Gyógyszerész, egyetemi tanár
A szegedi tudományegyetemen 1950-ben gyógyszerészi, 1958-ban gyógyszerészdoktori diplomát kapott. A szegedi egyegyetem Gyógyszerészi Vegytani Intézetében előbb tanársegéd, majd adjunktus. 1965-től a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika laboratóriumát vezette. 1970-ben egyetemi docens lett. Kutatási területe a műszeres klinikai-kémiai analízis a szülészet-nőgyógyászatban és az endokrinológia. Biokémiai diagnosztikai elemzéseivel külföldön is sok sikert ér el.

Magyar születésű amerikai matematikus
A Berzsenyi Gimnáziumba járt. Amerikába emigrált 1940-ben, Princetonban végzett és doktorált. Manhattan-terv keretében a későbbi Nobel-díjas Richard Feynman munkatársa volt. Találkozott az Amerikában dolgozó magyar fizikusokkal: Teller Edével, Wigner Jenővel, Szilárd Leóval. Albert Einstein tanársegédje volt. Nagy hatással volt rá Neumann Jánoson kívül Bertrand Russell is. Később a Kent Egyetem munkatársa lett. 27 évesen elvállalta a Dartmouth-i Főiskola egyik matematika tanszékének megszervezését, s 1962-ben ott javasolta az egyetemi számítógépközpont megépítését is. 1970-ben a főiskola rektora lett. Tom Kurtz-cal együtt 1964-ben megalkotta a BASIC programozási nyelvet. 1991-ben kapta meg az IBM Robinson-díját.

Francia biokémikus, Nobel-díjas
François Jacobbal együtt úttörő munkát végzett annak felderítésében, hogy miként irányítják a gének a sejtek anyagcseréjét az enzimek bioszintézisének vezérlése révén. A két tudós 1961-ben vetette fel, hogy a sejtekben létezik egy ún. hírvivő ribonukleinsav (mRNS), vagyis egy olyan vegyület, amelynek bázisszekvenciája komplementer a sejt DNS-ének bázisszekvenciájával. úgy vélték, hogy ez a hírvivő szállítja a DNS-ben kódolt "információt" a riboszómákhoz, azaz a fehérjeszintézis helyszínére, ahol a hírvivő RNS bázisszekvenciája valami módon "lefordítódik" a fehérjetermészetű enzimek aminosav-sorrendjévé. Az általuk operonnak elnevezett génkomplexek fogalmának magyarázata során Jacob és Monod felvetették egy olyan géncsoport létezésének lehetőségét, amely a hírvivő RNS szintézisének szabályozása által vezérli más gének működését. Azóta bebizonyosodott, hogy felismerésük általában érvényes a baktériumokra. Munkájáért a két kutató André Lwoff-fal megosztva 1965-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Amerikai vegyész, fizikus, Nobel-díjas
A marylandi egyetemen tanult, majd 1942-ben fizikai kémiából szerzett doktorátust a Yale egyetemen. A 2. világháború alatt a légierőnél teljesített szolgálatot, a háború után a Brookhaven National Laboratory-ban dolgozott, 1984-ben való nyugdíjbavonulásáig. 1985-ben a University of Pennsylvania professzora lett, de továbbra is aktív kapcsolatot tartott korábbi intézetével. Részt vett az Apollo 11 által gyűjtött holdkőzetek vizsgálatában. Több évi előkészítő munka után a 70-es években elsőként észlelte a Nap által kibocsátott neutrínókat, 1987-ben pedig sikerült egy szupernova által kibocsátott neutrínókat is észlelnie. Az általa kimutatott napneutrínók száma az elméletileg jósolt értéknél kevesebb volt, az ún. "napneutrínó-probléma" megoldását csak a közelmúltban találták meg. A napneutrínók észleléséért részesült megosztott Nobel-díjban 2002-ben. Ezen kívül is számos díjban és kitüntetésben részesült.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
Pasadenában a California Institute of Technology hallgatója volt, majd a Columbia Egyetemen tanult, itt doktorált 1946-ban. A Manhattan-terv munkatársaként a 2. világháború alatt az atombomba létrehozásán dolgozott. 1949-ben kezdte megfogalmazni a magszerkezetnek az atommagok héj-modelljén alapuló elméletét. Aage N. Bohr és Ben R. Mottelson dán fizikusok kísérletileg ellenőrizték és igazolták az elméletet. A három tudós együtt kapta meg 1975-ben a fizikai Nobel-díjat. Rainwater 1952-től volt a Columbia Egyetem fizikaprofesszora, majd 1982-től "Pupin-professzora". Eredményes kutatásokat folytatott a röntgensugárzással kapcsolatban is, részt vett az Atomenergia-bizottság és a haditengerészet kutatási programjaiban.

Agrobotanikus, ökológus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen bölcsészettudományi doktorátust szerzett 1935-ben, valamint természetrajz-földrajz szakon tanári oklevelet 1939-ben. 1935-1944-ig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Növénytani Intézetében volt tanársegéd, majd adjunktus. 1947-től egyetemi tanár az Agrártudományi Egyetemen és a növénytani tanszék vezetője. 1970-től a debreceni Agrártudományi Egyetem növénytani és növényélettani tanszékén tanszékvezető egyetemi tanár. Szerkesztette az Agrobotanika c. folyóiratot. Fő kutatási területe az agrobotanika és a kísérleti ökológia. Megalapítója és legfőbb művelője volt hazánkban a kultúrnövények fajtaalaktani és fajtarendszertani kutatásainak.

Szovjet-orosz matematikus, fizikus
1887-ben diplomázott a kharkovi egyetemen majd itt tanított 1889-1906-ig. 1896-ban egyetemi tanár lett. 1921-ben kezdeményezésére megalakult a Matematikai Intézet Moszkvában, 1934-ben róla nevezték el. Szteklov elsősorban függvénytannal, főleg parciális differenciálegyenletek különböző típusú megoldásával foglalkozott. Az ő tanítványa volt Fridman, a későbbi híres fizikus.

Fizikatanár
A csornai premontrei kanonokrend keszthelyi gimnáziumában kezdett tanárként dolgozni. 1877-ben került Szombathelyre, ahol a gimnázium tanára, majd 1895-ben igazgatója lett. Mint fizikus mechanikai műhelyt rendezett be az intézetben, ahol maga készítette azokat az eszközöket, melyek az 1887. évi szombathelyi, majd budapesti tanszermúzeumi kiállításon is szerepeltek. 1907-ben vonult nyugalomba. Bekapcsolódott a város kulturális és gazdasági életébe is. A Vas Megyei Elektromos Művek részben az ő kezdeményezésére jött létre, melynek éveken át elnöke volt. Több tudományos egyesület tagja volt, többek között a Magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésének állandó választmányi tagja, a Bécsi és Berlini Elektrotechnikai Egyesület tagja. A Természettudományi Közlöny szerkesztője volt. 1891-től városi képviselővé választották. Megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.

Bányamérnök, geofizikus, hidrogeológus
Műszaki tanulmányait a selmecbányai Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán végezte. Az 1. világháború idején az erdélyi földgázmezőkön végzett eredményes torziós ingaméréseket. 1920-tól a nagyalföldi és dunántúli kutatófúrásokat irányította, melyek a Nagykanizsa melletti lispei olajmező feltárására vezettek. Az 1920-as évek második felétől főleg ivó- és iparivízfeltárásokat végzett. 1924-ben Új-Guineában vezette az angol érdekeltségű földolajkutatásokat. 1926-ban japáni földolajterületeken folytatott tanulmányokat, később az amerikai olajmezőkön. A 2. világháború idején saját üzemet létesített olajkutató és fúróeszközök és berendezések gyártására. 1938-tól a mélyfúrású kutak című tárgy előadója a budapesti műegyetemen, utóbb a Bányászati Kutató Intézet olajosztályának vezetője.

Matematikus, vegyész
1932-ben a budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1933-39-ben a Simontornyai Bőrgyár vegyészmérnöke, 1948-63-ban az ausztráliai Adelaide-i Egyetem matematikai előadója, 1963-tól az Új-Dél-Wales-i Egyetemen a tiszta matematikai tanszék vezetője, 1976-tól professzor emeritus. Kutatási területe: partíciók aszimptotikus elmélete, iterációs elmélet, diofantikus approximáció, kombinatorika, csoportelmélet, általános relativitás. A Riemann-geometriáról írott dolgozata alapvető fontosságú a "fekete lyukak" elméletében. Az Ausztrál Matematikai Társulat 2001-ben George Szekeres Medal kitüntetést alapított. 1986-tól az MTA tiszteleti tagja. 1963-tól az Ausztrál Tudományos. Akadémia tagja. 1956-tól az Amerikai Matematikai Társulat tagja, 1957-től az Ausztrál Matematikai Társulat tagja, 1972-73-ban elnöke volt.

Matematikus, egyetemi tanár
A kolozsvári egyetemen Farkas Gyula, Schlesinger Lajos és Riesz Frigyes voltak a tanárai. A végzés után ösztöndíjjal Göttingenbe ment tanulni, ahol Hilbert és Klein előadásait hallgatta. Sok időt töltött együtt az akkor szintén külföldön tanuló Fejér Lipóttal. Hazatérte után Székelyudvarhelyen lett középiskolai tanár. 1910-ben a kolozsvári, 1914-ben pedig a budapesti egyetem magántanára lett. Itt tartott hazánkban elsőként matematikatörténeti előadásokat 1918-ban. 1923-ban jelent meg fő műve A két Bolyai élete és munkássága címmel. Egyetemi katedrát 1926-ban kapott Debrecenben. Ő szervezte meg 1929-ben a matematikai intézetet. Ő indította útjára Kalmár Lászlót. 1940-ben az ismét magyar kolozsvári egyetemre került. 1946-ban visszaköltözött Budapestre. Főleg függvénytannal foglalkozott, tovább fejlesztette és általánosította a Gauss-féle aritmetikai-geometriai középarányos elméletét.

Csillagász
Tanulmányait az ELTÉ-n végezte (1954-58), a moszkvai Lomonoszov Egyetemen volt aspiráns (1962-66). 1959-től az ELTE Csillagászati Tanszékén dolgozik, majd itt tanszékvezető. 1967-től a TIT Budapesti Szervezet csillagászati és űrkutatási szakosztályának elnöke. 1979-89-ig az Eötvös Loránd Fizikai Társulat csillagászati csoportjának alelnöke. 1970-76-ig az MTA Csillagászati Bizottságának tagja, 1990-től titkára. Fő kutatási területe az elméleti asztrofizika és a napfizika volt. A csillagászati ismeretek felsőfokú oktatása és népszerűsítése iránt elkötelezettséget érzett. Több ezer ismeretterjesztő előadást tartott a TIT keretében, valamint a TV természettudományi sorozataiban. (Bartha Lajos)

Itáliai matematikus
Gazdag nemesi családból származott. Tanulmányait a jezsuiták Bresciai-i iskolájában végezte, majd a páduai egyetemen szerzett jogi doktorátust. Érdeklődése azonban a matematika irányába fordult, s a továbbiakban matematikai területen működött. Számos meghívást kapott, így a páduai egyetem ajánlott professzori állást, és Nagy Péter orosz cár is meghívta Szentpétervárra. Mindezeket a meghívásokat visszautasította, és Itáliában magántudósként folytatta munkáját. Kiterjedt levelezést folytatott korának más neves tudósaival. Legfőbb eredményeit az analízisben, a differenciálegyenletek elméletében érte el. A közönséges differenciálegyenletek egy fontos fajtája viseli a nevét. A velencei szenátus sok alkalommal kérte ki tanácsát csatornák, és folyók melletti gátak építéséhez. Egyik fia, Vincenzo Riccati, jezsuita szerzetes, és ugyancsak neves matematikus lett.

Állatorvos, virológus, egyetemi tanár
1943-1948 között az Állatorvostudományi Egyetem hallgatója volt, 1949-ben szerzett oklevelet. 1949-től az Állatorvosi Főiskolán, illetve az Állatorvostudományi Egyetemen tanársegéd, docens, c. egyetemi tanár, 1994-től kutatóprofesszor. 1975-1985-ig az MTA Állatorvostudományi Kutató Intézet virológiai osztályának a vezetője, 1991-1994-ig igazgató, 1994-től tudományos tanácsadó. Fő kutatási területe a virológia. Az adeno-, a herpesz- és a légzőszervi betegségeket okozó vírusok kutatása területén nemzetközi hírnevet szerzett. Az állatorvosi virológia hazai és nemzetközi iskolateremtő egyéniségének ismerik el. Elsőként írta le a bovin adenovírusok és a Movár-herpeszvírus tulajdonságait, és szabadalmaztatta a polivalens adenovírus vakcinát. Aktív immunizálási módszert dolgozott ki a lovak vírusos abortusza, a szarvasmarhák fertőző rhinotracheitise és más állat-betegségek ellen. 1993-tól az MTA levelező tagja volt.

Orosz fizikus
1872-ben doktorált, s egy év múlva már professzor volt a Moszkvai Egyetemen. 1881-ben a Párizsban rendezett világkonferencián Oroszországot képviselve mutatta be az elektrosztatikai és elektromágneses egység közötti kapcsolatot, levezetve az akkor mért fénysebességgel közel megegyező arányossági tényezőt. Úttörő eredményeket ért el a ferromágnesség vizsgálatában az 1870-es években és alapvető megállapításokra jutott a fényelektromos hatás vizsgálatakor az 1880-as években. Megépítette az első napelemeket, rámutatva arra is, hogy ezek érzékenysége az idővel csökken. A német Wilhelm Hallwachs-szal párhuzamosan, de tőle függetlenül végzett kutatásának eredményeit 1888-ban publikálta franciául a Comptes Rendus, angolul a Philosophical Magazine folyóiratokban. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi tanár
1920-ban bölcsészdoktor a budapesti tudományegyetemen, 1922-től magántanár a szegedi tudományegyetemen (analízis és geometria). 1925-től tanár a szegedi, 1938-tól a budapesti tudományegyetemen. Több ízben tartott külföldi egyetemeken előadásokat, s több külföldi tudományos társaság tagjává választotta. A topológia világszerte ismert kiváló művelője volt, több alaptétel bizonyítása tőle származik, másokat egyszerűsített. Felismerte a topológia geometriai, függvénytani és csoportelméleti új alkalmazásainak lehetőségét. 1934-től az MTA tagja.

Erdélyi magyar fizikus, egyetemi tanár
A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett, a helyi tudományegyetemen lett fizikus-kémikus, 1947-ben doktorált, amikor már az egyetemét Bolyai Tudományegyetemnek nevezték. Disszertációjában az ionkristályok növekedését tanulmányozta. Tanársegéd lett (miközben középiskolában is tanított), majd adjunktus, előadó tanár, dékán, prodékán. Mint főkutató részt vett a Román Akadémia Geofizikai Szolgálatának elektrogeológiai feltárási programjában Moldvában (1953), ionoszférikus méréseket is végzett (1968-70). Foglalkozott fizikatörténettel, a fizika népszerűsítésével is. Tankönyveket írt és az erdélyi Matematikai és Fizikai Lapok munkatársa volt. (Hujter Mihály)

Angol csillagász
Cambridge-ben tanult, amatőr asztronómus volt. Néhány évig megfigyelőként dolgozott a durhami obszervatóriumban. Jómódú családból származott, ez lehetővé tette, hogy 1853-ban létrehozza saját obszervatóriumát Redhillben. Itt elsősorban a napfoltokat, valamint a cirkumpoláris csillagokat tanulmányozta. A napfoltok mozgásának megfigyelésével felfedezte a Nap egyenlítői gyorsulását, vagyis azt, hogy a Nap az egyenlítőjénél gyorsabban forog, mint a pólusok közelében. 1859-ben megfigyelte a tóla elnevezett Carrington-napkitörést (flért). Azt is felfedezte, hogy a napciklus előrehaladtával a napfolttartományok a Nap egyenlítője felé mozognak. 1857-ben tette közzé A cirkumpoláris csillagok katalógusát. 1859-ben elnyerte a Royal Astronomical Society aranyérmét. Nevét viseli a Carrington-ciklus és a Carrington-rotáció.

Gépészmérnök, technikatörténész, egyetemi tanár
1943-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1943-tól a BME Gépészmérnöki Kar Szállítóberendezések és Vízgépek Tanszékén Pattantyús Ábrahám Géza gyakornoka volt. 1944-től a Mérnöki Továbbképző Intézet titkára, majd főtitkára. 1949-től a miskolci NME, ill. a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépelemek Tanszék megszervezője, tanszékvezetője volt, 1964-1968-ig a Gépészmérnöki Kar dékánja. Az AEG szivattyúrészlegének szakértője. Fogaskerék-bolygóművek, tengelykapcsolók, gépmechanizmusok elméletével foglalkozott. Nemzetközileg is az elsők között oldotta meg a fogaskerék-bolygóművek méretezési eljárását, működési határait. Különösen értékes tudománytörténeti munkássága: monográfiában dolgozta fel Fonó Albert, Jendrassik György és Pattantyús Ábrahám Géza munkásságát. Vezető szerepet játszott a miskolci NME Gépészmérnöki Kar megalapításában, ezzel kapcsolatos tudományszervezői és iskolateremtői munkássága kimagasló. 1990-től az MTA levelező, 1995-től rendes tagja volt.

Cseh-osztrák matematikus
1905-ben felvételt nyert a bécsi egyetemre, ahol több kurzust választott: matematikát, filozófiát, kémiát, logikát, fizikát és még zenei előadásokat is hallgatott. 1910-ben elfogadták doktori disszertációját. 1913-ban Bécsben habilitált. 1919-ben Hamburgban rendkívüli professzori, majd 1922-ben Greifswaldban teljes professzori kinevezést kapott. 1928-ban Breaslauba költözött, és a Breaslau Egyetem professzora lett. Itt nagy családi tragédia érte. Herman fia meghalt, ő maga is súlyosan megbetegedett. A 2. világháborúban másik fiát is elvesztette. 1946-tól visszatért Bécsbe, s az egyetemen dolgozott. 1951-1952-ben dékán, 1954-ben az egyetem rektora volt. 1939-től beválasztották az Akadémia tagjai közé. 1952-1956 között az Akadémia Matematikai és Fizikai szekciójának elnöke, 1948-1950 között az Osztrák Matematikai Társaság elnöke volt. A ma elterjedten használt orvosi képalkotó eljárások (CT, MRI, PET, SPECTstb.) képrekonstrukciós eljárásainak alapját a Radon transzformáció adja, amelyről bizonyítható, hogy egyértelmű megoldást szolgáltat. Az analízis egyik fontos tétele a Radon-Nikodym-tétel.

Ausztrál rádió csillagász
1933-ban megszerezte a sidney-i egyetemen fizikából, matematikából a B.S. fokozatot, elnyert egy ösztöndíjat és megkapta a tanári oklevelét. 1936-ban a Master Fokozatát védte meg. Ausztráliában nem volt szokványos abban az időben, hogy nő fizika területén tudományos fokozatot szerezzen (öt nő közül ő volt a második). 1936-tól 1940-ig az "Amalgamated Wireless Australia" munkatársaként orvosi kutatásokat végzett a rák-radiológia területén. 1941-től a CSIRO (Australian Council for Scientific and Industrial Research) titkos radiofizika részlegén dolgozott. Rádiócsillagászati kutatásait itt kezdte és folytatta együttműködve McCready-vel, Pawsey-jel. Ő a mérések matematikai analízisét végezte. Potts Hill-be költözve Little-vel megépített egy interferometert és napkitörések megfigyelését végezték. Ezeket a kísérleteiket Paul Wild ismertette az Australian Physicist-ben. Halála után munkásságát feldolgozta és könyv formájában kiadásra előkészítette Miller Goss és Richard McGee.

Német származású amerikai fizikus, Nobel-díjas
Németországban született, 14 éves korában emigrált az Egyesült Államokba. 1942-ben végzett a chicagoi egyetem kémia szakán. A világháborúban a MIT elektromágneses sugárzás-laboratóriumában dolgozott, majd folytatta tanulmányait Chicagoban, ahol professzorai többek között Enrico Fermi és Teller Ede voltak. 1949-ben Berkeley-ben az új szinkrotronnal végzett kísérleteket, 1950-től a Columbia Egyetemen a ciklotronon mezonnyalábokkal dolgozott, valamint 1954-től új típusú buborékkamrák fejlesztésével ért el jelentős eredményeket különböző mezonok bomlási tulajdonságainak megállapításával. E munkákban egyik segítője tanítványa, Melvin Schwartz volt. 1962-ben Leon Ledermannal és Melvin Schwartz-cal neutrínónyalábot állítottak elő, és felfedezték a müon-neutrínót, megállapítva, hogy a töltött leptonok mindegyikéhez más-más neutrínó tartozik. 1968-tól a CERN-ben dolgozott, jelentős eredményeket érve el a részecskék bomlási tulajdonságainak feltérképezésével. Részt vett a CERN elektron-pozitron ütköztetőjének (LEP) és az ALEPH detektornak a tervezésében is. 1988-ban fizikai Nobel-díjat kapott Leon Ledermannal és Melvin Schwartz-cal megosztva "a neutrínónyaláb módszerért, és a müonneutrínó felfedezésével a leptonok dublet szerkezetének kimutatásáért". (Piriti János)

Fizikatanár, amatőr csillagász
Iglón és Miskolcon járt középiskolába, majd Budapesten egyetemre. 1905-ben szerzett mennyiségtan-természettan szakos középiskolai tanári oklevelet. 1905-től 1921-ig a székesfehérvári állami főreál tanára volt, majd két évig a rákosligeti Nagy Lajos gimnáziumban működött. 1923-tól 1940-ben történt nyugdíjazásáig a kőbányai Szent László reálgimnáziumban, közben két évig a Fáy András reálgimnáziumban tanított, főleg fizikát. Kiváló feladatkészítő és jó problémamegoldó volt: a Faragó Andor által szerkesztett Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban Strasser V. Benő és Nagy Béla tűzte ki a legtöbb fizikafeladatot. Nyugdíjas éveiben főleg csillagászati témájú ismeretterjesztő előadásokat tartott és az egyetemi csillagászati oktatásba is bekapcsolódott. (Dr. Radnai Gyula)

Fizikus, kémikus, egyetemi tanár
1918-ban beiratkozott a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karára. Tanulmányait az 1918-1919-es tanév második félévétől a bölcsészettudományi karon folytatta. 1922 szeptemberétől az országos Chemiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás, majd a Növényegészségügyi Intézet, később a Ruggyantaárugyár munkatársa volt. A Berlin-Dahlem-i Kaiser Wilhelm Institut für Physikalische Chemie-ben több ízben is dolgozott ösztöndíjasként Polányi Mihály mellett. 1948-1965-ig a BME Vegyészmérnöki Karán oktatott. 1954 novemberétől 1968 végéig a Központi Kémiai Kutató Intézet igazgatói tisztét is ellátta, 1965-ben lemondott tanszékvezetői állásáról, és csak a kutatóintézetet irányította. Schay Géza munkássága az analitikai kémiától a statisztikus mechanikáig terjedt. A BME Fizikai Kémiai Tanszékén Schay körül alakult ki az a nemzetközi hírű adszorpciós iskola, amelynek kiemelkedő eredménye a gázadszorpció, a gázkromatográfia és a folyadékelegy-adszorpció elméletének kidolgozása. Munkásságát két Kossuth-díjjal, több állami kitüntetéssel is elismerték. A BME Vegyészmérnöki Kara 1992-ben Schay-díjat alapított a fizikai-kémia terén kiemelkedő eredményeket felmutató fiatal kutatók javadalmazására. 1946-tól az MTA tagja.

Német fizikus
Szüleinek halála után egy kereskedő mellett volt tanuló Amsterdamban. A gyakorlati természettudományok érdekelték. Kísérleti eszközök készítésével és üvegfúvással foglalkozott. Ő készített először megbízható hőmérőket, 1714 és 1715 között borszesszel, ezután pedig higannyal töltve. Hőmérsékleti skáláján Fahrenheit 0-val azt a pontot jelölte, amely az 1709. évi leghidegebb hőmérsékletnek felelt meg, az emberi test hőmérsékletét pedig 96 foknak választotta. Így a víz fagypontja 32-nek, forráspontja pedig 212 foknak adódott. Kísérleteivel kimutatta, hogy a folyadékok forráspontja a légköri nyomással változik, ennek alapján szerkesztett a légnyomás mérésére termo-barométert. Folyadékok sűrűségének mérésére hidrométert konstruált. Ő volt az első, aki a vizet a fagypont alá tudta hűteni anélkül, hogy az megfagyott volna (túlhűtés). Életének legnagyobb részében Hollandiában élt, de sokat utazott, többek között meglátogatta Koppenhágában Ole Rømer dán csillagászt. Angliában a Royal Society tagjának választotta. A Fahrenheitről elnevezett hőmérsékleti skálát még ma is használják, főleg angol nyelvterületen.

Olasz matematikus, mérnök
A torinói egyetemen tanult mérnökként, matematikából doktorált. 1831 után a torinói egyetemen és katonai akadémián a mechanika professzora lett. 1842-ben Károly Albert király meghívására Charles Babbage előadást tartott Torinóban az általa tervezett, "Analytical Engine"-nek nevezett gépről. Menabrea egy összefoglalást írt a gépről, mely Genfben jelent meg 1842-ben. Ezt fordította később angolra, és látta el bőséges jegyzetekkel, kiegészítésekkel Ada King, Lady Lovelace. Menabrea a továbbiak során már nem foglalkozott matematikával, katonai és diplomáciai karriert futott be, majd Olaszország több kormányában miniszter, 1867-69 között pedig miniszterelnök is volt.

Geográfus, földrajztudós, egyetemi tanár
Az ELTE Bölcsészettudományi karán végzett földrajz-történelem szakon 1954-ben, majd Nagykanizsán a gépipari technikumban tanított. Bulla Béla, az ELTE professzora bátorítására fogott tudományos kutatásba, a zalai meridionális völgyek keletkezésének a vizsgálatába. Eredményeiről először 1956-ban számolt be közleményben, majd 1970-ben hosszabb tanulmányban foglalta össze véleményét ebben a témában. 1959-ben a Lenti-medence kialakulásáról írott értekezése megvédése után egyetemi doktori címet szerzett. Az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének tudományos munkatársa lett Pécsett. 1972-ben védte meg "A Dráva-Mura vízrendszer vízjárási és lefolyási viszonyai" c. kandidátusi értekezését, 1977-ben pedig a Duna vízrendszeréről akadémiai doktori értekezését. 1979-ben csaknem egy évtizedre Budapestre, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetbe került. Részt vett Magyarország nagyszabású térképezései programjaiban, jelentősen hozzájárult több tematikus térkép (reliefenergia, lejtőkategória és -kitettség, napfénytartam-veszteség, vízföldrajz) készítési módszerének jelkulcsának kidolgozásához. Úttörő szerepet játszott a recens geomorfológiai folyamatok térképi ábrázolásában. 1989-ben ismét Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetemen - Tóth Józseffel együtt - megszervezte az egyetemi szintű földrajztanár, majd pedig geográfus képzést. Nyolc évig volt a Természetföldrajzi Tanszék vezetője, és az Egyetem rektorhelyetteseként is vezetői pozíciót töltött be. Ekkor írta az Általános természetföldrajz I-III. és az Általános vízföldrajz egyetemi tankönyveket. 2001 óta professzor emeritusként vett részt a Földrajzi Intézet oktató és kutatómunkájában. Évente vitte hallgatóit az Etna vulkánhoz. (Dr. Josef Makovitzky)

Spanyol matematikus, filozófus, egyházi személyiség
Kiváló matematikus apja 1600-ban került Rudolf királyunk prágai udvarából Madridba, II. Fülöp udvarába. Juan csodagyerek volt, 10 évesen csillagászati táblázatokat publikált, 12 évesen filológiát és filozófiát tanult az alcalei egyetemen, majd belépett a ciszterci rendbe és a salamancai egyetemen teológiát tanult. Huszonnégy évesen egyetemi tanár lett; több keleti nyelvet is megtanult a spanyol és a latin mellé. Később katonai ismereteit is hasznosította, 1645-ben Prágában, a svédek 1648-as ostromakor egyháziakból szervezett csapatot a város védelmére. Hamarosan Königgrätz püspöke, majd Otranto érseke, halálakor pedig Vigevano püspöke volt. Termékeny munkássága révén 262 művet adott ki a grammatika, költészet, szónoklattan, matematika, csillagászat, fizika, politika, metafizika, teológia, kánonjog, logika témáiban. Védte az új gondolatokat, és kísérletet tett a teológiai problémák matematikai alapon történő megoldására is. Matematikusként a kombinatorikára összpontosított, és a valószínűség kérdésével is foglalkozott. Feltalált egy heraldikai színjelölési rendszert is, melyben különböző vonalkázási minták segítségével lehet a színek gazdagságát fekete-fehérben, a kor nyomtatási technológiájával visszaadni. (Hujter Mihály)

Mérnök
Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1950-ben. Szakmai munkája kezdetén mélyépítési tevékenységet folytatott, majd a vízgazdálkodás területén dolgozott, végül öntözési és vízrendezési kutatással foglalkozott. 1938-1945-ig Budapesten Liska Jenő Mélyépítő Vállalatnál dolgozott. 1945-1947-ig mérnök Kőszegen, 1947-1951-ben szakaszmérnök Szentesen és Szarvason. 1951-1971 között a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet tudományos igazgató helyettese. 20 éves kutatói munkája során sokféle vízgazdálkodási feladat megoldásával foglalkozott, tereprendezési, vízrendezési, öntözési kérdésekkel, a vízháztartási mérleg, a szivárgási viszonyok, a tájvédelem problémáit igyekezett tisztázni. Nagyjelentőségű alkotása volt a Szarvas közelében lévő Kondoros-völgyi kísérleti belvízöblözet létrehozása 1955-ben. Tudományos eredményeit a műszaki fejlesztésben és a szakmai felsőoktatásban is kamatoztatta. Tanára volt a Szarvasi Agrártudományi Főiskolának. Több szakmai szervezetnek volt tagja.

Vegyész, honvéd tábornok
A természettudományok érdekelték már gimnazista korában, apja azonban arra késztette, hogy katona legyen. A tulni utásztisztképző akadémia elvégzése után hadnagyként, majd főhadnagyként szolgált a császári hadseregben. Apja halála után otthagyta a hadsereget, leszerelt és a prágai egyetemen kémiát tanult. A kémia professzora, Redtenbacher, tanulmányai után tanársegédként maga mellé vette. 1847-ben módszert dolgozott ki a kókuszdió zsírsavainak elválasztására, s ennek során felfedezte a tizenkét szénatomú laurilsavat. 1848-ban azon szándékkal tért haza Magyarországra, hogy megpályázza a József Ipartanoda megüresedett kémiai katedráját. Ám közben kitört a szabadságharc, s ő mint volt tiszt jelentkezett a honvédségbe. További pályája már a magyar történelem lapjaira tartozik.

Fizikus, mérnök, feltaláló
A prágai egyetemen hallgatott matematikát és pedagógiát, majd Győrszigeten tanított. Később a József Ipartanodában tanult, és a pesti kereskedelmi akadémián oktatott. Életének utolsó szakaszában telegráf-mérnök volt a Pest-Losonc-Zólyom vasúttársaságnál. Matematikai és fizikai munkásságának elismeréseképp több külhoni akadémia tagjává választotta. A német J.H.W. Geisslerrel körülbelül egy időben, de tőle függetlenül megalkotta a higanyos légszivattyút.

Matematikus
A kolozsvári egyetemen szerzett matematikatanári képesítést 1945-ben. Pályafutását középiskolai tanárként kezdte szülővárosában, ugyanott a Pedagógiai Főiskolán, majd 1950-től a Bolyai, ill. Babeş-Bolyai Egyetemen előadó, 1968-tól egyetemi tanár nyugalomba vonulásáig 1985-ig. Közben a kolozsvári Számítási Intézet főmunkatársa is. A kanadai University of Waterloo vendégprofesszora 1969-1970-ig, a hetvenes évektől a Basel-ben megjelenő Journal of Geometry és az Aequationes Mathematicae nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztőbizottsági tagja. Tudományos tárgyköre a geometria, a függvényegyenletek, numerikus és grafikus analízis, valamint a matematikai programozás és gazdasági alkalmazások. Szakcikkei hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg. Tevékenységét a román oktatásügyi minisztérium két alkalommal díjazta.

Csillagász, csillagászattörténész, kronológus, tudományos ismeretterjesztő
Már kisdiákként megnyilvánult műszaki és természettudományi érdeklődése. A nagykanizsai piarista gimnáziumban 1939-ben tett érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakát végezte el. Csillagászati érdeklődésén kívül egyiptológiával és keleti nyelvekkel is foglalkozott. 1943-tól az egyetem csillagászati tanszékén díjtalan gyakornokként alkalmazták. Tanári oklevelének megszerzése (1943) után rögtön behívták katonának. 1945 márciusában amerikai hadifogságba került, ahonnan 1946 májusában szabadult. Az 1948-ban benyújtott doktori értekezését alkalmas bírálók hiányára hivatkozva nem engedték megvédeni, így kutatómérnökként, majd könyvkiadói szerkesztőként dolgozott. Az 1947-ben megalakult Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) alapító tagjaként az egyesület alelnöke volt, majd Kulin György helyettese, illetve 1975-től utódja a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló vezetésében. Az Urániában az 1950-es évek végétől közel két évtizeden át általa vezetett csillagászati és űrkutatási szakkör tagjai közül sokan lettek később neves csillagászok vagy űrfizikusok. A TIT 1977-ben megnyílt népligeti Planetáriumának igazgatói tisztét is betöltötte. Számos csillagászati ismeretterjesztő könyvet írt, különösen 1981-es nyugdíjba vonulása után. 1983 és 1996 között az ELTE Csillagászati Tanszékén csillagászattörténetet oktatott. Az 1989-ben újjáalakult MCSE elnöke volt, majd 2000-től haláláig örökös tiszteletbeli elnöke. Magyarország több településén található általa tervezett napóra. A Nemzetközi Csillagászati Unió róla nevezte el a magyar felfedezésű 45300 Thewrewk kisbolygót. (Dr. Szabados László)

Német festő, matematikus
A reformáció Németországának egyik legnagyszerűbb művésze, festő, grafikus, könyvkiadó és művészetelméleti író egy személyben, a német reneszánsz legismertebb képviselője hazájában és külföldön egyaránt. Ősei valószínűleg a Gyula melletti Ajtós községből származtak. 1515-ben Johann (Johannes) Stabiusszal és Conrad Heinfogellel együtt elkészítette az első tudományos csillagtérképet. Társai a koordinátarendszert szerkesztették és a csillagokat pozicionálták, Dürer pedig a csillagképek rajzait és a metszeteket készítette el. A térkép nemcsak tudományos, hanem művészeti szempontból is jelentős. Élete vége felé szenvedélyesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel, arányelméleti és geometriai kutatásokkal.

Svéd vegyész
Joseph Priestley-t megelőzve fedezte fel az oxigént. Első tudományos cikkében, amely 1770-ben jelent meg, azt írta le, hogyan készíthető borkősav a borkőből. Életének utolsó éveiben ő állított elő a világon először arzénsavat (1775), molibdénsavat (1778), tejsavat (1780), volframsavat (1781) és hidrogén-cianidot (1783). Elkülönítette és tanulmányozta a citromsavat, az almasavat, az oxálsavat és a galluszsavat is. A mangán-dioxid 1774-ben végzett vizsgálata nyomán fedezte fel a klórt és a bárium-oxidot. Ugyancsak ő fedezte fel a glicerint, a Scheele-zöld nevű festéket (1775; réz-arzenit), valamint két mérgező gázt, a kén-hidrogént és hidrogén-fluoridot.

Amerikai csillagász
1881-ben vették fel az obszervatóriumba munkatársnak. A következő harminc évben közreműködött a csillagszínkép-felvételek osztályozásában, 1898-ban a Harvardon a csillagászati fényképek gondnokává nevezték ki. Főként a csillagszínképek osztályozásával kapcsolatos munkájáról ismert. A Pickering-Fleming-rendszer néven ismertté vált technikával az égi felvételek tízezreit tanulmányozta. Ezeket a New York-i amatőr csillagász, Henry Draper emlékének szentelt program keretében készítették. A csillagok változó fényességének mérésére ő alkotta meg a magnitúdó (látszó fényesség) első fényképészeti szabványát. 1906-ban tagjává választotta a Királyi Csillagászati Társaság; az első amerikai nő volt a tagok között.

Szovjet-orosz atomfizikus, Nobel-díjas
A Lomonoszov egyetem fizika szakán szerzett diplomát, a második világháború alatt egy Volga menti hadianyagraktárban dolgozott, majd 1945-ben a Lebegyev Fizikai Intézetbe került. A háború után Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba előállításán dolgozott. A bomba 1953-ban készült el, Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos Akadémiába. Már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait. 1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét, melyben a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttműködés mellett foglalt állást. 1970-ben lett a szerveződő emberi jogi mozgalom tagja. 1975-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki, az indoklásban hangsúlyozták Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért. Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba száműzték. 1986-ban Gorbacsov hívására visszatért Moszkvába. Élete utolsó percéig harcolt a kommunista párt egyeduralmának megszüntetéséért és a demokratikus jogok bevezetéséért, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását.

Mezőgazdasági vegyész
A budapesti egyetemen gyógyszerészeti tanulmányokat végzett. 1894-től a magyaróvári gazdasági akadémián tanársegéd. 1896-tól a kolozsvári gazdasági intézet, majd a Mezőgazdasági Akadémia kémiaprofesszora és 1920-ig a vegyvizsgáló állomás igazgatója. 1920-ban családjával együtt hazaköltözött Balassagyarmatra. Először a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazta országos borászati felügyelőként, majd az Ampelológiai Intézetben dolgozott 1945-ig. Nemcsak oktatott, hanem kísérletezett és tankönyveket, kézikönyveket is írt. Munkásságának több területe volt, a tejvizsgálat mellett a borászat, a szeszgyártás kémiai folyamataival, valamint gazdaságosságával foglalkozott. Cikkei és tanulmányai magyar és német szaklapokban jelentek meg.

Vegyészmérnök, egyetemi tanár
1929-ben a budapesti műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1932-1939-ig az Egyesült Izzó és Villamossági Rt. laboratóriumában Bródy Imre munkatársaként kriptonlámpával, ill. a levegőben levő kriptonkoncentrációval és a vanádiumcsoport jodidjaival foglalkozott, 1939-1944-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem élettani intézetében dolgozott. 1946-1947-ben a Vákuumtechnikai Gyár kutatólaboratóriumának vezetője, 1947-1950-ig saját gyógyszer-laboratóriumát vezette. 1953-1956-ig a Híradástechnikai és Gyógyszeripari Kutató Intézet tudományos munkatársaként mikrokondenzátorokkal, differenciálrefraktométerrel foglalkozott. 1956 után Izraelbe távozott, a haifai Technion tudományos munkatársa, és 1958-tól a jeruzsálemi egyetem előadó tanára, a beér-sevai Negev Kutatóintézet kutatóprofesszora. Fizikai kémiával, elsősorban ún. ammóniumionokból származó fémek kémiájával és gyógyszerkémiával foglalkozott. Több jelentős találmány fűződik a nevéhez. 1995-től az MTA külső tagja volt.

Magyar-amerikai biofizikus, biokémikus, molekuláris biológus
Eötvös-kollégista, de keresztény szellemisége miatt kizárják; biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát 1949-ben, bölcsészdoktori oklevelet 1950-ben szerez. Egyetemi oktató lesz, de a tudománytalan liszenkói tanokat elutasítja, tehát eltávolítják. Gyapottermesztési kutatóként dolgozhatott, de átküzdötte magát gyógynövénykutatóvá és növénynemesítővé. 1973-tól 1975-ig az MTA SZBK Biofizikai Intézetében folyó tudományos munkát irányította intézeti igazgatóként. A hatóságok zaklatása elől (egyebek mellett informátornak is próbálták beszervezni) 1975-ben Amerikába távozik. Professzor Texasban, Egyiptomban, Franciaországban, és még Magyarországon is. Érdekesen alakul MTA-tagsága: 1973-ban levelező tag, 1976-ban kizárják, 1993-ban rendes tag. (Hujter Mihály)

Olasz felfedező, utazó
14 évesen matróznak állt, majd miután Portugália partjainál hajótörést szenvedett, 1470 körül ott telepedett le, de II. János portugál uralkodó nem támogatta azon tervét, hogy nyugat felé hajózva próbálja meg elérni Indiát. Végül a spanyol királyi párt, Katolikus Izabellát és Ferdinándot sikerült megnyernie tervének. 1492. augusztus 3-án 50 fős legénységgel indult el Santa Maria nevű vezérhajójával, amelyet a Pinta és a Nina kísért. Október 12-én érte el a Bahama-szigetekhez tartozó San Salvador szigetét, majd megállt Kubában és Hispaniolában (Haiti), ahol kis kolóniát alapított. 1493 márciusi hazatérésekor nagy ünneplésben volt része. Második útján (1498-1500) több Karibi-szigetet fedezett fel. Harmadik expedícióján felfedezte a dél-amerikai kontinenst, ám egy ellene kitört lázadás miatt vasra verve küldte haza az újonnan kinevezett királyi kormányzó. Spanyolországban azonban sikerült visszanyernie az udvar bizalmát, majd elindult 1502-1504 közötti utolsó nagy útjára a Mexikói-öböl déli partja mentén. Élete végéig nem ismerte fel, hogy új földrészt fedezett fel, mindvégig azt hitte és vallotta, hogy Indiába jutott el. Hamvait előbb Hispaniolában, majd 1899-ben a sevillai katedrálisban helyezték végső nyugalomra.

Holland matematikus, sakkozó
Ötévesen már sakkozott, húszéves, amikor megnyeri Hollandia bajnokságát. Egyetemi tanulmányai mellett holland és nemzetközi tornákon szerepel, páros mérkőzéseket játszik. Filozófiából és matematikából doktorált. Matematikatanár volt, később egy elektro- és számítógéptechnikai kutatóintézet igazgatója lett. Soha sem mondott le a sakkozói karrier érdekében polgári hivatásáról. Két évig volt világbajnok, nem volt hivatásos játékos, hanem a legjobb értelemben vett amatőr. 1928-ban megszerezte az amatőr világbajnoki címet. 1960-ban visszavonult az aktív versenyzéstől, de a FIDE - a sakk világszervezet - elnökeként és számos sakk-könyv elméleti cikk, tanulmány szerzőjeként jelentősen hozzájárult a sakkozás fejlődéséhez. Szeretett hazánkban járni és ilyenkor örömmel emlékezett meg edzőjéről Maróczy Gézáról.

Orvos, bőrgyógyász
1898-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1898-1902-ben gyakornok a budapesti anatómiai intézetben, 1902-1908-ban a bőr- és nemikórtani klinikán tanársegéd. 1908-1910-ben a Munkásbiztosító Intézet orvosa, 1910-től a Szt. János Kórház főorvosa, 1912-ben a bőr- és nemikórtani diagnosztika magántanára, 1928-ban c. rk. tanára. 1930-tól a Szt. István Kórház főorvosa, 1941-től a Fővárosi Nemibeteggondozó Intézet igazgatója. 1947-től c. ny. r. tanár, 1954-ben az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet helyettes igazgatója. Szifilisszel, bőrrákkal, daganatos és gombás betegségekkel foglalkozott.

Vegyész, entomológus, egyetemi docens
A Pázmány Péter Tudományegyetem kémia-természetrajz szakára iratkozott be. Harmadéves hallgató korában a Bugarszky István professzor által vezetett II. számú Kémiai Intézetbe került, 1926 májusában doktori szigorlatot tett kémiából, mint főtárgyból, valamint kísérleti fizikából és geológiából, mint melléktárgyakból. 1926-tól 1936-ig kinevezett tanársegéd volt a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1930-ban természetrajz-vegytan szakon középiskolai tanári diplomát is szerzett. 1936-ban az egyetem Trefort utcai gyakorlógimnázium tanára, 1947-ben kinevezték a gimnázium igazgatójává. E tisztségéből 1951-ben vallásossága miatt leváltották. Az Orvostudományi Egyetem Orvosfizikai Intézetébe került tanársegédnek. 1942 őszén Szebellédy László professzor, a Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet igazgatója is meghívta, hogy vegyen részt az intézet munkájában. Vermes Miklóssal közösen tankönyvet is írt. Dolgozott Tarján Imre és Gróh Gyula mellett is. Szabad idejében végzett rovartani kutatómunkájával vált nemzetközileg is elismert entomológussá. Több tudományos társaság tagja volt.

Dalmát jezsuita természettudós, matematikus, asztronómus, filozófus
1726-ban belépett a jezsuita rendbe, Rómában a Collegium Romanumban tanult matematikát és fizikát. 1740-ben ugyanott a matematika professzora lett. 1764-ben a paviai egyetem professzorává és a milánói obszervatórium igazgatójává nevezték ki. Fizikai munkássága a newtoni mechanika alapján állt. Geodéziával, a Föld méretének és alakjának meghatározásával foglalkozott. 1750-ben fokmérést végzett Róma és Rimini között. 1769-ben expedíciót vezetett Kaliforniába a Vénusz Nap előtti átvonulásának megfigyelésére. 1773-tól a francia haditengerészet vezető optikai szakértője volt.

Német fiziológus, anatómus
Lipcsében és Halleban tanult orvostudományt, 1829-ben doktorált. Orvosasszistensként Naumburgban és Göttingenben dolgozott, ahol bátyjával, Wilhelm Eduard Weberrel Az emberi járás mechanikája c. munkáján dolgozott. 1836-tól a lipcsei anatómiai intézet munkatársa volt, 1838-ban a lipcsei egyetemen magántanárként habilitált. Témája az emberi test galvanomágneses jelenségeinek fiziológiai vizsgálatai voltak. Számos szakcikket írt Rudolf Wagner híres fiziológiai kézikönyvéhez is. (Piriti János)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
Urbanában, az Illinois-i Egyetemen tanult, a Rochesteri Egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot 1927-ben, majd a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen, a berlini Vilmos Császár Intézetben és az Edingburgh-i Egyetemen folytatott tanulmányokat. 1932-1938-ig a George Washington Egyetem orvosi karának biokémiai tanszékét vezette, 1938-1967-ig a New York-i Cornell Egyetem orvosi karának professzora és biokémiai tanszékének vezetője volt, majd 1967-1975-ig kémia professzoraként működött az ithacai Cornell Egyetemen. Vezetésével a Cornell Egyetem laboratóriumai fontos eredményeket értek el például a penicillin szintézisében, a biotinnak az elkülönítésében és szerkezetének meghatározásában, valamint sok egyéb kéntartalmú szerves vegyület vizsgálatában. 1955-ben kémiai Nobel-díjat kapott két agyalapi hormon: a vazopresszin - a véredények izomzatát a vérnyomás növelésére késztető hormon - és az oxitocin - a méh összehúzódásában és a tejelválasztásban fő szerepet játszó hormon - elkülönítéséért és szintéziséért.

Fizikus, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett oklevelet 1932-ben, majd Ortvay Rudolf tanársegédje lett az elméleti fizikai tanszéken. 1939-től a szegedi egyetemen rk. tanár, 1941-től a kolozsvári egyetem, 1944-től a budapesti műszaki egyetem ny. r. tanára volt. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1946-ban rendes tagjává választották. 1947-ben az USA-ba távozott, 1948-ban azonban onnan hazatért, és haláláig a műszaki egyetem fizika tanszékét vezette. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnökségének tagja volt, 1948-58 között az MTA alelnöke. Legjelentősebb eredményeit a kvantummechanikai többtestproblémának és alkalmazásainak területén érte el. Az atom statisztikus elmélete területén kidolgozott modelljét a szakirodalom Thomas-Fermi-Dirac-Gombás-modell-ként idézi. Több mint 130 dolgozatot és 12, részben idegen nyelvű könyvet írt. Szerkesztette az Acta Physica, és a Physics Letters folyóiratokat. Két ízben tüntették ki Kossuth-díjjal, 1948-ban és 1950-ben.

Villamosmérnök, egyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetem gyengeáramú szakán végezte. 1950-ben szerzett villamosmérnöki oklevelet. 1950-53-ban a Távközlési Kutató Intézet Tudományos munkatársa, 1959-től a budapesti műegyetem vezetéknélküli híradástechnikai tanszékén adjunktus, 1962-től docens, 1963-66-ban helyettes tanszékvezető és a villamosmérnöki kar dékán helyettese, 1966-tól haláláig a mikrohullámú tanszék vezetője. Fő kutatási területe a félvezetős áramkörök, utóbb az impulzustechnika. Kidolgozta és oktatta az impulzustechnika alapozó szaktárgyát, és megszervezte az impulzustechnikai laboratóriumot.

Brit csillagász
1857-től hivatalnok volt a hadügyminisztériumban, de érdeklődése a csillagászathoz vonzotta. A Royal College of Science tanára volt 1911-ig, és a napfizikai obszervatórium vezetője 1890-től 1901-ig. 1866-ban kezdte meg a napfoltok spektroszkópiai megfigyelését, 1868-ban fedezte fel, hogy a kitörések a Nap körüli rétegben mennek végbe, ezt a réteget ő nevezte el kromoszférának. A Nap színképében azonosított egy, a Földön addig nem ismert elemet, ezt héliumnak nevezte el. A héliumot csak 27 évvel később mutatták ki a Föld légkörében. 1870 és 1905 között nyolc expedíciót vezetett a napfogyatkozások megfigyelésére. Nyugalombavonulása után 1911-ben Sidmouthban magánobszervatóriumot épített, a csillagfejlődés elméletén dolgozott. Ő ismerte fel, hogy egyes ókori, és őskori építmények (Stonehenge, egyiptomi, görög építmények) csillagászati eseményekhez tájolva épültek. Ezzel megvetette az asztroarcheológia tudományának alapjait. 1869-ben megalapította a Nature c. tudományos folyóiratot, majd egészen a halálát megelőző néhány hónapig szerkesztette a lapot. 1897-ben kapott lovagi rangot.

Francia matematikus
Tanított a nancy-i egyetemen 1954-1962 között, majd több párizsi egyetemen 1962-től. 1966-1986-ig az Ecole Polytechnique matematika professzora, 1973-tól a College de France professzora. 1980-1984-ig az INRIA (Institut National de Recherche en Informatique et en Automatique, a francia nemzeti számítástudományi intézet) elnöke, majd 1984-től a CNES (Centre National d'Etudes Spatiales, a francia állami űr-ügynökség) elnöke volt. Több nemzetközi akadémia tagja, több tudományos testület elnöke, számos tisztség viselője. A Fields-érem díjazottja, 1986-ban megkapta a SIAM John von Neumann díját. Igen termékeny alkotó volt, aki a matematika számos területén ért el eredményeket. Ezek közül a differenciálegyenletek és integrálegyenletek elméletét és gyakorlati alkalmazásait, a numerikus analízis fizikai alkalmazásait említjük.

Gépészmérnök
Tanulmányait Kolozsvárt, Zürichben és Budapesten végezte, gépészmérnöki oklevelét 1898-ban Budapesten szerezte meg. Gyakorlati működését a Ganz Villamossági Rt.-nál kezdte meg, majd 1902-től a Szabadalmi Hivatalnál teljesített szolgálatot. 1920-1924-ben az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság műszaki alelnöke, 1923-tól a Kereskedelemügyi Minisztériumban az iparfelügyelet vezetője, 1928-tól haláláig a Szabadalmi Bíróság elnöke. 1911-től a Magyar Mérnök- és Építész Egylet titkára, 1914-1917 ben főtitkára. Egyik alapítója, később tiszteleti tagja a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetségének.

Vegyészmérnök
1953-ban a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szilikátkémiai Tagozatán vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1955-1957-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fizikai kémiai tanszékén, 1958- 1960-ban a KFKI-ban és a Budapesti Műszaki Egyetem kémiai technológia tanszékének Izotóp Laboratóriumában folytatott tudományos kutatómunkát. 1960-1969-ben az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézetében, majd az MTA Izotópkutató Intézetében dolgozott. 1969-től tudományos munkatárs volt a KFKI Atomenergia Kutató Intézete Kémiai Főosztályán. Tudományos kutatásai során szervetlen oxidok, ioncserélők vizsgálatával, katalizátorok termokémiájával, matematikai modellezéssel, folyadékkristályokkal, a kristálynövesztés kérdéseivel foglalkozott.

Orosz matematikus, mechanikus
A moszkvai egyetem hallgatójaként ezüstérmet nyert az Egyenletek gyökeinek kiszámítása című dolgozatával. Mielőtt befejezte volna egyetemi tanulmányait 1841-ben megvédte A valószínűségszámítás elemi analízisének kísérlete című magiszteri disszertációját. A következő évben Szentpétervárra költözött és az ottani egyetemen kezdett dolgozni. 1849-ben itt védte meg A kongruenciák elmélete című doktori disszertációját. 1850-ben az egyetem professzora lett. Tanítványaiból alakult meg az orosz matematikai iskola (Ljapunov, Markov, Vinogradov). 1859-ben a Tudományos Akadémia rendes taggá választotta. Részt vett L. Euler műveinek összegyűjtésében és sajtó alá rendezésében. Több mint 80 műből álló tudományos hagyatéka nagy befolyással volt a matematika fejlődésére, különösen a szentpétervári matematikai iskola kialakulására. Elsősorban a prímszámok elméletével kapcsolatos munkásságáról ismert, de jelentősek a számelméleti, valószínűségszámítási, valamint függvénytani (függvényapproximációkra vonatkozó) eredményei is. A számelméletben a Csebisev-tétel, a valószínűségszámításban az igen fontos Csebisev egyenlőtlenség őrzi a nevét.

Angol születésű amerikai mérnök, feltaláló
Londonban született, azonban hétéves korában szüleivel az Egyesült Államokba vándorolt ki. Tehetséges zenész volt, 1850-ben a Bardstown-i főiskolán professzor először zenetanár lett, ugyanitt 1851-ben a természettudományok tanára. 1854-ben azonban lemondott tanári állásáról, hogy teljesen a távírással kapcsolatos eszközök fejlesztésével foglalkozhasson. 1855-ben kapott szabadalmat egy elektromos betűnyomó távíróra, amely egy forgó kerék peremén elhelyezett betűkkel a szöveget papírszalagra nyomtatta. 1857-ben bemutatta Angliában is, ahol azonban nem váltott ki kellő érdeklődést. Ezért Franciaországba utazott, ahol készülékét elfogadták, és hamarosan itt és a legtöbb európai országban kiterjedtem alkalmazták. Számos kitüntetésben és elismerésben részesült. 1878-ban továbbfejlesztette az Edison által feltalált szénmikrofont, ezzel a gyengébb hangokat is hallhatóvá tette. 1879-ben, Hertzet és Marconit megelőzve megfigyelte, hogy elektromágneses hullámok útján is lehetséges energiaátvitel, de ez a felfedezése nem keltett kellő figyelmet.

Ír születésű amerikai matematikus
A Queen's University (Belfast) hallgatója volt, majd a Cambridge-i egyetemen folytatta tanulmányait, majd a londoni egyetemen kapott állást. Itt megismerkedett Olga Taussky matematikussal, 1938-ban házasságot kötöttek. A 2. világháború alatt a Brit Admiralitás számára végzett kutatásokat, meggyőzte feletteseit a numerikus számítási módszerek fontosságáról és egy ezt szolgáló laboratórium felállításáról. 1947-ben a Todd házaspár az Egyesült Államokba távozott. Eleinte a Nemzeti Szabványügyi Hivatalban (National Bureau of Standards) dolgoztak, itt John Todd egy számítástechnikai laboratórium vezetője lett. 1956-ban mindketten a California Institute of Technology-ba (Caltech) kaptak meghívást, ahol akkor kezdődött a számítástechnika oktatása. Ekkor csak John Todd kapott professzori kinevezést, Olga Taussky-Todd csak 1971-ben lett professzor. John Todd a numerikus analízis számos területén dolgozott ki alapvetően fontos módszereket, a mátrixelméletben, differenciálegyenletek Monte Carlo módszerekkel való megoldásában, a konstruktív függvénytanban. Numerikus analízisről írott könyve a terület alapműve lett. 2001-ben 90. születésnapja tiszteletére a Caltech-en tiszteletére ünnepi szimpóziumot rendeztek.

Orvos, mikrobiológus, parazitológus, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a kolozsvári egyetemen kezdte 1919-ben, majd a szegedi tudományegyetemen 1924-ben szerzett oklevelet. 1928-ban az Országos Közegészségügyi Intézet adjunktusává nevezték ki. Megszervezte az OKI kórszövettani és parazitológiai osztályát. Őt tekintik a magyar humán parazitológia megteremtőjének. 1934-től a budapesti egyetemen parazitológiából magántanár. 1936-ban a Szegedi Tudományegyetem közegészségtani és kórtani tanszékén egyetemi tanár. 1940-1942 között a Kolozsvárra visszaköltözött Ferenc József Tudományegyetem Közegészségtani Intézetét vezette és az egyetem Orvosi Karának prodékánja. 1959-től az Országos Húsipari Kutatóintézet igazgatója. Tudományos és szakirodalmi munkásságának eredményeit - kötetben megjelent művein kívül - 171 dolgozatban publikálta.

Matematika-fizika szakos középiskolai tanár, matematikus
Édesapja a László Kórház főorvosa volt. 1944-ben érettségizett az Angol Kisasszonyok Santa Maria Leánygimnáziumában. Egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta 1944-1949 között. Matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelét 1949-ben kapta meg 1948-ban kötött házasságot Császár Ákos matematikussal. Az egyetemi doktori fokozatot 1967-ben az ELTE TTK-n szerezte meg. Disszertációja: Vizsgálatok a topológikus terek szétválasztási axiómájának köréből (1966). Munkahelyei: MTA Alkalmazott Matematikai Intézete tudományos munkatárs (1949-1950), majd 1951-től 1991-es nyugdíjba vonulásáig a BME, ahol végigjárta a fokozatokat (tanársegéd, adjunktus, docens). A Villamosmérnöki Kar Matematika Tanszékén volt tanszékvezető helyettes, illetve megbízott tanszékvezető. Oktatott nappali, levelező, szakmérnöki tagozatokon és a Mérnök Továbbképző Intézetben. Angol és német nyelven is adott elő. Kiváló oktató volt. 1974-ben megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést. Elnyerte a hallgatók bizalmát, amit az is bizonyít, hogy 1999-ben az Év Oktatója lett. Kiemelkedő tanári munkásságáért 2002-ben Apáczai Csere János-díjban részesült. Nagyon sokat tett az egyetemi oktatás színvonalának emeléséért, számos jegyzetet írt, magyarul is és németül is, a villamosmérnök hallgatók számára, amelyek több kiadást is megértek. Írt középiskolai szakköri füzetet (1954) a differenciál- és integrálszámítás tárgyköréből. Fő kutatási területe a topológia volt. Rangos folyóiratokban 13 cikke jelent meg ebből a témakörből. Több tudományos konferencián, szimpóziumon tartott előadást. A Mathematical Reviews folyóirat referálója volt. Publikációi Császár Klára vagy Császár Ákosné néven jelentek meg. (Dr. Kántor Sándorné)

Bányamérnök
Főiskolai tanulmányait a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián 1842-ben fejezte be. 1846-ban a Szabadalmazott Osztrák Államvasúttársaság bányamérnöke. 1860-ban a fővárosba költözött, hogy magánmérnöki gyakorlatot folytasson. Nevét elsősorban sikeres artézi kútfúrásaival tette ismertté. Az elsőt 1865 évben fúrta Harkányban, 1866-67-ben a margitszigeti, majd a lipiki és alcsúti fúrásokat vezette. 1868-ban kezdte meg a városligeti kút fúrását. 1879-ben befejezett petrozsényi fúrásokkal gazdag kőszéntelepeket tárt fel. Fúrásainak földtani és hidrológiai tanulságairól értékes tanulmányokban számolt be a Földtani és Természettudományi Közlönyben és a Bányászati és Kohászati Lapokban. 1967-ben az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tiszteletére Zsigmondy Vilmos emlékérmet alapított. 1868-tól az MTA tgja.

Geofizikus
A budapesti tudományegyetemen 1929-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári oklevelet. Egyetemi hallgatóként bekapcsolódott az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet terepi Eötvös-inga méréseibe. Diplomája megszerzése után a londoni székhelyű Geophysical Prospecting cégnél kapott állást, melynek keretében egy évig Venezuelában, majd rövidebb ideig Londonban dolgozott. 1933-ban a MAORT elődjénél, mint az Eötvös-inga mérések vezetője, majd mint a geofizikai osztály vezetője irányította a dunántúli olajkutatási célú geofizikai kutatásokat. 1949-ben az Eötvös Loránd Geofizikai Intézethez került, ahol a Gravitációs Osztály, majd az Értelmező- és Földtani Osztály vezetője. Kutatási tevékenysége során foglalkozott az Eötvös-inga mérés értelmezési kérdéseivel, módszereket dolgozott ki a gravitációs mérések korrekcióinak számításához. Az 1950-es évek elején világszerte az elsők között végzett méréseket a gravitációs tér árapály jellegű változásainak vizsgálatára.

Angol matematikus
Eredeti foglalkozása takács volt. 1724-ben egy napfogyatkozás megfigyelése fordította érdeklődését a matematika és csillagászat felé. Önképzés útján szerezte matematikai ismereteit. Az akkori szokások szerint kávéházakban oktatott matematikát, majd 1743-tól a királyi katonai akadémia matematikatanára lett. Az analízis és valószínűségszámítás területével foglalkozott. Nevéhez fűződik egy függvény határozott integráljának közelítő meghatározására szolgáló Simpson szabály.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A University of California Los Angeles-en szerzett doktori fokozatot 1949-ben. 1949-től a Rockefeller Intézetben (később Rockefeller Egyetemen) dolgozott tanársegédként, adjunktusként, majd 1966-tól a biokémia tanszék vezető professzoraként 1984-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Legfontosabb kutatási eredményeként módszert dolgozott ki peptideknek szilárd fázisban történő előállítására. Ezzel forradalmasította a szerveskémiai szintéziseket. A módszer lényege, hogy az aminosavakat oldhatatlan műgyantához kapcsolta, majd ehhez további aminosavakat sorozatosan kapcsolva hozta létre a peptideket. Ezzel a peptidek az addiginál sokkal rövidebb idő alatt és automatizálható módon állíthatók elő, aminek a gyógyszergyártásban van rendkívüli jelentősége. Többek között megvalósította a bradikinin nevű hormon és a ribonukleáz szintézisét. A szilárdfázisú kémiai szintézis kidolgozásáért kapott kémiai Nobel-díjat 1984-ben.

Geológus, muzeológus, tanár
Tanári diplomát a budapesti polgári iskola tanítóképző természettudományi szakán szerzett. Tanulmányait Jénában és Berlinben fejezte be, 1942-ben Szegeden avatták doktorrá. 1908-tól 1919-ig Abrudbányán, 1921-től 1931-ig Székelykeresztúron, 1931-től 1945-ig Székelyudvarhelyen tanított. 1931 és 1943 között a Székelység című havi folyóiratot szerkesztette. Ő alapította meg a Borvízkutató Intézetet, expedíciókat kezdeményezett a Hargita kutatására. Mintegy félezer közérdekű írása jelent meg heti- és napilapokban. Írásai Erdély földrajzi viszonyaival, a Székelyföld geológiájával és hasznosítható ásványi kincseivel foglalkoztak, különösen a barnaszéntelepekkel, földgázzal, aranybányászattal.

Matematika- és fizikatanár
A debreceni Tudományegyetemen matematika-fizika szakon 1933-ban kapta meg diplomáját. 1935-ben doktorált Dávid Lajos szemináriumában. 1934-1936 között díjtalan gyakornok, majd fizetés nélküli tanársegéd volt a debreceni Tudományegyetem Matematikai Intézetében. Közben férjhez ment Tóth Lajoshoz, a debreceni Fazekas Gimnázium matematika-fizika szakos tanárához, aki a későbbiekben a debreceni Orvosi Fizikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára lett. 1946-1948 között a Református Leánygimnáziumban, 1948-1950 között az Állami Svetits Gimnáziumban, 1950-1952 között a Csokonai Gimnáziumban, 1952-től nyugdíjaztatásáig 1964-ig a Kossuth Gyakorló Gimnáziumban tanított, ahol 1950-től volt vezetőtanár. Tanított még a Dolgozók Gimnáziumában, szakérettségis tanfolyamon, levelező tanfolyamokon. Aktívan részt vett a Bolyai János Matematikai Társulat munkájában. 1951-1953 között a matematikatanárok szakmai konferenciáin tanfolyamvezető volt. 1952-ben részt vett Szénássy Barna mellett a debreceni középiskolai matematikai délutánok megszervezésében.

Matematikus, egyetemi tanár
Budapesten érettségizett és matematika-fizika szakon szerzett tanári diplomát. Szegeden Kalmár Lászlónál volt aspiráns, 1957-ben lett kandidátus, 1962-ben akadémiai doktor, 1982-től az MTA rendes tagja. Kutatásai világhírűek a halmazelmélet és a gráfelmélet területein. Erdős Pállal 56 darab közös dolgozata jelent meg. Életpályája során tíz évig (a most már Rényi nevét viselő) kutatóintézet igazgatója volt, és másfél évig a Rutgers Egyetem DIMACS intézetét is vezette. (Hujter Mihály)

Francia matematikus
Orvosi tanulmányokat végzett és orvosi gyakorlatot folytatott, de érdeklődése túlmutatott az orvostudományok területén. Matematikával és krisztallográfiával is foglalkozott. 1809-ben a Strasbourg-i egyetemen a matematika professzora lett. Általánosította a faktoriális fogalmát. A faktoriális függvényre ő vezette be az n! jelölést.

Orvos, egyetemi tanár
Tanulmányait Prágában és Bécsben végezte. Orvosi oklevelét 1770-ben Bécsben szerezte. 1769-ben van Swieten a bécsi katonai kórház segédorvosává neveztette ki. 1770-ben a nagyszombati egyetemen a bonctan tanára. 1785-1786-ban az általános kórtan és gyógyszertan, 1786-1791-ig a belgyógyászat tanára a Budára helyezett egyetemen, 1786-1787-ben az egyetem rektora. Számos tudományos munkát írt.

Csillagász
A budapesti egyetem magántanára, az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézet megbízott igazgatója. Tanulmányait a bécsi Tudomány Egyetemen végezte (1870-74), ugyanott a Fokmérési Hivatal gyakornoka, majd a hamburgi, lipcsei és hamburgi csillagvizsgálókban tanult. 1876-ban a Budapesti Meteorológiai Intézet munkatársa 1887-ben megbízott igazgatója. Részt vett Magyarország földmágneses felmérésében, sok helység földrajzi koordinátáit határozta meg. Jelentős eredménye a novemberi erős "hullócsillag" raj (Leonidák) pályájának megállapítása és azonosítása. Megkezdte Budapesten a gravitációs gyorsulás pontos mérését (az MTA és Természettudományos Társulat támogatásával). Számos cikket írt (meteorológiai témakörből is) a Természettudományi Közlönyben. (Bartha Lajos)

Német fizikus, geológus
Paul Erman fia. Berlinben és Königsbergben tanult, 1832-től a bécsi egyetem magántanára majd fizikaprofesszora volt. 1874-ben a Royal Society külső tagjának választotta. Több világ körüli utazást is tett, melyek célja a Föld egész területére kiterjedő mágnesességi mérések szervezése és végrehajtása volt. Eredményeit később több kötetben dolgozta fel, melyek Gauss földmágnességi elméletének is értékes alapjául szolgáltak. (Piriti János)

Amerikai geofizikus, oceanográfus
Farmercsalád gyermeke volt. A Houston-i Rice Egyetemen végezte tanulmányait, 1930-tól a Lehigh Egyetem tanára volt. Itt kezdett foglalkozni a földrengéshullámok terjedésének vizsgálatával. 1940-től a Woods Hole Tengertani Intézet munkatársa, 1944-től a Columbia Egyetem professzora, majd 1949-ben emellett az általa szervezett Lamont-Doherty Geofizikai Obszervatórium első igazgatója. Számos tengerkutató expedíció tudományos irányítója. Tevékenységében kiemelkedő a tenger-mélység, és a tengerfenék üledékrétegének ultrahanggal végzett vizsgálata, majd a tengerfenék, ill. óceáni aljazat mélyfúrásainak tanulmányozása, ennek alapján az Atlanti óceán fenekén emelkedő hátság felismerése. A földrengéshullámok terjedése segítségével tanulmányozta a földkéreg vastagságát az óceáni medencék alatt. A rengési hullámok kiértékelésé alapján a Föld belső szerkezetének modelljét is vizsgálta. A tengeri üledék-vizsgálatok alapján elemezte az eljegesedési és jégmentes időszakok (jégkorszakok) időrendjét. Sok tanulmánya jelent meg, több könyv szerzője és társszerzője, számos akadémia és tudományos társaság tagja, sok kitüntetésben részesült (többek között az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérme). Emlékére alapították a kiemelkedő geológiai eredmények jutalmazására a Ewing-érmet, nevét egy tengerkutató-hajó viseli. (Bartha Lajos)

Gépészmérnök, fizikus, aerodinamikus, egyetemi tanár
A budapesti Műegyetemen szerzett diplomát, ahol Bánki Donát mellett egy ideig tanársegédként dolgozott, majd a Ganz Rt. mérnöke lett. Göttingenben, Prandtl mellett aerodinamikai tanulmányokat folytatott, itt doktorált. Max Bornnal együttműködve fontos eredményeket értek el a kristályok dinamikai elméletében. 1912-ben egy évig Selmecbányán oktatott, majd elfogadta az aacheni egyetem professzori ajánlatát. Az első világháborúban a Monarchia hadseregében szolgált, előbb ruharaktárosként, majd a Bécs melletti Aerodinamikai Laboratóriumban. Itt fejlesztette ki 1917-ben a világ első helikopterét, a PKZ-t, kifejlesztésében Petróczy István, Zurovetz Vilmos és Asbóth Oszkár működött közre. A háború után hazatért, de 1919-ben már újra Aachenben tanít. 1933-ban véglegesen letelepedett az Egyesült Államokban. Itt részt vett a rakétakutatásokban (Guggenheim-laboratórium). Fontos szerepet játszott az első rakéták kifejlesztésében. Őt tekintik a szuperszonikus repülés atyjának. Űrkutatással is foglalkozott. A National Medal of Science kitüntetést 81 évesen John F. Kennedy elnöktől vette át.

Német kísérleti fizikus, felfedező, mérnök és politikus
15 éves volt, amikor a lipcsei egyetemre felvették; 16, amikor menekülnie kellett innen a kitört harmincéves háború miatt; 18, amikor apja váratlanul meghalt, ő pedig Jenában kezdte újra az egyetemet, amit azután Leydenben fejezett be. Építészetet, mechanikát, matematikát, geometriát hallgatott, de nem szerzett semmiféle fokozatot. Elutazott Franciaországba, majd Angliába, végül visszatért szülővárosába. A harmincéves háború 1648-as befejezése előtt két évvel őt választották Magdeburg polgármesterévé, és az maradt harminc éven át, egészen 1676-ig. Közben a város ügyeinek intézése mellett maradt ideje fizikai kísérletezésre, sőt találmányainak "menedzselésére" is. Kopernikusz híveként megpróbálta az "űrt" a földön is előállítani, így találta fel a légszivattyút. Torricelli kísérletét időjárásjelző barométerré fejlesztette. Legfontosabb találmánya 1663-ban született meg, rájött, hogy a felolvasztott, majd megszilárdult ként megfelelően dörzsölve elektromossá lehet tenni, még pedig jobban, mint bármi mást. Ő fedezte fel és tanulmányozta először az alacsony nyomáson létrejövő elektromos kisüléseket. Guericke volt a 17. század egyik jelentős kísérleti fizikusa. Magányos kísérletező, aki egyetemen nem adott elő s így tanítványa se volt. Elektromozó gépe azonban elterjedt egész Európában. (Dr. Radnai Gyula)

Angol csillagász, matematikus, kémikus
Kezdetben a jogot tanult, de 1816-ban apja Sir Frederick William Herschel hazahívta, hogy kitanulja a csillagászat mesterségét, a távcsőkészítést, és megkérte, hogy fejezze be munkáját. A kettőscsillagokkal kezdte, James South nevű barátjával két különböző távcsővel észleltek, 1821-től 1823-ig 380 objektumot tartalmazó részletes katalógust állítottak össze. A 20 lábas távcsövet felújította, és újra átvizsgálta apja ködeit. 2306 objektumról adtak ki 18 katalógust a Philosophical Transactions-ban 1833-ban. Apja munkáját folytatva, 1833-ban a déli féltekére költözött, és a Jóreménység-fokánál alapított új csillagvizsgálóból a déli égbolt részletes felmérését végezte el. A cianotipia "cyanotype" eljárást 1842-ben Herschel írta le, azóta használják, mint pozitív fotóeljárási módot.

Francia fizikus
Henri Becquerel Nobel-díjas fizikus apja. Pályája kezdetén apja, Antoine César Becquerel mellett dolgozott, aki neves fizikaprofesszor volt. Apja halála után követte őt a Musée d'Histoire Naturelle-beli pozíciójában. A fizika számos területén dolgozott, foglalkozott mágnesességgel, elektromossággal és optikával. Legfontosabb eredményeit a fénytan területén érte el. Ő fedezte fel a fotovoltaikus effektust.

Német fizikus, csillagász
1900-ban a Német Csillagászati Egyesület gyűlésén a tér nem euklideszi jellegének lehetőségét vetette fel. 1901 és 1909 között a göttingeni egyetem professzora volt, elektrodinamikai és optikai cikkeket publikált. 1906-ban a csillagok sugárzás útján történő energiatranszportját tanulmányozta. 1909-től a potsdami csillagvizsgáló igazgatója. Megadta az általános relativitáselmélet téregyenleteinek első, matematikailag szigorúan pontos megoldását egy gömbszimmetrikus, nem forgó test esetében. Fia Martin Schwarzschild csillagász.

Amerikai csillagász
Szíriában született, szülei amerikai misszionáriusok voltak. 1904-től a kaliforniai Mount Wilson Obszervatórium munkatársa, 1923 és 1946 között igazgatója volt. Legfontosabb eredményeit a spektroszkópia területén érte el. 1911 és 1914 között Arnold Ernst Kohlschütter-rel együtt felfedezte a csillagok abszolút luminozitása és a színképvonalak erőssége közötti összefüggést. Ez lehetővé tette a csillagászok számára a csillagok távolságának spektroszkópiai meghatározását. Adams a napfoltokat és a Nap tengely körüli forgását vizsgálta, több ezer csillag sebességét és távolságát határozta meg színképelemzési módszerrel, és jelentős eredményei voltak a bolygók légköri összetételének vizsgálatában is. Tevékenyen részt vett a Palomar-hegyen épülő obszervatórium ötméteres teleszkópjának tervezésében is. Ő fedezte fel az első fehér törpe csillagot.

Norvég fizikai kémikus, Nobel-díjas
Az oslói egyetemen tanult, és 1924-ben a berlini egyetemen doktorált. 1925-től az oslói egyetem oktatója, 1934-től 1964-ig a fizikai kémia professzora, a fizikai kémiai tanszék vezetője volt. 1930-ban kezdte meg a ciklohexán molekulájának és származékainak tanulmányozását. Felfedezte, hogy a ciklohexán két formában létezik. Kidolgozta a konformáció-analízis alaptételeit. Norvégia 1940-es német megszállása után továbbra is közölte kutatási eredményeit skandináv folyóiratokban, de a legfontosabb felfedezéseit titokban tartotta a 2. világháború befejezéséig. 1943-45 között az egyetemi közösség más tagjaival együtt táborba zárták a közeli Griniben. Az ötvenes évek közepétől kezdve Hassel főként a szerves halogén vegyületek szerkezetét vizsgálta. Derek H. R. Barton társaságában megosztott kémiai Nobel-díjat kapott. Hassel a konformáció-analízis kidolgozásáért kapta a díjat, ez az eljárás a molekulák háromdimenziós geometriai szerkezetének tanulmányozását teszi lehetővé. Fontos szerepe volt a molekulaszerkezetekről alkotott gyökeresen új felfogás kialakításában.

Osztrák születésű amerikai fizikus
Kevés ember éri meg századik születésnapját teljes szellemi épségben - Maurice (születésekor Moritz) Goldhaber ezek közé tartozott. Pedig egyáltalán nem élt nyugalmas életet. Az első világháború kitörésekor Szarajevó közelében laktak, innen menekítette apja a családot Egyiptomba. Viszontagságos háborús évek után kerültek Chemnitzbe, Moritz itt érettségizett 1930-ban. Berlinben járt három évig egyetemre, ahol Lise Meitner magfizikai kurzusa volt nagy hatással rá. Hitler uralomra jutásakor Cambridgebe, a Cavendish laboratóriumba sikerült átkerülnie, ahol Chadwick vette védő szárnyai alá. Sikeres közös kísérleti munkájuk volt a neutron tömegének meghatározása. Chadwick távozása és Rutherford halála után az amerikai Illinois-i Egyetem állásajánlatát fogadta el, ahol 1938-tól 1950-ig magfizikai témákon dolgozott Urbanaban. A Manhattan Projektbe ugyanúgy nem vonták be, mint barátját, Szilárd Leót. 1948-ban a magban lévő protonok és neutronok kollektív rezgéséről közölt közös cikket Teller Edével.1950-től 1972-ig Brookhavenben működött. Az ő igazgatása alatt a laboratóriumban a neutrinó tulajdonságaival kapcsolatban több Nobel-díjas felfedezés született. 1986-ban ment nyugdíjba, de még 2011-ben is jelent meg cikke a Physics Today-ben a neutrinók tömegéről. Neve a hazai fizikusképzésben a neutrinók helicitásával kapcsolatosan és a Györgyi-Goldhaber modell tárgyalásakor szokott felmerülni. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, reumatológus, orvostörténész
Elsősorban biometeorológiával és bioklimatológiával foglalkozott, ezzel kapcsolatban a vegetatív idegrendszer regulációját vizsgálta, de a belgyógyászati betegségeket is tanulmányozta. Új módszert dolgozott ki a vegetatív idegrendszeri megbetegedések vizsgálatára, amelyet "vegetatív index"-nek nevezett el. Módszerét külföldön elterjedten alkalmazzák, itthon csak a sportorvoslás és az üzem- és iparegészségügy területén. Vizsgálatokat végzett a nyombélfekély keletkezési mechanizmusával, valamint a levegőionok hatásával kapcsolatban.

Gépészmérnök, matematikus, egyetemi tanár
1949-ben a műegyetemen gépészmérnöki diplomát szerzett. 1949-ben a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen lett tanársegéd a Borbély Samu által vezetett Matematikai Intézetben, 1951-1955 között az MTA Alkalmazott Matematikai Intézetében volt Egerváry Jenő aspiránsa, később tudományos munkatárs, illetve főmunkatárs, 1960-1963 között Egerváry utódjaként a Mátrixelmélet és alkalmazásai csoport vezetője volt. 1963-1968 között a Központi Fizikai Kutató Intézet Matematikai Főosztályát irányította. 1968-ban egyetemi tanárrá és a BME Építőmérnöki Kar Matematika Tanszéke vezetőjévé nevezték ki. 1978-ban átkerült a Villamosmérnöki Karra, ahol 1982-1990 között a Matematika Tanszéket vezette. 1995-ben történt nyugdíjazása óta a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Számítástudományi és Információelméleti Tanszékének volt emeritus professzora. Kutatási tevékenységének középpontjában a mátrixelmélet és a numerikus módszerek, továbbá ezek műszaki alkalmazásai álltak. Mintegy 120 publikációjának több, mint a fele az elméleti fizika, a műszaki mechanika, a hidak és szerkezetek mechanikája témakörökkel foglalkozik, de számos dolgozata van más műszaki témában is. Ő kezdeményezte a Bolyai János Matematika Társulat "Numerikus módszerek" nemzetközi konferenciasorozatát. Több, mint 50 konferencián volt előadó, gyakran meghívott előadó. Mérnök, matematikus és fizikus hallgatók generációit tanította, számos jegyzet, tankönyv szerzője. Több amerikai és nyugat-európai egyetemen volt vendégprofesszor.

Német botanikus, orvos
Katolikus szellemiségű humanista műveltséget szerzett, később azonban áttért a protestantizmusra. Orvosi diplomát szerzett Ingolstadtban 1524-ben. 1533-ban az orvostudományok professzora lett Tübingenben. Itt hozta létre a - német területen első - botanikus kertet, melyben főként gyógynövényeket termesztett. Főként a növények gyógyhatása foglalkoztatta. Számos könyvet írt, amelyekben pontos leírást adott a növényekről. A szép kivitelű fametszetek az élethű növényábrázolás hagyományát teremtették meg. A növények leírásán kívül ismertette lelőhelyeiket, a begyűjtés legmegfelelőbb idejét, és a növények hatását. Elsősorban az ókori görög szerzőkre támaszkodott, de fontosnak tartotta azt is, hogy az orvosi gyakorlatra készülők a valóságban is megismerjék a gyógynövényeket. A botanika egyik atyjának is nevezik. Fuchs nevét a virágos növények egyik nemzetsége - a Fuchsia (fukszia) - őrzi.

Francia matematikus
Az ábrázoló geometria megalkotója, az analitikus geometria úttörője. Ez a két irányzat azóta a projektív geometria részévé vált. Az oratoriánus szerzetesek beaune-i és lyoni kollégiumában tanult. Lyonban 16 éves korában fizikát, 1768 és 1783 között fizikát és matematikát tanított Méziéres-ben. 1780-ban a hidraulika tanárának nevezték ki a párizsi Louvre-ba. 1783 táján Párizsba ment, dolgozott abban a súly-és mértékbizottságban, amely 1791-ben kidolgozta a méterrendszert. 1794-95-ben a rövid életű École Normale-ban tanított. Itt engedélyezték számára, hogy ismertesse az ábrázoló geometria elveit. Új eljárásai forradalmasították a mérnöki tervezőmunkát. Neve ott van a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Holland matematikus
A delfti műszaki egyetemen tanult, majd érdeklődése a matematika felé fordult, matematikából doktorált van der Waals vezetése mellett az amsterdami egyetemen 1878-ban. 1881-ben az amsterdami egyetemen a matematika, mechanika és csillagászat professzora lett. Elsősorban alkalmazott matematikával foglalkozott, jelentős eredményeket ért el a hullámok terjedésének vizsgálatában. Alapvető fontosságú eredménye a tanítványával, Gustav de Vries-szel együtt kidolgozott Korteweg-de Vries-egyenlet. Nevéhez fűződik a vérnek az erekben való áramlását leíró Moens-Korteweg formula.

Természettudós, matematikus
Sárospatakon tanult, később itt rk. tanító, majd főiskolai tanár. 1806-tól a matematika, 1811-től a fizika és a filozófia tanára. Hazánkban elsőként adta elő tárgyát magyarul. Első munkája, a Prima elementa matheseos intensorum (Kassa, 1821) matematikai tárgyú, azonban egyre több érdeklődést mutatott a filozófia iránt. A Magyar Tudós Társaság 1831-ben választotta tagjává, és itt igen élénk tevékenységet fejtett ki: matematikai szavakat gyűjtött, tankönyveket, pályamunkákat bírált. Felvilágosult, haladó szellemű oktató volt, aki maga is végzett kutatómunkát. Érdekesek hidrodinamikai vizsgálatai, csillagászati elgondolásai. 1831-től az MTA tagja.

Orvos, radiológus, egyetemi tanár
1914-ben szerzett orvosi oklevelet a budapesti egyetemen. 1914-1916-ban a Korányi-klinika röntgenlaboratóriumában gyakornok, 1916-1922 között a II. sz. Központi Egyetemi Röntgenintézetben tanársegéd, 1922-től a III. sz. Belklinika röntgenosztályának vezetője, 1942-1962-ig ny. r. tanár a budapesti egyetem röntgentanszékén. Emellett 1956-1962-ig az Országos Röntgen- és Sugárfizikai Intézet igazgatója volt. Számos külföldi társaság tiszteleti tagja, 1953-tól a Magyar Radiológus Társaság elnöke. A gyomor és a nyombél funkcionális röntgen-vizsgálatával, röntgen-diagnosztikával, sugárterápiával foglalkozott. Fontos felismeréseket tett a lymphogranulomatosis-szal kapcsolatban. Ő tervezte meg a klinikai sugárvédelem számára a röntgen-átvilágításnál használt ún. Ratkóczy-féle védőkabint. Jelentősen hozzájárult a hazai sugárvédelem szabályainak kidolgozásához és bevezetéséhez.

Kertészmérnök, növénynemesítő
A Kertészeti Tanintézetben és a Kertészeti Akadémián folytatta tanulmányait 1937 és 1940 között. 1944-től a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanársegédje, adjunktusa, majd docense, 1965-től a Kertészeti Kutató Intézetben tudományos főmunkatárs volt. Fő kutatási területe a zöldségtermesztés volt, főleg az étkezési paprika kutatása, és nemesítése. Ő nemesítette a korábbi csípős paprikából a fehér, édes, a világban mindenhol "magyar paprika"-ként ismert cecei paprikafajtát. Programja alapot teremtett az étkezési és a fűszerpaprika további nemesítéséhez. Jelentős eredményeket ért el a nemesítésben a vírus-rezisztens fajták előállításában.

Gyógyszerész, vegyészmérnök, farmakológus szakgyógyszerész
Gyógyszerész dinasztiából származott. Nagyapja, apja, nagybátyja gyógyszerészek voltak. 1949-ben a budapesti tudományegyetemen, 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1960-ban a SOTE-n szerzett diplomát. 1973-ban szakgyógyszerészi diplomát szerzett gyógyszerhatástan-toxikológiai tárgykörben. 1956-ban az Egészségügyi Minisztériumban egészségügyi tanácsadóként működött, majd 1957-ben állásából eltávolították. 1960-tól a Honvéd Egészségügyi Szolgálat munkatársa, majd a Chinoin Rt. Orvostudományi Főosztályának vezetője lett. Ezt követően a SOTE Gyógyszerészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, a Chinoin Rt. tudományos tanácsadója. Részt vett több gyógyszerkészítmény, injekció felfedezésében. Több mint ötven szabadalom és kilencven tudományos közlemény szerzője. Kiváló Feltaláló. Számos elismerést, díjat kapott munkásságáért. 1970-ben a No-Spa felfedezéséért Mészáros Zoltánnal közösen Állami Díjjal tüntették ki.

Német születésű amerikai fizikus, Nobel-díjas
Családja még az ő kisgyermekkorában kivándorolt az Egyesült Államokba, így tanulmányait ott végezte. A tengerészeti akadémiát végezte el. Európai tanulmányútja után kilépett a tengerészettől. 1883-tól több amerikai egyetemen oktatott, 1892-től a University of Chicago fizikaprofesszora volt. 1929-ben nyugdíjba vonult, ezután a Mount Wilson obszervatóriumban dolgozott. A fizika több területén ért el fontos eredményeket, elsősorban az optika területén. 1878-tól kezdve foglalkozott a fénysebesség mérésével. 1881-ban építette meg a ma nevét viselő interferométert. Ennek segítségével és Edward Morley közreműködésével végezte el a nevezetes Michelson-Morley kísérletet 1887-ben. Ebben nagy pontossággal meghatározták a fény terjedési sebességét. A kísérlet eredményének értelmezése az akkor elfogadott éterelmélet szerint nem volt lehetséges, a kísérlet a speciális relativitáselmélet egyik fontos kiindulási pontja lett. Fizikai Nobel-díjat kapott 1907-ben, precíziós optikai berendezéseiért és az ezekkel végzett spektroszkópiai és metrológiai kutatásokért. 1920-ban elsőként határozta meg egy távoli csillag átmérőjét.

Angol matematikus
A University College London matematikaprofesszora volt. Elsősorban a matematika alkalmazásaival foglalkozott a hidrodinamika és viszkózus folyadékok területén. Az általános relativitáselméletben egzakt megoldásokat adott Einstein téregyenleteire egyes speciális esetekben.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Bécsben és Berlinben végezte. A budapesti tudományegyetemen a matematikai tanszék vezetője 1884-től. A matematikusok asztaltársaságának alapító tagja volt, előtte pedig a pesti evangélikus gimnázium igazgatója. 47 éves volt, amikor megalakult a Társulat, s 67 éves, amikor tudományegyetemi tanszékét átadta utódjának, Fejér Lipótnak. Sok, eötvösi értelemben tudós középiskolai tanár doktorált nála matematikából. Hunyady Jenő a műegyetemen, Scholtz a tudományegyetemen kutatta a determinánsok elméletét, legismertebb eredményük a Hunyady-Scholtz tétel.

Orvos, sebész, radiológus
Orvosi pályája kezdetén a budapesti sebészeti klinikán, majd az egyetemi röntgenintézetben működött. 1929-től az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) kórházának, Uzsoki utcai Kórháznak rádiumosztályán főorvos. Egyetemi magántanár, igazságügyi orvosi szakértő volt. Jelentős eredményeket ért el a rosszindulatú daganatok sugárkezelése terén. Sugárártalom következtében halt meg.

Zoológus, szakíró
Zenei, majd jogi tanulmányok után 1905-tól Batthyány Ervin gr. nagybirtokos személyi titkára. Batthyány révén ismerkedett meg a szocialista tanokkal, részt vett a bögötei ún. szabadiskola létesítésében s a körülötte zajló sajtóvitákban. Bögötei működése idején kezdett behatóan foglalkozni zoológiával és a vadgazdálkodás kérdéseivel. 1916-ban Budapestre költözött s mint a Nimród vadászújság szerkesztője, továbbá vadászati, ill. vadgazdálkodási szakértőként működött. Ez időben alkotta a nevéhez fűződő ún. Nadler-pontozást, a hosszú ideig nemzetközileg is használt trófeaértékelési módszert. 1929-1948-ig a Budapesti Állat- és Növénykert igazgatója volt, melyet a korszerű és a természeti körülményeket megközelítő állattartás elvei alapján magas szintre fejlesztett. Hazai és külföldi szaklapokban számos tanulmánya jelent meg, főként a vadgazdálkodás köréből. Könyvei közül többet külföldön is kiadtak.

Kísérleti fizikus, geofizikus, egyetemi tanár
Budapesten, a Barcsay utcában (ma: Madách Gimn.) érettségizett, ezután a tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. Egyetemista korától fogva részt vett Eötvös Loránd terepi méréseiben, s a mérések kiértékelésében. Pogány Bélával együtt végzett ösztöndíjas optikai kutatásokat Göttingenben Waldemar Voigt irányításával, majd a témából írt doktori disszertációját itthon védte meg 1911-ben. Ezután lett Eötvös tanársegéde, majd Eötvös halála után a Gyakorlati fizika tanszék tanára a beteg Klupathy Jenő helyett. Tangl Károly halála után elvállalta a Kísérleti fizika tanszék vezetését, innen 1949-ben távolították el. Ekkor az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben talált befogadó, megértő munkatársakra. Munkásságának jelentős részét az Eötvös inga továbbfejlesztésére fordította. Az Intézetben 1954-ben kifejlesztett E 54 jelű torziós ingája az 1958. évi brüsszeli világkiállításon elnyerte a geofizikai műszerek nagydíját. (Dr. Radnai Gyula)

Fizika- és kémiatanár, tudománynépszerűsítő
Tanulmányait a budapesti tudományegyetem fizika-kémia szakán végezte, diplomáját 1929-ben szerezte meg. 1950-től a Természettudományi Társulat, majd a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat központi csillagászati szervezeteinek titkára. Igen nagy szervező munkát fejtett ki, nagy számú ismeretterjesztő cikke és számos könyve jelent meg (részben Kulin Györggyel közösen). 1950-1974 között a hazai amatőr mozgalom egyik mozgatója volt. Jelentős szerepe volt a TIT Csillagászat Baráti Kör adminisztratív megszervezésében, és az évente, majd kétévente megrendezett Csillagászat Baráti Kör találkozók rendszeresítésében. Sokat fáradozott a csillagászati ismeretterjesztők és amatőr csoportok vezetőinek továbbképzésén, szakmai szintjük növelésén. Halála után a 2058. számú aszteroidát róla nevezték el. (Bartha Lajos)

Orosz matematikus
A moszkvai egyetemen tanult, Nikolai Luzin és Jegorov tanítványaként. A szovjet topológiai iskola alapítójának tekintik. 1923-tól 1932-ig évente rendszeresen hosszabb időt töltött Göttingenben, ahol Emmy Noether szemináriumain is részt vett. 1929-től a moszkvai egyetem professzora. 1938-tól a Szteklov Matematikai Intézetben is dolgozott, 1953-tól a Szovjet Tudományos Akadémia tagja. Számos topológiai törvény és fogalom viseli a nevét. Tanítványa volt többek között Lev Pontrjagin és Alekszander Kuros. 1936-ban Nikolai Luzin ellen politikai támadás indult, amelyben Luzin számos tanítványa is részt vett, közöttük Alekszandrov is. A "Luzin-ügy" részletei csak 1990 után váltak ismertté.

Kanadai-amerikai fizikus, Nobel-díjas
Három éves volt, amikor az orvos édesapa Quebecbe költöztette a családot, és 14 éves, amikor először beíratták állami iskolába. Addig édesanyja tanította otthon. A középiskolai végzettség megszerzése után Montrealban a McGill Egyetemre iratkozott be, de tanulmányait megszakítva 19 éves koránban a kanadai, majd az angol haditengerészet szolgálatába állt. A háború után befejezte egyetemi tanulmányait, s 1950-ben PhD fokozatot szerzett a McGill Egyetemen. 1953-ban lett a Bell Laboratórium kutatója, itt részt vett az első, folyamatosan működő rubin lézer kifejlesztésében. Az Apollo programban a Holdra szállás helyének kiválasztásában játszott szerepet, majd visszatért az integrált áramkörök kutatásához. Legsikeresebb munkája a CCD (Coupled Charge Device) létrehozása volt 1969-ben, mellyel az elektronikus fényképezés előtt nyitott utat, s amelyért G.E.Smith nevű munkatársával együtt negyven évvel később, 2009-ben kapott fizikai Nobel-díjat. Boyle 85, Smith 79 éves volt már akkor. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, gyógyszerész, botanikus, egyetemi tanár
1812-19-ben a pesti egyetem bölcsész-, majd orvoskarán tanult tovább, 1815-től tanársegéd volt a vegy- és növénytani tanszéken. 1820-ban orvosdoktor és a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi tárában segédőr, 1821-ben a vezetője lett és azt jelentékenyen gyarapította. Magyarországi és külföldi útjain növényeket, ásványokat és rovarokat gyűjtött. 1834-től tanár Haberle Károly utóda az egyetem botanikai tanszékén. Foglalkozott flórakutatással, harasztokkal és gombákkal. Működésének fő jelentősége szervező, oktató és népszerűsítő tevékenysége, a nagy központi herbárium létrehozása, az exsiccaták Az egyetemi oktatásban Endlicher István progresszív rendszerét honosította meg, amely halála után is sokáig használatban maradt.

Vegyész
1949-ben megbízták a szegedi Paprikakísérleti lntézet szervezésével és vezetésével, mely később beolvadt a Délalföldi Mezőgazdasági Kutató Intézetbe. Foglalkozott a fűszerpaprika vizsgálati és minősítő módszereinek fejlesztésével, beltartalmi tulajdonságaival, valamint fajtanemesítéssel. Rutinvizsgálatokra alkalmas, egyszerű, gyors és megbízható módszereket dolgozott ki, amelyet a minősítés, a nemesítés és a feldolgozó ipar egyaránt használ. Festéktartalom-vizsgálati módszerét nemzetközileg is elismerték és használják.

Geológus
A budapesti tudományegyetem földrajz-természetrajz szakon szerzett tanári oklevelet 1939-től tanársegéd, később adjunktus, majd osztálygeológusi beosztásban dolgozott a Földtani Intézetében. 1958-60-ban az Országos Földtani Főigazgatóság osztályvezetője volt. 1960-1971 között a Nógrádi Szénbányáknál a bányaföldtani kutatásokat vezette mint főgeológus. A Magyarhoni Földtani Társaság titkára volt. Munkásságának középpontjában a triász és harmadidőszaki üledékes területek térképezése állt; e tevékenysége közben tárta fel Sóshartyánban 1948-ban a később Jodaqua néven palackozott gyógyvizet. Őslénytani és rétegtani kutatásai közül a legjelentősebb az ipolytarnóci kövületlelőhely feltárása.

Francia matematikus
Szegény családból származott, ösztöndíj segítségével végezte el tanulmányait az École Normale Supérieure-ön Párizsban, itt szerzett doktorátust 1894-ben. Montpellier-ben és Lyon-ban oktatott, majd professzor lett Nancy-ban 1903-ban. 1909-től előadó, majd 1912-től professzor a párizsi Sorbonne-on, nyugdíjbavonulásáig, 1940-ig. Jelentős munkásságot fejtett ki a differenciálegyenletek, majd a Lie-csoportok területén. Számos fontos tétel, illetve a csoportelmélet területén bevezetett új fogalom fűződik a nevéhez. Eredményei, így az Einstein-Cartan elmélet, az elméleti fizikában is jelentősek. Fia, Henri Cartan is neves matematikus lett.

Francia vegyész, Nobel-díjas
Munkáját 1898-ban kezdte meg Lyonban, Philippe Barbier diákjaként, itt vizsgálta a Sir Edward Frankland előállította alkil-cink vegyületeket. Barbier utasítására kísérletekben metil-heptil-keton, magnézium és metil-jodid keverékéből kellett tercier alkoholt előállítania. Grignard a jódot először magnéziummal kezelte, a reakciót pedig éteres közegben hajtotta végre. Ezzel egy olyan, magnéziumot és halogénatomot tartalmazó fémorganikus redukálószert hozott létre, amelyet azóta is elterjedten használnak szén-szén kötések létrehozására, és őróla Grignard-reagensnek neveznek. Nancyban 1910-ben, Lyonban 1919-ben lett a kémia professzora. Halála idején már mintegy 6000 szakcikk jelent meg a Grignard-reakció alkalmazásairól. A Grignard-reakció kidolgozásáért 1912-ben, Paul Sabatier társaságában kémiai Nobel-díjat kapott. A szerves magnéziumvegyületek kutatásával a szerves szintézisek új, nagy területét nyitotta meg.

Francia matematikus
Párizsban, Rómában és Göttingenben tanult, 1928-ban doktorált. Többek között az ő nevét is viseli a TSW (Taniyama-Shimura-Weil) sejtés, melyből a Fermat-sejtés is következik. 1979-ben Wolf-díjat kapott. A számelmélet és a geometria világhírű alakja, a Bourbaki nevével fémjelzett mozgalom egyik alapító tagja. 90 éves korában megkérdezték tőle, mit vár még a matematikától, ezt válaszolta: Amikor fiatal voltam, abban bíztam, hogy Riemann hipotézisét majd bebizonyítom. Amikor kicsit öregebb lettem, még reméltem, hogy a Riemann-hipotézis bizonyítását képes leszek elolvasni és megérteni. Most megelégednék azzal, hogy megtudom, létezik ilyen bizonyítás.

Amerikai fizikus
1939-ben a princetoni egyetemen B. Sc. fokozatot és 1941-ben a rochesteri egyetemen Ph. D. fokozatot szerzett. 1941-ben kezdte kutatásait az Massachusetts Institute of Technology (MIT) sugárzási laboratóriumában. 1946-ban a Princetoni Egyetem oktatója lett, és 1975-ben kinevezték Albert Einstein természettudományi professzorrá. Mikrohullámú áramkörökre alapozott eszközöket és radarrendszereket talált fel, köztük az egyimpulzusú és a koherens impulzusú radart. 1944-ben egy mikrohullámú radiométert fejlesztett ki. A következő tíz évben nagy figyelmet fordított a mikrohullámú spektroszkópiára, kiterjedt vizsgálatokat végzett az alapvető sugárzási folyamatokkal kapcsolatban. Eredményei vezették el ahhoz az elmélethez, amelyet gyakran a koherens sugárzás kibocsátása első kvantumelméleti leírásának tekintenek. Az 1960-as években a gravitáció foglalkoztatta, kísérletileg ellenőrizte az ekvivalenciaelvet. Ilyen célú, nagy pontosságú kísérleteket először Eötvös Loránd végzett. Dicke az Eötvös-féle kísérlet pontosságát ezerszeresére növelte. Dicke és Brans olyan gravitációelméletet dolgozott ki, amelyben az univerzum tágulásának eredményeként a gravitációs állandó valójában nem állandó.

Magyar születésű holland matematikus, fizikus, orvos
1755-1762 között a debreceni kollégium diákja. 1767-től a bécsi, 1768-tól a baseli, torinói, később az utrechti, majd a groningeni egyetem hallgatója volt. Tanárai közül Hatvani Istvánra emlékezett vissza szeretettel. 1773-ban orvosdoktori címet, 1775-ben bölcsészeti doktorátust szerzett. Ez évben meghívták a deventeri gimnázium filozófia- és matematikatanárának. 1779-1782 között rektor. Fő munkája az egész számok törzstényezőkre való felbontását megadó táblázata volt, ami egymillió feletti számot tartalmazott. Táblázatát a kor legnagyobb matematikusa, Gauss is elismerte.

Orvos, gyermekgyógyász, egyetemi tanár
A budapesti tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát (1932). A IV. évfolyamot 1929-30-ban a berlini egyetem orvoskarán végezte, 3 hónapig dolgozott Rhoda Erdmann intézetében és a Stoeckel-féle szülészeti klinikán. 1932-1946-ig fizetés nélküli gyakornok, ill. tanársegéd az I. sz. Kórbonctani Intézetben Budapesten, majd az I. sz. Gyermekklinikán. 1938-ban gyermekgyógyászati szakképesítést szerzett. 1945. jún. - 1952. okt. között a Bp., XXI. ker.-i (csepeli) kórház gyermekosztályának főorvosa volt. 1953-ban került vissza az I. sz. Gyermekklinikára. Részt vett a klinika oktatómunkájában, és az orvostovábbképzésben is. Főként gyermekgyógyászati hematologiával foglalkozott. Mintegy félszáz tudományos közleménye jelent meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban. Érdeklődési területe elsősorban az Rh-inkompatibilitás és a leukémia (fehérvérűség) problémái voltak.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Torontói Egyetemen tanult, 1949-ben doktorált. Ugyanabban az évben csatlakozott Charles Towneshoz a Columbia Egyetemen, részt vett abban a mézer- és lézerkutatási programban, amelyért Townes 1964-ben Nobel-díjat kapott. Townes és Schawlow Microwave Spectroscopy c. monográfiája 1955-ben jelent meg. Schawlow 1951-tól a Bell Telephone Laboratories munkatársa volt, 1960-ban vendégprofesszorként tért vissza a Columbia Egyetemre, majd Stanfordba költözött. Az amerikai Nicolaas Bloembergennel és a svéd Kai Manne Börje Siegbahnnal megosztva 1981-ben fizikai Nobel-díjat kapott azért a forradalmi jelentőségű munkáért, amelyet az elektromágneses sugárzás és az anyag kölcsönhatásának spektroszkópiai elemzésében végeztek. Schawlow és Bloembergen azokkal a vizsgálatokkal érdemelte ki a díjat, melyekben csak lézerekkel kimutatható jelenségeket tanulmányoztak.

Mérnök, miniszter
1852-től a budai Politechnikumban tanult. 1861-ben Máramaros vármegye főmérnöke lett. 1867-ben a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium munkatársa. 1874-től mint államtitkár a folyószabályozási, árvízmentesítési, útépítési és vasútépítési ügyeket irányította. 1882-től az osztrák-magyar államvasutak vezérigazgatója, 1892-től 1895-ig belügyminiszter volt. Számos vasútvonal megvásárlásával a Magyar Államvasutakat erősítette. Jelentős része volt a fővárosi vízművek létrehozásában és a pest-budai rakpartok kiépítésében. 1903-tól 1905-ig, majd 1910-től haláláig kereskedelmi miniszter volt. Minisztersége alatt az ipar és közlekedés műszaki fejlesztését igyekezett előmozdítani, többek között a Duna-Tisza-csatorna megvalósítására törekedett.

Gépészmérnök
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1887-ben. 1891-1893-ig a Ganz-gyár D-amerikai erőmű-építkezéseinek vezetője. 1896-1910-ig a gyár főmérnöke volt. 1911-ben a konstantinápolyi elektromos művek vezérigazgatója, 1911-1919-ig Budapest Székesfőváros Elektromos Műveinek vezérigazgatója. Megbízást kapott a közüzemi áramszolgáltatás megszervezésére és irányítására. Fő műve a Kelenföldi Erőmű kiépítése 1912-14 között. Nyugalomba vonulása után a cég műszaki tanácsadója. Széleskörű irodalmi tevékenységet folytatott, ő volt az Elektrotechnika c. lap főszerkesztője is. Fő műve "Az elektromos vezetékek számítása" c. munka, mellyel Hollán pályadíjat nyert 1928-ban megírta a Ganz-gyár elektrotechnikai vonatkozású gyártörténetét is. Nemzetközi ismertségét és megbecsülését jelzi, hogy a Society of Electrical Engineers már 1911-ben rendes tagjává választotta.

Orvos, elme-ideggyógyász, egyetemi tanár
Orvosi oklevelét Kolozsváron szerezte 1917-ben. 1920-ig Lechner Károly mellett dolgozott, 1922-ig Budapesten a lipótmezei elmegyógyintézetben alorvos, majd 1927-ig a szegedi elmeklinikán tanársegéd, ill. adjunktusa majd egyetemi tanár. 1928-tól a lipótmezei elmegyógyintézetben főorvos, 1939-től az angyalföldi elmegyógyintézet igazgató főorvosa, 1951-től a budapesti orvostudományi egyetemen a pszichiátria tanára. Legfontosabb kutatási területe a szkizofrénia, Meduna Lászlóval együtt részt vett a cardiazol-, ill. elektrosokk klinikai kidolgozásában. Leírta továbbá a szkizofrénia struktúra-elméletét. Foglalkozott a híres emberek betegségeivel is, s azt bizonyította, hogy Semmelweis idegrendszeri tünetei a szepszis által okozott toxinfelszívódás következményei voltak.

Fizikus, radiológus
A váci piarista gimnáziumban Öveges József szerettette meg vele a kísérleti fizikát. Matematika- fizika szakos tanári oklevelének megszerzését követően Schmid Rezső mellett doktorált molekulaspektroszkópiai témából. Berlinbe kapott ösztöndíjat, ahol orvosfizikai, radiológiai és dozimetriai továbbképzésben részesült. Itthon az orvosi sugárterápia és a sugárvédelem szakértőjeként dolgozott a Báró Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézetben, majd ennek utódában, az Országos Onkológiai Intézetben. Bozóky László tervei alapján készült el 1958-ban az első hazai kobaltágyú. 1962-ben az ő vezetésével alakult meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat első szaktudományos, sugárvédelmi szakcsoportja. A 70-es évektől kezdve szorgalmazta az országban a számítógépes besugárzás tervezést. Létrehozta az első magyarországi izotóptemetőt. Az ELTE-n sugárfizikai előadásokat tartott. 1982-től volt az MTA rendes tagja, 1985-ben Hevesy György emlékéremmel tüntették ki. (Dr. Radnai Gyula)

Petrográfus, mineralógus, egyetemi tanár
Eötvös-kollégistaként a budapesti tudományegyetem vegytan-természetrajz szakán tanult. 1902-ben Krenner József tanársegéde az ásvány- és kőzettani tanszéken. Tanári oklevelének megszerzése után, 1905-ben Semsey Andor ösztöndíjával öt évig Heidelberg, Lipcse, Drezda és Bécs egyetemein gyarapította ismereteit. Hazatérése után ismét tanársegéd a budapesti tudományegyetemen 1910-ig, 1911-ben magántanárrá habilitálták, 1915 és 1949 között ny. r. tanár a tudományegyetem ásvány- és kőzettani tanszékén, 1943-1944-ben az egyetem rektora, jelentő szerepe volt az egyetem Németországba való kitelepítésének megakadályozásában. 1937-től szerkesztője a Mathematikai és Természettudományi Értesítőnek. A Magyarhoni Földtani Társulatnak tagja, majd két cikluson át elnöke volt. A Természettudományi Társulat alelnöke 1940-ig. Első dolgozatai főként ásványleírásokat tartalmaznak, később a hazai mélységi és kiömlési kőzetek petrográfiája foglalkoztatta. Az alkáli kőzetekkel foglalkozva több tanulmányt írt az erdélyi eleolitszienitekről. Vizsgálatai a hazai bazaltokra, különösen a dunántúliakra irányultak. 1913-tól az MTA tagja volt, 1949-ben tanácskozó taggá minősítették vissza, 1989-ben az MTA visszaállította tagságát.

Angol születésű amerikai csillagász
Fiatalkori ausztráliai utazása során számos csillagászati helymeghatározást végzett. Amerikában letelepedve egy vasgyárban dolgozott, azután Phelpsben fényképész lett, szabad idejében csillagászati tanulmányokat és megfigyeléseket végzett. A csillagfényképezés egyik korai művelője. Elsajátította a távcső lencsecsiszolást, így maga készítette teleszkópjait. Eredményei alapján 1888-ban kinevezték a New York állambeli Hobart College Smith Obszervatóriumának igazgatójává. 1900-tól a College tanára. 1881-től 1912-ig 26 új üstököst fedezett fel (részben másokkal egyidejűleg). Legnevezetesebbek a 12P Pons-Brooks, a 16P Brooks rövid keringési idejű, és a nagy fényességű C/1911 O1 Brooks üstökös. A párizsi Tudományos Akadémia a Lalande-éremmel tüntette ki, nevét az általa felfedezett üstökösök, és a 2773.sz. kisbolygó viselik. (Bartha Lajos)

Amerikai-belga elméleti fizikus
Ph.D. fokozatát New York Cityben, a Columbia egyetemen szerezte, majd a Cornell egyetem munkatársa lett. 1961-ben visszatért Belgiumba, és attól kezdve a brüsszeli ULB (Université Libre de Bruxelles) professzoraként dolgozott. Legismertebb eredményét 1964-ben érte el kollégájával és barátjával, François Englerttel együttműködve, amikor egy mechanizmust javasolt a mértékbozonok tömegének generálására lokális abeli és nem-abeli mértékszimmetriák jelenlétében, renormálható elméletet alkotva. Ezzel az ún. spontán szimmetriasértéssel sikerült tömeges mértékbozonokat tartalmazó mértékinvariáns elméletet alkotni. Ezek a mértékbozonok az elektrogyenge elmélet kulcsfontosságú szereplői (a gyenge kölcsönhatás közvetítő részecskéi), amely pedig a modern mikrofizika általános, és a mai napig rendkívül sikeres elméletének, a Standard Modellnek egyik alapvető része. Brout, Englert és tőlük függetlenül publikáló kollégájuk, Peter W. Higgs ötletének egyik fontos eleme, hogy a gyenge kölcsönhatás közvetítői egy mindent betöltő Higgs-mezővel való kölcsönhatásból nyerik a tömegüket, a róluk elnevezett BEH-mechanizmus segítségével. A Higgs-mező a fermionok tömegének értelmezésében is kulcsszerepet játszik. Ennek a mezőnek a gerjesztései a Higgs bozonok. 2012. július 4-én a genfi CERN kutatóintézetben bejelentették, hogy felfedeztek egy 125 GeV tömegű új részecskét, amely konzisztens ezzel a Higgs részecskével. 2013-ban Englert és Higgs kapta a fizikai Nobel-díjat ezért az elméleti jóslatért, amit sajnos Robert Brout már nem érhetett meg. Brout nevéhez fűződik a kozmikus infláció elméletének ötlete is (Englert és Edgard Gunzig mellett), amely az Univerzum születése és az adiabatikus tágulása közötti időszakot írja le. (Dr. Veres Gábor)

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
Már gyerekkorában játékrakétát és rádiót épített. Az MIT-n két évig elektromérnöknek tanult, azután átment fizikusnak. Diplomamunkáját John C. Slaternél készítette, majd Bloomingtonban John Bardeen vezetésével kezdte meg doktori tanulmányait. Közös szobába került Leon N. Cooperrel, ez is elősegítette a témaválasztását: a szupravezetés elméletének kutatásába kapcsolódhatott be. 1957-ben sikerült felállítania azt az egyenletet, amely az összekapcsolódott elektronpárok, az azóta Cooper pároknak nevezett "részecskék" kollektív viselkedését írja le. Ez lett Ph.D. dolgozatának is a fő eredménye, így került be harmadiknak az azóta az alkotók neveinek kezdőbetűiből BCS elméletnek elnevezett, és 1972-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazott elmélet megalkotói közé. Dániában, Niels Bohrnál tett tanulmányútján talált rá későbbi feleségére is. Egyetemi katedrát, intézetvezetést bíztak rá, kiváló kapcsolatokat épített ki tanítványaival. Idős korában sajnos mániás depresszió hatalmasodott el rajta, melynek során még autóbalesetet is okozott, amelyért két évre börtönbe került. Utána már nem foglalkozott fizikával. (Dr. Radnai Gyula)

Mérnök, egyetemi tanár
Mérnöki oklevelét 1934-ben a József Műegyetemen szerezte. Pályáját 1934-ben az egyetem általános geodéziai tanszékén kezdte. 1952-1954 között a Geodéziai és Kartográfiai Intézet osztályvezetője, igazgató helyettese, 1954-1957 között a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat igazgatója, 1957-től 1959-ig az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal tudományos munkatársa. 1959-től az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem, majd a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója. 1961-től tanszékvezető egyetemi tanár az egyetem általános geodézia, majd fotogrammetriai tanszékén. 1972-től a Geodéziai Intézet vezetője, 1963-1964-ben rektorhelyettes, 1964-67-ben az Építőmérnöki Kar dékánja. Foglalkozott a városi sokszögelés szög- és hosszmérésének pontosságával. Kidolgozta a mérési eredmények célszerű kiegyenlítési módját. Eredményesen művelt szakterülete volt a fotogrammetria is, a légi háromszögelés elméletének témaköréből számos dolgozata jelent meg. Alapító tagja és 1962-1980 között elnöke volt a Geodéziai és Kartográfia Egyesületnek. 1973-tól az MTA tagja.

Bányamérnök, egyetemi tanár
1942-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán bányamérnöki oklevelet szerzett, ugyanott 1946-tól tanársegéd, adjunktus. 1947-1948-ig a Magyar Állami. Szénbányák Ajkai Bányái padragi üzemének főmérnöke, 1948-1951-ig az Ajkai Szénbányák Nemzeti Vállalat igazgató helyettese, 1951-től a Középdunántúli Szénbányászati Tröszt főmérnöke, igazgatója. 1953-1995-ig a miskolci NME soproni Bányamérnöki Kar, ill. a Miskolci Egyetem Bányaműveléstan Tanszék tanára, közben a Bányamérnöki Kar dékánja, az NME rektorhelyettese, 1961-1971-ig rektora volt. Bányaműveléstannal, elsősorban vastag telepek fejtési technológiáinak korszerűsítésével, a természeti és a bányászati veszélyek elleni védekezés fejlesztésével foglalkozott. 1961-től az MTA levelező, 1973-tól rendes tagja volt.

Elméleti fizikus, tudományos ismeretterjesztő
A Trefort utcai gyakorló gimnáziumban először Tarján Imre volt az osztályfőnöke. 1954-ben érettségizett, majd 1959-ben szerzett fizikus diplomát az ELTE-n. Diplomamunkáját a KFKI spektroszkópiai osztályán készítette, témavezetője volt Mátrai Tibor és Marx Györgyné Koczkás Edit is. Tudományos pályájának meghatározó szakasza is a Központi Fizikai Kutatóintézetben kezdődött, innen is ment nyugdíjba. Széles körű nyelvtudása folytán számos szakmai konferencia aktív résztvevője, külföldi egyetemek meghívott kutatója lehetett. Edward F. Redish amerikai professzorral közösen dolgozta ki az N-test probléma precíz matematikai tárgyalását azonos részecskék esetére. Az általa bevezetett integrálegyenleteket később Redish, és a négytest probléma speciális esetét tárgyaló ausztráliai Ian H. Sloan munkásságát is elismerve, azóta is BRS-egyenletekként tartja számon a szakma. A fizikai tudományok doktora címet 1975-ben szerezte meg. 1980 és 1986 között tudományos igazgatóhelyettes volt az Intézetben. Aktívan küzdött az áltudományok ellen, meghonosította hazánkban az Amerikában megismert szkeptikus mozgalmat. Jó humorát, kiváló íráskészségét sikerrel hasznosította a tudományos ismeretterjesztésben. (Dr. Radnai Gyula)

Magyar-amerikai matematikus
Apai nagyapja Túrócszentmártonból került Budapestre; apja sikeres orvos volt. Édesanyjának testvére, Korodi Albert segítette Lax Péter magasabb matematikai tanulmányait, amikor ő a Kármán Mór alapította Mintagimnáziumba járt. Kitűnő tanuló és iskolai teniszbajnok volt. Szüleivel és bátyjával 1941-ben költözött Budapestről az Egyesült Államokba, ahol a középiskolai tanulmányait gyorsan befejezve a New York Egyetemen diplomázott és később doktorált matematikából. Közben katonai szolgálatát Los Alamosban végezte, ahol Kemény Jánossal és Neumann Jánossal is összeismerkedhetett. Kapcsolatai kiépítését segítette, hogy Szilárd Leó jó barátja volt nagybátyjának, és még Budapestről Kőnig Dénes is írt ajánlólevelet Neumann Jánoshoz címezve. A háború után Lax Péter járt Pólya György és Szegő Gábor kurzusaira is a Stanford Egyetemen. A New York Egyetemre nevezték ki magántanárnak 1951-ben. Pályafutásának végén a Courant Matematikatudományi Intézet professzora volt. Lax Péter elsősorban alkalmazott matematikával foglalkozott, kutatási területei a parciális differenciálegyenletekre, a folyadékdinamikára, a számításelméletre terjedtek ki. Hosszú és termékeny munkásságáért számos díjat kapott, például Wolf-díjat (1987) és Abel-díjat (2005). Az MTA tiszteleti tagjaként gyakran hazalátogatott, előadásokat tartott magyarul, és részt vett egy hazai egyetem matematikus doktori programjának a kidolgozásában. (Hujter Mihály)

Mérnök, amatőrcsillagász
1977 és 1986 között a budapesti Planetárium műszaki vezetője. Több kitűnő minőségű távcső tükröt csiszolt, de főleg műszaki berendezések tervezése és építése terén tűnt ki. Sok műszere került csillagászati szakkörök és magán személyek birtokába. Önműködő csillagkövető berendezést épített, és több újszerű műszaki szerkezettel bővítette a Planetárium szemléltetési lehetőségeit. Cikkei a Meteorban és a Föld és Égben jelentek meg.