KEMÉNY JÁNOS GYÖRGY (Budapest, 1926 máj. 13. - Dartmouth, USA, 1992. dec. 26.)

Budapest Belvárosában született, ahonnan világnagyságok sorának indult pályája. Apja, Kemény Tibor kereskedéssel, bankügyekkel foglalkozott, anyja Fried Lucia volt. Csodagyereknek számított. A Rácz-féle elemiben, majd a Berzsenyi gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol Bölcsházy Árpád tanár úr életre szólóan megnyerte a matematikának.

Mivel édesapja előre látta, hogy mi vár az európai zsidóságra a nácizmus miatt, a szűkebb család 1940-ben az Egyesült Államokba vándorolt. Annak ellenére, hogy 13 éves kora előtt nem hallott angol szót, középiskoláit New Yorkban sikeresen folytatta, majd a híres Princetoni Egyetem hallgatója lett. Egyetemi tanulmányait a háború miatt egy évre félbeszakította és katonai szolgálati jelleggel Los Alamosba került, ahol az atombomba kifejlesztésére beindított Manhattan terv keretében a később Nobel díjas Richard Feynman munkatársai közt dolgozott.

Ezek az évek a matematika és ezen belül különösen a matematikai logika és a számítástechnika gyors fejlődésének időszaka volt és K. J. élt azzal a lehetőséggel, hogy a legnagyobbaktól tanuljon, köztük is Neumann Jánostól és Los Alamosból visszatérve az egyetemre Alonzo Church-től, akinél a doktori dolgozatát (Ph.D.) készítette. 22 évesen már Albert Einstein kutató csoportjában dolgozott. Amikor később azt kérdezték tőle, hogy minek kellett Einstein mellé egy matematikus, azt válaszolta: "Einstein nem volt jó a matematikában".

A Princetoni Egyetemen mind matematikából, mind filozófiából adjunktusként ígéretes tehetségű kutatónak számított. "A Philosopher Looks at Science" című könyve jó fogadtatásban részesült, a kiemelkedő tudósok hagyományos karrierje állt előtte. Már ebben a korai munkájában megnyilvánultak azon különleges képességei, amelyek később is fémjelezték dolgozatait. Különleges érzéke volt a feladat megoldásban, a probléma lehetett tetszőlegesen bonyolult matematikai, politikai vagy társadalmi, ő mindig megtalálta az egyszerű, elegáns és gyakorlatias megoldást.

27 évesen megszakította sikeresen indult tudományos pályafutását amikor sokak számára váratlanul elfogadta az addig a matematika oktatásban feltűnő eredményt még el nem ért Dartmouth-i Főiskolának egy matematika tanszék megszervezésére szóló meghívását. Az eredmény az lett, hogy országos modell értékűvé vált a Dartmouth-i matematika tanszék. K. J. az Amerikai Matematikus Egyesület (MAA - Mathematical Association of America) vendégelőadójaként az 1957/58-as tanévben mintegy 40 főiskolát látogatott végig, majd feltehetően a kimerültségtől tüdőgyulladást kapott és fel kellett hagynia ezzel a munkával.

Egyike volt azon keveseknek, akik előrelátták a számítástechnika kiemelkedően fontos szerepét mai világunkban, ezért hangsúlyozta a számítástechnikai ismeretek fontosságát az oktatásban. Annak érdekében, hogy a számítógépet a hallgatók számára is hozzáférhetővé tegye, ami az ötvenes és hatvanas évek fordulóján még egy hihetetlen és váratlan gondolat volt, 1962-ben munkatársával Tom E. Kurtz-cal javaslatot tettek egy számítóközpont létesítésére, majd kidolgozták a világ egyik első időosztásos rendszerét. Munkásságuk megalapozta a Dartmouth-i főiskola máig is érvényes alapelvét, "filozófiáját", hogy a számítástechnikát a legszélesebb kör számára kell hozzáférhetővé és mindennapivá tenni. Ennek megvalósulása volt a főiskola egészét lefedő, akkor forradalmian új, információs rendszer (a Dartmouth College Information System). A korábbi időosztásos terminálrendszerről a nyolcvanas években átálltak a hálózatba szervezett személyi számítógépekre, 1984-ben 11 000 Macintoshhól épült fel a rendszer és ezzel mintául szolgált a nagy informatikai fejlesztéseknek az egész amerikai felsőoktatásban.

Az időosztásos témát igazi Kemény stílusban valósította meg, hiszen tudta, hogy az oktatók lehetetlennek fogják tartani ezt a célkitűzést, megkerülte őket és a tehetséges hallgatókra épített, akik - akárcsak ő -kreatívak voltak és hittek a rendszer megvalósíthatóságában. Ugyanakkor K. azt is hangsúlyozta, hogy egy ilyen nagyszabású fejlesztés csak az erőforrások koncentrációjával, azaz számos érdek sérelmével képzelhető el. Ez a vezető felelőssége és dilemmája.

Neumann felismerte, hogy a számítógép a közönséges aritmetikai számításokban különlegesen nagy teljesítményre képes, K. pedig azt ismerte fel hogy ez a lehetőség akkor válik mindenki számára hozzáférhetővé, ha a számítógép programozás, a felhasználandó programozási nyelv egészen egyszerű. Ezért még 1964-ben Tom Kurtzcal közösen kidolgozták a BASIC (Beginner's All-purpose Symbolic Instruction Code azaz a kezdők bármely célra használható szimbolikus utasítás kódja nevű) programozási nyelvet, ami mindmáig talán a legszélesebb körben elterjedt programozási nyelv. [Bill Gates, a világ leggazdagabb embere a BASIC nyelv Microsoft verziójával alapozta meg vagyonát.]

1970-ben a Dartmouth-i Főiskola válsága került, mivel profilját szélesítenie kellett. A főiskola felügyelő bizottsága őt kérte fel, hogy legyen a főiskola elnöke (magyar szóhasználattal főigazgatója, illetve rektora) és oldja meg a problémákat. K. J. volt a főiskola 13. elnöke, tizenegy éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget. Vezetése alatt a kisvárosi főiskola országosan, majd világszerte ismertté vált. Számos merész kezdeményezés révén igen sikeresen igazgatta a főiskolát. Egyik újítása az volt, hogy bevezette a koedukációt, másrészt nyári szemesztert indított a nő hallgatók számára, hogy miattuk ne kelljen a férfi hallgatók számát csökkentenie. Újraélesztette a már hosszabb ideje elfeledett Dartmouthi hagyományt, azaz, hogy az őslakos amerikaiak oktatása érdekében jelentős szervező munkát végeztek és egy erős oktatási programot alakítottak ki.

Elnöksége idején egy alkalommal, valamelyik kollégája megjegyezte, hogy bizonyos ügyeket mások jobban intéznének el, K. aki tudta, hogy milyen kiváló munkát végez, rögtön válaszolt: "Nevezz meg akárcsak egyet is"!

A rektori teendőkkel járó igazgatási terhek mellett sem szüneteltette tanári hivatása gyakorlását. Kiváló oktató volt, mondhatni szerelmes volt magába az oktatásba. A főiskola elnökévé választásakor a felügyelő bizottság ellenezte, hogy Kemény folytassa oktató munkáját, ekkor hangzottak el azok az ismert szavai, amelyek őt magát is jól jellemzik: "Önök hetente két délutáni kimenőt engedélyeznének számomra, hogy golfozhassak, ha én ragaszkodnék hozzá. Az én hobbim azonban a tanítás, így gondolkozzanak erről". A főiskola elnökeként is végig tanított, órát rendkívül ritkán mulasztott. Különleges érzéke volt annak megértésére, mi az amit a hallgatók nem értenek, újra és újra elmagyarázva világossá tette a témát.

K. szerint a matematika az egyetlen olyan tantárgy, amelyet úgy tanulhatnak a diákok 14 éven keresztül, hogy eközben egyetlen olyan témával se találkoznak, amelyet 1800 után dolgoztak volna ki, ezért .újfajta oktatási rendszer kialakítását is kezdeményezte, bevezette az első évfolyam hallgatóinak a véges matematika oktatását, amibe beletartozott a logika, a valószínűségelmélet, a mátrix algebra is. Arra bátorította a hallgatókat, hogy ne csak elmélyedjenek a tanulásban, hanem már hallgató korukban vegyenek részt matematikai kutatásokban is.

A tanítás mellett maga is folytatta tudományos munkásságát és J. L. Snell-lel közösen a Markov láncok új elméleteit és alkalmazásait dolgozta ki.

A híres "Three Mile Island"-i atomerőművi baleset után Carter elnök K.-t kérte fel a kormányzati vizsgálat vezetésére. K.-t megrémisztették a balesetet kiváltó és általa tapasztalt körülmények. Született optimistaként úgy vélte, hogy ezekre a problémákra éppúgy, mint a társadalom egyéb problémáira is van megoldás, csak meg kell keresni azokat. A Kemény-jelentés országos visszhangot váltott ki, és az Egyesült Államok egyik legismertebb és legbecsültebb polgárává tette.

Személyiségét jellemző momentum, hogy képtelen volt elviselni a butaságot, ha beleütközött, olyankor nem tudta visszafogni robbanékony természetét.

A főiskolára csak késő délelőtt járt be. Rendszeresen éjszakába nyúlóan dolgozott, ha egy témába belekezdett, azt nem hagyta abba csak azért, mert későre járt. Egyik munkatársa reggel kilenckor találkozott vele és megállította, "John, mit csinálsz Te itt ilyenkor?" mire a válasz: "Éppen hazamegyek."

Még a princetoni években magával ragadta a társadalmi szervezetekben, pl. a "World Federalist" mozgalomban végzett munka. Einstein ennek kapcsán azt mondta neki, hogy először törekedjen olyan szakmai eredmények elérésére, amelyek kihatnak a világra, nyomot hagynak a világban, azután az emberek már hallgatni fognak rá. K. jól tette, hogy hallgatott Einstein intelmére: 13 matematikai, illetve filozófiai tárgyú könyvet írt részben önállóan, részben társszerzőkkel.

1950 novemberében nősült, 42 éven át mintaszerű házasságban élt, két gyermekük született, Jennifer és Robert. Felesége könyvet írt életükről, amelyben megemlítette, hogy a Dartmouth-i főiskola elnöki tisztségében töltött tíz év kapcsán tartott megemlékezésnél tudós férje azt mondta: "Elkötelezettségem a főiskola és a feleségem iránt egyforma: csak a halál választ el minket egymástól". Így is lett.

K. J. belső nyugalma abból eredt, hogy tudta mi a fontos és mi nem az. Az utolsó évnyitón, amin részt vett, a helybeli újság egyik szerkesztőjének adta át a diplomáját, aki egy kis papírfecnit csúsztatott a kezébe ".... meg". Keménynek a szempillája se rezdült, de a hallgatókhoz fordult és lágy magyar akcentusával kifejtette:

"A legveszélyesebb hang, amit valaha is hallotok, az az előítélet hangja, amely megosztja az embereket, fehérekre és feketékre, keresztényekre és zsidókra, férfiakra és nőkre ... Egyetemünk fiai és lányai: az egész emberiség a testvéretek és Ti vigyázzatok testvéreitekre!"