyik fennmaradt szövegrészének mai magyar nyelvre fordítása: " ... bármely csillag sokkal nagyobb a Földnél, mégis az igen nagy távolságuk miatt nagyon kicsinek látszanak nekünk. Krisztus hatalmának csodája tehát az, hogy olyan könnyen és mintegy pillanat alatt halad át az összes egeken." Pelbárt jól ismerte, gyakran idézte kora (és az antik kor) csillagászati eredményeit, maga is végzett számításokat, de az akkoriban oly népszerű asztrológiát kritikával illette: "egyedül Isten mondhatná meg, vajon igazak-e". Az időjárás múlhat az égitestek mozgásán, de a hadi szerencse, a frigyek boldogsága nem. (Hujter Mihály)

Osztrák-magyar építész, egyetemi tanár
Tanulmányait Bécsben végezte. 1881-ben költözött Budapestre, ahol felkérték az általa tervezett és díjnyertes gabonaelevátor felépítésére. Számos palotát épített a Nagykörúton, közraktárépületeket, majd az 1885-ös Országos Általános Kiállításra ő tervezte meg a városligeti iparcsarnokot, ami később, a 2. világháborúban súlyosan megrongálódott, ezért lebontották. Fiuméban, Mezőhegyesen gabonaelevátorokat épített. Bécsben, Prágában, Stuttgartban is tervezett köz- és magánépületeket. 1892-ben visszaköltözött Bécsbe. 1896-ban császári királyi főtanácsossá nevezték ki és meghívták tanárnak a bécsi egyetem építészeti és magasépítési karára. Cikkei és értekezései jelentek meg építészeti szaklapokban. Számos kitüntetést kapott. A Magyar Mérnök- és Építész-egylet alapító és az osztrák mérnök-építészegylet rendes tagja volt.

Orvos, egyetemi tanár
Tanulmányait Bécsben és Budapesten végezte, Budapesten 1902-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1902-1909 között Korányi Frigyes klinikáján tanársegéd, majd Jendrassik Jenő adjunktusa. 1922-től az Apponyi Albert Poliklinika belgyógyászati osztályának vezetője, 1925-től a belgyógyászati diagnosztika egyetemi előadója lett. Ő írta le először az 1919. évi nagy csuklási járványt, tisztázta kór- és tünettanát. Számos hazai és külföldi társaság tagja.

Orvos, egyetemi tanár
1911-ben a budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1931-1945-ig a szegedi orvosi karon a belgyógyászat tanára, a belgyógyászati klinika igazgatója, 1937-1938-ig dékán, 1945-1946-ban a budapesti II. sz., 1946-1970-ben az I. sz. belklinika igazgatója. 1954-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, 1949-1970-ig az MTA elnöke. Tudományos kutatásaival új megvilágításba helyezte a nyirokerek élettanát, kórtani jelentőségét. A szív, a máj, a tüdő és a vese megbetegedéseivel, valamint az ödéma kóroktanával foglalkozott. Munkássága számos magas bel- és külföldi elismerésben részesült. Főszerkesztője volt az Orvosok Lapjának, az Orvosi Hetilapnak, az Acta Medica Hungaricának. 1946-tól az MTA tagja.

Svájci természettudós, fizikus, geológus
A genfi egyetemen filozófiai és természettudományi tanulmányait 1762-ben fejezte be. 1786-ig az egyetem professzora volt, 1774-1775 között a rektori posztot is betöltötte. Elismert érdemeket szerzett a Föld fizikája és a geológia, továbbá más rokontudományok területén. 1767-ben végezte első kísérleteit üvegfedelű hőcsapdáival. Szenvedélyes hegymászó, az Alpok kutatója. Számos ásvány felfedezése fűződik nevéhez. Díjat alapított a Mont Blanc (4807 m) első megmászója számára. Egy évvel az első sikeres mászás után, 1787. augusztus 3-án maga is Európa legmagasabb pontjára lépett. Az Alpok számos csúcsán és hágóján is végzett méréseket. Figyelemre méltó eredményeket ért el az Alpok növényföldrajzában is. Nevéhez fűződik az első elektrométer és az első hajszál-higrométer megalkotása. Számos kutatást végzett a párolgás és az elektromosság témakörében.

Bencés természettantanár, természettudományi író, pannonhalmi főapát
A szülei földművesek voltak, 1829-től a győri katolikus főgimnáziumban tanult, 1835-ben belépett a bencés rendbe. Ezután bölcseletet, görög, latin, magyar irodalmat, pedagógiát, esztétikát, oklevéltant, filozófiát, történelmet, matematikát és fizikát tanult; az utolsóként felsorolt négy tudományból 1840-ben doktorált Pesten. Pappá szentelték, két évig a pozsonyi katolikus főgimnáziumban tanított matematikát és fizikát, majd természettant a győri papneveldében; 1848-ban a Pozsonyi Akadémián a természettan professzora. Mivel rokonszenvezett a magyar nemzeti célokkal, nemkívánatos személy lett; végül átkerült Pannonhalmára, a Szent Gellért Főiskolára. A római pápa 1866-ban bencés magyar főapáttá tette, és így a főrendiház tagja lett. Több kémiai tankönyvet írt, és egy természettan témájú tankönyvet átdolgozott. Publikált vármegyéjének történelméről, földrajzáról, éghajlatáról és földdelejességéről is. Az "Egyetemes magyar encyclopaedia" egyik szerzője, továbbá neves teológusok, természettudósok életrajzát írta meg. A magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének 1874-ben elnöke volt. 1883-ban a főrendiház egyik gyűlésében ezt hangoztatta: "A hazai ifjúságnak magyar szellemben való oktatását és neveltetését nemcsak helyeslem, hanem forrón óhajtom, sőt határozottan követelem!" (Hujter Mihály)

Gimnáziumi mennyiségtan tanár, mérnök
Apja református lelkész volt. A gimnázium első hat osztályát a gyönki algimnáziumban, utolsó két évfolyamát a Pápai Református Kollégiumban végezte. Egy éven át mérnöki gyakornok volt, majd az 1854-55-ös tanulmányi évet Bécsben töltötte a műegyetemen. 1857-től 1865 őszéig gyakorló mérnökként dolgozott, ám ekkor a kunszentmiklósi gimnázium meghívta a mennyiségtan tanárának. Ő honosította meg a torna tanítását Kunszentmiklóson. Itt működött 1870 őszéig, amikor a Nagykőrösi Református Főgimnáziumban megválasztották a természettudományok és mennyiségtan tanárának. Kunszentmiklóson feleségül vette Tóthfalusy Máriát, Szőnyi Virágh Mihály ükunokáját, a 1848-as hős, Virágh Gedeon unokahúgát. Leányuk, Bónis Vilma Mokcsay Zoltán nemzetgyűlési képviselőhöz ment feleségül. Bónis Vilmának a helyi gimnázium könyvtárában őrzött kéziratos önéletrajzi regénye, a Kőrösi lány bővelkedik szentmiklósi helytörténeti adalékokban. Bónis Károlynak több cikke is megjelent a korabeli lapokban. Munkái: Egyetemes számvetés vagy algebra. Középiskolai s magánhasználatra (Nagykőrös, 1879.; 6. kiadás ugyanott, 1887.); Közönséges számvetés a középiskolák alsóbb osztályai számára (Nagykőrös, 1882.; 2. átdolgozott kiadás ugyanott, 1889.) (Hujter Mihály)

Kémikus, gyógyszerész
1904-ben gyógyszerész oklevelet szerzett. 1907-ben Franciaországba ment, ahol ösztöndíjasként a Sorbonne-on tanult tovább, s közben Madame Curie laboratóriumában dolgozott. 1912-ben önálló kutatóintézetet alapított. 1914-től Londonban, majd Madridban élt, 1920-tól ismét Párizsban folytatta kísérleteit. Az elsők között foglalkozott a radioaktív sugárzások biológiai hatásával, ásványvizek radioaktivitásának mérésével. Figyelemreméltó eredményeket ért el a kémiában, különösen a kolloidikában. Számos eszköz fejlesztésén dolgozott sikeresen, így a radioaktivitás mérésére szolgáló radiométereket, valamint elektrométer készüléket szerkesztett. Fejlesztéseiért 1925-ben megkapta a Becsületrend lovagkeresztje kitüntetést.

Mérnök, műegyetemi tanár
Oklevelét az Institutum Geometricumban nyerte 1844-ben. 1847-ben a József Ipartanoda fizikatanára. 1857-ben az újonnan alakult Joseph Polytechnikum tanára lett. 1871-ben alakult meg a József Műegyetem, ő volt az első rektora. 1872-ben a közoktatási tanács alelnöke, 1874-től a tanárképző intézet igazgatója és a tanárvizsgáló bizottság elnöke volt. Az 1875-76 és 1878-79. tanévben ismét a műegyetem rektora. A Természettudományi Társulatnak 1865-től 1872-ig elnöke, 1885-től a főrendiház tagja. Jelentős érdemeket szerzett a magyar technikai oktatás kifejlesztésében. 1858-tól az MTA tagja.

Matematika- és fizikatanár
Tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte. Itt végzett felesége is, ugyanezen a szakon. (Ök a világhírű matematikus, Erdős Pál szülei.) Az első világháború kitörésekor a keleti frontra küldték, ahol már 1914-ben fogságba esett, majd hat évet töltött szibériai fogolytáborokban. Itt hozzájutott francia és angol nyelvkönyvekhez, mindkét nyelven megtanult írni és olvasni. Egy francia hajón tért haza Vlagyivosztokból 1920-ban. Itthon a Szent István gimnáziumban tanította mindkét szaktárgyát. Emellett szívesen írt cikket a Faragó Andor által szerkesztett Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokba és lefordította többek között Ernst Mach "Az érzetek elemzése" c. munkáját. 1942-ben szívinfarktusban halt meg. (Dr. Radnai Gyula)

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemet végezte, hol 1917-ben nyerte oklevelét, majd 1929-ben mérnökdoktori fokozatát. 1924-ben alapította a Vatea Rt.-t, mely az általa kidolgozott eljárással telepes rádió-vevőcsöveket gyártott. 1930-tól a Magyar Philips Vállalat műszaki igazgatója. 1938-ban rövid ideig a Philips hollandiai anyavállalatoknál működött, majd visszatért Budapestre, hol vákuumtechnikai gyárat alapított. 1946-ban Svédországba, majd 1947-ben az USA-ba költözött, hol a George Washington egyetem tanára, utóbb a Franklin Institut Bartol Laboratory tanácsadó fizikusa volt. A rádiócsőtechnikában több irányban végzett kutatómunkát, többek között a katód anyagának kidolgozásában. Több jelentős szabadalma volt, egyebek között kolloid grafitot állított elő.

Orvos, biológus, genetikus, egyetemi tanár
1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét. 1948-ban megbízták a budapesti orvosi kar biológiai tanszékének megszervezésével. 1948-1952-ig első vezetője. 1953-tól tanszékvezető egyetemi tanár lett. 1973-1979-ig az általános biológiai intézetben kialakított származás- és örökléstan, majd a genetikai tanszék vezetője. Kutatási területe a növényi szövetek és gerinctelen állatok biokémiai-örökléstani viszonyai, a molekuláris evolúció elméleti, ideológiai kérdései. Egyik fő hazai képviselője volt az 1950-es években uralkodó, a Szovjetunióból átvett téves biológiai és genetikai irányzatnak.

Német csillagász
A Bergedorfban működő Hamburgi Obszervatórium munkatársa volt. Csillagászati fotográfiával foglalkozott. 1898-1931 között számos kisbolygót fedezett fel, ezek közül 22 kapott végleges sorszámot és nevet. Nevét elsősorban az általa felfedezett 4 üstökös tette ismertté, amelyek közül hármat hamburgi munkatársával, Arno Arthur Wachmannal (1902-1990), egyet pedig az amerikai Leslie Peltierrel együtt lelt meg. Az első három az aránylag kisszámú, rövid keringési idejű üstökösök közé tartozik, ezért pályájuk során folyamatosan követhetők. Különösen nevezetes az 1927-ben fellelt 29P/Schwassmann-Wachmann 1, amely aránylag rövid (14 éves) keringési ideje során keringésenként átlagosan hétszer mutat kisebb-nagyobb fényesség fellángolást. Az 1931-ban megtalált P79/Schwassmann-Wachmann 3 üstökös 2006-ban mintegy 30 darabra esett szét. A csillagász nevét még a 989.sz. kisbolygó örökíti meg. Munkatársa, Arno Wachmann nevét az 1704.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Olasz matematikus
Pisa-ban tanult, már doktori disszertációjával figyelmet keltett és elismerést szerzett. Több egyetemen tanított, 1908-tól 1938-ig Torino-ban. Legfontosabb eredményeit a matematikai analízis területén érte el, nevezetes a Fubini-tétel. Az 1. világháború idején munkássága a matematikai alkalmazásainak irányában tolódott el. 1938-ban, attól tartva, hogy származása miatt, maga és családja nem lesz biztonságban, elfogadta a Princeton-i egyetem meghívását. Négy évvel később New Yorkban halt meg.

Lengyel-német matematikus
A königsbergi egyetemen tanult matematikát, itt doktorált, majd 1909-ben magántanárrá habilitált. Érdeklődése a relativitáselmélet felé fordult. 1921-ben publikálta azt az elgondolását, hogy egy ötödik dimenzió bevezetésével egyesített elméletet lehet létrehozni, amely tartalmazza Maxwell és Einstein elméletét. 1929-ben lett professzor Kielben, majd 1935-ben Göttingenben. Itt működött haláláig. Elmélete, amelyet Einstein nagyra értékelt, a kvantummechanika megjelenésével háttérbe szorult. A nevét viselő Kaluza-Klein elmélet jóval később, a húrelmélet megjelenésével került ismét az érdeklődés középpontjába.

Vegyészmérnök
Tanulmányait a zürichi műegyetemen és tudományegyetemen végezte, mérnöki oklevelét 1901-ben, a bölcsészdoktorit 1902-ben szerezte. 1902-től a budapesti Állatélettani és Takarmányozási Állomás vegyésze. 1904-ben a szennyvíztisztítás és a halászati igazgatás kérdéseinek tanulmányozására külföldi utat tett. Ennek eredményeként készült tanulmánya alapján állították fel 1906-ban a Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomást, melynek 1907-től igazgatója volt. Mint kísérletügyi főigazgató 1933-ban ment nyugalomba. Értekezései hazai és külföldi szakfolyóiratokban jelentek meg.

Amerikai fizikus
Svéd bevándorlók gyermekeként Chicagoban született, 13 éves korában családjával Los Angelesbe költözött. 1938-ban a Berkeley Egyetemen végzett, itt E. O. Lawrence 37 hüvelykes ciklotronjának megépítésében segédkezett. 1940 őszén az atomfegyver-programban Oak Ridge-ben az uránizotópok szeparálásán, majd Los Alamosban a bombák gyújtószerkezetének tervezésében dolgozott. 1946-ban a Berkeley Egyetemen doktorált. A háború után a részecskegyorsítók fejlesztésében végzett kiemelkedő jelentőségű munkát. Ő valósította meg az első szinkrociklotront, részt vett a Bevatron tervezésében, amely a kor legnagyobb energiájú részecskegyorsítója volt. Később Hermann Grunderrel a relativisztikus nehézion-gyorsítók tervezésével jelentős szerepet játszottak a mai hadronterápiás gyógykezelések megalapozásához is. 1979-ben vonult nyugállományba, 102 éves korában hunyt el. (Piriti János)

Gyógyszerész
1884-ben a budapesti orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett, 1887-1894-ben a gyógyszerészeti tanszéken tanársegéd. 1893-ban kidolgozta a nevéről elnevezett arzénmeghatározási eljárást. 1894-től a Kertészeti Tanintézet kémiatanára, megszervezte a tanintézet technológiai tanszékét. Több gyümölcsfeldolgozó szerkezetet szabadalmaztatott. Hosszabb ideig szerkesztette a Kertészet és a Gyümölcskertészet c. folyóiratokat, 1913-ban a Földművelésügyi Minisztériumban a kertészeti ügyek referense, a hazai konzervgyártás kiépítője.

Biokémikus, orvos
1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét Budapesten. 1929-től Berlinben, Freiburgban, Baselban, Wartburgban dolgozott. 1933-ban a Szovjetunióba emigrált, 1934-1950-ben az Ukrán Tudományos Akadémia Biokémiai Intézetében dolgozott, 1950-ben tért haza. Megalapította és vezette az MTA Biokémiai Intézetét. Kezdetben a lipidek emészthetőségét, a fény sejtekre gyakorolt hatását, a kationok erjedési folyamatokban játszott szerepét vizsgálta, hazatérése után az enzimek kémiai szerkezetét és biológiai funkcióit tanulmányozta. 1950-től az MTA tagja.

Brit fizikus, asztronómus
Ösztöndíjjal tanult a Cambridge-i Trinity College-ban. Az első világháborúban a tengerészetnél szolgált, itt súlyosan megsebesült. Sebesülése következtében Archibald Hill ballisztikával foglalkozó csoportjához került. Érdeklődése itt fordult a fizika felé, fontos eredményeket ért el a lövedékek aerodinamikai számításaiban. A háború után visszatért a Trinity College-ba, ahol matematikát oktatott. Munkássága főként a statisztikus mechanika és termodinamika területére esett. A csillagok spektrumáról és hőmérsékletéről szóló munkája - melynek megírásában társszerzője volt Arthur Milne - alapvető fontosságú. 1926-ban Paul Dirac-kal együtt a fehér törpe csillagok statisztikai mechanikai tárgyalását adta meg. 1932-ben a Cambridge-i Cavendish Laboratory elméleti fizikai tanszékére választották meg. A második világháborúban rossz egészségi állapota ellenére ismét hadi szolgálatra jelentkezett. A Kanadával és az Egyesült Államokkal való tudományos kapcsolatok tartása volt a feladata. 2. világháborús szolgálatainak elismeréseképpen lovagi címet kapott. A fizika számos kiválósága volt Fowler tanítványa Cambridge-ben, köztük három későbbi Nobel-díjas is. A Royal Society tagja volt.

Jezsuita fizikatanár, tankönyvíró
Matematikát tanított Kassán és Budán, természettant a bécsi egyetemen, és a bécsi Theresianumban, majd természetjogot a nagyszombati egyetemen. Előadásaiban és tankönyveiben korának haladó szemlélete nyilvánul meg. Fő műve, a Philosophia naturalis seu Physica generalis et particularis (Természetfilozófia, avagy fizika), Bécsben jelent meg 1756-ban. Kritikusan vizsgálta Descartes és Newton eltérő fizikai szemléletét. Legfőbb érdeme a korszerű természettudomány meghonosítása, és a következő tanár-nemzedék szemléletének alakítása. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök
Műegyetemi tanulmányait Budapesten és Zürichben végezte, oklevelét Budapesten szerezte 1898-ban. 1900-tól a budapesti állami felsőipariskolán, a fém-vasipari, majd az 1913-14. évi átszervezés után az épületegészségügyi osztály tanára, az egészségügyi műszaki berendezések előadója. 1921-35-ig a kereskedelemügyi minisztériumban az ipari-műszaki osztályt vezette, mely később a szén- és általános energiagazdaság, valamint a villamosítási ügykörrel bővült. 1917-43-ban szerkesztette a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyét. Főként energetikai kérdésekkel foglalkozott. A hazai szenek gazdaságos tüzelésére szolgáló kályha-, ill. kazánberendezések megszerkesztésében és bevezetésében nagy érdemei vannak.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1922-ben szerzett általános mérnöki, 1929-ben gépészmérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen. 1925-től a Haditechnikai Intézetben dolgozott. 1948-49-ben a Haditechnikai Intézetben a tüzérség műszaki referense. A budapesti hidak kiemelésénél és helyreállításánál dolgozott. 1950-52-ben a tüzérségi tudomány előadótanára. Emellett a BME Hadmérnöki Karán meghívott előadó volt. 1952-től a BME-n docens, 1954-től a Fegyvertechnikai Tanszék egyetemi tanára. 1959-től óraadóként tanított a BME-n.

Orvos, idegsebész, egyetemi tanár
1944-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1945-től Debrecenben az idegklinika orvosa. Sántha Kálmán eltávolítása után az idegsebészeti részleg, majd a klinika vezetője. 1970-től egyetemi tanár. Az epilepszia és az extrapiramidális mozgászavarok sebészi kezelésével, a halántéklebeny működésével, agydaganatokkal, elsősorban hallóideg-daganatokkal, az epilepszia sebészi kezelésével foglalkozott. A Magyar. Idegsebészeti Társaság elnöke.

Francia optikus, csillagász
A párizsi obszervatórium igazgatója 1926-tól. Az általa kidolgozott módszer tükrös csillagászati távcsövek tükörfelületének olyan kialakítására szolgál, amely az optikai hibákat nagy mértékben csökkenti. Távcsőtükrök minőségének ellenőrzésére szolgál a Couder féle maszkolás. A Holdon egy kicsiny becsapódási krátert neveztek el róla.

Geofizikus, fizikatanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát (1916), majd gyakornok, ill. tanársegéd volt 1917-ig. Ezt követően Békéscsabán, 1933-tól a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanított. Az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet tudományos munkatársa volt (1950-60). Közel 60 éves korában kezdett geofizikai kutatással foglalkozni. Érdeklődése a földmágneses tér geometriai szerkezetére irányult. Nemcsak a korábbi módszerek alkalmazásának elvi korlátaira mutatott rá, hanem megadta a helyes megoldást is.

Matematikus, tanár
Rövid ideig a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban tanított, majd 1953-tól tanársegéd, 1961-től adjunktus, 1978-tól docens a Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). Előbb az absztrakt algebra kérdései foglalkoztatták, több értekezése jelent meg e tárgykörből. Fő műve az Abel-csoportok körébe tartozó On n-algebraically closed groups. Ezután figyelme a hazai és a külföldi matematikaoktatás történetének és iskolaügyének a kérdése felé irányult.

Fizikus, egyetemi tanár
A debreceni egyetemen nyerte el fizikusi oklevelét, kutatói pályafutását is itt kezdte el Szalay Sándor akadémikus mellett, és csak azután került Budapestre a KFKI-ba, Jánossy Lajos kutatócsoportjába. Az ötvenes években kozmikus sugárzás terén végzett tudományos tevékenységét. Érdeklődése ezek után az alacsonyenergiájú magfizika felé fordult. 1960-1963-ig a Dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben, Ilja Mihajlovics Frank Nobel-díjas akadémikus vezetése mellett csoportvezetőként dolgozott. 1967-1969-ig a koppenhágai Niels Bohr Intézetben dolgozott. Ezután kezdett el foglalkozni ismét az elemi részecskék fizikája körébe tartozó kérdésekkel. Kezdeményezésére indult meg a KFKI-ban a proporcionális és ún. drift-kamrák kifejlesztése. A CERN-ben 1975-ben kezdett el dolgozni. 1976 nyarától 1979 októberéig a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet aligazgatója volt. 1984 elejétől munkatársaival együtt bekapcsolódott egy újabb neutrinófizikai kísérletbe, amelynek célja extrém nagyenergiájú neutrinók asztrofizikai és magfizikai tulajdonságainak tanulmányozása volt. 1957 óta részt vett az ELTE Atomfizikai Tanszékének munkájában, és ott sokrétű oktatói munkát végzett. Élete során számos elismerést, kitüntetést kapott, és intenzíven részt vett a tudományos szervező munkában is. 1976-tól az MTA tagja.

Elméleti fizikus, egyetemi tanár
Humán érdeklődésű családban nőtt fel, és már gyerekkorában kitűnt matematikai tehetségével. A háború alatt kényszerűségből többször volt magántanuló, végül is 1950-ben érettségizett és azonnal felvették az akkor induló fizikus szakra Budapesten. 1955-ben diplomázott, 1965-ben lett a fizikai tudományok kandidátusa. Ezután nyert egy egyéves ösztöndíjat Hans Bethe mellé az Egyesült Államokba, a Cornell Egyetemre. Ez az év meghatározta egész további pályafutásárát magfizikából, melyet itthon Marx György is segített kibontakozni. Bethevel közös cikke jelent meg a Nuclear Physicsben, majd itthon 1972-ben lett a fizikai tudományok doktora, nem sokkal később pedig az ELTE egyetemi tanára. 1998-ban lett levelező tagja, 2002-ben - már nyugdíjasként - rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. Magfizikai kutatásaiban eredményesen működött együtt volt egyetemi évfolyamtársaival: Zimányi Józseffel és Lovas Istvánnal. A nagy sűrűségű maganyag vizsgálata során mélyedt el a neutroncsillagok tanulmányozásában. Szenvedélyesen szervezte itthon a workshopokat, ezeken számos fiatal hazai kutató kapott indíttatást az ide látogató neves külföldi tudósoktól. Egyike volt a Bolyai Kollégium megalapítóinak. 2003-tól 2005-ig az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke, 2006-tól 2007-ig a Fizikai Szemle főszerkesztője volt. Professzor emeritusként 83 éves koráig oktatott töretlen lendülettel az egyetem Elméleti Fizika tanszékén. (Dr. Radnai Gyula)

Olasz matematikus, csillagász
Eredeti neve Giovanni Francesco Melchiore Salvemini volt. Pisában folytatott matematikai tanulmányai után Svájcba ment, ott változtatott nevet, felvette szülővárosa nevét. Lausanne-ban és Bernben tanított, majd 1751-ben Utrechtbe ment, itt tanított 1764-ig, 1755-től mint professzor. 1764-től Berlinben élt, ahol 1765-ben királyi csillagász lett. Foglalkozott a kúpszeletekkel, és tüzérségi problémákkal. Cramerrel együttműködve publikálta Leonhard Euler és Johann Bernoulli levelezését. Ő adott nevet a kardioid görbének. 1763-ban a londoni Royal Society tagja lett.

Svájci matematikus
A berni egyetemen tanult teológiát és matematikát, majd középiskolai tanár lett, de emellett tovább járt matematikai előadásokra a berni egyetemen. 1843-ban megismerkedett Jakob Steinerrel, és Dirichlet-vel, akik buzdították matematikai vizsgálatainak folytatására. 1848-ban a berni egyetem magántanára lett, 1854-től 1891-ben történt nyugdíjazásáig az egyetem professzora volt. Legfontosabb eredménye az n-dimenziós sokaságok és az n-dimenziós politopok bevezetése. Erre vonatkozó eredményeinek csak egy részét publikálhatta életében, jelentőségüket csak halála után ismerték fel.

Francia csillagász
Már fiatalon, műkedvelőként észleléseket végzett, 17 éves korától a Marseille-i egyetemi csillagvizsgálójának gyakornoka, majd adjunktusa. Elsősorban a bolygók, kisbolygók és üstökösök megfigyelésével foglalkozott, munkája során 4 új kisbolygót és 8 üstököst fedezett fel. Nevezetessé tette nevét az 1874-ben felfedezett "Coggia-üstökös" (C/1874 H1), amelynek alapos szinkép-megfigyelése jelentős eredményeket hozott az üstökös-fizika terén. (Bartha Lajos)

Orvos, patológus, egyetemi tanár
1900-ban szerezte orvosi oklevelét, 1899-től a budapesti anatómiai és élettani intézetben működött. 1905-06-ban ösztöndíjjal külföldön tanult, 1917-ben a kórbonctan tanára az Állatorvosi Főiskolán; 1918-1952-ig a pozsonyi, ill. a pécsi egyetemen a kórbonctan tanár, 1918-47-ben a törvényszéki orvostan megbízott előadója. 1931-32-ben és 1945-46-ban az egyetem rektora. Jelentős kutatásokat végzett a tuberkulózis, a szifilisz kórbonctana terén. Röviddel a treponema felfedezése után kimutatta azt a congenitalis syphilisnél májban. Elsők között hangoztatta a leukémia daganat jellegét. Kiváló pedagógus volt, kitűnő tanítványokat nevelt. Örökléstani, teratológiai és paleopatológiai kutatásokat végzett. Érdemeket szerzett a pécsi orvosi kar létesítése és megszüntetésének megakadályozása terén.

Orvos
1948-ban szerzett orvosi oklevelet a pécsi orvosi karon. A POTE rektora (1979-1985). Több alkalommal vendégprofesszor az Egyesült Államokban. Neuroendokrinológiával, szaporodásbiológiával, az agyalapi mirigy idegi szabályozásával foglalkozott. Nevéhez fűződik az agyfüggelékmirigy ún. follicus stimuláló hormonja ürítés-szabályozó idegrendszeri mechanizmusának a felfedezése. Elsőként tisztázta a petefészekhormon (ösztrogén) központi idegrendszeri szabályozását, illetve visszahatását. 1970-től az MTA tagja.

Francia jezsuita matematikus
Miután belépett a jezsuita rendbe, 1629-től több jezsuita kollégiumban oktatott matematikát, 1668 után több kollégiumnak rektora is lett. Rendszeres levelezést folytatott Pierre de Fermat-tal. Több eredményt ért el a számelméletben. Számos asztronómiai táblázatot publikált, többek között számításokat az 1656 és 1693 közötti nap- és holdfogyatkozásokra vonatkozólag. Vizsgálta az asztronómiai számítások során felmerülő problémákat. Egyike volt az első tudósoknak, akiknek álláspontja szerint az asztrológiának nincs helye a tudományok között. A Billy holdkrátert nevezték el róla.

Francia matematikus
A jezsuitáknál tanult, az egyházi rendet is felvette, abbé lett. Matematikai tanulmányaiban Clairaut és d'Alembert támogatta. 1752-ben Mezieres-ben a matematika tanára lett, itt Monge-ot bátorította geometriai eredményeinek publikálására. 1794-ben az École Polytechnique tanára lett. Legfőbb eredményeit a kísérleti hidrodinamika, valamint a bolygók mozgásának vizsgálata terén érte el. Kiadta Pascal műveit 1779-ben.

Német feltaláló
Szülei korán meghaltak, nagybátyja kereskedőnek szánta, ő azonban önképzéssel elérte, hogy 1859-ben tanár lett. Tanulmányozta az emberi fül szerkezetét, és kutatta az emberi hang elektromos úton való átvitelének lehetőségét. 1860-ban készítette el első telefonkészülékét, mely kb. 100 méter távolságra volt képes hangot átvinni. Több helyen is bemutatta, és többször továbbfejlesztette a készüléket, azonban korában nem sikerült komolyabb érdeklődést felkeltenie. Ennek egyik oka lehetett, hogy a készülék a zenei hangokat elfogadható minőségben, az emberi beszédet azonban kevésbé érthetően vitte át. Reis a telefon mellett konstruált egy háromkerekű járművet és egy vízórát is. Az első gazdaságilag használható telefont 1876-ban Alexander Graham Bell készítette és szabadalmaztatta az Egyesült Államokban.

Lett matematikus
A független Lettországban született, amely 1940-ben kényszer hatására a Szovjetunióhoz csatlakozott. Lettország német megszállása alatt bujkált, hogy ne hívják be a német hadseregbe. Rövid ideig börtönbe is került, ahonnan 1942-ben szabadult, gimnáziumi tanulmányait csak ez után fejezhette be. 1944-ben, a szovjet hadsereg újbóli bevonulása után a rigai egyetemen tanult matematikát. 1948-ban szerzett diplomát és állást kapott az egyetemen. 1949-ben azonban az erőszakos oroszosítási törekvések miatt elmozdították az egyetemről. Tíz éven keresztül csak középiskolában taníthatott, azonban ez idő alatt is folytatta matematikai kutatásait. 1958-ban kapott újból állást a rigai egyetemen és a Lett Tudományos Akadémia asztronómiai Intézetében. 1979-ben lett professzor. Jelentős szerepe volt abban, hogy a Lett Tudományos Akadémia 1991-ben önálló matematikai kutatóintézetet hozott létre. Legfontosabb eredményeit a közönséges differenciálegyenletek topológiai osztályozása területén érte el.

Hadmérnök, altábornagy, államtitkár
Tanulmányait a bécsi hadmérnöki akadémián végezte 1839-ben. Mint mérnök úttörő munkát végzett a talajjavítás terén, és szerepet vitt a dunántúli vasúthálózat kialakításában. Széchenyi döblingi bizalmas köréhez tartozott. 1865-től az országgyűlés tagja, 1867-70-ben közlekedési, 1870-72 között honvédelmi államtitkár. Jelentős szerepe volt a kiegyezés utáni közlekedéspolitika kialakításában. A vasútépítéseket helyezte előtérbe a vízi közlekedés rovására is. A Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítója és első elnöke (1866-1885). Érdemei elismeréséül az Egylet 1885-ben Hollán Ernő-pályadíjat alapított az év legjelentősebb műszaki tanulmányának jutalmazására.

Német kísérleti fizikus
Fizikát, kémiát és matematikát hallgatott Königsbergben, Heidelbergben és Berlinben. Itt doktorált, a higany kapilláris állandójának más fizikai mennyiségektől való függését vizsgálta. Sikeres berlini, majd würzburgi professzorkodás után 1875-ben Heidelbergben lett a Berlinbe távozott Kirchhoff utóda. Több, mint harminc éven át, nyugdíjazásáig működött itt. Tanítványa volt Antolik Károly, Réthy Mór és Philipp Lenard is. A fizika több területén végzett fontos kísérleti munkát, az általa feltalált eszközök közül a hang interferenciáján alapuló Quincke-csövet ma is használják az egyetemi kísérleti fizikaoktatásban. Apja és öccse híres orvosprofesszorok voltak, így a Quincke név hármuk munkássága révén került be a természettudományos köztudatba. (Dr. Radnai Gyula)

Francia kémikus, fizikus
Tanulmányait az École Normale Supérieure-ön végezte, majd néhány évi középiskolai tanárkodás után itt is dolgozott nyugdíjbavonulásáig. 1900-ban a rádium sugárzását tanulmányozva felfedezte, hogy a természetes rádioaktivitás Ernest Rutherford által alfa-, illetve béta-sugárzásnak elnevezett fajtái mellett létezik egy harmadik, nagyobb áthatolóképességű sugárzás is. Ezt a sugárzást később ugyancsak Rutherford gamma-sugárzásnak nevezte el. 1914-ben mutatták ki, hogy a gamma-sugárzás elektromágneses sugárzás. Villard a továbbiakban is a radioaktív sugárzásokkal foglalkozott, többek között tökéletesítette a dozimetriai módszereket. Több radiológiai eszközt is kifejlesztett.

Német fizikus, Nobel-díjas
1883-tól Berlinben Hermann Helmholtz mellett tanult, 1886-ban doktorált. Ezután megszakításokkal továbbra is Helmholtz mellett dolgozott 1896-ig, amikor az aacheni műegyetem tanárának nevezték ki. 1899-ben a giesseni, 1900-ban a würzburgi egyetem, majd 1920-tól haláláig a müncheni egyetem fizikaprofesszora. Az abszolút fekete test sugárzásával kapcsolatban 1896-ban állapította meg az ún. Wien-féle sugárzási törvényt. Az a tény, hogy a képlet csak rövid hullámhosszakon illeszkedik jól a tapasztalati értékekhez, Max Planck kvantumelméletének egyik kiindulópontja lett. Wien katódsugarakkal kapcsolatos eredményei a tömegspektrometria alapjául szolgáltak. 1911-ben megkapta a Nobel-díjat. Nevét egy Mars kráter viseli. (Bartha Lajos)

Amerikai asztrofizikus, észlelő csillagász
A kaliforniai Mount Wilson Obszervatórium kutatója, a csillag-színképvizsgálat szakértője. A hindu Vainu Bappuval együtt kimutatta, hogy szoros összefüggés van a kétszer ionizált kalcium csillagok szinképében mutatkozó vonalainak szélessége, és a csillag fényerőssége között. Ezzel fontos módszert nyújtottak a csillagok megbízható fényerősség-beosztására és távolságmérésére. Elsőként állapította meg, hogy egyes csillagokon a napfoltokhoz hasonló csillag-foltok mutathatók ki, melyek a csillag aktivitásának változását okozzák. 1984-ben a Bruce emlékéremmel jutalmazták. (Bartha Lajos)

Természettan- és vegytantanár, tankerületi főigazgató
Egyetemi tanulmányait a stuttgarti műegyetemen, a tübingai és budapesti tudományegyetemeken végezte. Bölcseletet és természettudományokat hallgatott. Kémiából és természettanból tett tanári vizsgát. 1880-82-ben tanársegédként működött a budapesti műegyetem kísérleti természettani tanszékén, 1881-85 között tanár volt a selmecbányai evangélikus főgimnáziumban. 1885-ben az újonnan alapítandó brassói állami főreáliskola megszervezésére, majd igazgatására kapott megbízást. 1905-ben a budapesti V. kerületi állami főreáliskola igazgatójává nevezték ki. Pályája során elnyerte a címzetes tankerületi főigazgató címet. Az országos közoktatásügyi tanács tagja és az országos középiskolai tanáregyesület alelnöke volt.

Geológus
Egyetemi tanulmányai befejeztével 1910-ben a geológia doktora, 1911-ben a selmecbányai akadémián Böckh Hugó mellett tanársegéd az ásvány-földtan-teleptani tanszéken. 1912-1914-ben az erdélyi, 1915-1918 között a horvátországi, majd 1918-tól a dunántúli szénhidrogén-kutatásokban volt jelentős szerepe. 1930-ban a Földtani Intézet főgeológusa 1944-ig. Munkássága elsősorban a tektonika, a kőolajföldtan és a vízföldtan területére terjedt ki; a hazai kőolaj- és földgázkutatás egyik úttörője volt. Nevéhez fűződik több jelentős gyógy- és hévvíz feltátása is (Szeged, Hajdúszoboszló, Karcag, Debrecen, Szolnok). Élete végén főként a hévvizekből nyerhető geotermikus energia hasznosításának kérdései foglalkoztatták. Javaslatára létesültek az alföldi hévvízkutak mellett az első hévvizekkel fűtött kertészetek.

Geológus, paleontológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett 1933-ban földtanból, őslénytanból és földrajzból. 1932-től a Magyar Állami Földtani Intézet geológusa. Itt a mélyfúrási anyagfeldolgozó laboratórium megszervezésével és vezetésével, főleg a kőolajkutató mélyfúrások anyagából kikerült mikropaleontológiai (parányőslénytani) anyag, elsősorban foraminiferák feldolgozásával szerzett érdemeket. 1948-tól a budapesti tudományegyetemen tanár. 1950-1952-ig a Földtani Intézet igazgatója, megbízták az olajkutatás tudományos laboratóriumának szervezésével. Az 2. világháború alatt térképező geológusként is működött Erdélyben, erről számos értekezést írt. Élete végén tudománytörténettel is foglalkozott.

Kémikus, tudománypolitikus, egyetemi tanár
1953-ban a Szegedi Tudományegyetemen vegyész oklevelet szerzett. A Szegedi Tudományegyetem, ill. a JATE TTK Szervetlen és Analitikai Kémiai, ill. Általános és Fizikai Kémiai Tanszék tanársegéde, adjunktusa, docense, egyetemi tanára és 1962-1975-ig a Tanszék vezetője volt. 1967-1973-ig a JATE rektora. 1980-1998-ig Az MTA KKKI, ill. Kémiai Kutatóközpont főigazgatója volt. A Szovjetunióban és Cambridge-ben volt vendégkutató. Termikus és fotokémiai elemi reakciók kinetikájával, elsősorban gázkinetikai és fotokémiai alapkutatásokkal foglalkozott. Alapvetően új eredményeket ért el a különböző oxigéntartalmú szabadgyökök bomlási és izomerizációs reakciói kvantitatív kinetikai paramétereinek meghatározása terén. Számos tudományos és politikai tisztséget töltött be. 1970-től az MTA levelező, 1976-tól rendes tagja volt. 1970-től 1985-ig a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, 1975-1980-ig az MTA főtitkára volt.

Flamand kémikus, orvos
A Louvain-i egyetemen tanult, orvosi tanulmányokat is folytatott, de nem szerzett egyetemi fokozatot. Kísérletező és alkímiát művelő orvos volt, fontosnak tartotta mérések végzését. Számos utazást tett Svájcban, Itáliában, Franciaországban és Angliában. Birtokán letelepedve folytatta kutatásait. Egyes nézetei miatt az inkvizíció házi őrizetben tartotta, nem publikálhatott az inkvizíció engedélye nélkül, ezért számos írása csak halála után jelenhetett meg. Nem fogadta el az ókoriak négy alapvető elemre (föld, víz, tűz, levegő) vonatkozó nézeteit, két alapvető elemet tételezett fel, a vizet és a levegőt. Ő vezette be a gáz fogalmát, magát a szót a görög "káosz" (chaos) szóból alkotta meg.

Litván születésű német matematikus
Németországban, a königsbergi egyetemen tanult. Még egyetemi hallgatóként egy tanulmányával elnyerte a Francia Akadémia nagydíját. Königsbergben kötött életreszóló barátságot David Hilberttel. 1887-ben a bonni egyetemen habilitált. Tanított a königsbergi, zürichi, és berlini egyetemen, majd 1902-től élete végéig Göttingenben. Zürichben Albert Einstein is hallgatói közé tartozott. Fontos eredményeket ért el a kvadratikus alakok és lánctörtek elméletében. Ő vezette be a számelméletben a számok geometriáját. 1907-ben felismerte, hogy Lorentz és Einstein eredményei a négydimenziós tér-idő kontinuumban fogalmazhatók meg. Ezzel jelentősen hozzájárult a relativitáselmélet matematikai megalapozásához. Hatással volt Einstein későbbi munkásságára, az általános relativitáselmélet kidolgozására is. Minkowski egy sejtését, melyet ő csak egy speciális esetre bizonyított, később Hajós György bizonyította az általános esetben. Minkowski nevét viseli az 12493 Minkowski aszteroida.

Svájci vegyész, Nobel-díjas
Ő fedezte fel, hogy a DDT a rovarok számára erős méreg, amiért 1948-ban orvosi-élettani Nobel-díjjal tüntették ki. A DDT és kémiai származékai több mint 20 éven át a legelterjedtebb rovarirtószernek számítottak, és igen nagy szerepük volt a világ élelmiszer-termelésének megnövelésében, valamint a rovarok terjesztette betegségek visszaszorításában. Az 1970-es években a DDT-t egyre inkább kiszorították az újabb, gyorsabban lebomló és kevésbé mérgező vegyületek; azóta sok országban be is tiltották a használatát.

Orosz matematikus
Matematika iránti érdeklődését apja keltette fel, aki matematikatanár volt. Apját 1937-ben letartóztatták, és kivégezték, mint a "nép ellenségét". Ladizsenszkaja származása miatt számos hátrányt szenvedett, sikeres felvételi vizsgája ellenére sem vették fel a leningrádi egyetemre. A "tudományok doktora" címért 1951-ben benyújtott disszertációját csak 1953-ban, Sztálin halála után védhette meg. 1954-ben a leningrádi egyetem professzora és a Szteklov Intézet leningrádi Matematikai Fizika Laboratóriumának vezetője lett. A Szovjetunió felbomlása után is Oroszországban folytatta munkáját, bár számos külföldi intézettől kapott meghívást. Munkássága elsősorban a parciális differenciálegyenletek, különösen a Navier-Stokes egyenlet vizsgálatának területén volt jelentős. Fontos eredményei közé tartozik Hilbert 19. problémájának megoldása. Több külföldi akadémia választotta tagjává, számos kitüntetésben részesült.

Matematika- és fizikatanár, főgimnáziumi igazgató, író
Egyetemi tanulmányait Budapesten és Berlinben végezte. 1881-ben nyert tanári oklevelet. Egy ideig Eötvös Loránd mellett dolgozott. 1882-ben doktorált fizikából Budapesten, az ingamozgás elméletéből. 1883-ban a szabadkai gimnázium matematika-fizikatanára, 1901 után igazgatója. Az ő irányításával épült fel a szabadkai főgimnázium impozáns épülete, itt ma is középiskola működik. Szívesen zongorázott, vonzódott a csillagászathoz. Szépirodalommal is foglalkozott, írt verseket, elbeszéléseket a korabeli lapokba és folyóiratokba. Kosztolányi Dezső apja. (Dr. Radnai Gyula)

Mikrobiológus, orvos, állatorvos, főiskolai tanár
A budapesti egyetemen 1892-ben orvosi oklevelet szerzett. Gyakornok, majd helyettes tanársegéd a II. sz. belklinikán, utóbb tanársegéd az általános kórtani tanszéken. 1900-tól az Állatorvosi Főiskolán tanársegéd, magántanár, majd 1907-től a bakteriológia tanára. Ettől kezdve vezette a Bakteriológiai Intézetet és jelentős közegészségügyi tevékenységet fejtett ki. Bevezette a kutyák veszettség elleni kötelező oltását. Felfedezte az állatoknak róla elnevezett nyúltagyvelőbénulását, új baktériumspóra-színezőeljárást dolgozott ki.

Zoológus, ideghisztológus, egyetemi tanár
1919-ben szerzett biológia szakos tanári diplomát a budapesti tudományegyetemen, 1922-ben doktori oklevelet kapott. 1934-től a szegedi tanárképző főiskola tanára, 1940-1967-ben a szegedi tudományegyetem általános állattan és összehasonlító anatómia tanszékén ny. r. tanár. Idegszövettani és idegélettani kérdésekkel foglalkozott, mikrotechnikai eljárásokat dolgozott ki az idegek tanulmányozására. Jelentősek a vérerek beidegződésére, az intracardiális idegekre, a hallóidegekre vonatkozó összehasonlító kutatásai. Számos külföldi és hazai társaság tagja volt. 1945-től az MTA tagja.

Matematikus
Szülei Dienes Pál és Dienes (Geiger) Valéria. Szüleinek válása után 16 évesen édesapjához költözött Angliába. Egyetemi tanulmányait Londonban a University College-ban végezte, a Londoni Egyetemen doktorált matematikából 1939-ben. Utána matematikatanárként tanított angliai középiskolákban, illetve 1944 után különböző angliai egyetemeken (Southhampton, Sheffield, Manchester, Leicester). Leicesterben pszichológiai tanulmányokat is végzett ekkor fejlesztette ki matematikatanulási elméletét, alkotta meg szemléltető eszközeit és könyveket írt. 1961-ben Ausztráliában Adelaidben kapott katedrát. Az International Study Group for Mathematics Learning kutatócsoport és egy nemzetközi folyóirat a Strucrtural Learning megalapítója. 1966-tól 1978-ig a kanadai Sherbrooke Egyetemen egy új matematikaoktatási Kutató Központ, a Pszichomatematikai Intézet igazgatója. Itt dolgozott vele együtt Varga Tamás és Klein Sándor is. Közben szinte a világ minden táján járt és tanítási kísérleteket végzett (Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Guinea, USA, Kanada, Németország, Olaszország, Chile, Argentína, Brazília, Franciaország, Spanyolország, Görögország, Magyarország). 1978-80 között Olaszországban tantervet állított össze az elemi iskolák számára. Az 1980-as évek közepétől Exeter egyetemén tiszteletbeli kutatótanár. Nyugdíjas éveit Kanadában töltötte, ahol az Acadia Egyetem Tanítóképzőkarán tanított. Sokat publikált, 30-nál több könyvet írt. 5 egyetem díszdoktora: Siena (Olaszország), Caen (Franciaország), New Brunswick (Kanada), Exeter (1995, Anglia), Pécsi Tudományegyetem (2009). Számos nyelven beszélt: magyarul, angolul, franciául, németül, olaszul. 1938-ban vette el feleségül gyerekkori szerelmét, Tessa Cooke-ot. Házasságukból öt gyermekük született. (Dr. Kántor Sándorné dr. Varga Tünde)

Amerikai genetikus
Egy évvel azután, hogy a Columbia Egyetem hallgatója lett (1909), Thomas Hunt Morgan genetikusnak lett a laborasszisztense. Morgannal együtt tervezték meg az ecetmuslica-kísérleteket. Ezek a kísérletek vezettek a "géntérképek" megalkotásához, és igazolták az öröklődés kromoszómaelméletét. Bridges, Morgan és Alfred Henry Sturtevant 1925-ben közölték eredményeiket. 1928-ban Bridges Morgannel együtt a pasadenai Kaliforniai Műszaki Egyetemre tette át székhelyét, ahol megalkották az ecetmuslica lárvájának nyálmirigysejtjeiben található óriáskromoszómák részletes géntérképét. Később Bridges fedezte fel a génduplikációval létrejött Drosophila-mutánsok egy fontos osztályát.

Svéd matematikus
Az uppsalai egyetemen tanult. Aktív tagja volt az Uppsalai Matematikai Társaságnak. 1917-ben az uppsalai egyetem docense, 1923-ban a Lund Egyetem professzora. 1924-ben megpályázta és elnyerte a stockholmi egyetem professzori állását. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia 1926-ban választotta tagjai közé. 1927-től a Mittag-Leffler Intézet igazgatója, az Acta Mathematica szerkesztője lett. A klasszikus analízis és annak alkalmazásainak területén ért el eredményeket. A Carleman-egyenlőtlenség a matematika, ezen belül az analízis egyik fontos, konvergens sorokra vonatkozó eszköze.

Gyógyszerész, biokémikus, egyetemi tanár
Apja csíkszeredai patikájában gyakornok, 1924-ben a budapesti tudományegyetemen gyógyszerészi, 1926-ban ugyanott gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1926-ban budapesti Egyetem Közegészségtani Intézetében tanársegéd. Az 1930-as évek elejétől a szegedi egyetemen dolgozott Szent-Györgyi Albert biokémiai intézetében. Itt szerzett biokémiai doktorátust 1932-ben. 1940-ben a budapesti Phylaxia Oltóanyag-termelő Intézetbe került, ahol elsőként vezette be a szérumtermelésbe a liofilizálás módszerét. 1945-ben a budapesti Szervita Gyógyszervegyészeti Laboratórium vezetője, itt penicillin- és sztreptomicin-kutatásokkal foglalkozott. 1949-ben számos dolgozata jelent meg a párizsi Journal Physiologie c. szaklapban. Párizsból került a kanadai, montreali egyetem Mikrobiológiai és Higiéniai Intézetébe, ahol a BCG-oltások hatásával, a fagocitákkal, az influenza vírusával és az antihisztaminokkal foglalkozott és itt egyetemi tanár lett.

Spektroszkópus, molekulaszerkezet kutató vegyészmérnök
1926-ban diplomázott a budapesti műegyetemen, s már a következő évben, 1927-ben doktorált Gróh Gyula irányításával a tudományegyetemen. Pogány Béla vette fel a műegyetemi fizika tanszékre és szerzett számára Rockefeller ösztöndíjat Chicagoba, Robert Mullikenhez. Az itt eltöltött 1932-es év egész további pályáját a molekulaszerkezet meghatározására szolgáló spektroszkópiai kutatások felé irányította. Pogány Béla, Gerő Loránd és Schmid Rezső európai szintű spektroszkópiai iskolát teremtettek a műegyetemen a 30-as években. Schmid nemcsak kiváló kutató, termékeny szerző, hanem nagyszerű pedagógus is volt. Számos fiatal kutató számára adott témát és laboratóriumi lehetőséget doktori disszertációjuk elkészítéséhez. Közülük a legismertebbek: Bozóky László, M. Zemplén Jolán, Budó Ágoston, Kovács István, de még Schmid korai halála után is több olyan doktori disszertáció született, amelyben a szerzők (pl. Gáspár Rezső, Deézsi Irén) hálásan mondtak köszönetet a tőle kapott bíztatásért, ösztönző támogatásért. 1950 óta az anyagszerkezet kutatásban elért kimagasló eredményeket Schmid Rezső díjjal jutalmazza az Eötvös Loránd Fizikai Társulat. (Dr. Radnai Gyula)

Ír tudós,feltaláló
A St Patrick's College-ben (Maynooth) természettudományokat és filozófiát tanult. 1823-ban, pappá szentelése után a római Sapienza egyetemen teológiai doktorátust szerzett. Itt megismerkedett Galvani és Volta eredményeivel. 1826-ban visszatért Írországba és Maynooth-ban a természettudományi tanszék vezetője lett haláláig. Az elektromosság terén végzett kísérleteket, ő szerkesztett először indukciós tekercset. Nagy feszültség előállítására képes elemeket állított össze, és egyike volt az elsőknek, akik egyenáramú elektromotort készítettek.

Francia mérnök
H.-P.-G. Darcy asszisztenseként dolgozott, majd annak halála után befejezte azt a programot, amely a csatornákban folyó víz áramlását akadályozó tényezőket vizsgálta. A kutatás eredményeit 1865-ben tette közzé. Ezután a hullámterjedést és a nyíláson átfolyó folyadék sebességének és hozamának változását tanulmányozta. 1854-ben megnagyobbította a Canal de Bourgogne-t, és alkalmassá tette a kereskedelmi hajózásra. 1867-ben javasolta, hogy a folyók kotrásához szivattyúkat alkalmazzanak, ez vezetett el az első szívó-kotróhajó megépítéséhez. 1875-ben lett a Corps des Ponts et Chaussées főmérnöke. 1913-ban választották be a Francia Tudományos Akadémia tagjai közé.

Lengyel születésű francia matematikus
Családja Litvániából származott. Egyetemi tanulmányait Varsóban és Krakkóban végezte, majd Párizsban doktorált Hadamard irányítása alatt. Rockefeller-ösztöndíjjal két évet az Egyesült Államokban töltött, majd visszatért Franciaországba. Egy ideig részt vett a Bourbaki csoport munkájában. 1938-ban a College de France professzora lett. 1940-ben, Franciaország német megszállásakor az Egyesült Államokba menekült, ahol ismét a Houston-i Rice Institute-ban dolgozott. A világháború vége után visszatért Franciaországba, tanszékére, itt dolgozott 1972-ig. Legfontosabb eredményeit az analízis területén, a Fourier-sorok és az analitikus függvények elméletében érte el. Részt vett Hadamard munkáinak sajtó alá rendezésében.

Orvos
1814-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1817-től Somogy vármegye főorvosa. 1829-ben adta ki "Hygiastika, vagy is Orvosi Oktatás" című főművét. Az 1831-1832. évi kolerajárvány idején minden erejét latba vetette és a védekezést megyéjében körültekintő gondossággal végeztette. A védekezés sikeres volt, lokalizálták a járványt. 1834. május 30-án eredményes gyógyító tevékenysége elismeréséül nemességet kapott I. Ferenc királytól. Érdeklődése kiterjedt kora influenzás megbetegedéseire is. 1846-ban megalapította a kaposvári kórházat. 1848-ban lemondott állásáról, és Pestre költözött, tudományos munkásságára irányította a figyelmét. Néprajzzal, ismeretterjesztéssel is foglalkozott. 1832-től az MTA tagja.

Piarista matematikatanár
A kolozsvári és a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakot végzett. 1900-1903-tól Budapesten, Kecskeméten, 1906-ban Vácott, 1907-ben Nagykárolyban, 1908-ban Vácott, 1912-ben Budapesten, 1939-ben Kecskeméten gimnáziumokban matematikát tanított.

Mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1921-ben. 1923-tól külföldi ösztöndíjjal hosszabb tanulmányútra ment. 1936-tól ny. r. tanáraként megszervezte és felépítette az Aerodinamikai Intézetet. Gyakorlati téren a Légügyi Hivatal munkatársaként repülőgépek szilárdsági vizsgálatával, a gyártás ellenőrzésével és a gépteljesítmények megállapításával, elméleti téren pedig különösen a repülőgépek dinamikai igénybevételével, a stabilitás és igénybevétel kapcsolatával, valamint a repülőgépszárny elméletének fejlesztésével foglalkozott. 1945-46-ban részt vett a háború alatt elpusztult intézet újjáépítésében, majd 1947-től a mérnökkari mechanikai tanszéket vezette.

Olasz matematikus, filozófus, nyelvész
Matematikai és nyelvi tehetsége korán megmutatkozott. Még gyerekkorában megtanult görögül és latinul. Matematikából a kúpszeletek és speciális görbék vizsgálatával vívta ki kora tudósainak elismerését. Ő lett az első női professzor matematikából. XIV. Benedek pápa nevezte ki a bolognai egyetemre. Írt egy kétkötetes művet az algebráról és az analízisről. A könyvet franciára is lefordították, és a francia egyetemek sokáig használták tankönyvként.

Szovjet-orosz matematikus, fizikus
1887-ben diplomázott a kharkovi egyetemen majd itt tanított 1889-1906-ig. 1896-ban egyetemi tanár lett. 1921-ben kezdeményezésére megalakult a Matematikai Intézet Moszkvában, 1934-ben róla nevezték el. Szteklov elsősorban függvénytannal, főleg parciális differenciálegyenletek különböző típusú megoldásával foglalkozott. Az ő tanítványa volt Fridman, a későbbi híres fizikus.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen apja nyomán jogi tanulmányokat kezdett, azonban érdeklődése a matematika felé fordult, és Birkhoff-nál szerzett Ph.D. fokozatot. A Harvard, Yale, majd a chicagoi egyetemen tanított. A 2. világháború idején katonai célú kutatásokban vett részt. Kiváló munkatársaknak (többek között Antoni Zygmund-nak) a megnyerésével a chicagoi egyetem matematikai intézetét az Egyesült Államok egyik legjobb matematikai intézetévé tette. A funkcionálanalízis és a csoportelmélet területén elért eredményeivel jelentősen hozzájárult a kvantummechanika matematikai megalapozásához. Egyik legfontosabb eredménye, a Stone-von Neumann tétel bizonyítása. Ugyancsak jelentősek a Boole-algebrákra vonatkozó tételei.

Mennyiségtan- és természettantanár
A sárospataki főiskolán végzett bölcsészeti, jogi és teológiai tanulmányokat. 1831-32-ben a kollégium mennyiségtan- és természettantanára. Szemere Bertalannal megalapította a Sárospataki Nyelvmívelő Társulatot, majd szerkesztette a Parthenon c. irodalmi folyóiratot. 1833-tól Nagykőrösön tanár, tanszékének elfoglalása előtt a berlini egyetemen a matematika és fizika mellett neveléstant és filozófiát is hallgatott. Egyike volt Hegel első magyarországi követőinek és első azok között, akik Kazinczy nyelvújító mozgalmának eredményeit és a reformkori irodalmat tanítványaikkal megismertették. 1837-től sürgette a magyar tanítóképzés ügyének rendezését, 1839-ben a nagykőrösi gimnáziumot tanítóképző osztályokkal bővítette és 1855-ben megszervezte az önálló tanítóképzőt. 1835-től az MTA tagja.

Geológus, hidrogeológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen természetrajz-földrajz szakos tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett s 1924-ben a műegyetemre került Schafarzik Ferenc mellé tanársegédnek. 1935-ben magántanár, 1953-tól egyetemi tanár, 1960-tól az ásvány- és földtani tanszék vezetője volt. Ásvány- és kőzettani vizsgálatokkal kezdte pályáját. Vizsgálta a hazai dioritokat, a mórágyi gránitot és évtizedeken át a Börzsöny kőzeteit. Munkásságának középpontjában a hidrogeológia állt, a hazai források, különösen a gyógyvízforrások és a karsztvizek kutatása. Igen sokat tett a források, a földalatti vizek feltárásáért és védelméért. 1958-ban megalapította Jósvafőn a Karszt- és Barlangkutató Állomást, amely a hazai karsztvízkutatás bázisává lett. Ő honosította meg Magyarországon a mérnökgeológia új tudományágát, melynek első tanára volt. Több szakfolyóirat elindítója és szerkesztője volt.

Elméleti fizikus
Budapesten, a Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségizett, utána azonnal felvették az ELTE fizikus szakára. Az egyetemen a Szabó János és Abonyi Iván által tartott plazmafizikai szeminárium hallgatójaként készítette el a magneto-hidrodinamika egyenletei megoldásának egyértelműségére vonatkozó, Szabó Jánossal közös dolgozatát. Diplomájának megszerzését követően a KFKI Szilárdtestfizikai Főosztály akkor alakuló elméleti csoportjához került, ahol figyelme a mágnesség, illetve a fémekben előforduló mágneses szennyezések felé fordult. A 70-es évek közepén, az akkor alapított Fémfizikai Osztály vezetőjeként javaslatot tett az amorf ötvözetek (fémüvegek) tanulmányozására. A közreműködésével szervezett 1980-as budapesti nemzetközi fémüveg-konferencia hozta meg számára a széles körű nemzetközi elismertséget. A 80-as évek közepétől még a Csepel Művekben folyó fémüveg kutatásokban is komoly szerepet vállalt, azonban érdeklődése egyre inkább az akkor induló számítástechnikai kutatások felé kanyarodott el. Évfolyamtársai, majd kollégái egyaránt nagyra becsülték nemcsak széles körű tudásáért, hanem mindig segítőkész, közvetlen egyéniségéért is. (Dr. Radnai Gyula)

Francia fizikus, Nobel-díjas
1920-tól a párizsi École Normale Supérieure-ön tanult, majd Franciaországban a Bordeaux-i és a Clermont-Ferrand-i, Belgiumban a Leuveni Egyetem természettudományi karán, 1941-től 1968-ig pedig az École Normale Supérieure-en tanított. 1966-ban fizikai Nobel-díjat kapott az atomok elektromágneses rezonanciáinak tanulmányozására szolgáló eljárások felfedezéséért és kidolgozásáért. A Nobel-díj elnyerése idején az École professzora és a fizikai laboratórium társigazgatója volt. Hosszú, eredményes tanári pályája alatt egy egész francia fizikusnemzedéket nevelt fel. 1968-1972-ig a Nemzeti Tudományos Kutatóközpont igazgatója volt.

Szovjet-orosz asztrofizikus
A leningrádi (szentpétervári) egyetem tanára, 1941-től az elméleti asztrofizika professzora. Igen széleskörű munkássága kiterjedt a meteor-jelenségektől a bolygó-légkörök fényszóródásán át a csillagközi gázfelhők fizikai sajátságáig. Különösen érdekesek a forró Wolf-Rayet csillagok színképének magyarázatára, és a gázködök fénylési mechanizmusára vonatkozó tanulmányai. Számos kézikönyv és csillagászati tankönyv szerzője - többet idegen nyelvekre is lefordítottak -, valamint az oroszországi "Asztrofizika" c. folyóirat alapítója és főszerkesztője. Elsőként foglalkozott a forró csillagok részecske-kiáramlásának, a "stelláris szél" elméleti leírásával. A Szovjet Tudományos Akadémiájának tagja, Lomonoszov-éremmel jutalmazták, nevét a 2836.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Matematikus, csillagász, mérnök, egyetemi tanár
A pesti egyetemen tanult, csillagász gyakornok volt a gellérthegyi csillagvizsgálóban, 1840-ben doktorált. A felsőbb matematika tanára, a csillagászati szeminárium vezetője a pesti tudományegyetemen. Az MTA rendes tagja. Főleg a felsőbb matematika alkalmazása foglalkoztatta az erőgépek (gőzgépek) szerkesztésében. Felsőbb mennyiségtani és géptani kézikönyvei a maguk korában alapvetők voltak. 1872-82 között a Földrajzi tanszék szemináriumán (a tanszékvezetői állás nem volt betöltve) főleg szférikus csillagászatot és az égimechanika elemeit oktatta. Jelentős szerepe volt a hallgatók csillagászat iránti érdeklődésének felkeltésében, működése alatt egyre nőtt az e tárgyból vizsgázók száma. (Bartha Lajos)

Vasútépítő mérnök
Oklevelét a brüsszeli egyetemen szerezte. Először itt dolgozott vasútépítésnél és tervezésnél, majd Spanyolországban 1863-ban a sevilla-portugáliai vasút tervezésénél irányító szerepe volt. 1867 után a belga, francia és törökországi vasutakat tanulmányozta. Műszaki javaslatai alapján jelölték ki a boszniai-romániai vasúti csatlakozásokat. 1881-ben a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban az út- és középítési osztály vezetője, 1883-tól az államvasutak igazgatóságának tagja. 1887-1909-ig a MÁV elnökigazgatója volt, ez idő alatt sokat tett a vasúthálózat fejlesztése érdekében. 1893-tól a főrendiház tagja. 1909-től a kassa-oderbergi vasút vezérigazgatója volt.

Főiskolai matematikatanár
1880-1881-ben a pesti egyetem hallgatója. Bencés szerzetes. 1881-1885-ben a pápai gimnázium tanára, 1885-1889-ben a pannonhalmi főiskola matematikus tanára. 1889-1915-ben esztergomi tanár, 1915-1925-ben soproni igazgató. 1925-től Tihanyban élt nyugalomban. Esztergomi évei alatt írta hamarosan nagyon népszerűvé lett, kitűnő tankönyveit, algebratankönyvet 1901-ben és geometriatankönyvet 1904-ben. Ezek sok kiadásban és az új iskolai rendszerekhez alkalmazott átdolgozásban sokáig népszerűek voltak. A Borossay-Holenda-Korányi tankönyvből generációk tanultak matematikát.

Orvos, higiénikus, egyetemi tanár
1897-ben a budapesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1897-1907-ben a budapesti egyetem gyógyszertani intézetében tanársegéd. 1905-ben a kísérleti gyógyszertan magántanára, 1907-1918-ban az orvosi kar közegészségtani intézetében dolgozott. 1918-1944-ben a közegészségtan ny. r. tanára a pozsonyi, illetve a pécsi orvosi karon. 1919-1920-ban a pécsi egyetem rektora. Az 1. világháború alatt a Honvédség Központi Egészségügyi Intézetének vezetője, irányította a hadsereg járvány elleni védelmét, a hastífusz és kolera elleni oltóanyagok termelését. Bevezette a polyvalens vakcinákat. Az első vidéki közegészségtani állomás megszervezője. Foglalkozott a spirochaeták és trypanosomák anyagcseréjével, az influenza-bacilus kórokozó szerepével. 1960-ban Fenyvessy Béla-emlékérmet alapítottak.

Kísérleti fizikus, címzetes egyetemi tanár
1938-42-ig matematika-fizika szakos tanárjelölt a Ferencz József Tudományegyetem Matematikai- és Természettudományi Karán Szegeden. Hallgatóként Gombás Pál, majd Fröhlich Pál professzorok hívták dolgozni a Kísérleti Fizikai Intézetbe. Az egyetemi évek alatt és után középiskolákban tanított matematikát és fizikát.1950-ben került a Budó Ágoston által vezetett Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszékére, ahol 1989-ig dolgozott. A kezdeti években tanszékvezető-helyettesként a háborúsévek okozta nehézségek miatt sok feladat hárult rá: az egyetemi oktatás kellő színvonalra való emelése, továbbá a kutató munka megszervezése, a kutató laboratóriumok megfelelő felszerelése. A kutató munkájában a molekuláris lumineszcencia vizsgálatában ért el nemzetközileg is jegyzett eredményeket - legtöbb esetben saját építésű mérőberendezéseken. 1968-ban a fizikai tudomány kandidátusa fokozatot szerzett. Ebben az évben nevezték ki egyetemi docenssé. Részese volt a lézerkutatás elindításának Szegeden. Élete legfontosabbnak tartott területe az oktató munka volt. Előadásokat tartott biológus, vegyész, gyógyszerész, fizikus és fizika tanárszakos hallgatóknak, 1970-től pedig az elektromosságtan, fénytan, atomfizika főkollégium előadója 17 éven keresztül. 1989-től az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéken címzetes egyetemi tanárként oktatott 96 éves koráig. Több egyetemi tankönyv, jegyzet szerzője, társszerzője. Óráin a szigorú szakmai követelmények mellett a tananyagon kívül többet, mást is adott tanítványainak, irodalom, történelem, zene, latin közmondások színesítették előadásait. Önzetlen, segítőkész tanár volt. Az SZTE TTIK- n az arany-, gyémánt- és rubindiploma után 2019-ben gránitdiplomát kapott. Legmagasabb kitüntetései: József Attila-emlékplakett (1986), Felsőoktatásért Emlékplakett (1998), Szegedért Emlékérem (2010), Marx György Felsőoktatási díj (2016), Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2017). (Dr. Bálint Erzsébet)

Osztrák biológus
1849-50-ben matematikát és görög nyelvet tanított a znaimi gimnáziumban. 1851 és 1853 között Bécsben végzett egyetemi tanulmányokat. Eközben fejlesztette tovább matematikai tudását és megismerkedett az atomelmélettel. 1853-ban főleg fizikát oktatott. 1854 és 1868 között a brünni felsőfokú reáliskolában természetrajzot tanított. 1856 és 1863 között a brünni kolostor kertjében végzett növénykeresztezési kísérleteivel megállapította az örökletes "faktorok" utódnemzedékekbe átjutásának törvényszerűségeit, és ezzel megalapozta a modern genetikát. Gyakran nevezik őt a "genetika atyjá"-nak, a róla nevezett örökléstani szabályok megalapítója.

Csillagász, egyetemi tanár
1806-ban az egri líceum matematikatanára. 1807-ben a pesti egyetemen a filozófia doktora lett. 1810-ben Bécsben folytatott csillagászati tanulmányokat, majd 1815-ben Göttingenbe utazott, hol két évig Gausst hallgatta. 1817-ben Párizs, London, Greenwich csillagvizsgálóit tanulmányozta. Hazatérve átvette az egri obszervatórium vezetését. 1824-ben a budai csillagvizsgáló igazgatójává és a pesti egyetem csillagászat tanárává nevezték ki. Kronológiai kérdésekkel foglalkozott. Tanulmányai főleg külföldi szaklapokban jelentek meg. 1830-tól az MTA tagja.

Meteorológus
Iskolázatlan földműves volt, aki önképzéssel sajátította el ismereteit. Falujában a Hangya szövetkezet alapítója, majd a hitelszövetkezet igazgatója. A községben népkönyvtárat alapított. Szerepen jól felszerelt meteorológiai állomást rendezett be, külön méhészeti időjárási észleléseket végzett, és jelentéseket küldött a Meteorológiai Intézetnek. A Meteorológiai Társaság Hegyfoki Kabos éremmel (1934), az államfő Magyar Arany Érdemkereszttel (1943) tüntette ki. (Bartha Lajos)

Matematikus
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen kezdte, innen a frontra vezényelték. Hazatérve tevékeny szerepet vállalt a szocialista/kommunista diákmozgalomban. A kommün bukása után Ausztriába menekült. Grazban fejezte be az egyetemet, itt doktorált matematikából. 1929-ben szerezte meg itthon is a matematika-fizika tanári oklevelet. Doktorátusát Kolozsvárott honosíttatta. 1943-ban Bay Zoltán támogatásával lett a budapesti műegyetem magántanára. Részt vett az ellenállási mozgalomban, ezért Németországba internálták. 1946-48 között közoktatásügyi államtitkár, 1948-49-ben - a Magyar Tudományos Akadémia háttérbeszorításának, majd felszámolásának céljára létrehozott - Tudományos Tanács főtitkára, 1949 decemberétől az újjászervezett MTA első főtitkára volt. Ebben az időszakban számos tudóst fosztottak meg akadémiai tagságától; rehabilitálásukra csak közvetlenül a rendszerváltás előtt került sor. 1948-1967-ig a Műegyetem III. sz. matematikai tanszékének vezetőjeként működött. 1967-től az MTA Matematikai Kutatóintézetének kutatója volt. Az MTA levelező (1948), rendes tagja (1949) volt. Legfontosabb eredményeit az ortogonális függvénysorok és az approximációelmélet, valamint a görbeelmélet területén érte el.

Tudományszervező politikus, biokémikus, egyetemi tanár
Középiskolában matematika tanára, egyetemistaként pedig biokémia tanára - Szent-Györgyi Albert - volt rá legnagyobb hatással. Szerencséje is volt: Szent-Györgyi 1931-től volt a szegedi egyetem tanára, ő pedig 1932-től a szegedi egyetem hallgatója és 1933-tól már ifjú munkatársa a hallgatókkal kitűnő kapcsolatot ápoló professzornak. 1937-ben, amikor Szent-Györgyi orvosi Nobel-díjat kapott, ő biokémiai témából doktorált. Utána - professzora ajánlására - megpályázott és elnyert egy Rockefeller-ösztöndíjat Cambridge-be, oda, ahol Szent-Györgyi doktorált éppen tíz évvel azelőtt... 1939-től 1944-ig, a németek Magyarországra történő bevonulásáig együtt dolgoztak Szegeden. 1945-ben lett egyetemi tanár, 1946-ban akadémiai levelező tag, 1949-ben az MTA rendes tagja. Szentgyörgyi külföldre távoztával ő lett a budapesti egyetemen az Orvosi Vegytani Intézet igazgatója egészen 1970-ig, amikor is újra Szegedre került, az általa kezdeményezett és megszervezett akadémiai Biológiai Központ élére. Tudományos kutatásai az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére koncentrálódtak. Energiái jelentős részét lekötötték azonban a tudomány szervezésével összefüggő feladatok: 1967 és 1973, illetve 1985 és 1988 között ő volt az MTA alelnöke, de rábízták a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség alelnöki teendőit, és részt vett az atomcsend egyezmény előkészítésében is. Több egyetemi kémia tankönyv szerzője ill. társszerzője volt, aki kétszeres Kossuth-díjas egyetemi tanárként és a Magyar Tudomány főszerkesztőjeként lett a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának utolsó elnöke 1988 és 1989 között. 75 éves korában vonult vissza a társadalmi és a tudományos életből. (Dr. Radnai Gyula)

Magyar születésű osztrák művészettörténész, térképész, régész, etnográfus
Pesten született jómódú zsidó kereskedő családba, de fiatalon árvaságra jutott. 14 éves korában kezdett dolgozni, jó kézügyességének köszönhetően vésnök gyakornok lett. 1847-től a Bécsi Egyetemen tanult műtörténetet és Singer Eduárd litográfiai intézetében dolgozott. 1855-ben Drezdába költözött. Rajzolótehetségének és képzettségének köszönhetően újságok tudósításaihoz készített illusztrációkat. 1858-ban Montenegróba, majd 1859-ben Szerbiába utazott, járt továbbá Albániában és Bosznia-Hercegovinában is. Komoly néprajzi értékkel bíró tudósításai és illusztrációi a Globusban és a Mittheilungen der k. k. geogr. Gesellschaft folyóiratban jelentek meg. Délkelet-Európát feltáró munkásságának eredményeként a Balkán Kolumbusza névvel illeték. (Pintér Endre)

Amerikai fiziológus, Nobel-díjas
Kémiai és orvosi diplomát szerzett és a Johns Hopkins University élettani intézetében dolgozott 1906-ig. Ekkor nevezték ki a Wisconsin orvosi egyetem élettanprofesszorává, majd 1910-ben St. Luisban a Washington egyetem élettanprofesszora és a tudományos akadémia tagja lett. Az idegtevékenységgel kapcsolatos kutatásait Herbert Gasserral együttműködve végezte. Gasser egyik tanítványa volt a Wisconsini Egyetemen, Madisonban. Erlangert professzorrá nevezték ki a St. Louis-i Washington Egyetemre 1910-46 között. Nem sokkal később Gasser csatlakozott hozzá, és azt kezdték tanulmányozni, hogyan lehetne a fiziológiai kutatásokban felhasználni az elektronika nemrégen kialakult tudományát. 1944-ben Gasserral megosztva megkapta az élettani-orvostudományi Nobel-díjat azért a felfedezésért, hogy az idegrostoknak ugyanazon az idegkötegen belül különböző funkciójuk van.

Vegyész, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a műegyetemen kezdte mérnökhallgatóként, de hamarosan a tudományegyetem bölcsészkarán folytatta és fejezte be. Than Károly mellé került tanársegédnek, majd 1868-ban külföldi tanulmányútra ment. Bunsen és Helmholtz mellett dolgozott. Doktorátusát Heidelbergben szerezte meg. Hazatérése után magántanári képesítést szerzett és gyógyszerészhallgatók kémiai oktatását végezte. A Magyar Tudományos Akadémia 1876-ban tagjává választotta. 1900 és 1905 között elsőként foglalkozott Magyarországon a radioaktivitás jelenségeinek vizsgálatával. Főleg analitikai és szervetlen kémiai tudományos kutatásai jelentősek. Felfedezte a szén-szubszulfidot (C3S2), elsőként állított elő nagyobb mennyiségben tiszta kalciumot. A Természettudományi Társulatnak másodtitkára, titkára, alelnöke, 1910-13-ban elnöke volt.

Vegyészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte. 1884-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet és egy évig a magyaróvári gazdasági akadémia vegykísérleti állomásán volt asszisztens, majd a szesz- és vegyészeti iparban dolgozott. Közben a budapesti tudományegyetemen vegyészeti tanulmányokat folytatott és 1888-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1890-ben a műegyetem a szesz-, sör- és ecetgyártás tanára. 1890-ben magánvegykísérleti állomást alapított és törvényszéki hites szakértő lett. Élénk irodalmi tevékenységet fejtett ki az erjedési iparágakban, valamint az élelmiszerhamisítások ellen.

Francia feltaláló
Három éves korában egy baleset következtében vesztette el a látását. Tízéves korában ösztöndíjat kapott a Párizsi Vakok Intézetétől, de az elképzelésekkel ellentétben a tanárok itt is csak beszéltek a diákokhoz. 1821-ben, egy katona, Charles Barbier látogatta meg az iskolát, és ismertette meg a vak gyermekekkel találmányát, az ún. "éjszakai írás"-t. A vakírás elkészítéséhez az ötletet és az alapot Braille számára ez a titkosírás adta. Az iskola elvégzése után egy párizsi templomban orgonált. Később, 1826-ban a francia vakok iskolájának professzorává választották. Tanárként is az a cél vezérelte, hogy egy teljes rendszert fejlesszen ki a vakok számára, ez 1825-ben elkészítette a teljes rendszert. 1829-ben adták ki az első Braille-könyvet. A Braille-írás 1868-ban indult világkörüli hódító útjára. Magyarországon 1893-ban vezették be, mint a vakok számára általános írásformát.

Feltaláló, pilóta
1895-ben katonai műszaki akadémiát végzett. 1902-ben a katonai léghajózási csapathoz osztották be, ahol léggömbvezetői vizsgát tett. 1910-ben letette a pilótavizsgát és repülőversenyen megnyerte Bécsújhely város első díját. Az 1. világháborúban a közös hadsereg légierőinél több fontos beosztást töltött be. 1917-1918-ban kezdeményezésére és részvételével tervezte meg Kármán Tódor és Zurovecz Vilmos mérnök a világ első katonai helikopterét, a könnyen sebezhető megfigyelő léggömbök helyettesítésére. A P.K.Z. típusjelű (Petróczy- Kármán-Zurovecz) ún. kötött helikopter, melynek emelőcsavarját Asbóth Oszkár tervezte, 1918. áprilisában 50 méter magasságba emelkedett. 1918-ban megszervezte a hadügyminisztérium légügyi szakosztályát. 1920-1924-ig a kereskedelemügyi minisztériumban a légiforgalmi ügyosztály vezetője volt. E munkakörben megteremtette a magyar polgári légi közlekedés alapjait. Jelentős szerepe volt az Aerotechnikai Szótár kiadásában.

Orvos, sebész, egyetemi tanár
1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. Már orvostanhallgató korában díjas gyakornok a II. sz. Kórbonctani Intézetben, tanulmányai befejeztével ugyanitt első tanársegéd. 1908-1910-ig a Dollinger Gyula vezette budapesti I. sz. Sebészeti Klinikán alorvos, 1910-1917-ig a Rókus Kórház alorvosa Herczel Manó osztályán. 1912-ben, a balkáni háború idején hadikórházat vezetett Belgrádban és Kraljevóban. Az 1. világháborúban hadi sebész. 1917-től a budapesti Állami Gyermekmenhely sebész főorvosa. Szabbatikus fél éve alatt 1930-ban a New York-i Brooklyn Hospital-ben dolgozott. Tudományos munkájának elismeréseképpen a Német Sebésztársaság (Deutsche Gesellschaft für Chirurgie) tagjai közé választotta. 1945-1961-ig a Petényi Géza vezette Fehér Kereszt Kórház s a kórház átszervezése után a II. sz. Gyermekklinika Sebészeti Osztályának főorvosa, 1948-ban rk. egyetemi tanárrá és az Igazságügyi Orvosi Tanács tagjává nevezik ki. Ugyanebben az évben a Magyar Sebész Társaság elődjének a Sebész Szakcsoportnak elnökévé választják. Fő kutatási területe a heveny hashártyagyulladás gyógyítása, az idegvarratok problémái. Elsőként ajánlotta fagyás esetében a szimpatikus idegrostok kiiktatását. Elsőként írta le a lipogranulomatosis subcutanea kórképét, melyet külföldön róla neveztek el. (Dr. Makai János)

Skót csillagász
A magashegyi észlelés és az asztrofizika úttörője. Apja, William Henry Smyth tengernagy (1788-1865) tapasztalt műkedvelő csillagász. Charles Piazzi Smyth keresztapjának, a neves palermoi Giuseppe Piazzi csillagásznak tiszteletére csatolta családnevéhez a "Piazzi" elnevezést. Már 16 évesen asszisztens volt a Jóreménység-foki (Dél-Afrika) obszervatóriumban. 1845-től Skót Királyi Csillagász, az edinburghi Calton Hill Obszervatórium (Skót Királyi Csillagvizsgáló) igazgatója, és az egyetemen a gyakorlati csillagászat professzora. Bevezette a pontos időjelzést a tengerészek számára egy gömb leejtésével mindennap d.u. 1 órakor. Feldolgozta elődje, Thomas Henderson terjedelmes csillag-pozíció méréseit. 1856-ban a Kanári-szigetekre utazott, és a Teneriffa-csúcson végzett méréseket a légkör fényelnyelő hatására, elsőként végzett infravörös sugárzásmérést (a Hold hőmérsékletéről), kiterjesztette a közeli infravörös tartományra a nap-színkép észlelését. Először ismerte fel az égbolt saját-fénylésének hasonlóságát a kisülési cső fényéhez. A sarki fény és a világító felhők észlelésével is foglalkozott. 1864-ben egy expedíció keretében részletes méréseket végzett a gizehi Cheops-piramison. Tudományos tekintélyének sokat ártottak a piramisokra vonatkozó misztikus nézetei. 1888-ban az obszervatórium nem kielégítő anyagi támogatása ellen tiltakozva lemondott megbizatásairól és megtiszteltetéseiről, és visszavonult a nyílvános élettől. A londoni Royal Society és az edinburghi Skót Királyi Társaság tagja, nevét egy holdkráter viseli. (Bartha Lajos)

Szovjet-orosz matematikus
A leningrádi egyetemen tanult, majd 1934-től a moszkvai Szteklov Intézetben dolgozott. Ő irányította az intézetnek Kazányba való evakuálását a 2. világháború idején. 1935-től 1957-ig a moszkvai egyetem professzora volt. Részt vett a szovjet atombomba-fejlesztési programban. 1956-ban többekkel együtt javasolta a Szovjetunió Tudományos Akadémiája szibériai osztályának létrehozását. Ő lett az Akademgorodok-ban alapított Matematikai Intézet első igazgatója. Az intézetet később róla nevezték el. Főbb eredményeit a matematikai analízis és a parciális differenciálegyenletek területén érte el. Munkái megalapozták a később Laurent Schwartz által továbbfejlesztett disztribucióelméletet. Nevét viseli a Szoboljev-tér, a Szoboljev-egyenlőtlenség, a Szoboljev-féle általánosított derivált. (Bartha Lajos)

Porosz csillagász, fizikus, matematikus, feltaláló
A wittenbergi egyetem fizika professzora volt. David Gregory eredményeit felhasználva képletet írt fel, mely szerint a Naprendszer-beli bolygóknak a Naptól való távolságai egyszerű mértani szabályszerűség szerint követik egymást. A formulát 1778-ban Johann Bode, a berlini csillagvizsgáló igazgatója öntötte végleges formába, ez az ún. Titius-Bode szabály. Az Uránusz felfedezése 1781-ben igazolni látszott a szabályt, a Neptunusz felfedezésekor azonban kiderült, hogy a Neptunusz pályája nincs vele összhangban. A szabály elméleti magyarázatában ma is vannak vitatott kérdések.

Német fizikus
Karlsruhe-ben, Berlinben és Münchenben tanult. Az utóbbi helyen Arnold Sommerfeld és Karl Herzfeld voltak professzorai. Doktorátusa után több intézetben is volt ösztöndíjas, 1929-ben Göttingenben, Max Born mellett habilitált és itt is dolgozott 1933-ig. Hitler uralomrajutása után Max Born a Bristol-i egyetemen szerzett Heitlernek állást. Itt dolgozott 1941-ig, ez alatt néhány hónapra internálták, mint ellenséges ország polgárát. 1941 és 1949 között a dublini Institute for Advanced Physics-ben dolgozott, 1946-tól, mint az intézet igazgatója. 1949-től 1974-ig a zürichi egyetem professzora és fizikai intézetének igazgatója volt. Legfontosabb eredményeit a hullámmechanika, a kémiai kötések elmélete, a kvantumelektrodinamika területén érte el. Fontos alapvető kézikönyvek szerzője volt. Nevét viseli többek között a Bethe-Heitler elmélet. Több díj kitüntetettje.

Szovjet-orosz minerológus, meteorit-kutató
A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Ásványtani Múzeumának munkatársa (1931-37), Leonyid Kulik munkatársaként a Szikhote-Alin meteoriit-zápor vizsgálatával, és a nevezetes Tunguz meteor kutatásával foglalkozott, 1929-30-ban a jelenség helyszínére küldött expedíció szakértője. A Tunguz meteoritról monográfiát írt. Utóbb kartográfiai tanulmányokat végzett, és a földfelszín alaktanával, valamint a meteorit-becsapódások hatásával foglalkozott. A földfelszínre csapódó kozmikus anyagok hatását vizsgálta. Egy, csak meteoritokban megtalálható ásványt Krinovit-nak nevezték el (1966), A szovjet akadémia tiszteletbeli doktora, nevét viseli a 2887.sz. kisbolygó. (Bartha Lajos)

Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányai befejezése után római katolikus lelkészként működött, majd bölcseleti doktorátust szerzett és 1784-ben a fizika tanszék tanársegédje lett. 1786-tól az egyetem budai csillagvizsgálójának felügyelője. 1788-tól a pesti egyetemen tanárként matematikát, az egyetem Mérnöki Intézetében 1792-1797-ig mechanikát adott elő. 1797-ben állásáról lemondott, Bécsben, majd Lipcsében és Gothában csillagvizsgálókban dolgozott. Elsősorban felsőgeodéziai értekezései jelentősek, pl. a Föld-ellipszoid egy meghatározott szeletének jó közelítő számításáról. Igen fontosak a térképészetben egyes magyarországi helységek földrajzi-hosszúság mérései. 1802-ben visszatért Pestre, 1803-ban a budai csillagvizsgáló másodcsillagászának nevezték ki. 1807-től a csillagda vezetője s a pesti egyetem csillagászati tanszékének tanára. József nádor megbízta egy új obszervatórium megszervezésével, mely saját és Reichenbach német optikus tervei szerint épült fel a Gellérthegyen 1815-ben, 1824-ig ennek igazgatója volt. Több igaztalan szakmai támadás érte, Gauss és több jeles német csillagász egy közös cikkben lépett fel a rágalmazók ellen az Astronomische Nachrichten-ben. 1825-ben nyugdíjba vonult, Bécsben halt meg. Számos matematikai, fizikai és csillagászati könyve jelent meg, különösen sokat foglalkozott a szférikus csillagászattal. Matematikai és fizikai tanulmányai a Bernoulli által szerkesztett Leipziger Magazin-ban, csillagászati munkái főleg a Zach által alapított Correspondenz-ben jelentek meg. A tudományos kutatások fejlesztésére jelentős összegű alapítványt tett. Matematikai munkásságát az uralkodó aranylánccal jutalmazta, nevét a 11191.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Fizikus
A budapesti műegyetemen megkezdett tanulmányait az 1. világháború miatt félbe kellett szakítania. 1926-ban Berlinben végzett kutatómunkát az akkor induló távolbalátással kapcsolatban Mihály Dénessel és az ugyancsak magyar származású Wikkenhauser Gusztávval a Telehor A. G. keretében. Előbb tükörcsavaros letapogató rendszerének fejlesztésével foglalkozott, majd ultrahanggal gerjesztett folyadék-rácsrendszerével sikerült jó minőségű televíziós képet előállítania. Az 1938. évi brit rádiókiállítás alkalmával már nagyméretű képeket vetítettek e rendszerrel. A 2. világháború után a színes távolbalátás kérdéseivel foglalkozott; az USA-ban szabadalmaztatott színes sorváltós katódcsöve megelőzte a hasonló Lorentz-csövet és sorozatban gyártották. Elektronikus magosztályozó gépét egy londoni cég gyártotta, melynek haláláig főmérnöke volt.

Angol természettudós, matematikus, püspök
A Royal Society egyik alapítója. Kései greshamista volt, elgondolkozott a Holdutazás lehetőségéről, úgy gondolta, hogy úgy 20 mérfölddel a felszín fölött megszünik a mágneses vonzerő, de ő is érezte, hogy ez nem lehet egy éles határ. Nyelvtervezetet készített, melyben az emberi ismeretek felosztására és rendszerezésére vállalkozott, rendszere kísérlet egy enciklopédikus összefoglalásra. Az oxfordi Wadham College igazgatója lett 1648-ban.

Német fizikus
Legfontosabb eredménye a Maxwell által kidolgozott elektromágneses elmélet kísérleti igazolása és az elektromágneses hullámok létezésének kísérleti vizsgálata (1884). Ennek keretében kimutatta, hogy az elektromágneses hullámok és a fény terjedési tulajdonságai azonosak (visszaverődés, törés, polarizáció). Ezek a felfedezések tették lehetővé a vezetéknélküli hírközlést (szikratávíró, rádió, tv). Ő fedezte fel a külső fényelektromos hatást is 1886-ban. Ezt a kutatást munkatársa, Wilhelm Hallwachs folytatta (Hallwachs-hatás, 1887). Ez a felfedezés fontos szerepet játszott a kvantumelmélet kialakulásában (Albert Einstein, 1905). Tiszteletére 1933-ban róla nevezték el a frekvencia mértékegységét (hertz, rövidítve Hz). (Zátonyi Sándor)

Indiai matematikus, fizikus
A calcuttai egyetemen végzett, 1916-ban ott tanított, 1921-45 között a daccai egyetemen, majd 1945-56-ig, nyugdíjbavonulásáig újra Calcuttában oktatott. 1924-ben elküldte a Planck-törvényről írott cikkét Albert Einsteinnek, aki azt igen nagyra értékelte. Einstein és Bose továbbfejlesztette a cikkben foglalt gondolatokat, így jött létre a Bose-Einstein statisztika. Dirac alkotta meg a "bozon" elnevezést a Bose-Einstein statisztikát követő részecskékre. Bose nagyszámú, 1918 és 1956 között publikált tudományos dolgozatával hozzájárult a statisztikus mechanika, az ionoszféra elektromágneses tulajdonságai, a röntgen-krisztallográfia, a termolumineszcencia elméletének kidolgozásához és az egyesített térelmélethez.