KŐNIG GYULA (Győr, 1849. dec. 16.- Budapest, 1913. ápr. 8.)

Jómódú kereskedő családban született. 1867-ben érettségizett a győri Bencés Főgimnáziumban; ezután beiratkozott a bécsi egyetem orvosi karára, de eljárt matematikai előadásokra is. Másodéves korában már Berlinben hallgatta Kummer, Weierstrass és Kronecker előadásait és a második félév Heidelbergben találta. Döntő hatással volt rá a matematikus Leo Königsberger. Itt írta 1870-ben doktori értekezését Zur Theorie der Modulargleichungen der elliptischen Functionen címmel. Újabb félévi berlini tartózkodás után, 1871-ben a budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett. 1873-ban a Tanárképző Intézetnek és 1874-ben a Műegyetemnek is tanára lett. Kutatásai mellett jelentős tevékenységet fejtett ki a tudományos közéletben is. Az 1891-ben alakult Mathematikai és Physikai Társulat matematikai osztályának ő volt az elnöke. 1876-ban a Magyar Tudományos Akadémia lev. és 1889-ben pedig r. tagjává választotta. Az Akadémia A másodrendű és két független változót tartalmazó parcziális differenciálegyenletek elmélete című tanulmányát Bézsán-díjjal jutalmazta. 1890-ben az Analízis, és 1904-ben Az algebrai mennyiségek általános elméletének alapvonalai című könyvével érdemelte ki az Akadémia Nagydíját. Tudományos működésével párhuzamosan a Műegyetem vezetésében végzett az intézmény jövőjére is kiható munkát mint professzor, illetve dékán, majd rektor. 1904-től a Franklin Könyvkiadó vezérigazgatója lett. Az egyetemen, az Akadémián és a Franklin Társulatban vitt szerepével K. Gy. igen jelentős tényezője volt országunk kulturális életének. Amikor 1905-ben a Műegyetemtől nyugdíjaztatását kérte, akkor sem hagyta abba előadásait és halmazelméleti, valamint a logika alapjaira vonatkozó kutatásait. További nagyszabású tudományos terveinek megvalósításában azonban megakadályozta egy halálos szívroham. Emlékére két fia: K. György, a kiváló irodalomtörténész és K. Dénes, az apja nyomdokait követő tehetséges matematikus "Kőnig Gyula-alapítványt" létesített. Az alaptőke elértéktelenedése miatt 1930-tól a rangos jutalmat érem jelképezi.

K. G. számelméleti működéséről az algebrai és az analízis tárgyú műveiből alkothatunk képet. A számelmélet tanításában és művelésében hazánkban úttörő szerepe volt. Legismertebb számelméleti sikere az f(x)=a+a₁x+a₂x²+...+a_{n_2}x^n-2≡ ahol n > 2 és prímszám, valamint a≡(mod n) kongruencia megoldhatóságának a tisztázása volt. A Rados G. által kiegészített tételt Kőnig-Rados-tételként idézik. Az 1903-ban megjelent mintegy 600 oldalas algebra könyvének több mint a felét saját kutatási eredményei töltik ki az absztrakt algebra és az algebrai számelmélet köréből. Az 1887-ben kiadott Analízis című könyve példát mutatott az analízis szabatos, legmodernebb módszereire. A két kötetre tervezett műnek azonban csak az első kötete készült el. A Stieltjes-integrál pontos meghatározását egyetemi előadásaiban már Stieltjes előtt megadta, de csak utána három évvel publikálta. K. Gy. matematikai működésének legismertebb eredményei a halmazelméletbe és a matematikai logika körébe tartoznak. Ezen a területen élte át legnagyobb sikerét, egyszersmind legnagyobb csalódását 1904-ben, a heidelbergi matematikai kongresszuson. Itt előadásának első részében ismertette a Kőnig-féle egyenlőtlenséget. A második részében Felix Bernstein egyik tételére alapozva kimutatta, hogy a kontinuumsejtés téves. Kiderült azonban, hogy Bernstein nem tisztázta a K. Gy. által felhasznált tételének érvényességi körét, és a tétel alkalmazása a kontinuumsejtés megcáfolására jogtalan volt. Éppen ez a nagy csalódás késztette őt a halmazelmélet és a matematikai logika alapjainak a vizsgálatára. Ennek eredményeképpen látott napvilágot 1914-ben a Lipcsében kiadott Neue Grundlagen der Logik, Arithmetik und Mengenlehre című könyve. A könyv utolsó fejezetének írásakor ragadta el a halál.

Főbb művei