Lassell, William (szül. 1799. jún. 18. Bolton, Lancashire, Anglia - megh. 1880. okt. 5. Maidenhead, Berkshire), angol amatőr csillagász, az Uránusz bolygó Ariel és Umbriel nevű holdjainak, valamint a Neptunusz Triton nevű holdjának a fölfedezője. Fölfedezte a Szaturnusz holdját, a Hyperiont is, amelyet tőle függetlenül William és George Bond szintén fölfedeztek.
Lassell hétéves inaskodás után 1825 körül sörfőző vállakozásba kezdett. Minthogy érdekelte a csillagászat, 1844-ben 24 inches (60,96 cm-es) tükrös távcső építésébe fogott, saját tervezésű gépével csiszolva a tükröt. Ez volt az első ilyen méretű parallaktikusan szerelt távcső, ezzel fedezte föl a Tritont 1846. október 10-én, alig 17 nappal a Neptunusz bolygó után. 1848-ban fedezte föl a Hyperiont, ugyanazon az éjszakán, mint a két Bond. Lassell két évvel később látta meg először a Szaturnusz sötét belső gyűrűjét, a fátyolgyűrűt. Egész éjszaka megfigyelésének igazolásán dolgozott, mígnem a reggeli újságban olyan írásra bukkant, amely bejelentette, hogy Bondék fölfedezték ugyanezt a jelenséget.
Lassell 1851-52-ben Máltán tartózkodva fedezte föl az Arielt
és az Umbrielt. 1861-ben Máltán állította fel 48 inches
(121,92 cm-es) tükrös
távcsövét, amellyel új nebulák százait figyelte meg majd
katalogizálta. A londoni Royal Society (Királyi Társaság)
1849-ben választotta
tagjává, 1870-től 1872-ig a Királyi Csillagászati Társaság
elnöke volt.