Politikus, miniszter, kultúr- és tudománypolitikus. A székesfehérvári cisztercita gimnázium után jogi tanulmányait Budapesten, Berlinben, Münchenben és Párizsban végezte. Pályáját miniszterelnökségi fogalmazóként kezdte, majd gyorsan emelkedett az adminisztratív ranglétrán, 1914-ben már államtitkár a kultuszminisztériumban. Jelentős politikai szerepe volt a trianoni ország újjászervezésében is. 1921 decembere és 1922 júniusa között belügyminiszter, majd 1922. június 16. és 1931. augusztus 24-e között kultuszminiszter. Ekkor bontakozott ki átfogó tudománypolitikai tevékenysége, mintegy országosan folytatva azt, amit a Magyar Történelmi Társulat elnökeként 1916-ban elkezdett. (Eredménye: Fontes Historiae Aevi Retentoris.)

A történelmi érdeklődésű miniszter legnagyobb tudománypolitikai érdeme, hogy saját tevékenységét az intézményesítés anyagi és személyi feltételeinek megteremtésére összpontosította, s a részletekben messzemenően támaszkodott jól kiválogatott munkatársaira, az adott szakterületek szakembereire. A külföldi tanulmányutakon látott, főleg német szervezeti és módszerbeli újításokat közvetlen személyi kapcsolatokon át (C. H. Becker, F. Schmidt-Ott) s minisztersége idején közvetett összefüggésekben (Adolf von Harnack, Willamowitz-Möllendorf) is elmélyítette. Ugyanakkor nagyon sokat köszönhet a századfordulón kialakult "modern" liberálkonzervatív tudományosságnak, amely Tisza István körének (Magyar Társadalomtudományi Szemle, Magyar Figyelő) és a német mintákra figyelő agrárius mozgalom képviselőinek (Darányi Ignác, Bernáth István, Magyar Gazdák Szemléje stb.) munkásságában alakult ki. E gondolatkörnek a legfontosabb célja a "többtermelés" elérése volt, vagyis a változatlan hatalmi-társadalmi környezetben végrehajtott tudományos-technikai-szervezeti korszerűsítés.

Klebelsberg tisztában volt azzal, hogy a modern tömegtermelés tudományos előfeltételeinek megteremtése már nem lehetséges a régi módon, "sportszerűen" űzött egyéni munkásságok révén. Ő a Kaiser Wilhelm Institut-ok csapatmunkáját óhajtotta követni. S mivel a tönkrement magyar államiságnak ehhez hiányoztak a pénzügyi forrásai, ahol csak lehetett az egyetemeken akarta összekapcsolni az oktató és tudományos munkát. Ebben érdekeltté kívánta tenni a magántőkét is, létrehozva e célra a Széchenyi Társaságot, amelyben a résztvevők konkrét kutatási megrendeléseket (pl. a szemek kutatása) és pénzt adtak egyetemi tanszékeknek. Két esetben viszont önálló tudományos műhelyt is alapított: a svábhegyi csillagvizsgálót és a tihanyi "halbiológiai" intézetet. Az utóbbit nemzetközi cserekutatások műhelyeként is gondolta, mivel a Balaton egyedi lehetőségeinek kutatását "piacképesnek" hitte.

A biológiai kutatásokban és más általa "határtudományoknak" nevezett körben jó szemmel - és jó tanácsadókkal - vette észre az "emberi tőkének" az anyagi szegénységet kiegyensúlyozni képes lehetőségeit. Ezért is ragaszkodott makacsul a sokak által költségesnek tartott, külföldi ösztöndíjasokkal is elősegített elitképzési programjához. Nagyon helyesen úgy gondolta, hogy nem a mechanikusan, hanem elkötelezetten magyar minőségi szakemberekben importált külföldi tudásnak- technikának multiplikátori hatása lehet. A külföldi nagyvárosokban létesített Collegium Hungaricumok (Bécs, Berlin, Párizs, Róma), illetve ezek embrionális formái (Zürich, Varsó Konstantinápoly, Szófia) más oldalról a magyar művelődés és tudomány nemzetközi népszerűsítő és kapcsolati bázisai lehettek.

Mindenben a minőségi szakszerűsítés követelményét képviselte, a közgyűjteményügyben (Országos Magyar Gyűjteményegyetem) ugyanúgy, mint a tudományos szaksajtó megőrzésében, illetve újraindításában (támogatást csak idegen nyelvű rezümék biztosítása esetén kaptak!), valamint a Magyar Tudományos Akadémiának a háborúban és szétdarabolásban tönkrement anyagi alapjai újrateremtésében. A tudománynak viszont a nagy magyar társadalmi szegénység közepette közvetlenül is "igazolnia" kell magát, "termelőerővé" kell lennie, ahogyan ez akkor már Németországban és Amerikában történt. A termelőerővé válás jelentkezhet a városfejlesztésben ugyanúgy, mint az egyetemek régióinak felemelésében, vagy éppen a nemzetközi öntudat formálásában.

A tudomány Klebelsbergnél - mindennemű állami segítése mellett is - autonóm "üzemelésű" terület, messzemenően a tudósok önszerveződése és önszabályozása által, önkormányzatban működik. A nagyálmú tudománypolitikus igyekezett is tudós/tanácsadó testületeit és az intézményeket a miniszteriális bürokráciától függetleníteni s minőségi "önkiegészítő káderpolitikával" működni engedni. A tudományok Klebelsbergnél ugyan - mintegy rendiesen - bizonyos társadalmi csoportokhoz kötődnek hagyományosan, de össznemzeti szolgálatuk van. Kicsit romantikusan XIX. századiak, nemzetek közötti kultúrverseny részeseiként viszont az egyetemes emberiség ügyének is harcosai.

Főbb művei

Beszédei, cikke, törvényjavaslatai, 1916-1926. Bp., 1927.; Neonacionalizmus. Bp., 1928.; Jöjjetek harmincas évek! Bp., 1929.; Világválságban. Bp., 1931.

Irodalom

HUSZTI József: Gróf K. K. életműve. Bp., 1942.; BECKER, C. H.: K. Graf von K. Ungarische Jahrbücher, 1932/12.