A gimnáziumot Kalocsán és Baján, egyetemi tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen végezte. 1865-től középiskolai tanár, 1867-ben tanársegéd a budapesti Műegyetemen. 1868-ban Szabó József geológusprofesszor, a magyar földtan "atyja", legjobb tanítványát maga mellé vette tanársegédnek, de már 1869-ben a megalakuló Magyar Királyi Földtani Intézet szolgálatába lépett. 1872-ben az ország második, újonnan alapított kolozsvári Tudományegyetemén, az ásvány-földtani tanszékre egyetemi tanárrá nevezték ki. Közel negyed-évszázados kolozsvári működése alatt az egyetemi Ásványföldtani Intézetet a semmiből alkotta meg. Az Erdélyi Múzeum Egyesület gazdag, de rendezetlen ásvány-, kőzet- és őslénytani gyűjteménnyé tette. Kíváló alkotásai még ma is hirdetik nagyságát, és áldozatos munkásságát, amit Erdély földjének megismerése érdekében végzett. 1875-ben lett az MTA lev., 1894-ben r. tagja.

1695-ben megvált a kolozsvári egyetemtől, ugyanis Hantken Miksának 1893-ban, Szabó Józsefnek pedig 1894-ben bekövetkezett halála után a tanszékek átcsoportosításával létesült földtani-őslénytani tanszék vezető tanárává nevezték ki Budapesten. Kolozsvári tanársága alatt a tanszék kiépítésén túl főleg ásvány-kőzettani, továbbá rétegtani kérdésekkel foglalkozott, budapesti egyetemi munkássága alatt a súlyt a tanári-oktatói működésre helyezte.

Nemzedékek nagy tanítómestere volt, aki negyven évi tanársága alatt számos kiváló szakembert nevelt a hazai földtudományoknak. A Koch-iskola legkiválóbbjai, így Gaál István, Mauritz Béla, Noszky Jenő, Pálfy Móric, Pávai-Vajna Ferenc, Prinz Gyula, Schréter Zoltán, Telegdi Roth Károly, Vadász Elemér, Vendl Aladár e században a magyar földtan művelésében és fejlesztésében vezető szerepet játszottak. 1913-ban történt nyugalomba vonulásakor a tudomány és a felsőoktatás terén szerzett érdemeinek elismeréséül magyar nemességet kapott, ami ritka eset a magyar tudomány történetében. Ezenkívül a Geological Society of London tagjául választotta.

Tudományos munkássága úttörően és sokoldalúan kiterjedt a földtudományok, ásványtan, kőzettan, földtan és őslénytan - különböző ágainak művelésére.

Legnagyobb, és a magyar földtani irodalomban egyedülálló alkotása Az erdély-részi medence harmadkori képződményei című kétkötetes monográfiája, mely 1894-ben, ill. 1900-ban jelent meg. E munkája Erdély földtanának alapvető, minden további kutatáshoz kiindulást adó műve, mely ma is forrásmunka. Ezenkívül jelentős A Dunai trachitcsoport jobbparti részének leírása című, 1877-ben megjelent Dunazug-hegység monográfiája, úgyszintén A Fruska-Gora geológiája (1896) című műve. A magyar földtan múlt századi fellendülő korszaka elindítójának, vezéregyéniségének, Szabó József kutatásainak volt egyenes folytatója, életművének méltó továbbfejlesztője, az úttörő nemzedék kiemelkedő egyénisége. Szabó József mellett ő volt az egyetlen, s egyben az utolsó a hazai geológusok között, aki még egyaránt művelte az összes szervetlen természettudományokat, jelentős munkákkal gyarapítva mind az ásványtani és kőzettani ismereteket, mind a földtani- és őslénytaniakat.

Irodalom

Koch-emlékkönyv, negyvenéves egyetemi tanári jubileumára (1872-1912). Bp., 1912.; PÁLFY Móric: K. A. emlékezete. Földtani Közlöny, 1928.; PÁLFY Móric: K. A. Akadémiai Emlékbeszédek. 20. Bp., 1928.; MAURITZ Béla: K. A. emlékezete. Természettudományi Közlöny, 1928.; VADÁSZ Elemér: Emlékezzünk K. A.-ra! Földtani Közlöny, 1943.; CSÍKY Gábor: K. A. szerepe és jelentősége a magyar földtanban. Földtani Közlöny, 1974.

Csíky Gábor