Gyógyszerész, egyetemi tanár
Szegény parasztcsaládból származott. A kolozsvári Unitárius Főgimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a FJTE-en végezte. 1903-ban kapta meg gyógyszerészi, 1906-ban gyógyszerészdoktori oklevelét. 1912-ben gyógyszertári vegyészi előléptetést kap. Állami ösztöndíjjal több európai nagyváros gyógyszerészeti intézetében tanulmányozza azok működését. Hazatérte után magántanári kinevezést kap, majd az Egyetemi gyógyszertár vezetőjévé nevezik ki. 1919 után Kolozsváron marad. 1922-től több gyógyszerész kollegájával megkapta a "libera practica" jogot. A ZEA vegyi és gyógyipari RT munkatársa lett. 1936-ban az Egészségügyi Minisztériumtól engedélyt kapott laboratórium létrehozására. 1941-1944 között - a FJTE visszaköltözésekor - ismét megkapta az Egyetemi gyógyszertár vezetését és a magántanári kinevezését. Gyógyszerészeti szaklapok főmunkatársaként széleskörű szakirodalmi tevékenységet folytatott.

Orvos
1937-ben szerzett diplomája után mint orvos működött. 1947 útán a jászberényi kórház sebészeti osztályának lett a vezetője megbízott főorvosként. A debreceni orvostudományi egyetem docenseként vezette a tbc klinika sebészeti osztályát. 1969-től a II. sz. Sebészeti Klinika igazgatója. 1963-tól 1981-ig országgyűlési képviselő. Nevéhez fűződik a mellkassebészet megteremtése. 1963-ban az ő közreműködésével végezték el Debrecenben az első zárt szívműtétet, majd az első nyílt szívműtétet is, ami jelentős mértékben hozzájárult a debreceni szívsebészet kialakulásához.

Német biológus
1885-ben orvosi diplomát szerzett a Müncheni Egyetemen. 1893-ig citológiai kutatásokat folytatott a müncheni Állattani Intézetben. 1885-ben kezdte meg kromoszómavizsgálatait. Igazolta, hogy külön-külön kromoszómák felelősek az egyes öröklődő jellemzőkért. Kimutatta a citoplazma jelentőségét, bebizonyítván, hogy hatással van a kromoszómákra. 1893-ban professzorrá nevezték ki a Würzburgi Egyetemen.

Amerikai vegyészmérnök
Az édesapja feltalálói vénáját öröklő Dow Clevelandben tanult, a mai Case Western Reserve University elődjében. Már ekkor felkeltette érdeklődését a nagy sótartalmú föld alatti vizek brómtartalmának kivonása. 1891-ben szabadalmaztatott elektrolitikus módszere áttörést jelentett a vegyiparban. 1897-ben alapította a Dow Chemical Companyt, amely klór-, nátrium-, kalciumtartalmú vegyületeket és magnéziumot is előállított a nagy sótartalmú vizekből kivont ásványi anyagok felhasználásával. Az első világháború föllendítette a termelést. A cég az eljárások széles skáláját honosította meg a világháború után, kínálatát is jelentősen bővítette. Dow mintegy kilencven találmányt szabadalmaztatott.

Francia geodéta, matematikus, katonatiszt
1893-tól az École Polytechnique-on tanult, Camille Jordan matematikus és Henri Becquerel fizikus voltak tanárai. Belépett a francia hadseregbe, ahol elsősorban a térképészetnél, rövidebb ideig a tüzérségnél szolgált, Tunéziában, Algériában, Kréta szigetén, majd 1918-ban Romániában. Felismerte, hogy valós, szimmetrikus, pozitív definit mátrixok felbonthatók két háromszögmátrix szorzatára (Cholesky-felbontás). 1918-ban elesett a harctéren. Módszerének a numerikus számításokban való fontosságát csak halála után ismerték fel.

Dán matematikus
A Kiel-i egyetemen szerzett doktorátust 1913-ban. Az 1. világháborúban a német tengerészetnél szolgált. 1920-ban rövid ideig a Breslau-i (ma Wroclaw, Lengyelország) műszaki egyetemen tanított. Szülőfaluját az 1. világháborút lezáró békeszerződés Dániához csatolta. Nielsen a dán állampolgárságot választotta, 1921-től a koppenhágai állatorvosi egyetemen, majd 1925-től a koppenhágai műszaki egyetemen tanított. 1951-től 1955-ig, nyugalombavonulásáig Harald Bohr utódjaként a koppenhágai egyetem matematikaprofesszora volt. 1952-től 1959-ig az UNESCO Végrehajtó Tanácsának tagjaként aktív tevékenységet fejtett ki. Legfontosabb eredményeit a csoportelmélet és a felületek topológiájának elmélete területén érte el. Nevét viseli a Nielsen-Schreier-tétel, Nielsen-Thurston osztályozás és a Nielsen-, vagy más néven Fenchel-Nielsen-elmélet.

Német születésű izraeli matematikus
Tanulmányait München, Marburg, Berlin és Breslau (ma Wroclaw, Lengyelország) egyetemein végezte. Breslauban szerezte meg matematikai doktori fokozatát. 1916-21 között magántanár volt a marburgi egyetemen. 1928-ban professzori kinevezést kapott a Kiel-i egyetemen. 1929-ben a jeruzsálemi Héber Egyetemen lett professzor. 1931-ben visszatért Németországba, de Hitler hatalomra kerülése után ismét Jeruzsálembe távozott. Itt tanított 1959-ben történt nyugdíjbavonulásáig. Kezdetben a gyűrűelmélettel foglalkozott, majd a halmazelmélet Ernst Zermelo-féle megalapozását fejlesztette tovább a Zermelo-Fraenkel axióma-rendszer kidolgozásával, mely a modern halmazelméletben rendkívüli fontosságú. "A halmazelmélet alapjai" c. alapműve 1958-ban jelent meg. Foglalkozott a zsidó matematikusok, tudósok munkásságával, ennek eredményét 1960-ban publikálta "Zsidó matematika és csillagászat" címen.

Német születésű amerikai matematikus
1931-ben a frankfurti egyetemen szerzett Ph.D. fokozatot. Ezen az egyetemen oktatott 1933-tól 1938-ig. Mivel visszautasította a náci párthoz való csatlakozást, elvesztette állását. 1947-ben a göttingeni egyetem professzora lett. 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált. 1950-től 1973-ig a New York-i egyetemen a Courant Institute of Mathematical Sciences professzora volt. 1973-tól 1978-ban történt nyugdíjbavonulásáig a Polytechnic Institute of New York professzora volt. Főbb kutatási területei a kombinatorikus csoportelmélet, a matematikai fizika és az elliptikus függvények elmélete volt. Erdélyi Artúrral, F. Oberhettingerrel és F. G. Tricomival együtt - az ún. "Bateman-projekt" keretében - írt könyve a transzcendentális függvényekről ma is alapműnek számít.

Svéd citológus, genetikus
Caspersson 1936-ban szerezte meg orvosi diplomáját a Stockholmi Egyetemen. 1944 és 1977 között a stockholmi Nobel Intézet és a kísérletes citológiai kutatásokra létrehozott Wallenberg Laboratórium orvosigazgatója, 1977-től a stockholmi Karolinska Egyetem sejtkutatási és genetikai osztályának vezető professzora volt. Feltételezte, hogy a fehérjeszintézis esetében nukleinsavaknak is jelen kell lenniük. Elsőként végzett citokémiai vizsgálatokat a rovarlárvákban található óriáskromoszómákon. Vizsgálta a sejtmagvacska szerepét a fehérjeszintézisben, valamint a heterokromatin mennyisége és a ráksejtek növekedési sebessége közötti kapcsolatot.

Német születésű amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1934-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett a müncheni Technische Hochschuléban. Ezután Svájcba, majd Amerikába ment. 1938-ban doktorált a Columbia Egyetemen, és Rudolf Schoenheimer kutatótársa lett a sejtanyagcsere izotópos vizsgálataiban. 1946 és 1954 között a Chicagói Egyetemen oktatott, majd a Harvardon a biokémia professzora lett, és folytatta a lipidekkel, különösen a telítetlen zsírsavakkal kapcsolatos kutatásait. 1942-ben Bloch és David Rittenberg felfedezte, hogy a két szénatomos ecetsav jelenti a fő építőkövet a koleszterin harmincnál is több lépést tartalmazó bioszintézisében. Az ecetsav-molekulák kapcsolódási módjának kutatását Feodor Lynennek és müncheni kollégáinak, valamint az angol J. W. Cornforthnak és G. Popjaknak a közreműködésével folytatta. A felfedezés elősegítette a vér koleszterinszintje és az érelmeszesedés közötti kapcsolat orvosi célú kutatását. 1964-ben Feodor Lynen-nel megosztva élettani-orvostudományi Nobel-díjat kaptak a zsírsavak és a koleszterin bioszintézisével kapcsolatos felfedezéseikért.

Kémikus, gyógyszerész
1854-ben a bécsi egyetemen gyógyszerészoklevelet szerzett, 1855-ben vegyészdoktor lett; 1855-1858 között a pesti egyetemen Wertheim Tivadar tanársegédje volt. 1857-ben Bécsben letette a reáliskolai tanári vizsgát és 1858-ban a budai főreáliskola vegytantanára lett. 1861-ben Hófer János tanártársával elérték, hogy néhány tantárgyat magyarul taníthassanak. 1862-1863-ban bevezették a vegytani gyakorlatokat. 1863-tól 1868-ig a kereskedelmi akadémia kémia-fizika-tanára, 1870-től igazgatója, 1884-ben tankerület főigazgatója volt. Tudósként elsősorban vízelemzéssel foglalkozott. 1869-től az MTA tagja.

Pedagógiai pszichológus, oktatásügyi politikus
Ha a neve nem is, Kármán Mór arca azért olyan ismerős a legtöbb honfitársunknak, mert Munkácsy Mihály róla mintázta Krisztust a világhírű festményein. Kleinmann Mór néven született (a sors humorából éppen karácsonykor). Szegeden és Pesten a piaristák gimnáziumába járt; a budapesti bölcsészkaron doktorált 1866-ban. Sok nehéz tárgyból kellett akkor még vizsgázni, és Kleinmann (aki később magyarosította a családnevét) oly fényesen felelt, hogy Jedlik Ányos arra buzdította, legyen fizikus. (A sors újabb humorából a fia, Kármán Tódor lett aztán világhírű fizikus.) Bécsi és németországi tanulmányok és hírnévszerzés után K. Mór a pedagógia, az etika és a pszichológia magántanárává neveztetett ki a budapesti bölcsészkarra. Ő honosította meg hazánkban a gyakorlati pszichológián alapuló módszertant. Sokat tett a középiskolai tanítás újjászervezése érdekében. Publikációinak tetemes hányada név nélkül jelent meg. Kármán Mór olyan szerény volt, hogy amikor ráismertek a Poncius Pilátus előtt álló Názáreti Jézusban, így tiltakozott: "Krisztus már régen példaképül szolgál nekem, de hogy valaha én szolgáljak mintául Krisztusnak, azt sose hittem volna." (Hujter Mihály)

Matematikus, egyetemi tanár
A híres Zsigmondy tudósdinasztia szülöttje; az 1925-ben Nobel-díjat nyerő Zsigmondy Richárd vegyész öccse. Édesapjuk, Zsigmondy Adolf pozsonyi születésű bécsi kórházi főorvos; édesanyjuk a martonvásári születésű Szakmáry Irma. Nagybátyjuk Zsigmondy Vilmos bányamérnök, akadémikus, a magyarországi artézi kutak elterjesztője. Károly tanulmányait Bécsben, Göttingában és Párizsban végezte. 1894-ben visszatért szülővárosába, és a matematika műegyetemi tanára lett. Ezidőtájt találta világhírű eredményét; a Zsigmondy-tétel speciális tulajdonságú prímszámok létezését garantálja. A témakör még napjainkban is szorgos kutatások tárgyát képezi. (Hujter Mihály)

Vegyészmérnök
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műszaki egyetemen szerezte (1935), majd a Péti Nitrogénművek kutatólaboratóriumában dolgozott ahol 1947-től műszaki igazgató volt. 1952-től Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi Kombinát építésének műszaki vezetője, majd főmérnöke. 1958-tól Tiszapalkonyán a Tiszai Vegyi Kombinát építésének és beindításának műszaki vezetője, kezdetben a beruházó vállalat, később a Tiszai Vegyi Kombinát főmérnökeként. 1963-tól a Vegyipari Tröszt vezérigazgatója. Kiemelkedő volt a Borsodi Vegyi Kombinát egyik üzemének hazai tervek alapján történt sikeres létrehozása.

Orvos, belgyógyász, író, egyetemi tanár
A budapesti Orvosi Egyetemen végezte egyetemi tanulmányait. Orvosi diplomáját 1934-ben szerezte meg. Végzése után a III. sz. belklinikán dolgozott, azt követően a Belgyógyászati Intézetben folytatta orvosi pályáját. A második világháború éveiben 1944-ig magánkórházakban dolgozott, majd munkaszolgálatos lett. 1945-től az I. sz. belklinikán tanársegéd, 1948-ban magántanár, 1952-ben docens. 1960-1965-ben az OTKI I. sz. belklinikáján tanszékvezető egyetemi tanár, 1962-1965 években intézeti igazgató, 1965-től 1980-ig a SOTE I. számú belklinika igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára. A belgyógyászat minden területének kiváló ismerője, és magas színvonalú művelője volt. Több száz közleménye és könyve jelent meg nyomtatásban, legjelentősebb a húsz kiadást megérő, Petrányi Gyulával közösen írt A belgyógyászat alapvonalai c. háromkötetes monográfiája. Szakmai írásain kívül szépirói munkái is említésre méltóak. Több hazai és külföldi orvosi társaság tagja, elnöke, a Semmelweis Ignác-emlékérem tulajdonosa volt. A komlói Városi Kórház az ő nevét vette fel.

Matematikus, egyetemi tanár, közgazdász
Az ELTÉ-n diplomázott 1955-ben matematikából. A következő évtől Kanadában élt; 1958-tól a matematika és statisztika professzora az új-fundlandi Memorial Egyetemen; 35 év szolgálati idő után nyugdíjba vonult. A kanadai tanítás mellett mélyreható kutatásokat végzett pénz- és adóügyi reform témákban. A Columbia Egyetemen (New York), az Acadia Egyetemen (Új-Skócia), a dublini Trinity College-ban, a guatemalai Francisco Marroquín Egyetemen is tanított vendégprofesszorként, sőt a Princetoni Egyetem matematika tanszéken is (New Jersey). Az erdélyi Sapientia Egyetem tanácsadó professzora volt 2001 és 2003 között. A valósértékű lineáris algebráról szóló könyve (Real Linear Algebra) népszerű olvasmány (1985). Fekete Antal Endre kutatási eredményei szerint a fenyegető gazdasági válságokat csak az aranyvaluta teljeskörű rehabilitációjával lehet megelőzni. (Hujter Mihály)

Német fizikus
Rudolf Kohlrausch fia, Wilhelm Kohlrausch testvére. Erlangenben és Göttingenben tanult. 1867-ben Göttingenben, 1870-től Zürichben, Dramstadtban, Würzburgban, majd Strassburgban volt a fizika professzora. Würzburgban utóda Wilhelm Conrad Röntgen volt. Fő kutatási területe az elektrokémia volt, az elektrolitoldatok vezetőképességének vizsgálatában ért el jelentős eredményeket, nevéhez fűződik az ionok független vándorlásának törvénye is (1873). 1870-ben adta ki fizikatankönyvét (Leitfaden der Praktischen Physik), amely számos átdolgozás után a német nyelvterület egyik legjelentősebb kísérleti fizika tankönyveként 24 kiadást ért meg. (Piriti János)

Orosz-szovjet mérnökfizikus, tudományszervező akadémikus
A szovjet mérnökfizika megteremtője. Münchenben, Röntgen laboratóriumában töltött két év után írta és védte meg doktori disszertációját 1905-ben. Itt ismerkedett meg a kísérleti fizika korszerű módszereivel, s a kiválóan megszervezett német tudományos élettel. Szentpétervárra visszatérve igyekezett az elsajátítottakat hazájában is megvalósítani. Jó érzékkel ismerte fel a tehetségeket: professzorként maga köré gyűjtötte a Politechnikai Intézet, vagyis a szentpétervári műegyetem legtehetségesebbnek tartott hallgatóit, köztük Jakov Frenkelt és Pjotr Kapicát, akik azután megteremtették saját iskoláikat a szovjet fizikában. Akárcsak Millikan, ő is kimérte az elemi töltés nagyságát, később kristályfizikai, majd félvezető kutatásba fogott. Érdekes módon Gyulai Zoltánnal párhuzamos kutatásokat is végzett. Az Állami Röntgenológiai és Technikai Intézetben létrehozta a fizikai-technikai osztályt. A forradalom után ebből lett a híres Leningrádi Fiziai-Technikai Intézet, amelyet az egész országra kiterjedő hálózattá sikerült fejlesztenie, a német Vilmos Császár (ma: Max Planck) Intézet mintájára. Tomszk, Baku, Szverdlovszk, Harkov, Dnyepropetrovszk, Tbiliszi lettek a helyi centrumok. Jó kapcsolatokat ápolt a nemzetközi tudományos élettel, több Solvay konferencián is részt vett. Amire nem tudott elmenni, arra tanítványait - Kapicát, Dorfmant - küldte el. Az atombomba kifejlesztésében idős korára hivatkozva nem akart részt venni, erre egy másik tanítványát, Igor Kurcsatovot javasolta, sikeresen. A már említetteken kívül az ő tanítványának vallotta magát a Nobel-díjas Nyikolaj Szemjonov, továbbá Iszak Kikoin, Lev Arcimovics, sőt még Leon Teremin is. Ma már nemcsak az általa alapított intézet, de egy sarkkutató hajó és a Holdon egy kráter is őrzi a nevét az utókor számára. (Dr. Radnai Gyula)

Lengyel születésű francia-amerikai matematikus, informatikus, a fraktálelmélet megalapozója
Lintvániai eredetű családba született Varsóban; tizenegy évesen családjával Franciaországba menekült. Felsőbb tanulmányait Lyonban és Párizsban végezte, majd 1947-ben Kaliforniába, aztán Princetonba jutott, Neumann János posztdoktori munkatársa lett. Később az IBM-hez került. 1975-ben alkotta meg és használta először a fraktál kifejezést, majd 1982-ben publikálta alapvető jelentőségű munkáját "The Fractal Geometry of Nature" címmel. A fraktál egy matematikai alakzat, amelynek végtelenül összetett "önhasonló" formáiban egyfajta ismétlődés fedezhető fel. A kisebb rész lényegileg ugyanolyan szerkezetű, mint az azt tartalmazó nagyobb. A fraktált végtelen bonyolultsága ellenére gyakran egy egyszerű matematikai képlettel is meg lehet határozni. Megérthető a fák ágainak struktúrája, a levelek erezete, a felhők formái, a hókristályok szerkezete. A fraktálok a modern természettudományokban nagyon fontosak és hasznosak, de még az animációs filmek készítésében is jelentősek. Az informatikai és műszaki alkalmazások is egyre csak sokasodnak. (Hujter Mihály)

Jezsuita szerzetes, tanár
1753-55 között a nagyszombati egyetem professzora volt. Később Nagyváradon, Ungváron, majd újra Nagyszombaton tanított, ahol a bölcsészeti kar dékánja is volt. Természetfilozófia-tankönyve a Nagyszombaton nyomtatott első könyvek egyike volt, legnagyobb jelentősége, hogy a newtoni rendszer szerint tárgyalta a fizika alapjait. (Piriti János)

Geofizikus, geodéta
A Leobeni Bányászati Akadémián 1923-ban bányamérnöki, 1924-ben bányamérő mérnöki oklevelet szerzett, és még ebben az évben elnyerte a műszaki doktori címet. 1926-1959-ig Sopronban a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékének vezető tanára volt. Kezdeményezésére indult meg Sopronban 1949-ben az önálló földmérőmérnök, 1951-ben pedig a geofizikus-mérnök képzés. 1955-ben geodéziai és geofizikai kutató laboratóriumokat létesített, ezekből lett később az MTA Soproni Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézete, aminek 1972-ig az igazgatója volt. Alapító tagja és 1957-60 között elnöke volt a MTESZ Geodéziai és Kartográfiai Egyesületének és társelnöke a Geofizikusok Egyesületének. Tudományos munkássága a geodézia, a geofizika, a bányamérés és a technika története területére terjedt ki.

Vegyész
1945-ben doktorált a szegedi tudományegyetemen. 1948-tól a bőrklinika, 1949-től a szegedi tudományegyetem kísérleti fizikai tanszékének munkatársa volt, 1954-től adjunktus. Fő kutatási területe a molekuláris lumineszcencia témaköre volt, kandidátusi értekezését a lumineszkáló anyagok hatásfokának a gerjesztő fény hullámhosszától való függéséről írta. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnökségi és választmányi tagja volt, egyben szegedi csoportjának 1951-től a titkára.

Francia filozófus, matematikus
Descartes tanítványaként mesterének racionalizmusát fejlesztette tovább teológiai irányban. Ezt a filozófiai irányzatot okkazionalizmusnak nevezik, s ő volt az egyik legjelesebb képviselője. Filozófiáját a 14 dialógusból álló művében foglalta össze: Beszélgetések a metafizikáról és a vallásról címmel. Tanulmányozta a fény és a színek természetét, foglalkozott differenciál- és integrálszámítással, a látás pszichológiájával. 1699-ben beválasztották a Tudományos Akadémia tagjai sorába. Descartes-tal szemben azt tanította, hogy az ember csak azt tudhatja, hogy van, de azt nem, hogy micsoda. Az ember mibenlétét tökéletesen megismerhetetlennek tartotta, míg Isten léte szerinte nem igényel semmiféle bizonyítékot.

Osztrák születésű kémikus, mineralógus
A bécsi egyetemen hallgatott bölcsészetet és jogot, 1763-tól a selmecbányai bányászati akadémián tanult. 1768-ban a dél-magyarországi bányákhoz bányamérnöknek nevezték ki, 1770-ben a bánáti bányák igazgatója lett. 1778-ban Erdélyben bányatanácsos volt. Innen Tirolba helyezték át, ahol felfedezte a turmalint. 1788-ban II. József az összes erdélyi bányák igazgatójává nevezte ki. 1783-ban felfedezte, hogy az Erdélyben bányászott aranyércek egy új, ismeretlen elemet tartalmaznak, ezt később Klaproth nevezte el tellúrnak. Az 1798-ban a Bécsben székelő erdélyi főbányahivatal igazgatásával bízták meg. Innen vonult nyugalomba 1818-ban. Az opál egy fajtáját, a hyalithot róla nevezték el Müller-üvegnek.

Orvos, egyetemi tanár
1798-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon, 1799-től az elméleti orvostan előadója, 1802-1813-ban az elméleti orvostan tanára. 1805-1816-ban az állatorvostan, 1813-ban a különös kórtan és gyógytan előadója, illetve tanára. 1806-ban Pest főorvosa és a Rókus Kórház igazgatója. 1840-tól az orvosi kar igazgatója. 1801. aug. elsején ő kezdte meg Pesten a himlőoltást. A himlő elleni oltás bevezetése Magyarországon jelentős mértékben az ő nevéhez fűződik. A magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek megalapítója 1831-től az MTA tagja.

Amerikai mérnök, feltaláló
Egy évig tanult a Cornell Egyetemen 1878-1879-ben, majd 1880-ban Chicagoban megalapította saját vállalatát. Számos találmánya, újítása közül megemlítendő eljárása ón kinyerésére fémhulladékokból. Legfontosabb találmánya a hajók stabilizálását elősegítő giroszkópos iránytű, amelyet a haditengerészet kiterjedten alkalmazott az 1. és 2. világháborúban. 1910-ben alapította meg a Sperry Gyroscope Company céget. 1918-ban egy nagy intenzitású ívlámpát konstruált, amelyet ugyancsak használt mind a haditengerészet, mind pedig a légierő. Több, mint 400 szabadalma volt. Fia, Lawrence Sperry halála után kettejük cége összeolvadt, 1933-tól, már az alapítók halála után Sperry Corporation néven működött tovább. 1955-ben a Remington Rand cég megvásárlásával jött létre a Sperry Rand cég, mely a UNIVAC számítógépeket gyártotta.

Angol biokémikus, Nobel-díjas
Manchesterben és a németországi Erlangenben folytatott tanulmányai után tanársegéd lett a Manchesteri Egyetemen 1888-97-ig. A Jenner Institute of Preventive Medicine kémiai és vízkutató laboratóriumának vezetője, majd 1907-30 között a biokémiai tanszék vezetője volt. 1912-ben a Londoni Egyetem professzorává nevezték ki. A cukor erjedésével kapcsolatos, több mint húsz éven át folytatott vizsgálatai sokban gyarapították a valamennyi élő szervezetben lejátszódó, közbülső anyagcsere-folyamatokra vonatkozó ismereteket. Ugyancsak nagy eredményeket ért el a bakteriális enzimek anyagcseréjének vizsgálatával. 1929-ben Hans von Euler-Chelpinnel közösen kémiai Nobel-díjat kapott a cukor erjedésének és a fermentációban részt vevő enzim hatásának vizsgálatáért.

Svájci vegyész, Nobel-díjas
Ő fedezte fel, hogy a DDT a rovarok számára erős méreg, amiért 1948-ban orvosi-élettani Nobel-díjjal tüntették ki. A DDT és kémiai származékai több mint 20 éven át a legelterjedtebb rovarirtószernek számítottak, és igen nagy szerepük volt a világ élelmiszer-termelésének megnövelésében, valamint a rovarok terjesztette betegségek visszaszorításában. Az 1970-es években a DDT-t egyre inkább kiszorították az újabb, gyorsabban lebomló és kevésbé mérgező vegyületek; azóta sok országban be is tiltották a használatát.

Matematikus, egyetemi tanár
Vegyészmérnöknek indult, de 1904-ben átiratkozott a budapesti tudományegyetemre. 1905-ben Göttingenbe utazott, ahol 1909-ben Hilbertnél doktorált, majd magántanár lett. Rövid ideig a zürichi műegyetem tanára, 1912-ben a kolozsvári egyetem matematika-fizika tanszékén lett tanár. Az I. világháború után átmenetileg Budapesten, majd 1920-tól Szegeden adott elő, ahol Riesz Frigyessel világhírű matematikai központot hoztak létre. 1922-ben megalapították az Acta Scientiarum Mathematicarum c. folyóiratot. 1929-ben a hamburgi egyetemen ismertette variációszámítási kutatásait. Kutatási területei: ortogonális függvénysorok és szinguláris integrálok, halmazelmélet, analitikus függvények, parciális differenciálegyenletek, variációszámítás, függvényapproximáció, lineáris egyenlőtlenségek, diszkrét csoportok, folytonos csoportok. A többváltozós variációproblémák elméletét új alapokra helyezte. Utolsó művével, amelyben az ún. invariáns csoportmértékek létezését bizonyította, a modern matematikai kutatások egyik alapkövét rakta le. A Haar- mérték és -integrál szerepe egyre fontosabb a modern analízisben. 1933-tól az MTA tagja.

Francia fizikus, feltaláló
Nem végzett egyetemi tanulmányokat, de egész életében fizikai vizsgálatokkal foglalkozott. Tökéletesítette a higroszkópot és a barométert. 1703-ban a víz forráspontját hőmérői alappontnak javasolta. Felismerte a hőmérséklet hatását a barométer higanyoszlopára. 1702-ben a királyi család előtt bemutatta egy optikai telegráf lehetőségét. Legfontosabb eredményei a súrlódásra vonatkozóan megfogalmazott törvények. A párisi Akadémia tagjává választották. A Holdon egy krátert neveztek el róla.

Olasz matematikus, fizikus
Szegény családból származott, azonban el tudta végezni a pisai egyetemet. 1892-ben a mechanika professzora lett a torinói egyetemen, majd 1900-ban a római La Sapienza egyetemen a matematikai fizika professzora. Az 1. világháborúban belépett a hadseregbe és a léghajók fejlesztésén dolgozott. 1931-ben egyike volt annak a 12 egyetemi professzornak, aki nem esküdött fel a fasiszta kormányzatra, ezért elvesztette állását és hazai tudományos szervezetekben való tagságát. Ettől kezdve nagyrészt külföldön élt, csak röviddel halála előtt tért vissza Rómába. Legjelentősebb eredményeit az integrálegyenletek és integro-differenciálegyenletek területén érte el. Az 1. világháború után a biológia matematikai modelljeivel foglalkozott, legnevezetesebb e téren a populációk kölcsönhatását leíró Lotka-Volterra egyenletek megfogalmazása.

Orvos, farmakológus, egyetemi tanár
Tanulmányait a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen végezte, ahol 1923-ban orvosi oklevelet szerzett. Pályáját is itt, az Issekutz Béla által vezetett Gyógyszertani Intézetben kezdte, ahol két évet töltött el. 1925-1926-ban a bécsi Gyógyszertani Intézetbe került, ahol kezdetben Hans Horst Meyer mellett dolgozott. 1927-től 8 évig a Tihanyi Biológiai Kutatóintézet munkatársa, majd 1940-ig ügyvezető igazgatója volt. 1940-től 1944-ig az újból visszakerült, Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem gyógyszertani intézetének egyetemi tanára. 1944 novemberében az összes magyarországi orvostanhallgatok Halle an der Saale-ba törtenö kitelepitésének egyik kisérö tanára, majd1946-47-ben a pécsi Erzsébet Tudományegyetem gyógyszerészeti intézetének egyetemi tanára, majd Mansfeld Géza Budapestre történö távozásat követően 1947-től 1969-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetem gyógyszertani intézetének igazgatója. 1949-től 1950-ig és 1951-től 1954-ig orvoskari dékán. Kutatásaiban a szénhidrát-anyagcserét befolyásoló növényi anyagok, illetve a központi idegrendszerre ható szereknek az agyi anyagcserére gyakorolt hatásának vizsgálatában ért el jelentős eredményeket. Az orvos, akadémikus Méhes Károly apja, aki a Méhes szindroma névadója. Unokái Méhes Károly iró, Méhes Gábor orvos, patologus professzor (Debrecen) és Méhes Márton a Collegium hungaricum (Bécs) igazgatója. (Dr. Josef Makovitzky)

Matematika- és fizikatanár
A debreceni Tudományegyetemen matematika-fizika szakon 1933-ban kapta meg diplomáját. 1935-ben doktorált Dávid Lajos szemináriumában. 1934-1936 között díjtalan gyakornok, majd fizetés nélküli tanársegéd volt a debreceni Tudományegyetem Matematikai Intézetében. Közben férjhez ment Tóth Lajoshoz, a debreceni Fazekas Gimnázium matematika-fizika szakos tanárához, aki a későbbiekben a debreceni Orvosi Fizikai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára lett. 1946-1948 között a Református Leánygimnáziumban, 1948-1950 között az Állami Svetits Gimnáziumban, 1950-1952 között a Csokonai Gimnáziumban, 1952-től nyugdíjaztatásáig 1964-ig a Kossuth Gyakorló Gimnáziumban tanított, ahol 1950-től volt vezetőtanár. Tanított még a Dolgozók Gimnáziumában, szakérettségis tanfolyamon, levelező tanfolyamokon. Aktívan részt vett a Bolyai János Matematikai Társulat munkájában. 1951-1953 között a matematikatanárok szakmai konferenciáin tanfolyamvezető volt. 1952-ben részt vett Szénássy Barna mellett a debreceni középiskolai matematikai délutánok megszervezésében.

Magyar-amerikai biofizikus, biokémikus, molekuláris biológus
Eötvös-kollégista, de keresztény szellemisége miatt kizárják; biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát 1949-ben, bölcsészdoktori oklevelet 1950-ben szerez. Egyetemi oktató lesz, de a tudománytalan liszenkói tanokat elutasítja, tehát eltávolítják. Gyapottermesztési kutatóként dolgozhatott, de átküzdötte magát gyógynövénykutatóvá és növénynemesítővé. 1973-tól 1975-ig az MTA SZBK Biofizikai Intézetében folyó tudományos munkát irányította intézeti igazgatóként. A hatóságok zaklatása elől (egyebek mellett informátornak is próbálták beszervezni) 1975-ben Amerikába távozik. Professzor Texasban, Egyiptomban, Franciaországban, és még Magyarországon is. Érdekesen alakul MTA-tagsága: 1973-ban levelező tag, 1976-ban kizárják, 1993-ban rendes tag. (Hujter Mihály)

Gyógyszerész, orvos, egyetemi tanár
Gyógyszerészi oklevelét 1891-ben szerezte a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktorátust 1900-ban Kolozsvárott. Csetneken volt gyógyszertár-tulajdonos. 1898-1899-ben gyakornok a kolozsvári egyetem kémiai tanszékén, majd tanársegéd és a Gyógyszerészgyakornoki Tanfolyam vezetője. 1906-ban orvosi diplomát szerzett, utána tanulmányútra ment Baselbe, Zürichbe, Strassburgba. 1918-ban a kolozsvári tudományegyetem tanára lett. Tudományos munkássága szerteágazó, a kémiai méregtanon és a rákkutatáson kívül az orvosgyógyszerészet történetével is foglalkozott. Megalapította a kolozsvári gyógyszerészettörténeti múzeumot.

Paleontológus
1905-ben Kolozsvárott beiratkozott a tudományegyetemre, majd Budapesten folytatta tanulmányait 1910-ben szerzett természetrajz-földrajz szakon tanári oklevelet. Őslénytani kutatásait a Földtani Intézet munkatársaként 1912-ben kezdte. 1911-1951 között budapesti középiskolai tanár volt, 1951-től a Földtani Intézet kutatója. Tudományos pályája kezdetén Lóczy Lajos támogatta. A föld- és ásványtani tudományok kandidátusa. Vizsgálta többek között az alföldi kőolajkutató fúrások anyagának és Tihany pannóniai, Herend és Eplény krétakori kagylórákjait.

Író, műfordító
Régi nemesi családból származott. 1923-26-ban a kőszegi katonai alreáliskola, 1926-29-ben a budai katonai főreáliskola hallgatója. A budapesti egyetem matematika-fizika szakán, Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt. Ezután újságírói, írói pályára lépett. 1933-tól a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztője volt. A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, ez mentesítette a harctéri szolgálat alól, és lehetővé tette, hogy üldözötteket mentsen, többek között Vas Istvánt bújtatta. A háború után kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. 1957 után jelenhettek meg irodalmi munkái. Legfontosabb műve az Iskola a határon, amely 1959-ben jelent meg. Hugh Kelsey-vel közösen írt bridzskönyve angolul jelent meg 1979-ben, 1999-ben magyarul is kiadták. Matematikai tanulmányairól, professzorairól több rövid írásában és interjújában is megemlékezett. Számos díjban és kitüntetésben részesült, 1985-ben Kossuth-díjat kapott.

Erdőmérnök, erdészeti szakíró, akadémiai tanár
A selmecbányai erdészeti akadémia hallgatója volt. 1867-ben lett selmecbányai főiskolai tanársegéd az erdészeti tanszéken. Az erdőhasználattani tanszéket vezette 1887-1895-ig. Neve összekapcsolódott a magyar nyelvű oktatás kezdeteivel s a szakirodalom kibontakozásával. Előadta hallgatóinak az erdőhasználattant s az általános mezőgazdaságtant, foglalkozott köz-, víz- és útépítéstannal. Az ő kezdeményezésére vezették be az akadémiai tantárgyak közé a mesterséges haltenyésztés és a vadászati-fegyvertani előadásokat is. Az akadémia tanszéke számára hatalmas mennyiségű szemléltetőanyagot gyűjtött. Az akadémia építkezései körül is elévülhetetlen érdemeket szerzett, ő készítette a legtöbb tervet, melyeket valóra is váltottak.

Fizikus
A matematika és a fizika iránti elkötelezettsége már gyerekkorában kialakult. Édesapja, id. Somogyi Antal (1885-1947) Klupathy Jenő, majd Rybár István tanársegéde volt, aki az egyetemi nyolcosztályos gyakorló gimnáziumba (a Mintába) íratta be fiát 1930-ban. Itt azután nemcsak matematikai és fizikai tehetségével tűnt ki, de olyan sikeres megoldójává vált a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapoknak, hogy három egymás utáni tanév végén is közölte fényképét Faragó Andor az újságban... Később saját tinédzser fiait is ebben a szellemben nevelte Somogyi Antal. Az egyetemen "Kicsiny görbületű folyadékfelszínek alakjának vizsgálata" című szakdolgozatát kissé kibővítve, még 1943-ban beadta doktori disszertációnak, s kiválóan megvédte. Kezdő tanárként a Kölcsey gimnáziumban kapott állást, ahol akkor Novobátzky Károly tanított, majd 1945-től a Minta tanára lett. 1947/48-ban posztdoktori képzésen vett részt Belgiumban, 1950-től pedig egyszerre lett tanár a rövid életű budapesti tanárképző főiskolán és kutató a KFKI kozmikus sugárzási osztályán Jánossy Lajos mellett. Itt készítette el kandidátusi és akadémiai doktori disszertációját, felhasználva a kiterjedt légi kozmikus záporokra vonatkozó kísérleti és elméleti eredményeit. Hazánkban Fenyves Ervin és az ő munkássága jelentette a történelmi átmenetet Barnóthy Jenő és Forró Magda, valamint Jánossy Lajos kozmikus sugárzási kutatásai között. Kutatói tevékenysége mellett jelentősek nemzetközi tudományszervező kezdeményezései is, mind a kozmikus kutatás, mind ennek űrkutatási alkalmazásai területén. (Dr. Radnai Gyula)

Elméleti fizikus
Hagyományosan tudomány- és művészetkedvelő orvoscsaládba született. A budai cisztercita gimnáziumban tanult, 1949-ben az időközben államosított gimnáziumban érettségizett. Fizikatanára Kunfalvi Rezső volt, az ő hatására jelentkezett a tudományegyetemen akkoriban induló fizikus szakra. Itt figyelt fel rá Novobátzky Károly és Marx György. Első fontos eredményét még egyetemista korában publikálta: egy, Novobátzky által felvetett probléma megoldását, az elektromágneses tér dielektrikumokban történő leírásáról. 1953-ban a KFKI-ban akkoriban formálódó, Szamosi Géza által vezetett elméleti csoportba került. Egyetemi doktori disszertációjához Marx György adta a témát és a szakmai segítséget. Az 1956-os forradalom bukása után Györgyi Géza az elméleti magfizika egyetemi tankönyvének írása közben, 1959-ben gyermekparalízisben megbetegedett. Könyvét már betegen, két kollégája segítségével fejezte be. Életének hátralévő 14 évét a betegséggel való folytonos küzdelem és csillogó szellemének állandó lobogása jellemezte. Legszebb - és számára is legkedvesebb - munkája a kvantummechanikai Kepler-probléma csoportelméleti tárgyalása volt, ebből készült akadémiai doktori disszertációja (Dinamikai szimmetriák). Nemcsak fizikusként volt jelentős kutató: a magyar tudománytörténet neki köszönheti Neumann János és Ortvay Rudolf levelezésének felkutatását és közzétételét is. A KFKI Részecske és Magfizikai Kutató Intézet 1995-ben Györgyi Géza Díjat alapított az intézet fiatal kutatói számára. (Dr. Radnai Gyula)

Francia kémikus
Párizsban a Collège Rollin, az École Politechnique és az École des Mines növendéke volt. Két évig bányamérnökként dolgozott, majd 1877-ben az École des Mines kémiaprofesszorává nevezték ki. A Párizsi Egyetemen 1908-ban lett a kémia professzora, 1914-től 1918-ig a Hadfelszerelési Minisztériumban dolgozott. Szaktekintély volt a metallurgiában, a cementek, az üvegek, a fűtő- és robbanóanyagok terén, de érdeklődése végül a hő tanulmányozása felé fordult. A magas hőmérsékletek mérésére kifejlesztett egy platina-ródium hőelemet (elektromos hőmérő), optikai pirométert alkotott, amely a hőforrás fényének elemzésével ugyancsak magas hőmérsékletek mérésére alkalmas. Nevét viseli a Le Chatelier-elv, amelynek segítségével előre meg lehet határozni, hogy a körülmények (a hőmérséklet, a nyomás, a reakciókomponensek koncentrációja) megváltozása miként hat valamely kémiai reakcióra. Az elv nagyon fontos a vegyiparban, ennek ismeretében lehet a kémiai folyamatok számára legelőnyösebb feltételeket meghatározni. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Svájci fizikus, asztrofizikus
Tanulmányait a Strasbourg-i egyetemen végezte. 1907-től a müncheni Műszaki Főiskola fizikai-meteorológiai tanszékén oktatott. 1920-tól a Bajor Tudományos Akadémia tagja volt. Munkássága során az asztrofizika termodinamikai, aerodynamikai és hidrodinamikai problémáival foglalkozott. Legfontosabb eredményeit a gázgömbök egyensúlyi állapota és sűrűség-eloszlása elméletének kidolgozásával érte el. 1907-ben megjelent könyve a csillag belső szerkezetére vonatkozó elméletek fontos kiinduló művévé vált. A német nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után, 1933-ban nyugdíjba vonult és visszatért Svájcba. Nevéhez fűződik a Lane-Emden egyenlet. Egy, a Hold túlsó oldalán található krátert neveztek el róla. (Bartha Lajos)

Brit matematikus
Ösztöndíjjal tanult a Cambridge-i egyetemen, itt doktorált 1938-ban. A 2. világháború alatt a brit légügyi minisztérium számára operációkutatási vizsgálatokat végzett, a német tengeralattjárók elhárításának optimális stratégiáját dolgozta ki. 1945-ben a Queen's University Belfast matematikaprofesszora lett. 1950-től a Nottingham-i egyetem professzora volt, majd 1964-től 1979-ig a Reading-i egyetem professzora, később rektorhelyettese is lett. Szakterülete a valószínűségszámítás volt, legfőbb eredményeit a mértékelméletben és a Tauber-típusú tételekkel kapcsolatban érte el. Több tankönyve jelent meg. 1957-ben Royal Society tagjának választották meg, 1978-ban lovagi címet kapott.

Gépészmérnök
A brünni német nyelvű műszaki egyetemen 1925-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1925-1936 között a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban konstruktőr, 1936-1948 között az autóosztály vezető főmérnöke (közben 1944-1945-ben Németországba deportálták). 1948-1950-ben a Nehézipari Központ (NIK) autótervező irodájának vezetője, 1950-1951-ben a saját szervezésű Járműfejlesztő Intézet (JAFI) főosztályvezetője, 1951-1968 között első igazgatója. Új traktorok, autóbuszalvázak, terepjáró gépkocsik tervezésével, a Diesel-motorok továbbfejlesztésével foglalkozott.

Gyógyszerész, egyetemi tanár
1933-ban a bukaresti tudományegyetemen gyógyszerészi, 1938-ban a kolozsvári tudományegyetemen kémia-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Sepsiszentgyörgyön (1933-1936) és Nagysomkúton alkalmazott gyógyszerész, 1939-től 1944-ig a Dr. Wander Gyógy- és Tápszergyár analitikai laborvezetője volt. 1945-től a budapesti Richter Gedeon Kőbányai Gyógyszerárugyárban a gyógynövényosztályon dolgozott, 1954-től a növénykémiai osztály vezetője. Az anyarozs és a gyűszűvirág hatóanyagainak ellenőrzésével foglalkozott. Feltalálta az U alakú extraktort. 12 szabadalma van, nevéhez fűződik a télizöld meténgből (Vinca minor L.) készített Devincan és Cavinton. Kutatta a rákellenes gyógyszereket.

Belga csillagász, meteorológus, politikus, író
Műszaki ismereteket és csillagászatot tanult a brüsszeli egyetemen. 1846-tól a belga Királyi Obszervatórium asszisztense volt. Az 1848-as forradalmi mozgalmakat tevékenyen támogatta, ezért 1849-ben Párizsba, Angliába, majd az Egyesült Államokba emigrált. Részt vett Etiópia geodéziai felmérésében és időjárásának tanulmányozásában. A csillagászati észlelések mellett New Orleansban (USA) hírlapot is szerkesztett. 1868-ban Jamaicában telepedett le, ahol csillagászati, földmérési és meteorológiai méréseket végzett. Kitűnő csillagászati és meteorológiai kézikönyveket írt. 1876-ban a belga király visszahívta, hogy megszervezze és vezesse az új brüsszeli csillagvizsgálót. 1878-ban kiadta az égbolt puszta szemmel látható csillagainak katalógusát. 1883-ban Texasból észlelte a Vénusz átvonulását a Nap előtt. Legjelentősebb műve a csillagászat átfogó bibliográfiája, amely az ókortól a XIX. Századig terjed. A hatalmas munka előszava önálló kötetként magyarul is megjelent. Már emigrációja idején a Belga Királyi Akadémia tagjává választotta 1857-ben, ezen kívül több tudományos társaság tagja volt. Nevét a 2534.sz. kisbolygó viseli. (Bartha Lajos)

Osztrák elméleti fizikus
A bécsi egyetemen Stefan és Boltzmann hallgatója volt. Diplomamunkáját Franz S. Exnernél írta kísérleti témából, majd egy évig Leidenben volt tanulmányúton Kamerlingh Onnes és Lorentz mellett. Valószínűleg Lorentz hívta fel figyelmét az elektromágneses sugárzáshoz rendelhető tömeggel kapcsolatos problémákra. A huszadik század első éveiben Poincaré, Wien, Abraham és Lorentz mellett Hasenöhrl vizsgálatai kecsegtettek a legtöbb sikerrel az üregsugárzás problémájának megoldására, míg végre 1905-ben Einstein tisztázta a helyzetet. Boltzmann halálát követően 1907-ben Hasenöhrl vette át a bécsi egyetem fizika tanszékét, és számos kiváló fizikust nevelt. Erwin Schrödinger lett a leghíresebb tanítványa. A tanár úr 1914-ben feleségét és gyerekeit hátrahagyva, hazafias lelkesedésből vonult be katonának. Megsebesült, majd újra visszament a frontra. Egy gránát végzett a szépen ívelő karrierrel. Életpályája kísértetiesen emlékeztet a magyar Zemplén Győzőére. (Dr. Radnai Gyula)

Dán fizikus, Nobel-díjas
A koppenhágai egyetemen szerzett doktori fokozatot 1911-ben, majd Ernest Rutherford mellett dolgozott Manchesterben. 1918-ban visszatért Koppenhágába, az ottani egyetem professzora, majd az újonnan alapított Elméleti Fizikai Intézet igazgatója lett, az intézetet 1962-ig vezette. 1913-ban publikálta az atomszerkezet róla elnevezett modelljét, ebben elsőként alkalmazta az atomelméletben Max Planck kvantum-hipotézisét. 1922-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat az atomszerkezet és az atomok által kibocsátott sugárzás kutatásában elért eredményeiért. Modellje alapján megadta az elemek periódusos rendszerének elméleti magyarázatát. Az 1920-as években megfogalmazta az ún. komplementaritási elvet és a kvantummechanika ún. koppenhágai értelmezését. A 2. világháború alatt Svédországba, majd onnan az Egyesült Államokba menekült a németek által megszállt Dániából. Az Egyesült Államokban részt vett az atombomba létrehozására irányuló Manhattan projektben. 1945-ben tért vissza Koppenhágába. Ezután az atomenergia békés felhasználásának szorgalmazója lett. Az általa vezetett intézetet halála után Niels Bohr Intézetnek nevezték el. Fivére, Harald Bohr neves matematikus volt. Fia, Aage Bohr is fizikai Nobel-díjat kapott 1975-ben.

Osztrák születésű amerikai matematikus
Bécsben végezte egyetemi tanulmányait, és itt doktorált algebrai számelméletből. Ebben az időben az ún. "Bécsi Kör" összejövetelein is részt vett. Göttingenben Emmy Noether mellett is folytatott tanulmányokat. Egy amerikai ösztöndíjas út után 1934-ben nem tért vissza Ausztriába, hanem Angliába ment, ahol a londoni egyetemen kapott állást. Itt megismerkedett John Todd matematikussal, 1938-ban házasságot kötöttek. A 2. világháború alatt repülőgépek stabilitási számításait végezte. 1947-ben a Todd-házaspár az Egyesült Államokba távozott. Eleinte a Nemzeti Szabványügyi Hivatalban (National Bureau of Standards) dolgoztak. 1956-ban mindketten a California Institute of Technology-ba kaptak meghívást, ahol ekkor kezdődött a számítástechnika oktatása. Ekkor csak John Todd kapott professzori kinevezést, Olga Taussky-Todd csak 1971-ben lett professzor. Legfőbb kutatási területe a mátrixelmélet, a lineáris algebra és annak alkalmazása volt, ezt kiemelkedő eredményekkel gazdagította.

Mexikói-amerikai vegyész, Nobel-díjas
Gyermekkorában egy svájci iskolában tanult, ahol jól megtanult németül. A Mexikói Állami Egyetemen, majd a Freiburgi Egyetemen tanult, végül Mexikóban vegyészmérnökként végzett. 1968-tól Berkeley-ben a Kalifornia Egyetemen először George Pimentel csoportjában dolgozott a nemrégiben kifejlesztett kémiai lézerekkel. 1972-ben megszerezte a fizikai kémiai doktorátust, majd Sherwood Rowland csoportjához csatlakozott, ahol a halogénezett szénhidrogének kémiai tulajdonságait vizsgálták. Munkájuk legfontosabb eredménye e vegyületeknek a magaslégköri ózonrétegre való hatásának felfedezése volt. 1982-től a Jet Propulsion Laboratory molekuláris fizikai és kémiai részlegében dolgozott, itt az Antarktisz feletti ózonlyuk 1985-ös felfedezése után számos kísérletet végzett e folyamatok pontosabb megértésének érdekében. 1989-től a MIT, 2005-től a San Diegoi Egyetem professzora volt, eközben Mexikóvárosban környezetvédelmi kutatóközpontot hozott létre, elsősorban a városi légszennyezés csökkentésének céljából. 1995-ben Paul Crutzennel és Sherwood Rowlanddel megosztva kémiai Nobel-díjat kapott "légkörkémiai kutatásaiért, különös tekintettel az ózon képződésére és felbomlására". (Piriti János)

Agráregyetemi tanár
A Debreceni Agrártudományi Egyetem első rektora. A sárospataki református gimnáziumban érettségizett, innen jelentkezett a budapesti tudományegyetemre matematika-fizika tanári szakra. Volt tanárai ajánlásával felvették az Eötvös Collegiumba, amelynek az egyetem elvégzéséig tagja maradt. Utána nagyon nehezen kapott állami iskolában tanári állást (1937-43 az orosházi evangélikus gimnázium tanára volt), míg végül 1943-ban a szarvasi mezőgazdasági középiskola tanára lett. Ez indította el sikeres pályáján agrár irányban. 1945-47 a szarvasi iskola igazgatója, 1953-56 a debreceni hároméves mezőgazdasági akadémia igazgatója. 1958-tól agráregyetemi tanár Debrecenben. 1962-től az akadémiából lett négyéves főiskola, majd ötéves képzési idejű agráregyetem rektora. 1970-ig volt itt a matematika-fizika tanszék vezetője. Sikeresen alakult politikai pályafutása is: 1944-ben lépett be a Nemzeti Parasztpártba, 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártjába, majd 1957-ben a Magyar Szocialista Munkáspártba. Aktív társadalmi életet élt: vezetőségi tag volt a TIT-ben és a MTESZ-ben. 1949-től 1975-ig - különböző társadalmi szervezetek ajánlásával - országgyűlési képviselőként sikerült előteremtenie a pénzt az agráregyetemi nagyberuházásokra. 2010 óta szobra áll az egyetem kertjében. (Dr. Radnai Gyula)

Geológus
A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd geológiából doktorált 1937-ben. Munkáját 1935-ben az EUROGASCO-nál kezdte és a MAORT-nál folytatta mint a dunántúli olajkutatás osztályvezetője, később főgeológusa. 1948-ban az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) letartóztatta az ún. MAORT-per kapcsán, másodfokon felmentették. Rövid ideig a Földtani Intézet dolgozója volt, a következő évben már bauxitkutatással foglalkozott, a Magyar Alumíniumipari Tröszt főgeológusa 1963-1972-ig. Jelentős szerepe volt több dunántúli kőolaj és földgáz-előfordulás kutatásában, feltárásában és a földtani viszonyok kimunkálásában. A bauxitkutatásnál bevezette az érckészlet értékelésének és nyilvántartásának korszerű módszereit. Közreműködésével épült ki a bauxitkutatás új központja Balatonalmádiban. Több új bauxitfeltárás fűződik kutatómunkájához.

Angol optikus, műszerkészítő
Európaszerte a 18. század legjobb és legismertebb tudományos műszertervezője, és gyártója volt. Eredetileg takács-tanonc volt, 1756-ban egy matematikai eszközök készítésével foglalkozó mester mellé kerül tanulónak Londonban. 1762-ben már saját vállalkozásba kezdett matematikai, csillagászati és hajózási eszközök tervezője- és gyártójaként, nagy precizitással állította elő ezeket. Legfontosabb újítása egy osztógép volt optikai műszerek, szextánsok beosztásának készítésére, ennek segítségével szextánsokat nagy számban állított elő. Jó minőségű teleszkópokat készített apósa, John Dollond által készített akromatikus lencserendszerek felhasználásával és továbbfejlesztésével. Az általa készített ún. "Nagy Teodolit" ma a Greenwich-i Múzeumban látható. 1786-ban beválasztották a Royal Society, 1794-ben pedig a Szentpétervári Akadémia tagjai közé.

Német matematikus, mérnök
Matematikai ismereteit önképzéssel szerezte. Porosz állami építészeti szolgálatban mérnökként dolgozott, elsősorban út- és vasútépítési feladatokon. Ő tervezte Poroszország első vasútvonalát, a Berlin-Potsdami vonalat. Titkos főépítészeti tanácsosként lépett ki 1849-ben az állami szolgálatból. Matematikai dolgozatokat is írt. 1826-ban megalapította a még ma is létező Journal für die reine und angewandte Mathematik című folyóiratot, melyet róla "Crelle's Journal" néven is emlegetnek, ezt haláláig szerkesztette. Ez volt az első jelentős matematikai folyóirat, amelyet nem egy akadémia adott ki. Sikerült megnyernie számos neves német és külföldi matematikust, így mindjárt az első évfolyamban Abel és Jacobi értekezései jelentek meg. 1828-ban a Porosz Tudományos Akadémia, 1841-ben a Svéd Királyi Akadémia külföldi tagja lett.

Francia matematikus
A párizsi egyetemen szerzett doktorátust matematikából. Ezután bankárként tevékenykedett. Csatlakozott Saint-Simon gróf köreihez, és Saint-Simon halála után is igyekezett továbbvinni és megismertetni annak nézeteit. Számos politikai tárgyú, szociális reformokkal foglalkozó írást publikált. A matematikában nevéhez fűződik a Legendre-polinomokra vonatkozó Rodrigues-formula, a Rodrigues-féle forgatási formula és az Euler-Rodrigues formula. Egyes eredményei a maga korában nem váltak ismertté és csak jóval később mutatták ki elsőbbségét.

Amerikai matematikus
A Harvard egyetemen végzett. 1831-től Cambridge-ben a Harvard egyetem matematika-, majd 1842-től asztronómiatanára volt. 1867 és 1874 között a U.S. Coast Survey-nek, az Egyesült Államok térképészeti felmérését végző szolgálatnak a vezetője volt. Számos kézikönyvet írt. "Tables of the moon" c. könyvét 1853-ban tette közzé. Megírta a Harvard egyetem történetét is. Jelentős eredményeket ért el az égi mechanikában, a számelméletben, az algebrában és a szférikus trigonometriában. Az ő fia volt Charles Sanders Peirce matematikus.

Angol fizikai kémikus
Gyerekkorától fogva érdeklődött a kémiai kísérletek iránt, azonban nem Angliában, hanem a kontinensen, Giessenben adódott lehetősége kémiából felsőfokú tanulmányokra. Itt doktorált, majd Heidelbergbe ment, hogy Bunsennál és Kirchhoffnál képezze tovább magát. Kirchhoff laboratóriumában különböző fémek és ötvözetek elektromos vezetőképességét kutatta, azonban a pontos méréshez nem állt rendelkezésre jól definiált etalon. Berlinben Siemens higanyt javasolt ellenállás etalonnak, Matthiessen viszont az egyik általa előállított ötvözet mellett kardoskodott és Angliába visszatérve tudományos vitába bocsátkozott Siemens-szel. 1864-ben fogalmazta meg a fémek vezetőképességére vonatkozó, azóta már róla elnevezett szabályt. A viták és az intenzív, megállás nélküli laboratóriumi kutatómunka következményeként állandóan kínzó fejfájás gyötörte, s egy rossz pillanatában önkezével vetett véget életének. Ma már siemens a vezetőképesség mértékegysége, a fémfizikusok pedig a Matthiessen szabálytól való eltéréseket kutatják. (Dr. Radnai Gyula)

Zoológus
Teológiai tanulmányait Pozsonyban, majd Bécsben végezte. Bécsben azonban a természetrajzi múzeum vonzotta. A bécsi zoológusokon kívül megismerkedett Brehmmel is, akivel később is rendszeresen levelezett. Teológiai tanulmányainak befejezése után 1826-ban cinkotai lelkész, de minden szabad idejét a madarak tanulmányozására fordította, 1833-ban állásáról lemondott és gyűjteményével Pestre költözött, 1834-ben az Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályán állatkonzervátor lett. Rendezte a madártani gyűjteményt, minden fajról feljegyzéseket és kisebb monográfiákat készített. Saját gyűjteményét (173 fajhoz tartozó 1360 példány) a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, úgyszintén kéziratait, melyeknek nagy része elkallódott. Halkutatással is foglalkozott. A paleontológiában is úttörő munkát végzett. Elkészítette a magyarországi ásatag, fosszilis állatok maradványainak jegyzékét. Több külföldi tudományos társaság tagja volt. 1846-tól az MTA tagja.

Természettudós, néprajztudós, utazó
Jogi tanulmányait követően 1847-ben ügyvédi vizsgát tett. 1848-ban előbb nemzetőr, majd honvéd, 1849-ben Érsekújvárnál elfogták mint hadnagyot és Königgrätz várába zárták. A szabadságharc bukása után osztrák ezredbe sorozták. 1850-ben Anglián át az USA-ba szökött. Indiana állam területén topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyűjtött a Smithsonian Institution számára. 1858-1861 közt az USA tengerészeti mérnökkarának kapitányaként meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. 1861 végén hazatért Magyarországra, de a politikai körülmények miatt 1862-ben újra visszautazott. Előbb a washingtoni tengerészeti minisztérium titkára, majd mexikói konzul lett. 1864-ben végleg hazajött. Részt vállalt a pesti állatkert létrehozásában, amelynek megnyitásától, 1866-tól igazgatója volt. 1868-ban a kormány megbízásából délkelet-ázsiai expedícióra indult. Gyűjteménye lett a Néprajzi Múzeum alapja. 1872-től az Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, 1873-tól igazgatója volt. 1859-től az MTA tagja.

Gépészmérnök, mozdonykonstruktőr
Oklevelét a József Nádor Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte (1904). Még ebben az évben az Államvasutak Gépgyárába [a MÁVAG (Magy. Áll.-i Vas-, Acél- és Gépgyár) jogelődje] került gyakornoknak a mozdonyszerkesztési osztályra, 1923-ban osztályvezetője lett és a világviszonylatban is bevált 424-es sorozatú mozdony szerkesztését irányította. A MÁV valamennyi, a MÁVAG-ban készült mozdonyának szerkesztésében részt vett. 1932-ben gyárigazgatónak nevezték ki. 1964-ben gyémántdiplomával tüntették ki.

Matematikus, elméleti fizikus
Lengyel Béla Budapesten született, 1910-ben. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol 1933-ban matematika-fizika szakos tanári oklvelet, majd 1935-ben matematikából Ph.D.-t szerzett. Miután egyéves amerikai ösztöndíja után, 1936-37 folyamán nem kapott Magyarországon semmiféle állást, kivándorolt az USA-ba, és haláláig ott élt. Élete munkásságát megosztotta a matematika és az elméleti fizika között. Kezdetben lineáris operátorokkal, majd matematikai statisztikával foglalkozott, amig a lézer felfedezése meg nem ragadta figyelmét. A kezdetektől szisztematikusan figyelte a lézerek irodalmát, és ő írta az első lézeres monográfiát, amely több kiadást megért, és amelyet kétszer átdolgozott és bővített. 1962-ben kidolgozta az óriásimpulzus-lézer elméletét, és azzal beírta nevét a tudománytörténetbe. 1977-es visszavonulásáig egyetemi oktatáson kívül a kvantumelmélet matematikai alapjaival és kvantumelektronikával foglalkozott. (Horváth Dezső)

Itáliai tudós, matematikus
15 éves korában a neves matematikus, Girolamo Cardano szolgálatába szegődött, mint kifutófiú. Cardano mellett latint, görögöt és matematikát tanult, 1540-ben követte mesterét a katedrán, nyilvános matematika-előadó lett Milánóban. Ekkor talált megoldást a negyedfokú egyenletekre, a harmadfokúakra való visszavezetéssel, amelyet Cardano publikált 1545-ben, Ars magna című művében. A képlet azóta Cardano nevét viseli. Ercole Gonzaga bíboros, Mantova kormányzójának ajánlatát elfogadta, az adókivetők ellenőre lett, s emellett földmérési munkálatokat is végzett. Magas jövedelme dacára később összeveszett a bíborossal és lemondott. Ezután, haláláig a bolognai egyetem matematikaprofesszora volt. Életét Cardano írta meg műveinek 9. kötetében.

Angol amatőr csillagász (vagyonos sörgyáros)
1844-ben 24 inches (60,96 cm-es) tükrös távcsövet épített, a tükröt saját tervezésű gépével csiszolta. Ez volt az első ilyen méretű parallaktikusan szerelt távcső, ezzel fedezte föl a Tritont, a Neptunusz holdját 1846. október 10-én, alig 17 nappal a Neptunusz bolygó első észlelése után. 1848-ban fedezte föl a Hyperiont, a Szaturnusz legnagyobb holdját, William Cranch Bond és fia, George Phillips Bond észlelésével egy időben. Lassell két évvel később látta meg először a Szaturnusz sötét belső gyűrűjét, a fátyolgyűrűt. 1852-53-ban Máltára vitte távcsövét, itt fedezte föl az Arielt és az Umbrielt, az Uránusz bolygóit. 1861-ben Máltán állította fel 48 inches (121,92 cm-es) tükrös távcsövét, amellyel új nebulák százait figyelte meg, majd katalogizálta. A londoni Royal Society (Királyi Társaság) 1849-ben választotta tagjává, 1870-től 1872-ig a Királyi Csillagászati Társaság elnöke volt. (Bartha Lajos)

Svéd matematikus
1912-ben kezdte a Stockholmi Egyetemen tanulmányait. Kémiát és matematikát tanult, kezdetben a kémia jobban érdekelte. Egy biokémiai projectben való részvétele közben kezdett a matematika felé fordulni. 1919-ben oktatói kinevezést kapott a Stockholmi Egyetemre. Itt kezdett foglalkozni analitikus számelmélettel. Jelentős tanulmányt írt "Hozzájárulás az analitikus számelmélethez" címmel, mely a Skandináv Matematikus Kongresszuson hangzott el 1922-ben. A számelmélet mellett valószínűségszámítás-elméleti és statisztikai tanulmányokat is folytatott. Ezek lettek kutató munkájának fő területei. 1929-ben kinevezést kapott egy újonnan létesített tanszékre Stockholmban. Ő lett az első svéd professzora a Biztosítási Matematika és Statisztikai Matematika Tanszéknek. Ebben az időben tanulmányozta francia és orosz matematikusok munkáit, amelyek a valószínűségszámítás szigorú matematikai formuláival foglalkoztak. Erről írt publikációit Cambridgben jelentette meg. Az 1930-as évek második felében az angol és amerikai statisztikusok munkáit tanulmányozta. 1950-ben a Stockholmi Egyetem elnökévé választották. 1961-ig töltötte be ezt a tisztséget.

Német közgazdász, matematikus, Nobel-díjas
Német szülők, zsidó apa és protestáns anya gyermeke; tizenkét éves volt, amikor édesapja meghalt; a háború végén a családjával menekülni kényszerült a szülőföldjéről. Németországban, Melsungen városában érettségizett 1951-ben, a frankfurti Goethe Egyetemen szerzett BA fokozatú diplomát matematikából 1955-ben, majd ugyanott két évvel később közgazdaságtanból mesterfokozatú oklevelet. Közgazdaságtant tanított, majd 1961-ben doktorált matematikából. Később Kaliforniában, Berlinben, Biefeldben, Bonnban volt a közgazdaságtan professzora. A kísérleti közgazdaságtan egyik megalapítójának tekintik. A "Selten lova" kifejezés világhírű lett; ez egy példa-játék az információhiányos helyzetben való előnyös döntéshozatalra. A "áruházlánc-paradoxon" szintén a nevéhez köthető. Selten 1994-ben a Neumann János által elindított játékelmélet területén elért kiemelkedő eredményeiért megosztott közgazdasági Nobel-díjat kapott (Harsányi János és John Forbes Nash társakkal). (Hujter Mihály)

Hadmérnök, fizikai szakíró
1908-ban szerzett diplomát a bécsi Hadmérnöki Akadémián, majd hivatásos katonatisztként dolgozott. Az 1. világháború után Déván egy műszaki vállalat társtulajdonosa lett. A 2. világháború után Alsócsernátonban telepedett le, 1949-től Sepsiszentgyörgyön a Helyiipari Vállalat mérnökeként dolgozott, emellett tanított. A két világháború közötti időszakban Angliában, Franciaországban és Németországban tett tanulmányutat, s korának modern fizikai szakirodalmát is módjában volt áttekinteni. 1929-ben elsőként dolgozta ki a kaszkádgyorsítók működési elvét, amely lényegében azonos a ciklotron működési elvével. E munkájában megelőzte az amerikai Lawrence-t, aki fizikai Nobel-díjat kapott a ciklotronért. Ugyancsak a világon elsőként dolgozta ki az első protongyorsító elméletét, amelyért 1951-ben két angol, illetve ír fizikus, Cockcroft és Walton kapott Nobel-díjat. Foglalkozott ezenkívül más műszaki problémákkal is: 1961-ben Bauer Gusztávval együtt szabadalmaztatott egy univerzális forgódugattyús készüléket.

Geofizikus
Egyetemi tanulmányait joghallgatóként kezdte, majd gépészmérnöki oklevelet szerzett a budapesti műszaki egyetemen. 1928-ban az USA-ba utazott, ahol az olajkutatás céljából végzett Eötvös-inga-mérés értelmezésével foglalkozott. Szakmai hírnevét 1929-ben egy texasi olajkutatási program során alapozta meg. 1932-ben visszatért Magyarországra. Itthon doktorált a Pázmány Péter Tudományegyetemen, a Standard Oil magyarországi leányvállalatánál pedig főgeofizikussá nevezték ki. 1946-ban az USA-ba emigrált, ahol a Standard Oilnál mint tanácsadó működött 1961-ben történt nyugdíjazásáig. Ezt követően oceanográfiával foglalkozott a Lamount Geological Observatory munkatársaként, majd geofizikus tanácsadó. 1968-tól a California State University oceanográfiai professzora 1974-ig.

Német származású orosz csillagász
Németországból bevándorolt oroszországi tudós-dinasztia leszármazottja. Tanulmányait Berlinben végezte, 1867-től az orosz Pulkovói Császári Obszervatóriumban dolgozott. 1873-tól a berlini Akadémiai Obszervatóriumban dolgozott 1906-ig, 1892-től a berlini egyetemen a csillagászat professzora volt. Elsősorban kisbolygó-pozíciókat határozott meg, és csillagpárok adatait mérte. Négy új aszteroidát fedezett fel. Jelentős műszertervezői tevékenységet végzett, nevéhez fűződik egy önműködő helyzet-meghatározó berendezés, egy új rendszerű mikrométer és a távcső-tengelyrendszer egy új megoldása, az ún. Knorre-Heele féle állvány. Egyszerűsítette a kisbolygó-pályaszámítás módszerét. Elsők közt foglalkozott az ún. éjszakai világító felhőkkel. (Bartha Lajos)

Kanadai kémikus, Nobel-díjas
Blackpoolban folytatta tanulmányait. 1956-ban a Manchesteri Egyetemen védte meg PhD-ját. Tudományos munkásságát a Brit-Kolumbiai Egyetem laboratóriumában kezdte meg. 1961-től Vancouverben Fisheries Research Board laboratórium munkatársa. 1966-tól 1997-ig a Medical Research Councilja vezető munkatársa. 1981-ben megalapította a ZymoGenetics biotechnológiai vállalatot. 1987-től British Columbia Biotechnology Laboratory igazgatója volt. A polimeráz láncreakciót Kary B. Mullis és Smith fedezett fel 1985-ben. Munkáságukért, a technika kidolgozásáért és az oligonukleotidokra alapított, helyspecifikus mutagenezis lehetőségének felfedezésért 1993-ban kaptak kémiai Nobel-díjat.

Matematikus, fizikus, filozófus
1782-től 1785-ig a debreceni kollégium hallgatója. Kétévi nevelősködés után ismét Debrecenben hallgatott teológiát; főiskolai tanulmányait 1792-ben fejezte be. Göttingenbe ment tanulmányútra, ahol 1795-ben filozófiai doktorátust szerzett. 1795-ben foglalta el a debreceni kollégium mennyiségtan, természettan és bölcselet tanszékét. 1797-ben elsőnek kezdett el magyar nyelven előadni. 1839-ben ment nyugalomba. Arany Jánosnak is tanára volt, aki róla írta Agg Simeon c. költeményét. Sokat tett a debreceni rézmetsző iskola fellendítéséért. 1832-től az MTA tagja.

Vegyészmérnök
A budapesti műegyetemen 1912-ben vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1913-20-ban az Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézet ösztöndíjasaként Ausztriában, Olaszországban és Franciaországban tett tanulmányutat; 1935-49-ben a Magyar Szabványügyi Intézet szakbizottságának vezetője. 1949-52 között a Bőripari Központ laboratóriumának vezetője. 1952-59-ben a martfűi Tisza Cipőgyár gumiipari laboratóriumának irányítója és a kísérleti vegyiüzem létesítője volt. Megalapítója volt a magyar Bőripari Vegyészeti Egyesületnek, amelynek előbb főtitkára, majd elnöke. A budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézet tanfolyamának meghívott előadója volt a Bőrgyártás és bőrgazdaság témakörben.

Premontrei számtan- és természetrajztanár, igazgató
Iskoláit szülővárosában, Győrött és Aradon végezte, majd belépett a Csorna-premontrei kanonokrendbe és tanári oklevelet szerzett. 1866-tól a szombathelyi gimnáziumban, majd 1884-től Keszthelyen, a gimnáziumban tanított földrajzot, természetrajzot és számtant. 1887-től haláláig, 1890-ig az intézet igazgatója volt. Részt vett az intézmény főgimnáziummá fejlesztésének megtervezésében, szerkesztette a gimnázium értesítőjét.

Kohómérnök, főiskolai tanár
Tanulmányait Selmecbányán végezte 1896-ban, és a kolozsvári egyetemen tett vegyészeti doktorátust 1902-ben. Gyakorlati tevékenységét a Hernádvölgyi Magyar Vasipari Rt. korompai hengerművében kezdte. 1901-től a Selmecbányai Bányászati Főiskola vaskohászati tanszékének helyettes vezetője, 1904-től rk., 1905-től 1919-ig ny. r. tanára. Ő szervezte meg a főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriumát. Jelentős munkát végzett a hazai kohómérnökképzés, ill. bányászati és kohászati felsőoktatás fejlesztése és korszerűsítése terén. Már 1919-ben javasolta a főiskola Miskolcra helyezését.

Kémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1896-ban bölcsészdoktori oklevelet nyert. Egyetemi hallgató korában mint gyakornok Than Károly intézetében dolgozott, majd ugyanott tanársegéd, 1904-ben az általános kémia magántanára. Németországban tett hosszabb tanulmányútján részt vett a W. Ostwald és W. Nernst által irányított kutatómunkában. 1908-tól a Than Károly volt tanszékének megosztásával létesült III. sz. Kémiai Intézet tanára. Főleg a modern fizikai kémia területén végzett kutatásokat. Különösen hidratációs vizsgálatai és reakciókinetikai kutatásai említendők. 1907-től az MTA tagja.

Gyógyszerész, gyógyszerésztörténész, botanikatörténész
A Magyar Természettudományi Múzeum első főigazgatója, a történelem segédtudományai művelője. Gyógyszerészi vizsgát Kolozsvárott tett, ezt követően gyógyszerész, majd 1903-tól a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa, egész életében itt dolgozott. Kezdetben a Néprajzi Tárban, 1923-tól a Nemzeti Könyvtárban, 1929-től az Éremtár vezetője, 1934-től kezdve a Természettudományi Múzeum első főigazgatója volt. Ezekben az években egyik szerkesztője volt a kiadásukban megjelent botanikai, ásványtani és zoológiai periodikának. 1937-től részt vett a Magyar Biológiai Kutató Intézet Tanácsa munkájában. 1908-ban a Belügyminisztérium felkérésére latinra fordította a III. kiadású Magyar Gyógyszerkönyvet, 1934-ben pedig annak IV. kiadását. A Majthényiak és a Felvidék című családtörténeti munka társszerzője (1912). Szakkönyve jelent meg a visegrádi várról (1923). Társszerzővel együtt kétkötetes könyvet írt a felsőmagyarországi bányavárosok német népi színjátékairól (1932-1938). Sokoldalú tudománytörténész volt: a szaklapokban nagyszámú gyógyszerészettörténeti, botanikatörténeti és orvostörténeti tanulmánya jelent meg. Nevét viseli a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumhoz tartozó önálló Ernyey József Gyógyszerészettörténeti Könyvtár. Életművét elsőként a Magyar Tudománytörténeti Intézet gondozásában, V. Molnár László összeállításában 2008-ban megjelent munka mutatja be. (Dr. Gazda István)

Kísérleti fizikus, matematika- és fizikatanár, igazgató
Egyszerű földműves családban született egy muraközi vend faluban. A soproni líceumban érettségizett 1891-ben. A budapesti egyetemen szerzett tanári oklevelet, majd egy évig Fröhlich Izidor mellett gyakornokoskodott az egyetemen. 1897-től nyugdíjazásáig a budapesti evangélikus gimnáziumban tanított - először a Sütő utcában, majd a felépült gyönyörű fasori épületben. 1928-tól 1935-ig ő volt az iskola igazgatója. Sokat foglalkozott a matematika és a fizika tanításának metodikájával. A matematikai reformbizottság titkáraként Beke Manóval és Rátz Lászlóval működött együtt. Fizikából a tanulókísérletekre építő, felfedeztető tanítás híve volt. Szenvedélyesen kísérletezett ő maga is, sikerült permanens dipolmomentumú elektrétet előállítania. Tudományos kutatásait elismerve 1922-ben az MTA levelező tagjává, 1941-ben az MTA rendes tagjává választották. Ismeretterjesztő cikkei a Középiskolai Matematikai (és Fizikai) Lapokban, az Urániában és a Természettudományi Közlönyben jelentek meg. Behatóan foglalkozott a fizika ismeretelméleti kérdéseivel is. Ma már középiskolai fizikaverseny és a kísérleti fizika oktatásában kiváló tanárok számára évente kiadott díj őrzi emlékét. (Dr. Radnai Gyula)

Matematikus, egyetemi tanár
Közgazdasági technikumba járt, ahol fizikát egyáltalán nem, matematikát csak keveset tanítottak. Igazgatója azonban felismerte a tehetségét, és rábeszélte a jelentkezésre matematika-fizika szakra. Kemény munkával járt a felzárkózás, és 1958-ban középiskolai tanári diplomát szerzett Szegeden. Miközben Veszprémben egy vegyipari technikumban tanárkodott, Alexits György és Tandori Károly témavezetésével kitüntetéses egyetemi doktori és kandidátusi címet szerzett (1962). Visszakerült Szegedre, és egyetemi adjunktus, később docens lett; 1968-ban már egyetemi tanár, 1977-ben tanszékvezető a halmazelmélet és matematikai logika tanszéken. A matematikai analízis tanszéket 1983-ban vette át, és vezette 1998-ig; 2005-ben lett emeritus professzor. Időközben volt dékán, és kétszer rektorhelyettes is. Az akadémiai doktori értekezését 1966-ban védte meg; 1973-tól illetve 1982-től az MTA levelező illetve rendes tagja. Akadémiai székfoglalójának témája ortogonális sorok szummálhatósága (1983). Több mint kétszázhúsz tudományos publikáció és néhány könyv szerzője, társszerzője. Világhírű eredménye a Prékopa-Leindler-egyenlőtlenség. Széchenyi-díjban részesült 1992-ben. (Hujter Mihály)

Ír fizikus
Szülei nem voltak jómódúak, de igyekeztek a gyerekeiket tanulásra ösztökélni. Ő volt a négy testvér közül az egyetlen, aki középiskolát végzett, majd beiratkozott a belfasti Technical High School-ba, ahol olyan oktatásban részesült, ami felkészítette az egyetemi tanulmányokra. Ezután egy évet dolgozott technikusként a Physics Department at Queen's University-n Belfastban, ahol az egyetem vezetői hozzájárultak, hogy járhasson az előadásokra. 1945-től az egyetem hallgatója lett, s 1948-ban kitüntetéssel védte meg a diplomáját kísérleti fizikából, majd egy évvel később ugyancsak kitűnően diplomázott matematikai fizikából. A matematikai fizika professzora Peter Paul Ewald volt, aki egyike volt a röntgen krisztallográfia felfedezőinek. Bell 1964-ben olyan tételt állított fel, amely alapján kísérletileg különbséget lehet tenni a kvantummechanika, illetve a kiegészített lokális elméletek között. A nyolcvanas évek elején lehetővé vált, hogy elvégezzék a Bell javasolta kísérleteket, és az eredmények minden kétséget kizáróan igazolták a térbelileg elkülönített rendszerek közötti holisztikus kölcsönhatások létét.