Orvos, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait 1804-ben Pesten végezte. 1806-ban a pesti sebészeti tanszéken adjunktus. 1807-től az anatómia helyettes, 1809-től r. tanára. 1826-27-től a sebészet előadója, 1833-tól r. tanára. Az 1829-30-as tanévben az egyetem rektora. 1840-ben országos főorvos, 1843-44-ben az orvosi kar igazgatója volt. 1848-ban a kereskedelemügyi minisztériumban az orvosi ügyek osztályának vezetője, majd a katonai egészségügy irányításával bízta meg a Honvédelmi Bizottmány. Feladata volt a katonai gyógyszerbeszerzés függetlenítése Ausztriától. Küzdött a hadiegészségügy megteremtéséért és a honvédorvosi kar megszervezéséért tevékenykedett. 1846-ban Pest városa díszpolgárává választotta. 1839-től az MTA tagja.

Matematikus
Budapesten végezte a középiskolát, tanára Pólya György volt. 1919-1932-ig a budapesti Menzler-Pregner-féle tükörgyárat vezette, ezután 1932-1938 között apja bécsi faexportvállalatának igazgatója volt. A nemzeti szocialisták elől 1938-ban Angliába menekült, előbb Chelsea-ben, majd Londonban az egyetemen matematikai tanulmányokat. folytatott. 1947-ben matematikából doktorált a londoni egyetemen, ahol tanára Dienes Pál volt. A Birkbeck Kollégium külső meghívott előadója, 1948-ban a kollégium adjunktusa, majd docense lett. Fő kutatási területe a végtelen sorok szummabilitása, e kutatásaival nemzetközileg elismert nevet szerzett. Végtelen mátrixokkal, komplex függvénytannal és gráfelmélettel foglalkozott, ezeken a területeken is figyelemre méltót alkotott.

Orvos, belgyógyász
Oklevelet 1927-ben szerzett a budapesti tudományegyetem orvostudományi karán. Az OTI-nál orvosként, majd az OTI belgyógyászati rendelésének főorvosaként dolgozott, majd az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap (OTBA) budapesti kerület főorvosa. 1934-től 1945-ig a Betegápolók és Ápolónők Országos Egyesületének orvoselnöke, majd az Egészségpolitikai Társaság elnöke volt. 1932-36-ban a Betegápolásügy c. szaklap főszerkesztője.

Amatőr csillagász, ismeretterjesztő, jogász
A debreceni egyetemen jogot tanult, 1944-ben doktorált. Bírói-ügyvédi vizsgái után 1951-től Szolnokon bíró. 1961-től a Tiszai Vegyiműveknél vállalati jogtanácsos volt. Különös gonddal intézte a csillagászati szervezetek működéseinek jogszerű feltételeit. A TVM Konkoly Thege Szakkörének 33 éven át volt szakkörvezetője. Munkásságának egyik eredménye a TVM szolnoki lakótelepén, 1977-ben felavatott Bemutató Csillagvizsgáló. Szintén 1977-ben általa megvalósított multimédiás csillagászati kiállítás minden korábbi tevékenységét ötvözve vált országos sikerűvé, több nagyvárosban került bemutatásra. Hosszú ideig tagja a Csillagászok Baráti Köre országos vezetőségének, 1987 és 1990 között a Magyar Amatőrcsillagászati Társaság elnöke volt. Magas színvonalú ismeretterjesztő tevékenységének elismeréseként 1978-ban Zerinváry-emlékéremmel tüntették ki.

Matematika tanár
Zalaegerszegen, az 1950 óta Zrínyi Miklós nevét viselő, akkor még Deák Ferenc nevét őrző gimnáziumban érettségizett, majd Budapesten, az Eötvös Collegium tagjaként szerezte meg matematika-fizika szakos tanári oklevelét. Varga Tamás és Cornides István voltak szobatársai a Collegiumban, mindketten a tanítás elkötelezettjei. Szakdolgozatait matematikából Fejér Lipótnál, fizikából Rybár Istvánnál készítette, a fizikai kísérleteket Békésy György laborjában végezte. Édesapja, sőt még nagyapja is tanító volt, tőlük örökölte a tanítás szeretetét, amely azután egész életét végigkísérte. Első munkahelye Szombathelyen a Faludi Ferenc reálgimnázium volt, ez rövidesen egyesült a premontrei gimnáziummal és lett belőle Nagy Lajos gimnázium. Innen Péter Rózsa hívására feljött Budapestre, és az Apáczai Csere János gimnáziumban lett vezetőtanár matematikából. Sikeres tehetséggondozó munkája nyomán hívta meg Reiman István az egyetemre, ahol a tanárképzésbe kapcsolódott be. Ezután lett Győrben a ma is Révai Miklós nevét viselő gimnázium tanára, egyben megyei szakfelügyelő, s innen ment nyugdíjba 60 éves korában. Óraadóként tovább foglalkozott a legjobb diákokkal, s ezt a tevékenységét az újjáalakult pápai református gimnáziumban is folytatta, egészen 78 éves koráig. Életében több mint harminc tankönyvet írt, matematikából az OKTV és a központi felvételi feladatokat kitűző bizottságnak is tagja volt. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, emlékét sok diákja őrzi szeretettel. (Dr. Radnai Gyula)

Gyógyszerész, gyáros
Tanulmányait a bécsi egyetemen folytatta, 1814-ben gyógyszerészmesteri oklevelet szerzett. Egy ideig tábori gyógyszerészként működött, majd újból Bécsben gyógyszertárban dolgozott. 1832-ben Bécsben gyárat alapított ún. dörzsgyújtók s egyéb vegyi termékek gyártására. Irinyi Jánossal megismerkedve megvette tőle a zajtalan foszforos gyújtó ötletét, arra szabadalmat szerzett s 1837-ben megkezdte az újfajta gyújtók gyártását.

Kémikus, vaskohómérnök, egyetemi tanár
Oklevelet a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán szerzett 1923-ban. 1923-ban a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak Rt. (MÁVAG) diósgyőri vasgyárában a kémiai laboratórium vezetője. 1924-től a soproni főiskola bányavegytani tanszékén tanársegéd. 1927-től 1950-ig adjunktus és laboratóriumvezető intézeti tanár. 1952-től 1960-ig a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem III. sz. kémiai tanszékén tanszékvezető egyetemi tanár, majd a Vasipari Kutató Intézet tudományos tanácsadója. Fő kutatási területe az analitikai kémia, a kohászati analízis, a mikrokémia. Új módszert dolgozott ki a fémkomponensek meghatározására. Ezenkívül emissziós színképelemzéssel is foglalkozott.

Elméleti fizikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten, Debrecenben és Kolozsvárott végezte. 1943-ban a kolozsvári Bolyai tudományegyetemen doktorált; két év múlva az egyetem Elméleti Fizikai Intézetének vezetője lett. 1950-1953-ig Debrecenben az Elméleti Fizikai Tanszéken volt tanszékvezető docens. 1953-ban áthelyezték az ELTE-re, ahol 1960-ban kapott újra egyetemi tanári kinevezést. Itt dolgozott haláláig. Munkássága a kvantumelmélet, statisztikus fizika és az irreverzibilis termodinamika területét ölelte fel. 1974-ben W. Heisenberggel együtt vezetett egy szemináriumsorozatot Dubrovnikban a kvantummechanika elvi kérdéseiről. Nemzetközileg elismert termodinamikus volt, az irreverzibilis termodinamikában az általa felfedezett Helmholtz-Fényes-elv őrzi nevét. A kvantummechanika valószínűségi értelmezésében is nagy szerepet játszott. Ő szerkesztette a Modern Fizikai Kisenciklopédiát.

Orosz születésű amerikai feltaláló
Szentpéterváron szerezte mérnöki diplomáját. Az első világháború alatt az orosz hadsereg számára tesztelte a Marconi cég rádióit. A polgárháború során politikai szerepet vállalt, így került először az Egyesült Államokba, de csak a bolsevik hatalomátvételt követően hagyta el végleg az országot. Pittsburgh-ben a Westinghouse laboratóriumban kapott állást, itt kísérletezett a katódsugárcső felhasználásával a televíziózás számára. Saját vevőkészülékét "kineszkóp" néven szabadalmaztatta. A fejlesztést a 30-as évektől kezdve az RCA laboratóriumában folytatta. Itt szabad kezet kapott külföldi szabadalmak megvásárlására is. Így fejlesztette ki többek között az ikonoszkópot, az első sikeres elektronikus képfelvevő csövet, miután az RCA megvette Tihanyi Kálmán töltéstároló szabadalmát. Budapesten az Egyesült Izzóban tett látogatása során ismerkedett meg Bay Zoltán fotóelektron sokszorozójával és Selényi Pál elektrosztatikus fénymásoló készülékével. Utóbbiról meglehetősen lekicsinylően nyilatkozott, ezért Aschner Lipót nem támogatta Selényi találmányának gyártásba állítását. (Selényi ötletét végül a Xerox cég valósította meg.) (Dr. Radnai Gyula)

Hadmérnök, fizikai szakíró
1908-ban szerzett diplomát a bécsi Hadmérnöki Akadémián, majd hivatásos katonatisztként dolgozott. Az 1. világháború után Déván egy műszaki vállalat társtulajdonosa lett. A 2. világháború után Alsócsernátonban telepedett le, 1949-től Sepsiszentgyörgyön a Helyiipari Vállalat mérnökeként dolgozott, emellett tanított. A két világháború közötti időszakban Angliában, Franciaországban és Németországban tett tanulmányutat, s korának modern fizikai szakirodalmát is módjában volt áttekinteni. 1929-ben elsőként dolgozta ki a kaszkádgyorsítók működési elvét, amely lényegében azonos a ciklotron működési elvével. E munkájában megelőzte az amerikai Lawrence-t, aki fizikai Nobel-díjat kapott a ciklotronért. Ugyancsak a világon elsőként dolgozta ki az első protongyorsító elméletét, amelyért 1951-ben két angol, illetve ír fizikus, Cockcroft és Walton kapott Nobel-díjat. Foglalkozott ezenkívül más műszaki problémákkal is: 1961-ben Bauer Gusztávval együtt szabadalmaztatott egy univerzális forgódugattyús készüléket.

Matematikus
A budapesti tudományegyetemen 1939-ben matematika-fizika szakos, 1942-ben vegyészi oklevelet szerzett. 1951-ben megszervezte a Villamosmérnöki Kar önálló matematikai tanszékét, ahol docens, 1960-1968 között tanszékvezető volt. Emellett 1952-1962 között az MTA Matematikai Kutató Intézet munkatársa, ill. osztályvezető, továbbá a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola tudományos tanácsadója.

Brit biokémikus, Nobel-díjas
A megoszlási kromatográfia kidolgozásáért 1952-ben R.L.M. Synge társaságában kémiai Nobel-díjat kapott. Ez a gyors és gazdaságos analitikai technika nagy előrehaladást tett lehetővé a kémiai, az orvosi és a biológiai kutatásokban. Martin és A.T. James 1953-ban közreműködött a gázkromatográfia tökéletesítésében: ebben az eljárásban gőzök válnak szét eltérő abszorpciójuk miatt a porózus szilárd anyagon. 1946-ban a nottinghami Boots Pure Drug Company biokémiai kutatásainak a vezetője lett, ebben a beosztásban dolgozott 1948-ig. 1948-59 között a Medical Research Council több intézetében dolgozott. 1959-1970-ig az Abbotsbury Laboratories, Ltd. igazgatója volt. 1974-79 között a University of Houston professzora volt.

Olasz születésű amerikai elméleti fizikus
Gino Fano fia. Unokafivérének, Giulio Racah-nak hatására kezdett el fizikával foglalkozni. A torinói egyetemen matematikából doktorált majd Enrico Ferminél dolgozott Rómában. 1939-ben bevándorolt az Egyesült Államokba. Giulio Racah a Carnegie Institution-ban (Cold Spring Harbor) a sugárzások biológiai hatásának vizsgálatában ért el jelentős eredményeket. 1946 és 1966 között a National Bureau of Standards (NBS, a National Institute of Standards and Technology elődje) munkatársa volt, majd 1982-ig, nyugdíjbavonulásáig a chicagoi egyetem professzora volt. Nyugdíjasként is folytatta tudományos tevékenységét, és számos doktorandus munkáját vezette. 1957-ben megjelent könyve, U. Fano és G. Racah: Irreducible Tensorial Sets, az elméleti fizika egyik alapműve. A "Beutler-Fano profil", a "Fano-Lichten mechanizmus", a "Fano effektus" és a "Fano-faktor" viselik nevét. "Effects of Configuration Interaction on Intensities and Phase Shifts" c. publikációja a The Physical Review-ban megjelent cikkek közül az egyik legidézettebb.

Mérnök, amatőrcsillagász
1977 és 1986 között a budapesti Planetárium műszaki vezetője. Több kitűnő minőségű távcső tükröt csiszolt, de főleg műszaki berendezések tervezése és építése terén tűnt ki. Sok műszere került csillagászati szakkörök és magán személyek birtokába. Önműködő csillagkövető berendezést épített, és több újszerű műszaki szerkezettel bővítette a Planetárium szemléltetési lehetőségeit. Cikkei a Meteorban és a Föld és Égben jelentek meg.

Svájci matematikus
Jacob Bernoulli öccse. A baseli egyetem elvégzése után l'Hospital-t tanította magántanítványként matematikára. Később l'Hospital kiadott egy könyvet, az első könyvet, mely a differenciálszámítást írta le, s amelyben nagyrészt a Bernoulli-tól tanultakat foglalta össze. Ez a könyv tartalmazta az eredetileg Bernoullitól származó, ma l'Hospital-ról elnevezett szabályt is. 1695-től a Groningen-i egyetem matematikaprofesszora volt. 1705-ben bátyja, Jacob halála után átvette a baseli matematika tanszéket, melyet haláláig vezetett. Testvérével, Jacobbal együtt korának egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású matematikusa volt. Tanítványa volt Euler és Hatvani István is. A Newton-Leibniz prioritási vitában Leibnizet támogatta. Számos jelentős matematikai probléma megoldása fűződik a nevéhez, elsősorban a matematikai analízis, a differenciálegyenletek, valamint a valószínűségszámítás területén. Bátyjával, Jacobbal folytatott vitája vezetett a variációszámítás megalapozásához.

Svájci sebész, egyetemi tanár, Nobel-díjas
1865-ben szerzett orvosi oklevelet a berni egyetemen, amelynek 1872-től 1917-ig sebészprofesszora volt. Számos jelentős újítással gazdagította a műtéttant. Ő ismerte fel az operáció gyakran bekövetkezett káros mellékhatásait is, az így előidézett pajzsmirigy és mellékpajzsmirigy elégtelenség kórképeit. Ennek figyelembevételével alakította ki a követendő eljárást. 1909-ben orvosi Nobel-díjat kapott a "pajzsmirigy fiziológiája, patológiája és sebészete terén végzett munkáiért". Az általa kifejlesztett érfogó ma is fontos sebészi műszer.

Gépészmérnök
Iparoktatást és iparfejlesztést tanított. A Technológiai Iparmúzeum igazgatója volt tizenkilenc évig, az állásra Trefort Ágoston miniszter nevezte ki. Mint előadó-tanár az iparoktatás és iparfejlesztés terén működött. 1889-1901-ig szerkesztette és kiadta a Technológiai Lapok c. szakfolyóiratot.

Biofizikus, kristályfizikus, egyetemi tanár
A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban Horváth Gyula tanítványa volt. 1939-41 között Gyulai Zoltán tanársegédje volt a debreceni egyetemen. Néhány évig középiskolában tanított, a 2. világháborúban több ízben katonai szolgálatot kellett teljesítenie. 1950-től egyetemi tanár volt, 1982-ig a budapesti orvostudományi egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének igazgatója. Mind a biofizikában, mind a kristályfizikában nemzetközileg elismert eredményei voltak, tudományos iskolát teremtett. Tudományos eredményeit akadémiai tagsággal és számos kitüntetéssel, többek között Kossuth- és Állami Díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, Akadémiai Aranyéremmel ismerte el a hazai tudományos közélet. 1976 és 1990 között, 14 éven át ő volt az MTA III. (matematikai és fizikai) osztályának elnöke. Emlékére kísérleti fizikából rendeznek minden évben versenyt egykori középiskolájában, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban.

Osztrák matematikus
1881-ben kezdte meg tanulmányait a bécsi egyetemen. Több témakört is felvett a matematika mellett tanulmányai közé, a filozófiát, a fizikát, a politikai gazdaságtant, de a matematika volt érdeklődésének középpontjában. 1888-ban szerzett doktori fokozatot. 1891-ben kiegészítette és teljessé tette téziseit: "Über den Zusammenhang des rellen und imaginären Teiles einer Potenzreihe" címen. Meg is jelentette a Monatshefte für Mathematik und Physik tudományos folyóiratban. Ez évben magándocensként sorozatelmélet-, trigonometrikus sorozatok-, potenciális sorozatok témakörökben előadásokat tartott a bécsi egyetemen. 1899-ben a bécsi Műszaki Egyetemen biztosítási matematikát adott elő. Több tudományos cikket is publikált ebben az időszakban. A Tauber-típusú tételek fontos szerepet játszanak a függvénytanban. A Bécsi Phönix Biztosító Társaságnál Biztosítás-Matematkai Osztály vezetőjeként dolgozott. 1942-ben a Theresienstadt-i koncentrációs táborba deportálták, ott halt meg.

Építész
1750-től főleg az Esterházy grófok számára dolgozott. Egy ideig Komárom vármegye szolgálatában állt. A Lamberg család móri kastélyát 1762-ben tervezte. A veszprémi püspöki palota tervezését 1768-1774 időszakban végezte. 1773-ban tervezte és kezdte el építeni a pápai templomot. Nevéhez fűződik a veszprémi idős papok háza (1770-1778). Ő tervezte az Esterházy Károly püspök által egyetemnek tervezett egri líceum épületét. Jelentős szerepe volt Veszprém, Pápa, Tata és Eger városképének alakításában. A későbarokk, ún. copf stílusnak legjelentősebb hazai képviselője volt.

Fizikus-mérnök, tanszékvezető egyetemi tanár
Testvérei: Imre és István Pál. Egyetemi tanulmányait Bécsben kezdte és Münchenben folytatta, majd 1935-ben a stuttgarti műszaki egyetemen szerzett fizikus-mérnöki oklevelet. Hazatérése után a Tungsram Rt. kutatólaboratóriumában dolgozott 1952-ig. 1947 után a kutatólaboratórium osztályvezetője és a Távközlési Kutató Intézet elektroncső-laboratóriumának vezetője volt. A mikrohullámú elektroncsövek hazai fejlesztését szervezte meg és irányította. Kidolgozta a haladóhullámú cső prototípusát. 1952-ben a BME vezeték nélküli híradástechnika tanszéken docensi beosztásban kezdte meg oktató tevékenységét. Megszervezte és kialakította a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet elektronikus laboratóriumát. Ennek munkáját előbb vezetőként irányította, majd tudományos tanácsadóként segítette. Tanszékvezető egyetemi tanári minőségben vett részt az egyetem korszerűsödő villamosmérnök-képzésében nyugdíjba vonulásáig, 1982-ig. Az 1953-1954-es tanévben a Villamosmérnöki Kar dékánhelyettese volt. Tanszékén kezdetben az elektroncsövek, később a félvezetők méréstechnikája területén folytatta tudományos kutató tevékenységét. Tagja volt több hazai és nemzetközi tudományos bizottságnak. Részt vett a Fizikai Szemle szerkesztésében. Számos kitüntetéssel ismerték el tevékenységét.

Orvos, pirokémikus, üvegművész, természettudós, feltaláló
1843-ban szerzett orvosi oklevelet a pesti egyetemen, orvosi gyakorlatot nem folytatott. A magyarországi szecessziós üvegművészet egyik úttörője és jeles alkotója volt. A hialoplasztika feltalálásáért Párizsban 1855-ben aranyérmet kapott. Másik fontos találmánya az ún. irizáló üveg. Zlatnón üveggyárat alapított. Elsők között volt Magyarországon, aki daguerrotípiával, majd fényképészettel foglalkozott.

Geológus, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen tanult. 1906-ban doktorált, majd 1907-14-ben az egyetem ásványföldtani intézetében tanársegéd volt. 1919-ben a gyergyószentmiklósi gimnázium, majd 1920-1940 között a kolozsvári leánygimnázium természetrajz és földrajz tanára. Egyidejűleg az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának titkára, majd elnöke és az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. A kolozsvári tudományegyetem Bolyai Tudományegyetemmé való átszervezése után az ásvány-kőzettani tanszék tanára nyugdíjazásáig. A Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett tagja, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagja. Munkássága során az ásvány- és kőzettani kérdések foglalkoztatták, barlangtani vizsgálatokba kezdett. A barlangkutatás közben nyert földtani, ásvány-kőzettani, őslénytani, állattani és régészeti megfigyeléseit tanulmányokban publikálta.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
1928-ban szerzett mérnöki oklevelet a budapesti műegyetemen. 1931-1934-ig Belgrádban a Komfor A. D. műszaki vállalat műszaki vezetője volt. 1934-ben Budapesten műszaki irodát alapított, amelyet 1948-ig vezetett. 1948-1950-ben az Épületszerelőipari Központ vezérigazgató helyettese és főmérnöke volt. 1950-ben megszervezte a BME épületgépészeti mérnöki ismereteket oktató tanszékét, itt 1951-től tanszékvezető volt 1974-ig. 1963-ban a drezdai egyetemen megszervezte az épületgépészeti oktatást, s éveken keresztül oktatta. Nevéhez fűződik a fűtés-szellőzés, klimatizálás tudományágának hazai rendszerezése, egységbe foglalása és a tudományágon belül számos probléma megoldása. Szakcikkei magyar, szovjet, német, francia, lengyel, holland és svájci szaklapokban jelentek meg.

Kohómérnök
A selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémián 1887-ben fejezte be tanulmányait. Mérnöki gyakorlati éveit Trzinetzben az ottan vasmű Bessemer üzemében kezdte, de egy év után már meghívták Witkovitzba az ún. kavartvas üzembe, majd megbízták az új acélöntöde vezetésével. 1893-ban meghívták Kladnóba a Poldihütte ágyú- és fegyvergyárba. 1897. december 1-jén lépett szolgálatba, mint műszaki igazgató Donawitzban az Österreichisch-Alpinen Montan Gesellschaft vasgyárában. 1904-ben a megüresedett vezérigazgatói tisztet töltötte be. Vezetése alatt a donawitzi vas- és acélművek a Monarchia legnagyobb vasgyárává fejlődött. Az acéliparban számontartott gépesítési újításai közül a legjelentősebb a nevét viselő Kerpely-generátor világszabadalma. 1914-ben a német kohómérnökök egyesülete a Carl Lueg aranyéremmel tüntette ki. Apja Kerpely Antal.

Vegyészmérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte. Vegyi üzemekben dolgozott, majd 1935-ben a Földtani Intézethez került. 1943-tól az intézet vegyi laboratóriumát vezette, kiváló elemző vegyészként vált ismertté. Legfőbb munkaterülete a vízkémia volt. Rendszeresen elemezte hazai gyógyvizeink összetételét. Bevezette a peloidok fizikai és kémiai vizsgálatának módszerét, s a magyar gyógyiszapok minősítésével alapvető jelentőségű munkát végzett. Kőzetanalitikai munkássága is kiemelkedő jelentőségű volt.

Villamosmérnök, fizikus, egyetemi oktató, tankönyvíró, filozófus
A budapesti Műegyetem Villamosmérnöki Karán szerzett mérnöktanári oklevelet; 1971-ben meghívták a Fizika Tanszékre. A pásztázó alagútmikroszkóp sűrűségfunkcionál-elmélettel történő leírásában elért eredményeit PhD-dolgozatban foglalta össze (1990). Elsősorban villamosmérnök- és fizikushallgatóknak oktatott mechanika, kvantummechanika, termodinamika, statisztikus fizika tárgyakat. A sajátos, provokatív, konfrontatív előadásaival országos hírnévre tett szert. Szerepet vállalt az áltudományok elleni szervezett fellépésben is. A vallás és a tudomány kapcsolatáról szóló vitaesteken aktív résztvevő volt. Írott munkái egyetemi jegyzetek, segédanyagok és publikálatlan, kézről kézre adott kéziratok. (Hujter Mihály)

Dán mérnök, feltaláló
1879-ben Pedersennel együtt feltalálta az automata telefonhívás-regisztráló készüléket. Összekapcsolták a fonográfot a telefonnal, s az így létrejött berendezést telegrafonnak vagy telefonográfnak nevezték. E konstrukció kapcsán jutott el Poulsen a mágneses hangrögzítéshez, és ez lett a magnetofon őse. Hanghordozó anyagként acélhuzalt használt, amely egy elektromágnes előtt futott végig. A mágnes a gerjesztő áramot egy mikrofontól kapta. A huzal a mikrofon áramának mértékében mágneseződött, s ha ezután elhúzták egy árammentes tekercs előtt, abban olyan áram indukálódott, amely fejhallgatóban az eredeti hangot keltette. Poulsen 1903-ban elektromágneses hullámok gerjesztésére olyan adót fejlesztett ki, amelybe egy saját találmányú, nagyfrekvenciás generátort helyezett. 1906-ban a kanadai Fessenden egy Poulsen-adóban gerjesztett hullámokra egy mikrofon beszédáramát szuperponálta. Ez tette lehetővé az első drót nélküli beszéd- és zenetovábbítást. A mágnesszalagra, Poulsen ötlete alapján, Fritz Pfleumer német technikus jelentett be szabadalmat 1928-ban.

Német elméleti kémikus, egyetemi tanár, Nobel-díjas
1942-ben kapott természettudományi doktori címet a Müncheni Műegyetemen. Ott oktatott 1954-1957-ig. 1964-ben a szervetlen kémia professzora és a szervetlen kémiai intézet igazgatója lett. Tanított a Müncheni Egyetemen, Jénában és Marburgban. Oktatott és vendégprofesszor volt több amerikai egyetemen is. 1973-ban kapta meg a kémiai Nobel-díjat kutatásaiért, amelyek tisztázták, hogyan képesek bizonyos fémek és szerves anyagok egyesülni. A díjat megosztva kapta, a másik díjazott Geoffrey Wilkinson (Londoni Egyetem) volt, aki Fischertől függetlenül foglalkozott a fémorganikus szendvicsvegyületekkel.

Kohómérnök, akadémiai tanár
A selmecbányai akadémián tanult. 1862-től az aninai vasbányánál mérnök, 1864-ben az oravicai parafingyár vegyésze, 1865-ben a ruszkabányai kohó mérnöke. 1867-ben a kisgarami vasgyár segédigazgatója, 1868-ban a kaláni vasgyár építésére kapott megbízást. 1869-1881-ig a selmecbányai akadémián a számára szervezett vas- és fémkohászati tanszék vezetője volt. Önálló új tárgyként ő vezette be a tüzeléstant és a vasgyárak telepítését. 1881-ben az állami vasgyárak központi igazgatója lett. 1892-ben lovagi címet kapott kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréséül. A magyar vaskohászati oktatás és szakirodalom megteremtője. Több európai szabadalmat dolgozott ki. Apja Kerpely Antalnak. 1877-től az MTA tagja.

Biometrikus, orvos
Tanulmányait Budapesten végezte, orvosi oklevelét 1935-ben szerezte. 1936-1949 között a budapesti I. Belklinika munkatársa volt. 1944-1953 között a Népjóléti, később az Egészségügyi Minisztérium statisztikai osztályának vezetője volt, majd 1952-1982-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Biometriai Csoportjának vezetője. A hazai orvosi biometria kidolgozója, amely az orvosi kutatás eredményeit matematikai statisztikai értékelés alá vonta. Tudományos és továbbképző előadásai, közleményei mellett számos konzultáció szervezésével alakította ki a hazai biometriai iskolát. A klinikai gyógyszerkipróbálások tervezésénél, értékelésénél mindig az etikai szempontokat, a beteg érdekeit tartotta fontosabbnak a számszerű egzakt eredményeknél. Apja Juvancz Ireneusz.

Osztrák biológus
1849-50-ben matematikát és görög nyelvet tanított a znaimi gimnáziumban. 1851 és 1853 között Bécsben végzett egyetemi tanulmányokat. Eközben fejlesztette tovább matematikai tudását és megismerkedett az atomelmélettel. 1853-ban főleg fizikát oktatott. 1854 és 1868 között a brünni felsőfokú reáliskolában természetrajzot tanított. 1856 és 1863 között a brünni kolostor kertjében végzett növénykeresztezési kísérleteivel megállapította az örökletes "faktorok" utódnemzedékekbe átjutásának törvényszerűségeit, és ezzel megalapozta a modern genetikát. Gyakran nevezik őt a "genetika atyjá"-nak, a róla nevezett örökléstani szabályok megalapítója.

Kanadai feltaláló
Középiskolai tanárként kezdte pályafutását, azonban Graham Bell egy előadásának meghallgatásának hatására a vezeték nélküli való hangátvitellel kísérletezett. Az Egyesült Államokban néhány évig Edison laboratóriumában, majd a Westinghouse cégnél is dolgozott. 1893-ban a Pennsylvania-i egyetem professzora lett. 1900-tól 1902-ig az Egyesült Államok Időjárási Hivatala számára dolgozott. 1900-ban a világon elsőként hozott létre elektromágneses hullámokkal történő hangátvitelt. 1902-ben pénzügyi támogatók segítségével céget alapított, amelyből azonban szabadalmi ügyekben támadt ellentétei miatt 1911-ben távoznia kellett. 1906-ban elsőként sikerült amplitúdó-modulációs elven alapuló berendezéssel beszédet és zenét továbbítania. Találmányai nem hoztak számára üzleti sikert. Hosszas szabadalmi pereskedései után 1928-ban bírósági ítélet alapján kapott jelentős kártérítést. Rendkívül termékeny feltaláló volt, 500 szabadalmát fogadták el, találmányai között szerepel többek között a microfiche egy formája, az első működő szonár.

Német matematikus
Az egyetem első szemeszterét Lausanne-ban végezte, majd a Berlini Egyetemen folytatta, ahol neves tanároktól tanult: Frobenius és Schottky. 1908-ban Japánba utazott és Nagasakiban a nyugati Kyushu-ban tanult 1908-1909-ben. Aztán Kínába és Indiába utazott. 1910-1911-ben a Germany-Chinese Academy-n tanított. 1911-ben visszatért Németországba, a Military Technical Academy-n tanított. Ezzel egyidőben a Miltary Academy-n a habilitációs tézisein is dolgozott, amelyet a Berlini Egyetemen védett meg. 1914 őszétől a Berlini Egyetemen tanított. 1915-ben megpályázott egy rendkívüli professzori állást Königsbergben. 1919-ben itt megkapta a professzori kinevezését. A Mathematische Zeitschrift mathematikai folyóiratnak társ-alapítója volt, 1934-1952 között szerkesztője. A Tübingen-i Egyetem matematika professzora volt 1926-tól nyugdíjbavonulásáig, 1950-ig. Számos fontos kézikönyv szerzője. Kutatási területe matematikai elméletek készítése, kész elméletek elemzése volt.

Német fizikus, Nobel-díjas
A göttingeni, müncheni és berlini egyetemeken tanult. 1913-ban nevezték ki tanársegédnek a Berlini Egyetem fizikai tanszékre, itt kezdett együtt dolgozni James Franck-kal. 1914-ben a berlini egyetemen közösen elvégzett Franck-Hertz-kísérlet volt az első, amely a Bohr-modell atomi energianívóinak létezését a fénykibocsátástól függetlenül is igazolta. Ezért 1925-ben Franck-kal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott, mert igazolták azt az elméletet, hogy egy atom csak meghatározott mennyiségekben nyelhet el energiát. Hertzet 1925-ben nevezték ki a Hallei Egyetem fizikaprofesszorává. 1928-ban a berlini Műegyetem fizikaprofesszora lett. 1932-ben módszert dolgozott ki a neonizotópok szétválasztására. 1945-től 1954-ig, más vezető német fizikusokkal együtt a Szovjetunióban létrehozott kutatóintézetekben kutatott. 1954-ben tért vissza Kelet-Németországba, 1961-ig a lipcsei Fizikai Intézet fizikaprofesszora és igazgatója volt.

Erdőmérnök
1885-ben a vadászerdei erdőgondnokság (Temes vm.) vezető erdésze és az ott alapított erdőőri szakiskola tanára, 1886-ban főerdész és igazgató tanára volt. 1891-től a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián r. tanár erdőművelést, erdővédelem-, növény- és állattant adott elő. 1898-tól az általa szervezett központi erdészeti kísérleti állomás első vezetője. 1910-ben az Erdészeti Kísérleti Állomások Nemzetközi Szövetsége elnökévé választotta. Több külföldi tanulmányutat tett. Jelentős szakíró.

Csillagász
A budapesti tudományegyetemen tanult 1937-1942-ben, 1943-1944-ben a kolozsvári egyetemi csillagvizsgáló, 1944-1986 között a budapesti-svábhegyi csillagvizsgáló főmunkatársa, a fizikai tudományok doktora. Napfizikai kutatásai főleg a Nap mágneses terének szerkezetére és kialakulására vonatkoznak, e téren jelentős eredményeket ért el. Elméleti vizsgálatait általánosságban a csillagok mágneses jelenségeire is kiterjesztette. Cikkei az intézeti kiadványokban és külföldi szaklapokban (Publication of Astronomical Society of Pacific, Solar Physics stb.) jelentek meg.

Német orvos, kémikus, természettudós
1958-ban a filológiai fakultáson szerzett magiszteri fokozatot, majd orvosi tanulmányokba kezdett, három éven át tanult Lipcse, Jena és az Odera melléki Frankfurt egyetemein. A kémiai és fizikai jelenségek oldaláról vetette fel az atomok létének kérdését. Elképzelése szerint az anyag igen kicsi, egyszerű, tovább már nem osztható részecskékből áll és ennek segítségével magyaráz számos jelenséget, mint például a párolgást, szublimációt, az oldódást. Elképzelése az arisztotelészi és a démokritoszi kép között van, miszerint vannak elsőrendű atomok, a tűz, a levegő, a víz és a földatomok.Vannak másodrendű atomok, ezekből állnak a négy elemből képzett összetett testek. A másodrendű atomok vegyüléseiből képződhetnek újabb testek.

Orosz matematikus
A szentpétervári egyetemen tanult, Csebisev tanítványa volt, majd ő maga is itt tanított, 1893-tól kezdve, mint professzor. 1908-ban politikai okok miatt eltiltották az oktatástól. 1917-től a forradalom idején egy ideig középiskolában tanított, később tért vissza a szentpétervári egyetemre és oktatott ismét 1922-ben bekövetkezett haláláig. A matematika számos területén, így a számelméletben és analízisben is dolgozott, de legfontosabb eredményeit a valószínűségszámítás területén érte el. Bebizonyította a centrális határeloszlástételt. 1906-ban bevezette a Markov-láncok fogalmát, amely alapvető jelentőségre tett szert a sztochasztikus folyamatok elméletében. Számos további fogalom és tétel fűződik a nevéhez, így a Markov-folyamat, Markov-szám, Markov-sorozat. 1890-ban az Orosz Tudományos Akadémia rendkívüli, majd 1896-ban rendes tagjává választották. Fia, akit szintén Andrej Andrejevics Markovnak hívtak (1903-1979), ugyancsak nevezetes matematikus volt.

Olasz fizikus, feltaláló, Nobel-díjas
Jómódú családban nőtt föl. Magántanárok tanították, nem végzett rendszeres egyetemi tanulmányokat, érdeklődésből azonban hallgatta egyetemi tanárok előadásait. 1894-ben megismerte Heinrich Hertznek néhány évvel korábban az elektromágneses hullámokkal kapcsolatban végzett vizsgálatait. Felismerte, hogy az elektromágneses hullámok alkalmasak információk továbbítására, és 1894-ben kísérleteket kezdett a hullámok nagyobb távolságokat áthidaló átvitelére. Mivel Olaszországban nem talált kellő érdeklődésre, 1896-ban Angliába ment és itt alapított céget, a "drótnélküli távíró" fejlesztésére. 1901-ben ő hozta létre az első transzatlanti üzenetátvitelt Anglia és Újfundland között szikratávíró segítségével, amellyel morzejeleket továbbított. Találmánya a rádiózás későbbi fejlődésének alapjául szolgált. 1909-ben Ferdinand Braun-nal megosztott fizikai Nobel-díjat kapott.

Lengyel születésű svájci vegyész, orvos, Nobel-díjas
Középiskolás volt, amikor családja Zürichbe költött. Itt végezte egyetemi tanulmányait az Eidgenössische Technische Hochschule-n. Itt is dolgozott a továbbiakban 1938-ig, amikor a baseli egyetem professzorává és a gyógyszerészeti intézet igazgatójává nevezték ki. 1933-ban - Sir Norman Haworthtól függetlenül - előállította a C-vitamint. Tanulmányozta a növényi glikozidokat és 1953-1954-ben munkatársaival együtt izolálta és szerkezetvizsgálatnak vetette alá a mellékvesekéreg egyik hormonját, az aldoszteront. A 30-as években Kendall és Hench kutatásaiba bekapcsolódva, velük együttműködve részt vett a mellékvesekéreg hormonjainak vizsgálatában, a kortizon izolálásában. A mellékvesekéreg-hormonok szerkezetének és biológiai hatásának tanulmányozásáért kapott Hench, Kendall és Reichstein orvosi Nobel-díjat 1950-ben.

Svéd fizikus, Nobel-díjas
Az idősebb, ugyancsak Nobel-díjas Karl Manne Georg Siegbahn (1886-1978) fia. .Az apa már nem élhette meg, hogy fia is megkapja 1981-ben a Nobel díjat, pedig joggal lehetett volna büszke: az ő kutatásait vitte tovább. Kai Siegbahn Lundban született, ahol apja fizikaprofesszor volt. A fiú nehéz időkben, 1944-ben doktorált Stockholmban. Kezdettől fogva spektroszkópiai kutatásokkal foglalkozott, míg végül megtalálta saját igazi témáját, az elektronspektroszkópiát. A kémikusok számára fejlesztett ki egy nagy felbontású, érzékeny anyagvizsgálati módszert, amit ma röntgen fotóelektron spektroszkópiának hívnak. A 70-es évektől kezdve széles körűen használják ezt a módszert a légszennyezés analízisétől kezdve az olajfinomítókban használatos katalizátorok vizsgálatáig. 1954-ben lett az uppsalai egyetem professzora, itt dolgozott halála napjáig. (Dr. Radnai Gyula)

Matematika- és fizikatanár
Gyakorló gimnáziumban volt vezető matematika - fizika szakos tanár. Kiváló szaktanári és szakmai-elméleti eredményeiért, valamint a gyakorló tanárjelöltek oktatása-nevelése terén végzett eredményes munkájáért 1953-ban Kossuth-díjat kapott, az Eötvös Társulat Mikola-díjával tüntette ki és a rubindiplomát is átvehette. Társszerzője volt több fizika tankönyvnek.

Brit zoológus
1873-ban Cambridge-ben végzett, majd megkapta a nápolyi Stazione Zoologica egyik tanszékét, amely a tengerbiológiai kutatások nemzetközi központja volt. A következő öt évben számos eredeti megfigyelést tett, különösen az állatfejlődéstani ismereteket gazdagította, a modern embriológia megalapítója. Leírásai alapvető ismereteket szolgáltattak a gerincteleneknek a gerincesek felé megtett evolúciós útjára vonatkozóan. Hírneve alapján több helyre is meghívták, Oxfordba és Edinburgh-ba, de ő Cambridge-ben maradt, ahol 1882-ben kifejezetten az ő számára létesítettek egy professzori állást állatszervezettani témában. Mielőtt betölthette volna új hivatalát, életét vesztette a Mont Blanc addig meg nem hódított csúcsának, az Aiguille Blanche-nak megmászása közben.

Mikrobiológus, egyetemi tanár
A Tanácsköztársaság alatt a Földművelésügyi Népbiztosságon dolgozott. 1920-ban külföldre menekült, Párizsban, Brüsszelben, Jénában és Genfben járt egyetemre. 1925-ben Genfben szerzett természettudományokból doktori címet, 1928-ban orvosi diplomát. 1925-30-ban Svájcban és Németországban volt mikrobiológus és tuberkulózis szakorvos. 1932-től a Szovjetunióban dolgozott orvostudományi intézetekben egyetemi tanári címmel. 1958-ban tért haza. Előbb az Országos Közegészségügyi Intézetben, majd az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében (OKI) dolgozott. A gyermekbénulás elleni Sabin-féle élő vakcina vizsgálatával foglalkozott, része volt abban, hogy 1960-ban Magyarországon is bevezették alkalmazását. Fő kutatási területe a mikrobaktériumok vizsgálata volt. Közreműködött az OKI mikrobiológiai csoportjának megteremtésében és fejlesztésében. 1960-tól az MTA tagja.

Kutató matematikus, matematikatanár
Szülővárosában, az Árpád Gimnáziumban érettségizett 2000-ben; alkalmazott matematikusként diplomázott az ELTÉ-n 2005-ben, témavezetője Simon László volt, akinél 2008-ig PhD hallgató lett, 2009-ben doktorált. Miután 2015-ben habilitált az ELTÉ-n, matematikatanár mesterszakot is végzett 2019-ben. Az ELTÉ-n és középiskolában is tanított; többször lett a TTK kiváló oktatója; 2011-ben a Grünwald Géza emlékérmet is elnyerte. 2016-tól az "Érintő" folyóirat szerkesztője; nemzetközi matematikai versenyeknek is szervezője. Kutatási témái: elemi matematikai analízis, matematikatörténet, differenciálegyenletek alkalmazásai. Ígéretes életpályáját hosszú, súlyos betegség és korai halál törte derékba. (Hujter Mihály)

Orosz csillagász
Leonhard Euler tanítványa volt Berlinben. 1760-tól oktatott a szentpétervári egyetemen, 1767-től mint rendes professzor. 1763-1803 közt a pétervári Akadémia Földrajzi osztályának vezetője volt, az orosz birodalom feltérképezését irányította. Jelentős szerepet játszott 1803-ban a kazányi egyetem megalapításában, itt oktatott élete végéig. Részt vett a Vénusz Nap előtti átvonulásának megfigyelésében 1761-ben és 1769-ben is. Mérései alapján számítást végzett a Nap-Föld távolságra vonatkozóan. Az első oroszországi csillagászati folyóiratok szerkesztője volt, Tacitus, Leonhard Euler és George Buffon munkáit orosz nyelvre fordította. 1783-tól az orosz akadémia tagja. (Bartha Lajos)

Amerikai geológus, csillagász
A "földközeli" kozmikus testek (kisbolygók, meteoroidok) úttörő kutatója, számos üstökös felfedezője. A Kaliforniai Műszaki Egyetemen geológiát tanult, és pályafutásának kezdetén az USA Geológiai Szolgálatának munkatársaként a coloradói urán-lelőhelyekkel foglalkozott Feleségével és munkatársával, Carolyn Spellmannal az arizónai meteoritkráterhez tett kirándulása fordította figyelmét a Földre, ill. Holdra csapódó meteoritikus tömegek hatásainak vizsgálatára (1951-től). 1961-től az Arizonai Flagstaffban már rendszeresen vizsgálta az asztrogeoógia kérdéseit. Vizsgálatai kiterjedtek a földközeli kisbolygók kutatására, és azoknak Földre csapódási veszélyeire. 1969-tól a Palomar Csillagvizsgálóban Eleanor Helinnel és tanítványaival megkezdte a Földet közelítő kisbolygók felkutatását. Munkája során 32 új üstököst és 40 aszteroidát - köztük több földközelítő kisbolygót - fedezett fel, és az aszteroidák új csoportosítását is kidolgozta. 1994-ben feleségével, Carolyn Shoemaker-rel, és David Levy-vel együtt észlelte egy üstökösnek a Jupiterbe való becsapódását. Az üstökös később a Shoemaker-Levy 9 nevet kapta. Az ausztráliai meteoritkráterek tanulmányozása során, autóbaleset áldozata lett. Számos tudományos kitüntetésben részesült. (Bartha Lajos)

Francia matematikus, fizikus,filozófus
1873-ban az École Polytechnique-n tanult. A matematikai doktorátust a párizsi egyetemen szerezte meg, azután 1879-1881-ben Cannes-ban adott elő analízist. 1881-től halálig a Sorbonne-on tanított. A matematika legkülönbözőbb területeiről tartott előadásait tanítványai adták ki. Tudományos munkássága sokrétű. Eredményei a differenciálegyenletek, komplex függvénytan, divergens sorok, topológia, valószínűségszámítás területére tartoznak. Sok matematikai munkája fizikai és csillagászati kérdésekhez kapcsolódik. Igen nagy hatással volt a relativitáselméletre, a legújabb kozmogóniákra, a topológiára és a valószínűségszámításra. 1902-ben a kolozsvári egyetem tiszteletbeli doktora lett, majd 1905-ben a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai díját is megkapta.

Olasz matematikus
1881-től haláláig a Padova-i egyetem algebrai geometria tanszékének professzora volt. Ő vezette be a nem-Archimedesi geometria fogalmát. Több kortársa, így Peano bírálta nem teljesen szabatosan definiált fogalmak használatáért. Az általa felvetett gondolatok azonban termékenyítőleg hatottak a matematika több területén. A Magyar Tudományos Akadémia 1903-ban tagjává választotta.

Német kísérleti fizikus
A reálgimnázium elvégzése után elektrotechnikusnak készült. Darmstadtban majd Charlottenburgban járt egy-egy félévig műszaki egyetemre, a fizika azonban egyre jobban érdekelte, s a következő két félévet Berlinben, majd Strassburgban töltötte az ottani tudományegyetemeken. Strassburgból újra Berlinbe ment, de akkor már August Kundt professzorral, aki nemcsak diplomához segítette, de doktori témavezetője is lett. Rubens utána Kundt asszisztense maradt 1896-ig, amikoris Charlottenburgba hívták át - négy év múlva itt lett műegyetemi tanár. Kiváló kísérleti érzékét számos eszköz megtervezésével és megépítésével bizonyította. Igazán az infravörös spektroszkópiába dolgozta be magát, amelynek legjobb akkori szakértője lett. 1906-ban a tragikusan elhunyt Paul Drude helyére hívták meg, s ettől kezdve ő lett és maradt élete végéig a Berlini Egyetem Fizikai Intézetének vezetője. Itt lett tanítványa Gustav Hertz és Walter Schottky is. Planck neki köszönhette azokat a pontos méréseket, melyekkel sikerült a "Planck-féle" sugárzási törvényt igazolni. Az ún. Rubens cső, amellyel az álló hanghullámokat lehet egy lángsorozattal látványosan bemutatni, kedvelt demonstrációs eszköze minden jobb fizikaszertárnak. Rubens indította el azt a "kollokviumoknak" nevezett szemináriumsorozatot is, melyet halála után Max von Laue folytatott és tett híressé Berlinben. Sajnos a Fizikai Intézet Spree parti gyönyörű épülete a második világháborúban majdnem teljesen megsemmisült, csak egy sarokszárnya, a fizikai kémia épülete maradt meg - nomen est omen - a Bunsen utca sarkán. (Dr. Radnai Gyula)

Német villamosmérnök
Berlinben, a műszaki egyetemen végzett és a nagyfeszültségű hálózatok intézetében doktorált. Az elektronfizikai kutatócsoportot vezetésével bízták meg, itt találkozott Ernst Ruskával. Néhány évi közös munka eredményeképp 1931-re kifejlesztették a világ első transzmissziós elektronmikroszkópját. Ezután a Telefunkenhez ment át, ahol a német televízió-rendszer kiépítésén dolgozott, amelyet működőképessé kellett tenni az 1936-os olimpiára. 1945 után Münchenben végzett az elektro-enkefalogrammal (EEG-vel) kapcsolatos orvosfizikai kutatásokat, közben 1948 és 1956 között az Egyesült Államokban élt, Princetonban kapcsolódott be az ott folyó elektronfizikai kutatásokba. Igazi kutatómérnök volt. (Dr. Radnai Gyula)

Magyar születésű amerikai gyermekorvos
Orvosi tanulmányait Grazban végezte, 1900-ban szerzett orvosi diplomát, majd Bécsben a gyermekklinikán helyezkedett el. Szakképesítésének elnyerése után tanársegédi kinevezést kapott 1907-ben, majd magántanárrá képesítették 1912-ben. 1923-ban az Amerikai Egyesült Államokba, New York-ba költözött, ahol a Mount Sinai kórház gyermekosztályát vezette 1942-ig. Gyermekgyógyász professzorként nagy hírnévre tett szert. Kutatásait 1902-től Pirquet-vel közösen kezdte meg s az akkoriban egyik legsúlyosabb és legelterjedtebb gyermekbetegség, a diftéria iránti fogékonyság felismerésére dolgozott ki bőrreakciót, amely "Schick-test" néven vonult be az orvosi gyakorlatba. Pirquet-tel közös észlelése volt e vizsgálatok során az első ún. allergiás eset és az általuk közösen megteremtett új tudománynak, az allergiának alapjait is közösen fektették le 1905-ben kiadott könyvükben. Emlékét szülőházán emléktábla őrzi.

Matematikus, egyetemi tanár
Felsőfokú tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetem matematika szakán végezte. Matematikus oklevelét 1970-ben kapta kézhez, s mindjárt bekerült a szegedi egyetem Bolyai Intézetébe. 1972-ben Szőkefalvi-Nagy Bélánál és Tandori Károlynál védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1987-ben kapta meg az egyetemi tanári kinevezést. 1987-ben kapta meg a szegedi egyetemen az egyetemi tanári kinevezést, a Sztochasztika Tanszék vezetője lett. 1984 és 2000 között vendégkutató volt több amerikai egyetemen, 1990-től 2000-ig a University of Michigan professzora volt. 2000-ben lemondott amerikai professzori állásáról, s visszatért kutatni, tanítani a szegedi Bolyai Intézetbe. A legidézettebb tudósok közt tartották számon nemzetközi viszonylatban. Kutatási területe: A valószínűségelmélet és a matematikai statisztika határeloszlástételei. Megoldotta a valószínűségszámítás egyik legrégebbi, 1713-ból származó problémáját, a szentpétervári paradoxont. 2001-től az MTA tagja.

Jezsuita mennyiségtan- és természettantanár
A természetrajz és mennyiségtan tanára volt Kalocsán és Pécsett. 1903-tól évenként földolgozta a magyarországi naptárak csillagászati és kortani részét Budapest földrajzi koordinátái szerint. Sokoldalúságára jellemző, hogy ő tervezte a szertárak épületét a pécsi gimnáziumban. 1910 és 1913 között az intézmény rektora is volt. A fizika tanítása szempontjából fontos munkát írt a gimnázium Értesítőjének 1906-os számában. Már a kilencszázas évek elején a drót nélküli telegráffal kísérletezett, egyik elindítója volt a légelektromos megfigyeléseknek.

Vegyészmérnök
Egyetemi tanulmányait Münchenben végezte. Vegyészmérnöki oklevelének megszerzése után németországi gyárakban és rövid ideig Richter Gedeon mellett dolgozott. 1910-ben Kereszty György vegyészmérnökkel megalapította az "Alka" Vegyészeti Gyárat, amely 1913-ban a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára nevet vette fel. Richter Gedeon mellett Wolf nevéhez fűződik az önálló magyar gyógyszeripar megteremtése. A század elején kezdeményezte az akkoriban Magyarországon még nem létező szintetikus gyógyszerek gyártását. Az irányításával működő kutatógárda eredményei közé tartozik az ultraszeptil előállítása. Legnagyobb jelentőségű munkája a papaverin ipari gyártása volt. Wolf és kutatócsoportja a József Nádor Műegyetem Szerves Kémiai Intézetét irányító Zemplén Géza professzorral együttműködve az 1930-as években oldotta meg a feladatot. 1940-ben lemondott vezérigazgatói tisztéről. 1944-ben Németországba deportálták. 1945-ben hazatért és ismét, mint vezérigazgató hozzálátott a gyár újjászervezéséhez. Az ő munkálkodása tette újból naggyá a Chinoint. A gyár és az ország újjáépítése érdekében vállalt külföldi útján, túlfeszített munkája közben, Belgiumban rövid betegség után halt meg.

Matematikus, egyetemi tanár
Doktori fokozatát a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Témavezetője Kőnig Dénes volt. Középiskolai tanára volt T. Sós Verának. Tanítványa volt Lovász László és Pósa Lajos is. A gráfelmélet számos területén alkotott maradandót. Elsőként hangsúlyozta a maximum-minimum elv szerepét a kombinatorikus optimalizációban. Nagy fontosságúak a kritikus és a teljes gráfok elméletében, valamint a gráfelmélet általánosításaként felfogható hipergráfok elméletében elért eredményei. Erdős Pállal való barátsága az Anonymus-csoportban kezdődött és életük végéig tartott. Péter Rózsával együtt több középiskolai matematika-tankönyvet írt. 1991-től az MTA tagja.

Fizikus, egyetemi tanár
Tanulmányait a Lomonoszov Egyetemen végezte Moszkvában. 1963-tól az MTA KFKI Szilárdtestfizikai Kutatóintézetében (és a jogutódintézményekben) dolgozott haláláig. 1986-tól tudományos igazgatóhelyettes. 1975 és 1978 között a dubnai Egyesített Atomkutató Intézet Neutronfizikai Laboratóriumának tudományos igazgatóhelyettese. A Fizikai Szemle, az Élelmiszerfizika és a Neutron News szerkesztőbizottságának tagja. A fizikai tudomány kandidátusa címet 1972-ben nyerte el, 1983-ban az MTA doktora lett. 1997-óta habilitált oktató.(ELTE). Első főbb kutatási eredményeit a kondenzáltközegek és biológiai rendszerek Mössbauer-effektus segítségével végzett vizsgálatai során érte el. Később kidolgozta a repülési időmódszerén alapuló kisszögű neutronszórás-vizsgálat alapjait. Egyebek közt az immunglobulinok szerkezeti változásait vizsgálta így. Legújabb elismert eredménye az atomi felbontású neutron holográfia elvének felismerése és kísérleti bizonyítása. Tudományos munkásságának gyümölcse a több mint 200 publikáció, 2 könyv, továbbá 4 szabadalom. Tudását nemzetközi konferenciák sokaságán is szívesen megosztotta, előadóként és beszélgető partnerként egyaránt. Tucatnyi diplomamunka és doktorandusz téma vezetője volt. Több, nemzetközileg is elismert díj birtokosa. Ezek közül a legrangosabb A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008). (Cser András)

Orosz származású, amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Columbia Egyetemen doktorált 1951-ben, majd ugyanott dolgozott, 1958-tól a fizika professzoraként. 1979-től 1989-ig a Fermilab igazgatója volt, ezután az Illinois Institute of Technology professzora volt. 1956-ban R. Garwin és R. Weinrich társaságában kísérletileg kimutatták a gyenge kölcsönhatás paritássértését, a publikációval azonban megvárták Chien-Shiung Wu eredményeit, és a két cikk egymás mellett jelent meg a Physical Review-ben. 1962-ben Jack Steinbergerrel és Melvin Schwartz-cal neutrínónyalábot állítottak elő, és felfedezték a müon-neutrínót, megállapítva, hogy a töltött leptonok mindegyikéhez más-más neutrínó tartozik. 1977-ben a Fermilab egyik kísérletében felfedezték az első, b-kvarkot tartalmazó részecskét. Lederman jelentős tevékenységet fejtett ki a tudománypolitika és az oktatás modernizálásának területén is, 1991-től az American Association for the Advancement of Science elnöke is volt. Magyarul Az isteni a-tom címmel jelent meg a kísérleti részecskefizikáról, és általában a fizikai kutatás mindennapjairól szóló, életrajzi jellegű, jó humorral megírt könyve. 1988-ban fizikai Nobel-díjat kapott Jack Steinbergerrel és Melvin Schwartz-cal megosztva "a neutrínónyaláb módszerért, és a müonneutrínó felfedezésével a leptonok dublet szerkezetének kimutatásáért". (Piriti János)

Természettan- és mennyiségtantanár
Aradon, a főreál iskolában Antolik Károly szerettette meg vele a kísérleti fizikát. Tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte. Párizsi tanulmányútja után a budapesti műegyetemen lett tanársegéd az ásvány-földtani tanszéken. Innen tért haza egykori iskolájába, fizikatanárnak. Sok fizikai tárgyú ismeretterjesztő cikket írt. Fontos szerepet játszott az Eötvös-ingával folyó erdélyi mérések megszervezésében, lebonyolításában. (Dr. Radnai Gyula)

Meteorológus, csillagász
A budapesti tudományegyetemen tanult 1882-1886 között, közben az ógyallai csillagvizsgálóban végzett észleléseket, 1887-ben a műegyetem gyakorló csillagvizsgálójában is dolgozott. 1884-ben megalapította az első magyar nyelvű csillagászati folyóiratot, az Uraniat, melyből azonban csak két szám jelent meg. 1888-tól a Meteorológiai Intézetben dolgozott, közben a Kereskedelmi Minisztérium számára az országos pontos idő szolgálatot is ellátta. 1891-ben Münchenbe ment festészetet tanulni, innen súlyos idegbetegként tért haza, élete végéig a balassagyarmati kórházban ápolták.

Vegyészmérnök, hidrogeológus
A budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1911-ben, majd ugyanott az agrokémiai tanszéken dolgozott az 1. világháború kitöréséig. 1920-ban került a Magyar Királyi Földtani Intézetbe, ahol Treitz Péter mellett dolgozott. 1924-ben a budapesti Tudományegyetemen földtanból szerzett doktori fokozatot, majd Rockefeller-ösztöndíjat kapott s két és fél évig a zürichi Műegyetemen dolgozott. A Földtani Intézetbe tért vissza és itt dolgozott főgeológusként nyugdíjba vonulásáig. Foglalkozott a magyar medence negyedkori földtani történetével. 1939-től a kárpáti duzzasztógátak műszaki geológusa. Külföldön is nagy feltűnést keltett komplex geológiai, kőzetkémiai kutatási módszereivel és eredményeivel. Kutatási eredményeinek érvényességét a legújabb vizsgálatok is igazolták.

Mérnök
1922-ben szerezte oklevelét a budapesti műegyetemen. Számos Duna-híd tervezésében, építésének vezetésében játszott jelentős szerepet: dunaföldvári Duna-híd, Boráros téri és az óbudai Duna-híd. 1938 és 1942 között közlekedésépítéssel foglalkozott, legjelentősebb a Szeretfalva (Beszterce-Naszód vm.) - Déda (Maros-Torda vm.) vasútvonal tervezése és építése. Ezt azért kellett a háborús időszakban igen rövid idő alatt megépíteni, mert a II. bécsi döntés által létrehozott országhatár az anyaország és a Székelyföld közötti vasúti összeköttetést megszakította. 1943-1944-ig a Magyar Államvasutak igazgatója volt. 1945. februárjától a hadműveleti területeken irányította a lerombolt vasúti hidak ideiglenes helyreállítását. 1945-1959-ig a MÁV Vasúti Hídosztályának vezetője volt.

Francia fizikus
Igaz, hogy viszonylag későn, évekkel mérnöki diplomájának megszerzése után kezdte csak kutatni (kísérletileg és elméletileg is) a fény tulajdonságait, rövid életének utolsó évtizedében azonban számos meggyőző bizonyítékot talált és adott a fény hullámtermészetére. Kettős tükörrel és biprizmával demonstrálta a fény interferenciáját, pontosította a hullámok terjedésére vonatkozó Huygens elvet, ötletes eljárásokat talált ki a kör alakú nyílásokon és akadályokon létrejövő diffrakció tárgyalására. A polarizáció helyes értelmezéséhez jutott el azzal a feltételezéssel, hogy a fényhullámok transzverzálisak, majd a cirkuláris és az elliptikus polarizáció fogalmával sikerült értelmeznie a kettős törés és a színes polarizáció meglepő jelenségeit. A párizsi és a londoni akadémia is tagjává választotta. Nevét számos szakkifejezés őrzi a fizikában, ezek közül néhány: Huygens-Fresnel elv, Fresnel zónák, Fresnel lencsék, Fresnel formulák. (Dr. Radnai Gyula)

Jezsuita fizikatanár
1751-ben Trencsénben a jezsuita rendbe lépett, mint tanár főleg Nagyszombaton és Budán működött. A jezsuita rend felosztása Nagyszombatban érte, hol az egyetemen a kísérleti fizika tanára volt. Katona Istvánnal együtt megtarthatta tanszékét, mégpedig vizsgálat letétele nélkül. 1774-ben a bölcsészeti kar dékánja, ugyanekkor jelentették róla a királyi biztosok, hogy tudományos működésével az egyetemnek nevet, nevének pedig halhatatlanságot szerzett. 1777-ben az egyetem Budára költözködik, Horváth folytatja működését Budán, ahol 1784-ben újból dékán és 1785-ben rektor. 1791-ben harmincnégyévi tanárkodás után nyugalomba vonult. Több fizikai tankönyvet írt, melyek számos kiadást értek. Ezenkívül matematikai munkákat is adott ki.

Botanikus, jogász, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen természettudományi doktorátust szerzett. Előbb ügyvédjelölt, majd joggyakornok, jegyző, végül bíró (1913), utoljára Szombathelyen törvényszéki tanácselnök, de működött közben Komáromban és Pozsonyban is. A szegedi egyetemen tanár lett. Értékes adatokkal gyarapította Komárom, Pozsony és Vas megyék növényzetének ismeretét. Ő ismerte fel a kelet-alpesi flóra hazai szerepét és különítette el a Praenoricum flóravidéket. Nevét 15 növény viseli.

Villamosmérnök, egyetemi tanár
1951-ben a BME Gépészmérnöki Karán villamosmérnöki oklevelet szerzett. 1957-1959-ig az MTA KFKI Kutatóreaktor üzemvezető-helyettese, 1960-1972-ig a Reaktorkutatási Főosztály vezetője, 1972-1978-ig az MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet (AEKI) igazgatója, 1978-1989-ig az MTA KFKI főigazgatója volt. A magyarországi reaktorkutatások egyik elindítója és nemzetközileg is elismert művelője. Vezetésével készültek el az MTA KFKI-ban, ill. az AEKI-ben a ZR-1-ZR-5 jelű kritikus rendszerek, amelyekkel alapvetően új eredményeket ért el a különböző típusú reaktorzónák fizikai tulajdonságainak feltárása, a neutronok térbeli és energia szerinti eloszlásának vizsgálata, ill. a reaktorok nukleáris biztonságában rendkívül fontos szerepet játszó üregeffektus és hőmérsékleti reaktivitás kutatása terén. Nevéhez fűződik az ún. in-pile dozimetria mérési metodikájának kidolgozása, később az ő irányításával készült el a BME oktató és kutató reaktora, ill. valósult meg az üzembe helyezése. 1982-től az MTA levelező, 1998-tól rendes tagja volt.

Angol matematikus és asztrológus
Korának egyik legtanultabb embere. Cambridge-ben, és Louvain-ban folytatta matematikai és csillagászati tanulmányait, Gemma Frisius-szal szoros barátságot kötött. 1550-ben Párizsban az Egyetemen nagy érdeklődést keltő előadásokat tartott Euklidesz Elemeiről, professzori állást is ajánlottak neki, de ezt nem fogadta el. Visszatért Angliába, ahol arisztokraták, tengeri kereskedelemmel foglalkozó társaságok, majd I. Erzsébet alatt a királyi udvar tanácsadója lett navigációs és más kérdésekben, térképeket is készített, szaktudását többen hasznosították az angol felfedezők közül. (Ő vezette be a Brit Birodalom kifejezést.) Egyidejűleg csillagászati tanulmányai nyomán asztrológiával is foglalkozott, nem érzett ellentmondást a két terület között. Pályafutásának második részét már túlnyomóan a mágiának és hermeticizmusnak szentelte. Európában, Csehországban és Lengyelországban királyi udvarokban tartott demonstrációkat. 1584-ben Magyarországon is végzett - sikertelen - aranycsinálási kísérleteket. Övé volt korának legnagyobb könyvtára. Mária királynőnek nemzeti könyvtár alapítását, Erzsébet királynőnek a Gergely-féle naptárreformhoz hasonló reform bevezetését javasolta, mindkettőt eredménytelenül.

Angol csillagász
Oxfordban teológiát tanult és 1719-ben Wanstead-be ment, mint diakónus. A csillagászat iránti érdeklődése miatt lemondott hivataláról és a tudománynak szentelte tevékenységét. 1921-ben lett az oxfordi egyetem professzora, Halley halála után 1742-ben a greenwichi obszervatórium igazgatója. 1728-ban felfedezte a fénysugarak aberrációját, mozgó megfigyelőhelyről nézve látszólagos eltérését, amelynek következménye a csillagok látszólagos mozgása az égen - valójában a Földnek a Nap körüli, illetve saját tengelye körüli forgása és 1748-ban a Föld forgástengelyének nutációját, a Nap, a Hold és a csillagok együttes hatására történő, kis mértékű ingadozását. A párisi akadémia 1748-ban külső tagjává választotta, a Royal Society-be 1752-ben vették fel.

Svájci csillagász, matematikus
Johann Bernoulli unokája, Johann II. Bernoulli fia. Baselban és Neuchatelben tanult. 13 éves korában a filozófia doktora lett. 1767-től Berlinben királyi csillagász és a berlini csillagvizsgáló igazgatója volt. Hosszabb európai utazásokat tett, korának számos tudósával folytatott levelezést. Több csillagászati és matematikai folyóirat kiadója volt. Csillagászati, földrajzi és matematikai munkákat írt, többek között a valószínűségszámítás területén is ért el eredményeket.

Erdőmérnök
A selmecbányai erdészeti főiskolán nyert oklevelet 1888-ban. 1889-től Besztercebányán állami erdész, 1907-ben erdőmester, 1908-tól a földművelésügyi minisztériumban dolgozott, 1919-ben helyettes államtitkár és az erdő- és faügyek kormánybiztosa, 1924-25-ben, nyugdíjazásáig c. államtitkár. Kezdeményező szerepe volt az Alföld átfogó fásításának megindításában. Nevéhez fűződik az állami erdőigazgatás újjászervezése és a természetvédelmi törvény megalkotása. Erdőgazdálkodási programjának megalapozása s az erdőtelepítések lehetőségeinek bizonyítása érdekében úttörő gazdaság- és erdészettörténeti kutatásokat végzett. Alapító tagja és elnöke volt az Országos Természetvédelmi Tanácsnak és az Országos Erdészeti Egyesületnek. Forrást a Bükkben és kilátót a Nagy-Hárshegyen neveztek el róla. 1924-től az MTA tagja.

Matematika- és fizikatanár
Debrecenben, a Református Kollégiumban ő vette át K. Kiss Józseftől a gazdagon felszerelt fizikaszertárat. Leghíresebb tanítványa, Bay Zoltán így emlékezett vissza tudós tanárára: "Később, mikor nyugdíjba ment, Pestre költözött s fölkeresett a Műegyetemen, ahol atomfizikát tanítottam. Bejött az előadásaimra, előtte s utána a tanári szobában beszélgettünk... A tudományszomj mindaddig élt benne, míg ismertem, és nyilván ez a tudomány felsőbbsége iránti tisztelet volt az, amit a diákjaiba, is sikerült neki átültetnie..."

Matematika-fizika szakos tanár, gyakorlógimnáziumi igazgató
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg tanári oklevelét, majd ugyanitt - Tangl Károlynál - doktorált fizikából. A békési református gimnáziumból németországi tanulmányútra küldték, innen hazatérve a hazai oktatási reformkísérletek lelkes támogatójává vált. 1917-ben Schneller István a kolozsvári tanárképző intézet mellé szerveződő gyakorlógimnáziumba hívta, ennek tanára, majd igazgatója lett. 1919-ben az iskolát átvették a román hatóságok. Családjával együtt szülőhelye közelébe, az akkor cseh megszállás alatt lévő területre kellett áttelepülniük. 1920-ban térhetett vissza Magyarországra, haláláig a sárospataki református kollégiumban tanított. Jelentős fizikai szakmódszertani és didaktikai munkássága, melynek keretében elsőnek foglalkozott a magyar fizikai szaknyelv történetével.

Biológus
Egyetemi tanulmányokat a szegedi egyetem orvostudományi karán folytatott 1945-1951-ig. Orvosi diplomája megszerzése után beiratkozott a természettudományi kar vegyész szakára is és 1955-ben kapta meg oklevelét. Az orvosvegytani intézetben kezdett el dolgozni, majd hosszabb-rövidebb ideig kutatott a szerves kémiai, állatélettani, biokémiai tanszéken. 1974-től vezette az egyetem biokémiai tanszékén belül a biológiai izotóp laboratóriumot, mely 1990-től önálló egységként működött. 1952-től tagja volt a magyar kémikusok egyesületének, megalakulásától a magyar biokémiai egyesületnek és a magyar biológiai társaságnak, 1985-től a német biológiai kémiai egyesületnek, 1993-tól a magyar szabadgyök társaságnak. Kutatási területe: fermentációs technikai és redox vizsgálatok mikroorganizmusokkal és gombákkal.

Német fizikus, geológus
Paul Erman fia. Berlinben és Königsbergben tanult, 1832-től a bécsi egyetem magántanára majd fizikaprofesszora volt. 1874-ben a Royal Society külső tagjának választotta. Több világ körüli utazást is tett, melyek célja a Föld egész területére kiterjedő mágnesességi mérések szervezése és végrehajtása volt. Eredményeit később több kötetben dolgozta fel, melyek Gauss földmágnességi elméletének is értékes alapjául szolgáltak. (Piriti János)

Fizikus, mérnök
Fizikusi képesítést a cambridge-i egyetemen szerzett. 1947-ben hazatért, a Közgazdaságtudományi Egyetem docense, majd 1950-től 1952-ig az MTA Központi Hivatala elnökségi titkárságának vezetője lett. 1952 és 1956 között koholt vádak alapján bebörtönözték, börtönéve alatt felvázolta a numerikus vezérlésre épített üzem elképzeléseit. 1956 és 1960 között az MTA Kibernetikai Kutatócsoportjának volt a munkatársa. 1965-től a SZTAKI-ban a gépipari automatizálás kérdéseivel foglalkozott. Nevéhez fűződik a grafikus megjelenítő, és a bonyolult felületek önműködő kialakítására alkalmas, több dimenzióban mozgó szerszámgépvezérlés megvalósítása. Úttörő részt vállalt a geometriai modellezés és a számítógépes grafika hazai eszközeinek kidolgozásában. Az alak- és helyzetfelismerésre kidolgozott eszközei növelték a robotok intelligenciáját. Mai napig működő iskolát teremtett fiatal tehetségek nevelésével, ösztöndíjakhoz, külföldi tanulmányokhoz való juttatásával, ami abban az időszakban még kivételes lehetőségeket nyújtott a szakmai fejlődésre. 1978-ban Állami Díjjal, 1984-ben Pattantyús Ábrahám-emlékéremmel tüntették ki.

Vegyész, egyetemi docens
1965-ben szerzett vegyészdiplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd a Bognár Rezső akadémikus vezette Szerves Kémiai tanszéken működő MTA Antibiotikumkémiai Kutató Csoportban kezdett dolgozni. 1991-től a Szerves Kémiai tanszék munkatársaként folytatott kutatói és oktatói tevékenységet egyetemi docensi beosztásban, 1999-ben habilitált. Munkásságával a szénhidrát-kémiai alapkutatások területén alkotott maradandót. A gyakorlati alkalmazások lehetőségeit sem tévesztette szem elől, és törekedett az általa ígéretesnek tartott vegyületek biológiai hatásainak felderítésére. Kapcsolatokat ápolt több hazai és külföldi (német, osztrák, svájci) kutatócsoporttal. Vendégkutatóként több évet dolgozott Hamburgban és Zürichben.

Francia természettudós, matematikus, fizikus, csillagász, filozófus, lisieux püspöke
Korának egyik legműveltebb és legsokoldalúbb elméje volt. A természettudományos kutatásban fejtett ki jelentős munkásságot. Foglalkozott a Föld tengely körüli forgásának problémájával, a Föld mozgása elleni arisztotelészi érvek bírálatával. Arisztotelész több munkáját fordította le latinból franciára. Nézeteit a Föld mozgása mellett fejtette ki. Tanaival sok tekintetben Galileit előzte meg. Elsőként használta a matematikában a grafikus koordináta ábrázolást, Descartes analitikus geometriájának megsejtője, sőt ötletadója lett. Bevezette a törtkitevős hatványokat. Oresme pénzügyi munkája kapcsolódik a pénzügyi politikához. Szerinte az ország pénzügyi rendszere addig nem lesz stabil, amíg az uralkodó önkényesen változtatja a pénzt. Első volt, aki közgazdasági problémákkal foglalkozott.

Francia csillagász
Párizsban jogot tanult, azonban Delisle csillagászati előadásait is hallgatta. Jogi tanulmányainak befejezése után kiküldték Berlinbe, hogy méréseket végezzen a Mars és a Hold parallaxisának meghatározására. Clairaut mellett dolgozott a Halley-üstökös pályájának pontosabb meghatározásán. 1762-től 46 éven át Delisle utódaként a Collège de France asztronómia tanszékének tanára volt. 1761 és 1769 között részt vett a Vénusz két Nap előtti átvonulásának megfigyelését célzó nemzetközi együttműködés megszervezésében. 1795-től a párizsi obszervatórium igazgatója volt. Főképpen a bolygók mozgásának elméletével foglalkozott. Kiadott egy Hold-atlaszt és 1801-ben egy csillagkatalógust, amelyben 47 ezer objektumot írt le. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Angol matematikus
Cambridge-ben a Trinity College-ben tanult, majd itt is tanított fizikát és csillagászatot. Az oktatásban számos szemléltetőeszközt használt. Legnevezetesebb ezek közül az 1780-ban általa feltalált és róla elnevezett ejtőgép, melynek segítségével a szabadesést lassítani, s így a dinamika első törvényét kísérletileg vizsgálni és bizonyítani lehet. 1784-ben állami szolgálatba lépett, a kincstár számára végzett pénzügyi számításokat, azonban emellett továbbra is folytatta matematikai és fizikai tanulmányait. Eredményeket ért el többek között a hajók stabilitásának vizsgálatában, terveket készített egy, a Temzén építendő vashíd építésére. A Royal Society tagjává választotta.

Ír fizikus, matematikus
A Royal Belfast Academical Institution, Queen's University Belfast-ban és St John's College, Cambridge-ben fizikát, majd a Queen's College, Galway-ben matematikát tanult. 1903-ban a matematika professzora a Cambridge-i egyetemen. Nevét ma a fizikusok leginkább a Larmor-precesszió (atomok, elektronok mágneses momentumának precessziója külső mágneses térben) kapcsán szokták emlegetni. Elméleti fizikus volt, aki meggyőződéssel hitt az éterben és Írország egységében. Lorentz pártján volt Einsteinnel szemben a távolság- és idődilatáció kérdésében. Elméletileg helyesen határozta meg a gyorsuló elektron sugárzási terét és az elektronok rezgésére vezette vissza a színképvonalak felhasadását külső mágneses térben.

Holland születésű, amerikai fizikus
A leideni egyetemen Paul Ehrenfest előadásait hallgatta. Már ekkor felvetette George Uhlenbeckkel együtt, hogy az elektronnak saját perdülete (spinje) lehet, az ehhez tartozó saját mágneses momentummal együtt. Ehrenfest vezetésével doktorált 1927-ben, majd az Egyesült Államokban a michigani egyetem professzora lett és maradt 1946-ig. A második világháború végén ő volt a tudományos irányítója annak a felderítő akciónak, melynek célja a német atomkutatás eszközeinek, produktumainak és az ezt kifejlesztő tudósoknak a felderítése és USA-ba szállítása volt. A háború után a brookhaveni laboratórium vezetőjeként, valamint a Physical Review főszerkesztőjeként lett neve közismert a fizikusok táborában az egész világon. Egyiptológiával is foglalkozott, az általa feltárt és hazahozott régészeti kincseket ma múzeumban őrzik a michigani egyetemen. (Dr. Radnai Gyula)

Amerikai fizikus
Coloradóban és Stanfordban tanult fizikát. 1955-től a kaliforniai Hughes Research Laboratories munkatársa volt. Főként a koherens mikrohullámú sugárzást előállító, 1953-ban létrehozott mézer keltette fel érdeklődését. A világ első működő lézerét 1960. május 16-án mutatta be először, rendszere gyakorlatilag egybefüggő fénysugarat hozott létre rubinatomok stimulálása révén. Sikerét mesterséges rubinok alkalmazásának köszönhette. A lézertechnológiát a CD- és DVD-olvasókban, vonalkód-olvasókban, lézernyomtatókban alkalmazzák a leggyakrabban, de számos ipari, gyógyászati és katonai alkalmazása. A lézersugár monokromatikus, azaz időben és térben koherens fénynyaláb, amelynek energiája kis térrészre koncentrálódik. A 60-as évektől kezdve lézereszközöket gyártó cégeket alapított. 1977-ben csatlakozott a TRW Electronics of Californiahoz. Maimant kétszer jelölték Nobel díjra, de egyszer sem nyerte el azt.

Matematikatanár
Hosszú tanári pályáját Egerben kezdte, majd Baján meg Ungváron folytatta. 1872-től a Markó-utcai főreáliskolában Beke Manó és Rados Gusztáv is a tanítványai voltak. Több tankönyvet írt.

Kísérleti fizikus
1940-ben szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szülővárosában, az akkor még Tisza István nevét viselő tudományegyetemen. Elkísérte Gyulai Zoltánt a visszacsatolt Kolozsvárra, majd egy év múlva katonai behívót kapott. A háborúból két év hadifogság után tért haza 1947-ben, és Szalay Sándor tanársegéde, majd adjunktusa lett Debrecenben. Kutatási feladata a magfizikai folyamatokban keletkező gyors neutronok fotoemulziós módszerrel történő detektálása lett. 1954-től kezdve tevékeny részt vállalt az ATOMKI megalapításában, létrejöttében. 1967-től 1976-ig ő volt az intézet tudományos igazgatóhelyettese, 1979-ben egyik volt tanítványával megosztott Akadémiai- díjat kapott a nukleáris nyomdetektoros módszer továbbfejlesztéséért. 1963-ban a fizikai tudomány kandidátusa, 1981-ben a fizikai tudomány doktora fokozatot szerezte meg. Száznál több tudományos publikációjára több mint háromszáz, többségében nemzetközi közlemény hivatkozik. A 80-as években még megszerkesztette az intézet történeti kronológiáját. (Dr. Radnai Gyula)

Angol matematikus, csillagász
Cambridge-ben a csillagászat professzora volt. A Royal Society tagja volt. Newton egyik legkiemelkedőbb társa, hasonló gondolatmenetet követve, már 1715-ben közel jutott az Euler-képlethez. A Principia második kiadásánál 1709 és 1713 között segített Newtonnak. Okkal mondta róla halála után Newton: "Ha Cotes tovább élt volna, akkor most tudnánk valamit." A szögnek az ívhosszal való mérésének elvét Cotes-nek köszönhetjük. Nála már minden készen volt a radiánnal kapcsolatban. Felismerte, hogy ez egy természetes szögmérték. Az ő ötlete volt 1714-ben a radián kifejezés.

Német-orosz kémikus
A Struve-dinasztia második generációjának tagja, Friedrich Georg Wilhelm Struve fia. 1845-ben végzett a dorpati egyetemen. 1846-ban látogatást tett Berzeliusnál, 1849-től 1867-ig a szentpétervári egyetem ásványtan tanszékén dolgozott. Munkásságának fő területe a szervetlen analitikai kémia volt, módszereket dolgozott ki pl. az arzéntartalmú vegyületek kimutatására. 1867-ben Tbilisziben lett kriminalisztikai orvosszakértő, ahol nem csupán a kémiai analízis, hanem a fotográfia módszereit is felhasználta munkája során. 1886-ban Szocsi ásványvizeit vizsgálta. Munkásságának elismeréseként 1876-ban az orosz akadémia tagjai sorába választotta. Felesége Euler egyik dédunokája volt. (Piriti János)

Amerikai csillagász, távcsőkészítő
A Clark család Cambridge-ben működő távcsőkészítő műhelyének kiemelkedő szerep jutott az amerikai csillagászat múlt század végi robbanásszerű fejlődésében. Ám nemcsak távcsövek készítésében, hanem csillagászati megfigyelésekben is jártasak voltak; Alvan Clark fiával, Alvan Graham Clarkkal 1862. január 31-én távcsőtesztelés közben felfedezte a Sírius kísérő csillagát.

Német kémikus, Nobel-díjas
A Berlini és a Kieli Egyetemen tanult kémiát és az utóbbin szerzett doktorátust 1926-ban. Az első cikket 1928-ban írták Dielsszel a diének kinonnal történő reakciójáról. Alder 1934-től 1936-ig Kielben a kémia professzora volt. Az IG Farbennek, az akkori világ legnagyobb vegyipari konszernjének kutatási igazgatójaként alapkutatásait műanyagok kifejlesztése érdekében végezte. 1940-ben a kémia professzora és a kémiai intézet igazgatója lett a Kölni Egyetemen. 1950-ben Otto Dielsszel megosztott kémiai Nobel-díjat kapott a ciklikus szerves vegyületek széles körben felhasznált szintetizálási módszerének kifejlesztéséért. Elsőnek bizonyították be kísérletileg e reakció természetét, és mutatták ki alkalmazhatóságát egy sor gyűrűs vegyület esetében.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemen 1913-ban szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1913-1921 között a Gépelemek Tanszékén tanársegéd. A Fejes Gépgyár tervezési irodáját vezette, ahol iskolai repülőgépek, MÁV-sínautók motorjait tervezte. 1928-1934 között a MÁVAG traktorszerkesztői irodájában többek között kifejlesztette a MÁVAG-Lechner-traktort. 1949-től a Láng-gyár konstruktőre volt. Közben az Állami Műszaki Főiskolán tanított 1947-től, 1953-ban a BME professzorává nevezték ki. A tömeggyártást és a méréstechnikát oktatta. Ezek mellett kiemelkedő szerepet töltött be a magyar és a nemzetközi szabványosításban. 1919 és 1923 között a Magyar Mérnök- és Építész-egylet Gépészeti, Elektrotechnikai és Gyáripari Szakosztályának jegyzői tisztségét látta el.

Amerikai mérnök, feltaláló, író.
A philadelphiai Central High School tanáraként Elihu Thomsonnal számos kísérletet végeztek az indukciós tekercsek, dinamók, a drótnélküli átvitel témaköreiben. 1881-ben szabadalmaztatták az ívlámpákra épülő világítás-rendszerüket, (Thomson-Houston-generátor). 1879-ben alapították a Thomson-Houston Electric Company vállalatot, amely az Edison General Electric Company-val egyesülve General Electric néven működött tovább. 1894-ben Edison korábbi munkatársával, Arthur Kennellyvel tanácsadó céget alapított, a korabeli szakirodalmat értékes műveikkel gazdagították. Számos tudományos és mérnöki szervezet tagja volt, két alkalommal pedig az American Institute of Electrical Engineers elnöki tisztét is betöltötte. (Piriti János)

Meteorológus, r. katolikus lelkész
Magyarország éghajlatának korai kutatója. Egerben tanult teológiát, 1871-ben pappá szentelték. Több helyen káplán, majd ugyancsak több helyen, 1891-től Túrkevén plébános. 1883-tól végzett igen gondos meteorológiai megfigyeléseket, Túrkevén saját költségén jól felszerelt időjárási észlelő állomást rendezett be, észleléseinek minősége az előírásos követelményeket jóval meghaladta. (Szélirány-változások, felhők vonulása, zivatarok.) Az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet évkönyvei alapján feldolgozta az ország egyes vidékeinek éghajlati elemeit. Tanulmányait főleg az Időjárás c. lapban és a Természettudományi Társulat kiadványaiban közölte. Fontosabbak: a május havi meteorológiai viszonyokról (tavaszi fagyokról, 1886), a zivatarokról (1889). A Magyar Meteorológiai Társaság a kiemelkedő észlelői tevékenység elismeréséül 1934-ben Hegyfoki Kabos Emlékérmet alapított. (Bartha Lajos)

Kémikus, tanár
Kémia-természetrajz szakon tanári oklevelet szerzett a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán, ahol három éven át tanársegéd, 1920-ban szerves kémiai tárgykörből szerezte meg doktorátusát. Ezután a budapesti Kemény Zsigmond reáliskolában tanított, közben Konek Frigyes mellett az Országos Chemiai Intézetben folytatta tudományos kutatómunkáját. 1927-1928-ig ösztöndíjjal az USA-ban az ottani iskolarendszert tanulmányozta. Hazatérve az Országos Közoktatási Tanácsnál tanácsos. 1937-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Szakoktatási Ügyosztályának vezetője. 1950-től nyugdíjasként az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ munkatársa, 1962-től a Magyar Vegyészeti Múzeum tudományos munkatársa is. Úttörője, kidolgozója és fejlesztője volt hazánkban az ún. "munkáltató" vagy "cselekedtető" kémiatanítási módszernek, ahol a diákok adott feladatokkal kísérletezve, mintegy önállóan, maguk jutnak a kívánt felismerésekhez. Számos didaktikai és több kémiatörténeti tanulmányt, könyvet írt.

Kohómérnök, gépészmérnök
1954-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen kohómérnöki oklevelet szerzett. 1959-1962-ig aspiráns volt, 1962-ben Moszkvában szerzett kandidátusi fokozatot. 1962-1964-ig a Csepel Fémmű kutatási osztályvezetője, 1964-1975-ig igazgatója, 1975-1983-ig a Csepel Vas- és Fémművek műszaki igazgatója. 1986-1990-ig az Ipari Technológiai Intézet igazgatója volt. Fémfizikával, anyagtudománnyal és finomkohászati kutatásokkal, elsősorban különleges fizikai, kémiai és mechanikai tulajdonságú anyagok makro- és mikroszerkezetének vizsgálatával foglalkozott. Elméletileg megalapozta az oxigénmentes, nagy villamosvezető képességű rézhuzal ipari gyártását. 1976-tól az MTA levelező tagja volt.

Mérnök, matematikus, egyetemi tanár
A Műegyetemen tanult Budapesten, majd a Dunai Vasmű mérnök-matematikusa lett Dunaújvárosban. Szegeden szerzett matematikus diplomát (1972). Már 1971-től tanársegéd Kalmár László mellett; nyugdíjazásáig a szegedi Bolyai Intézet munkatársa volt. Doktori disszertációját Leindler László témavezetésével írta. Kiváló oktatói tevékenysége mellett matematikatörténeti dolgozatokat publikált. A lelkesítő előadásai és az általa megírt érdekességek sok fiatalt vonzottak a matematikus pályára. A szegedi természettudományi kar beiskolázási propaganda tevékenységét is ő irányította hosszú ideig. A Bolyai János Matematikai Társulat Emlékőrző bizottságában Péter Rózsa utóda volt az elnöki székben. Csákány Béla professzorral együtt írták meg a Bolyai Intézet történetét. (Hujter Mihály)

Svéd matematikus
Az uppsalai egyetemen tanult. Aktív tagja volt az Uppsalai Matematikai Társaságnak. 1917-ben az uppsalai egyetem docense, 1923-ban a Lund Egyetem professzora. 1924-ben megpályázta és elnyerte a stockholmi egyetem professzori állását. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia 1926-ban választotta tagjai közé. 1927-től a Mittag-Leffler Intézet igazgatója, az Acta Mathematica szerkesztője lett. A klasszikus analízis és annak alkalmazásainak területén ért el eredményeket. A Carleman-egyenlőtlenség a matematika, ezen belül az analízis egyik fontos, konvergens sorokra vonatkozó eszköze.

Orvos
Orvosi diplomáját a pesti egyetemen 1791-ben szerezte. Bécsi, majd svájci kórházakban folytatott gyakorlat után 1795-ben Pesten telepedett le. Orvosi hivatása mellett foglalkozott mineralógiával, kémiával; támogatta a nyelvújítási harcot. Küzdelmet folytatott a tudománytalan orvosi irányzatok ellen. Jelentős ismeretterjesztő munkát végzett. Az első magyar nyelvű kémia és törvényszéki orvostan szerzője. Ásványtani könyve is jelentős. 1832-től az MTA tagja

Statisztikus
1828-ban végzett ügyvédként Pozsonyban. 1836-ban Pesten telepedett le és statisztikai munkásságot folytatott. 1843 és 1847 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület előadója, a Magyar Iparegyesület választmányi tagja, majd 1847-től aligazgatója, az ellenzéki Nemzeti Kör alelnöke. 1848-ban az Országos Statisztikai Hivatal vezetője volt, a szabadságharc után egy ideig bujdosnia kellett. 1857-ben az Első Magyar Általános Biztosító Társaság életbiztosítási ügyosztályának vezetője volt. Kidolgozta az élettartam és a halálozás valószínűség-táblázatait. 1860-tól újságíróként működött, élete végén a Statisztikai Hivatal díjnokaként működött. Magyarország statisztikájának megalapozója volt. Forrásértékű munkáiban számba vette az ország anyagi és szellemi erőforrásait, bemutatta az államhatalmi és a kereskedelmi rendszert. Fejlődésében ábrázolta az ország helyzetét, összehasonlítva azt a külföldi viszonyokkal. Statisztikai munkáin kívül térképeket is kiadott. 1837-től az MTA levelező tagja volt, mivel azonban székfoglalót nem tartott, az Akadémia törölte tagjai sorából.

Magyar születésű amerikai fizikus
1925-ben holtversenyben Teller Edével és Fuchs Rudolffal első lett a matematikai Eötvös versenyen. A Pázmány Péter Egyetem matematika szakán két évet végzett, 1927-ben Németországba ment. Később beiratkozott a göttingeni egyetemre, majd 1930-ban Lipcsében Heisenberg tanszékén kvantummechanikával kezdett foglalkozni. Teller Edével közösen írtak egy cikket az infravörös molekuláris spektrum egy tulajdonságáról. Tisza Budapesten, Ortvay Rudolfnál védte meg egyetemi doktori disszertációját. 1930-ban hazatért, de kommunista iratok terjesztésében való részvételért letartóztatták, és elítélték. Szabadulása után Landau hívta meg 1934-ben Harkovba, az Ukrán Fizikai-Technikai Intézetbe. Érdeklődése itt fordult a termodinamika felé. 1937-ben Szilárd Leó közvetítésével a Párizsban dolgozó Fritz Wolfgang London munkatársa lett. Legnevezetesebb eredménye a szuperfolyékonyság 1938-ban felállított kétfolyadékos elmélete. Az 1940-es franciaországi német bevonulás miatt az USA-ba emigrált. 1941-ben kapott állást az MIT-n, itt volt professzor nyugdíjbavonulásáig, 1974-ig. Fő oktatási területe a termodinamika lett, "Generalized Thermodynamics" (Általánosított termodinamika) című könyve mindmáig e tudományág egyik alapműve. Az oktatást és a kutatást nyugdíjbavonulása után is folytatta. 101 éves korában halt meg.

Francia feltaláló
Egy helyi, saját műhellyel rendelkező takács fiaként beleszületett a textiliparba, sőt, anyja is szövőasszonyként dolgozott egy selyemmanufaktúrában. Szülei halála után a műhelyt örökölve a mintaszövéstechnikájának mechanikussá tételébe ölte minden energiáját és pénzét. Az 1800-as évek elején megszületett a lyukkártyásvezérlésű szövőszék, ami a Vaucanson-féle mintaszövőszék továbbfejlesztése volt. A lyukkártya vezérlést később több számítógépnél is alkalmazzák. Napjainkban többek között a Wuppertali Történeti Múzeumban lehet eredeti Jacquard szövőszéket megtekinteni.

Német matematikus, fizikus
Halléban az árvaház oktatási intézményében tanult, ahol a matematikát és fizikát Karl Mollweide tanította. 1815-től kezdte egyetemi tanulmányait, építésznek készült, de Frierdich Pfaff és Gauss előadásai hatására matematikának szentelte életét. 1820-ban szerzett Halléban doktorátust, 1821-ben a torgaui gimnázium tanára lett, majd 1828-ban Brandenburgban tanított matematikát és fizikát. 1833-ban elfogadta a greifswaldi egyetem meghívását, ahol ezt követően harminckilenc éven át a matematika rendes professzora volt, elnyerve végül a titkos kormánytanácsosi címet. Legismertebb a matematikai szótárral kapcsolatban végzett munkássága. 1841-től kezdve kiadta a gimnáziumi tanároknak szánt Archiv der Mathematik und Physik című folyóiratát. Ebben a folyóiratban jelenik meg először külföldön a két Bolyai neve, 1868-ban. Több tudományos társaság tagjává választotta, köztük 1860-ban tagja lett az MTA-nak.

Svéd matematikus
Szokatlan kettős vezetékneve úgy keletkezett, hogy édesapja (Leffler) neve elé odavette édesanyja (Mittag) vezetéknevét is. Uppsalaban végezte el az egyetemet, ugyanitt doktorált 1872-ben. Utána tanulmányutat tett Párizsban, Göttingenben majd Berlinben, ahol Weierstrass tanítványaként vált elismert matematikussá. Főképpen függvénytannal foglalkozott. Felfedezései közül a Mittag-Leffler tétel ma is egyik sarkalatos tétele a függvénytannak. 1881-ben megalapította az Acta Mathematica című folyóiratot. Helsinkiben, majd Stockholmban lett egyetemi professzor, 1883-tól a svéd tudományos akadémia tagja. 1884-ben elintézte, hogy az orosz Szofja Kovalevszkaját is meghívják Stockholmba egyetemi tanárnak, aki ezzel Európában az első női egyetemi professzor lett. Egész életén át a 19. században még kevéssé elismert kutatónőket, női tudósokat támogatta. 1903-ban már a Nobel díjakat kitűző bizottság tagjaként sikerült elérne, hogy Pierre Curie kérésére a felesége, Marie Curie is részese lehessen a megítélt Nobel-díjnak. 1902 óta volt kültagja a Magyar Tudományos Akadémiának, 1910-ben pedig tagja a Bolyai-díjat odaítélő bizottságnak. Stockholmi villáját, benne az egész életében gyűjtött értékes matematikai könyvtárával végrendeletileg a svéd tudományos akadémiára hagyta, megalapítva ezzel a Mittag-Leffler Intézetet. (Dr. Radnai Gyula)

Francia statisztikus, demográfus
Orvosi diplomát szerzett. Apjának, a párizsi városi statisztikai hivatal igazgatójának hatására kezdett demográfiai tanulmányokkal és statisztikai analízissel foglalkozni. Apja halála után, 1883-ban őt választották meg a párizsi városi statisztikai hivatal igazgatójának, ezt a posztot 1913-ig töltötte be. Ugyancsak apja után ő lett a demográfia professzora az École d'Anthropologie-ban. 1891-93 között ő volt annak a bizottságnak az elnöke, amely kidolgozta a halálokok nemzetközi osztályozásának rendszerét. Ennek továbbfejlesztésével jött létre a betegségek nemzetközi statisztikai osztályozásának nemzetközileg elfogadott, és ma is Bertillon-osztályozásnak nevezett rendszere. Számos munkája jelent meg a népesedés, születés és halálozás témakörében, szorgalmazta a születések számának növekedését.

Gyermekgyógyász, egyetemi tanár
1880-ban avatták orvosdoktorrá. 1883-tól a Stefánia-gyermekkórház főorvosa. 1885-ben magántanár, 1891-ben rk. tanár a gyermekgyógyászatból. 1902-29-ben a gyermekgyógyászat r. tanára a budapesti egyetemen. Működése idején lett a gyermekgyógyászat kötelező szigorlati tantárgy. Bevezette Magyarországon a diftéria intubációs kezelését, szérumgyógyítását, és nemzetközi felkérésre klinikailag ellenőrizte a Behring-féle védőoltás hatását. Megállapította a varicella és a herpes zooster közötti összefüggést. Közreműködött a poliomyelitis kórtanának tisztázásában. Fontos szerepet töltött be a társadalmi csecsemővédelemben. 1923-tól az MTA tagja.

Filozófus, teológus, atomista filozófiai író
Tanulmányait Sopronban és Wittenbergben végezte, itt ismerte meg Bayer Jánost, későbbi eperjesi tanártársát. Wittenbergi mintára itthon, Breznóbányán metafizikai és teológiai disputákat rendezett. 1661-ben iskolaigazgató-helyettes majd iskolaigazgató lett. 1667-1670-ig az eperjesi evangélikus teológiai főiskola tanára. 1676-1687 között a nagyszebeni evangélikus főiskolán a teológia és a filozófia tanáraként működött. Filozófiai nézeteiben a haladó P. Gassendi-féle materialista tendenciájú atomisztika híveként szembefordult a katolicizmus skolasztikus-arisztotelészi filozófiájával. 1687-től haláláig pap volt. Czabán rendkívüli termékeny író volt. Kiterjedt munkásságából azonban csak egy műve foglalkozik kimondottan természettudományos kérdéssel, az atomok létét bizonyítja huszonnégy érv segítségével.

Orvos, kémikus, műegyetemi tanár
A pesti egyetem orvosi karán 1836-ban szerzett oklevelet. 1836-1840-ben tanársegéd a kémiai és botanikai tanszéken, 1841-ben egyik alapítója a Magyar Természettudományi Társulatnak. A hazai kőszenek egyik első kutatója. 1843 és 1847 között az Iparegyesületben népszerű előadásokat tartott a kémiai technológiákról. 1847-től a József Ipartanoda (a Műegyetem jogelődje) kémia és technológia tanára, 1847-ben hosszabb külföldi tanulmányutat tett. A szabadságharc bukása után elmozdították állásából, haditörvényszék elé állították. 1850-ben foglalhatta el ismét állását. 1855-ben észak-amerikai tanulmányutat tett, 1873-1874-ben a műegyetem rektora. 1884-1887-ben képviselő. Tudományos működése elsősorban az analitikai kémia területére esett. Értékes munkát fejtett ki az ország természeti kincseinek, elsősorban ásványvizeinek és kőszeneinek megismerésében. Botanikával is foglalkozott, Pécs flórájának egyik leírója. 1845-től az MTA tagja. Apja Nendtvich Tamás.

Fizikatanár
Elsők között volt az országban, akik tanulókísérletekre alapozva tanították a fizikát. Szenvedélyes eszközkészítő volt, szertárát és bemutatóóráit gyakran látogatták meg kollégák és tanárjelöltek is az egyetemről. Az akkoriban létezett Fizikai földrajz nevű tantárgyhoz színvonalas tankönyvet írt, melyben széleskörű meteorológiai és csillagászati ismereteket közölt a 14 évesek számára érthető nyelven. Szilárd Leót is ebből a könyvből tanította. (Dr. Radnai Gyula)

Német biokémikus, Nobel-díjas
A Német Egyetem (ma Strasbourgi Egyetem) elvégzése után (1878) itt és a Berlini Egyetem Élettani Intézetében dolgozott, majd 1895-ben a marburgi Élettani Intézet élettanprofesszora és igazgatója lett. 1901-ben Heidelbergben a Fehérjekutató Intézet vezetésével bízták meg. Elsősorban a fiziológiai kémia területén működött, a sejtmagok fehérjéinek vizsgálatával foglalkozott. Kossel fedezte fel a hisztidin nevű aminosavat 1896-ban, a timinsavat és az agmatint is. 1910-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a nukleinsavak és a fehérjék kémiájának vizsgálatában elért eredményeiért.

Német matematikus
1888-1910 között az Egyesült Államokban működött, majd visszatért Németországba. Az ő nevéhez is kapcsolódik a chicagoi egyetem erős matematikai iskolájának kiépítése. Főbb eredményeit a hiperelliptikus függvények és integrálegyenletek területén érte el.

Amerikai születésű brit bakteriológus, biológus,orvos
1884-ben kapott M.D. fokozatot a kaliforniai egyetemen, Berkeley-ben, majd Franciaországban, Németországban és Svájcban képezte tovább magát. 1900-ban a bakteriológia és a megelőző orvostudomány előadója lett Cambridge-ben. A biológia számos ágában ért el kimagasló eredményt. 1921-ben ő alapította meg a Cambridge-i Egyetemen a biológiai és parazitológiai intézetet. Jelentős, előremutató felfedezéseket tett az immunológia területén, steril körülmények közötti életet vizsgálva, a vér kémiájában és az ízeltlábúak, elsősorban a kullancsok által terjesztett betegségek területén. Számos könyvet, tanulmányt írt a bakteriológia, a szerológia, az egészségtudomány, a trópusi betegségek gyógyítása és a parazitológia kérdéseiről. Ő indította el a Journal of Hygiene és a Journal of Parasitology c. lapokat.

Amerikai matematikus, statisztikus
A Wisconsin-i Egyetemen szerzett doktori fokozatot matematikából 1935-ben. Itt is kezdett tanítani, eleinte a matematikai analízis területén dolgozott. Az 1940-es évek elején érdeklődése a matematikai statisztika felé fordult, a Princeton-i egyetemen, majd több más amerikai egyetemen oktatott matematikai statisztikát, 1953-tól 1974 évi nyugdíjbavonulásáig a University of California Berkeley statisztikai intézetében, 1965-68 között az intézet vezetőjeként. Matematikai statisztikában elért eredményei közül legfontosabb a Lehmann-Scheffé tétel és a Scheffé módszer.

Amerikai fizikus
A 2. világháború alatt a tüzérség keretében végzett fejlesztéseket. A Princeton-i egyetemen először Oppenheimer, majd Wigner irányításával szerezte meg a Ph.D. fokozatot. A Washington University professzora volt St. Louis-ban. Munkássága során az alábbi területeken ért el fontos eredményeket: az alkalmazott klasszikus elektrodinamika, az információelmélet és statisztikus mechanika, a kvantumoptika és a valószínűségszámítás alapjai. Ö vezette be a maximum entrópia elv fogalmát. A valószinűségszámítás megalapozására vonatkozó felfogása vitákat is kiváltott.

Itáliai matematikus
Kamalduli szerzetes és apát. Matematikát és filozófiát oktatott. 1707-től Cosimo III Medici toscanai nagyherceg udvari matematikusa volt. Különböző görbék tulajdonságait vizsgálta. Ő ismertette meg Leibniz matematikai eredményeit Itáliában, és ő publikálta Viviani halála után annak műveit. Mérnökként vízügyi kérdésekkel, mocsarak lecsapolásával, csatornázási problémákkal foglalkozott. A Royal Society tagja volt.

Francia csillagász
1835-től a párizsi obszervatórium munkatársa volt. Kitűnő megfigyelő csillagász, az üstökösök vizsgálatával foglalkozott. 1843-ban felfedezte a rövid keringési idejű 4P Faye üstököst, ezzel elismerést szerzett. 1848-tól a párizsi École Polytechnique geodéziatanára, 1854-ben a nancy-i egyetem rektora. 1873-tól 1893-ig az École Polytechnique-en a csillagászati tanszék vezetője. Számos fontos megbízatást is betöltött. Mind észlelései, mind elméleti munkásságának eredményei jelentősek. Az üstökösök pályájának vizsgálatán kívül munkássága kiterjedt a csillag-távolság és sajátmozgásuk mérésére. Kidolgozta a Nap fizikájának, a napfoltoknak akkor új elméletét, majd a Naprendszer kialakulására vonatkozó, az addig elterjedt Kant-Laplace-féle elméletnél korszerűbb feltevéseket. (1884). Értékes gondolatokat fejtett ki a sarki fény és a napkorona kialakulásáról. Új műszereket is tervezett. Elsőként ismerte el Hell Miksa 1769. évi, alaptalanul megtámadott Vénusz-átvonulás megfigyeléseinek helyességét. A francia Természettudományi Akadémia tagja, a Lalande-érem kitüntetettje. Nevét egy holdkráter és az 1418.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Francia elméleti atomfizikus
A Nobel-díjas Jean-Baptiste Perrin fia, Irene Curie gyerekkori játszópajtása korán kitűnt matematikai tehetségével. Doktori munkája a Brown mozgás elméleti vizsgálata volt. Frédéric Joliot-Curie uránhasadást vizsgáló csoportjában ő végezte az elméleti számításokat. Ennek során néhány hónappal a hasadás felfedezése után, 1939. május 1-jén publikálta elméleti jóslatát, mely szerint a láncreakció beindulásához bizonyos "kritikus" tömegre van szükség, amit urán esetén - kollegáinak mérési adatait és saját közelítő számításait felhasználva - 40 tonnára becsült. Szilárd Leó ennek nyomán fogalmazta úgy az Einsteinnel aláíratott és Roosevelt elnöknek augusztus 2-án elküldött levelet, hogy egy feltételezett atombombát hajón lehet majd az ellenséges kikötőbe eljuttatni és ott felrobbantani. Amikor a náci csapatok elfoglalták Párizst 1940-ben, apja is, ő is az Egyesült Államokba menekült. A háború után Párizsba visszatérve nemcsak az atomfizika professzora lett, de 1950-től kezdve - Joliot-Curie eltávolítása után, de még az ő javaslatára - a francia atomenergia hivatal igazgatója is. Ennek keretében folytak a titkos kutatások a francia atombomba előállítására, melynek kísérleti kipróbálására 1960-ban került sor. Ez után nevezték el az újságírók Francis Perrint a francia atombomba "atyjának". E kétes hírnevet további pályafutása során az atomerőművek erőteljes támogatásával igyekezett ellensúlyozni, kedvezőbbre formálni. (Dr. Radnai Gyula)

Dán fizikus, csillagász
A mágneses kölcsönhatások kutatója, az 1940-es évektől kidolgozta a forró csillagok körüli ionizált hélium (H II.) burok "a Strömgren-gömbök" elméletét, amely a fiatal csillagok légkörének és anyagkiáramlásának egyik fontos tényezője. Az 1950-es években amerikai meghívásra a Yerkes majd a McDonald Obszervatóriumok vezetője, 1967-től a koppenhágai Dán Királyi Obszervatórium igazgatója volt. (Bartha Lajos)

Francia matematikus
1944-45-ben Grenoble-ban, 1945-től a Nancy-i egyetemen tanított, majd 1952-től a párizsi egyetemen, majd 1958-tól az École Polytechnique-en tanított. A disztribúcióelmélet egyik megalapozója. A függvényfogalom általánosításával matematikailag szigorúan megalapozottá tette korábban Dirac által bevezetett, a fizikában alkalmazott Dirac-delta függvény fogalmát. Ennek a differenciálegyenletek megoldhatósága szempontjából van kiemelkedő jelentősége. 1950-ben, első francia matematikusként, Fields-éremmel tüntették ki.

Vegyész, gyógyszerész
Egyetemi tanulmányait a budapesti és a pécsi egyetemen végezte, 1926-ban szerezte kémiai doktorátusát. 1929-től a Gyógynövénykísérleti Állomás illóolaj-laboratóriumában működött. Ez időben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. 1949-től a Kertészeti Kutató Intézetnél dolgozott. 1951-től haláláig az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet tudományos főmunkatársa. Vizsgálatai a gyógy- és illóolajnövények hatóanyagaira vonatkoztak. A budakeszi állami kísérleti telepen 1946-tól különböző illóolajnövények termesztésével kísérletezett, hogy a hazai viszonyoknak megfelelő, legnagyobb illóolajhozamú fajtát kitenyéssze.

Angol fizikus
Berlinben és a Sorbonne-ra járt egyetemre. 1914-ben a Farnborough-ban a Royal Aircraft Factory igazgatója lett, ahol kidolgozta a dugóhúzórepülés matematikai elméletét, amelyet ki is próbált egy repülés során. 1919-ben Oxfordban kinevezték a fizika professzorának, később a Clarendon-laboratórium igazgatója lett. Winston Churchill közeli barátja volt, akinek munkáját 1940-től kezdve tudományos tanácsadóként segítette. 1941-ben bárói címet kapott, és kétszer is kinevezték tárca nélküli miniszternek.

Elméleti fizikus, egyetemi tanár
A budapesti piarista gimnáziumban, Pogány János osztályában érettségizett 1948-ban, néhány nappal az iskola államosítása előtt. Ősszel felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetemre és egyidejűleg az Eötvös József Collegiumba. Innen egy év múlva kizárták, mert nem volt hajlandó támogatni Rajk László elítélését. Az egyetemen szerencsére megmaradhatott, és 1952-ben Novobátzky Károly felvette az Elméleti Fizikai tanszékre, ahol végül is 48 évet töltött.1972 óta volt egyetemi tanár. A tanszéken készült egyetemi tankönyvek (Elméleti fizikai példatár, Statisztikus mechanika) társszerzőjeként és kiváló egyetemi előadóként kapcsolódott be az oktatásba, majd az ismeretterjesztésbe. 1976-ban jelent meg Igaz varázslat c. könyve, melyben a kvantumfizika fogalmait és paradoxonait szerette volna közelebb hozni az értő olvasókhoz. Kutatási témául is az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika összebékítését választotta. Nobel-díjas téma, amely egész életén át foglalkoztatta. Közben több, mint öt évtizeden át volt tagja az Eötvös-verseny versenybizottságának, de számíthattak mélyen szántó fizikai gondolataira a Mikola-verseny és a Károly Ireneusz verseny szervezői is. Még az általános iskolák számára készülő fizika tankönyvek írásában is részt vállalt, miközben elszántan kereste-kutatta azt a közös dinamikai törvényt, amelynek minden fizikai rendszer engedelmeskedik, a legnagyobbaktól a legkisebbekig. (Dr. Radnai Gyula)

Vallon matematikus
1638-1642 között jogot és teológiát tanult a Louvain-i egyetemen, majd a római La Sapienza egyetemen jogi doktorátust szerzett. Egyházi pályára lépett. Magas egyházi tisztségeket töltött be, 1666-ban Amay apátja lett. A matematika, fizika és csillagászat számos területén ért el fontos eredményeket, így függvények érintőinek meghatározásában, terület- és térfogatszámításokban. Több görbe viseli a nevét, így az ún. Sluze-féle gyöngy. Egyházi funkciója miatt nem sokat utazhatott, ezért levelezés útján volt kapcsolatban a kor számos jeles matematikusával. Többek között Pascal, Huygens, Wallis és Ricci voltak levelezőtársai. A Royal Society tagja volt.

Angol matematikus
1875-ben végzett a Pembroke Colleges-ban a cambridge-i egyetemen. Híresebb tanárai: Stokes, Cayley és Maxwell voltak. Később tanári állást kapott Pembroke-ban. 1883-ban professzorként Greenwichbe került. 1899-ben Burnside-ot megválasztották a Londoni Matematikai Társaság tanácsába és ugyanebben az évben, ugyanettől az intézménytől elnyerte a De Morgan érmet. 1905 és 1908 között elnök, majd egészen 1917-ig dolgozik itt. Munkáiban gyakran használt komplex változókat és speciális transzformációkat, amik elvezették a csoport fogalmához és 1894-től szinte csak ezzel foglalkozott. Kimondta azt a híres sejtést, hogy minden páratlan rendű csoport feloldható. A Burnside-problémaként ismert kérdés egészen napjainkig foglalkoztatja a matematikusokat. Élete vége felé a valószínűségszámítás felé fordult.

Angol fizikus, kémikus, Nobel-díjas
A King William's College-ben tanult matematikát Cambridge-ben. 1885-ben fizikát tanult a Cavendish Laboratory-ban. 1886-tól 1909-ig Ausztráliában az Adelaide-i egyetem professzora, 1909-1915-ig a Leeds-i egyetem professzora, majd a londoni University College fizikaprofesszora volt. Miután Max von Laue felfedezte a röntgensugarak kristályokon való elhajlását, fiával, William Lawrence Bragg-gel együtt a kristályok szerkezetét derítették fel röntgensugarak segítségével, megalapították a röntgenkrisztallográfiát. Vizsgálataikhoz röntgenspektrométert szerkesztett, mellyel a röntgensugarak hullámhosszát mérték meg. Az 1. világháború alatt vízalatti hangterjedés méréseket végzett a tengeralattjárók helyzetének meghatározására. Röntgenkrisztallográfiai kutatásaik eredményéért 1915-ben fiával közösen fizikai Nobel-díjat kapott. A Nobel-díjak történetében ez az egyetlen eset, amikor apa és fia együtt részesült a díjban. 1920-ban lovaggá ütötték. 1935-ben a Royal Society elnökévé választották. 16 egyetem választotta díszdoktorává.

Német születésű természetkutató, botanikus, orvos, egyetemi tanár
Több német egyetemen tanult, kezdetben jogot és filozófiát, majd Mainzban természettudományokat hallgatott. Német területeken sok helyen végzett növény-, rovar-, és ásványgyűjtést, majd rendszeres időjárási észleléseket. 1802-1805 közt bejárta Lengyelországot, Sziléziát és Csehországot és nyolc évig Weimarban tartózkodott. A napóleoni háborúk elől Brünnbe, majd Bécsbe ment és 1813 végén Pesten telepedett le. 1815-ben a Magyar Nemzeti Múzeum természeti osztályának őre, 1817-től a Magyar Királyi Egyetemen a botanika rendes tanára, 1818-tól a Füvészkert igazgatója. Nagy jelentőségű botanikai munkássága. A botanikus-kert állományát 10000 fajtára növelte. Értékesek folyamatos meteorológiai észlelése, három éven át időjárási évkönyvet is kiadott. Feldolgozta a budai időjárási észleléseket. Kidolgozta a szabatos időjárási észlelések rendszerét. Jelentős érdemeket szerzett a magyarországi tudományos vizsgálódás és oktatás korszerűsítése terén. Több tudományos társaság tagjává választotta, róla neveztek el egy balkáni növénynemet. Szülővárosában, Erfurtban utcát neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Orvos, sebész
Orvosi tanulmányait a bécsi, párizsi és strassburgi egyetemen végezte. Orvosi oklevelét 1884-ben szerezte Bécsben. 1884-től gyakornok a bécsi, 1886-tól a heidelbergi sebészeti klinikán. 1891-től Budapesten magángyógyintézeti igazgató, 1895-ben a budapesti egyetemen magántanár. 1905-től a Rókus Kórház főorvosa. Jelentősek a hasüregi sebészetre vonatkozó elméleti és gyakorlati munkái. A modern hasi sebészet egyik nemzetközileg is elismert művelője. Jelentős iskolát nevelt fel. A féregnyúlványműtétek hazai bevezetése fűződik nevéhez.

Premontrei fizika- és matematikatanár
A nagyváradi premontrei gimnáziumban érettségizett. 1921-ben pappá szentelték. Gödöllőn 1925-ben matematika-fizika tanár. 1941-ben a Katolikus Tanügyi Főhatóság, 1943-ban a budapesti tankerület tanulmányi felügyelője. Főleg kristálytannal és elektromossággal foglalkozó cikkeket írt. A híres nagyváradi fizikatanárnak, Károly Ireneusz Józsefnek barátja és életrajzírója volt.

Geofizikus
A budapesti tudományegyetemen 1929-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet. Egyetemi hallgatóként bekapcsolódott az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet terepi Eötvös-inga méréseibe. Diplomája megszerzése után a londoni székhelyű Geophysical Prospecting cégnél kapott állást, melynek keretében egy évig Venezuelában, majd rövidebb ideig Londonban dolgozott. 1933-ban a MAORT elődjénél, mint az Eötvös-inga mérések vezetője, majd mint a geofizikai osztály vezetője irányította a dunántúli olajkutatási célú geofizikai kutatásokat. 1949-ben az Eötvös Loránd Geofizikai Intézethez került, ahol a Gravitációs Osztály, majd az Értelmező- és Földtani Osztály vezetője. Kutatási tevékenysége során foglalkozott az Eötvös-inga mérés értelmezési kérdéseivel, módszereket dolgozott ki a gravitációs mérések korrekcióinak számításához. Az 1950-es évek elején világszerte az elsők között végzett méréseket a gravitációs tér árapály jellegű változásainak vizsgálatára.

Gépészmérnök, feltaláló, műegyetemi tanár
Gépészmérnöki oklevelét 1947-ben szerezte, 1947-től a Tungsram-ban tervező mérnökként dolgozott. 1949-től átkerült a gyár kutató laboratóriumába. 1951-től a Műszaki Egyetemen meghívott előadó, 1952-től tanszékvezető docens. 1956 után a forradalomban való szerepe miatt az egyetemről elbocsátották. Ezen időszakban indult meg intenzíven a magyar félvezető kutatás. 1959-től az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárának (EMG) főkonstruktőreként Klatsmányi kezdeményezte az analóg méréstechnika intenzív lecserélését a digitális technikára. Kidolgozták, és sorozatban gyártották a 60-as évek elején újdonságnak számító HUNOR elektronikus asztali számítógép-családot, majd az EMG 830 moduláris számítógépet, amely az első teljes mértékben hazai fejlesztésű elektronikus számítógép volt. Moduláris felépítése, sínrendszere megfelelt az akkori technikai világszínvonalnak. 1970-ben az illetékes minisztérium a számítógépgyártást az EMG-től a Videoton gyárhoz helyezte át, ekkor Klatsmányi távozott az EMG-től, sok más szakértő társával együtt. Ezután 1983-ban történt nyugdíjbavonulásáig a Kohó- és Gépipari Tudományos Tájékoztató Intézetben dolgozott, szakértőként belföldön és külföldön is megbízásokat kapott. A Műszaki Egyetemen és a Mérnök Továbbképző Intézetben sok éven át előadásokat tartott. A magyarországi elektronikus számítástechnikai fejlesztés úttörője volt.

Német kísérleti fizikus
Protestáns tiszteletes legkisebb gyermekeként otthon tanult meg írni, olvasni, s csak 10 éves korától kezdve járt nyilvános iskolába. Egyetemre Göttingenben járt, ahol később, 1775-ben, ő foglalhatta el az első német kísérleti fizikai tanszéket. Itt működött élete végéig. 1777-ben felfedezte, hogy szigetelő anyagok (gyanták) felülete mentén átütő elektromos szikra a dielektrikum felületére kent koromban érdekes nyomokat hagy. Ezeket az ágas-bogas fára hasonlító ábrákat - ma fraktálnak mondanánk - azóta Lichtenberg ábráknak nevezik. A szikrákat saját, mintegy 2 méter átmérőjű elektroforja segítségével keltette. Halála után publikált jegyzetei tanúsítják, mennyire invenciózus kísérletező és feltaláló volt. Hazánkban Antolik Károly ismételte meg és fejlesztette tovább Lichtenberg szikrarajzoló kísérleteit, ezek magyarázatául alkotta meg Ernst Mach a hangsebességnél gyorsabban mozgó tárgyak által a levegőben keltett lökéshullámok elméletét. (Dr. Radnai Gyula)