KELLNER BÉLA (Dályok, 1904. márc. 20. - Budapest, 1975. júl. 17.)

Orvosi oklevelét Pécsen az Erzsébet Tudományegyetem Orvosi Karán szerezte 1929-ben, a patológiát Entz Béla professzortól tanulta. A harmincas években a pécsi egyetem biokémiai tanszékén dolgozott, és későbbi kutatásaihoz jó elméleti alapokat szerzett. 1936-ban egyetemi magántanárrá képesítették.

1947-ben a debreceni Tudományegyetem Orvosi Karán a Kórbonctani Intézet egyetemi tanára, az intézet igazgatója.

1952-ben Budapestre került, az Országos Onkológiai Intézet Onkopatológiai Kutatóintézete (Bp. XII, Ráth György u.) igazgatója lett. 1955-ben az Orvostovábbképző Intézet onkopatológiai tanszékére is egyetemi tanári kinevezést kapott.

Fő kutatási területe a daganatok növekedési típusainak tanulmányozása, a metastasisképzés (a daganatok áttétképzése) mechanizmusa, valamint a daganatok kemoterápiája. Jelentős experimentális patológiai és onkológiai munkásságot végzett. Figyelemre méltók a leukémia (fehérvérűség), nyirokcsomó daganatok (Hodgkin- és non Hodgkin lymphomák) patológiájával, a daganatok zsíranyagcseréjével, a besugárzott ergoszterin hatásával, egy bőrbetegség (lupus-bőrfarkas) D2-vitamin-kezelésével, a fertőző betegségekben előforduló mellékvesevérzésekkel foglalkozó kutatásai. Hazánkban ő alkalmazott először radioaktív izotópokat biológiai kutatásokban. Magyarországon megalapozta a daganatbiokémiai és hisztokémiai kutatásokat.

1948-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja és 1973-ban az MTA rendes tagjai közé választották. Kiterjedt nemzetközi tudományos kapcsolatokat tartott fenn, keleten és nyugaton egyaránt. Tagja volt a Royal Society of Medicine-nek és több éven át a Lyoni Nemzetközi Rákkutató Intézet tudományos tanácsának is. A Magyar Onkológusok Társasága elnöki tisztét is betöltötte, tagja volt az MTA és az Egészségügyi Minisztérium onkológiai bizottságának.

Szenvedélyes előadó volt, energikus előadói stílusával, erős hangjával is mindig lekötötte hallgatóságát. Munkatársaival a tudományos munkában szigor és következetes fegyelem, ugyanakkor mély humánum is jellemezte. Kitűnő tanítványai közül Lapis Károlyt ő indította el Debrecenben az aspiranturán, Sugár János az Onkopatológai Intézetben és az Orvostovábbképző Intézetben lett utóda, Holczinger László budapesti intézetében dolgozott korán bekövetkezett haláláig. K. B. professzor kitűnő kórszövettani-daganatpatológiai diagnoszta is volt.

Munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták. 1966-ban állami díjas lett, 1974-ben edig a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozatával tüntették ki.

Több mint 130 tudományos közleménye és 4 monográfiája jelent meg.

Fontosabb munkái

A nyirokcsomók daganatai. (LAPIS Károllyal, ECKHARDT Sándorral) Bp., 1965.; Die Ausbereitung des Krebses. Invasion und Metastatisierung. Bp., 1971.; Rákkutatás, daganatellenes küzdelem. Bp., 1972.

Irodalom

SUGÁR János: K. B. Magyar Tudomány. 1976.; K. B. Orvosi Hetilap, 1975, szeptember 21.

Honti József