Orvosdoktor és okl. vegyész, egyetemi tanár, a biokémia, immunkémia és közegészségtan kimagasló alakja; orvosi és kémiai tanulmányait Bécsben végezte. Innsbruckban avatták orvosdoktorrá (1874). A következő évben az ottani egyetemen magántanári képesítést szerzett; 1878-ban a budapesti Tudományegyetem bölcsészeti karán lett a kémia magántanára. 1879-ben a budapesti Állatorvosi Tanintézetben az ő számára felállított, újonnan szervezett, önálló kémiai tanszék első professzora. 1881-ben Állami Borvizsgáló Állomást, ill. Állami Vegykísérleti Állomást hozott létre, amelyet rövidesen Országos Kémiai Intézetté fejlesztett. Ennek a napjainkban is virágzó Mezőgazdasági Minősítő Intézetnek igazgatói tisztét 1902-ig látta el. 1887-ben a Tudományegyetem orvosi karán a törvényszéki és orvosrendőri kémia magántanára; 1902-től haláláig a budapesti Tudományegyetemen a közegészségtan ny. r. tanára. Kutatómunkája kezdetben az általános, szervetlen, analitikai és szerves kémia kérdéseinek tisztázására irányult. Később teljesen biokémiai irányba fordult, annyira, hogy hazánkban őt tekinthetjük e tudományszak megalapítójának. Embriókémiai vizsgálatai úttörő jelentőségűek: kvantitative meghatározta a tyúktojás kémiai alkotórészeit; vizsgálta a keltetett embrió anyagcseréjét a fejlődés megindulásától a kikelésig. Fehérjekimutatási eljárása Liebermann-Burchart-próba néven ma is használatos. Sikeres kutatási eredményeinek sorában különösen nagy jelentőségű az elektromos pH-mérésnek (a hidrogénion-koncentráció elektrometriás meghatározásának) a biokémiai vizsgálatokba való bevezetése és meghonosítása. Hazánkban az ő nevéhez fűződik az orvosi fizika rendszeres oktatásának megindítása.

Élelmiszerkémiai tanulmányai során vizsgálta a borok vegyi összetételét és a borhamisításokat. Eljárásokat dolgozott ki az élelmiszerek tápanyagtartalmának meghatározására. Úttörő vizsgálatokat végzett az élelmiszerhamisítások és az élelmiszerszennyeződések kimutatására. Vizsgálatai alapján őt tekinthetjük hazánkban a tudományos élelmiszerhigiénia megalapítójának.

Immunkémiai tevékenysége ugyancsak kezdeményező és iránymutató. Vizsgálta a baktériumtoxinok összetételét; az antitestek különféle típusait: a komplementet, a haemagglutinint, a haemolizint. Szintetikus komplementet készített és tisztán el[állította a haemolizint. Modellezte az immunreakciókat; cikksorozatot közölt a haemagglutininekről és a haemolizinekről (1907); kémiai elméletet dolgozott ki az immunreakciók specificitásának értelmezésére. Vizsgálta a diszpozíció kérdéseit, majd az allergia, aktív és passzív anafilaxia, valamint az idioszinkrázia kialakulását tanulmányozta, s mindezeket egységesen az immunitástan kereteibe foglalta. Immunkémiai kutatásait összegezve alkotta meg "szelekciós hipotézisét" ,amely a későbbiekben alapjául szolgált Burnet Nobel-díjjal elismert klónszelekciós teóriájának.

Közegészségtani munkássága felöleli az egészségpolitika, orvosképzés, egészségnevelés, élelmiszer- és vízhigiénia, járványmegelőzés és társadalom-egészségügy számos alapvető fontosságú kérdését. Eredményes munkásságát számos legmagasabb hazai és külföldi tudományos és társadalmi elismeréssel, ill. kitüntetéssel honorálták. Az általa meghonosított és kifejlesztett tudományszakokat híressé vált tanítványai és munkatársai (Bugarszky István, Bittó Béla, Dabis László, Fenyvessy Béla, Rhorer László, Tangl Ferenc, Vámossy Zoltán és mások) fejlesztették tovább. Magyar, német és francia nyelven megjelent több száz tudományos közleménye, valamint könyvei fenntartották emlékét.

Főbb művei

Anleitung zu chemischen Untersuchungen. Stuttgart, 1877.; Grundzüge der Chemie des Menschen. Stuttgart, 1880.; Tabellen zur Reduktion der Gasvolumina. Stuttgart, 1882.; Die chemische Praxis auf dem Gebiete der Hygiene, Medicinalpolizei und gerichtliche Medicin. 2. kiadás, Stuttgart, 1883.; A kémia tankönyve (BUGARSZKYvaI közösen). Bp., 1900., 1908., 1913., 1918.

Irodalom

HŐGYES E.: Emlékkönyv a budapesti Tudományegyetem orvosi karának múltjáról és jelenéről. Bp., 1896.; VON LIEBERMANN, L.: Autoergographie. In: GROTE, L. R.: Die Medizin der Gegenwart in Selbstdarstellungen. 6. k. Leipzig, 1927.