Orvos, egészségügyi szervező, egyetemi tanár
Bécsben, Budapesten filozófiát, majd orvosi tanulmányokat folytatott. 1945-ben a Népjóléti, majd Egészségügyi Minisztériumba került. Közreműködött az üzemegészségügyi hálózat kifejlesztésében. 1951-ben az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet igazgató főorvosa lett. 1957-64-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyító-megelőző főosztályát vezette. 1964-től a budapesti orvosi egyetemen a szervezési tanszék helyettes vezetője és 1970-ig az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet szervezés-módszertani osztályának vezetője, majd az Országos Vérellátó Szolgálat igazgató helyettese volt. Érdeme az egészségügy valamennyi területén a betegek ún. követéses módszere folyamatos nyilvántartása és folytatólagos kezelésének a biztosítása.