Kamerlingh Onnes, Heike (szül. 1853. szept. 21. Groningen, Hollandia - megh. 1926. febr. 21. Leiden), holland fizikus, az alacsony hőmérsékletek fizikájában elért eredményeiért, a folyékony hélium előállításáért kapta meg 1913-ban a fizikai Nobel-díjat. Felfedezte a szupravezetést, azt a jelenséget, hogy bizonyos anyagok kellően alacsony hőmérsékleten szinte teljesen elveszítik elektromos ellenállásukat.

Kamerlingh Onnes 1871-től 1873-ig a Heidelbergi Egyetemen tanult és dolgozott, elsősorban Robert Bunsen és Gustav Kirchhoff német fizikusok társaságában. A Groningeni Egyetemen 1879-ben doktorált, tanított a Delfti Műszaki Főiskolán (1878-82). 1882-től 1923-ig a kísérleti fizika professzora volt a Leideni Egyetemen.

 Johannes van der Waals munkásságának hatása alatt Kamerlingh Onnes az anyag halmazállapotait leíró egyenleteket vizsgálta, széles nyomás- és hőmérséklet-tartományban tanulmányozta a folyadékok és a gázok általános termodinamikai jellemzőit. 1894-ben megalapította és kiépítette a jelenleg az ő nevét viselő Alacsony Hőmérsékletek Laboratóriumát, ezzel Leident az alacsonyhőmérsékleti kutatások világközpontjává tette. 1895-től 1906-ig a kriogén kísérleti technika tökéletesítésén fáradozott, fémeket és különféle közegeket (folyadékokat) tanulmányozott alacsony hőmérsékleteken. 1908-ban sikerült cseppfolyósítania a héliumot, miután két évvel korábban egy továbbfejlesztett hidrogén-cseppfolyósító gépet épített. A szilárd hélium előállítására irányuló próbálkozásai eredménytelenek maradtak; ez csak tanítványának, az igazgatói székben őt követő Willem Hendrik Keesomnak sikerült 1926-ban. 

Január KFKI Home >  História - Tudósnaptár