Lamarck, Jean Baptiate Antoine Pierre Monet de, francia természettudós, szül. Barrentinben (Picardia) 1744 aug. 1., megh. Párisban 1829 dec. 18. Rövid hadi szolgálat után az orvosi és természettudományok tanulmányozásának élt. 1780 óta több növénygyűjtő utazást tett s a növénytan terén több nagyobb rendszertani munkát írt; 1792. a Jardin des plantes-ban az alsóbbrendű állatok tanának tanára lett. Ez időtől kezdve a zoológia mívelésére szentelte minden erejét és Systéme des animaux saus vertébres (1809), valamint Histoire des animaux saus vertébres (1815-22.7 kötet) műveivel, mely utóbbit Milne Edwards társaságában írta, jeles szisztematikusnak bizonyult. Ő különítette el először a gerincteleneket a gerincesektől, a tüskésbőrűeket a polipoktól és az állatosztályok természetes elkülönítésének alapját vetette meg. Elméleti munkái közül nevezetes a Philosophie zoologique (1809). Ő volt az első, aki szakított a régi fajfogalommal s a fajok változatlanságáról szóló dogmával és az állatország keletkezését a lassú, fokozatos fejlődéssel magyarázta és azt tudományos alapon bizonyította is. Növénytani munkái: Flore française (Paris 1778, 3 kötet, újabb kiadása De Candolle-től); Extrait de la flore française (u. o. 1795); Histoire naturelle des végétaux (u. o. 1802, 15 köt.); Encyclopédie méthodique botanique (u. o. 1783-1817, 13 köt., egy atlasszal és 900 tábl.); De Candolle-lal Synopsis plantarum in Flora Gallica descriptarum (u. o. 1806). Emlékszobrát a párisi Jardin des Plantesban (Faget műve) 1909 jún. 13 leplezték le. V. ö. Claus, L. als Begründer d. Descendenzlehre (Wien, 1888): Lang, Zur Charakteristik d. Forschungswege v. L. u. Darwin (Jena 1889); Perrier, L. et transformisme actuel (Paris 1893); Packard, L., the founder of evolution (London 1902): Wagner.Über L.-s Entwicklungslehre und ihre moderne Erneuerung (Leipzig 1913): Kühner. L., die Lehre vom Leben, seine Persönlichkeit und d. Wesentliche aus seinen Schriften, kritisch dargestellt (Jena 1913).

Lamarckizmus, Lamarck Jean Baptiste (1. o.) tana a fajok keletkezéséről. E magyarázat szerint a fajok átalakulásának foka az alkalmazkodás, mely a külső körülmények hatásának eredménye; a különböző fajok, nemek, családok, rendek, osztályok képviselőinek hasonlósága pedig az öröklésen, a közös származáson alapszik. Az alkalmazkodás lényege abban rejlik, hogy a környezetnek folytonos lassú változásai megfelelő lassú változásokat létesítenek a szervezet működésében, az egyes működések erősbödése, gyengülése v. szünetelése viszont olyképpen hat vissza a szervekre, hogy az egész szervezet megváltozik. A L. szerint tehát a szervezetekben a környezet hatására mindig olyan határozott irányú változások létesülnek, melyek a keletkezés idejében uralkodó létföltételek között célszerűek és hasznosak s amelyeket a szervezetek utódaikra is átörökíthetnek. A L. a darwinisztikus magyarázatokkal szemben azt tanítja, hogy azok a változások vezetnek új fajok keletkezésére, amelyek kezdettől fogva határozott irányúak s melyek közvetlen alkalmazkodás és a szervek használása vagy nem használása révén, szóval a szervezet saját erejéből keletkeznek. Ezzel ellenkezőleg a darwinisztikus magyarázatok különböző okok hatására előálló véletlen változásokból indulnak ki, melyekből a létért való küzdelemben előnyösöket a természetes kiválogatódás tovább tenyészti, a hátrányosakat pedig kiküszöböli. Sok búvár ma a lamarckisztikus és darwinisztikus magyarázatok egybekapcsolásával igyekszik a fajok formálódását megmagyarázni; pl. Wetfstein, Plate, Méhelg stb. L. még Származástani elméletek. V. ö. Francé. Lamarck elméletének hatása az újabb élettudományban (Termtud. Közl., Pótfüzetek, 1908, 81-120. lap).