Langmuir,
Irving (szül. 1881. jan. 31. Brooklyn, New York állam,
USA - megh. 1957. aug. 16. Falmouth, Massachusetts), amerikai fizikai kémikus;
a szilárd anyagok és folyadékok felszínének
molekuláris rétegeit tanulmányozva új területeket
tárt fel a kolloidok kutatásában és a biokémiában;
eredményeiért 1932-ben elnyerte a kémiai Nobel-díjat.
A Columbia Egyetemen végzett kohómérnöki tanulmányok után Németországban, a Göttingeni Egyetemen Walter H. Nernst, a fizikai kémia egyik úttörője mellett dolgozott, és ott szerzett tudományos (Ph. D.) fokozatot 1906-ban. Az Egyesült Államokban 1906-tól 1950-ig a General Electric Company (Schenectady, New York állam) kutatója volt.
Vizsgálta az elektromos kisüléseket gázokban, az elektronkibocsátást, és tanulmányozta a volfrám magas hőmérsékletű felületi kémiáját, amivel komoly mértékben meghosszabbította a volfrámszálas izzólámpák élettartamát. Légszivattyút, a rádióadókban alkalmazott nagy légritkítású elektroncsöveket fejlesztett ki, atomi hidrogént égető hegesztőpisztolyt szerkesztett, amellyel 3000 oC-nál magasabb hőmérsékleteket lehetett előállítani.
Gilbert N. Lewis amerikai kémikustól
függetlenül az atomok szerkezetét és a kémiai
kötések kialakulását leíró
elméleteket
dolgozott ki, bevezette a kovalencia kifejezést. Munkatársaival
1946-ban a mesterséges esőkeltés lehetőségeit
kutatta: ezüst-jodidot és szilárd szén-dioxidot
juttattak a felhőkbe, hogy ezeken az anyagokon mint csírán
kezdjen cseppfolyósodni a vízgőz.