Bencés csillagász
1835-ben lépett be a bencés rendbe, ahol a Jusztinián nevet vette fel. Győrben bölcseleti tanfolyamot végzett, Bakonybélben tanári oklevelet nyert. Matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. A rend több középiskolájában tanított. Győrben öt évet töltött kezdő tanárként. Soproni tanár korában a természettudományok, különösen a természettan művelésére szánta el magát. Magyarra fordította, s 1855-ben kiadta Schabus Jakab iskolakönyvét "Könnyenérthető alapelemei a természettannak alsó reál- és gimnáziumi iskolák számára" címen. A természettudományba való elmélyedés, a folyamatos ismeretgyűjtés eredményeként megírta Népszerű csillagászat című művét, amelyet az Akadémia díjjal jutalmazott. Nevéhez fűződik a zárda és az abban működő iskola létrehozása 1891-ben. Róla nevezték el az apátsági székház előtt s a templom körül lévő teret. 1863-tól az MTA tagja.

Matematikus, műegyetemi tanár
Pesten, majd 1857-től külföldi egyetemeken (Bécs, München, Karlsruhe, Berlin, Párizs és Göttingen) tanult, 1864-ben Göttingenben doktorált. Hazaérkezése után 1866-ban a műegyetemen magántanárrá képesítették. 1867-től a műegyetemen helyettes, 1869-től az elemi mennyiségtan és politikai számtan, 1873-tól a geometria ny. r. tanára. Kutatási területe az algebra és geometria új, 19. századi segédeszköze, a determinánsok vizsgálata. Maradandó eredményei elsősorban algebrai természetűek, számos olyan tétel őrzi nevét, amely a determinánsok elméletében ma is fontos szerepet játszik. Ezek közül legismertebb az ún. Hunyady-Scholtz tétel. A lineáris algebrában végzett vizsgálatai nagy hatással voltak hazai matematikusokra, és elsősorban neki kell tulajdonítanunk, hogy e tárgykörben sok tudósunk később jelentős eredményeket ért el. 1867-től az MTA levelező, 1883-tól rendes tagja volt.

Bányamérnök, egyetemi tanár
A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskolán tanult. Nógrádban és Tatabányán vezetett bányaüzemeket. 1912-től az Ajkai Kőszénbányáknál töltött be vezető állásokat, 1931-től mint vezérigazgató. Szénbánya nyitását kezdeményezte Padragon is. Javaslatára a vállalat megvetette az alapját a timföld- és alumíniumgyárnak, és megépítette az ajkai erőművet. Felfedezte az úrkúti mangánérc-előfordulást. 1950-től 1959-ig a budapesti Állami Műszaki Főiskolán, illetve a műszaki egyetem soproni bányamérnöki karán docens, majd egyetemi tanár volt.

Kanadai-magyar matematikus
1947-ben matematika-fizika szakon doktorált Fejér Lipót és Riesz Frigyes tanítványaként Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Egyike a Fejér által elnevezett "Öt Nagy" ("Big Five") ifjú matematikusnak. További négyen: Császár Ákos, Gál István, Fuchs László, Horváth János Mihály. (A tréfás elnevezés egyik oka lehet, hogy az akkoriban nagyon népszerű vadásztörténetek "Big Five"-nak nevezték a legnehezebben elejthető nemes vadakat: párduc, oroszlán, kafferbivaly, orrszarvú, elefánt.) Aczél előbb díjtalan gyakornok Budapesten, majd tanársegéd Szegeden, aztán docens Miskolcon (az ottani nehézipari műszaki egyetemen). 1952-től 1965-ig Debrecenben tanszékvezető egyetemi tanárságig jutott, majd Kanadába került a Waterloo Egyetemre. Kutatási területe a függvényegyenletek és alkalmazásaik az információelméletre, a társadalom- és magatartástudományokra. (Hujter Mihály)

Német csillagász
Tanulmányait 1586-1601 közt a heilbronni Nagyhercegi Főiskolán végezte, ahol főleg a matematikai és csillagászati ismereteivel tűnt ki. Az 1596. évi üstökös pontos megfigyelése, valamint az 1599-re számított csillagászati táblázatai az akkori német tudós-világban jó nevet szerzett számára. 1601-ben az ansbachi őrgrófság udvari matematikusának nevezték ki. (munkaköréhez éppen úgy hozzá tartozott a határ-kitűzések ellenőrzése, mint az udvari előkelőségeknek szóló csillagjóslás!) 1601-ben Prágába ment, Tycho Brahe tanítványául, mesterének halála után 1605-ig orvostudományt tanult. 1609-ben hazatért, ekkor ültette át német nyelvre Euklidész "elemei"-t. 1609-ben hozzá jutott egy holland távcsőhöz, amelyet tökéletesített és 1610. január 8-án ezzel fedezte fel a Jupiter bolygó négy fényes holdját - egy nappal Galilei felfedezése után. A holdakról szóló megfigyeléseit csak 1614-ben adta ki, ebben a négy kísérőt "Brandenburg Csillagai"-nak nevezte. Tőle származnak a holdak ma is használatos mitológiai nevei: Io, Europa, Ganymedes, Callisto. A "Mundus Jovialis" (A Jupiter világa) c. művének függelékeként először ismertette a Nagy Andromeda-köd (M31) felfedezését. Ugyancsak mit se tudva Chr. Scheiner és Galilei felfedezéséről 1612-ben felfedezte a Nap foltjait. Marius munkásságának jelentős szerepe volt a tudományos célra alkalmazott távcső észak-európai elterjedésében. (Bartha Lajos)

Francia orvos, fiziológus
1828-ban kapott orvosi diplomát, Párizsban kezdett praktizálni. A vérkeringés iránti érdeklődése vezette ahhoz a kísérletsorozathoz, amelyet vékony csövekben áramló folyadékokkal végzett, és amelynek alapján levezette a nevét viselő törvényt. Úgy tartják, ő használt először higanyos nyomásmérőt a vérnyomás mérésére. Matematikai formulát dolgozott ki a kör keresztmetszetű csövekben történő lamináris (nem turbulens) áramlás sebességének megadására. Az összefüggés, amelyet tőle függetlenül Gotthilf Hagen német vízépítő mérnök is felfedezett, ma Hagen-Poiseuille-egyenlet néven ismert.

Német matematikus
A göttingeni egyetemen tanult, ahol különösen Erich Hecke volt rá nagy hatással, majd 1920-tól Marburgban folytatta tanulmányait Kurt Henselnél. Hensel munkája a p-adikus számok kutatásában nagy hatással volt Hasse későbbi kutatásaira is. 1921-ben írt disszertációja is a p-adikus számokkal foglalkozott, az ebben megfogalmazott eredmény ma Hasse-Minkowski tétel néven ismert. Ezután 1922-től Kielben, majd 1925-től Halleban dolgozott. 1930-ban Hensel nyugdíjba vonult és Hasse vette át a helyét Marburgban. 1934-től az Egyesült Államokba emigrált. A 2. világháború után visszatért Göttingenbe, 1946-ban Berlinbe költözött, itt kezdett újra tanítani, majd 1950-ben Hamburgban kapott tanári állást és itt tanított 1966-os nyugdíjba vonulásáig.

Meteorológus, fizikus
A budapesti magyar királyi Tudományegyetemen, ahol Kövesligethy Radó csillagász-geofizikus kedvelt tanítványa volt, 1895-ben végzett matematika-fizika szakon. 1895-ben a Meteorológiai és Földmágnességi Intézet ógyallai Obszervatóriumában, Konkoly Thege Miklós bíztatására felhő megfigyeléseket végzett, részt vett a "Nemzetközi Felhő-év" programjában. Nagy mértékben fejlesztette a felhők fényképezésének nehéz műveletét. Sokévi észlelése alapján részben módosította, részben kibővítette a nemzetközi felhőtípus-osztályozás rendszerét. 1900-tól a Prognózis osztály munkatársa (rövid ideig vezetője), majd részt vett a Mezőgazdasági Múzeum rendezésében (1907) és a londoni Magyar Kiállítás szervezésében (1908), közben építőmesteri oklevelet szerzett. Elhatalmasodó betegsége miatt 39. évesen nyugdíjazását kérte. Tanulmánya Az Időjárás-ban, és a Meteorológiai Intézet nagyobb kiadványában jelentek meg. (Bartha Lajos)

Kohómérnök, egyetemi tanár
Oklevelét a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán szerezte 1925-ben. Pályáját a Ganz-gyárban kezdte, de rövidesen visszatért a soproni főiskolára, ahol a matematikai, majd a vaskohászati és tüzeléstani tanszék tanársegédje lett. 1936-tól a tüzeléstant oktatta, 1940-ben műszaki doktorátust szerzett. 1943-ban a tüzeléstani tanszék rk., 1947-től ny. r. tanára volt. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem megalakítása után annak tanára, a Tüzeléstechnikai Kutatóintézet megalapítója, vezetője, majd igazgatója lett. Munkásságával a hazai tüzeléstan alapjait rakta le, és ennek oktatási módszereit fejlesztette.

Orvos, sebész, egyetemi tanár
Orvoscsaládban (apja, nagyapja, dédapja is orvos volt) született. Orvosi oklevelét 1927-ben szerezte Budapesten. 1924-1928 között az I. sz. Kórbonctani Intézetben gyakornok. 1928-tól az I. sz. Sebészeti Klinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1949-től a B. V. Petrovszkij által vezetett III. sz. Sebészeti Klinikán adjunktus. 1951-től nyilvános rendes egyetemi tanár. Az Országos Sebészeti Intézet igazgatói tisztségét haláláig betöltötte. 1969-1974 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektorhelyetteseként tevékenykedett. Első szerkesztője az Archivum Chirurgicumnak, majd ennek jogutódja a Magyar Sebészet főszerkesztője. Számos nemzetközi tudományos társaság tagja volt. 1944-ben mint zsidó munkaszolgálatos, a bori rézbányába került. Szerencsés véletlen folytán maradt életben. A hazai mellkassebészet úttörői között foglalkozott a mediastinum, a nyelőcső, a gyomorrák sebészetével, valamint a hipertónia sebészi kezelésével. Számos közleménye jelent meg a fekélybetegség és az endokrin daganatok sebészi problémáiról.

Német matematikus
1885-től 1890-ig a Breslaui Egyetemre járt, majd Münchenben folytatta tanulmányait, ahol Walther Franz Anton von Dyck mellett dolgozott. 1898-tól a Cambridge-i Egyetemen töltött egy évet. 1911-ben professzor lett Stuttgartban, ahol 1935-ig dolgozott. 1901-ben fejlesztették ki az ún. Runge-Kutta módszert, amelyet differenciálegyenletek megoldására használnak.

Német születésű kanadai fizikus, fizikai kémikus, Nobel-díjas
1930-ban a darmstadti Műegyetem tanársegédje lett, de 1935-ben elmenekült a náci Németországból, és a Saskatchewani Egyetemen (Saskatoon, Kanada) kapott állást. 1945 és 1948 között a Yerkes Obszervatóriumban (Williams Bay, Wisconsin, USA) dolgozott, majd visszatért Kanadába, Ottawában a nemzeti kutatási tanács munkatársa lett. Herzberg spektroszkópiai vizsgálatai nemcsak alapvetően fontos kísérleti eredményeket szolgáltattak a fizikai kémia és a kvantummechanika számára, hanem hozzájárultak a gázokban végbemenő kémiai reakciók vizsgálatának felélesztéséhez is. Elsősorban a kétatomos molekulákat tanulmányozta, azok között is a leggyakoribbakat, a hidrogént, oxigént, nitrogént és szén-monoxidot. Felfedezte néhány olyan szabad gyök spektrumát, amelyek sok kémiai reakció közbenső termékei, elsőként azonosította némely gyökök spektrumát a csillagközi gázban. A belső bolygók atmoszférájáról és a csillagokról is sok spektroszkópiai információt tárt fel. 1971-ben kémiai Nobel-díjat kapott; molekulák és különösen a szabad gyökök elektronszerkezetének és geometriájának meghatározásáért.

Matematikus
A korszerű matematikai statisztika kiemelkedő személyisége. Tanulmányait a párizsi Monge Főiskolán, majd Zürichben, Manchesterben és Genfben végezte, kémiai diplomát szerzett, 1895-98 közt a genfi egyetem tanársegéde. 1898-ban a budapesti Tudományegyetemen csillagászatot, geofizikát tanult, 1906-tól Kövesligethy Radó földrengéskutató intézetének munkatársa, a Földrengési Számolóintézet vezetője. 1920-tól a budapesti műegyetem magántanára, 1930-tól rendkívüli tanára. Egyik korai jelentős munkája a földrengési hullámok terjedésének matematikai elmélete. Főleg matematikai statisztikával és valószínűségszámítással foglalkozott, a tárgyból számos új gondolatot felvető könyvei francia és angol nyelven is megjelentek. Igen értékesek és irányadók a meteorológiai jelenségek összefüggéseinek valószínűségére vonatkozó tanulmányai. Szenvedélyes sportoló, a Magas-Tátra Omladékvölgy fölötti csúcsának első megmászója. Foglalkozott barlangkutatással, a Pál-völgyi barlang feltárója (1906), a tapolcai Tavas-barlang felkutatója, a Hévízi-tó barlang-forrásának kimutatója. A Magyar Tudományos Akadémia tagja (1947), Kossuth-díjas, több jelentős tudományos egyesület vezetőségi, ill. tiszteleti tagja. (Bartha Lajos)

Matematikus
Főiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Részt vett a Galilei Kör munkájában. 1921-ben doktorált Budapesten. 1924-ben a budapesti Goldberger-textilgyárban kapott alkalmazást mint matematikus. 1938-ban származása miatt nyugdíjazták. Dolgozataiban hatvány- és Fourier-sorokkal, függvénytani és halmazelméleti kérdésekkel foglalkozott.

Fizikus
1948-tól a Bolyai Népi Kollégium tagja és a budapesti tudományegyetem hallgatója. Matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett 1951-ben. Az egyetem természettudományi kara tanulmányi osztályának vezetője 1949-1950-ig, az MTA III. Osztályának szaktitkára 1950-1952-ig. 1953-tól Jánossy Lajos mellett aspiráns a KFKI-ban. Megszervezte a KFKI Magfizikai Főosztályát. Kezdetben a kozmikus sugárzás záporainak lágy komponensét vizsgálta, majd az ún. Rossi-görbe kísérleti alapjait tárta fel. 1956-tól az új atomreaktor mellett dolgozott, ahol előbb lassú-neutronok spektroszkópiai, majd maghasadási vizsgálatának előkészítésén dolgozott. Számos kitüntetésben részesült.

Portugál felfedező, tengerész
Ifjúkoráról keveset tudunk, Évorában járhatott iskolába, matematikát és hajózást tanult. 1497. július 8-án indult nagyszabású felfedező útjára Vasco. Próbálkozását siker koronázta, mivel megtalálta a tengeri útvonalat Indiába. A hazaút majdnem egy évig tartott. Otthon igazi hősként ünnepelték Gama 1502-ben egy tíz hajóból álló flotta élén tengernagyként újra elhajózott Kálikutba, hogy megteremtse az Indiai-óceán feletti portugál hegemóniát. Hazatérve Évorában telepedett le, 1505-ig a király India-ügyi tanácsadója volt, 1519-ben Vidigueira grófja lett. 1524-ben III. János király Portugália indiai alkirályává nevezte ki. Harmadik indiai útján szeptemberben ért Goába, de csakhamar megbetegedett és decemberben meghalt.

Német fizikus, matematikus
Heidelbergben, Bécsben és Berlinben tanult. Mivel egyik egyetemen sem volt lehetősége kísérletek szerzésére, tanulmányait üvegfúvóknál és műszerkészítőknél végzett gyakorlattal egészítette ki. Tanulmányai befejezése után 1839-ben kinevezték Heildelbergbe a matematika rendkívüli tanárának, majd 1846-ban fizikaprofesszornak. 1854-ben Münchenben George Simeon Ohm utóda lett. Még ebben az évben nemesi címet kapott. Elsősorban kísérleti fizikus volt, számos precíziós műszert alkotott. Nagy pontossággal megmérte a gravitációs gyorsulást. Nagyon pontos mérlegeket készített, nevezetes a Jolly-féle rugós mérleg. Foglalkozott az ozmózis vizsgálatával is. Később híressé vált diákja volt a müncheni egyetemen Max Planck, akit a legenda szerint 1878-ban megpróbált lebeszélni a fizikával kapcsolatos további tanulmányairól, mivel szerinte a fizika tudománya már majdnem elérte végleges stabil formáját, és már csak néhány apró részletprobléma vár megoldásra. Planck szerencsére nem hallgatott tanárának tanácsára.

Vasöntő, vasgyáros
Franciaország és Svájc nagy vasöntőgyáraiban tanulta meg szakmáját. Hét év után hazajött és 1847-ben vasöntödét rendezett be Budán, mely rövid ideig működött. Több évig az óbudai hajógyárban az öntöde vezetője volt, majd vejével, Langenfeld Frigyessel ismét öntödét nyitott Budán. Később átköltöztek Pestre és meglapították a Schlick-gyárat. A gyár nevezetesebb alkotásai: a Magyar Állami Operaház Színpada, a volt fővámház, az MTA, az Operaház tetőszerkezete, az Iparcsarnok vasszerkezete a Varasd melletti nagy Dráva-híd. Később külön szoboröntő műhelyt rendezett be.

Agrokémikus, talajkutató
Tanulmányai végeztével a Földtani Intézet munkatársa, a talajtani osztály vezetője. A talajerőpótlás mechanikus, sablonos elméletével szemben a biológiai irányzatot képviselte, a talajerő pótlásában előtérbe állította a talaj élőlényeinek szerepét. Nagy érdeme, hogy megszervezte és vezette az ország új talajismereti térképezését. Az általa kidolgozott módszerrel készült a hazai talajok részletes felvétele után Magyarország első 1: 25000 léptékű talajtérképe. Magyarországon ő kezdte meg a talajtájak elhatárolását. Vizsgálta a nyersfoszfátok mikrobiológiai feltárásának körülményeit. Új eljárást vezetett be a szerves és ásványi trágyák együttes használatára. 1951-től az MTA tagja.

Flórakutató, agrobotanikus, egyetemi tanár
Iskoláit Budapesten végezte, 1907-ben bölcsészdoktori szigorlatot tett. Mágócsy-Dietz Sándor mellett tanársegéd, majd 1908-tól 1940-ig, nyugdíjazásáig a Vetőmagvizsgáló Állomáson működött, utóbb mint kísérletügyi igazgató. 1929-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1945-ben az Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági növénytani tanszékén egyetemi tanár, 1949-ben újra nyugalomba vonult. A magyar flóra kutatásával és mezőgazdasági növénytannal, főleg a vetőmagvakkal foglalkozott. 1947-1949-ig az MTA tagja.

Gépészmérnök
Oklevelét 1912-ben szerezte a budapesti műegyetemen. 1913-15-ben a nürnbergi MAN cégnél dolgozott. 1920-ban a salgótarjáni szénmedencében helyezkedett el, ahol csaknem 30 évet töltött gépészeti vezetői munkakörben. Irányítása alá tartozott a szénmedence bánya- és melléküzemeinek gépészete és a vízválasztói erőmű irányítása. Az új bányák építésénél a gépészeti feladatok irányítója volt. 1949-től az Iparügyi Minisztérium bányászati főosztályán a komlói bányászat problémáival foglalkozott. Az általa alkotott légszérrel a komlói nyersszénből jó koncentrátumot nyertek. A kokszolómű tervezésében és kivitelezésében végzett munkájáért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1951-1958-ig a Bányászati Kutató Intézet szénelőkészítési osztályának vezetője volt.

Fizikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1937-38-ban Berlinben a Kaiser Wilhelm Institut ösztöndíjasa. 1940-től a szegedi polgári iskolai tanárképző fizika tanszékének, 1950-től haláláig a szegedi tudományegyetem kísérleti fizikai intézetének vezetője. Közben egy évig (az 1949/50-es tanévben) Debrecenben vezeti az elméleti fizika tanszéket. Itt írja meg elméleti Mechanika c. egyetemi tankönyvét. 1960-1969-ig az MTA Lumineszcencia és Félvezető Tanszéki Kutató Csoportját is vezette. 1954-től Szegeden kiadott Acta Physica el Chemica c. folyóiratot szerkesztette. Behatóan foglalkozott az oktatás korszerűsítésének kérdéseivel. Tudományos munkásságának egyik fontos területe a kétatomos molekulák színképvizsgálata. Legtöbbet idézett munkája egy 1935-ös tanulmánya, melyben a triplett sávok intenzitáseloszlásáról értekezett. Más irányú vizsgálataiban a poláros molekulákat tartalmazó folyadékok nagyfrekvenciás elektromos térben való viselkedésével foglalkozott, mellyel a Debye-elméletet tette megalapozottabbá. Szegeden szekunder-lumineszcencia vizsgálatokat végzett. 1950-től volt az MTA levelező, 1960-tól pedig rendes tagja. Több kötetes "Kísérleti fizika" könyve ma is ajánlott tankönyv az egyetemi fizikus és fizikatanár szakos hallgatók számára. (Dr. Radnai Gyula)

Atomfizikus
Középiskolai tanulmányait a budapesti református gimnáziumban végezte, a háború okozta zaklatott körülmények között. 1949-ben II. díjat nyert az Eötvös-versenyen (az I. díjat nem adták ki). Ebben az évben a baloldali eszmék elkötelezett híveként vették fel az egyetemre és az Eötvös Collegiumba. A kollégiumi "fejkopogtatáson" Faragó Péter a jelentkezők között a legtehetségesebbnek találta. 1954-ben kapta meg fizikus diplomáját, s került egyenesen a Központi Fizikai Kutatóintézetbe. Itt az MTA elméleti kutatócsoportjának munkatársaként az akkor legizgalmasabbnak tűnő témát, a szabályozható fúziós energiatermelés lehetőségeit kutatta 1956-ig. Közben tanulmányutat tett Koppenhágában, Dubnában és az Egyesült Államokban. A 60-as években a magreakciók elméletében mélyedt el, a 70-es évektől kezdve pedig a fúziós kutatások egyik irányítója volt az intézetben. Informatikában is szakembernek számított: elsők között volt, akik hazai fizikai kutatásban alkalmaztak számítástechnikát. (Dr. Radnai Gyula)

Német születésű angol matematikus
Zsidó származása miatt 1933-ban kénytelen volt az Egyesült Királyságba menekülni. Cambridge-ben, a Fitzwilliam House-ban G. H. Hardy irányításával készítette el Ph.D.-jét 1935-ben. Leginkább a véges és végtelen kombinatorika kérdéseivel foglalkozott. Erdőssel és Hajnallal létrehozták a kombinatorikus halmazelméletet, ezen belül kidolgozták a Ramsey-tétel nagyobb számosságokra való általánosításaival foglalkozó partíciókalkulust. 18 dolgozatot írt közösen Erdős Pállal. 1964-ben igazolta, hogy van univerzális megszámlálható gráf, tehát egy olyan megszámlálható gráf, aminek minden megszámlálható gráf feszített részgráfja (Rado-gráf).

Ír tudós,feltaláló
A St Patrick's College-ben (Maynooth) természettudományokat és filozófiát tanult. 1823-ban, pappá szentelése után a római Sapienza egyetemen teológiai doktorátust szerzett. Itt megismerkedett Galvani és Volta eredményeivel. 1826-ban visszatért Írországba és Maynooth-ban a természettudományi tanszék vezetője lett haláláig. Az elektromosság terén végzett kísérleteket, ő szerkesztett először indukciós tekercset. Nagy feszültség előállítására képes elemeket állított össze, és egyike volt az elsőknek, akik egyenáramú elektromotort készítettek.

Francia matematikus
Tanulmányait az École polytechnique-en végezte, ahol azután igazgató lett, majd a Sorbonne tanára. 1862-től a párizsi tudományos akadémiának tagja volt. Dolgozatai az algebrára, az elméleti mechanikára, a matematikai fizikára, a csillagászatra, de főleg a geometriára, még pedig a felületek elméletére vonatkoznak. A Gauss-Bonnet formula, a differenciálgeometria témakörben vált ismertté.

Olasz matematikus
1852-62-ig a páviai egyetemen az elméleti mechanikát és a differenciálszámítást adta elő. 1861-ben képviselőnek választották, egy ideig a közoktatásügyi minisztériumban államtitkár volt, majd visszatért szülővárosába az Instituto tecnico superiore szervezése végett, ahol a hidraulikát tanította. 1865-ben szenátorrá nevezték ki. Nagyszámú matematikai és elméleti fizikai értekezései közül leghíresebbek az ötödfokú egyenlet megoldására vonatkozó vizsgálatai.

Francia csillagász
Az École Normale Supérieure-n tanult fizikát, majd a Párizsi Obszervatóriumban a Le Verrier által létrehozott időjárás-előrejelző szolgálat munkatársa lett. Az obszervatórium egyik csillagászával, Charles Wolffal spektroszkópiai technikákat dolgoztak ki, ezek egyik legfontosabb eredménye a különleges elemgyakoriságú forró óriáscsillagok, az ún. Wolf-Rayet-csillagok felfedezése volt. Ezek kutatása ma is az elméleti asztrofizika fontos területének számít. 1868-ban a Maláj-félszigetre indult expedícióban vett részt, ahol a napfogyatkozás során a Nap külső rétegeinek spektroszkópiai megfigyelése során elért eredményei alapján kidolgozta a Nap felépítésének egyik első elméletét. 1876-tól a bordeaux-i egyetem csillagászatprofesszora majd az új obszervatórium első igazgatója lett. Itt az első nemzetközi fotográfiai csillagatlasz elkészítésében, a csillagászati fotótechnika fejlesztésében ért el jelentős eredményeket. 1892-től az Akadémia tagja volt. (Piriti János)

Német matematikus
Tanulmányait Stuttgartban majd 1877-től berlinben folytatta, ahol diáktársa volt Runge, és tanárai voltak többek között Leopold Kronecker, Karl Weierstrass és Ernst Kummer. Göttingenben, majd Tübingenben tanított. Először a Fourier-sorok elméletével foglalkozott, bebizonyította a róla elnevezett Hölder-egyenlőtlenséget. Majd csoportelmélettel foglalkozott. Számos jelentős eredménye között szerepel a Jordan-Hölder tétel.

Orosz matematikus
A moszkvai egyetemen kezdte meg matematikai és fizikai tanulmányait 1887-ben. 1894-től az egyetemen tanított. 1901-ben szerezte meg doktori fokozatát. Egy évi külföldi tartózkodás után visszatérve 1903-ban professzori kinevezést kapott a moszkvai egyetemen. 1917-től a Moszkvai Matematikai Társaság titkára, 1921-ben a Társaság alelnöke, majd a következő évben elnöke lett. 1923-ban kinevezték a Moszkvai Állami Egyetem Műszaki és Matematikai Intézetének igazgatójává. Jegorov mélyen vallásos volt, és a szovjet rendszer egyházüldözési akciói során kiállt a papság védelmében. A Matematikai Társaság elnökeként törekedett segítséget nyújtani azoknak, akiket politikai okból elbocsátottak állásukból. 1929-ben leváltották a Műszaki és Matematikai Intézet éléről, majd 1930-ban letartóztatták. A börtönben éhségsztrájkba kezdett, ennek következményeként börtönkórházba került és elhunyt. Fő tudományos területe a differenciálgeometria és az integrálegyenletek elmélete volt. Jelentős eredménye a valós függvényekre vonatkozó, róla elnevezett Jegorov-tétel.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1943-ban szerzett orvosi diplomát a St. Louis-i Washington Egyetemen. 1946-1948-ig ugyanitt folytatott kutatómunkát Carl és Gerty Cori biokémikusok irányításával. 1948-ban a Washington állambeli Seattle-ben a Washington-i Egyetem munkatársa lett, ahol 1957-ben rendes professzorrá nevezték ki. 1968-tól Davisben, a Kaliforniai Egyetemen dolgozott, itt megalapította a biokémiai tanszéket, majd 1977-ben visszatért a Washington-i Egyetemre. Krebs az 1950-es évektől Edmond Fischerrel együtt végezte kutató munkáját. A megfordítható fehérjefoszforiláció felfedezéséért 1992-ben megosztva kapták meg az orvosi-élettani Nobel-díjat. A megfordítható fehérjefoszforiláció biokémiai reakció, amely a sejtekben lévő fehérjék működését gátolhatja, vagy aktiválhatja, ezáltal számtalan életfontosságú folyamatot szabályoz.

Kémikus, egyetemi tanár
1853-ban gyógyszerészvizsgát tett. 1855-56-ban Bécsben orvostanhallgató volt. 1859-ben a bécsi egyetem kémiai tanszékén tanársegéd, majd magántanár, 1860-tól a pesti egyetem helyettes, 1862-től ny. r. tanára. Mint ilyen létesítette az egyetem I. sz. kémiai Intézetét 1872-ben. 1875-76-ban a pesti egyetem rektora. Bekapcsolódott a Balassa János és Markusovszky Lajos vezetése alatt állott haladó felfogású orvosi társaságba. A kémiának majd minden ágát művelte. Nevéhez fűződik két, máig használt analitikai mérőoldat faktorbeállító anyagának, a kálium-bikarbonátnak és kálium-bijodátnak (Than-só) a bevezetése. Ő javasolta elsőnek az elemzések eredményének "ionformában" való megadását, még jóval az Arrhenius-féle ionelmélet megalkotása előtt. Elsőnek foglalkozott hazánkban színképelemzéssel. Felfedezte a karbonil-szulfidot. Elsőként definiálta egzaktul a gázok mól-térfogatának fogalmát. Vizsgálta a hidrogén égéshőjét és jó pontossággal meghatározta annak értékét. 1895-ben jelent meg "A qualitatív chemiai analysis elemei" című könyve. A "Kísérleti chemia elemei" című tan- és kézikönyve kimagasló értékű és jelentőségű volt. 1860-tól az MTA tagja.

Sebész, urológus, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen kezdte, majd a pesti egyetemen folytatta. 1870-ben orvosdoktori, 1871-ben sebészdoktori és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1873-tól tanársegéd a budapesti sebészeti klinikán. 1876-ban magántanár a férfi és női ivarszervek sebészi bántalmai tárgyból. 1883-ban c. rk. tanár. 1884-től rendelőorvos, majd 1888-tól főorvos a Rókus Kórházban. A hazai urológia úttörője. 1889-ben Hőgyes Endrével együtt az Orvosi Hetilap szerkesztője. 1889-től az MTA tagja.

Orvos, állatorvos, főiskolai tanár
Tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1883-ban lett orvosdoktor, 1883-tól az egyetem kórbonctani intézetében gyakornok, 1886-ban az állatorvosi tanintézetben a belgyógyászat és járványtan segédtanára, 1890-1933-ban ny. r. tanára, 1888-ban magántanár az orvosi karon, 1897-től az Állatorvosi Akadémia igazgatója, 1899-1933-ig az Állatorvosi Főiskola rektora. 1899-ben egyetemi rk. tanári, 1906-ban udvari tanácsosi címet kapott. A sertéspestissel kapcsolatban elért eredményei tették lehetővé az e betegség elleni védőoltások kidolgozását, miután kimutatta a kórokozó vírusjellegét és kidolgozta az oltóanyag gyakorlati előállításának módszerét. Részt vett az állategészségügyi törvényhozás korszerűsítésében. 1927-től a felsőház tagja volt. 1910-től az MTA tagja.

Fizikus, feltaláló
A budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán szerzett középiskolai tanári képesítést 1915-ben, 1918-ban pedig bölcsészdoktorrá avatták. A doktori szigorlaton fizikai, kémiai és matematikai tudását Eötvös Loránd, Buchböck Gusztáv és Fejér Lipót summa cum laude (kitüntetéssel) jutalmazta. Először a fővárosi VIII. kerületi Német utcai polgári iskolában tanított, miközben az egyetem fizikai tanszékén is dolgozott. 1920-ban Göttingenbe ment, ahol Max Born tanársegédje lett. Vele együtt dolgozta ki a kristályok dinamikai elméletét. Két év múlva hazatért, és 1923-ban belépett az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (Tungsram) kutatólaboratóriumába, melyet Pfeifer Ignác professzor vezetett. Itt végezte azokat a kísérleteit, melyek a kriptonlámpa feltalálásához (1930), majd a kriptongáz hazai előállításához vezettek. Bródy és munkatársai eljárása a "gáztöltésű fémszálas elektromos izzólámpára" 1930-ban lett szabadalom. Ezután Bródy Imre és Polányi Mihály manchesteri professzor - aki a Tungsram külső szakértőjeként működött - kidolgozta a kriptongáz levegőből való előállítását. A Magyarországon kimunkált és megvalósult, világszerte elterjedt kriptonlámpa-gyártás kulcsembere, a kriptonprogram motorja volt. "Az 1944. márciusi német megszállástól kezdődően Bródy Imre életében is tragikus események sora következett. Az egyre fokozódó zsidóüldözésektől - különleges érdemeire való tekintettel - kormányzói mentesség óvta, ez a kivételezettség azonban családjára nem vonatkozott. Ő viszont ragaszkodott ahhoz, hogy közvetlen hozzátartozóival azonos sorsot vállaljon. Így aztán elfogták és deportálták, de családjával soha nem találkozott. 1944. december 20-án a mühldorfi lágerben SS-katonák halálra verték - egy olyan helyiségben, amelyet kriptonlámpa fénye világított be." Emlékére egykori munkahelyének kutatóintézete a háború után felvette a "Bródy Labor" nevet. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 1950-ben Bródy Imre-díjat alapított.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
Mérnöki oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1923-ban. 1924-1928 között a Ganz Vagon- és Gépgyár műhelymérnöke, majd a budapesti műegyetem tanársegédje 1928-1937-ig. 1937-1949-ig a Szabadalmi Bíróság bírája, emellett 1945-1949-ben az Iparügyi Minisztérium munkatársa volt. 1948-1950-ben a budapesti Állami Műszaki Főiskolán tanított. 1949-1971-ig a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (MNME) mechanikai tanszékének vezetője, 1950-1961 között az egyetem rektora. Tudományos kutatásaiban főként a mechanika és szilárdságtan általános elveit, rendszerét tanulmányozta, vizsgálta a folytatólagos tartók elméletét, a plaszticitáselméletet és a korszerű gépméretezés alapjait. Eljárást dolgozott ki a csillapított rendszerek gerjesztett lengéseinek elemzésére. Tankönyveket írt. Tevékenyen részt vett a közéletben.

Geológus, geofizikus, c. egyetemi tanár
Első diplomáját 1944-ben a műszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdaságtudományi karán szerezte, majd 1950-ben a budapesti tudományegyetem geológus szakán kapott diplomát. 1949-1974-ig a Geofizikai Intézetben dolgozott, mint szeizmikus kiértékelő, főgeológus, a geofizikai mérési eredmények földtani értelmezésével foglalkozott. A budapesti tudományegyetem c. egyetemi tanára, a montreáli egyetem vendégprofesszora volt egy éven át. A Magyar Geofizikusok Egyesületének alapító tagja. A Geofizikai Közleményeket 1964-től haláláig szerkesztette.

Amerikai természettudós
Az első amerikai természettudósok egyike. 1732-ben végzett a Harvardon, ahol 1738-tól a matematika és a természetfilozófia professzora volt, itt bevezette a kalkulus (analízis) oktatását. Berendezte az első amerikai kísérleti fizikai laboratóriumot, ezzel nagy szerepe volt többek között Benjamin Franklin és Benjamin Thompson tudományos kutatások iránt való érdeklődésének felkeltésében is. Az első amerikai volt, aki rendszeres kapcsolatot tartott a londoni Royal Society-vel, mely 1766-ban tagjául választotta. Az 1755-ös nagy lisszaboni földrengést természettudományos módon kísérelte meg magyarázni, ezzel megnyitotta az utat a szeizmológia tudományának irányába. Számos csillagászati megfigyelést, parallaxismérést, hosszúság-meghatározást végzett. Mindemellett közéleti ember volt, a massachusettsi helytartótanács tagja volt, a forradalom idején George Washington és több más vezető tanácsadója volt. (Piriti János)

Francia fizikus, matematikus
Fizikusi diplomáját a párizsi École Normale Supérieure-ben szerezte. Ezután fizikus asszisztensként dolgozott a College de France-ben, ahol megvédte matematikai és fizikai doktori disszertációját. Ezt követően Nancy, Dijon, Toulouse egyetemein helyettes professzori állásokat töltött be, majd 1888-ban visszatért Párizsba, az École Normale Supérieure-be. 1900-1931 között a College France-ban a matematikai fizika professzora volt. 1921-ben beválasztották az Academie des Sciences-be. Több mint 200 elméleti, és kísérleti tanulmányát publikálta. Többek között foglalkozott a kinetikus gázelmélettel, viszkozitással, termodinamikával és elektromossággal. 1900 körül megépítette az Eötvös-inga egy új modelljét. Korai munkáiban Bohr atom-modelljét vizsgálta. Eredményeit de Broglie és Schrödinger is felhasználták. "... Olyan tudós, akinek tudományos érdeklődése igen széles pályát írt le: felölelte a tudománytörténettől, a föld fizikáján keresztül az atomok tanulmányozásáig terjedő széles skálát ..." Kora neves kutatói között igen sokkal nagyon jó barátságban volt. Különösen jó barátság fűzte Lord Kelvinhez, Lorentzhez, Planckhoz és Sommerfeldhez. Fia, Léon Brillouin is jó nevű fizikus volt, akiről a félvezető fizika Brillouin zónáit nevezték el.

Orosz matematikus
Szentpétervári egyetemi tanulmányait Csebisev és Markov alatt folytatta. Az első diplomamunkáját minimálfelületekről írta, a másodikat differenciálegyenletekről, a doktori értekezését pedig a térképészet matematikai eszközeiről. Később az algebra és a számelmélet lett a szakterülete. 1897-ben Harkovban, 1899-ben Kijevben lett a matematika egyetemi professzora. A húszas években az algebrát és a számelméletet haszontalan elméleteknek tartották a kommunisták, Gráve tehát áttért a gyakorlatiasabb alkalmazott matematikára; 1924 és 1932 között Kijev egyetemén a mechanika tanszéket vezette. Az 1934-ben alapított kijevi matematikai kutatóintézet első igazgatója lett. Tanítványai közül sokan tettek szert világhírre. (Hujter Mihály)

Angol származású amerikai kémikus, Nobel-díjas
A chicagoi egyetemet végezte el 1936-ban. 1938-ban Ph.D. fokozatot szerzett és 1943-ig Chicagoban maradt mint tanársegéd. 1943-1947-ig Detroitban a Wayne Állami Egyetemen, 1947-től pedig a Purdue Egyetemen tanított, ahol 1959-ben a Wetherill professzori cím tulajdonosa, majd 1978-ban tiszteletbeli professzor lett. Bórhidridekkel kapcsolatos kutatásai a szervetlen reagensek egy új családjának kifejlesztéséhez vezettek. A szerves boránok felfedezésével a szerves szintézisek számára szolgáltatott hatékony és sokoldalú reagenscsaládot. Ismert a karbóniumionnal, azaz a szén-kationnal kapcsolatos munkássága is. A szerves és szervetlen bórvegyületekkel kapcsolatban végzett úttörő munkásságáért 1979-ben kémiai Nobel-díjat kapott Georg Wittiggel együtt.

Földmérő, vízépítő mérnök
Tanulmányait Nagyszombatban és a szempci Collegium Oeconomicumban végezte. Előbb Nógrád vármegye, 1777-1812-ig Pest vármegye mérnöke. Nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó színvonalú közigazgatási vízrajzi és hajózási térképei közül a legjelentősebbek: a Tisza-Berettyó völgyének vízrajzi térképe, a pesti Duna-szakasz hajózási térképe, a Duna-Tisza-csatorna terve, valamint Pest vármegye nyomtatásban is megjelent térképe. A Pest-Szolnok közt létesítendő Duna-Tisza-csatorna tervét elkészítette több változatban. Felvetette az állandó pesti Duna-híd tervét is. 1781-ben javaslatot tett a Tisza átvágásokkal való szabályozására, 1785-től a Hajózási Igazgatóság külső munkatársaként részt vett a vízi utak előzetes felmérésének munkájában.

Geográfus, természettudományi író, középiskolai tanár
A budapesti egyetemen 1882-ben szerzett oklevelet. 1882-1886 között a Meteorológiai Intézetnél a klimatológia asszisztense és Budapesten középiskolai tanár. Utóbb Győrött, majd ismét Budapesten tanított. Széles körű irodalmi tevékenységet fejtett ki elsősorban a földrajz és a természettudományok népszerűsítése és a tankönyvírás terén. A Révai Nagy Lexikonnak a munkatársa volt. Szerepe volt a Magyar Földrajzi Társaság fejlesztésében.

Vegyész, orvos
A budapesti orvosi fakultáson nyert oklevelet. Petrik Ottó professzor mellett 3 évig működött, majd bakteriológiai kutatásra tért át. 1893-ban a belügyminisztérium a kolera elleni küzdelem célját szolgáló bakteriológiai intézet szervezésével és vezetésével bízta meg. 1911-ben a budapesti műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet, majd magántanári képesítést szerzett. 1912-ben r. k. tanárrá nevezték ki, 1913-tól a bakteriológiai és közegészségügyi központ vegyvizsgáló állomásának igazgatója. Főként a bakteriológia és élelmiszerkémia körében munkálkodott.

Német csillagász
Jenaban és Danzigban tanult asztronómiát. Naptárkészítéssel és teleszkópok építésével foglalkozott. 1686-tól Lipcsében dolgozott. 1700-ban III. Frigyes brandenburgi választófejedelem (később I. Frigyes porosz király) az újonnan alapítandó obszervatórium első csillagászának hívta meg Berlinbe. Több fontos üstökösmegfigyelése volt, többek között az 1686. évi nagy üstökös. Ő fedezte fel a Hattyú csillagképben látható változócsillagot (Khi Cygni).

Francia matematikus
Jogot tanult a párizsi egyetemen. Magasrangú királyi tisztviselőként Dauphiné tartomány intendánsa volt. 1764-ben királyi csillagásznak nevezték ki, és egy expedíció titkáraként Francia Guyanába utazott. Innen visszatérve 1766-tól 1789-ig a királyi épületek főfelügyelője volt. Számos matematikatörténeti munkát írt. 1758-ban kiadott nagy matematikatörténete volt az első, amely az ókortól kezdve 1700-ig összefoglalóan feldolgozta a matematika történetét. 1778-ban kiadta Ozanam matematikai és fizikai műveit. Matematikatörténetének harmadik kötetét halála után Lalande fejezte be és adta ki.

Francia zoológus, botanikus, természettudós
1778-ban publikált egy művet Franciaország növényvilágáról, amihez tartozott egy kettős választású határozókulcs is. Kidolgozott egy tervezetet a francia Természetrajzi Múzeum létrehozására és működtetésére. A francia forradalom idején létrehozott Természetrajzi Múzeumba került. Itt a gerinctelenek osztályozásával foglalkozott. A gerinctelenek több rendszertani kategóriáját ő állította fel. Foglalkozott a Párizs környéki medencék ősmaradványaival is. 1815 és 1822 között megírta a gerinctelenek hét kötetes természetrajzát. Főleg őslénytani vizsgálódásai során már az 1800-as évek elején rájött, hogy az élőlények nem változatlanok, hanem az idők folyamán átalakulnak (transzformálódnak) a környezet által rájuk erőltetett kényszerek hatására. 1809-ben jelentette meg "Philosophie zoologique" című munkáját, amelyben az élőlények tudományának elnevezésére ő is javasolta a "biológia" szót, és ebben a munkájában kifejtette felfogását az élőlények átalakulásairól. Ez lényegében az evolúció egy korai elmélete volt, ami később lamarckizmus néven vált ismertté.

Angol optikus, csillagász
A Nap spektroszkópiájának kutatója. Saját készítésű műszereivel végzett vizsgálatainak eredményeit a 80-as évektől kezdve közölte a vezető tudományos folyóiratokban. Különböző Nap-magasságok és időjárási viszonyok között végzett szisztematikus fotografikus megfigyeléseivel a földi légkörnek a spektrumot befolyásoló hatását vizsgálta. Saját fejlesztésű fotolemezein a színkép akkoriban nagyon nehezen rögzíthető hosszú hullámhosszú (vörös) végét is mérni tudta. A 90-es években a Nap forgási periódusát is meghatározta spektroszkópiai úton. (Piriti János)

Angol fizikus, a modern kozmológia egyik megteremtője
1953-ban doktorált Cambridge-ben Paul Dirac vezetésével. Amerikai egyetemeken, majd Cambridge-ben, Oxfordban, Triesztben dolgozott. A csillagászat és az asztrofizika sok területén alkotott maradandót, így például a kvazárok természetéről, a mikrohullámú háttérsugárzás anizotrópiájáról, vagy a sötét anyag természetéről szóló munkáival. Legjelentősebb eredményeit az általános relativitáselméletben érte el. Eleinte támogatta a Fred Hoyle-féle "állandó állapotú világegyetem" kozmológiai elméletét, de a hatvanas években a kozmológia standard modelljének egyik legeredményesebb kutatójává vált. A Cambridge-ben alakított kutatócsoportjának tagjaiból (pl. George Ellis, Stephen Hawking, Martin Rees) a kozmológia vezető tudósai váltak. 1983-ban a Royal Society tagja lett, de pl. az amerikai és a római akadémiák is tagjaik sorába választották. (Piriti János)

Orvos, kémikus
Orvostudományt és gyógyszerészetet tanult Besztercebányán Moller Károly Ottónál. Tanulmányait Halléban 1724-ben fejezte be. Katonaorvosi szolgálat után 1726-tól Komárom, 1727-től Esztergom vármegye, 1740-től haláláig Pozsony városi orvosa. Több egészségügyi, járványtani, balneológiai és helyismereti tanulmánya jelent meg. A hazai gyógyvizek elemzése és ismertetése terén úttörő munkát végzett. Ő állította össze az első hazai gyógyszerész-árszabványt is, amely az orvosok, a sebészek, a gyógyszerészek, a bábák és a fürdősök kötelességeit és jogait is felsorolja.

Erdélyi matematikus
Elemi iskoláit Palotailván (a Felső-Maros-áttörésben) végzi; a gimnázium alsó osztályait Szászrégen evangélikus gimnáziumában. Amikor szülőföldje újra Magyarországhoz csatlakozhat, a tanulmányait Nagykőrösön, Budapesten és Szentgotthárdon folytatja. A Marosvásárhelyi érettségi után Kolozsváron szerez matematika-fizika szakos egyetemi diplomát (1951), Bukarestben doktorál, a Bolyai Tudományegyetemen tanársegéd, de politikai okokból menesztik. Vasesztergályos, középiskolai tanár, majd pár évig főiskolai oktató. Közben sokat publikál magyarul, románul, németül. Önálló kötete: A matematikai logika alapjai (1978). (Hujter Mihály)

Skót fizikus
Tanulmányait a glasgow-i egyetemen végezte 1849-ben. Elvégezte a teológiát is, de nem lett pap, hanem 1857-től matematikát tanított ugyanott, a Free Church Training College for Teachers intézetében, nyugdíjba vonulásáig. Nevét viseli az az effektus, melynél elektromos térben a folyadékok és a gázok kettősen törővé válnak. (Kerr-effektus).

Osztrák fizikus, Nobel-díjas
A grazi egyetemen végezte tanulmányait. Bécsben 1910-től a Rádiumkutató Intézet munkatársa volt. 1909-11 között a légköri elektromosság és a természetes radioaktivitás kapcsolatát a magas légkörbe emelkedő léggömbökön elhelyezett sugárzásmérőkkel vizsgálta. Kimutatta, hogy nagy magasságban a sugárzás erőssége növekszik. Feltételezte, hogy a kozmikus térből nagyenergiájú elektronok és protonok érkeznek. Feltevését később Robert Millikan erősítette meg, aki a sugárzást kozmikus sugárzásnak nevezte el. 1920-31 között a grazi, 1937-ig az innsbrucki egyetem fizika professzora volt. Obszervatóriumot alapított az Innsbruck melletti Hafelekar-hegyen a kozmikus sugárzás kutatására. Ausztriának Németországhoz való csatlakozása után eltávolították az egyetemről zsidó származású felesége, és Schussnigg kancellárhoz fűződő barátsága miatt. Az Egyesült Államokba emigrált, ahol a Fordham egyetem professzorává nevezték ki. Itt a radioaktív sugárzás biológiájával, és a nagy áthatolóképességű kozmikus sugárzással foglalkozott. 1936-ban Nobel-díjjal jutalmazták, Carl Andersonnal megosztva. Több akadémia tagja volt, nevét a Hold túlsó oldalának egyik krátere és a 2844.sz. kisbolygó is őrzi. (Bartha Lajos)

Holland fizikus
1916-ban szerzett diplomát a leideni egyetemen matematika és fizika szakon. Ralph de Laer Kronig társaságában fontos egyenleteket vezetett le a fényszórás és az abszorbció kapcsolatára. 1924-ben megjósolta a Raman-effektus, a rugalmatlan fényszórás létezését. 1927-ben kimutatta: a szubatomi részecskék ütközésével foglalkozó szóráselmélet matematikai függvényeinek komplex alakja azzal magyarázható, hogy a jel nem képes a fénysebességnél gyorsabb terjedésre. Tanulmányozta a röntgensugárzást, egyenleteket alkotott, amelyekkel meghatározható a röntgensugarak keletkezésének a hatásfoka és intenzitása.

Német-amerikai matematikus
A gimnáziumot a náci Németországban, Königsbergben végezte. A 2. világháborúban Königsberget a Szovjetunió elfoglalta. Moser egyetemi felvételét a hatóságok megakadályozták, ezért átszökött a nyugati zónába. Eljutott Göttingenbe, itt Franz Rellich tanítványa lett, aki felfedezte Moser kivételes matematikai tehetségét. Moser 1951-ben Göttingenben doktorált, 1955-ig a göttingeni egyetemen dolgozott. 1955-töl az Egyesült Államokban, először a New York University-n, majd a Massachusetts Institute of Technology-n tanított. 1967-70 között a Courant Intézet igazgatója volt. 1980-ban visszatért Európába, 1984-1995 között a zürichi ETH Matematikai Intézetének igazgatója volt. Fő kutatási területe a közönséges és parciális differenciálegyenletek elmélete és az égi mechanika volt. Számos díjat és kitüntetést kapott munkássága elismeréseként, többek között a Wolf-díjat.

Matematikus, műegyetemi tanár
Heidelbergben matematikai, fizikai, filozófiai és orvosi előadásokat látogatott. Különösen Helmholtz és a matematikus Königsberger hatott rá. Heidelberg után egy félévre még visszatért Berlinbe, az ott működő Kronecker erősen befolyásolta későbbi tudományos munkásságát. 1871-ben a budapesti tudományegyetem magántanára lett és előadói megbízást kapott. 1874-1905-ben a műegyetemen a 3. sz. matematikai tanszék ny. r. tanára. Alapvető új eredményeket ért el a klasszikus és az absztrakt algebrában, a számelméletben, az analízisben, a halmazelméletben és a matematikai logikában. Az ő nevét viseli a halmazelméletben szereplő "Kőnig-féle egyenlőtlenség", az axiomatizált tudományok abszolút ellentmondástalanságának eldöntésére szolgáló "értékelés-módszer" és a nem euklideszi geometriák szemléltetésének egyik első modellje. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki, nagyobb művein kívül mintegy 70 matematikai tárgyú értekezése jelent meg magyar és külföldi szaklapokban. Sikerrel munkálkodott a két Bolyai (Farkas és János) elismertetése érdekében. Emlékére alapította két fia 1917-ben a róla elnevezett emlékdíjat kiváló matematikai kutatók, ill. munkák jutalmazására. 1880-tól az MTA tagja.

Orvos, röntgenológus, egyetemi tanár
1898-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1898-1901-ben a kórbonctani intézetben gyakornok. 1901-től a belklinika orvosa. Hamburgban Albers-Schönberg mellett ismerkedett meg a röntgenológiával. Az elsők között alkalmazta a diagnosztikában a röntgen-sugarat Magyarországon. 1911-ben magántanár, 1912-től a belklinika röntgen-laboratóriumának a vezetője. 1917-től az orvoskari röntgenintézet igazgatója, 1921-től a radiológia ny. r. tanára Debrecenben. Jelentős eredményeket ért el a gyomornyálkahártya vizsgálatában, valamint a szív- és vesediagnosztika kidolgozásában. Sugárbetegségben halt meg.

Gyógyszerész, orvos, ügyvéd
A budapesti tudományegyetemen 1911-ben gyógyszerészi, 1911-ben orvosdoktori, 1921-ben jogi doktori oklevelet szerzett. A Népjóléti Minisztériumban 1921-ben miniszteri titkár, 1933-ban miniszteri osztálytanácsos. 1934-ben ügyvédi képesítést szerzett. 1933-tól a Belügyminisztériumban az egészségügyi osztály vezetője. Megszerezte a tisztiorvosi képesítést. A bölcsészkaron magántanári képesítést nyert. Az orvosi kar rk. tanára volt. Nevéhez fűződik számos egészségügyi rendelet kodifikálása.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
Hat testvér közt nőtt fel, édesapja állatorvos, édesanyja tanárnő volt. Középiskolai tanulmányait Kaposváron kezdte és Pannonhalmán fejezte be. Az ELTÉ-n vegyész oklevelet nyert 1952-ben. Bruckner Győző tanítványaként doktorált peptidkémiából (1959), majd kandidátusi (1967), később akadémiai doktori fokozatot (1986) szerzett. 1987-től egyetemi tanár (ELTE); a hetvenes évek elejétől huzamosabb időt töltött Németországban. A magyarországi kiroptikai spektroszkópiai kutatások megindítója és vezéralakja lett, a szerkezetvizsgálati módszerek meghonosítója. A kémia középiskolai oktatásának és az egyetemi kémiatanár-képzésnek a megújítója, a kémia elismert népszerűsítője. (Hujter Mihály)

Orosz matematikus, fizikus
Párizsba ment hogy megszerezze doktorátusát. Itt Cauchy tanítványaként dolgozott, majd 1825-ben sikeresen megszerzi fokozatát. 1826-ban hosszú évekre visszatér Szentpétervárra. Sok helyen tart előadást matematikáról és mechanikáról. Hazájában ő terjesztette el Cauchy új elméletét a komplex függvények reziduumáról. Szintén ő mutatta meg Csebisev valószínűségszámítási eredményeit otthoni kollégáinak. A szentpétervári egyetem professzora 1846-tól egészen 1880-ig. 1864-től a tudományos akadémia alelnökévé választja. Több, mint 150 cikket publikált a számelmélet, geometria és alkalmazott matematika témaköréből. Legismertebb eredménye a Cauchy-Bunyakovszkij-Schwarz-egyenlőtlenség. Ő ennek az integrálokra vonatkozó változatát bizonyította, 25 évvel Schwarz előtt. Új bizonyítást adott Gauss kvadratikus reciprocitás tételére. Sok olyan eredménye van, amely nem az ő nevét viseli. 1875-től a Szentpétervári Tudományos Akadémia kiemelkedő matematikusoknak járó medáljának névadója.

Holland matematikus
Az amsterdami egyetemen 1894-ben védte meg doktori disszertációját, melyet Korteweg irányítása mellett készített. Ebben fogalmazta meg a folyadékfelszínen terjedő szolitonokat leíró, ma Korteweg-De Vries egyenletnek nevezett, alapvető fontosságú modellt. Sajnálatos módon az eredmény jelentőségét csak jóval később ismerték fel. De Vries középiskolai tanárként működött nyugdíjbavonulásáig, 1931-ig.

Csillagász, matematikus, egyetemi tanár
Tanulmányai befejezése után római katolikus lelkészként működött, majd bölcseleti doktorátust szerzett és 1784-ben a fizika tanszék tanársegédje lett. 1786-tól az egyetem budai csillagvizsgálójának felügyelője. 1788-tól a pesti egyetemen tanárként matematikát, az egyetem Mérnöki Intézetében 1792-1797-ig mechanikát adott elő. 1797-ben állásáról lemondott, Bécsben, majd Lipcsében és Gothában csillagvizsgálókban dolgozott. Elsősorban felsőgeodéziai értekezései jelentősek, pl. a Föld-ellipszoid egy meghatározott szeletének jó közelítő számításáról. Igen fontosak a térképészetben egyes magyarországi helységek földrajzi-hosszúság mérései. 1802-ben visszatért Pestre, 1803-ban a budai csillagvizsgáló másodcsillagászának nevezték ki. 1807-től a csillagda vezetője s a pesti egyetem csillagászati tanszékének tanára. József nádor megbízta egy új obszervatórium megszervezésével, mely saját és Reichenbach német optikus tervei szerint épült fel a Gellérthegyen 1815-ben, 1824-ig ennek igazgatója volt. Több igaztalan szakmai támadás érte, Gauss és több jeles német csillagász egy közös cikkben lépett fel a rágalmazók ellen az Astronomische Nachrichten-ben. 1825-ben nyugdíjba vonult, Bécsben halt meg. Számos matematikai, fizikai és csillagászati könyve jelent meg, különösen sokat foglalkozott a szférikus csillagászattal. Matematikai és fizikai tanulmányai a Bernoulli által szerkesztett Leipziger Magazin-ban, csillagászati munkái főleg a Zach által alapított Correspondenz-ben jelentek meg. A tudományos kutatások fejlesztésére jelentős összegű alapítványt tett. Matematikai munkásságát az uralkodó aranylánccal jutalmazta, nevét a 11191.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Pedagógus, tankönyvíró
A pesti egyetemen végezte tanulmányait, fizika-matematika tanári vizsgát tett. 1874-től a József Műegyetemen tanársegéd, 1875-től Székelyudvarhelyen, 1880-tól Budapesten tanár, 1886-tól a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban dolgozott. 1893-tól a budapesti állami felsőbb leányiskola igazgatója és a vidéki állami felsőbb leányiskolák miniszteri biztosa. 1902-től 1921-ig a budapesti kereskedelmi akadémia igazgatója. Számos tankönyvet írt.

Építészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetem építészeti osztályán 1911-ben kapott építészmérnöki oklevelet, utána ösztöndíjjal az olasz és a német építészetet tanulmányozta. Még ez évben tanársegéd, majd adjunktus lett a műegyetem újkori építészeti tanszékén. 1918-ban műszaki doktori oklevelet szerzett. 1922-től az épülettervezési tanszéken oktatott, 1927-1949-ig egyetemi tanárként működött. 1950-1966 között a Középülettervező Vállalat építésze volt. Életművében egyaránt kiemelkedő építésztervezői tevékenysége és pedagógusi munkája. Tervezői pályája kezdetén még neobarokk stílusban tervezte épületeit, az 1. világháború után azonban már modern építészeti felfogásban alkotott. Oktatói munkájában is a reális modern építészet ismereteit oktatta tanítványainak. Ő tervezte többek között a zalaegerszegi plébániatemplomot, a balatonboglári templomot, a székesfehérvári városházát, a Városligetben az - 1951-ben Rákosi Mátyás utasítására lebontott - Regnum Marianum templomot. Rekonstrukciói: az Eötvös Loránd Tudományegyetem és Erkel Színház. 1945-től az MTA tagja, 1951-ben Ybl-díjat kapott. Életéről "Tudós tanár - tanár tudós" címmel írt könyvet Szontagh Pál.

Mérnök
1918-ban szerzett diplomát a budapesti műegyetemen. A Magyar Államvasutak (MÁV) Osztálymérnökségén vasútvonalakat tervezett, 1935-ben főmérnök, 1939-ben műszaki tanácsos. 1942-ben a Kereskedelmi Minisztérium Vasútműszaki Osztályán előadó, 1942-től műszaki főtanácsos. 1945 után különböző vasútvonalak és hidak helyreállításán dolgozott, majd mérnöki és mérnöktovábbképző tanfolyamokon oktatott vasútépítéssel összefüggő tárgyakat. 1951-től a budapesti műszaki egyetem meghívott tanára. Részt vett a Vasúttervezőüzemi Vállalat megszervezésében, 1953-tól az intézmény pályatervezési főosztályának vezetője.

Természettudományos szakíró, szakfordító, tanár
A budapesti egyetemen végezett matematika-fizika szakon. 1872-től tanított magyar nyelvet, mennyiségtant, csillagászatot és földrajzot is Pécsett, Déván és Aradon. 1895-ben a vallás-és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályára hívták be. 1900-tól tankerületi főigazgató. Az üstökösökről írt könyvei ma is forrás értékű bevezető és történeti munkák. Számos természettudományos művet fordított angolból, franciából és olaszból. Tagja volt a Magyar Királyi Természettudományi Társaságnak és a Középtanodai Tanáregyletnek.

Építőmérnök
A Műegyetemen építőmérnöki diplomát szerzett, majd elvégezte Magyaróváron a mezőgazdasági akadémiát. A Marcalvölgyi Víztársulat munkatársaként a mérnöki munka minden ágát gyakorolta. Utak, hidak tervezése, számos mederrendezés, a Marcal szabályozása fűződik nevéhez. Ő tervezte Mersevát (Vas megye) sághegyi bazaltkőből épült evangélikus templomát, valamint Halászy Jenővel együtt a Sághegyen álló Trianon-emlékkeresztet. A ő tervei alapján nyerte el jelenlegi formáját a Kemenesmagasi temetőben lévő Berzsenyi-kripta.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1937-1941 között a Stanford Egyetem tudományos munkatársaként Beadle-lel együtt a Neurospora gombák tulajdonságainak öröklődését és mutációit vizsgálta. 1941-ben felállították az "egy gén - egy enzim" elméletet, mely szerint egy gén egy meghatározott enzim működéséért felelős. Az elmélet azóta módosult, továbbfejlődött, de fontos szerepe volt a molekuláris genetika tudományágának megteremtésében. 1945-1948 között a Yale Egyetem professzoraként sikerült baktériumokra is alkalmaznia a Neurospora génmutációinak kiváltására és biokémiai folyamatainak tanulmányozására használt módszereit. Tatum 1948-ban visszatért a Stanford Egyetemre, majd 1957-ben a New York-i Rockefeller Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa lett. A molekuláris genetika tudományágának megteremtéséért 1958-ban George Beadle-lel és és Joshua Lederberggel megosztva - orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Szovjet-orosz atomfizikus, Nobel-díjas
A Lomonoszov egyetem fizika szakán szerzett diplomát, a második világháború alatt egy Volga menti hadianyagraktárban dolgozott, majd 1945-ben a Lebegyev Fizikai Intézetbe került. A háború után Igor Tamm laboratóriumában kezdett dolgozni. Az 1940-es évek második felében a hidrogénbomba előállításán dolgozott. A bomba 1953-ban készült el, Szaharovot még ebben az évben beválasztották a Tudományos Akadémiába. Már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait. 1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét, melyben a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttműködés mellett foglalt állást. 1970-ben lett a szerveződő emberi jogi mozgalom tagja. 1975-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki, az indoklásban hangsúlyozták Szaharov küzdelmeit az emberi jogokért. Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba száműzték. 1986-ban Gorbacsov hívására visszatért Moszkvába. Élete utolsó percéig harcolt a kommunista párt egyeduralmának megszüntetéséért és a demokratikus jogok bevezetéséért, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását.

Természettudós, néprajztudós, utazó
Jogi tanulmányait követően 1847-ben ügyvédi vizsgát tett. 1848-ban előbb nemzetőr, majd honvéd, 1849-ben Érsekújvárnál elfogták mint hadnagyot és Königgrätz várába zárták. A szabadságharc bukása után osztrák ezredbe sorozták. 1850-ben Anglián át az USA-ba szökött. Indiana állam területén topográfiai felméréseket végezve állat- és növénytani anyagot gyűjtött a Smithsonian Institution számára. 1858-1861 közt az USA tengerészeti mérnökkarának kapitányaként meteorológiai megfigyeléseket végzett a Csendes-óceánon. 1861 végén hazatért Magyarországra, de a politikai körülmények miatt 1862-ben újra visszautazott. Előbb a washingtoni tengerészeti minisztérium titkára, majd mexikói konzul lett. 1864-ben végleg hazajött. Részt vállalt a pesti állatkert létrehozásában, amelynek megnyitásától, 1866-tól igazgatója volt. 1868-ban a kormány megbízásából délkelet-ázsiai expedícióra indult. Gyűjteménye lett a Néprajzi Múzeum alapja. 1872-től az Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának őre, 1873-tól igazgatója volt. 1859-től az MTA tagja.

Gépészmérnök
Műegyetemi tanulmányainak befejezése után, 1882-ben a MÁV, majd 1887-ben a posta szolgálatába lépett. 1909-től a Posta és Távírda Igazgatóság műszaki osztályának vezetője. 1928-ban mint helyettes vezérigazgató vonult nyugalomba. Újjászervezte és korszerűsítette a posta műszaki szolgálatát. Nevéhez fűződik a távíró- és az interurbán távbeszélő-hálózatok kiépítése, az automata telefonközpontok létesítése, a magyar rádióállomások és az első nagyadó létesítése, felállítása.

Matematikus
Az ELTÉ-n diplomázott 1965-ben; a KFKI numerikus matematikai osztályára került; 1973-tól a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben dolgozott a matematika különböző területein; 1996-ban elnyerte az intézet Rényi-díját. Szakmai sikerei közé tartoztak a műsorszóró csatornára vonatkozó kódolási tételek, valamint számos más eredmény a mértékkoncentráció, a sebességtorzítás-elmélet és a gráfkapacitás területén. Egy 1986-ban publikált, információelméleti kapcsolási egyenlőtlenségen alapuló kétoldalasbizonyítása nemzetközileg is ismertté tette. Ő volt az egyetlen nő, aki kiérdemelte a Shannon-díjat annak fél évszázados történetében. (Hujter Mihály)

Német-orosz fizikus, matematikus
Jénában tanult orvostudományt és matematikát. Pályafutását Rostockban kezdte egyetemi magántanárként, majd a Berlini csillagvizsgáló igazgatója és a berlini akadémia tagja lett. 1757-ben Szentpéterváron telepedett le, ahol a szentpétervári akadémia professzora volt. Foglalkozott számos oktatásügyi és diplomáciai feladattal is. Tudományos tevékenysége során tanulmányozta az elektromos megoszlás (influencia) jelenségét Wilckével együtt, majd együtt magyarázták meg a leideni palack működését is. Legfontosabb felfedezésének a piroelektromosság tekinthető, melyet 1756-ban mutatott ki turmalinkristályon

Olasz meteorológus, csillagász, geofizikus
Barnabita szerzetes. Pietro Angelo Secchi tanítványa Rómában. 1856-ban a Moncalieri barnabita kolostor mellett meteorológiai obszervatóriumot rendezett be, ahol 1890-ig folyamatos időjárás-megfigyeléseket végzett. 1859-ben megindította a "Bollettino Mensile di Meteorologia" c. folyóiratot, ezzel is nagy szerepe volt a rendszeres meteorológiai mérések és módszerek elterjesztésében, a több mint 200 állomásból álló itáliai meteorológiai hálózat kiépítésében. 1872-tól földmágneses méréseket is végzett. A csillagászati fényképezés egyik korai alkalmazója, 1887-ben szerepe volt az ég nemzetközi fotografikus térképezése megszervezésében. 1890-től a Vatikán csillagvizsgálójának vezetője. Az Accademia dei Nuovi Lincei elnökévé választották. (Bartha Lajos)

Német fizikus
Königsbergben tanult fizikát, Franz Ernst Neumann tanítványa volt, ő irányította érdeklődését a kristályfizika felé. 1883-ban Göttingenben lett az elméleti fizika professzora. A kristályok rugalmasságtani, elektromos és mágneses tulajdonságainak vizsgálata során ő vezette be a tenzor fogalmát a matematikai fizikában. Az általa optikai kutatásai során bevezetett transzformációs egyenletek a későbbi Lorentz-transzformáció előfutárai voltak. Nevéhez fűződik a magneto-optikai Voigt-hatás, és a tenzorokra használt Voigt-szabály.

Ír születésű angol matematikus, csillagász
Jelentős eredményeit az égitestek kialakulásának, a csillagok fizikai sajátságainak és a relativitáselméletnek a terén érte el. Tanulmányait a cambridge-i Trinity College-ban végezte, itt kezdett foglalkozni csillagászattal. 1929-től az edinburghi, a londoni, a belfasti, majd 1944-től ismét a londoni, egyetemek matematikai tanszékein tanított. 1944-től a Greenwich-i Királyi Obszervatórium felügyelőbizottságának tagja. 1966-ban kinevezték a Sussex-i egyetem akkor alapított csillagászati központja professzorának. Már fiatalon elméletileg kimutatta, hogy a Napot alkotó elemek összetétele 75% hidrogén, 24% hélium, és 1% nehezebb elem. A következőkben a csillagoknak mint gázgömböknek fejlődését vizsgálta. Behatóan foglalkozott az általános relativitás elméletének egyes kérdéseivel, pl. az ún. ikerparadoxonnal. F. Hoyle, H. Bondi, T. Gold és G. Gamow társaságában az Univerzum kialakulásával és fejlődésével foglalkozott, kidolgozta az ún. állandó állapotú univerzum elméletét. 1985-ben lovagi címet kapott. A Királyi Csillagászati Társaság tevékeny tagja, 1961-63 között elnöke. A Királyi Csillagászati Társaság aranyéremmel jutalmazta 1976-ban. (Bartha Lajos)

Építészmérnök, festő, szakíró
Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte 1917-21-ig. 1921-ben mint végzett diplomás építészmérnök Keszthelyen a Gazdasági Akadémián tanult. Egy év múlva Szombathelyre ment, ahol városi főmérnök, majd tanácsnok volt 25 éven át. Ez idő alatt több középületet, emlékművet tervezett. Olaszországi tanulmányútja után 1932-ben indult első népi építészeti gyűjtőútjára. 1936-ban a szegedi egyetemen magántanári képesítést kapott. A 2. világháború után Budapestre költözött, a fővárosban is városépítészeti munkában vett részt. 1949-től az Ipari Épülettervező Vállalatnál, majd a Lakóépülettervező Vállalatnál dolgozott, végül 1966-ig az Építésügyi Minisztériumban a népi műemlékek ügyével foglalkozott. Jelentős része volt a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum létrehozásában. Mint festőnek művészetét a Balaton inspirálta.

Matematikus, egyetemi tanár
A szegedi egyetemen szerzett 1942-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet, majd 1947-ben a debreceni egyetemen doktorált. 1942-ben Rozsnyón polgári iskolában tanított, 1942-48 között a debreceni református gimnázium tanára volt. 1949-51-ben az egri pedagógiai főiskola matematikai tanszékének vezetője. 1945-től kezdve már a debreceni egyetemen is tanított, 1951-60 között a debreceni egyetem geometriai tanszékén docens, 1960-85-ig egyetemi tanár, 1958-73-ban a geometria tanszék vezetője. Két ízben volt az egyetem rektorhelyettese, 1966-73-ban rektora. Az MTA levelező tagja lett 1967-ben, rendes tagja 1982-ben. A kijevi egyetem és a debreceni egyetem tiszteletbeli doktorává választotta. Több tankönyvet is írt. Legfontosabb eredményeit a modern differenciálgeometria területén érte el.

Közgazdász, egyetemi tanár
Kereskedelmi főiskolán szerzett diplomát. 1964-től tanított, először a Műszaki Egyetemen lineáris programozást, utána a Közgazdasági Egyetemen, ahol az elektronikus számítógépek alkalmazását, gazdasági rendszerek digitális szimulációját, és ökonometriát oktatta. 1965-80 között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Információfeldolgozási Laboratóriumának (INFELOR) igazgatója volt. 1965-ben Oxfordban, 1968-1969-ben és 1971-ben az USA-ban egyetemek előadója volt. 1975-80, majd 1985-87 között ismét a Bécs melletti Laxenburgban (Ausztria) a Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézetben volt a mezőgazdasági program vezetője. Onnan visszatérve megint a Közgazdasági Egyetemen tanított. Az első szabad választásokat követően 1990 májusában megalakult Antall-kormányban pártonkívüliként lett pénzügyminiszter, s ezt a tisztséget az év decemberéig látta el. 1993-1999 között ismét a Budapesti Közgazdasági Egyetem tanára volt.

Magyar-amerikai villamosmérnök, fizikus
A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, 1952-ben a KFKI-ban kezdett el dolgozni az Atomfizikai Osztályon. 1956 után elhagyta Magyarországot, a doktori fokozatot az izraeli Technion-ban szerezte meg Nathan Rosen vezetése mellett. Később az Université de Paris professzora, ezután a Boston College Fizika Tanszékének munkatársa, majd professzora lett. A részecskék közötti erős elektromos kölcsönhatással jellemezhető "erősen csatolt" plazmák kutatásának és az ezen rendszerekkel foglalkozó konferencia-sorozat ("Strongly Coupled Coulomb Systems") egyik elindítója, a kutatási területnek a kezdetektől meghatározó személyisége. Kutatásait az erősen kölcsönható (klasszikus és kvantumos) sokrészecske-rendszerek válaszfüggvényeinek és kollektív gerjesztéseinek megismerése motiválta, a nem-perturbatív tartományban. Ken Goldennel együtt kifejlesztették a Kvázilokalizált Töltés Közelítés elméleti módszert ("Quasilocalized Charge Approximation"), mely lehetőséget ad a sokrészecske-rendszerekben a kollektív módusok diszperziós relációinak meghatározására a rendszerek statikus jellemzőinek ismeretében. Úttörő munkát végzett a sokrészecske-rendszerek kvadratikus válaszfüggvényeinek kutatása, a nemlineáris fluktuáció-disszipáció elmélet, a plazmabeli szennyező ionok elektromos árnyékolásának mechanizmusa, az instabilitások fizikája, valamint a spektrumvonalak kiszélesedése területén. (Donkó Zoltán)

Francia-angol mérnök
1793-ban belépett a francia haditengerészetbe, majd hat év szolgálat után, a forradalom tetőpontján visszatért Párizsba. Királypártisága miatt néhány hónap múlva el kellett hagynia Franciaországot. Az Egyesült Államokba emigrált, ahol építészként és építőmérnökként dolgozott, majd New York főépítésze lett. Számos épületet, köztük fegyverraktárt és egy ágyúgyárat tervezett. Kidolgozott egy automatizált eljárást a vitorlás hajókon használt csigasorok készítésére, amelyet 1799-ben bemutatott a brit kormánynak. A berendezést, amely a tömegtermelést megalapozó automatizált gépsoroknak az egyik első darabja volt, a portsmouth-i haditengerészeti kikötőben készítette el. Készített gépet csizmák tömegtermelésére a hadsereg számára, fűrész-, kötő-, hajó- és nyomdagépet. Ő tervezte az Ile de Bourbon-i (ma Réunion) két függőhidat és az első úszódokkot Liverpoolnál. 1818-ban szabadalmaztatta az első fúrópajzsot. 1821-ben vállalkozása tönkrement, és az adósok börtönébe zárták. Barátainak kezdeményezésére a kormány kifizette tartozásait és így hamarosan szabadult. 1825-től kezdve 18 év alatt megépítette legvakmerőbb tervét, a Temze alatt futó alagutat. Ez volt az első alagút, amely víz alatt húzódik. Az építkezésben közreműködött fia, Isambard Kingdom Brunel is. Marc Isambard Brunelt 1841-ben lovaggá ütötte Viktória királynő.

Német matematikus, matematikatörténész
A berlini egyetemen matematikát és fizikát tanult. Tanárai között voltak Kronecker, Kummer és Weierstrass, utóbbi volt rá a legnagyobb hatással. 1884-ben végezte el az egyetemet, majd 1886-ban matematika-fizika tanári képesítést is szerzett. A doktori fokozatot 1891-ben érte el. 1895-ben a königsbergi egyetemre hívták, Minkowski utódjául és javaslatára. 1897-től kezdve nyolc éven át a kieli egyetem professzora volt. Ezt követően Hannoverben, majd a karlsruhei egyetemen tanított. 1912-től a heidelbergi egyetem második matematika tanszékének megszervezésével bízták meg. Eredményeit elsősorban az analízis, mechanika és differenciálgeometria területén érte el. A matematika története területén az egyik legfontosabb Euler összes műveinek kiadása volt. Az első Bolyai-monográfia szerzője. 1900-tól az MTA tagja.

Matematikus, főreáliskolai igazgató
Budapesten mint tanárjelölt a tudományegyetemen és a műegyetemen a matematikát és a természettudományokat hallgatott. 1876-ban az alsó-lendvai polgári iskolához tanítónak, 1877-ben pedig a máramarosszigeti felsőbb leányiskolához rendes tanárnak nevezték ki. 1885-ben a besztercebányai állami felsőbb leányiskola igazgatója lett, 1891-től a kassai állami főreáliskola igazgatója. Időközben megszerezte a középiskolai tanári oklevelet a mennyiségtanból és természettanból. A doktori disszertációja mai szemmel nézve is az első olyan tézis, amelyet számontart a nemzetközi matematikai szakirodalom. Szabó Péter Gábor, szegedi matematikatörténész szerint Gerevich Emil volt az első magyar matematikus, aki a felfelé menő lánctörtekkel behatóbban foglalkozott: "A felfelé menő lánctörtek analízise" című munkájában, amely 1889-ben Besztercebányán jelent meg.

Mérnök
1897-től a budapesti műegyetemen tanult, ahol 1901-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1919-től a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárában a mozdonyépítési műhelyszolgálati ügyosztály főnöke, 1922-től a mezőgazdasági géposztály vezetője, 1928-tól gyárfőnökhelyettes. Fő kutatási területe: különböző energiafajtákkal működő erőgépek tervezése és szerkesztése. 1920-ban szabadalmaztatta függőleges tengelyű szélturbináját és fáradt gőzzel működő kondenzátoros lokomotívját, 1923-ban összenyomott levegővel működő munkaátviteli berendezését. Többfajta, évtizedekig használt gőzmozdonyt tervezett.

Matematikus, egyetemi tanár
1920-ban hagyta el véglegesen az országot. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Göttingenben végezte. Doktorátusának megszerzése után (Budapest, 1911) több évet töltött nyugat-európai egyetemeken. 1914-ben a frankfurti, 1917-ben a budapesti egyetem magántanára lett. 1920 és 1933 között a frankfurti egyetem professzora volt. Közben, 1930-ban a Mathematikai és Physikai Társulat Kőnig Gyula-díjjal tüntette ki. 1933-ban Szász Ottó elvesztette állását, és az USA-ba emigrált, ahol rövidesen az Ohio állambeli Cincinnati város egyetemének professzora lett. Kutatási területei: determinánsok, lánctörtek, hatvány- és Dirichlet-sorok, trigonometrikus polinomok, szummabilitási módszerek, ultraszférikus polinomok és Bessel-függvények.

Orvos, ideg- és elmegyógyász, orvostörténész
Schwartzer Ferenc és Babarczy-Schwartzer Ottó egyenes leszármazottja. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1925-1930-ban a Schaffer Károly vezette elme- és idegkórtani klinikán tanársegéd. Skizofréniával és szemidegsorvadással foglalkozott. 1930-tól az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI) osztályvezető főorvosa, 1940-1942-ben a Siesta Szanatórium főorvosa, 1942-1969-ben a Fővárosi Ideggondozó Intézet főorvosa, 1945-1946-ban újjászervezte a fővárosi ideggondozás hálózatát. 1953-1969-ben a II. kerületi Ideggondozó igazgatója. Irodalmi munkáiban elsősorban az elmegyógyászat magyar nagyságait, történetét dolgozta fel. Jelentős Deák Ferenc lelki alkatáról írott munkája.

Finn matematikus, csillagász
1768-ban meghívták Oroszországba, a szentpétervári akadémián Euler mellett matematikusként működött. Eredményeket ért el a differenciálegyenletek, az elliptikus integrálok és a trigonometria terén. Csillagászként fontos megfigyeléseket végzett a Vénusz bolygó napkorong előtti átvonulásának mérésével és a Nap-Föld távolság meghatározása terén. (E téren vitába került Hell Miksával.) Elsők között számította ki az 1781-ben felfedezett Uránusz bolygó pályáját. A róla elnevezett 1770. II. üstökös tette nevét ismertté. Az üstököst ugyan Messier fedezte fel, de Lexell számította ki pályáját és ismerte fel periodikusságát, valamint a pályájának Jupiter által történt megváltoztatását. Az üstökösnek 5 1/2 év volt a keringési ideje, de 1776-ban nem tért vissza, azért, mert a Jupiter rendszerén ment keresztül és pályája ismét megváltozott. Lexellt 1773-ban a Royal Swedish Academy of Sciences tagjává választotta. Nevét egy holdkráter is őrzi. (Bartha Lajos)

Jezsuita csillagász
1882-től a Kalocsai Haynald Obszervatóriumban Carl Braun asszisztense, 1884-85-ben igazgató. Az 1880-as években a boszniai Travnikban élt, ott tanár, majd Rómában csillagászatot tanult. Dolgozott a vatikáni csillagvizsgálóban. Kalocsán tökéletesítette a napfoltok megfigyelését és rendszeresítette a protuberenciák észlelését, egyéb vizsgálatokat is végzett. Az intézethez csatolta a gimnázium meteorológiai állomását. Megkezdte a Haynald Obszervatórium Közleményeinek kiadását, amelyben közölte a napfolt megfigyeléseket, a protuberancia észleléseket és a meteorológiai adatokat.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A budapesti műegyetemet végezte, hol 1917-ben nyerte oklevelét, majd 1929-ben mérnökdoktori fokozatát. 1924-ben alapította a Vatea Rt.-t, mely az általa kidolgozott eljárással telepes rádió-vevőcsöveket gyártott. 1930-tól a Magyar Philips Vállalat műszaki igazgatója. 1938-ban rövid ideig a Philips hollandiai anyavállalatoknál működött, majd visszatért Budapestre, hol vákuumtechnikai gyárat alapított. 1946-ban Svédországba, majd 1947-ben az USA-ba költözött, hol a George Washington egyetem tanára, utóbb a Franklin Institut Bartol Laboratory tanácsadó fizikusa volt. A rádiócsőtechnikában több irányban végzett kutatómunkát, többek között a katód anyagának kidolgozásában. Több jelentős szabadalma volt, egyebek között kolloid grafitot állított elő.

Csillagász
A gimnáziumban Hermann Oberth tanítványa volt. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult csillagászatot, a háború után 1947-ben Debrecenben doktorált. 1940-től a svábhegyi Csillagászati Intézetben, majd a debreceni Napfizikai Obszervatóriumban dolgozott. Rövid periódusú változócsillagok vizsgálatával foglalkozott, számos értekezést tett közzé magyar és német nyelven. Egész élete során nagy súlyt helyezett a tudományos ismeretterjesztésre. A háború után részt vett a Természettudományi Társulat és a Csillagászati Szakosztály újjászervezésében, 1956-ban a rövid életű Csillagok Világa c. folyóiratot szerkesztette, valamint a Csillagászati Évkönyv sok táblázatát is ő készítette. Az (523954) Guman kisbolygó őrzi nevét. (Piriti János)

Matematikus, egyetemi oktató
Szülőföldjén, az Árpád korban alapított, a Szovjetúnióhoz csatolt Salánk falu hétosztályos elemi iskoláját kitűnő eredménnyel elvégezvén már tizenhárom évesen a Munkácsi Tanítóképzőbe felvételizhetett. Tanítóként végezve az Ungvári Nemzeti Egyetem Fizika-Matematika karának matematika szakos hallgatója lett. Az egyetem után kandidátusi aspiráns előbb Ungváron, majd Lembergben; 1965-ben megvédte disszertációját. Visszatérve Ungvárra az egyetemen a matematikai analízis oktatója, 1996 után már docensként. 1997 és 2000 között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára. Már nyugdíjasként települt Kisvárdára; Magyarország PhD fokozatként ismerte el a kandidátusi címét. Munkássága során ötvennél több tudományos munkát publikált. Matematikai versenyekre gyakran adott érdekes feladatokat. A Kisvárdai Béres József Tudományos Ismeretterjesztő Társulat 2014-ben Aranykoszorús Jelvénnyel ismerte el életművének első háromnegyed évszázadát. (Hujter Mihály)

Porosz matematikus
Berlinben végezte az egyetemet, ott is doktorált. 1826-tól nyugdíjazásáig a königsbergi egyetem tanára volt. Nemcsak eredményes kutató, hanem kiváló előadó is volt. Dirichlet mellett főként az ő munkásságának köszönhető, hogy a matematikai kutatások centruma áttevődött Franciaországból Az elliptikus függvények elméletének egyik megalapozója, a determinánsok eredményes kutatója. Németországba. Dirichlet-hez nemcsak barátság, hanem rokoni kötelék is fűzte: apósa volt. Nevét őrzi többek között a függvénytanban alapvető fontosságú Jacobi-féle determináns, a holdon a Jacobi kráter.

Francia távcső-optika készítő
A párizsi Nemzeti Obszervatórium munkatársa. A csillagászati fényképezés egyik úttörője. 1865-től testvérével Paul Henryvel a párizsi csillagvizsgáló munkatársa, ahol előbb meteorológiai észleléseket végeztek, 1876-tól a csillagok vizuális felmérésében vettek részt. A mérések nehézségei vezették őket arra a gondolatra, hogy a csillag-térképezéshez fényképező kamerát alkalmazzanak. Az általuk kidolgozott, és saját műhelyükben elkészített 33 cm-es csillagfényképező objektív olyan kitűnő leképezést adott, hogy az ég 1887-ben megkezdett fotografikus feltérképezésében (Carte du ciel) ezt a műszert alkalmazták világszerte. (Néhány ma is használatban van!) Műhelyükben készült pl. a Toulouse-i Obszervatórium 80cm-es, a meudoni asztrofizikai Intézet 60 cm-es, és a párizsi csillagvizsgáló speciális 60 cm-es, ma is nagy méretűnek számító lencséje. Megkezdte az "Asztrofotografikus csillagkatalógus" (máig sem lezárt) összeállítását. 1882-ben a Pic du Midiről észlelte a Vénusz átvonulását a Nap előtt. Mindig testvérével együtt dolgozott, tevékenységük elválaszthatatlan. Számos aszteroidát fedeztek fel. (Bartha Lajos)

Amerikai orvos,genetikus, virológus, Nobel-díjas
Biológusként végzett 1955-ben a Swarthmore College-ben. Ezután a California Institute of Technology-n (Caltech) folytatta tanulmányait, először a kísérletes embriológia, majd Dulbecco laboratóriumában az állati virológia területén. Doktori értekezését a csirkében rosszindulatú daganatot okozó Rous-szarkómavírusról (RSV) írta. 1960-tól haláláig a wisconsini egyetemen dolgozott, 1969-től az onkológia professzoraként. Az RSV-vel végzett kísérletei alapozták meg az általa 1964-ben megfogalmazott DNS-provírus-hipotézist. Ennek helyessége néhány évvel később igazolódott, amikor Temin és tőle függetlenül David Baltimore felfedezte a reverz transzkriptáznak nevezett enzimet. Az általa felállított protovírus-hipotézis szerint a daganatkeltő RNS-vírusok, más néven retrovírusok az egészséges sejtek kromoszómáiban is megtalálhatók, fennmaradásukat a ciklusos DNS-RNS-DNS információátadás lehetősége biztosítja. 1975-ben megosztott orvosi-élettani Nobel-díjat kapott Renato Dulbecco és David Baltimore társaságában a tumorvírusok és a sejtek genetikai anyaga közötti cserehatás területén tett felfedezéseiért.

Mérnök
A Mérnöki Intézetben végezte tanulmányait 1833-ban. 1833-39 között az országos építészeti főigazgatóságnál működött. 1833-1844-ig részt vett a Tisza és Maros térképezési és vízműtani munkálataiban. 1850-ben a helytartósági osztály építészeti igazgatóságához került, ahol középítési munkákkal bízták meg. Legjelentősebb munkája a budapesti rakpartok terve és megépítése. 1861-ben kidolgozta a főváros építési ügyrendjét és szabályait, a budai vár és a város rendezésének és szépítésének tervét. Munkássága hozzájárult Budapest nagyvárosi jellegének kialakításához.

Német matematikus
A drezdai Műszaki Főiskolán kémiát hallgatott, majd Oscar Schlömilch befolyására kezdett matematikával, és annak fizikai alkalmazásával foglalkozni. 1859-ben a Lipcsei Egyetemen A.F. Möbius tanítványa volt. 1861-ben Göttingenben folytatta tanulmányait, itt Riemann előadásai nagy hatással voltak rá. 1866-ban Berlinben töltött egy félévet, ahol többek között K.Weierstrass előadásait is hallgatta. 1862-ben Lipcsében elnyerte a doktori fokozatot. 1863-tól a Halle-i egyetem magántanára, 1866-ban rendkívüli tanára lett. 1866-ban Velencébe ment, remélve, hogy megromlott egészségi állapota javulni fog, azonban itt novemberben elhunyt. Rövid pályafutása során is jelentős eredményeket ért el. Már egyetemi hallgatóként is jelentek meg publikációi. Eleinte az elektromosság és mágnesség matematikai elméletével foglalkozott. Legjelentősebb eredménye Riemann egy tételének élesítése, melyet ma Riemann-Roch-tételnek nevezünk.

Amerikai fizikokémikus, Nobel-díjas
1941-ben végzett a kentuckyi egyetemen, majd a háború után 1946-ban doktorált a CalTech-en. A minnesotai egyetemen dolgozott, ahol 1952-től a fizikai kémiai tanszék vezetője lett, majd 1959-től a Harvard professzora volt. Molekulaszerkezeti kérdések foglalkoztatták, a boránvegyületeket vizsgálta, mivel ezek viszonylag kis méretűek és jól tanulmányozhatók. Többféle vizsgálati módszert is alkalmazott, röntgendiffrakciót, később a magmágneses rezonancia jelenségén alapuló módszert. Munkája során számos molekula szerkezetét határozta meg, leírásukra több elméletet is kidolgozott. Később jelentős eredményeket ért el a proteinek szerkezetének felderítésében is. 1976-ban kémiai Nobel-díjjal tüntették ki "a boránok szerkezetének vizsgálatáért és kémiai kötésük természetének magyarázatáért". (Piriti János)

Építész
Hild János építész fia. A bécsi Művészeti Akadémián tanult, majd apja mellett szerzett gyakorlatot. Apja halála után Itáliai tanulmányutat tett, majd építőmester lett. Legjelentősebb művei az 1838-as nagy pesti árvíz után épültek fel. 1854-től Pest város építészének nevezték ki. A klasszicista építészet egyik legjelentősebb hazai képviselője, Pest klasszicista arculatának egyik megteremtője volt. Számos egyházi épületet tervezett, legfontosabb művei az esztergomi bazilika és az egri székesegyház. A pesti Belvárosban ma is áll számos, általa tervezett műemlék lakóház, így a Nádor utcában, Október 6. utcában, Váci utcában. A Budakeszi úton több klasszicista villa, így a sajátmaga számára épített villa is őrzi emlékét. Az ő tervei szerint kezdték építeni a pesti Szent István bazilikát, amelyet azonban Hild halála után Ybl Miklós tervei alapján fejeztek be.

Mikológus, ornitológus
Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán kezdte, majd jogot végzett a budapesti, később a kolozsvári tudományegyetemen. Növény- és állattani ismereteit főleg autodidakta módon szerezte. 1909-től Csík vármegyében dolgozott a közigazgatásban, 1920-tól a Madártani Intézetben szakelőadó. 1924-től 1938-ig a Földművelésügyi Minisztérium kísérletügyi osztályán dolgozott, 1938-1946 között, a Növényélettani és -kórtani Állomás gombászati osztályvezetője. Ornitológiai kutatásaiban főleg a ragadozó madarak életével foglalkozott. Fő érdeklődési köre a mikológia volt. Rendszeres gombaismertető tanfolyamokat szervezett.

Mikrobiológus, állatorvos
Állatorvosi oklevelét 1939-ben, doktori címét 1940-ben szerezte meg Budapesten. 1939-1940-ben a Phylaxia Szérumtermelő Rt.-nél asszisztens. 1940-1944-ben a kolozsvári Állategészségügyi Intézet munkatársa, 1944-1950-ben az Országos Állategészségügyi Intézetben kutató. 1950-1967-ben az MTA Állatorvostudományi Kutatóintézetének lett tudományos munkatársa, 1957-től tudományos osztályvezetője. 1967-től haláláig az intézet igazgatója volt. Tudományos érdeklődése úgyszólván valamennyi fertőző állatbetegségre kiterjedt. Több, nálunk addig ismeretlen baromfibetegséget állapított meg elsőként. Ő írta le először a libainfluenza kórképét, amelyet Derzsy-betegségnek is neveznek.

Angol matematikus, filozófus
Szegény családban született, matematikai ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. Tizenhat éves korában anyagi okokból abba kellett hagynia tanulmányait, tanító lett, több iskolában tanított. Több matematikai folyóiratban is publikált, ezért, bár nem volt egyetemi végzettsége, 1849-ben kinevezték a corki Queen's College matematikaprofesszorának. Alapvető fontosságú eredménye volt, hogy felismerte: a logikai állítások és következtetések algebrai műveletekhez hasonlóan fogalmazhatók meg. Az általa megalkotott Boole-algebra igazi jelentőségét körülbelül hetven évvel Boole halála után Claude Shannon ismerte fel filozófiai tanulmányai során. Ő bebizonyította, hogy a Boole-algebra segítségével végezhető az elektromechanikus relék rendszerének a tervezése. A Boole-algebra Shannon közreműködésével az egész modern számítástechnikának, a digitális korszaknak elméleti alapjává vált.

Orosz matematikus, mechanikus
A moszkvai egyetem hallgatójaként ezüstérmet nyert az Egyenletek gyökeinek kiszámítása című dolgozatával. Mielőtt befejezte volna egyetemi tanulmányait 1841-ben megvédte A valószínűségszámítás elemi analízisének kísérlete című magiszteri disszertációját. A következő évben Szentpétervárra költözött és az ottani egyetemen kezdett dolgozni. 1849-ben itt védte meg A kongruenciák elmélete című doktori disszertációját. 1850-ben az egyetem professzora lett. Tanítványaiból alakult meg az orosz matematikai iskola (Ljapunov, Markov, Vinogradov). 1859-ben a Tudományos Akadémia rendes taggá választotta. Részt vett L. Euler műveinek összegyűjtésében és sajtó alá rendezésében. Több mint 80 műből álló tudományos hagyatéka nagy befolyással volt a matematika fejlődésére, különösen a szentpétervári matematikai iskola kialakulására. Elsősorban a prímszámok elméletével kapcsolatos munkásságáról ismert, de jelentősek a számelméleti, valószínűségszámítási, valamint függvénytani (függvényapproximációkra vonatkozó) eredményei is. A számelméletben a Csebisev-tétel, a valószínűségszámításban az igen fontos Csebisev egyenlőtlenség őrzi a nevét.

Amerikai matematikus
Tanulmányait a San Diego State University-n kezdte el és a Berkeley egyetemen fejezte be. 1941-ben férjhez ment tanárához, Raphael Robinsonhoz. Mivel nem taníthatott ugyanabban az intézetben mint férje, a matematikai statisztikai laboratóriumban kapott oktatói állást. A Ph.D. fokozatot 1948-ban szerezte meg Alfred Tarski vezetése alatt. 1975-ben kapta meg a professzori címet a Berkeley egyetemen. Munkásságának legnagyobb részében David Hilbert a diofantoszi egyenletek megoldhatóságára vonatkozó 10. problémájával foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el annak megmutatásában, hogy nem található a problémában megfogalmazott kritériumnak megfelelő algoritmus. Nevéhez fűződik a Robinson-hipotézis. Az Amerikai Matematikai Társaság első női elnöke lett 1982-ben.

Skót matematikus
Matematikai és fizikai tanulmányait a Glasgow-i és a Cambridge-i egyetemen végezte. A 2. világháború alatt hadi célú kutatások során került kapcsoltba Nevill Mott-tal. A háború után továbbra is együtt dolgoztak a bristoli egyetemen a magfizika területén. 1951-től a North Staffordshire-i egyetem professzora, majd 1956-tól a Glasgow-i egyetem professzora volt 1985-ben történt nyugdíjbavonulásáig. A matematika alkalmazásainak számos területével foglalkozott, speciális függvényekkel, függvénytranszformációkkal, potenciálelmélettel. Legfontosabb eredményeit a rugalmasságtan területén érte el, kidolgozta a rugalmas közegben lévő repedések környezetében kialakuló feszültségi, alakváltozási mező számítási módszerét. Számos egyetem választotta meg díszdoktorává.

Matematika- és fizikatanár, evangélikus teológus
Mint evangélikus teológust és gimnáziumi tanárt az ellenreformáció idején vallása miatt Magyarországról elüldözték. 1689-től a thorni (Lengyelország) gimnázium rektora, 1705-től a danzigi akadémiai gimnáziumi matematikaprofesszora. Főként csillagászati tanulmányokkal foglalkozott. Írt a Holdon 1680-ban látott jelenségről, a meteorjelenségről, napfogyatkozásokról.

Földrajzi utazó, író, fényképész
Részt vett a szabadságharcban. A fegyverletétel után Münchenbe menekült, majd Párizsba költözött. Emigrációs éveiben természettudományokkal foglalkozott, megtanulta a fényképezést, majd előzetes földrajzi és néprajzi tanulmányok után 1856-ban Amerikába utazott, hol Mexikót, Texast, Havannát és Közép-Amerika szigeteit járta be. 1859-ben hazatérve úti tapasztalatait illusztrált könyvben adta ki. Havannában, az Orinoco vidékén és Mexikóban tett utazása során készített fényképeit az OSZK könyvtára őrzi. 1861-től az MTA tagja.

Orvos, szülész-nőgyógyász, egyetemi tanár
Orvosi tanulmányait a budapesti és bécsi egyetemen végezte. 1874-től gyakornok a budapesti szülészeti klinikán. 1876-1878-ban tanársegéd Freiburgban Hegar professzor mellett. 1879-ben a budapesti szülészeti klinikán magántanára. 1881-1918-ban ny. r. tanár a budapesti II. sz. szülészeti-nőgyógyászati klinikán. Jelentős érdemei vannak a korszerű szülészeti és nőgyógyászati műtétek, a császármetszés, transvaginalis méhrákműtét, a sugaras méhrákkezelés meghonosítása terén. Elsőnek végezte a sérült uréter varrását. Elsőnek végzett Magyarországon epehólyagműtétet. Kiterjedt iskolát alapított, évtizedekig a vezető szülészek tanítványai voltak. Megreformálta a szülésznőképzést, kidolgozta a szülészeti rendtartást.

Francia műszerkészítő, távcsőtervező
18 éves korától az ismert műszerépítő Secrétan műhelyében dolgozott, 1876-ban önálló céget alapított, majd társult az Eichens-műhellyel. A modern franciaországi csillagvizsgálók műszereinek jelentős része műhelyéből került ki, emellett nyolc ország intézeteinek nagyobb távcsövei is innen kerültek ki (pl. Ausztria, Görögország, Argentina, Brazília nagy távcsövei). A Maurice Loewy (Lőwy Mór) által tervezett speciális ún. "könyök-távcsövek" (coudé-távcső), valamint az ég fotografikus térképezéséhez tervezett, 33 cm-es szabvány foto-távcsövek készítője. Az 1900. évi párizsi Világkiállításra egy minden addiginál nagyobb refraktort épített 132 cm-es lencse-átmérővel, ez azonban nem működött, a sikertelenség miatt a Gautier-céget tönkrement. Nevét az 5444.sz. kisbolygó őrzi. (Bartha Lajos)

Angol-amerikai csillagász
1919-ben ösztöndíjat nyert a Cambridge-i egyetemre, ahol botanikát, fizikát és kémiát tanult. Eddington irányította figyelmét a csillagászat felé. Mivel ebben az időben Cambridge-ben nők nem szerezhettek Ph.D. fokozatot, Amerikában, a Harvard obszervatóriumban pályázott meg egy ösztöndíjat. Munkáját mindvégig a Harvard obszervatóriumában végezte. Az első nő volt, aki a Harvard egyetemen csillagászatból doktori fokozatot szerzett. Disszertációjában kimutatta, hogy az elemek közül a csillagokban a hidrogén fordul elő a legnagyobb mennyiségben. 1934-ben összeházasodott Szergej Gaposkinnal, aki ugyancsak a Harvard obszervatóriumban dolgozott. Ettől kezdve közösen publikáltak.

Gépészmérnök, feltaláló
Az alatt a három évtized alatt, amíg ő volt a Ganz vezérigazgatója, az alig 400 munkást foglalkoztató gyárat 6000 fős vállalatkomplexummá fejlesztette. Igazából Mechwart szakmai, vezetői és üzletpolitikai tevékenysége nyomán vált a Ganz és Tsa Rt. világhírűvé. Ez a megállapítás cseppet se csökkenti Zipernovszky, Déri, Bláthy, Kandó érdemeit. Nélkülük a Ganz biztosan nem lett volna olyan sikeres. De valakinek fel kellett fedeznie és oda kellett hoznia őket, bizalmat, munkát, gyors előmenetelt biztosítva számukra a gyárban. Mechwart András leghíresebb műszaki találmánya a kéregöntésű hengerszék, amellyel a hazai malomipart virágoztatta fel. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyész, főiskolai tanár
Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Akadémián fémkohászati szakon végzett 1894-ben. 1895-ben a körmöcbányai pénzverdében segédmérnök lett, majd a selmecbányai akadémia bányavegytani tanszékén adjunktus. 1909-ben c. rk., 1912-ben rk., 1914-ben ny. r. tanár lett. A főiskolát áttelepülésekor Selmecbányáról Sopronba követte. 1925-1926-ban a kohómérnöki osztály dékánja volt. Fő kutatási területe a szervetlen és elektrokémia volt. Bombatámadás áldozata lett.

Bencés mennyiségtan- és természettantanár
Szülővárosának bencés gimnáziumában érettségizett, majd ide is tért vissza tanítani 1910-ben. Közben a pannonhalmi Szent Benedek rend felszentelt tagja lett, Budapesten megszerezte gimnáziumi tanári oklevelét, és 1905-ben matematikából doktorált. "A Descartes-féle koordináta transzformáció csoportok differenciál invariánsai" - volt doktori dolgozatának címe. Az 1920-as években a hazai vízi cserkészet egyik kezdeményezőjeként szervezte újjá az esztergomi cserkészéletet. 1924-ben a pannonhalmi főapát megbízta az esztergomi bencés gimnázium igazgatásával és bencés házfőnökké nevezte ki. Az ezekkel járó teendők ellátása mellett középiskolai matematikai és fizikai tankönyveket írt, ill. dolgozott át: Borosay Dávid és Gidró Bonifác tankönyveit aktualizálta. A cserkészek körében népszerű Zászlónk c. ifjúsági lapban jelentek meg tudománynépszerűsítő írásai. 1931-ben a budapesti bencés gimnázium igazgatójává nevezték ki, amelyet négy évvel később bekövetkezett tragikus haláláig vezetett. Esztergomban 1944 óta a gimnázium mellett elvezető út, Pannonhalmán 1978 óta a legjobb diákok számára alapított díj őrzi nevét. (Dr. Radnai Gyula)

fizikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Mint ötödéves egyetemi hallgató Eötvös Loránd meghívására részt vett a balatoni és erdélyi geofizikai kutatásokban. Az 1. világháborúban katonai szolgálatot teljesített, megsebesült s tanulmányait csak hosszabb megszakítás után folytatta. 1918-ban doktorált, 1923-tól a budapesti egyetem magántanára, 1924-től a szegedi egyetem kísérleti fizikai tanszékén tanár, 1928-ban a szegedi új Kísérleti Fizikai Kutató Intézet megszervezésével bízták meg, s e célból állami kiküldetésben a német egyetemek fizikai intézeteit tanulmányozta. 1942-1943-ban az egyetem rektora volt. Klasszikus optikai kutatásai mellett a 20-as évek közepétől érdeklődése a kolloidfoszforok felé fordult, főleg a zselatinfoszforok lumineszcenciáját vizsgálta. 1925-ben a baltimore-i és a chicagoi egyetemen folytatta ilyen irányú kutatását, melyekkel e szakterület legkiválóbbjai közé emelkedett. 1928-tól az MTA tagja.

Orvos, kémikus, iró, egyetemi tanár.
1942-1946 a Műegyetemet végezte el, 1946-1952 a Pécsi Tudomány Egyetem orvosi fakultásának hallgatója volt. Ugyanezen idő alatt az Egyetem Kémiai Intézetében volt egyetemi tanársegéd/oktató. 1952-töl 1968-ig az Egyetem Patológiai Intézetének volt munkatársa. 1968-1992 a Klinikai Központi Labor mai nevén Laboratoriumi Medicina Intézet igazgatója. Tudományosan a nukleinsavak kettőstörésének polarizációs optikai analysisét végezte el. Kellermayerral együtt írta le 1975-ben a cytoskeletont. 1982-ben az MTA levelező-, 1990-ben az MTA rendes tagja lett. 2015-ben az MTA arany érmét kapta meg. Kitüntetései: Pro Universitate érem, Széchenyi- és Genersich díj, Pécs város diszpolgára. Mint nyugdíjasnak írásai jelentek meg Jendrassik Lóránd-, Pándy Kálmán-, Somogyi Mihály- és Szász Gáborról. (Dr. Josef Makovitzky)

Német matematikus
Tanulmányait németországi egyetemeken végezte. 1905-ben doktorált Göttingenben Hilbert irányítása mellett. Több egyetemen oktatott, majd 1917-ben a berlini egyetem professzora lett 1952-ig. Jelentős szerepet játszott az egyetem alkalmazott matematikai intézetének 1925-ben történt megalapításában. Számos funkciót töltött be az egyetemen. Fő területe volt az integrálegyenletek és a Hilbert-terek elmélete. Nevéhez fűződik a Gram-Schmidt-féle ortogonalizációs eljárás. A topológia területén fontos eredménye a Jordan-féle görbetételre általa adott bizonyítás.

Olasz származású szovjet mérnök, repülőgép-tervező
Fiumében született olasz származású nemesi családba. K. u. k. tartalékos tisztként 1916-ban az orosz frontra vezényelték, ahol júniusban fogságba esett. A háború után 1921-től 1922-ig Milánóban a repülőiskolán tanult. Itt tagja lett az Olasz Kommunista Pártnak. A fasiszta hatalomátvétel után 1923-ban a Szovjetunióba ment és repülőmérnökként dolgozott. 1928-ban kinevezték a szovjet kísérleti hidroplán-program vezetőjének. Őt sem kerülte el sztálini terror, 1938-1946 között bebörtönözték. Fogvatartottként dolgozott az NKVD felügyelete alatt működő CKB-29 tervezőirodában, majd később a Georgij Berijev vezette OKB-86-os tervezőirodában. 1952-ben Novoszibirszkbe került a Szibériai Repülési Kutatóintézethez (SzibNIA) és Sztálin halálát követő enyhülés eredményeként 1956-ban rehabilitálták. Több publikációja is megjelent a repülőgépgyártásban használatos szerkezeti anyagok és technológiák, az aerodinamika, valamint az elméleti fizika tárgykörében. (Pintér Endre)

Amerikai fizikus
Nem is fizikusi, hanem vegyészmérnöki diplomát szerzett 1940-ben, miközben még főszerkesztői állást is vállalt egy helyi lapnál. A háború kitörésekor először vegyészi feladatokat látott el a katonaságnál, majd egy sugárzási laborban dolgozott Európában, míg végül a légierőnél szolgált. Hazatérése után, 1949-ben szerzett Ph.D. fokozatot fizikából az Egyesült Államokban, és Los Alamosban kapott állást. Itt ismerkedett meg a vele csaknem egyidős Frederick Reines-szel, aki már kezdettől fogva részt vett a Manhattan-programban. Közösen kezdték kutatni a Pauli által elméletileg feltételezett neutrinók kísérleti kimutatási lehetőségeit. Próbálkozásaikat végre 1956 nyarán koronázta siker, amikor már rendelkezésükre állt a Dél-Kaliforniai Aikenben a hidrogénbombához tríciumot előállító nagyteljesítményű reaktor által kibocsátott jelentős neutrinó fluxus. A tudományos közvélemény azonban csak nehezen ismerte el elért eredményüket. 1972-ben mindketten részt vettek és sikeresen szerepeltek a Marx György által szervezett első balatonfüredi neutrinó konferencián. Sajnos Clyde Cowan két év múlva váratlanul elhunyt és már nem érhette meg 1995 decemberét, amikor Frederick Reines kettőjük nevében vehette át a neutrinók kísérleti kimutatásáért odaítélt Nobel-díjat. (Dr. Radnai Gyula)

Vegyészmérnök, kémiatörténész
A kémia története első hazai egyetemi doktora, a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára, a Magyar Kémikusok Egyesülete könyvtárosa, a Kis Akadémia vezetője. A Műegyetemen 1905-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát, ezt követően Ilosvay Lajos tanszékén dolgozott tanársegédként, a szerves festékek kémiáját tanulmányozta. 1909-ben doktorált. Ezt követően Badenben posztgraduális munkát folytatott a BASF gyárban. 1915-től a Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanára lett, ahol mintegy három évtizeden át kémiát, technológiát és áruismeretet tanított, megírta azok tankönyveit is. Az 1920-as években kezdett el foglalkozni kémiatörténettel, s ekkor kezdett szakkönyveket gyűjteni e témakörben, amelyek közül több mint 500 fennmaradt az utókor számára. Magánkönyvtára az 1950-es évek elején a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba került. A K. M. Természettudományi Társulat 1928-ban adta közre Magyar alkémisták című alapvető monográfiáját, amely 1986-ban bővített változatban ismét megjelent. Az 1930-as években az egykori magyarországi kémiai ipar különböző fejezeteit kezdte el kutatni, s írt tanulmányokat a salétromtermelés múltjáról, a sziksófőzésről, a timsófőzésről, a hamuzsírfőzésről, a kénsavgyártásról, az indigógyártásról és a mezőgazdasági iparokról. Foglalkozott Kitaibel Pál és Irinyi János életművével, az utóbbihoz kapcsolódóan 1935-ben önálló kötete is megjelent A gyufa története a XIX-ik század végéig címmel. 1940-ben a Mátyás király emlékkönyv számára tanulmányt írt Asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában címmel. Róla Szőkefalvi-Nagy Zoltán 1980-ban önálló kötetet adott ki, a Magyar Tudománytörténeti Intézet pedig 2003-ban jelentetett meg egy kötetnyit Szathmáry László kézirataiból. (Dr. Gazda István)

Matematika- és fizikatanár, tudománytörténész
1932-ig a neve: Woyciechowsky. Oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte 1912-ben. Budapesti gimnáziumokban tanított matematikát, fizikát és gyorsírást. A debreceni, majd a budapesti tudományegyetem magántanárrá habilitálta a (1938, ill. 1942), mindkét helyen a matematika történetét adta elő. Számos tanulmányt írt a hazai matematika történetéről. Különösen jelentősek levéltári gyűjtésen alapuló munkái, melyekben kevéssé ismert vagy elfeledett magyar matematikusok tevékenységét dolgozta fel. Főműve Sipos Pál életrajza. Feltárt magyarországi csillagászat történetére vonatkozó levéltári adatokat. Kézirati hagyatékát a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem könyvtára őrzi.

Matematikus, tudománytörténész
Az Erdélyi-érchegységben született egy soknemzetiségű kisvárosban, az Aranynégyszög egyik sarkában (Brád). Középiskoláit Marosvásárhelyen végezte, matematika-fizika szakos tanári diplomát Bukarestben szerzett, ott doktorált. Értekezésének címe: Vektormezők zárt differenciálható tereken. Ígéretes elméleti kutatások helyett visszatért Erdélybe; a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Pedagógiai Főiskolán tanított matematikát. A hetvenes évektől foglalkozott Bolyai-kutatással, és az egyik legjelentősebb kutatóvá vált ezen a területen. Sok kitüntetésben részesült, például Beke Manó-emlékdíj, Arany János-életműdíj, Magyar Érdemrend tisztikereszt. (Hujter Mihály)

Svájci orvos, anatómus, botanikus
A páduai egyetemen Aquapendentei Hieronymus Fabricius itáliai anatómus növendéke volt 1577-1578 között. Tudományos munkássága főként a baseli egyetemhez kötődik, ahol 1581-ben orvosdoktor lett, majd a görög nyelv, az anatómia, a botanika és az orvostudomány professzorává nevezték ki. Az elsők között írta le a vékony- és vastagbél határán levő ileocoecalis (Bauhin-) billentyűt. A 16. századi itáliai botanikus, Andrea Cesalpino botanikai osztályozásának alapelveit továbbfejlesztve Bauhin volt az első, aki világosan körülhatárolta a növényfajokat és nemzetségeket (fajcsoportokat). Hírneves munkája a Pinax theatri botanica (Növények képes bemutatása; 1623), amely a legsikeresebb korai kísérlet az összes ismert növényfaj elnevezésére és rendszerezésére. Kb. 6000 növényfajt sorol fel és ír le, bevezetve a nemzetség- és fajnév alkalmazásával történő elnevezés gyakorlatát (binominális nómenklatúra), ami később a neves botanikus John Ray és Linné munkásságával teljesedett ki.

Francia fizikus, matematikus
Az École politechnikum elvégzése után híd- és útépítészeti mérnök lett. 1804-ben a Lycée Bonaparte-on a matematika, majd az analízis tanára, 1816-1825-ig az École politechnikum tanára volt. 1843-ban a Bureau des longitudeson nyert állást. 1852-től szenátor is volt. Legnagyobb érdemei a mechanika terén vannak és működése a fizika ezen ágára nézve korszakalkotó. Neve szerepel a hetvenkét francia tudós között az Eiffel-tornyon.

Olasz elméleti fizikus
Édesapja Páduában, az egyetemen volt matematika professzor. Ő Rómában diplomázott, itt lett Enrico Fermi tanítványa, majd munkatársa. Sajnos Fermi római csoportja 1935-től kezdve fokozatosan feloszlott: Franco Rasetti Amerikába ment, Bruno Pontecorvo Frédéric Joliot-Curie munkatársául szegődött Párizsban, Ettore Majorana máig se tisztázott módon eltűnt egy hajóúton, Emilio Segrè Szicíliába került a palermoi fizika tanszékre, majd innen az Egyesült Államokba, s végül 1938-ban, Nobel-díja átvétele után Fermi is az Egyesült Államokba emigrált feleségével. Edoardo Amaldi Rómában élte meg és élte túl a világháborút, majd innen újította fel együttműködését az európai és amerikai fizikusokkal. Alapító tagja lett nemcsak az olasz magfizikai kutatóintézetnek, de a CERN-nek is. Az elméleti fizika számos területét művelte, egyetemi és középiskolai tankönyveket írt, tudománytörténettel foglalkozott. Két Solvay konferencián elnökölt: 1970-ben az atommag szimmetriáit kutató, s 1973-ban a gravitációs hullámokkal foglalkozó konferencián. Közmegbecsülésnek örvendett a gravitációt kutató fizikusok között, aminek egyik közvetett bizonyítéka, hogy több mint két évtizeddel a halála után róla nevezték el azt a mintegy húsz tonnás teherűrhajót, amelyet 2012-ben bocsátott fel az Európai Űrügynökség a Nemzetközi Űrállomásra. Nem kis megtiszteltetés ez: a 2013-ban fellőtt teherűrhajó már Albert Einstein nevét viselte.(Dr. Radnai Gyula)

Lengyel születésű amerikai matematikus
1918-ban családjával az Egyesült Államokba emigrált. Alabama állam egyetemén szerezte diplomáját 1930-ban, matematikai doktori dolgozatát Joseph Wedderburn irányításával a Princeton-i Egyetemen, 1934-ben védte meg. Egy-egy tanévben oktatott a Bryn Mawr College-ban és a Chicagói Egyetemen, majd 1937-től a Chapel Hill-i Egyetemen (North Carolina) kapott állást. A 2. világháború alatt pilótákat oktatott matematikára. 1943-ban a Johns Hopkins Egyetemen, végül 1947-től nyugdíjbavonulásáig a Yale Egyetemen dolgozott. Szakterülete az algebra volt, ezen belül a gyűrűelmélet és a nem-asszociatív algebrák. Számos kézikönyvet publikált. Tagja volt a Nemzeti Tudományos Akadémiának, valamint a Művészeti és Tudományos Akadémiának is. 1971-1973-ban elnöke volt az Amerikai Matematikai Társaságnak. 1972-1974 között alelnöke volt a Nemzetközi Matematikai Szövetségnek (International Mathematical Union). 1998-ban életművének elismeréseként az Amerikai Matematikai Társaság legmagasabb kitüntetését, a Leroy P. Steele díjat kapta meg.

Zoológus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben orvosdoktorrá avatták. 1868-ban a pesti egyetem élettani tanszékén tanársegéd, 1873-tól a kolozsvári egyetem, 1889-től a budapesti műegyetem állattani tanszékén, 1901-1914 a budapesti egyetem orvoskarának állattani és összehasonlító bonctani tanszékén tanár. 1894-96 között a műegyetem rektora. Főleg a véglényekkel foglalkozott és felfedezte az állatnövény szimbiózist. Sokat foglalkozott általános állattani kérdésekkel, különösen a mimikri jelentőségével. Az elsők között ismertette Magyarországon Darwin A fajok eredete c. munkáját, de később antidarwinista nézeteket képviselt.

Mennyiségtan- és természettantanár, pedagógiai író, tanítónőképző intézeti igazgató
Budapesten végezte a tanítónőképzőt és a polgári tanítónőképzőt mennyiségtan-természettudomány szakon. 1878-tól a kőszegi polgári iskolánál, 1880-tól a budapesti VI. ker. tanítónőképzővel összekapcsolt gyakorló felső leányiskolánál működött. 1890-től a budapesti II. ker. tanítónőképző igazgatója. Több pedagógiai egyesület tagja. Tankönyveket írt felsőbb leányiskolák, polgári leányiskolák és képzőintézetek használatára. Cikkei jelentek meg a Nemzeti Nőnevelés c. folyóiratban. Kiváló gyakorlati pedagógus volt.

Német matematikus, csillagász
Kopernikusz egyetlen személyes tanítványa, a napközpontú világkép terjesztője. Tanulmányait Wittenbergben fejezte be, ahol 1537-ben a matematika tanárává nevezték ki. 1538-ban Nürnbergbe ment a kozmográfus Johannes Schönerhez, majd több tudóst meglátogatva 1539 májusában Frauenburgban (ma: Frombork, Lengyelország) felkereste Nicolaus Kopernikuszt, és két évet töltött mellette. Kopernikusz tanainak terjesztése érdekében egy kisebb munkában foglalta össze a napközpontú rendszer leírását: Narratio prima (Első beszámoló) 1539. 1541-ben közreadta Kopernikusz nagy művének gömbháromszögtani fejezetét. Nagy része volt abban, hogy Kopernikusz nagy műve (De revolutionibus orbium coelestium = Az égitestek körforgásáról) Kopernikusz halála után nyomtatásban megjelent. A Kopernikusz-i rendszer ismertetése mellett jelentős geometriai és matematikai tanulmányokat, valamint térképészeti feladatokat végzett. 1551-52-ben Prágában orvostudományt tanult, 1554-től Krakkóban tanított, 1574-ben orvosként hívta meg egy magyar nemes Kassára, ahol váratlanul elhunyt. (Bartha Lajos)

Angol filozófus, matematikus
1608-ban fejezi be a tanulmányait, ami főleg a skolasztikus gondolkodók tanulmányozásából állt. 1636-ban egy Európában tett utazása során megismerkedett Firenzében Galilei-vel akinek hatására végleg elkötelezte magát a filozófiai pálya mellett. Hobbes a metafizikától mentes filozófiai rendszert akart kiépíteni a kor tudományos vívmányaira és a matematikára támaszkodva. 1651-ben jelent meg legismertebb műve a Leviatán. az elméleti tudományoknak két nagy ágát különböztette meg. Az egyik, amely a természetes testek tulajdonságaival, illetve azok következményeivel foglalkozik: a természetfilozófia. A másik a politikai testek tulajdonságaival, illetve azok következményeivel foglalkozik: ez a politika vagy civil filozófia.

Angol matematikus
Lamb 1872-ben a cambridge-i Trinity College tagja és tanársegéde, három évvel később Ausztráliában az Adelaide-i Egyetem matematikaprofesszora lett. Angliába 1885-ben tért vissza mint a Lancashire-i Victoria Egyetem matematikaprofesszora. Két fontos műve a Mathematical Theory of the Motion of Fluids (A folyadékok mozgásának matematikai elmélete; 1878) és a Hydrodynamics (Hidrodinamika; 1895). Az utóbbi sok éven át a hidrodinamika alapkönyvének számított. Sok kisebb tanulmányt írt, főként alkalmazott matematikai témákról; cikkeiben a hullámterjedéssel, az elektromos indukcióval, a földrengésekkel, az árapály és a hullámok elméletével foglalkozott. Lamb 1921 és 1927 között a Repülési Kutatási Bizottság számára végzett munkát, a repülőgép-felületek körüli légáramlást tanulmányozta. 1884-ben a londoni Royal Society tagja lett, 1931-ben lovaggá ütötték.

Német fizikus
1925-ban ő volt Hans Geigernek, aki akkor lett a Kiel-i egyetem professzora, az első doktorandusa. 1928-ban részben az ő javaslatai alapján fejlesztették tovább a Geiger által az ionizáló sugárzás detektálására korábban feltalált berendezést, amelyet róluk Geiger-Müller-csőnek, vagy Geiger-Müller-számlálónak neveznek, amely a radioaktivitás kimutatásának ma is alapvető eszköze. Müller a későbbiekben a tübingeni egyetem professzora volt. Ezután különböző német cégeknél az ipari kutatás-fejlesztésben dolgozott. 1951-től Ausztráliában a gazdasági minisztérium munkatársa volt. Itt egy céget is alapított Geiger-Müller számlálók gyártására. 1958-tól az Egyesült Államokban dolgozott különböző cégeknél.

Fizikus, műfordító, gimnáziumi igazgató
Eperjesen jogot hallgatott. Részt vett a szabadságharcban, 1850-56-ban Bécsben a politechnikumban és az egyetemen fizikát tanult. Hazatérése után először özvegy Leiningen Károlyné házánál nevelő, majd 1857-től a pesti evangélikus gimnázium tanára, ill. 1863-tól haláláig igazgatója. 1867-től a Kisfaludy Társaság tagja. A szakfolyóiratokban és önállóan több fizikai és filozófiai dolgozata, valamint fizikai tankönyve jelent meg. A szépirodalom terén is működött. Greguss Ágost öccse. 1864-től az MTA tagja.

Botanikus
A budapesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd magántanár lett az egyszikűek rendszertanából. 1896-1905-ig az Magyar Nemzeti Múzeum növénytárában, 1905-1919 között a Szőlészeti Kísérleti Állomáson, 1919-1923-ban pedig a Gombászati Kísérleti Állomás vezetőjeként dolgozott. Vegetációkutatással, növénytársulásokkal, növényanatómiával és -rendszertannal, később gyakorlati növényvédelmi kérdésekkel és mikológiával foglalkozott. Jelentős mezőgazdasági és tudománynépszerűsítő is volt. Elsőként mutatta ki 1899-ben, hogy az Alföld nem eredendően fátlan, sztyepp-klímájú terület, ezért propagálta annak fásítását.

Matematikus, tanár, pannonhalmi főapát
1914-ben a budapesti egyetemen bölcseleti doktorátust szerzett; 1909-1929 között a pannonhalmi tanárképző főiskolán matematikát adott elő, a budapesti tudományegyetem magántanára, majd rk. tanára, a Szent István Akadémia tagja és alelnöke. 1929-től Pannonhalmán főmonostori perjel. Mint matematikus differenciálegyenletekkel, differenciálgeometriával és a matematika történetével foglalkozott. Középiskolai matematikai tankönyveket is írt.

Bányamérnök, geofizikus, hidrogeológus
Műszaki tanulmányait a selmecbányai Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolán végezte. Az 1. világháború idején az erdélyi földgázmezőkön végzett eredményes torziós ingaméréseket. 1920-tól a nagyalföldi és dunántúli kutatófúrásokat irányította, melyek a Nagykanizsa melletti lispei olajmező feltárására vezettek. Az 1920-as évek második felétől főleg ivó- és iparivízfeltárásokat végzett. 1924-ben Új-Guineában vezette az angol érdekeltségű földolajkutatásokat. 1926-ban japáni földolajterületeken folytatott tanulmányokat, később az amerikai olajmezőkön. A 2. világháború idején saját üzemet létesített olajkutató és fúróeszközök és berendezések gyártására. 1938-tól a mélyfúrású kutak című tárgy előadója a budapesti műegyetemen, utóbb a Bányászati Kutató Intézet olajosztályának vezetője.

Építőmérnök, matematikus
Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Műegyetemen végezte 1959-ben. 1965-ben matematikus oklevelet is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1959-65 között a Budapesti Műszaki Egyetemen (akkori nevén Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem) volt tanársegéd, 1965-76 között az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének, majd az Országos Tervhivatal Számítóközpontjának munkatársa volt. 1979-1989-ig tanszékvezető volt a Miskolci Egyetemen, 1989-től a Budapesti Műszaki Egyetem Építéskivitelezési tanszékének professzora volt. Kandidátusi értekezését 1974-ben védte meg geometriai programozás témában. Kutatási területe: alkalmazott matematika, hálózati modellek, építéstudományi optimalizálás, operációkutatás.

Amerikai matematikus, informatikus
1949-ben szerzett matematikából diplomát a Columbia Egyetemen, majd az IBM-nél helyezkedett el. Ebben az időben a számítógépek programozása még alacsony szintű, ún. assembly nyelveken folyt. A számítógépi programok írása és tesztelése hosszadalmas volt, sok emberi energiát emésztett fel. Backus 1954-57 között egy csoport vezetőjeként kifejlesztette a numerikus számításokra, elsősorban mérnöki és természettudományi feladatok megoldására alkalmas Fortran nyelvet. Ez volt az első magas szintű programnyelv, amely széles körben elterjedt és nagy hatással volt a számítástechnika fejlődésére. Az 50-es években Backus vezető tagja volt annak a bizottságnak, amely az ALGOL 58 és az ALGOL 60 programnyelv fejlesztését végezte. 1991-es visszavonulásáig az IBM-nél maradt. Kidolgozta az FP és FL funkcionális programnyelveket. Az ő nevéhez is fűződik a Backus-Naur Form (BNF), a formális nyelvek szintaxisának leírására szolgáló szabályrendszer. Érdemeit több díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

Orvos, balneológus, botanikus
1868-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bécsben. 1868-1873-ban a Természettudományi Közlöny szerkesztője, 1873-tól tátrafüredi fürdőorvos, elsőnek ismerte fel a Magas-Tátra klimatikus gyógyhatásait. 1876-ban megalapította az Új-Tátrafüredi Gyógyintézetet, amely egyúttal az első hazai tüdőgyógyintézetnek számít. 1883-1885-ben szerkesztette a Tátravidék c. lapot, több turistakalauzt, népszerűsítő tátrai munkát jelentetett meg. Kiadta a Tátra-monográfiát. Hegycsúcsot és tavat neveztek el róla. Turistavezető- és mentőképzést szervezett. Balneológiával, klimatológiával és földrajzi kutatásokkal foglalkozott.

Matematika- és természettantanár
Budapesten végezte az egyetemet. 1874-ben kinevezték asszisztensnek a fizikai tanszékre, ugyanez időben a gyakorló-iskolánál is működött. 1872-ben tanárvizsgát tett; 1873-ban kinevezték a budai főgimnázium helyettes tanárának. 1871 és 1875 között dolgozott Jedlik Ányos mellett az egyetemen. 1874-től a matematika és természettan rendes tanára a fővárosi VIII., majd IV. ker. községi főreáliskolában. Eberling annak ellenére, hogy alapvetően elméleti beállítottságú tanár volt, Jedlik segítségével kiválóan felszerelte eszközökkel az 1874-ben átadott új épület fizikai szertárát.

Flamand geográfus, kozmográfus, térképész
Eredeti családi neve Gerhard Kremer volt, a Mercator név családnevének latinos formája. Louvainban tanult teológiát, majd Gemma Frisiustól asztronómiát és matematikát. Rézmetszőként tudományos műszereket és földgömböket készített. 1537-ben készítette el első térképét Palesztináról. 1552-ben Duisburgban térképészeti műhelyt nyitott. Vilmos Clèves-i herceg udvari kozmográfusa volt. Elkészítette Európa és a világ térképét, valamint számos ország térképét is. Munkájával új alapokra helyezte a térképészetet is. Az általa megalkotott és róla elnevezett Mercator-féle szögtartó vetületet a mai napig is használják.

Német csillagász
Heidelbergben és Lipcsében tanult. 1881-től a gothai csillagvizsgáló, majd 1883-tól a München melletti bogenhauseni obszervatórium igazgatója, a müncheni egyetem professzora. Kutató munkásságának fő területei az égi mechanika, a fotometria és a stellárstatisztika, melynek egyik megalapozója. Kidolgozta a bolygók fénymérésének elvét. Behatóan foglalkozott a csillagok térbeli elhelyezkedésének statisztikus kutatásával. Elsőként vázolt fel reális képet a Tejútrendszer szerkezetéről és méreteiről. Kitűnő tanár, számos utóbb neves csillagász kiképzője. Korának egyik legismertebb és legjelentősebb csillagásza volt. Számos akadémia tiszteletbeli és levelező tagja, 1896-1921 között a német Astronomische Gesellschaft elnöke. Nevét egy holdkráter, és a 986.sz. kisbolygó (Seeligeria) őrzi. (Bartha Lajos)

Amerikai geofizikus
1962-ben doktorált a Caltechen geofizikából és matematikából. 1967 és 1989 között a Caltech Szeizmológiai Laboratóriumának igazgatója volt. A földrengések detektálására az évtizedek alatt kialakított világméretű hálózat eredményei alapján lehetőség nyílt a Föld belső szerkezetének és dinamikájának egyre pontosabb leírására. Andersonnak úttörő szerepe volt a szeizmológiai, geokémiai, szilárdtestfizikai adatok alkalmazásával a Föld, a Hold és a bolygók szerkezetének felderítésében. (Piriti János)

Orosz származású amerikai fizikus
A kozmikus sugárzás kutatásának egyik úttörője. Princetonban doktorált 1931-ben, a Mt. Wilson Obszervatóriumban, a CalTech-en, majd 1941-től a New York Egyetemen dolgozott, 1945-től a fizika professzora volt. Kifejlesztette a proporcionális számlálók egyik fajtáját, amelyek a neutronok detektálásban játszanak fontos szerepet. A világ számos pontján végzett ballonos, rakétás, repülős és magashegyi méréseket, melyek során kimutatta, hogy a felső légkörben a nagy energiájú kozmikus sugárzás hatására neutronok keletkeznek. Az eredménynek fontos szerepe volt a radiokarbon-kormeghatározás kalibrálásában, Libby Nobel-előadásában hangsúlyozta is ebben Korff szerepét. (Piriti János)