Laue,
Max (Theodor Felix) von (szül. 1879. okt. 9. Pfaffendorf, Koblenz
közelében, Németország - megh. 1960. ápr.
23. Berlin), német tudós; 1914-ben fizikai Nobel-díjat
kapott a kristályokon áthaladó röntgensugarak
elhajlásának fölfedezéséért.
Ezen az alapon ki tudta számítani a sugarak pontos hullámhosszát.
Eredménye elősegítette a kristályok szerkezetének
vizsgálatát, és ez nagyban hozzájárult
a modern elektronika kifejlődésében szerepet játszó
szilárdtestfizika fejlődéséhez.
Laue 1912-ben lett a Zürichi Egyetem fizikaprofesszora. Abban
az évben elsőként alkalmazott kristályt a röntgensugarak
eltérítésére, és ezzel kimutatta, hogy
a röntgensugárzás a fényhez hasonlóan
elektromágneses sugárzás. Bebizonyította továbbá,
hogy a kristályok szabályos periódusok szerint elrendeződő
atomok sokaságából állnak. Kiállt Albert
Einstein relativitáselmélete mellett, kvantumelméleti
kutatásokat végzett, foglalkozott a Compton-effektussal,
amelynek során bizonyos feltételek mellett megváltozik
a fény hullámhossza, és tanulmányozta az atomok
bomlását. 1919-től a Berlini Egyetem elméleti
fizikai intézetét vezette, 1951-ben a berlini Max Planck
Fizikai-kémiai Kutatóintézet igazgatója lett.