KERPELY ANTAL (Kürtös, 1837. febr.5. - Selmecbánya, 1907. júl. 27.)
Korán árvaságra jutott, Lugoson élő rokonai segítségével csak az elemi
iskolát végezhette el, utána saját munkájából kellett magát eltartania.
Először egy jegyzőnél írnokoskodott, amihez szép írása és éles
felfogóképessége segítette, később, 1856-ban a dognácskai bányahivatalhoz
került, szintén írnokként. Ekkor magánúton elvégezte a gimnázium alsó négy
osztályát. Ifjúkori évei tele voltak megpróbáltatással, de hivatalában nagy
szorgalmával, tanulásával, tudásszomjával gyorsan feltűnt és kiváló munkája
elismeréséül az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság bécsi központjába
helyezték. Itt vállalatától négyévi szabadságot és 300 forint segélyt
kapott, hogy Selmecbányán elvégezhesse a Bányászati Akadémiát. Miután
érettségije nem volt, rendkívüli hallgatóként iratkozhatott csak be, de
képességeit tanárai gyorsan felismerték és rendes hallgatóként folytatta
tanulmányait, s azokat 1862-ben kitűnő eredménnyel fejezte be.
Mérnöki pályáját 1862-ben Arainán kezdte meg, majd 1865-ben Ruszkabányára
került. Alkotóképességét már itt kibontakoztatta, nagyolvasztót tervezett és
épített és azt tartósabb, saját szabadalmú vascsöves léghevítővel szerelte
fel. Szabadalmakat jelentett be a vasnak foszfor- és kénszennyezőtől való
megtisztítására, dolomit- és magnezitfalazatok készítésére, kavarópestekre
stb. Megbízták a vajdahunyadi vasgyár tervezésével, majd 1866-ban
Németországba küldték tanulmányútra. Még mérnökgyakornok korában kezdte meg
kiemelkedő évkönyvsorozatának, a híres Berichte über die Fortschritte der
Eisenhüttentechnik-nek írását, amelynek első kötete 1866-ban jelent meg
Lipcsében, melyet még 28 kötet követett. Így 29 éven át magyar tudós munkája
tájékoztatta a világot a vaskohászat fejlődéséről, ami nemcsak neki, hanem
hazánknak is dicsőségére vált.
1867-ben állami szolgálatba lépett és a rónici vasgyárba került. A következő
évben meghívták a selmeci Akadémiára tanárnak. 1868-tól 1881-ig vezette az
akadémia vaskohászati tanszékét, azt magas színvonalra fejlesztette,
miközben páratlan szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Megjelent műveinek
száma 30 kötet könyvre és 200 cikkre tehető. Irodalmi tevékenységének
nagyobb része német nyelvű, mivel csak németül tudott bekapcsolódni a világ
szakirodalmába. Pedig nagy szívügye volt a magyar nyelvű kohászati irodalom
megteremtése. Ezt szolgálta A vaskohászat gyakorlati, s elméleti kézikönyve
című kétkötetes műve, mint az első magyar nyelvű vaskohászati tankönyv.
Ennek alapján méltán tekinthető K. A. a magyar nyelvű kohászati szakirodalom
megteremtőjének.
Ő vezette be az akadémián a rendszeres kohászati tanulmányutakat és
hangsúlyozta a laboratóriumi munkák fontosságát. Hazánkban ő végezte az első
mikroszkópos fémvizsgálatokat és szerkesztette tíz éven át a Bányászati és
Kohászati Lapokat.
K. A. 44 éves volt, amikor megbízást kapott a Kincstári Vasgyárak
igazgatóságának megszervezésére és vezetésére. 15 évig állt a kincstári
vasművek igazgatóságának élén és ez alatt az idő alatt a régi állami
gyárakat alapvető mértékben racionalizálta. Megtervezte és felépítette a
vajdahunyadi vasgyárat, azt az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb
vasgyárává fejlesztette, színvonalával megközelítve az európai színvonalat.
Új gyártási eljárásokat honosított meg: Zólyombrézón a hengerelt és vont
csövek gyártását, Rónicon az öntött zománcedények gyártását, Kudsiron pedig
a tégelyes nemesacélgyártást. Intézkedéseivel az állami vasgyártást
nyereségessé tette.
Tudományos munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává
választotta, a freibergi akadémia katedrát ajánlott számára, ipari
tevékenységéért pedig a királytól nemesi rangot és lovagi címet kapott.
Emlékét őrzi a Budapesten, Miskolcon és Dunaújvárosban állított szobra és az
Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület által 1967-ben alapított
Kerpely-emlékérem. Irodalom
BARLAI Béla: Krassai lovag K. A. önéletrajza. Bányászati és Kohászati Lapok,
1916.; VERŐ József: K. A. tudományos és iparfejlesztő munkássága. Bányászati
és Kohászati Lapok, Kohászat, 1980., 53.; K. A. emlékülés, születésének 150.
évfordulója alkalmából. (Előadások anyaga.) Miskolc, 1987. Remport Zoltán