|
| Lorentz |
 |
| Zeeman |
Lorentz, Hendrik Antoon, (szül. 1853. júl. 18. Arnhem, Hollandia - megh. 1928. febr. 4. Haarlem), holland fizikus, Pieter Zeemannal együtt 1902-ben fizikai Nobel-díjat kapott az általa kidolgozott elektromágneses sugárzási elméletért, amelyet Zeeman észleletei megerősítettek; ez az elmélet lett Albert Einstein speciális relativitáselméletének a kiindulópontja.
Lorentzet 1878-ban nevezték ki a Leideni Egyetem matematikai fizika professzorává. Doktori értekezésében 1875-ben továbbfejlesztette az angol James C. Maxwell elektromágneses elméletét, így az sokkal kielégítőbb magyarázatot adott a fényvisszaverődésre és a fénytörésre. A fizika sok ága foglalkoztatta, de fő célja egy olyan elmélet létrehozása volt, amely megmagyarázza az elektromosság, a mágnesség és a fény kapcsolatát. Maxwell elmélete szerint az elektromágneses sugárzást a rezgő elektromos töltések keltik, de a fényt keltő töltések nem voltak ismertek. Lorentz ezért arra gondolt, hogy az anyag atomjai is töltött részecskékből állhatnak, és ezek az atom belsejében levő töltött részecskék lehetnek a fény forrásai. Ha ez igaz, akkor az erős mágneses térnek hatnia kell a rezgésekre, és ezen keresztül az így keletkezett fény hullámhosszára. 1896-ban Zeeman, Lorentz tanítványa igazolta ennek a jelenségnek a létezését, ez ma Zeeman-effektus néven ismert. Munkájukért 1902-ben Nobel-díjat kaptak.
Lorentz elektronelmélete azonban nem volt képes a
Michelson.Morley-kísérlet
negatív eredményeit megmagyarázni. A kísérlettel
a feltételezett éterben mozgó Földnek a sebességét
próbálták oly módon megmérni, hogy különböző
irányokból jövő fénysugarak sebességeit
hasonlították össze. A nehézségek legyőzésére
Lorentz 1895-ben bevezette a helyi idő fogalmát; e szerint
különböző helyeken eltérő az idő
múlásának az üteme. Hatott rá az ír
George F. Fitzgerald elképzelése, amely szerint a fény
sebességét megközelítő sebességű
testek a mozgás irányában összehúzódnak.
Megalkotva a Lorentz-tanszformációkat, Lorentz 1904-ben kiterjesztette
ezt az elgondolást. Ezek a transzformációk matematikai
kifejezések, amelyek leírják a mozgó testre
jellemző változásokat: a tömegnövekedést,
a hossz rövidülését és az idő tágulását.
A Lorentz-transzformációk képezik Einstein speciális
relativitáselméletének az alapját. Lorentz
1912-ben Haarlemben a Teyler Intézet kutatási igazgatója
lett, de továbbra is tiszteletbeli professzor maradt Leidenben,
hetente tartott egyetemi előadásokat.