Gyógyszerész, egyetemi tanár
1934-től gyógyszerészgyakornok a Soroksári úti családi gyógyszertárban. Gyógyszerész oklevelet 1938-ban szerzett. 1941-ben gyógyszerészdoktorrá avatták. 1945-től a Soroksári úti gyógyszertár vezetője volt. 1948-tól az egyetemen externista. 1949-től tanársegéd, az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézet galenusi laboratóriumának vezetője. 1950-ben vonult be a hadsereghez gyógyszerész-őrnagyként. A Magyar Néphadsereg főgyógyszerésze. Emellett a budapesti Orvostudományi Egyetemen 1962-től a gyógyszertudományi kar dékán helyettese, a Gyógyszerészeti Intézet igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár. Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagja, a Magyar Gyógyszerészeti Társaság egyik alapítója, illetve elnöke. Főleg gyógyszerészeti technológiával foglalkozott.

Kísérleti fizikus, címzetes egyetemi tanár
1938-42-ig matematika-fizika szakos tanárjelölt a Ferencz József Tudományegyetem Matematikai- és Természettudományi Karán Szegeden. Hallgatóként Gombás Pál, majd Fröhlich Pál professzorok hívták dolgozni a Kísérleti Fizikai Intézetbe. Az egyetemi évek alatt és után középiskolákban tanított matematikát és fizikát.1950-ben került a Budó Ágoston által vezetett Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszékére, ahol 1989-ig dolgozott. A kezdeti években tanszékvezető-helyettesként a háborúsévek okozta nehézségek miatt sok feladat hárult rá: az egyetemi oktatás kellő színvonalra való emelése, továbbá a kutató munka megszervezése, a kutató laboratóriumok megfelelő felszerelése. A kutató munkájában a molekuláris lumineszcencia vizsgálatában ért el nemzetközileg is jegyzett eredményeket - legtöbb esetben saját építésű mérőberendezéseken. 1968-ban a fizikai tudomány kandidátusa fokozatot szerzett. Ebben az évben nevezték ki egyetemi docenssé. Részese volt a lézerkutatás elindításának Szegeden. Élete legfontosabbnak tartott területe az oktató munka volt. Előadásokat tartott biológus, vegyész, gyógyszerész, fizikus és fizika tanárszakos hallgatóknak, 1970-től pedig az elektromosságtan, fénytan, atomfizika főkollégium előadója 17 éven keresztül. 1989-től az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéken címzetes egyetemi tanárként oktatott 96 éves koráig. Több egyetemi tankönyv, jegyzet szerzője, társszerzője. Óráin a szigorú szakmai követelmények mellett a tananyagon kívül többet, mást is adott tanítványainak, irodalom, történelem, zene, latin közmondások színesítették előadásait. Önzetlen, segítőkész tanár volt. Az SZTE TTIK- n az arany-, gyémánt- és rubindiploma után 2019-ben gránitdiplomát kapott. Legmagasabb kitüntetései: József Attila-emlékplakett (1986), Felsőoktatásért Emlékplakett (1998), Szegedért Emlékérem (2010), Marx György Felsőoktatási díj (2016), Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2017). (Dr. Bálint Erzsébet)

Lengyel csillagász, optikus
1839-től a varsói csillagvizsgáló asszisztenseként dolgozott, közben lakásán mechanikai műhelyt alakított ki, ahol tudományos műszerek gyártásával és javításával foglalkozott. 1846 és 1849 között részt vett Lengyelország földrajzi felmérésében. 1852-ben a pulkovoi obszervatórium igazgatója, F. G. Wilhelm Struve bízta meg a besszarábiai fokmérés vezetésével. 1860-ban egy spanyolországi napfogyatkozás megfigyelése során fedezte fel a napkorona fényének polárosságát, ezzel kimutatva, hogy a koronáról visszaverődik a napfény, és nem saját fénye van. A felfedezés segített tisztázni az akkor még nyitott kérdést, hogy a fogyatkozások során látható korona a Naphoz, vagy a Holdhoz tartozik-e. 1863-tól Párizsban dolgozott, Edmund Hartnack optikai műhelyének mechankai igazgatója lett, Hartnack Németországba való visszatérése után pedig 1870-től a cég vezetését is átvette. Hartnack és Prażmowski optikai eszközei több világkiállításon is díjat kaptak. 1870-ben alapító tagja volt a száműzetésben élő lengyel tudósok párizsi egyesületének, 1879-ben francia állampolgárságot kapott. (Piriti János)

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A Princetoni Egyetemen tanult, itt doktorált 1938-ban. 1946-tól a Princetoni Egyetem munkatársa volt, ahol főként infravörös sugarakkal, fotokonduktivitással, valamint kristály- és szcintillációs számlálókkal foglalkozott. Ezután 1950-től 1985-ig a Stanfordi Egyetemen tanított. Stanfordban lineáris elektrongyorsítóval mérte, tárta fel az atommagok szerkezetét. Úgy találta, hogy mind a protonnak, mind a neutronnak van egy középponti, pozitív töltésű magja, amelyet pi-mezonokból álló kettős felhő vesz körül. A protonban mindkét felhő pozitív töltésű, de a neutronban a belső felhő negatív, így lesz az egész részecske eredő töltése nulla. 1961-ben a német Rudolf Ludwig Mössbauerral megosztva fizikai Nobel-díjat kapott. A protonokat és a neutronokat vizsgálva, feltárta a részecskék korábban ismeretlen szerkezetét.

Amerikai fizikus, Nobel-díjas
A 40-es években a Manhattan-terv technikusaként dolgozott Los Alamosban, majd villamosmérnöki diplomát szerzett Montrealban, 1954-ben a Columbia Egyetemen doktorált fizikából. A Princeton Egyetemen lett professzor, 1975-től a fizika tanszéket vezette. 1964 nyarán a brookhaveni szinkrotronnal végeztek kísérleteket, ütközésekben keletkező kaonokat vizsgáltak, közben megfigyelték a CP-szimmetria sérülését. 1980-ban James Croninnal megosztva fizikai Nobel-díjat kapott "az alapvető szimmetriaelvek semleges K-mezonok bomlásában történő megsérülésének felfedezéséért". (Piriti János)

Német-magyar ásvány- és őslénytantudós
Gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte; apja korán meghalt. Ügyvédnek tanult; az újonnan alakult gazdasági igazgatóságnál lett segédhivatalnok Nagyszebenben. Később az uralkodó megbízásából vámügyekben nagyobb utazást tett Szlavóniában és a Tengermelléken. Kormányszéki tanácsos címmel 1787-től Erdélyben élt. Leírta a Kárpátok ásványait; megbecsülte a Tátra csúcsainak magasságát. Ásványtani érdemei okán német tudóstársaságok és bányászegyesületek hívták tagjuknak. Az erdélyi őslénytannak is ő a megalapítója. Német nyelvű munkái Bécsben, Berlinben, Münchenben jelentek meg. (Hujter Mihály)

Mérnök, műegyetemi tanár
Tanulmányait a budapesti műegyetemen és Zürichben végezte, oklevelét 1884-ben szerezte. Gyakorlati tevékenységét a MÁV igazgatóságán kezdte, majd a Kereskedelmi Minisztérium Hídépítési Osztályának munkatársa lett. A Mérnöki Szerkezettani Tanszék 1895-től, majd az Alkalmazott Szilárdságtani Tanszék 1898-tól professzora. A mérnöki gyakorlat felől közelítve tanította a mechanikát, ennek során a feladatmegoldásra, a kísérleti munkára helyezte a hangsúlyt. A hazai építőanyagokkal kapcsolatos kutatásai igen fontosak voltak az építőipar számára. A hídszerkezetek számításánál évtizedeken keresztül használták a Czakó-féle táblázatot.

Matematikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait részben Budapesten, részben Párizsban végezte. 1907-ben középiskolai tanár, ugyanebben az évben avatták doktorrá. 10 évig tanított a IV. ker. főreáliskolában, eközben 1912-től a műegyetem II. sz. matematikai tanszékén asszisztens. 1913-ban műegyetemi magántanár. A Tanácsköztársaság idején előadásokat tartott, ezért később állást kellett változtatnia. Véglegesen a 20-as évek végén került a műegyetemre Rados Gusztáv tanszékére adjunktusnak, 1935-től rk. tanár. Kiváló pedagógus volt, sokat foglalkozott a középiskolai matematikatanítás kérdéseivel. Kutatási területe a variációszámítás és a differenciálegyenletek. 1945. febr. 3-án nyilasok hurcolták el lakásáról, febr. 4-én látták utoljára.

Állatorvos, egyetemi tanár
Oklevelét 1912-ben a budapesti Állatorvosi Főiskolán szerezte, majd doktorátust tett. Közben Hutÿra Ferenc járványtani intézetében dolgozott. 1916-ban tanársegéd, 1917-ben adjunktus, 1918-ban az immunitástan magántanára lett. 1923-tól az immunitástan tanára, 1927-től az állatjárványtan tanára, e tanszéknek vezetője 1963-ig, nyugdíjazásáig. 1928-ban megszervezte és 1943-ig vezette az Országos Állategészségügyi Intézetet. 1940-1941-ben dékán, 1947-1948-ban az Agrártudományi Egyetem rektora. A Nemzetközi Állategészségügyi Hivatalban 1933-tól 1963-ig Magyarország állandó képviselője. 1953-tól 1956-ig az MTA Agrártudományok Osztályának elnöke, 1960-1967-ig az MTA alelnöke. Számos külföldi tudományos társaság tagja volt. Munkássága a háziállatok teljes kór- és gyógytanát felölelte. Vezető szerepe volt az állategészségügy tudományos szervezésében. Közel háromszáz dolgozatot tett közzé a járványtan, bakteriológia és mikrobiológia köréből m. és külföldi folyóiratokban.

Kémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár
A szegedi tudományegyetemen és a budapesti műegyetemen végezte tanulmányait. Zemplén Géza mellett adjunktus, docens, majd intézeti tanár. Tudósi életútja itt kezdődött, a szénhidrátok és glikozidok kémiája terén kifejtett munkásságával. 1950-ben került Debrecenbe, a tudományegyetem Szerves Kémiai Intézetének vezetője lett. 1951-54-ben és 1972-73-ban rektorhelyettes 1956-1957-ig a Gyógyszeripari Kutató Intézetben volt igazgató. Alkaloidkémiai kutatásait a Tiszavasvári Alkaloida Gyárral szoros együttműködésben végezte; ennek keretében megoldotta a mákalkaloidok izolálásának racionalizálását, az egyes alkaloidok értékesebb farmakonokká való átalakítását. A debreceni egyetemen tudományos iskolát teremtett, melynek eredményeit tükrözi a tanszék közleményeinek nagy száma. 1955-56-ban az MTA főtitkára volt.

Vegyészmérnök, gyógyszerkémikus, egyetemi tanár
Vegyészmérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte meg 1952-ben. Pályafutását az Alkaloida Vegyészeti Gyárban kezdte meg, ahol 1952-53-ban üzemvezetőként, majd 1958-ig főmérnökként dolgozott. 1958-ban került a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Gyárba, ahol haláláig végzett tudományos és irányítói tevékenységet. 1972-ben nevezték ki kutatási igazgató helyettesnek, majd 1978-ban kutatási igazgatónak. 1975-től egyetemi tanár. A gyógyszerkutatás területén fejtett ki széles körű tudományos tevékenységet, különös tekintettel az ópium alkaloidokra, a szintetikus izokinolin-származékokra. Részt vett a No-Spa és a Probon fájdalomcsillapító gyógyszer kidolgozásában.

Olasz természettudós, polihisztor, drámaíró
Sokoldalú autodidakta tudós volt. Családjának gazdagsága lehetővé tette, hogy ne kelljen kenyérkereső foglalkozást vállalnia. Drámaíróként is ismert. Számos műszaki területen is alkotott: hidraulikával, hadmérnöki munkákkal, gépekkel, és gyógyszerekkel foglalkozott. Ô írta korának legátfogóbb művét a titkosírásokról. Foglalkozott okkult filozófiával, asztrológiával, alkímiával, filozófiával, mezőgazdasággal, meteorológiával, matematikával és fizikával is. Saját magán természettudományi múzeumot hozott létre, sok ritka tárggyal és egzotikus növénnyel. William Gilbert előtt írt a mágnességről. Számon tartják, mint a hőmérő, a teleszkóp és a gőzerővel történő vízemelés feltalálóját. Foglalkozott a sötétkamra képének megjavításával, az által, hogy gyűjtőlencsét tett a kamra nyílásához. 1580 táján ő alapította Európa első tudományos társaságát, az Accademia dei Segretit, melyet később az inkvizíció betiltott. Porta inspirálta a Római Akadémia (Accademia dei Lincei) 1603-as megalakulását is. Ő maga 1610-ben, Galilei 1611-ben lett az akadémia tagja.

Német fizikus
Tanulmányait 1900-ban fejezte be a Müncheni Egyetemen, és 1901-ben már a mechanika professzora lett a Hannoveri Egyetemen. A Göttingeni Egyetemen, ahol 1904-től 1953-ig működött az alkalmazott mechanika professzoraként, világhírű aerodinamikai és hidrodinamikai iskolát teremtett. A hasonló témán dolgozó Frederick W. Lanchester brit fizikustól függetlenül dolgozta ki a véges fesztávú repülőgépszárnyak feletti légáramlás elméletét. Ezek az eredmények utóbb Lanchester-Prandtl-szárnyelmélet néven váltak ismertté. A Prandtl-Glauert-szabály a hangsebességnél lassúbb légáramlásnál leírja a nagysebességű levegő összenyomhatósági jelenségeit. Fontos eredményeket ért el a szuperszonikus áramlás és a turbulencia elméletében, továbbá megújította a szélcsatornák és más aerodinamikai eszközök tervezését is. A nem körkeresztmetszetű szerkezetekben fellépő torziós erők elemzésére kidolgozta a szappanhártya-modellt.

Piarista matematika-, fizika- és kémiatanár
Tanulmányait Kecskeméten, majd Budapesten végezte. Tanári pályafutását 1864-ben kezdte. Tanított Magyaróváron, Selmecbányán, Temesváron, Kecskeméten, Kolozsváron és Budapesten. Közben elvégezte a tanárképzőt, ahol Jedlik Ányos tanítványa volt. 1873-ban Rostockban matematikából doktorált. 1874-1879 között magántanárként a kolozsvári egyetemen matematikát tanított. Akkor ő volt az egyetlen doktori címmel rendelkező matematikus az egyetemen. Ő tartott először órákat az egyetemen számelméletből, komplex függvényekből, lineáris algebrából, analitikus mértanból, elliptikus függvényekből, valószínűségszámításból és matematikatörténetből. Igen értékesek a tankönyvei, tankönyv fordításai és tankönyv-szerkesztői tevékenysége. Az 1891-ben alapított Matematikai és Fizikai Társulat egyik alelnöke volt.

Fizikus, gimnáziumi tanár, egyetemi docens
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a szegedi egyetemen szerezte 1939-ben. 1942-1949-ig Szatmárnémetiben nevelőintézeti és óraadó tanár, 1949-től gimnáziumi, illetve technikumi tanár, 1952-től a szegedi tudományegyetem kísérleti fizika tanszéken szakmódszertant oktatott. 1967-től tagja volt az egyetemi nevelési bizottságnak, az lnternational Union of Pure and Applied Physics (IUPAP) Oktatási Bizottságának. Egyike volt az új hazai fizikai szakmódszertan megteremtőinek, ezen belül a középiskolai fizikatanítás modernizálásának. Számos egyetemi jegyzete és módszertani tankönyve jelent meg. Több új kísérleti eszközt tervezett.

Holland vegyész, meteorológus
Az utrechti egyetemen természettudományokat és irodalmat hallgatott. 1844-ben szerzett doktori fokozatot fizikából és kémiából. 1847-ben a mennyiségtan, majd 1870-ben a kísérleti fizika tanára lett. Az 1854-ben létesült Holland Királyi Meteorológiai Intézet első igazgatója volt. 1872-ben vetette fel, hogy létre kellene hozni egy megfelelő nemzetközi mechanizmust, amely kereteket adhat meteorológiai állomások létrehozására és fenntartására az egyes államok felségterületein kívül eső térségekben is. Legnevezetesebb felfedezése az a nevét viselő törvény, melyet a légnyomás eloszlása és a szél iránya meg erőssége között kiderített, mi által a viharokra érvényes törvényeket egészen általánosította.

Angol villamosmérnök, matematikus, fizikus
Nagybátyja volt Sir Charles Wheatstone a híres távírómérnök. Ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. 1870-ig távírászként dolgozott; ekkor süketsége miatt vissza kellett vonulnia, s ettől kezdve magánemberként foglalkozott kutatással, elsősorban az elektromágnesesség elmélete és a matematika terén. Saját korában nem mindig kapta meg a megfelelő elismerést. Fontos eredményeket ért el az elektromos hírközlés terén. Ő fogalmazta meg a telegráfegyenletet. 1902-ben feltételezte, hogy a légkörben van egy, a rádióhullámokat visszaverő ionizált gázréteg, ennek létezését csak 1923-ban mutatták ki. Ő szabadalmaztatta a koaxiális kábelt. Bevezette az ún. Heaviside-függvényt, ezzel hozzájárult az operátorszámítás megalapozásához. 1891-ban a Royal Society tagjává választotta. A göttingeni egyetemen tiszteletbeli Ph.D. fokozatot kapott.

Német gépészmérnök, feltaláló, repülőgéptervező
Gépészmérnöki diplomát 1883-ban szerzett. Az egyetem elvégzése után apja szövödéjét vezette, majd Aachenben gépgyári konstruktőrként dolgozott. 1887-ben áttelepült Berlinbe, ahol az elektrotechnikában képezte magát tovább. 1888-ban Dessauba, a Continental Gasgesellschaft-hoz szerződött, elektromos áramot fejlesztő nagy gázmotorok tervezésére. Egyebek között gázmotorokat, fűtőkészülékeket, gázüzemű vízmelegítő kályhákat, acélszerkezetű csarnokokat konstruált. Emellett a mérési és vizsgálati módszerek egész sorát fejlesztette ki. Élete során 180 szabadalmát fogadták el. 1895-ben létrehozta a Junkers & Co. céget, amely kezdetben fűtőkészülékeket, később elsősorban repülőgépeket és motorokat fejlesztett és épített. 1897-ben az aacheni egyetem termodinamika professzorává nevezték ki, itt 1912-ig működött. 1915-ben megépítette a világ első, teljesen fémből készült repülőgépét, majd 1919-ben az első - hatüléses - ugyancsak fémből készült utasszállító repülőgépet. Az első világháború alatt 1917-19 között cége egyesült a Fokker repülőgép-gyártó céggel és közösen építettek harci repülőgépeket. 1919-ben a két cég különvált, Junkers cége Junkers Flugzeugwerke AG néven működött tovább. Ez a cég a személy- és a teherszállító repülőgépek területén is a német repülőgépipar fő erőssége volt a két világháború között. Junkers gyárait, üzemeit 1934-ben a nemzeti szocialisták államosították. A Junkers cég vadászgépei és bombázói később nagy szerepet kaptak a második világháborúban, maga Junkers azonban ezeknek a fejlesztésében nem vett részt.

Svájci fizikus
Élete nagy részét Zürichben töltötte, 1916-tól 1960-ig a fizika professzora volt, 1920-tól 1960-ig a Zürichi Egyetem fizikai intézetét vezette. Aktívan részt vett a CERN megalapításában. Szilárdtest, kvantum- és magfizikai eredményeinek elismeréséül 1946-ban a Svájci Atomenergia-bizottság elnökévé nevezték ki. Peter Debye társa volt a röntgendiffrakciós analízis módszerének kidolgozásában. A Debye-Scherrer-féle módszert széles körben alkalmazzák olyan anyagok azonosítására, melyekből nem lehet könnyen nagy, tökéletes kristályokat elkülöníteni vagy létrehozni. Róla nevezték el a Villigenben (Svájc) 1988-ban létrehozott nagy multidiszciplináris kutatóintézetet.

Német születésű amerikai biológus
A Berlini Egyetemen doktorált 1926-ban, majd két év múlva az egyetem munkatársaként Új-Guineába és a Salamon-szigetekre vezetett expedíciót. A fajok utódfajokká való szétválásáról, ill. a kis számú egyed által létrehozott populációkról szóló korai tanulmánya a korszerű, szintetikus evolúcióelmélet egyik vezető alakjává tették. Ez az elmélet már magába foglalja a génmutáció és -rekombináció, a kromoszómák szerkezeti és működési változásai, a szaporodási elszigetelődés és a természetes kiválasztódás biológiai folyamatait is. A New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum madártani részlegének kurátoraként folytatta kutatásait 1932-53-ig. Ebben az időszakban száznál több cikket és könyvet írt a madárrendszertanról. 1940-ben új faj fogalmának újfajta meghatározására tett javaslatot, ezt tudományos körökben igen kedvezően fogadták, és alkalmazásával több, korábban ismeretlen fajt sikerült felfedezni. 1953-ban a Harvard Egyetem Alexander Agassiz-állattanprofesszora lett, 1961-ben pedig kinevezték az Összehasonlító Állattani Múzeum igazgatójává, ahonnan 1970-ben ment nyugdíjba.

Svéd matematikus
Uppsalában végezte tanulmányait. 1933-ban védte meg doktori értekezését. 1932-től 1954-ig az Uppsalai Egyetemen tanított, 1937-ben matematika professzori kinevezést kapott. A 2. világháború alatt sikeresen dolgozott a németek által használt titkos kódok megfejtésén. 1948-49-ben vendégprofesszorként tanított az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen. 1954-ben emigrált az Egyesült Államokba, és Princetonban az Alkalmazott Tudományok Intézetében kapott professzori katedrát, ahol 1973-ig dolgozott. Visszavonulásakor emeritus professzori címet kapott. A matematika számos területével foglalkozott. Legfőbb eredményeit többek között a potenciálelmélet, differenciálegyenletek és a harmonikus analízis területein publikálta. A Svéd, a Finn, a Dán, az Amerikai Tudományos Akadémiák választották tagjaik sorába. Több rangos díjat kapott, a Svéd Tudományos Akadémia díját 1937-ben és 1947-ben, a Celsius Aranyérmet 1961-ben, a Yeshiva Egyetem tudományos díját 1963-ban ítélték oda neki. 1976-77-ben Stockholmban "Beurling Évet" tartott a Mittag-Leffler Intézet.

Agrogeológus
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1897-1898-ban az egyetem állattani és anatómiai intézetében asszisztens, 1898-ban nevezték ki a Földtani Intézet agrogeológiai osztályára, 1898-1899-ben a magyaróvári gazdasági akadémián agrokémiai és talajismereti tanulmányokat folytatott. 1935-ben a Földtani Intézet helyettes igazgatója volt. Részt vett a hazai agrogeológiai felvételi módszerek kidolgozásában. Horusitzky Henrikkel együtt agrogeológiai térképet készített. Közreműködött az Ecsedi-láp, és a Hanság lecsapolási munkálataiban. Külföldön is végzett agrogeológiai vizsgálatokat: Oroszországban, Ausztriában és Bajorországban, a Balkán több országában.

Gépészmérnök
Tanulmányait 1906-ban a budapesti műegyetemen végezte. 1909-ben a MÁV szolgálatába lépett, ahol a vontatási osztályon, majd az Északi Főműhely kocsiosztályán dolgozott, később a MÁV gépkocsiüzem vezetője lett. Ugyanakkor a Heller és Herz gépgyár főkonstruktőre is volt. Nevéhez fűződik az első magyar motoros kocsi üzembe helyezése. Alkotásai közül jelentősebbek még az első magyar Diesel-motoros útihenger és az első mechanikus erőátvitelű magyar Diesel-mozdony.

Matematikus
Apját 1932-ben elvesztette, 14 éves koráig árvaházban nevelkedett. Gimnáziumba két évig a piaristákhoz járt, majd az Árpád gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Érettségi után felvették az Eötvös Kollégiumba, ahonnan 1949-ben mondvacsinált politikai okokból kizárták. 1952-ben diplomázott matematika-fizika szakon az ELTE TTK-n. Utána az MTA Matematikai Kutatóintezetében, Rényi Alfréd témavezetésével játékelmélettel és valószínűségszámítással foglalkozott, de érdeklődött a gazdasági tervezés iránt is. Rényi összeismertette Kornai János közgazdásszal, akivel közösen kidolgozták a ma Kornai-Lipták-modellként ismert gazdasági és matematikai modellt a központi tervezésen alapuló népgazdaságokban működő erők együttjátszására. A szakma vezető folyóiratában, az Econometrica-ban angol nyelven megjelent cikk, "Two-level planning" (1965), több mint 200 hivatkozást kapott, és beválogatták az Econometrica-ban 1933 és 1970 között megjelent legjobb húsz cikk közé. Ebben úgy írták le egy népgazdasági optimum-számítási feladat ismétléses (iteratív) megoldását, hogy a központ tervutasításokat ad az alsóbb szinteknek, és azok visszajelzik, hogy mennyire gazdaságosan tudják az utasításokat megvalósítani. Lipták Tamás az 56-os forradalom leverését követően illegális röpiratok készítésében vett részt, ezért 1959-ben két és fél év börtönre ítélték, amely lelkileg nagyon megviselte. Utána sem engedték meg, hogy folytassa tudományos pályáját. 1981-ben kapott először útlevelet. Elfogadott egy cambridge-i ösztöndíjat, de már nem tudta a régi szinten folytatni matematikai kutatásait. Élete jól példázza, hogyan teheti tönkre egy igazán tehetséges ember életét az igazságtalan politikai meghurcolás.

Vegyészmérnök
1953-ban a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szilikátkémiai Tagozatán vegyészmérnöki oklevelet szerzett. 1955-1957-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fizikai kémiai tanszékén, 1958- 1960-ban a KFKI-ban és a Budapesti Műszaki Egyetem kémiai technológia tanszékének Izotóp Laboratóriumában folytatott tudományos kutatómunkát. 1960-1969-ben az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézetében, majd az MTA Izotópkutató Intézetében dolgozott. 1969-től tudományos munkatárs volt a KFKI Atomenergia Kutató Intézete Kémiai Főosztályán. Tudományos kutatásai során szervetlen oxidok, ioncserélők vizsgálatával, katalizátorok termokémiájával, matematikai modellezéssel, folyadékkristályokkal, a kristálynövesztés kérdéseivel foglalkozott.

Angol matematikus, logikus, filozófus, szociológus, irodalmi Nobel-díjas
Angol főnemesi család tagja volt. Rendkívül szerteágazó tevékenységet fejtett ki, számos filozófiai és történeti munkát írt, élvezetes stílusban. Aktív politikai tevékenységet fejtett ki a brit Munkáspártban, majd a 2. világháború után különböző háborúellenes mozgalmakban. A Nobel-díjat irodalmi munkásságáért kapta. Matematikusi munkásságának kiemelkedő eredménye az Alfred North Whiteheaddel közösen írt alapmű, a Principia Mathematica (1910-13). Ő fogalmazta meg a halmazelmélet egyik alapvető ellentmondását, az ún. Russell-paradoxont. Meg kell emlékeznünk arról, hogy 1956 után az ő közbenjárása is hozzájárult ahhoz, hogy egyes elítélt, börtönben lévő magyar írókat ne végezzenek ki, illetve később amnesztiát kapjanak.

Görög matematikus
Berlinben született, ahol apja az ottomán birodalom nagykövetségének első titkára volt. Apjának diplomáciai szolgálata miatt különböző európai városokban tanult. Először hadmérnöki tanulmányokat végzett, majd Göttingenben doktorált. Számos német egyetemen tanított. 1920-ban hazahívták Görögországba, az athéni egyetemen lett professzor, egyszersmind feladatául kapta a szmirnai egyetem megalapítását, ez azonban háborús események miatt meghiúsult. 1924-ben visszatért Münchenbe, itt volt professzor haláláig, a görög tudományos élettel való kapcsolatait azonban a lehetőségek között megtartotta. Főbb eredményeit a matematikai analízis, a halmazelmélet és a termodinamika területén érte el. Nevéhez fűződik többek között a Borel-Carathéodory-tétel, a Caratháodory-derivált.

Angol matematikus
Londonban, a St. Paul iskolában kezdte tanulmányait, ahol kiváló tanárai voltak. 1904-ben ösztöndíjjal a Cambridge-i Trinity College-be iratkozott be. 1909-ben elnyerte a rangos Smith-díjat, majd 1910-ben a Trinity College oktatója lett és még további négy évet itt töltött. Utána a Londoni University College-ben tanársegédként dolgozott. 1918-1951-ben a Birminghami Egyetemen a matematika professzora volt. Jelentős eredményeket ért el a komplex-változós függvényekkel kapcsolatos különböző területeken, így a differenciálegyegyenletek, számelmélet és speciális függvények területén. Közel 25 tanulmányt írt Ramanujan indiai matematikus hátrahagyott jegyzeteihez, eredményeit kiegészítve. Whittakerrel közösen írt műve a modern analízisről, valamint a Bessel-függvényekről írt könyve ma is alapműnek számít. Fontos eredménye volt, hogy megmutatta, a rádióhullámoknak a Föld felszínén való terjedése a Heaviside réteg létezése esetén magyarázható. 1919-ben a Londoni Királyi Társaság tagjává választották, több kitüntetéssel ismerték el munkásságát. A Londoni Matematikai Társaságban is több tisztséget töltött be.

Angol matematikus
A Londoni Egyetemen szerezte meg diplomáját matematikából. További tanulmányait Oxfordban a Jesus College-ban és a Christ Church-ben folytatta. Kutatói karrierje 1931-től az 1980-as évek elejéig tartott. 1935-től az Aberdeen-i Egyetem professzora volt, ahol az egyetem egyik épületét róla nevezték el. A matematika legkülönbözőbb területeivel foglalkozott, de érdeklődésének, vizsgálódásainak középpontjában az analitikus számelmélet és a gráfelmélet állt. Több mint 100 tanulmányt publikált. 1977-ben lovaggá ütötték. Munkásságát több magas díjjal ismerték el, többek között a Polonia Restituta Rend Aranyérmét 1978-ban ítélték neki.

Kanadai csillagász
A Brit-Columbiai (Kanada) Egyetemen tanult, és szerzett tudományos fokozatokat, 1932-ben az USA-ban végzett tanulmányokat. 1935-től a Dominion Astrophysical Observatory munkatársa, főleg csillagászati molekuláris spektroszkópiával foglalkozott. A csillagközi gázfelhők hőmérsékletének meghatározása terén végzett jelentős munkát. Kimutatta, hogy a szén-nitrogén ciklus az ún. hideg széncsillagok energiaforrása. A kanadai Királyi Csillagászati Társaság vezetőségi tagja volt, a Dominion Astrophysical Observatory nagy távcsövét róla nevezték el. Egy holdkráter is őrzi a nevét. (Bartha Lajos)

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
A Harvard Egyetemen hallgatott kémiát, érdeklődése hamarosan a biokémia felé fordult. A Columbia Egyetemen szerzett Ph. D. fokozatot 1937-ben, majd a Rockefeller Intézetben kezdte meg kutatásait. Hamarosan Stanford Moore-ral dolgozott együtt, közös kutatásaikat a világháború alatt néhány évre megszakította Moore-nak a katonai célú munkákban való részvétele. A háború után Moore visszatért a Rockefeller Intézetbe. Együtt dolgoztak a fehérjék aminosav-szekvenciájának meghatározásán. Kvantitat1v kromatográfiai módszereket és eszközöket dolgoztak ki, melyek lehetővé tették a fehérjék és biológiai szérumokban az aminosavak mennyiségi meghatározását. Megállapították a ribonukleáz molekulában az aminosavak kapcsolódási sorrendjét. 1972-ben William Stein és Stanford Moore kémiai Nobel-díjat kapott a ribonukleáz enzimek kutatásáért. Elsősorban az aminosavak sorrendje és a biológiailag aktív konformáció összefüggésének felderítéséért, Christian Anfinsennel megosztva.

Bányamérnök, szakíró
Maderspach Károly fia. Tanulmányait a selmeci Bányászati Akadémián végezte. 1871-ben Berzétén (Gömör vm.) bányagondnok, 1897-től a Hernád-völgyi Vasipari Rt. üzemvezetője. A Rozsnyó-vidéki vasércbányászatról, a szepességi antimon és a Garam-völgyi cinkérc előfordulásokról, a dinamit felhasználásáról több cikket írt a Bányászati és Kohászati Lapokba, a Természettudományi Közlönybe és a Földtani Közlönybe.

Elektromérnök
Losoncon (ma: Lucenec, Szlovákia) érettségizett, az ottani magyar állami főgimnáziumban. Szorgalmas megoldója volt az akkor induló Középiskolai Mathematikai Lapoknak és 1894-ben megnyerte a Mathematikai és Physikai Társulat első Tanulóversenyét, elnyerve ezzel a Báró Eötvös I. díjat. A budapesti, majd a charlottenbutgi műegyetemre járt, itt doktorált. Kezdetben Németországban, majd 1903-tól Magyarországon, a Ganz Villamossági Rt. kísérleti laboratóriumában, később pedig az erőműtervezési osztályon dolgozott. 1920 után Csehszlovákiában több kárpátaljai erőművet tervezett és vezetett. Hazai munkásságából kiemelkedik a villamosgépek folyadékhűtésére vonatkozó találmánya, ennek főleg a kétpólusú turbógenerátorok forgórészeinél való alkalmazása. Az erőművek nagy villamos gépeinek tervezéséért kapott 1959-ben Kossuth-díjat, s lett 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. (Dr. Radnai Gyula)

Orvos, mikrobiológus, egyetemi tanár
Oklevelet a budapesti egyetemen szerzett 1929-ben, 1928-ban externista lett Preisz Hugó Közegészségtani Intézetében. 1929-1931-ben az Országos Közegészségtani Intézetben tiszteletdíjas orvos, 1931-1939-ben adjunktus, 1939-1946-ban a bakteriológiai osztály vezetője. 1946-tól a pécsi egyetem közegészségtani intézetének igazgatója, 1951-1975-ig a Mikrobiológiai Intézet igazgató professzora, 1964-1967-ben a pécsi egyetem tudományos rektorhelyettese. Több tanulmányutat tett (Anglia, Dánia, USA). Számos tudományos bizottság és társaság tagja. Kutatási területe a szerológia, az antigénszerkezeti vizsgálatok technikája volt. 1936-ban tisztázta az úgynevezett Morganbacillus rendszertani helyzetét. Petrilla Aladárral, majd Lovrekovich Istvánnal 1940-ben előállították a hatékony, csapadékos tífusz-oltóanyagot.

Meteorológus
A budapesti egyetem matematika-fizika szakán 1938-ban szerzett tanári oklevelet. 1939 februárjában lépett az Országos Meteorológiai Intézet kötelékébe. Elsősorban az időjárás előrejelzés területén dolgozott, 1947-ben a Prognózis osztály helyettes vezetője, 10 év múlva vette át az osztály vezetését. Intenzíven foglalkozott a Magyarországon jellegzetes szinoptikus helyzetek éves és évszakos gyakoriságával. Ez irányú kutatásai eredménye a Magyarország Éghajlati Atlaszában megjelent nyolc időjárási típushelyzetet bemutató térképsorozata. 1958-ban a ferihegyi előrejelző osztály vezetésére kapott megbízást. Ő vezette be a repülési eligazítás nemzetközi szabályait az operatív munkában, egyben hazai felelőse volt a nemzetközi telekommunikációs kérdéseknek. 1969-ben vette át az Időjárási kutatóosztály vezetését, 1970-től előadott az ELTE TTK-n és az Agráregyetemen. A Magyar Meteorológiai Társaságnak több mint 40 évig volt tagja. A Társaság 1952-ben Steiner Lajos-emlékéremmel tüntette ki.

Matematikus, egyetemi tanár
A budapesti egyetemen Fejér Lipót tanítványa volt 1940-től, de tanulmányait munkaszolgálata miatt félbe kellett szakítania. A szegedi egyetemen fejezte be tanulmányait és 1945-ben Riesz Frigyesnél matematikából doktorált, 1946-ban Leningrádba került aspiránsnak, itt J. V. Linnik és I. M. Vinogradov tanítványa volt. 1949-től a debreceni tudományegyetem professzora lett. 1950-ben ő hozta létre a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Matematikai Intézetét, amelynek haláláig igazgatója volt. 1952-től az ELTE valószínűségszámítási tanszékét is vezette. A matematikában a kombinatorika, a gráfelmélet, és főleg a valószínűségszámítás területén ért el eredményeket. 1947-ben továbbfejlesztette a Linniktől származó nagy szitát, és ennek felhasználásával világraszóló eredményt ért el a Goldbach-sejtéssel kapcsolatban. Mintegy 350 cikkéből 32 Erdős Pállal közös. Jelentős volt a tudománynépszerűsítő tevékenysége is. Felesége Rényi Kató matematikus. 1949-től az MTA tagja. Emlékére az Akadémia Matematikai Kutató Intézete 1972-ben Rényi-díjat alapított.

Bencés fizikatanár
Már felszentelt papként, 1953-ban vették fel az ELTE kémia-fizika tanári szakára. Diplomájának megszerzése után a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban kezdett tanítani, emellett rövidesen diákotthoni nevelőtanár lett. Harminchárom évig tanított Pannonhalmán, közben négy évig a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára volt. Nyugdíjas éveiben Jedlik Ányos életét kutatta. Könyvet írt Palatin Gergelyről, tanulmányt a bencés iskolák természettudományi tanításáról, pontosította ismereteinket Jedlik Ányos életéről, emberi tulajdonságairól, tanári működéséről. Nagyszerű tanár volt ő maga is, megérdemelten vehette át életének 80. évében a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. (Dr. Radnai Gyula)

Skót matematikus
Skót földbirtokos volt, aki amatőrként teológiával és matematikával foglalkozott. A logaritmus fogalmának megalkotásában a mechanikus számítások egyszerűsítésének célja vezette. Logaritmustáblázatainak közzététele után Henry Briggs felkereste, közös munkájuk eredményeképpen a logaritmus alapjául a 10 számot választották. Az első 10-es alapú logaritmustáblákat Briggs publikálta. A szorzás műveletének megkönnyítésére Napier feltalált egy, elefántcsont rudakból álló számolószerkezetet, amelyet Napier-pálcáknak, vagy "Napier-féle csontok"-nak neveztek. Ez a logarléc elődjének tekinthető.

Szovjet-orosz csillagász
1887-től a moszkvai Egyetemi Csillagvizsgáló munkatársa, 1914-ben a moszkvai Egyetem Csillagászati intézetének professzora, 1916-17-ben az obszervatórium igazgatója. Előbb a bolygók pályaháborgásának kérdésével foglalkozott, majd jelentős munkát végzett a kettőscsillagok helyzetének fotografikus mérése, és a fényképezés asztrometriai alkalmazása terén. Fiatal éveitől a baloldali mozgalmak tevékeny résztvevője, majd a bolsevik párt vezető tagja, Trockij és Lenin barátja. Szibériában részt vett Kolcsak fehér hadseregének szétverésében. Tiszteletére nevezték el a moszkvai csillagvizsgálót Sternberg Obszervatóriumnak. Nevét egy holdkráter és a 990.sz. kisbolygó örökíti meg. (Bartha Lajos)

Olasz fizikus, Nobel-díjas
Rómában, a La Sapienza egyetemen tanult, 1928-ban védte meg Enrico Fermi vezetése mellett készített doktori dolgozatát. Ösztöndíjasként Otto Stern mellett dolgozott Hamburgban és Pieter Zeeman mellett Amsterdamban 1930-ban. A római egyetemen tanított 1932-től 1936-ig, 1936-tól 1938-ig a Palermo-i egyetem fizikai laboratóriumának vezetője volt. Barátja volt az 1938-ban eltűnt Ettore Majorana-nak. 1938-ban, miközben látogatást tett Lawrence kaliforniai laboratóriumában, az olasz fasiszta kormány megtiltotta, hogy zsidók egyetemi állásokat töltsenek be. Segre így emigrációba kényszerült, a Berkeley Radiation Laboratory-ban Lawrence mellett kapott egy - eredményeihez képest alacsony beosztású - kutatói állást, majd a University of California Berkeley egyetemen tanított. 1943-46 között a Los Alamos National Laboratory-ban a Manhattan projekt egyik csoportjának vezetőjeként fontos eredményekkel járult hozzá az atombomba létrehozásához. A háború után professzorként a Berkeley egyetemen tanított 1972-ig, majd 1974-ben a római egyetemen a magfizika professzora lett. Számos fontos felfedezést tett az atomfizika és a magfizika területén. Fontos szerepe volt több elem, így a technécium - az első, a természetben elő nem forduló, mesterségesen előállított elem -, az asztatin és a plutónium 239-es izotópjának felfedezésében. 1955-ben Owen Chamberlainnel együtt felfedezte az antiprotont, ezért 1959-ben megosztott Nobel-díjban részesültek.

Svájci elméleti fizikus
A baseli egyetemen tanult fizikát, majd Münchenben Arnold Sommerfeld mellett doktorált 1927-ben. Az egyesült államokbeli Princeton Egyetem adjunktusa volt, majd 1932-ben visszatért Svájcba, ahol a baseli, zürichi, majd a genfi egyetemeken dolgozott. 1935-ben az erős kölcsönhatás vektorbozonokon alapuló elméletét dolgozta ki. Ezt tőle függetlenül később Yukawa is megtette, aki Nobel-díjat kapott ezért az elméletért. 1938-ban megállapította a barionszám megmaradásának törvényét, 1941-ben a pozitront az időben visszafelé haladó pozitív energiájú elektronként írta le, 1953-ban André Petermannal bevezették a renormalizációs csoportot. 1976-ban a Planck-éremmel tüntették ki, értékes elméleti munkássága azonban csak halála után vált széles körben elismertté. (Piriti János)