LAMBRECHT KÁLMÁN (Pancsova, 1889. máj. 1. - Pécs, 1936. jan. 7.)

Középiskoláit Pancsován végezte. A budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karán természetrajz-vegytan szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1909-ben Herman Ottó előterjesztésére a M. Kir. Ornithológiai Központ ideiglenes gyakornokává nevezték ki, 1912-ben II. asszisztenssé léptették elő. 1913-ban bölcsészeti doktorátust szerzett (doktori értekezésének tárgya: A borsodi Bükk fosszilis madarai és Magyarország fosszilis madarai). 1917-ben szolgálattételre a M. Kir. Földtani Intézethez osztották be, ahol 1918-ban II. o. geológus rangra emelkedett. 1918 őszén a Természettudományi Szövetség egyik alapító tagja és a szövetség titkára lett. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a múzeumi és tudományos lapkiadási ügyekkel foglalkozó Természettudományi Direktórium megbízásából a Természettudományi Közlöny szerkesztője (az 1919. máj. 1. - júl. 15. megjelent számok). A Tanácsköztársaság bukása után felfüggesztették a földtani intézetben betöltött állásából, s az ellene megindított fegyelmi eljárás után 1923-ban nyugállományba helyezték.

1920-tól a Magyarság című napilap tudományos rovatának vezetője lett. 1926-ban a földtani intézet akkori igazgatója, Nopcsa Ferenc báró előterjesztésére, az intézet könyvtárának tiszteletdíjas vezetői megbízását nyerte el. Nyolc éven át itt működött, mígnem 1934-ben a Magyar Nemzeti Múzeumhoz nevezték ki könyvtárnoknak, s egyúttal megbízták a pécsi tudományegyetemen a néprajz előadásával rk. tanári címmel. Ott már korábban is előadásokat tartott egyetemi magántanári minőségben „Az ősföldrajz” című tárgykörből (1925 óta). 1935-től haláláig szerkesztette a Búvár című népszerű természettudományos folyóiratot.

Munkásságának központjában az ősmadártan állott, s e tudomány területén mai napig is maradandó eredményeket mutatott fel. Kutatásainak kiindulópontja a fosszilis és recens madárszervezet egysége volt, s e célból állította fel a madártani intézet összehasonlító csonttani gyűjteményét, amely Közép-Európában a legnagyobb ilyen jellegű gyűjtemény volt. 1928-ban a Földművelési Minisztérium költségén tanulmányozta Európa minden jelentősebb őslénytani múzeumát, hogy adatokat gyűjtsön az ősmadártani kézikönyvéhez. Egyidejűleg az általa felújított Miethe-Born-féle ibolyántúli sugarakkal folyó paleoosteológiai kutatási módszert ismertette. Tudományos szemléletében sohasem szorítkozott a puszta tényközlésre, hanem az őslénytant mindig korszerű evolúciós szemlélet alapján paleobiológiai összefüggésekben művelte. Szaktudományos munkásságán kívül rendkívül sokoldalú tudománynépszerűsítő tevékenységet is fejtett ki. A szélesebb közönség számára írott munkáit nemcsak lebilincselő erejű felkészültség, hanem élvezetes, gördülékeny stílus is jellemzi. Mestere, Herman Ottó szellemében végzett néprajzi kutatásai, főként a magyar szélmalmokra vonatkozó ismereteinket gyarapították. Számos külföldi tudományos társaság választotta tagjai sorába.

Főbb művei

A magyar malmok könyve. Bp., 1920.; Herman Ottó: Az utolsó magyar polihisztor élete és kora. Bp., 1920.; Fossilium Catalogus. Aves. Berlin, 1921.; Az őslények világa. Bp., 1923.; Az ősember. Bp., 1926. (5. kiad. Bp., 1934); Az ősállatok (Az ősember elődei). Bp., 1927. (2. kiad. Bp., 1931.); Handbuch der Paleoornithologie. Berlin, 1933. (Reprint: 1966.); Az ősvilági élet. Bp., 1935.; Fossilium Catalogus. Pars 72. Paleontologia. Catalogus bio-bibliographicus. (W. et A. QUENSTEDTTEL, S. Gravenhage, 1938)

Irodalom

ABEL, O.: In memoriam K. L. Pal. Zeitschr., 1936.; SZABÓ Pál: A M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Pécs, 1940.; TASNÁDI-KUBÁCSKA András: Nagy magyar természettudósok. Bp., 1958. p. 151-194.

Kádár Zoltán