KÁRTESZI FERENC (Nyilasbesnyő, 1907. febr. 13. - Budapest, 1989. máj. 9.)

Cegléd mellett született. A szegényparaszt édesapa később a vasútnál helyezkedett el, így két fia Budapest és Zsolna iskoláiban tanulhatott, mindketten egyetemet végezhettek. Bátyját és édesapját korán, 1926-ban elvesztette, s tanulmányait megszakítva egy évig rokonainál földművelő munkát végzett. Két műegyetemi professzor, Romsauer Lajos és Kürschák József juttatta ösztöndíjhoz, tanulmányai befejezéséhez a tudományegyetem, majd jutalomdíjas tanársegédi álláshoz a műegyetemen.

A győri években valósította meg azokat a tanári kísérleteket, amelyek saját tanulói tapasztalatán is megszűrve, a matematikai elsajátításának leghatékonyabb módját célozták igazolni; nem a tananyag az elsődleges, hanem az a szellemi tevékenység, amely a megértéshez vezet. Rendkívül sok probléma származik tőle, ezek egy részét a Középiskolai Matematikai Lapokban, majd később a Matematika Tanításában, az ELTE Szakmódszertani Közleményeiben is megjelentette. Sok matematikus - például Szele Tibor- vallja, hogy Kárfeszi Ferenc “problémaköltészete" ismertette meg az alkotás örömével. Így a matematika nem megterhelés, hanem az értelemnek sikert és élményt hozó megfeszítése. Egyetemi és tanártovábbképző előadások, módszerfani közlemények összegzik ezeket a győri kísérleteket.

A győri időszakban védte meg doktori értekezését. Két olasz nyelvű tanulmánya alapján kutató ösztöndíjat nyert a bolognai egyetemre, és 1936-37-ben Beppo Levi és Benjamino Segre mellett dolgozhatott: Katonai bevonulása 1939-ben a marosvásárhelyi Bolyai-ereklyékhez, kéziratok tanulmányozásához segítette. Ebből született később, 13 év múlva Bolyai János Appendix. A tér tudománya című könyve, mely több kiadásban is megjelent, akadémiai nívódíjban is részesült.

A második világháború sok szenvedést hozó évei után hallatlan energiával látott munkához. Lakásán alakult meg a Bolyai János Matematikai Társulat. 1947-től már az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működött, tanszékvezető egyetemi tanár, dékán, rektorhelyettes lett. Vezéralakja az egyetemi és középiskolai reformmunkálatoknak. Megszervezte a matematika-ábrázoló geometria szakos tanárképzést, az esti tagozatot, az egyetem gyakorló iskoláit.

Közben folytatta matematikai kutatásait, melyek a geometria legkülönbözőbb területeihez kapcsolódnak. Kutatási területei: klasszikus projektív geometria, véges (projektív) geometria, algebrai geometria, elemi és ábrázoló geometria, a geometria alapjai. 120 tudományos értekezése és 11 könyve jelent meg. Bevezetés a véges geometriába című könyvét (1972) több külföldi kiadó is megjelentette olasz, angol és orosz nyelven, ez a mű azóta a téma tankönyve lett, újabb publikációk sora hivatkozik rá. A szépen formált matematikai gondolatok mellett megkapó a munka didaktikai hitvallása. Eltérően napjaink ábrát sem tartalmazó, lexikonszerű monográfiáitól, ő a gondolatok születését is érzékelteti, olvasóját is bevonja a témakörök alakításába.

Tanári és kutatói munkája elválaszthatatlan egységet alkot. Éltető eleme volt a fiatalokkal való foglalkozás, igazi tudóstanár. Matematikai-pedagógiai művészetével sok diákot nyert meg a matematikusi hivatásnak.

Bevezetés az ábrázoló geometriába. Bp., 1950.; BOLYAI János Appendix. A tér tudománya. Bev., jegyz. és kieg.: K. F. Bp., 1952. (Újabb kiadásai: Bp., 1973., 1977.); Ábrázoló geometria. Bp., 1957. (több kiadásban, angol és olasz fordításban, 1976., 1978.); Szemléletes geometria. Bp., 1966.; Fejezetek a geometriából. Bp., 1971.; A geometriatanítás korszerűsítéséről. Bp., 1972.

Beszélgetés a matematikáról. (riporter: AMBRUS András.) ELTE TTK Szakmódszertani Közl., 1982.; STAAR Gyula: A tudós tanár. Beszélgetés K. F.-cel. Természet Világa, 1983.; A jó tanár holtig tanul. (riporter: AMBRUS András.) Köznevelés, 1985. 39.