Piarista matematikus, egyetemi tanár
Teológiai tanulmányait Nyitrán végezte. 1890-ben a kolozsvári egyetemen mennyiség- és természettanból tanári oklevelet szerzett. Tanári oklevele megszerzése után 1891-ben a piarista rend szegedi, majd a következő évtől annak budapesti gimnáziumában tanított. 1892-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1896-ban a budapesti tudományegyetemen a matematika magántanára, 1912-ben ny. r. tanára lett. Az Eötvös Collegiumban vezető szaktanár volt. 1936-ban vonult nyugdíjba. Kutatásának tárgya a szintetikus és projektív geometria, a determinánselmélet, foglalkozott függvénytannal és differenciálegyenletekkel is. 1897-ben magyar nyelvre lefordította és kiadta Bolyai János Appendixét. A fény elektromágneses elmélete c. tanulmányával 1895-ben elnyerte az MTA pályadíját. Fejér Lipót mellett Suták József lett Neumann János doktori disszertációjának bírálója. Erre az adhatta az okot, hogy Suták még 1914-ben "A geometria logikai épületének felépítése" címmel írt dolgozatot, Neumann értekezése pedig ez volt: "Az általános halmazelmélet axiomatikus felépítéséhez."

Vegyész, agrokémikus, talajvegyész
A Budapesti Műegyetemen szerez vegyész diplomát, majd a Sigmond-iskola tagjaként kezdi pályafutását. 1926-ban Szegedre, az Alföldi Mezőgazdasági Intézet Talajtani és Agrokémiai Kísérleti Állomására kerül, ahol Herke Sándor munkatársaként a Duna-Tisza közi szikesek megismerésében, javítási lehetőségeinek kidolgozásában végez kutatómunkát. 1944-től a Talajtani Kísérleti Intézet igazgatója. Kidolgozta a gyengén lúgos szolonyec talajok javításának kombinát módszerét, a talajjavításokat megelőző talajfelvételezés módszertanát, de laborvizsgálati módszerek fejlesztésével is foglalkozott. Munkássága nyomán terjedt el a karbonát-mentes szikesek javítása kalcium-karbonáttal, az átmeneti szikesek kombinált javítása kalcium-karbonát és gipsz, továbbá lignitpor alkalmazásával. Munkásságát az Akadémiai Kiadó gondozásában 1969-ben megjelent "A hazai szikesek javítása és hasznosítása (Tiszántúli szikesek)" c. könyvében foglalta össze. (Szabóné Kele Gabriella)

Biokémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a debreceni tudományegyetem bölcsészettudományi karán végezte, ahol doktori oklevelet szerzett. Egyetemi pályafutását az orvostudományi kar Orvosi Vegytani Intézetében kezdte Bodnár János mellett. 1931-32-ben Berlinben, majd 1933-ban Londonban volt egy-egy évig. 1947-ben az újonnan szervezett bölcsészkari szerves kémiai tanszék professzora lett. 1950-ben kinevezték a debreceni orvoskari Biokémiai Intézet igazgatójává. Jelentős eredményeket ért el a szénhidrát-anyagcsere folyamat kutatásában. Nevéhez fűződik a fruktóz-1-foszfát, az ún. Tankó-Robinson-észter felfedezése. Az 50-es években bekapcsolódott a nukleinsavak kutatásába, amely különösen a hazai daganatkutatás számára jelentett bázist. Alapításától elnöke volt a Magyar Biokémiai Társaságnak.

Gépészmérnök, egyetemi tanár
A Műegyetemen végzett, majd 1938-1940 között a Ganz-gyár mérnöke volt. Ezután Abody Előd mellett az aerodinamikai tanszék tanársegéde volt. 1947-től egy mérnöki irodában tervezőként dolgozott, majd visszatért a Műegyetemre, 1951-től haláláig az áramlástani tanszék vezetője, s 1961-1963-ban az egyetem rektora is volt. Jelentős eredményeket ért el az áramlástechnikai gépek szárnyrácsaiban végbemenő áramlástani folyamatok kutatása területén. Eredményeit az ipar a ventillátorok és az áramlástechnikai gépek gyártásában hasznosította. Nevéhez fűződött az álló és forgó lapátrácsok közötti áramlás korszerű matematikai eszközökkel történő leírása.

Matematikus, vegyész, c. egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait Eötvös kollegistaként a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán végezte. 1933-ban első helyezést ért el az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat matematikai versenyén és második helyezést fizikai versenyén. 1938-ban matematika-fizika-kémia szakos tanári oklevelet szerzett. Szakmai pályáját 1941-ben vegyészként kezdte, a Chinoin gyógyszergyárban szerveskémiával, majd 1945-től 1951-ig az Egyesült Izzó kutató laborjában lumineszcencia ill. ipari kutatással foglalkozott Szigeti György csoportjában. Részt vett az első magyar fénycső kifejlesztésében. Vegyészi munkája mellett folyamatosan foglalkozott matematikával, 1942-ben Fejér Lipótnál matematikából doktorált. 1951-től 1961-ig a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán az I. sz. Matematikai Tanszék docense majd tanszékvezetője volt. 1952-ben matematikából kandidátusi, 1955-ben akadémiai doktori címet szerzett. 1962-ben az MTA Matematikai Kutató Intézetének Differenciálegyenletek Osztályára került, amelynek 1970-től vezetője volt. Eközben az ELTE TTK I. sz. Analízis tanszékén komplex függvénytant adott elő, amit 1972-ben c. egyetemi tanári címmel ismertek el. Szakterülete a matematikai analízis, ezen belül a differenciálegyenletek és a sorelmélet volt. Szívesen foglalkozott alkalmazott matematikai - fizikai, műszaki - problémák (matematikai) megoldásával, mint pl. a Schrödinger egyenlet megoldása a háromtest-problémára, vagy membránok rezgései, stb. 1970-ben Akadémiai, 1973-ban Állami díjat kapott.
(Dr. Radnai Gyula, Dr. Makai János)

Angol optikus, műszerkészítő
Európaszerte a 18. század legjobb és legismertebb tudományos műszertervezője, és gyártója volt. Eredetileg takács-tanonc volt, 1756-ban egy matematikai eszközök készítésével foglalkozó mester mellé kerül tanulónak Londonban. 1762-ben már saját vállalkozásba kezdett matematikai, csillagászati és hajózási eszközök tervezője- és gyártójaként, nagy precizitással állította elő ezeket. Legfontosabb újítása egy osztógép volt optikai műszerek, szextánsok beosztásának készítésére, ennek segítségével szextánsokat nagy számban állított elő. Jó minőségű teleszkópokat készített apósa, John Dollond által készített akromatikus lencserendszerek felhasználásával és továbbfejlesztésével. Az általa készített ún. "Nagy Teodolit" ma a Greenwich-i Múzeumban látható. 1786-ban beválasztották a Royal Society, 1794-ben pedig a Szentpétervári Akadémia tagjai közé.

Holland orvos, bakteriológus, Nobel-díjas
Kelet-Indiában volt katonaorvos, majd Berlinben Robert Koch laboratóriumában dolgozott. A Távol-Keletre visszatérve Batáviában (ma Jakarta, Indonézia) egy új bakteriológiai laboratórium igazgatójaként 1888-tól 1896-ig kereste a beriberi kórokozóját. Felismerte és állatkísérletekkel igazolta, hogy a betegség a táplálkozással függ össze. Azok betegszenek meg, akik hántolt rizst fogyasztanak. Eijkman tévesen azt feltételezte, hogy a hántolt rizs méreganyagot tartalmaz, és a rizskorpában található ennek ellenszere. 1896-ban egészségi okokból visszatért Hollandiába, 1898-ban az utrechti egyetem professzora volt, ahol bakteriológiai és közegészségügyi kutatásokkal foglalkozott. Kidolgozta a róla elnevezett, a vizek szennyezettségének vizsgálatára szolgáló tesztet. Frederick G. Hopkins angol biokémikus fogalmazta meg, hogy a beriberi betegséget valamilyen anyag hiánya okozza. Ezt az anyagot 1912-ben Funk lengyel vegyész izolálta és nevezte el vitaminnak. A beriberi a B1-vitamin hiánybetegsége. Eijkman 1929-ben orvosi Nobel-díjat kapott megosztva Frederick Hopkins angol biokémikussal.

Amerikai biokémikus, Nobel-díjas
1937-1941 között a Stanford Egyetem tudományos munkatársaként Beadle-lel együtt a Neurospora gombák tulajdonságainak öröklődését és mutációit vizsgálta. 1941-ben felállították az "egy gén - egy enzim" elméletet, mely szerint egy gén egy meghatározott enzim működéséért felelős. Az elmélet azóta módosult, továbbfejlődött, de fontos szerepe volt a molekuláris genetika tudományágának megteremtésében. 1945-1948 között a Yale Egyetem professzoraként sikerült baktériumokra is alkalmaznia a Neurospora génmutációinak kiváltására és biokémiai folyamatainak tanulmányozására használt módszereit. Tatum 1948-ban visszatért a Stanford Egyetemre, majd 1957-ben a New York-i Rockefeller Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa lett. A molekuláris genetika tudományágának megteremtéséért 1958-ban George Beadle-lel és és Joshua Lederberggel megosztva - orvosi-élettani Nobel-díjat kapott.

Mérnök, gazdasági-műszaki szakíró
Tanulmányait a pesti tudományegyetem bölcsészeti karán, majd a Mérnöki Intézetben végezte, 1786-ban szerzett mérnöki oklevelet. Szeged város mérnöke, majd főmérnökeként közmunkák irányításával foglalkozott. Úttörő munkát végzett a futóhomok megkötése terén Csengele határának fásításával 1789-ben. A szőregi határban vízrendezéssel és ármentesítéssel országos hírű mintagazdaságot szervezett 1808-ban. Duna-Tisza-csatorna és a szegedi kereskedelmi kikötő és közraktár építésére tett javaslatot 1805-ben. Víztárolók létesítését, öntözéses gazdálkodást, a rizstermelés és a tógazdálkodás fejlesztését javasolta. Vízgazdálkodási javaslatai Széchenyire is hatottak. Szépíróként Dugonics András köréhez tartozott.

Matematika- és fizikatanár, feltaláló
Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a budapesti tudományegyetemen nyerte. Mintegy negyven évig különböző fővárosi gimnáziumokban tanított; 1946-tól igazgató. A fizika technikai alkalmazásai területén számos találmánya volt. Szabadalmazott találmánya a lemezjátszók "pick up"-nek nevezett elektromos hangszedője. Sikerrel foglalkozott a színesfilm és a térhatású film kérdéseivel is. "Colorophon"-nak elnevezett színesfilmjét 1929-ben Berlinben, térhatású filmjét 1935-ben Budapesten mutatta be. A 30-as években távolról vezérelhető robotembert konstruált, amely áruházi tájékoztatóként működött. 1953-ban szabadalmaztatott egy tükrös sztereonéző készüléket, egy térhatású távolbalátáshoz való adó-vevő készüléket és a hangokat optikai úton visszaadó fénygramofont.

Német-orosz csillagász
A Struve-dinasztia harmadik generációjának tagja, Otto Wilhelm Struve fia. A dorpati egyetemen tanult matematikát és csillagászatot. Európai utazás után a dorpati csillagvizsgálóban dolgozott, majd 1894-ben a harkovi egyetemen lett a csillagászat és a geodézia professzora és a csillagvizsgáló igazgatója. Vezetése alatt lett része a harkovi obszervatórium a csillagvizsgálók nemzetközi hálózatának. Tudományos munkái főleg az égi mechanikára vonatkoztak, így pl. a Föld precessziós mozgására, a kettőscsillagok pályáinak meghatározására, csillagfedések alapján a Hold méretének meghatározására. Fontos eredménye volt a Nap mozgása apex-pontjának meghatározása, és 1887-ben az elsők között határozta meg a Tejútrendszer forgásának adatait. Fia, a szintén jelentős csillagász Otto Struve (1897-1963) az orosz polgárháború idején a fehér hadsereg tisztje volt. A bolsevik hatalom elől 1919-ben a krími Szimferopolba költöztek, Ludwig Struve az itteni Tavria Egyetem professzora lett. (Piriti János)

Amerikai csillagász, optikus
Chicagoban tanult, majd a Yerkes Obszervatórium optikusaként 60 hüvelykes tükröt készített, melynek segítségével a kor legjobb minőségű fényképfelvételeit készítette a spirálködökről. Feltételezte, hogy ezek a Galaxisunkhoz hasonló képződmények, és a távolságukra is becslést adott. 1917-ben készült el a 100 hüvelykes távcső tükre, amely évtizedekig a legjobb képalkotású műszernek bizonyult. Ennek készítése során találta fel a nagyméretű távcsőtükrök mozaik-felépítését, ezt azonban az akkori technológiai lehetőségek miatt nem tudta megfelelően megvalósítani, a mai óriástávcsöveknél viszont már sikerrel alkalmazzák. Ugyanekkor tervezte meg a ma Ritchey-Chrétien-szerelésnek nevezett rendszert, amely az addigiaknál jobban korrigált nagyméretű látómezőt tesz lehetővé. A Holdon és a Marson egy-egy kráter őrzi a nevét. (Piriti János)

Skót matematikus
Matematikai és fizikai tanulmányait a Glasgow-i és a Cambridge-i egyetemen végezte. A 2. világháború alatt hadi célú kutatások során került kapcsoltba Nevill Mott-tal. A háború után továbbra is együtt dolgoztak a bristoli egyetemen a magfizika területén. 1951-től a North Staffordshire-i egyetem professzora, majd 1956-tól a Glasgow-i egyetem professzora volt 1985-ben történt nyugdíjbavonulásáig. A matematika alkalmazásainak számos területével foglalkozott, speciális függvényekkel, függvénytranszformációkkal, potenciálelmélettel. Legfontosabb eredményeit a rugalmasságtan területén érte el, kidolgozta a rugalmas közegben lévő repedések környezetében kialakuló feszültségi, alakváltozási mező számítási módszerét. Számos egyetem választotta meg díszdoktorává.

Geológus
Tanári oklevelét a természetrajz, földrajz és vegytan szaktárgyakból 1906-ban szerezte a budapesti egyetemen. 1906-1920 között a késmárki líceumban tanított. 1920-tól az Magyar Nemzeti Múzeum Őslénytárában dolgozott, 1942-ben mint annak igazgatója ment nyugdíjba. 1905-től rendszeres földtani térképezést végzett a Földtani Intézet külső munkatársaként. Maradandó értékű munkássága a leíró őslénytan terén is: számos új fajt határozott meg és írt le. Több száz cikke és tanulmánya jelent meg hazai és külföldi geológiai szaklapokban. Fia Noszky Jenő geológus

Orvos, egyetemi tanár
Az önálló magyar érbelgyógyászat megteremtője. Tanulmányait a budapesti tudományegyetem orvosi karán végezte. 1924-38 között a budapesti egyetem belklinikáján volt tanársegéd. 1936-tól a MABI (Magánalkalmazottak Biztosító Intézete) osztályvezető főorvosa, 1938-tól a Fővárosi Szeretetotthonok Kórháza, a mai Erzsébet kórház belgyógyász főorvosa, törvényszéki szakértő, 1950-től a Fővárosi István Kórház főorvosa volt. Speciális műszerekkel érvizsgáló laboratóriumot rendezett be, az MTA által támogatott kutatásai és a kórházi érbetegek szakszerű ellátása céljából. Számos magyar és idegen nyelvű közleménye, ill. könyve jelent meg az angiológia témakörben. Több tudományos társaságnak vezetőségi tagja volt. Tiszteletére a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Bugár-Mészáros Károly Emlékérmet alapított.

Orvos, röntgen szakorvos
1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a budapesti orvosi karon. 1952-től a Rókus Kórház röntgen-főorvosa, 1973-1974-ben az Országos Röntgen és Sugárfizikai Intézetben dolgozott, majd a SOTE ortopédiai klinikájának röntgen-szaktanácsadója. 1949-ben egyetemi magántanár. Kutatási területe a gerinc röntgen-diagnosztikája volt. A gerincoszlop plasztikus röntgenanatómiai atlaszát három dimenzióban szemlélhető ábrákkal készítette. A gerincoszlop fontos vizsgálati eszköze volt az ún. Kovács-féle röntgenfelvétel. Jeles amatőr képzőművész, szobrász és festő is volt.

Elméleti szilárdtest-fizikus
Az ELTE-n szerzett fizikus diplomát 1970-ben. A Központi Fizikai Kutatóintézetben a ferromágneses átmeneti fémek kutatása során mélyedt el a sűrűségfunkcionál-elmélet szilárdtest-fizikai alkalmazásában. Kiemelkedő eredményei fűződnek a felületi tulajdonságok értelmezéséhez is. Már 1974-ben Akadémiai Ifjúsági Díjjal, 2001-ben Akadémiai Díjjal tüntették ki. Munkáját nemzetközi elismerés kísérte: Dániában egy évig, Stuttgartban két évig volt vendégkutató. Kutató munkája mellett számos szaktudományos egyesület tagja, sok esetben elnöke volt. Az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet vezetését munkatársainak teljes megelégedésére látta el. 2010-től volt az Akadémia levelező tagja. Megválasztották az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnökének is, de ezt a tisztét közbejött súlyos betegsége miatt már nem tudta betölteni. (Dr. Radnai Gyula)

Angol csillagász
Cambridge-i tanulmányait követően a Greenwichi Királyi Obszervatórium asszisztense, majd "Őfelsége csillagásza" címmel a Dél-afrikai Jóreménység-foki csillagvizsgáló vezetője. Itt nagyszámú csillag távolságát és mozgását határozta meg. 1933-55 közt Királyi Csillagászként a Greenwichi Királyi Csillagvizsgáló igazgatója, ekkor kapta meg a lovagi címet. A csillagászati mérések alapvető területeit, a gömbi és fundamentális csillagászatot művelte modern eszközökkel. A 433 Eros kisbolygó helyzetéről végzett 1200 fotografikus megfigyeléssel nagymértékben pontosította a csillagászati egység (a földpálya fél nagytengelye hosszának) értékét. Főleg a nagy pontosságú időmérést fejlesztette, és részletesen vizsgálta a Föld forgásának hosszú és rövid időtartamú változásait. A második világháború után megszervezte a greenwichi intézet áttelepítését a Dél-angliai Herstmonceuxba. Tevékenységét az angol Királyi Csillagászati Társaság aranyérmével, a Királyi Társaság érmével, és az USA Bruce-érmével ismerték el. A Királyi Csillagászati Társaság elnöki tisztségét is viselte, a Royal Society tagja. Nevét egy holdbeli és egy Mars-beli kráter, és a 3282.sz. kisbolygó is őrzi. (Eredeti családneve Jones volt, amelyhez maga fűzte a "Spencer" nevet.) (Bartha Lajos)

Gyógyszerész, vegyész, fényképész
1848-ban honvédtisztként harcolt. 1855-ben Bécsben szerzett mesterdiplomát gyógyszerészetből és kémiából. 1858-ban alapított gyógyszertárat. Először kedvtelésből foglalkozott fényképészettel, majd 1871-ben Eperjesen fényképészeti műtermet nyitott. 1878-ban ugyanott felállította az első magyar fototípiai intézetet, melynek központját később Budapestre tette át. Első sikereit a Tátráról készített fényképsorozattal aratta. A magyar fényképészet történetében a táj- és városfelvételek egyik kezdeményezője és művelője volt.

Magyar születésű angol közgazdász, gazdaságpolitikus
A budapesti tudományegyetemen államtudományi doktorátust szerzett, majd 1927-től a berlini egyetemen, 1928-30-ban a Harvard egyetemen volt ösztöndíjas. 1930-tól Angliában élt, 1939-ig banktisztviselő volt. 1939-1973-ig az oxfordi Balliol College oktatója, 1960-1973 között az oxfordi egyetemen közgazdaságtant adott elő. 1964-67-ben a brit munkáspárti kormány gazdasági tanácsadója, 1968-ban Harold Wilson brit miniszterelnök gazdasági tanácsadója volt. 1974-75-ben energiaügyi miniszter. Számos országban (Algéria, India, Jamaica, Málta, Mauritius stb.) volt gazdasági tanácsadó az 1950-60-as években. 1968-ban örökös főrendi rangot kapott és az angol parlament felsőházának tagja lett. 1979-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktorává fogadta. Közreműködött a brit munkáspárt államosítási és gazdaságfejlesztési programjának kidolgozásában. Foglalkozott a fejlődő országok problémáinak gazdasági összefüggéseivel. 1979-től az MTA tiszteleti tagja volt.

Állatorvos, egyetemi tanár
1946-ban szerzett állatorvosi oklevelet Budapesten. 1946-1948-ban a Benedek-féle, 1948-1950-ben a Phylaxia Gyár szakállatorvosa. 1950-től tanársegéd az Állatorvosi Főiskola járványtani intézetben. 1956-1970-ben tudományos főmunkatárs. 1970-1975-ben a FAO római központjának munkatársa. 1976-1985-ben tanszékvezető egyetemi tanár az Állatorvos-tudományi Egyetem járványtani intézetében. Elsősorban járványos állatbetegségekkel, bakterológiával, immunitástannal és virológiával foglalkozott, az Aujerszky-betegséggel, sertésbetegségekkel, száj- és körömfájással összefüggésben végzett vizsgálatokat. Nemzetközileg elismert rendszert dolgozott ki a sertés enterovírusok jellemzésére és osztályozására. Számos külföldi társaság tagja. 1973-tól az MTA tagja.

Magyar születésű amerikai elektrokémikus
A Budapesti Műegyetemen szerzett diplomát 1942-ben és 1946-ban doktorált, 1947-ben távozott az USA-ba. Kalifornia, Berkeley-ben az elektrokémiai oktatás, kutatás megalapítója, volt tanszékvezető, dékán, számos díj kitüntetettje. A későbbi elektrokémikusok közvetlenül, vagy közvetve mind kapcsolódnak hozzá. Munkatársai szerint reneszánsz ember volt. Budapesten már jól hegedült, Berkley-ben gyermekeivel családi muzsikáltak. A Szépművészeti Múzeum igazgatósági tagja volt éveken keresztül. 1993-ban az MTA külső tagja lett.

Angol orvos, sebész
Londonban tanult. 1793-tól 47 évig sebészprofesszor volt a Westminster Hospitalban. Legfontosabb felfedezéseként 1800-ban William Nicholson-nal szétbontotta a vizet alkotóelemeire, a Volta-féle oszlop segítségével. Megállapították, hogy a vízből két térfogat hidrogéngáz és egy térfogat oxigén keletkezik, ezáltal felfedezték az elektrolízist. 1804-ben a Royal Society tagjává választották 1808-1824-ig a Royal Academy-n anatómiát tanított. 1815-től tagja és egyideig elnöke is volt a College of Surgeons-nak. Elsősorban az anatómia és élettan terén volt tevékeny. 1821-ben lovaggá ütötték.

Angol matematikus, filozófus
Szegény családban született, matematikai ismereteit nagyrészt önképzéssel szerezte. Tizenhat éves korában anyagi okokból abba kellett hagynia tanulmányait, tanító lett, több iskolában tanított. Több matematikai folyóiratban is publikált, ezért, bár nem volt egyetemi végzettsége, 1849-ben kinevezték a corki Queen's College matematikaprofesszorának. Alapvető fontosságú eredménye volt, hogy felismerte: a logikai állítások és következtetések algebrai műveletekhez hasonlóan fogalmazhatók meg. Az általa megalkotott Boole-algebra igazi jelentőségét körülbelül hetven évvel Boole halála után Claude Shannon ismerte fel filozófiai tanulmányai során. Ő bebizonyította, hogy a Boole-algebra segítségével végezhető az elektromechanikus relék rendszerének a tervezése. A Boole-algebra Shannon közreműködésével az egész modern számítástechnikának, a digitális korszaknak elméleti alapjává vált.

Amerikai csillagász
Ph. D. fokozatát Princetonban szerezte 1913-ban. 1914-től 1921-ig a kaliforniai Mount Wilson Obszervatóriumban dolgozott, majd a Harvard College Observatory igazgatója és egyúttal a csillagászat professzora is volt 1953-ig. Jelentős eredményeket ért el a Cepheida-típusú változócsillagok vizsgálatában. A gömbhalmazok távolságmérése alapján arra következtetésre jutott, hogy a Nap nem a Tejútrendszer középpontjában helyezkedik el. A Tejútrendszer méretét az addigi becsléseknél jelentősen nagyobbnak, 300 ezer fényévnek becsülte, ezt később Hubble korrigálta. Shapley a spirális ködöket is a Tejútrendszerhez tartozónak vélte, ugyancsak Hubble mutatta ki később az Androméda-ködről, hogy az a Tejútrendszeren kívül helyezkedik el. Shapley az 1940-es években jelentős szerepet játszott a National Science Foundation, valamint az UNESCO megalapításában.

Orosz matematikus
Szentpéterváron végezte tanulmányait. 1917-től az újonnan alapított permi egyetemen, majd Leningrádban tanított. 1924-ben a határon átszökve Koppenhágába érkezett, ahol Harald Bohr mellett dolgozott. 1926-ban Hardy segítségével Liverpoolban kapott állást, majd 1927-től Cambridge-ben oktatott. 1950-ben Littlewood tanszékét vette át 1958-ban történt nyugdíjbavonulásáig. Ez után is aktív maradt, számos amerikai egyetemen tartott előadásokat. Főbb kutatási területe a majdnem periodikus függvények, és a mértékelmélet volt. Nevéhez fűződik a Hausdorff-Besicovitch-dimenzió.

Szerves kémikus, egyetemi tanár
Egyetemi tanulmányait a budapesti műszaki egyetemen és a szegedi tudományegyetemen végezte. Vegyészmérnöki oklevelet 1925-ben, bölcsészdoktori oklevelet pedig 1928-ban szerzett. 1926-ban kapott állást a szegedi tudományegyetem Szerves Kémiai Intézetében, Széki Tibor mellett. Ösztöndíjasként 1927-28-ban a Berlin-Charlottenburgi Műegyetem Szerves Kémiai Intézetében dolgozott A. Schönberg vezetésével, majd 1929-ben a Grazi Tudományegyetemen, a Nobel-díjas Preglnél tanulmányozta a szerves kémia mikroanalitikai módszereit. 1941-ben a szegedi tudományegyetemen a Szerves Kémiai Intézet igazgatója is lett. 1949-ben hívták meg a budapesti ELTE szerves kémiai tanszékének élére. Első kiemelkedő tudományos eredményét az N-O acilvándorlás felfedezése jelentette. Tudományos szakterülete a természetes eredetű poliglutaminsavak kutatása volt. Felfedezte a D-glutaminsavat. Tisztán előállította a vegyületcsoport egyes tagjait, tisztázta térszerkezetüket. Megalapozta a hazai peptidkémiai kutatást. Iskolateremtő tudós volt. Eredményei elismeréséül megkapta a Svéd Kémiai Egyesület ötévenként kiadott Scheele-emlékérmét. 1946-tól az MTA tagja volt.

Orvos, feltaláló
Budapesten szerezte általános orvosi oklevelét 1954-ben; a Péterfy utcai fül-orr-gégészeten dolgozott 1955-től. A sebesült szabadságharcosok ellátását szervezte 1956-ban; az USÁ-ban élt 1957-től. Szakorvosi oklevelet szerzett a Harvardon, és ott dolgozott 1974-ig. Párhuzamosan a híres MIT előadó tanára is volt. A lágyrész mikrosebészetének bevezetésével, valamint a lézeres eljárások kifejlesztése, bevezetése és tökéletesítése terén világhírűvé vált. Az általa kidolgozott műtéti módszer MRI-vel ellenőrzötten, száloptikás endoszkóppal közvetített lézerenergiára alapozottan a makromolekulák, fehérjék kicsapódását idézi elő a megbetegedett szövetekben. Az Egyesült Államok elnökeinek főtanácsadója is volt, de tevékenysége az Óhaza és Erdély orvostechnológiai fejlesztésére is kiterjedt. (Hujter Mihály)